Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

Hans-Peter Dürr: Tudomány és valóság (3.)

2015. december 12. 12:06 - Ökobetyár

3.

Engedjék meg, hogy ezt a fontos pontot még valamivel közelebbről kifejtsem. Ehhez az Önök fantáziáját kissé próbára kell tennem, kérem türelmüket és elnézésüket. Ezt azért teszem, hogy csupán valamelyest érzékeltessem, hogy ezek mögött a merész megfogalmazások mögött egy szigorú és élesen körülhatárolható szerkezet rejlik.

A klasszikus- mechanikus – atomisztikus fölfogás szerint a világ tovább nem bontható, szerkezet nélküli, elpusztíthatatlan nagy számú építőkockákból, valamiféle „atomokból” áll. Itt nem a kémiai elemek építőkockáiról, a szűkebb értelemben vett „atomokról” van szó, hanem az ún. elementáris részecskékről, különösképpen az atomburok elektronjairól és az atommag protonjairól, neutronjairól, vagy azoknak is az építőkockáiról, az ún. kvarkokról, vagy ezeknek is sejtett alegységeiről, az ún. preonokról, stb. van szó. Hogy végül is melyek a legkisebb részecskék, az most bennünket ne foglalkoztasson, csupán az, hogy ilyen legkisebb szétzúzhatatlan anyagi építőrészecskék egyáltalán léteznek-e, mint „objektumok”? Olyan objektumok, amelyek az időben változatlanok, tehát minden időn keresztül önmagukkal azonosak maradnak.

Ennél az elképzelésnél az idő, mint lényeges rendszerkezet, kezdettől fogva adott. Az időben változatlan, a kitartóan maradandó ennél a világképnél különleges szerepet játszik és általunk közvetlenül mint anyag fogható föl. Az anyag időben változatlan építőkockái szavatolják bizonyos értelemben a világunk időbeni folytonosságát.

Minden ilyen atomot egy végtelen hosszú, egész hosszúságában önmagával azonosnak maradó nylonfonállal illusztrálhatunk, amely a legrégibb múltból jön és a legmesszibb jövőbe fut. Ezek mind olyan fonalak, amelyek sehol sem szakadnak meg, mert azt fejezik ki, hogy az atomok az időben nem változnak, tehát önmagukkal azonosak maradnak. Ekkor a világ egy vastag nylonkötélnek felelne meg, mely számtalan ilyen szálból áll. A világtörténés tehát egy ilyen összetett keveredése és újrarendeződése az atomoknak, a mi képi hasonlatunkban a nylonfonalak összeszövődése és tekercselődése egy kötélben. Ezek az összetekerődések egy mechanikai világképben nem véletlenek, hanem bizonyos törvényeknek engedelmeskednek. Az anyagi világ befogására ilyen körülményeknél elegendő lenne elvileg csupán a nylonkötelet egy metszeténél pontosan ismerni, hogy szerkezetét az egész hossz mentén pontosan levezethessük. Tehát a világ állapotának ismerete egy bizonyos időpontban pl. a jelen pillanatban elvileg elegendő lenne az elmúltat rekonstruálni és a jövőt egyértelműen előrejelezni. Hangsúlyozom, „elvileg”, mert gyakorlatilag természetesen a világ pillanatnyi állapotának teljes ismerete teljesen lehetetlen.

Tehát akkor ebben az esetben is gyakorlatilag egy bizonytalansággal élnénk tovább, de a világ egy szigorú determináltsága – ha az élővilágot és az embert is ebbe a törvényszerűségbe bevonjuk – semmilyen cselekményszabadságot többé nem engedne meg. A világtörténés befolyásolatlanul, mint egy óramű futna le. Ezenfelül hiányozna egy elvi érthetőség arra nézve, tulajdonképpen a jelent, mint időpontot mi tüntetné ki, mit is jelentene abszolút értelemben.

 

A modern fizika fölfogása szerint a részecskék a régi értelemben ma már nem léteznek. Ez annyit jelent, nincs időben önmagával azonos, lokalizált objektum. Pl. az elektron, amely a hagyományos fölfogás szerint erő nélküli és egy konstans v sebességgel egy bizonyos A pontból egy B pontba egyenes pályán tart, ma már kvantummechanikailag teljesen más értelmezést kap. Itt szintén lehet egy legyöngített értelemben egy kiinduló állapotról, egy „A pontban levő v sebességű elektronról” beszélni. A legyöngítés egy állapot megadásának elvi tompaságából ered (Heisenberg-féle határozatlansági tétel), ami végül is az összeférhetetlenséget jelzi, egy elektront „objektumnak” tekinteni. Ám tovább már a kvantummechanikai törvények nem engedik meg, hogy az elektron egy későbbi időpontban a B pontba érkezve egy megfelelő állapotot fölvegyen, hanem csupán azt jelzik előre, hogy egy „elektron” -állapot egy valamelyik másik helyen egy bizonyos valószínűséggel föl kell, hogy lépjen. Ez már egy jelentős többlet-tudást jelent. Egy olyan többlet-tudást, ami az objektum hagyományos definícióját már nem engedi meg. Tehát a lehetőségmező, hogy az elektron a B pont környékén tartózkodik, az A pontnál levő elektron által idéződik elő, anélkül, hogy a két esemény között egy összekapcsolható darab lenne, amely a két részecske azonosítására volna használható és megengedje kimondani, hogy egy elektron A-ból a B-be repült.

 

(A kvantumösszefonódást 1982-ben igazolta Alain Aspect, 2005-ben Teneriffén 144 km távon észlelték az Einstein által tiltott „azonnali kölcsönhatást”; a világegyetem olyan szövet, ahol „minden tud mindenről”?)

 

A részecske föllépésének lehetőségmezői „hullámszerűek”. Ez olyan tulajdonságot jelent, hogy két ilyen lehetőség fedésbe kerülésekor nemcsak megerősíthetik, hanem le is gyöngíthetik egymást. Ez megakadályozza, hogy a csupán statisztikailag meghatározott ok-okozat kauzalitási viselkedés egy teljesen káosz-szerű dinamikus viselkedésbe csapjon át. A kiinduló állapot által kiváltott lehetőséghullámok átfedéskor ugyanis gyakorlatilag majdnem mindenütt kioltják egymást, kivéve bizonyos helyeket, éppen azokat, ahol a klasszikus pályaelmélet szerint a részecskék sejthetők. Az A és B pontoknak folyamatos összekapcsolódása és ezeknek „egy részecske pályája” - elnevezése tehát csupán egy durva szemléletmód statisztikai középarányképzés árán sikerül.

 

Kvantummechanikai szempontból tehát nincs egy időben tartósan létező objektivizálható világ, hanem, mondhatni, a világ egy bizonyos módon minden pillanatban újra lejátszódik. A világ eközben egy egységnek tűnik, egy olyan állapotnak, amely nem értelmezhető, mint részállapotainak összege. A „most”-világ anyagilag nem azonos az elmúlt pillanat világával. Ám az elmúlt pillanat világa előre vetíti a jövő világát oly módon, hogy egy bizonyos durva szemléletnél úgy tűnik, mintha részekből állna és mintha bizonyos megjelenési formái (elementáris részecskék, atomok) megtartanák azonosságukat az időben.

 

A világ nem olyan sok folyamatosan nylonszálakból font kötél, amely a múltban és a jövőben egyforma. Kvantummechanikai nézetből a jövő elvileg nyitott és meghatározatlan. A múlt ellenben tények által leszögezett, amelyek irreverzibilis makroszkopikus folyamatok által keletkeztek és a jelenben dokumentáltak. A jelen az az időpont, ahol a tényszerűség lehetősége a ténylegességben kifagy. A mi nylonkötél-hasonlatunkban ez inkább egy, a múltba nyúló félkötélnek felel meg, amelynek szálai a jelenben egy szerkezet nélküli oldószer fürdőből húzódnak ki. Tehát bizonyos módon a mindenkori jelen pillanatban egy minősített meghatározatlanságból újra képződnek. Egy extrapoláció a jövőbe a lényeges részekben elvileg lehetetlen.

 

Szeretném ezeket a gondolatokat fontosságuk miatt – a tényállás összetettsége ellenére – egy fokkal még pontosabban kifejteni. Szemléljük ehhez a világot egy bizonyos időpontban, mondjuk a jelen pillanatban. A világ egyrészt a lehető megjelenési formák egy nagy meghatározatlan mezejét tartalmazza, melyek számunkra teljesen hozzáérhetetlenek, mely a mi hasonlatunkban a szerkezet nélküli oldószerfürdőnek felel meg, másrészt az általunk érzékelt világ sok objektumát tartalmazza (amelyek szűkebb értelmezésben a világot számunkra kiteszik) és amiket mi, pl. mint kifagyott rögöcskéket érzékelhetjük.

Világleírásunkban azonban a jelent nem elszigetelten szemléljük, hanem egy elképzelt világ jövője közé, tehát egy még nem lefutott jelen és egy már megvalósult jelen, tehát a múlt közé szorulva. Ez annyit jelent, mi szerkesztünk egy világképet, amely nemcsak a jelent tartalmazza, hanem, ahogy mi mondjuk, egy idetartozó múltat és egy idetartozó jövőt is. A múlt ekkor erről az álláspontról mint a jelenben észlelt tényleges tárgyak hagyományos extrapolációjának tűnik. Hasonló módon extrapolálhatjuk a jelen állapotot a jövőbe. Tehát a most észlelt tárgyakat extrapolálhatjuk a jövőbe, mert mint ilyenek leírhatók és a klasszikus törvényeknek engedelmeskednek. Ezért ezeket a vonalakat a jövőbe is tovább húzhatjuk. A kifagyott rögöcskék mint nylonszálak jelennek meg. Ezenfelül azonban az anticipált jövő a nem realizált, faktummá nem rögzült lehetőségek széles mezejét tartalmazza. A tovahaladó inherens idő egy új jelen kibontakozására csupán azokat a feltételeket használja, amik az éppen elszaladt jelenlétben le vannak fektetve. Mi tehát tovább lépdelünk a következő jelenhez, aztán a még későbbi jelenhez, közben újra és újra új tények képződnek, melyeket mi nyomban mint nylonfonalakként érzékelhetünk. Dinamikus szabadságfokok rafinált korrelációja és a lehetőséghullámok konstruktív interferenciája alapján, az oldószerfürdő kicsapási folyamatának megfelelően új objektumok realizálódnak.

 

A lehetőségek ilyen megvalósulásfolyamata az előre haladó jelenben nemcsak a mi méréseink nyomán történik – ahol azt mint a hullámcsomag kollapszusát értelmezzük – hanem ez a világnak bevésett természetes folyamata, amit mi evolúciónak nevezhetünk és ami egyre magasabb rendszerkezetek képződésével jár. Az ilyen magasabb rendszerkezetek képződése instabilitásokat követel, hogy a parányi mikroszkopikus lüktetések statisztikus átlagban, tárgyszerű jelleggel föllépő makroszkopikus szerkezetté nőhessenek ki. A jelenképek időbeni egymás mellé sorakoztatása egy világképhez vezet, ahol az evolúciós folyamat egy tovább haladó rögkiváláshoz hasonlít, egy tovább haladó objektivizálódási és rendkialakulási folyamathoz. Tehát itt a jelenek - a kezdetén bizonytalansággal - és ismét megalvadási folyamatok vannak fölsorakoztatva, ahol egy megvalósulás a tulajdonképpeni értelemben, a tárgyias értelemben történik, egy rendszerkezet kialakulásával összekötve. Bizonyos módon egy egyre összetettebb és szerteágazóbb váz keletkezik, ami a valóságnak az evolúció folyamán egy szilárdabb, de differenciáltabb alakot ad.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr608159482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.