NIKO PAECH NÖVEKEDÉS-KRITIKÁJA
Ma a kapitalizmus ökoszocialista bírálatai sokasodnak. (2018.01.20, Frankfurt: Netzwerk Ökosoz.RS18I27). Ez sajnos nem mindig volt így. Az ökológiai vita a baloldali nyilvánosságon kívül indult el. Az első nagy társadalmi vitát 1972-ben, D. Meadows könyve, „A növekedés határai” és a Club of Rome váltotta ki. Nyomában számos polgári áramlat indult, melyek, bár a növekedést bírálták, de elvetették, hogy ennek okai a kapitalizmusban keresendők. Sokan a fogyasztók mértéktelenségében látták az okot. Az így fölkeltett növekedéskritikus hangulat Franciaországban a „Decroissance”-mozgalmat indította el, ami annyit tesz: növekedés-visszafogás. Ez a mozgalom nem sorolja magát a munkásmozgalomhoz. Fontos képviselője Serge Latouche közgazdász. Ezen iskola köréhez a németországi Niko Paech is számítható, ökonómia- professor Oldenburg-ban. Álláspontját több könyvben és értekezésben is közzétette, ezzel valóban bizonyos rezonanciát keltve a nyilvánosságban. Így pl. talkshow-kban és vállalati rendezvényeken is szívesen látott vendég. Ezenkívül inkább alternatív és balos közönség előtt is megjelenik, ahol a poszt-növekedés téziseivel nagy figyelmet kelt.
A növekedés Paech-féle elemzése
Paech elméleti gondolatépítménye nem vesz tudomást a balos kritikáról, marxizmusról pláne nem. A növekedéskérdést önkényesen és meglepően nem a kapitalizmus kényszerkövetkezményei alapján, hanem a munkamegosztás szemszögéből vizsgálja. Ezt írja: „A szerkezeti növekedésfüggőség, a kínálati oldalon, az ipari munkamegosztás és a háztartások teljes idegen-ellátása perfekt összefonódásában keresendő.” A továbbiakban elmagyarázza, az „idegen-ellátás” (beszállítói ellátás) az oka a növekedésnek, mert a fogyasztás és a termelés távolsága növelésén alapszik. Paech szerint a növekedő munkamegosztás és szakosodás folyamán minden gazdasági lépcsőn kamatok keletkeznek, melyek aztán a növekedéshez vezetnek. „Az ehhez szükséges idegentőke kamatokba kerül, a saját-tőke elegendő hozamra törekszik. Következésképp minden periódusban megfelelő bőséget kell kigazdálkodni. Az összfolyamat stabilizálásához szüksége növekedés a növekvő specializációval nő, vagyis az önálló üzemek számával és a szükséges fölösleggel, hogy a befektető kockázatát legalább kompenzálja. Ez a rizikó ráadásul a növekvő kompenzálással is növekszik, tehát a termelő telepek távolságával és anonimitásával. Ebből a gazdasági növekedés enyhítésére kezdőpontok vezethetők le „ (2). A Paech-féle kapitalista növekedéskényszer önkényes magyarázata, sajnos téves. Már a tapasztalati tényekkel is üközik. Így az NszK-ban, a 60-as évek elején a gazdasági növekedés átlagban 8,2% volt – és ez egy, akkor még szerény, nemzetközi munkamegosztással. 2010-2015 között a terjeszkedő globalizációval, No.-ban évi 2%-os átlagos növekedést éltünk meg. Ez más fejlett kapitalista országban is megfigyelhető. Paech nyers elmélete szerint, a nemzetközi munkamegosztásnak, ahogy ő nevezi „idegen-ellátásnak”, a növekedést csökkenteni kellene. Valójában a növekedést nem a munkamegosztás okozza, hanem a kapitalista vállalatok egymás közti versenykényszere. Profitjaikkal és termék-kibocsátásukkal a konkurenciát túl kell, hogy szárnyalják. És Paechtől eltérően, a marxizmus a növekedés alábbhagyását a fejlett országokban, empirikusan bizonyíthatónak tartja, még pedig a tőke-túltermeléssel (pénz, befektetési jószágok és áruk).
Régiópénzek, mint a megoldás propagálása
Hogyan is néznek ki Paech megoldás-javaslatai? Sajnos, egyszer téveszméknek fölülve, megoldásai is zsákutcába futnak. Úgy hiszi, a munkamegosztás visszavételével a növekedés is eltávolítható. Könyvében („A bőségtől való szabadulás”) ezt írja: Ha egy elégségesen kistérségű gazdaságban (…) a befektetők kamatait és hozamigényüket megnövelnék, önmagukat károsítanák.” Tehát kistérségi ökonómiában az ellentmondások „érdekegybevágással” föloldhatók. Paech a régiópénzrendszerekben való részvételt propagálja (1). „Regionális kiegészítő valuták, mint a Chiemganer vagy a Bremer Roland, a nagytérségi fonatok fölfejtését segítenék.”
Regionalizálás balos szemmel
Paech a balosoknál a gazdaság regionalizálásával nyitott kapukat dönget, nem azért, mert ezzel a növekedést redukálnánk, hanem mert ezáltal a régiókat ismét élhetővé lehet tenni. Kelet-No.-ban pl. sok vidék, Alsó-Szászo.-ban, É.-Hessen-ben, a kapitalista centralizáció előretörése miatt, elvérzik. A 60-as években sok régió kis fejő-telepekkel, sörfőzdével rendelkezett, melyek aztán a nagy konszernek gazdasági koncentrációja miatt beolvadtak vagy megszűntek. A vidék lakossága munkahelyben és boltokban hiányt szenved, a betegellátás is csökken, végül az iskolákat is bezárják. Egy ökológiai átépítéssel a vidéki régiók újjáélesztése sikerülhet. Az agrárium átállása ökológiai termelésre a növénymérgek, (pl. glifozát) elhagyásával munkahelyek létesülnének. Ugyanezt hozná az agrártermékek regionális földolgozása.
A regionális energiaforrások is hozzásegíthetnek a regionalizáláshoz, mert a szél- és a napenergia csak decentrálisan fogható be. Ezeknek kiépítése és karbantartása föllendítheti a vidéki gazdaságot, föltéve, ha nem kerülnek nagy konszernek kezeibe, melyek az így nyert tőkét nyomban centralizálnák. Végül regionális gazdaságok a szállítási utakat megrövidítenék, így a szállítás kevesebb energiát fogyasztana. A környezet-megterhelés szintúgy csökkenne. Másrészt viszont fontos, hogy a régiók egy nagy gazdasági szövetségbe legyenek integrálva. Ennek oka mindjárt világos, ha a megújuló energiákkal való ellátásra gondolunk. Így pl., ha az egyik régióban szélcsend vagy felhősödés lép föl, országos vagy európai energiacsere történhet, kiegyenlítéssel minden régió kaphat elég energiát. Annak nincs értelme, hogy minden régió rendelkezzen mindenféle gyárral, pl. orvosi segédeszközök vagy gyógyszerek készítésére. Ezzel csak a forrás- és energiatékozló másolat-gyárakat szaporítanánk. Sajnos, a Paech-irodalomban ilyen differenciált jövőterv nem található, csupán a remény, hogy a régiók helyi pénznemükkel boldogságukra rátalálnak.
Szubszisztencia-termelés és javítási munkák
Paech gazdasági elképzeléseiben továbbra is szerepel egy terület, ahol az egyén szubszisztencia-termeléssel élelmiszert állít elő és szerelő-javító munkákat végez. Élelem-termelés és javítási munkák ellen általánosságban nincs ellenvetés, de mindezt lila ideológiai okokból nem kellene az egyének nyakába varrni. Az összetett készülékek javítását szakműhelyek gyakran sokkal jobban elvégzik. (Egy szénkefét, ékszíjat vagy fűtőszálat csak ki tudsz cserélni?RS18I28). A munkamegosztás itt jelentős előnnyel jár és semmi köze a növekedéshez.
Átcsúszás egy anti-emancipációs irányba
Ezidáig Niko Paech javaslatait téves elméletei és a belőle levezetett rossz megoldások okán félre is lehetne tenni. Ám Paech érvelésében van egy lényeges probléma, amely egy anti-emancipációs vakvágányra vezethet. Míg a balosoknál a sokoldalú oktatás konszenzus, Paech az „oktatás fölfújását” bírálja és a mai oktatást radikálisan megvágná. Írásaiból azonban egy autoritáselvű megoldás iránti rejtett vágyakozás olvasható ki, mely az embereket a hasznos fizikai munkára akarja rákényszeríteni. Így a „gyengülő testi állóképesség” és a „kézműves ügyesség elsatnyulása” miatt panaszkodik, vagy amikor példaként említi, hogy sok ember „egy gyalogút gondozására” sem képes. (Elcsúszott a havon?RS18I28). A mai társadalomban azt látja, hogy egyes munkavégzések határai egyre szűkülnek és egy „kényelemokráciáról” (Bequemokratie) beszél (1). Hogy ebben az országban a munkavállalók jelentős része kétes munkahelyeken a kimerülés határáig kényszerül dolgozni, az hidegen hagyja. Ha talán nem is ez a szándéka, de ezzel a legrosszabbul fizetettek és legkevésbé védettek elleni kampánynak ad jól hangzó szólamokat, mint értelmiségi éceszgéber.
Kapitalizmuskritika: „mumus” és időpocsékolás
Paech minden antikapitalista elemzést kifejezetten elvet. 2014-ben, egy VW-alapítványi rendezvényen kijelentette, hogy a kapitalizmuskritika „időpocsékolás” és „populizmus”. Ezzel csak egy „mumust” építünk, mellyel a kritikusok magukat áldozatnak állítják be és a személyes felelősség alól fölmentik magukat. Ez illik Paech általános gazdasági javaslataihoz. Úgy értelmezhető, hogy Paech egy B-tervet épít arra az esetre, ha a kapitalizmus netán teljességgel a falnak megy. Egy kisebbített monetáris területet propagál, ahol a kapitalista profitgazdaság továbbra is érvényben marad és a gazdaság 50%-át öleli át. A másik 50%, szerinte, térjen át alacsonyabb technikai szintű subszisztencia-gazdaságra, leépítésekkel és javító-tevékenységgel. Szervezési formák erre a szövetkezetek és a kisvállalkozók. A kicsiben ő előnyt lát. Decentrális üzemek „per se átláthatóbbak és demokratikusabban ellenőrizhetők”.
A valóság sajnos másként néz ki. Sok kis üzemet egy patriárka ural akinek minden alkalmazott, feltétel nélkül, köteles alárendelni magát. Az alárendeltek tömeg általi védelme ekkor nem lehetséges. Hogy Paech erre nem érzékeny, az nem csoda, mert az üzemi demokrácia és a szakszervezeti szervezettség nála nem téma. Növekedéskritikája, növekedés-visszafogással nyilván üdítő. Ám közben problémás, hogy a munkahelyek kérdése nem izgatja. Ez oda vezethet, hogy poszt-növekedési álláspontjai a munkavállalók felé nem közvetíthetők.
Ami marad
Niko Paech látszólagos radikalitása a poszt-növekedés és a degrowth kérdéseiben, sokak számára viszonyító pont. Az ökoszocialista baloldal számára érveivel szembeszállni elengedhetetlen. Nagyobb politikai és gyakorlati átfedések azonban vele nincsenek.
Literatur
[1] Niko Paech: Befreiung vom Überfluss,
Oekom Verlag, 4. Auflage, München 2013
[2] Niko Paech: Beitrag für den Attac-Kongress von 2011
Die Schriftenreihe „Ökosozialismus: Analyse + Perspektiven“ (ehemals Ökosozialistische Flug- schriften) erscheint in loser Folge. Sie wird ge- meinsam herausgegeben von der „Sozia- listischen Zeitung“ (SOZ), dem Linken Forum Frankfurt (LFF), der marxistischen Zeitschrift
„Avanti“ sowie in Kooperation mit der Bildungs- gemeinschaft SALZ (Soziales – Arbeit – Leben
– Zukunft). Die Schriftenreihe versteht sich als Diskussionsbeitrag in der breiten Linken zu öko- logischen Fragen und zur Entwicklung ökosozia- listischer Positionen. Einzelne Beiträge stehen nicht notwendigerweise für die Gesamtheit der Herausgeber. Die Schriften sind im Netz zu fin- den unter www.sozonline.de und www.bildungsgemeinschaft-salz.deKontakt, Bestellung und Mitarbeit :
W. Dubois, Postfach 900264, 60442 Frankfurt/M., info@linkesforum.net
P. Schüren, Bildungsgemeinschaft SALZ Oberonstr. 21, 59067 Hamm, salzkreis@yahoo.devisdp.: Angela Klein, Regentenstr. 57-59, 51063 Köln www.sozonline.de okobetyar.blog.hu
