Habár a három koncepciótípus különbözősége, a folyamat tulajdonságait illetőleg kevésbé élesen kifejezett, mégis látható köztük néhány markáns eltérés.

Fundamentális kritika

Mint ismeretes, számukra az ökoválság csak úgy oldható meg, ha az uralom, a kapitalizmus, a patriárkátus, a kolonializmus és ezeknek gyökereit meghaladjuk, pótlás nélkül likvidáljuk és egy teljesen más, uralommentes-kooperatív, pl. szubszisztencia-orientált viszonyokkal váltjuk le. A társadalomváltoztatás tartalmának radikalitása azonban nem egy „forradalmi-fölforgató” folyamat tükröződése. Ez itt is egy apró lépésekben végbemenő transzformáció, semmiképp egy villámgyors változtatás. Itt és most – majdnem minden személy elkezdheti. Ha a hasonló, C-típustól való eltéréseket keresünk, akkor két pontot kell kiemelni: Erősebben hangsúlyozzák, hogy a változtatási folyamat alulról kezdődjék és az aktorok a változtatás radikalitásával teljesen tisztában kell, hogy legyenek. Ezért a potenciális aktorok illúzióinak kritikája aránylag nagy teret kap. Az alternatív víziót nem is vágják neki közvetlenül a „rossz valóságnak”, hanem csatlakozási pontokat azonosítanak, melyek egy ilyen radikális transzformációs folyamatot reálisan elképzelhetővé és indokolhatóvá tesznek:

• Bár az egyének a meghaladandó viszonyokat magatartásukban reprodukálják, még sincsenek ezeknek teljesen alárendelve. Szenvednek miattuk, kétségeik vannak, a társadalom ellentmondásai átmennek rajtuk. Ebből súrlódás, ökológiai válságtudat és ellenállás nőhet ki.
• A modern kapitalizmusban a társadalmi realitás kevésbé homogén, globálisan pedig egyáltalán nem. Alternatív élet-orientációk, gazdasági- és életformák, közösségek és kezdeményezések léteznek, melyek a kitűzött víziót, a radikális fordulatot csíráiban megvalósítják, melyekhez csatlakozni lehet.
• A kapitalista fölhalmozási folyamat dinamikája saját szociális és ökológiai alapjait ássa alá. Kríziseket és konfliktusokat élez ki, katasztrófákhoz vezet. Ez, bizonyos körülmények között, a fundamentális társadalmi alternatívák elfogadását erősíthetik (legalább is az „ökoszocialista” koncepció szerint).

A javasolt kapcsolódási pontok, utak és első lépések, a radikális alternatívák megvalósítására, igen sokrétűek. Különösen fontos, szociál-ökológiai alternatívákat kiépíteni, tovább fejleszteni, hálósítani és megvédeni, társadalmi politikai kisugárzása jövőképességét megerősíteni. Ezen csoport legtöbb indítványában ezek a kezdeményezések és közösséget fontos funkciót kapnak, mint a szociál-ökológiai fordulat aktorai. Az alternatív dolgozás, gazdálkodás, szolidáris együttélés modelljei, ezeknek reális lehetőségei, kerülnek bizonyos fokig kipróbálásra, elő-élésre. (Már megvolt, az önigazgatásos Bioladen Weyertal be is zárt Kölnben, ahogy az Ökobank is.RS). Eközben az aktorok szükséges önváltoztatása is bekövetkezik. Ilyen önigazgatásos közösségek azonban nem szabad, hogy a társadalomtól elszigetelődjenek, hanem a politikai harc és az uralkodó viszonyok elméleti kritikai támaszai kell, hogy legyenek. Eközben némelyek archaikus közösségi érzésekre és mitikus-holisztikus tudatállapotra való visszanyúlást is szükségesnek látnak, hogy egy belső fordulat útján, a szociális és a természetes világ egészébe való újra beilleszkedés megtörténjen.

Egy szubszisztencia-orientált, még nem „átkommodifikált és kapitalizált” gazdaság és élet elemeit meg kell védeni és kibővíteni. A globális Észak számára ez annyit tesz, hogy a fennmaradt paraszti szubszisztencia-gazdaságot tovább fejleszteni kell, pl. deglobalizációval és a gazdasági körfolyamatok regionalizálásával. A városok is, a sajátmunka és ellátás részüket növelhetik (pl. városi parlagok használata kertként, cserekörök, ingyen-boltok, kommunák, stb.). A globális Dél arányában jóval nagyobb szubszisztencia-gazdaságát, mely a lakosság élelmezésének szuverenitását biztosítja, meg kell védeni a globális konszernek földfoglalásaitól. Vitatott, hogy a latin-amerikai  tapasztalatok (önigazgatásos üzemek, uralomszegény- ill. mentes zónák) mennyiben vihetők át itteni viszonyokra. A szociális és politikai harcokat úgy kell alakítani, hogy társadalomkritikus tudat keletkezzen, továbbá keretföltételek az alternatív projektek számára, hogy a forrásokhoz való hozzáférés javuljon. A hegemonikus intézményekben pozíciókat kiharcolni értelmes, ha nem hagyjuk magunkat bekebelezni. Ezeken változtatni azonban csak külső nyomással lehet. Elméleti kritikával és politikai fölvilágosítással le kell küzdeni az illúziókat és leleplezni az élethazugságokat, pl., hogy a mai „jólét” örökké és mindenki számára tartani fog.

Mindenekelőtt két dolgot várnak el. Egyrészt: szerkezeti és szubjektív változásokat az uralkodó viszonyok keretein belül, tehát a kapitalista és más uralmi viszonyokat kiszárítani, követendő vezérképeket a világpiacon, tőkén, patriárkátuson túl fölépíteni, melyek gyakorlatilag kipróbált mentőcsónakok lehetnek katasztrófák esetén; legalább változtatásokat, melyek a társadalmi reflexív potenciált és ezzel a tanulási folyamatokat, ellen-hegemonikus pozíciókat és erőket javítani. Másrészt, lépéseket kell tenni a kulturális hegemónia irányába, melyek az össztársadalmi átcsapást demokratikusan lehetővé teszik.

A potenciális aktorok köre nem korlátozódik az elitekre. Alapvetően mindenki, itt és most, mint egyes, mint egy közösség része, egy szervezet tagja, a fenti értelemben, be tud kapcsolódni. Lehet ez elméleti-kritikus munka, politikai fölvilágosítás, ellenállás vagy önváltoztatás. Reménykeltők, főleg a civiltársadalom aktorai, akik a bejáratott intézményeken kívül tevékenykednek, szociális mozgalmak, kritikus NGO-k, autonóm alternatív kezdeményezések és közösségek. Ide balos pártok és szervezetek, Attac, szakszervezetek tartoznának. Ám itt is még különböző illúziókat kell eloszlatni, a krízis mélységét és a szükséges átépítéseket illetőleg, politikai fölvilágosítással. A globális Délen, többek között, fölszabadító-, őslakos-, kisparaszt-, ökológiai szubszisztencia-irányult társadalmi alternatívák, (nő)mozgalmak aktorai a szociális-ökológiai harcok fontos szereplőiként funkcionálnak.

A rendszer modernizálása

Ezen koncepciócsoport számára az ökológiai válság leküzdése nem kapcsolandó össze egy alapvető társadalmi irányváltással. Az ökológiai problémák megoldásának esélyei a technikai-gazdasági fejlődés hosszúhullámú ciklikus folyamataiban keresendők és ezt is csak korlátozottan lehet befolyásolni. Ennek megfelelően, itt a probléma, mely utakon és lépésekkel lehet egy szociál-ökológiai társadalmi alternatív víziót megvalósítani, szigorúan véve, nem is létezik. A „hogyan” arra a kérdésre redukálódik, hogy ez az átmenet lehetőleg kevés konfliktussal, ökologikusan hogyan menjen végbe? Ez a kihívás főleg a politika és az állam, valamint bizonyos funkcionális csoportok föladata. Az ökohatékony bázisinnovációk diffúzióját, alkalmas stratégiákkal és eszközökkel kell támogatni, pl. szabályozásokkal, melyek:

• célirányosan a technikai fejlődés döntő korai szakaszaira kapcsolódnának, az öko-konzisztens és efficiens innovációk aktorait és föltételeit erősítve;
• az öko-sztenderdek politikai előírásait gazdasági ösztönzőkkel összekapcsolni;
• minden releváns aktort kooperatívan bekötni;
• természetforrásokat és teljesítményeket, reprodukciójuk céljából, mint öko-tőkét értékbe helyezni, ezzel a forráshatékony innovációk számára gazdaság-immanens ösztönzőket alkotni.

A politika kell, hogy itt az új szabályzások kísérleti kereséseit támogassa, mivel – a szocio-gazdasági fejlődésút számára nélkülözhetetlen – regulációs módot sem tudományosan kigondolni, sem politikai reformokkal előteremteni nem lehet (vö. 8. fej. Evolúciós szociálökonómia).

A politikai társadalmi formálás itt inkább egy új, forrásintenzív, technológiai és szocio-gazdasági reprodukciótípus és fejlődésút születésének bábájaként szerepel. E célból, valamint más, nem piac alakú szabályozható ökológiai problémák földolgozására, a politikai rendszer kapacitását céltudatosan ki kell építeni, , egészen egy „környezetállamig” (vö. 7.fej. Ökológiai modernizálás). A legutóbbi gazdasági válság után, főleg az ökológiai modernizálók körében, válaszul a gazdasági, ökológiai és szociális problémákra, az ún. Green New Deal koncepció került megvitatásra. Ennek lényeges elemei: Az infrastruktúra ökologizálásába fektetett tömeges állami eszközökkel, a zöld technológiák, termékek, szolgáltatások keretföltételei javításával, egy innovációs és befektetési hullámot váltanak ki, mely a zöld, vagy harmadik ipari forradalom áttöréséhez vezet, kezdve az energiafordulattal. Új zöld iparágak terjeszkednek ki, amely a zsugorodó régi üzemekből, egy képzésoffenzívával kísérve, a fölszabaduló (át)képzett munkaerőket fölszívja. A zöld növekedés és foglalkoztatás megoldja a tömegmunkanélküliség problémáját. Ezzel az esetlegesen - az integrált ökológiai költségek miatti - nagyobb árak, a többség számára megfizethetők lesznek.

Ennél a koncepciótípusnál, erőteljesebben, mint az előző kettőnél, az áttörés és átépítés aktorai az elitekből kerülnek ki. Ezek, mindenekelőtt, a kutatás és fejlesztés szereplői, reformkész politikusNők minden pártból, innovatív vállalkozóNők, környezetaktivisták, kísérletező pionírok, fogyasztóNők. Az NGO-k és más civiltársadalmi aktorok be vannak kötve a governance-rendszerekbe (mint a tehenek az istállóba.RS). Nemzetközi téren továbbra is a nemzetállamok tekintendők, mint döntő aktorok. Szigorúbb környezet-előírások és –rendszerek  lépnek hatályba, melyeket a küszöbállamokban is keményen betartatnak. A piacgazdasági-technológiai eszközök (CDM, nemzetközi emissziókereskedelem, stb.) általi szabályzást igenlik. Ugyanúgy egy Észak-Dél technológiai transzfért, mely a fölzárkóztatási fejlődést lerövidíti.

Fázisváltás

Az ökológiai válságból való kiutak ideáit, ennek a koncepciótípusnak a szerzőNői, sem voluntarisztikus kívánságképek formájában képzelik el. Reális lehetőségekre és ambivalens tendenciákra utalnak, melyekre egy társadalmi transzformáció vagy egy individuális átállás stratégiái épülhetnek. Ezekhez tartoznak, többek között:

• a kulturális erózió stabilitás-föltételei és az iparkapitalista fejlődésút normatív magától értetődései. Ökológiai és más krítistapasztalatok által, pl. a tudományos-technikai haladás és gazdasági növekvés jóléti és biztonsági ígéreteiben való hit törékennyé válik. A viszonyok tendenciózusan „megérettek” az alternatív diskurzusokra (vö. 9.fej. Reflexív modernizálás; 10.fej. (Re)produktivitás).
• A gazdasági-technikai szerkezetváltással a természet ez idáig „csak” reproduktívként leértékelt (szociálisan női) minőségei és teljesítményei az értékesítési folyamatban tendenciózusan produktívként fölértékelődnek. Ez által esélyek tárulnak föl, ezeket gazdaságilag is egyenértékűként kezelni (vö. 10.fe. (Re)produktivitás).
• A személyes életvitel konzumista és karrier-irányult vezérképei a kisebbségek öko-kulturális innovációinál elhalványulnak. Ők az öko-innovatív vállalkozókkal piacokat nyithatnak meg az ökológiailag korrekt termékek, a saját- és az alkalmazotti munka új kombinációi, az ökológiailag romboló fogyasztás és növekedéstébolyán túli értelmes élet „forráskönnyű” formái számára (vö. 11.fej. Kultúraváltás ).
• A neoliberális privatizáció visszaszorításának tendenciái a városi művek rekommunalizálásával, különböző particív eljárások polgár-részvétellel, fair kereskedelem, a piac állami alakítása öko-technológiák támogatásával - mindez egy közeledő alternatív reguláció elemei (vö. 12.fej.)

Az ilyen folyamatokat lehet alakítani, erősíteni, tudatosítani, fölértékelni. Ezzel a kitűzött új, mint egy tendencia tovább vitele, mely már a régi ölében beindult. A mód: progresszív trendekre rákapcsolódni, sok más innovációra, melyek imitációval lassan szétterjednek. Mint a múlt nagy korszakváltásainál, a kortársak először félreértelmezik és a nagy transzformáció elemei csak a történelmi visszatekintés útján lesznek fölismerhetők.

A fordulat egy ilyen fokozatos folyamatában, a szerzőNők számára, főleg két út jelentős:

• Az „alulról” jövő impulzusok és fejlesztések a döntőek, az alacsony küszöbű, de irányában biztos sok apró lépés vezethet ki a megszokott rutinból. Ide tartoznak a már említett alternatív projektek, kezdeményezések, közösségek, ugyanúgy az individuális átállók, akik, mint fogyasztók és vállalkozók egy lelassított és kacatmentesített élet új kulturális vezérképeit valósítják meg, pl. egy poszt-növekedési ökonómia új piacát építik. Ezek az indítványok a kommunikáció, hálósítás, nyilvános diskurzusok útján, stb., stabilizálhatók és társadalmi kisugárzásuk erősíthető. Pionírszerepet főleg a középréteg és a funkció-elitek jómódúbb és műveltebb személyei vállalhatnak. Ők lehetnek egy új áruesztétika, egy új jóléti modell „trendsetter”-ei, irányadói. A kezdeményezések kulturálisan tovább építhetők, „öko-meggyőződést” nem föltétlen igényelnek, mert a különböző deficitérzésekre (időszűke, lelki üresség, ingerözön, stb.,) és vágyakra reakciót váltanak ki. Ám a jó példák kisugárzása önmagában kritikus tömegek elérésére nem elegendők.
• Az ilyen alternatívák számára, a politikai reformok általi szociális föltételek javítása is végbe kell, hogy menjen, továbbá az átállások megkönnyítése. Ehhez tartozik pl. a szociális alapbiztosítás, mely a kereső-, saját- és polgármunka individuális kombinációlehetőségeit erősíti. Másrészt, rendpolitikailag is lehetséges kell, hogy legyen, az egyértelműen nem fönntartható innovációk betiltása. Ez ne bürokratikus döntés útján történjen, hanem egy vizsgálat után, amelyben a governance-elv szerint civiltársadalmi aktorok és érdekcsoportok is képviselve vannak. Egyes szerzőNők egy Great New Deal-t is helyeselik, mint az ökológiai befektetés és fölhalmozás módba való keynesiánus indukált beszállást, bár egy erős szociális összetevővel és növekedés-perspektíva nélkül. Mások utóbbit, a tőke-akkumuláció szükségessége okán, vagy a dematerializált növekedés lehetetlensége miatt, illúziónak tartják.

Ezenfelül, a politikai reformok általi szabályzásmódba való átmenet számára, az általános keretföltételek jobbítása szükséges: a politika primátusát helyre kell állítani, a pénzpiacokat erőteljesebben szabályozni, a rövidtávú profitirányultság uralmát visszaszorítani.

A szerzőNők a messzemenő szociál-ökológiai transzformációkhoz reális és potenciális aktorok széles spektrumát látják, az első koncepciótípushoz hasonlóan, mindenekelőtt a civiltársadalom berkeiben. Ide tartoznak a szociális mozgalmak, kezdeményezések, projektek, a 3. szektor szövetkezetei, stb. Mindeközben a civiltársadalom új internacionáléjáról is beszélnek. Fontosak a pionírok, mint az ökoérzékeny életstílusok irányadói, ökológiailag innovatív vállalkozóNők, etikusan és ökológiailag felelős fogyasztóNők. Szintén reménykeltők a pártok és óriásszervezetek politikai erői is.

Egy szociál-ökologiai fázisba való átmenetet a legtöbben konfliktusosnak látják, szociális harcok eredményeként. Bár a potenciális vesztesek ellenállását konszenzuális vagy részvételi indítványokkal preventíven csökkenteni lehet (pl. társadalmi konverzió-programokkal, a régi iparoknál). Hogy egy irányváltás „átcsapási pontja”, egy új fejlődésút felé, valóban bekövetkezett-e, az - az itt idézett szerzőNők egy része szerint - attól függ, hogy a megnevezettekből és más további aktorokból egy hegemónia blokk áll-e össze, mely egy ilyen, a „XXI. sz. Nagy Transzformációját”, mint projektet képes tovább vinni és, mint közérdeket hihetően képviselni. Ők a gazdasági, ökológiai és szociál-foglalkoztatási-politikai érdekek szintézisét vinnék végbe, ezzel politikai súlyuk nőne. Ezzel, ezen koncepciótípus szerzőNőinél is, a fordulat egy fokozatos folyamatának képe van túlsúlyban, egy (szociál)-ökologikusan vállalható fejlődésút felé. A rohamszerű, hatalombirtoklás utáni tudományos tervezésű fordulat kivitelezését elvetik. A cél: a kulturális hegemónia elérése.

14. SZEMBENÁLLÁSOK: TÉMÁK, POZÍCIÓK, ÉRVEK

Bezárólag vázolunk néhány tipikus pozíciót, melyek a bemutatott indítványok főszereplőNői közötti vitákban merültek föl és vélhetőleg a szociál-ökológiai diskurzust, valamint a nyilvánosságot, a tudomány és a politika határterületein, hosszabb ideig meg fogják határozni. Eközben nemcsak a kiértékelt publikációkra korlátozódtunk, hanem az interjúkban, vagy a tudományos-politikai vitákban elhangzott érveket is figyelembe vettük. A bemutatás a „meztelen” argumentumok szisztematikus dokumentálására szorítkozik, az indoklások az előző szövegekben találhatók.

14.1 KAPITALIZMUS – PROBLÉMA, VAGY MEGOLDÁS? VAGY ALAKÍTHATÓ FORMA? VAGY?...

1. a) A kapitalizmus keretein belül, az ökológiai kérdés megoldása nem lehetséges, mert

• egy használati-értékszerű anyagi tervezést, vagyis az egész társadalmi reprodukciós eljárás tudatos alakítását követeli meg, ez azonban az önállósodott társadalmasítási és irányítási mechanizmusok, a tulajdon- és a versenyviszonyok, a spekulatív önállósodott pénzpiacok, stb., alapján ki van zárva. Még ha azt is föltételezzük, hogy a komplex modern társadalmak tudatos alakítása legalább csekély mértékben lehetséges, egy folytatólagos kapitalista fejlődés kockázatai túl nagyok, és a szerkezeti tanulóképesség behatárolt – ahogy ezt a nem régi pénzügyi és gazdasági krízis mutatja (vö. 4.fej. Ökoszocializmus, 5.fej. Értékbírálat);
• egy növekedés nélküli társadalmi fejlődés-perspektívát és gazdasági dinamikát követel, ez viszont a kapitalista fölhalmozási dinamika miatt kizárt és a dematerializált, tisztán értékszerű növekedés, természetfogyasztás nélkül csupán illúzió (vö. 4,5 fej.);
• csak globális mértékben gondolható el és az ún. 3. világ fölzárkózó, ipari kapitalista fejlődése az 1. világ megfelelő növekedés-visszavétele nélkül ökológiai katasztrófába vezet;
• végül a nyugati modernitásba beleírt természet uralmi-kizsákmányoló viszonyának megszüntetését követeli meg. Ami éppen a kapitalista racionalitás, instrumentális-praktikus természetviszonyának a bázisa (vö. 2.fej. Uralombírálat, 3.fej. Szubszisztencia, 5.fej. Értékbírálat);
• az egyszerű „csak-így-tovább”, a kiélesedő problémák fenyegetése miatt nem engedhető meg, a civilizáció-romboló konfliktusok (forrásháborúk) veszélye nő. Ami ma, mint a nyugati kapitalista „civilizáció vívmányai” sokak számára attraktívként hat, pillanatok alatt elillanhat (vö. 2-5, 12 fej.);
• ilyen körülmények között, a ma még többségileg nem elfogadott, ignorált alternatívák (pl. a szubszisztencia) egyetlen praktikábilis, már elgondolt és részben kipróbált „mentőcsónakok” lehetnének.

(b) Csak az adott modern kapitalista kereteken belül ésszerű az ökoválság megoldásáról gondolkodni. Mert:

• A mások által okozónak bélyegzett, ellentmondásos és elismerten kockázatos viszonyok a modern társadalomépítés alakítható formái egyáltalán. Ha a tárgyilagosan, szisztematikusan közvetített társadalmasításon (tőke, piac, hitel és más értékgazdasági kategóriákon) túl akarunk lépni, ez csak az elő-modern, közösségi, bornírt, statikus viszonyokba való visszaesést jelentené. A természeti források értékesítésére, mint „öko-tőke”, szociálisan és ökológiailag beágyazva is elképzelhető, mikor pl. az ökológiai és regionális érdekképviselők a tőkeértékesítési társaságokban arányosan együtt dönthetnek (vö. 8.fej. Evolúciós szociálökonómia).
• A súlyos ökológiai kockázatok fenyegetéseivel szemben más választásunk nincs, mint a „technológiai-forradalmi” megoldás útján menni, mely a kapitalizmusra valamilyen módon testre szabott. Egyszerűbb a technológiát megváltoztatni, mint az embereket és a társadalmat átgyúrni, vagy más veszélyes kísérletekbe belevágni. Egyébként is, parlamentáris rendszerben, az olyan megoldások, melyek az igények és szokások ilyen durva, hirtelen változtatását kényszerítenék ki, demokratikusan nem érvényesíthetők (vö. 7.fej. Ökológiai modernizálás).
• Hogy egy szociális-ökológiai útra való belsőkapitalista átállás nem kötelezően illúzió, azt a modern kapitalizmus történelme és szocio-földrajzi variabilitása mutatja. Másrészt a történelem azt is igazolja, hogy az államosítások, központi tervezés, stb., a természettel való ökológiailag romboló bánásmódot semmi esetre sem szünteti be, ennek inkább az ellenkezője az igaz (vö. 7,8.fej.).

 Bár, mint az a) állítja, a döntő ökológiai probléma a gazdasági növekedés. De egy poszt-növekedési ökonómia, a mi gazdasági rendszerünk alapvető keretein belül, éppenséggel lehetséges. Piacok, vállalkozók, fogyasztók, innovációk egy kulturális fordulattal való kölcsönhatással, egy ilyen zsugorodó gazdaságban is „funkcionálhatnak”. Néhány intézményt párhuzamosan meg kell változtatni; a pénz, a kamat, a hitel szabályozása is másképp kell, hogy történjen. Ehhez azonban a jelenlegi társadalmi rendszer alapjait nem szükséges megváltoztatni (11.fej. Kultúraváltás).

(c) Fáradtságos, elvont-akadémikus módon, a „rendszerkérdés” miatt civakodni. Jobb kézzelfogható megoldásokat kifejleszteni, melyek, bár nagyobb irányítási kapacitásokat igényelnek, de az adottak keretein belül megvalósíthatók. Hogy ez így van-e, a gyakorlat meg fogja mutatni. Ha sikerül, a kapitalizmus (vagy ami belőle akkor még megmarad) egy jövőesélyt jelent - ha nem, „rendszerváltás” szükséges. (Amikor nyakunkig ér a tenger?RS). És mivel láthatólag a rendszert sokan megtartásra érdemesnek tartják, a fenyegető veszély, hogy összeomlik, ösztönző kell, hogy legyen fenntartására, a modern kapitalista társadalmak játéktereinek a végsőkig való kifeszítésével.

Valójában az ellen, hogy a kapitalista profit és értékesítési logika, globális mértékben, egy ökológiailag fenntartható fejlődéssel összeegyeztethetetlen lenne, sok minden szól. Ám pontosan nem tudhatjuk, és egy rendszerváltáshoz elegendő hatékony hatalom sem áll rendelkezésünkre. Ezért egy kettős stratégiát kellene követnünk. Egyrészt politikai nyomás útján, radikális politikai reformokkal, szociális-ökológiai projektekkel a gazdasági rendszer ökológiailag kockázatos, rövidlátó, spekulatív dinamikáját megszelídíteni, beágyazni és ezzel a reál létező kapitalizmus ökológiai határait kitolni. Ezzel együtt az aktorkonstellációkat és cselekvési föltételeket úgy kell megváltoztatni, hogy, adott esetben, mélyen szántó rendszerváltoztatások lehetővé váljanak (12.fej. Alternatív szabályzás).

2. d) Az ökológiai kérdést, mint kapitalizmuskérdést, tematizálni téves útra visz. Valójában az ökoproblémát a kapitalizmus mechanizmusait átszövő szerkezetek, racionalitások, gondolkodási- és magatartásmódok okozzák, ill. mélyebben fekszenek és régebbi eredetűek: uralom általánosságban, instrumentális természetviszony, az ember/társadalom elválasztása a természettől - ilyen dichotómiákban és hierarchikus logikákban való gondolkodás egyáltalán (2.fej. Uralombírálat, 3.fej. Szubszisztencia).
3. e) Az ökoválságból rendszerimmanens társadalmi kiutak speciálisan esetleg elképzelhetők, ám ezeket keresgélni, ezekről vitázni, ezekért elkötelezni magunkat nem kifizetődő. Ezt a rendszert elvetni, más okok is léteznek, mint pl. a növekvő egyenlőtlenségek és igazságtalanságok, melyeket a rendszer kényszerűen kitermel.

14.2 GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS – IGEN VAGY NEM, LEVÁLASZTVA  ÉS SZELEKTÍVE, VAGY IDŐSZAKOSAN…?

4. a) Állandó növekedés egy véges bolygón az ökológiai problémák fő oka (vö. 4.fej. Ökoszocializmus, 11.fej. Kultúraváltás). Ezt legalább a fejlett ipari államokban le kell állítani, mert

• egy dematerializált növekvés, megkerülhetetlen fizikai okokból, a jövőben sem lehetséges. Ha ugyan egy tovább folytatódó szétválasztás és méregtelenítés stratégiái léteznek vagy kifejleszthetők is, túl soká tartana, ha ezeket világszerte a megfelelő mértékben elterjesztenék.
• a fejlődő és a küszöbállamoknak történelmileg indokolt joguk van a fölzárkózó-iparosító gazdasági növekedésre. Mi tehát zsugorodni kényszerülünk, hogy a szükséges gazdasági növekedés negatív szaldóját elérjük.
• a gazdasági növekedés amúgy sem hoz – az ún. fejlett államokban már elért – életminőség- és elégedettség-küszöbszint fölötti emelkedést. Inkább az ellenkezője igaz.
• különben a termékenkénti forráshatékonyság általi nyereségeket az összességében emelkedő fogyasztás (rebound-effekt) elnyeli.
• az ún. minőségi növekedés sem – pl. a képző- és kultúrszektor kibővítése által – ökológiailag „ártatlan”, mert pl. az így alkalmazottak jövedelme a fogyasztásra fordítódik, továbbképző távutazásokra (Elefánt-kihalás-fórum, Dél-Afrika, Fidesz 2016.RS)

8. b) Az olyan növekedés nem probléma, amely egy specifikus, ökológiailag motivált cselekvésigényt kelt. Ez ökológiailag csak bizonyos körülmények közötti problémás, melyek azonban változtathatók (A rendszer modernizálása, 7,8. fej.). Mivel:

• Általában egy rendszer növekedése – nemcsak a gazdaságié – nem egy örök tendencia, hanem egy átfogó növekedéshatékonyság-összefüggés momentuma. Ez oda hat, hogy a növekedés valamikor úgyis mérséklődik. Mivel ez az átcsapási pont mesterségesen nem hozható előre, cselekvéskényszer sem áll fönn.
• Az utóbbi 200 év magas gazdasági növekedése történelmileg egyedülálló, a fosszilis energiahordozók kapitalista használatának egy kísérő jelensége. Elapadásával a növekedési probléma magától megoldódik.
• A növekedési probléma a gazdaság gyors szerkezetváltozásával (ipariból szolgáltató társadalomba) föloldódik. Mivel utána a gazdasági fejlődés további stádiuma nem képzelhető el, egy új növekedéshullám sem jöhet. És a szolgáltatások amúgy ökológiailag elviselhetők.
• A növekedés csak akkor súlyosbítja az ökológiai válságot, ha a természettel való anyagcsere minőségében, ökológiailag problematikusan inkonzisztens. Ezt kell megváltoztatni. A növekedésről való lemondás az ökológiai problémákat nem oldja meg, mivel ezzel csak a növekmény marad el, az anyagforgalom zöme továbbra is „hibásan” folyik tovább.
• -ban évek óta nő a forrástermelékenység (tehát a természetforrás egységenkénti árfüggő értékteremtése), gyorsabban, mint a GDP.

8. c) A gazdasági növekedés belátható időkre nélkülözhetetlen, legalábbis szelektíven és mindenek előtt, mint minőségi növekedés. Egy szociál-ökológiai átépítés csak egy növekvő GDP-vel lesz lehetséges, a növekedés korlátozása csak akadályozná (8.fej.: Evolúciós szociálökonómia).

A következő évtizedekre egy szociálisan-ökologikusan irányított, szelektív és minőségi növekedés nélkülözhetetlen, mert:

• Az egész termelő- és életmód, az infrastruktúra, az anyag- és energiafolyamok alapos átépítése óriási befektetéseket és munkaráfordítást követel, tehát GDP-emelést.
• Ugyanezt a szociális célok (teljes foglalkoztatás) is – különösen a továbbképzésben való foglalkoztatás, a szociális szolgáltatások – vagy magasabb bérek, stb. Ha több ember alkalmazotti munkához kell, hogy jusson, anélkül, hogy a többiek ennyivel kevesebbet keressenek, ez óhatatlanul GDP-kérdéssé válik.
• Ezért a gazdaság és a társadalom szociális és ökologikus átszerkesztése, egy hosszabb időre, a GDP növekedéshez lesz kötve, világszerte, a fejlett országokban is. Ez a leggyorsabb, gazdaságilag és politikailag egyetlen reális út, egy új természetbarát gazdaság- és életmód infrastrukturális és technikai alapjait 7 mrd embernek megteremteni.
• Ha az a) pozíció igaz is lenne, ez a belátható időben, demokratikus úton nem kivitelezhető, mivel a nem-növekedés túl sok társadalmi hatásmechanizmust és érdeket érint. A növekedéstől való tudatos lemondás, egy természetbarát gazdaság prioritásáért, igen föltétel-gazdag: szociális biztosítás, a konkurencia- és teljesítmény-nyomás, valamint a szociális egyenlőtlenség lebontása; az anyagi igényszerkezet változása, munkaidő-rövidítés, az érték további kapitalista értékesítése elvetése. Először egy kulturális fordulat szükséges, és sok reform, melyek a társadalmi intézményeket, főleg a szociális rendszereket a növekedéstől leszakítja.

14.3 IDŐSZŰKE: ALAPVETŐ TÁRSADALMI TRANSZFORMÁCIÓ – IGEN VAGY NEM?

1. a) Az ökológiai probléma nyomása nagy és a valamennyire fájdalommentes megoldások időablaka egyre keskenyebb, köszönve a klímaváltozásnak, a küszöbállamok ipari fölemelkedésének, stb. A katasztrófa mindenkor lehetséges.

Ezért a gazdasági válságot egy zöld technológiai forradalomra esélyeként kell kezelnünk (7,8. fej. A rendszer modernizálása). Lehetőleg gyorsan, mert egy ilyen átépítés fölfutása időt igényel, hosszabb befektetési ciklusokhoz kötött, stb. Ehhez óriási társadalmi innovációkat kell mozgósítani. Ezeket nagyon túlterhelnénk, ha a társadalmi viszonyok – melyet egyesek az ökoválság okának tartanak – kiszámíthatatlan fölforgatását is előidéznénk. Mi a kapitalizmus Marx által megjelölt képességére kell, hogy támaszkodjunk, mi szerint az anyagi termelőerők folytonosan forradalmat élnek át. Ebben kellene mind megegyeznünk, pl. egy „Green New Deal” keretein belül, az anti/nem-kapitalista transzformáció híveivel is. Ők fontolják meg, hogy épp az ő jövővízióik számára szűkülnek be a játékterek, ha kaotikus viszonyok lépnének föl. Terveikre később is sor kerülhet, miután először a technológiai forradalommal a legrosszabbat, a klímakatasztrófát, minden szociális és politikai mellékhatásával, elhárítottuk. Ezek a társadalom átépítési tervek, éppen azokat az innovatív vállalkozói erőket ijesztenék el, melyeket egy zöld ipari forradalom végett mozgósíthatnánk.

1. b) Éppen, mert az idő sürget és óriási a cselekvéskényszer, megoldásokat kell keresnünk, melyek az ökoválság valós okait felszínre hozzák:

A kapitalista viszonyok, melyek a növekedési kényszert létre hozzák, először változtatandók meg. Eddig a környezet-terhelés (pl. a CO2) csökkentése bizonyítottan csak akkor volt eredményes, ha a gazdasági növekedés akaratlanul is negatív volt – krízisek idején és a posztszocialista társadalmak ipartalanítása/transzformációja idején (az „ivartalanítás” után milliók kerültek az utcára, de milyen jó volt, hogy lenyelték azt a kis CO2-őt? RS). A technológiai forradalmak, magukban véve, összegezve, éppen olyan csekély tehermentesítést eredményeztek, mint a nemzetközi szerződések. De mivel a növekedéskényszer a kapitalizmuson belül nem kapcsolható ki-be, az ezt kiváltó meghajtó erőket és dinamikákat kell leállítani.

Ezen fölül, a fosszilisről a dekarbonizált-szoláris energiahordozókra való, megkerülhetetlen áttérés, egyébként is a társadalmi termelési módok alapvető változását hozza magával (decentralizált, regionális gazdaságok). Ezek céltudatosan a fosszilis kapitalizmus formái ellen irányulnak, a tér és az idő globális kompressziója, központosítása ellen. A fosszilis korszak vége – „Green New Deal-lel” vagy anélkül – a az általunk ma ismert kapitalizmusra hideg zuhanyként fog hatni (Altvater).

14.4 A CÉLOK ÉS TARTALMAK KOMLEXITÁSA  – ÁTFOGÓ ALTERNATÍV VÍZIÓ VAGY ÖKO-KÖZPONTÚ ELGONDOLÁS?

10. Az ökológiai kérdés megoldhatóságának koncepcionális terve a társadalmi fejlődés egy átfogó jövővízióba beágyazandó, más egyenjogúsítási célok követésével. Ez elméletileg legitim, mivel az ökoválság multikauzális eredetű, ill. más társadalmi bajok közös gyökere (pl. az uralom különböző formái, az ún. reproduktív leértékelése – 10.fej. (Re)produkció). Ez a gyakorlatban azért is ésszerű, mert csak így, és nem elszigetelten, az érintettek és aktorok nagyobb köre, továbbá különböző miliők szólíthatók meg, ill. mobilizálhatók. Ezzel egy szélesebb szövetség, vagy egy hegemón blokk esélyei is növekednek, szociális-ökologikus átépítés céljából. Ezért a társadalom-változtatás közös, átfogó céljai koncepcionálisan és nyilvánosan is megjelenítendők.
11. Egy elgondolást nem kellene túlpakolni és ezzel komplikálni. Elég, hogy csak az ökológiailag szükségest tartalmazza és ne a szociális-egyenjogúsító kívánságokat. Az ökológiai kérdés jelentősége és logikája önmagából adódik. Egy koncepció pragmatikusan a környezetkérdésre és –politikára, alkalmas irányítási eszközökre, stb., kell, hogy irányuljon. Az ökológiai alakítás nemkívánatos szociális mellékhatásait a szociálpolitikában kell megtárgyalni. Egy (szociális)-ökológiai átépítő koncepció céljai minél átfogóbbak, a megfelelő transzformációs folyamatot annál nehezebb irányítani és alakítani.
12. Bár minden problémára, mely esetleg az ökoválságot súlyosbítja, nem kötelező egy megoldással előállni, a nem-ökológiai keretföltételek fontosak, ha az öko-problémák gyakorlati megoldásához és elfogadtatásához funkcionálisan nélkülözhetetlenek, és késznek kell lenni, azokon aktívan dolgozni. Ez elsősorban a javasolt indítványok szociális következményeit érinti. Ezek legalább a szociális egyenlőtlenségeket ne növeljék (9. fej. Reflexív modernizálás, 12.fej. Alternatív szabályzás) és ne a gyöngébb szociális csoportok kárára történjék. Ehhez pl. a környezetfogyasztás piacalakú szabályzásánál előre kompenzációkat kell eltervezni.
13. Elgondolások vagy víziók, különösen, ha radikális változtatási igénnyel lépnek föl, ne csak a pozitív célkitűzésekre szorítkozzanak. Kézenfekvőként azt is meg kell fogalmazni, hogy az ellátás, a konszenzus- és bázisdemokrácia a mindennapi életben hogyan működjenek, hogyan lehet a működés, a teljesítmény, a hatékonyság most hiányzó kényszereit, fegyelmezéseit és ösztönzéseit pozitívan helyettesíteni. Különben az a veszély fenyeget, hogy ugyanolyan illúzió- és hit-csapdába esünk, mint pl. az NDK átlagpolgárok 1990-ben, hogy a pozitív és a problémamentes magától értetődő marad (esetünkben a szociális biztonság) és az új, csak valami ráadás, és semmi kioltódás. Ezért az önigazgatás, az egaliter elosztás, a konszenzus- és bázisdemokratikus kezdeményezések történelmi és aktuális tapasztalatait kritikusan reflektálni és földolgozni kell.
14. Ilyen konkretizálásokra most nincs szükség, erre később is lesz idő, és sok mindent ma még nem kell előre látni. Ezen kívül, egy ilyen óhaj elégtelen szociális képzelőerőről és bizalmatlan emberképről tanúskodik. (Egy tucat bringám lopták el az évek során, ne legyünk előítélettel, várjuk meg, mit csinál az oroszlán a báránnyal, RS). Egy más kiindulópont jobb: Ha elidegenedés, hierarchia, elnyomás már nincsen, akkor olyan sok önmotiváció, kreativitás, önszervezés születik, hogy a speciális ösztönzők fölöslegessé válnak.

14.5 TÁRSADALMI FOLYAMATOK TUDATOS ALAKÍTÁSA – LEHETSÉGES ÉS SZÜKSÉGES?

1. a) A szociális-gazdasági reprodukció anyagi használatszerű céljai és folyamatai, tudatos alakítás nélkül, az uralhatatlan mellékkövetkezmények, mint az ökoválság, nem kerülhetők el és nem gyűrhetők le. Egy ilyen tudat akkor is lehetséges,

• ha a gazdasági és szociális élet áttekinthető egységekben szervezett és/vagy
• diskurzívan közvetített termeléscélok és társadalmilag beágyazott piacok révén irányított, vagy
• ha egy társadalmi tervezés/keret-irányítás létezik és az egyes területek nincsenek egymástól fallal elválasztva, amire a modern IKT lehetőségei is használhatók (vö. 4. fej. Ökoszocializmus).

9. b) A tudatos társdalomalakítás a komplex modern gazdálkodásban nem, vagy csak nagyon korlátozottan lehetséges, vagy egyáltalán nem lehetséges. Az áttekinthető közösségektől eltérően, főleg elvont értékkategóriák és területspecifikus médiumok által szabályozódik. Bár a politikai irányító kapacitás növelése elgondolható, és ezzel a gondoskodás-, az okozó-, a biztosításelvek érvényre jutása jobban erősíthető, a kockázatok csökkenthetők (vö. 9. fej. Reflexív modernizálás), ám az ilyen szabályozások borotvaélen való táncolást jelentenek, ha nem akarjuk a hatékonyságot, az innovációt, a vállalkozási szabadságot aláásni és a bürokráciát fölfújni (7. fej. Ökológiai modernizálás, 8. fej. Evolúciós szociálökonómia).
10. c) A társadalmi folyamatok tudatos irányítása a jelenleg uralkodó társadalmi viszonyok mellett (értéktársadalmasítás, stb.) csak részben lehetséges. Ilyen körülményeknél legfeljebb az ellenhegemón erők erősítését, bizonyos ökológiai kockázatokat csökkenthetünk és a társadalom reflexívpotenciálját konfliktusok és tanulási folyamatok révén megemelhetjük (2,4,5,12. fej.).
11. A KORSZERŰ ÁRAMLATOKAT MEGTÖRNI, ERŐSÍTENI, VÁLTOZTATNI?

Ebben a könyvben az ökológiai válság megoldás-útjait, ill. jobb földolgozását taglaló gondolkodási irányait mutattuk be, melyek a társadalmi okok specifikus nézeteit tartalmazzák. Fölfogásaik és kritikáik, az ökoválság elemzésében, sajátos haszonnal bírnak és ezért nem mellőzhetők. Saját szemszögükből – különböző konkretizált fokozatokban – új társadalomszerkezetű alternatívákat építenek föl, melyekben az ökoválság földolgozására, ill. egy tartós, hordképes társadalmi természetviszony kialakítására jobb helyzet lenne.

Most ezeket az alternatív indítványokat, a modern társadalom eddigi egyes alapáramlataival való viszonyításával – reprezentáció, anonim irányítás, individualizálás és állandó innováció – pozícionáljuk (15.1). A fundamentalista kritikusok az ilyen fejlődések java részével, többé-kevésbé szakítani akarnak, míg a modernizálók az eddigi modern szerkezeteket még jobban modernizálnák. Ám úgy a radikális elvetésükből, mint a teljes elfogadásukból – mintegy fordított következtetéssel – a társadalom bizonyos igényei veszélyeztetése következik. Ezen „fehér foltokat” mutatjuk most be, először a fundamentál-kritikusok csoportjában, majd a modernizálóknál (15.2). Ám a „fázisváltó” csoportnál is maradnak nyitott kérdések, melyeket ezen alaptörekvések és antitézisek szintézisével, sajátmódon, megválaszolni .