Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

Út az atomkorszakba - Egy mellőzött könyv

2015. december 28. 19:29 - Ökobetyár

001-cim.jpgDer Weg In Das Atomzeitalter - Armin Hermann

Az ATOMZEITALTER tudománytörténeti alapkönyv, enciklopédikus, részletes, sok kézirattal-fényképpel, kimerítő szakkönyv (szó szerint) - igazából csak fizikusok és kémikusok élvezhetik.

Hogyan tudtak a magyarok mellette elfutni? (Egyetlen példány az MTA-n!).

 

A tudományos forradalom termékei közül (számítógép, autó, orvoslás) egyik sincs olyan végzetes hatással ránk, mint az A-bomba és az A-erőmű, tekintettel arra, hogy bármikor – akár véletlenül is – kilőhetnek ránk egy atomrakétát vagy elzárhatják az atomáramot. Irán, Észak-Kórea, Oroszország de a NATO “baráti” nukleáris fegyverei is naponta fenyegetnek bennünket, ha ez nem is tudatosul bennünk.

Az atomenergia tehát most már örökké „áldás vagy átok” marad számunkra. (A magyaroknak félő, Paks II miatt, inkább átok).

 

Ha az atomkor kapuja német, akkor azt legjobban egy német tudja megírni: Armin Hermann.

Régi motoros a szakmában (Heisenberg-, Planck-monográfiák; fizika-lexikon, Hogyan vesztette el a tudomány ártatlanságát, stb.)

A többé-kevésbé kronologikusan sorakozó fejezetek hol egy (atom)fizikai elmélethez, hol azok megfogalmazóihoz - hol városokhoz, hol politikához kötődnek. (Relativitás-, kvantumelmélet; Einstein, Laue, Hahn; Salzburg, Berlin; nemzetiszocialisták, Harmadik Birodalom). Rokonszenves módon emberi oldalukról mutatja be a kutatókat, a kemény atomfizikát személyes sztorikkal, sok-sok fotóval, dokumentummal föllazítva.

Ám már az elején kibújik a szög zsákból: Einstein, O. Hahn, L. Meitner, Laue születése idejére utalva („Fizika 100 évvel ezelőtt” - most már inkább 140) mint később láthatjuk, az egész atomkorszak-történet erre a pár német fizikusra van fölfűzve! Még csak hagyján, hogy a külföldiek a „futottak még” kategóriába kerülnek, de több földi is nagyobb figyelmet érdemelne: Hund, Schrödinger, Geiger, Born, Weizsäcker, Dürr.

A nő, Madame Curie is megért volna egy misét (fejezetet), hisz inkább tartozik az atomkorszakhoz, mint pl. Laue Röntgen-interferenciája. Feminista szemmel nézve, mit látunk? Nagypolgár, testes, macsó-férfiak, mint a szent tudomány templomának építői, a századelőn halálos játékot űznek. (De ez igazából csak később, a Nobel-díjasok tiltakozásánál derül ki). S. Bär: „Forschung auf deutsch” könyvét olvasgatva (Professzorok és alattvalók), még a Max-Planck-Gesellschaft alapítását is másképp láthatjuk.

Mindezek mellett, örvendetes, hogy a másik női szereplő, Lise Meitner munkásságának, meghurcolásának, „rehabilitációjának” történetét itt részletesen is megismerhetjük.

 

Einstein az, aki ebben a sztoriban messze kimagaslik, tele van vele a könyv. Nyilván okkal: Einstein paradigmaváltó. De mért kell az Einstein-mítoszt tovább hizlalni? A tdománytörténész nem olvassa a paradigma-szerzőt, Thomas Kuhnt, sem a tudománykritikus Feyerabendet? Legkésőbb az általános relativitás elméletnél köszönnek be természetfilozófiai és ismeretelméleti kérdések. ”Newton halott, éljen Einstein”-nél Heisenberg úgymond, pofára esik. Ezt Kuhn mutatja meg nekünk a legszebben: Newtonnak, a maga fogalomrendszerében, mindig igaza van.

 

Ide tartozna a Bólyai-féle nem-euklídeszi geometria, lényeges téglája Einstein épületének – de, sajna, ő sem német. (Gaussból kapunk eleget). Mint, ahogy a „magyar” szó sem fordul elő a könyvben, pedig, sajnos, az atombomba farigcsálásánál nem egy pesti fizikus közreműködött.

Végül aztán részünkről, civil antiatomosok szemével, Einstein alakja végleg elhalványul.

Einsteintől kettőt kaptunk, amitől koldulunk: az A-bombát és az A-reaktort. Mindkettő zsákutca!

Most, 2016-ban, amikor a szobordöntögetések korát éljük (lásd: Higgs – az atomkor Faustja), a paradigmaváltás Einsteint is elkapja. (A kvantumösszefonódás megdönteni látszik Einstein azonnali-hatás tilalmát, a fénysebességet). De a világ technika-őrülete is Einstein ellen szól, ahogy kollégája, Dürr mondja:

"Ismét teret kaptak a mindnyájunk számára érthető elképzelések, miszerint az eredeti, közvetlenül megélt tapasztalataink sokkal gazdagabbak, mint a tudományosan megalapozottak. " (Lásd: Tudomány és valóság).

A fejezetcím, Einstein kvantumkoncepciója is azt sugallja, mintha a kvantummechanikát is ő fedezte volna föl, holott ettől inkább ódzkodott . ("A természet nem csinál ugrásokat!" , "Isten nem vet kockát!")

 

Allen Ehren, becsületére váljon azonban a szerzőnek, hogy a fizikusok-nemzetiszocialisták viszonyát kellő őszinteséggel és alapossággal tárja föl előttünk. Megtudjuk, hogy többségük megpróbált ellenállni, Laue fiát föl is akasztották, sokan emigráltak (Born, Einstein) és csak kevés volt olyan, mint Fritz Haber. Ennek a kémikusnak köszönhetjük a „kenyeret a levegőből” (és a sok lőszert!), ha a műtrágya ma ökológiai bűnnek számít is. Haber sorsa többszörösen tragikus: az I. világháború után, a gázháború miatt, mint háborús bűnöst körözik, később beáll a nácikhoz, de ők kitaszítják és üldözik, ma pedig az ökológisták átkozzák ki.

 

Külön fejezet dukált volna az újonnan föllángolt Heisenber-Bohr 1939-es vitájának:

Heisenberg nem akarta, vagy nem tudta folytatni a német atombomba építését? Vitt Bohr, Heisenberggel való találkozása után, egy vázlatot Amerikába, avagy sem? (Ez a skicc erősen meglökhette az amerikai atombomba-építést.) Mennyire hihető Heisenberg utólagos mentegetőzése? A Manhattan-projekt elindítói tudták-e, hogy 180 000 emberre és egy óriási atomvárosra lesz szükségük az atombomba megépítéséhez? És hogy a németeknek, az akkori körülmények között, ez lehetetlen volt?

Bárhogy is lehetett, egy tisztázódott: a japánok az A-bomba ledobása nélkül is kapituláltak volna.

(Minő szerencsénk, hogy a 3. atombombát mind a mai napig, még nem dobták le! /Csányi Vilmos/).

Így tehát Hermann "elhanyagolja" az atombomba történetét, talán, mert azt már Robert Jungk megírta? ("Fényesebb ezer Napnál", 1967).

 

Hermann összes "bűne" közül a legsúlyosabb:

a második kiadásban, az utolsó fejezet, a német antinukleáris mozgalmakról, t e l j e s   t ö r l é s e !

Mi történhetett? Lenyúlt az atomlobby? Nem kapnak több támogatást, hirdetést?

Szerencsére az első kiadásból sikerült töredékeket átmenteni. (Azon felül, hogy a békemozgalomban mi is benne voltunk, mint pl. 1981-ben, Bonnban, a 300 000 fős tüntetésen Reagan amerikai elnök atomfegyverkezése ellen.)

Szinte tragikomikus a Nobel-díjasok háború utáni kapálózása, ahogy az atomszellemet, amit ők maguk szabadítottak ki, visszaszuszakolják! Erről Hermann nem szeret beszélni? Hiába keressük a könyvben a második nagy tiltakozást, a Göttinger Erklärung-ot, ismét egy tucat fizikus aláírásával. Mint, ahogy a Spiegel-Affär is hiányzik, amikor Strauss, a hírhedt bajor politikus a DER SPIEGEL szerkesztőit lecsukatja, mert "atomtitkokat árultak el". Mi ez, ha nem atomkorszak?

 

Így marad a tény: az atomipar még a tudománytörténetbe is beavatkozik!

Csoda, hogy az Einstein – Vater der Weltvernichtung, Einstein – a világmegsemmisítés atyja, megjelenhetett 1991-ben, a Raum&Zeit-ben, ahogy a Vissza a Nobel-díjakat! itthon, 1988-ban.

 

Ezen hiányosságok ellenére, a DER WEG IN DAS ATOMZEITALTER sürgősen pótolandó: vagy lefordítjuk, vagy megtanulunk németül!

Alább a könyv néhány oldalát mutatjuk be, illetve pár részletet közlünk magyar fordításban.

 

* * *   Részletek a könyvből   * * *

XV. FEJEZET

Az atomenergia politikai problémái

Remény és fenyegetés az emberiség számára

 

1951 áprilisában MAX VON LAUE Berlinbe költözött és átvette az Institut für Physikalische Chemie und Chemie igazgatóságát. Így lett közvetve FRITZ HABER utóda, aki először mint német hazafi háború és békében kitüntetést kapott, majd zsidó származása miatt a nácik elüldözték. Mikor LAUE hivatalba lépett, az intézet még nem a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft-é (társaság) volt, hanem a dahlemi kutató intézeté. A Max-Planck-Gesellschaft-ba való újra fölvétel csak 2 év múlva, a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft újra szervezésekor történt meg. OTTO HAHN Göttingenben maradt, mint a Max Planck Társaság elnöke. LISE MEITNER 1947-ben nyugdíjba vonult; de Stockholmban ismét dolgozhatott egy kis szobában, a Műszaki Főiskolán. Ezt a svéd Atomenergia Ügynökség tette számára lehetővé, szintúgy az ottani atomreaktorhoz való hozzáférést.  

ALBERT EINSTEIN alig hagyta el a kis egyetemi várost Princetont. Itt az emberek megszokták, kisebb népcsődület kísérte, mikor a tengerparti házától a Mercer Streetről “munkahelyére”, az Institute for Advanced Study munkaszobájába átsétált. MAX VON LAUE volt az egyedüli a négy kolléga közül, akinek életútja vissza vezetett Berlinbe. Ez a város a többinél jóval nagyobb károkat szenvedett. Sok lakónegyeddel együtt, a tudomány egykori szent templomai, a Preußische Akademie, a Technische Hochschule Charlottenburg, a Physikalisch-Technische Reichsanstalt, a kutatóintézetek Dahlemben romokban hevertek. A szétbombázott Friedrich-Wilhelm-Universität romjai között tehenek és birkák legelésztek. Alig végezték el az első üzembehelyező munkálatokat, újabb veszélyek leselkedtek: a szovjet hatalommal a hátukban a kommunisták egész Berlinben "demokráciát" akartak berendezni. "Úgy éreztem magam, mint a legtöbb nyugat-berlini," mondta MAX VON LAUE, “akik előőrsökön védekeztek ezen lelketlenség előretörése ellen.”

Egy nemzedékkel korábban, 1918-ban, már fenyegetett egy hasonló veszély. Ekkor EINSTEIN a német Reichstagban így csillapította a forradalmi egyetemistákat:"Minden igazi demokraták őrködnünk kell, hogy a régi jobbos osztályzsarnokságot ne egy új, balos zsarnokság váltsa föl. Ne engedjétek magatokat a bosszú által vezérelve arra a katasztrofális véleményre jutni, hogy egy átmeneti proletárdiktatúra szükséges, hogy a néptársak fejébe a szabadságot bele kalapáljuk. Az erőszak csak keserűséget, gyűlöletet és a reakciót szül. "1918-ban EINSTEIN jelmondata: minden embert legyen jóakarattal hűséges a demokratikus kormányhoz. Mint tudományos nézeteiben, ebben is, a kutató kollégák csak lassan és huzakodva követték.   A politikában a haladásnak a meggyökeresedett előítéletek még jobban ellen állnak, mint a fizikában. Thomas S. Kuhn könyvében, (A tudományos forradalmak szerkezete) a tudományos és a társadalmi fejlődés hasonlóságait dolgozta ki. (Jóval többet: a tudományos kitételek igazságait kérdőjelezi meg.R.S.) A fiatal EINSTEIN a tudományban évtizedekkel megelőzte kollégáit, a távolság csak lassan csökkent. A döntő év1927 volt. Itt EINSTEIN megállt; de a fiatal kvantumfizikusok tovább haladtak, élükön NIELS BOHR, WERNER HEISENBERG WOLFGANG PAULI.

Milyen volt a politikai-társadalmi területen? EINSTEIN már az első világháború előtt, az imperializmus korszakában világpolgárnak érezte magát..Azonban német kollégái, főleg a zsidó származású , MAX BORN és FRITZ HABER “nemzetileg” gondolkodtak.Csak később, az I. világháború tapasztalatai folytán és a nemzeti szocialisták hatalomátvétele után jött a változás. Különösen jellemző példa ARNOLD SOMMERFELDé : neki, mint keleti porosznak a legmagasabb politikai érték a német haza volt.1934-ben azonban így ír EINSTEINnek: “a 'nemzeti' szó lejárattatásával minden bennem erősen élő nemzeti érzésről teljesen leszoktattak. Most nem bánnám, ha Németország, mint hatalom fölbomlana és egy békés Európába olvadna be. “EINSTEIN pacifizmusa a legtöbb berlini kollégájának még húszas években még gyanús volt. Legkésőbb a második világháború után értették meg mind, mit jelent a háború az ipari korszakban. Ha nem is nevezték magukat kifejezetten "pacifistáknak", ténylegesen azokká váltak.

Az atombomba a fenyegetés fegyvertárát döntően megnövelte. 1945. július 16-án első alkalommal robbantottak föl egy atombombát és ezzel az emberiség az atomkorszak küszöbét lépte át. “Egy acéltoronyban egy új, forradalmi fegyver volt elhelyezve.

128

hogy a háborút, ahogy eddig ismertük, megváltoztassa vagy az örök háborúzás végét elhozza. Ez a bomba olyan erővel robbant, hogy az emberiség egy új fizikai világba lépett át.” EINSTEIN élete tragédiája, hogy bármennyire is gyűlölte a háborút, éppen ő adott egy lökést az atombomba megépítéséhez. "Az én hozzájárulásom az atombomba építéséhez egyetlen cselekedetből állt: aláírtam egy, Roosevelt elnöknek címzett levelet. Nagyon is tudatában voltam a szörnyű veszélynek, mit jelent e vállalkozás az emberiség számára. De a valószínűség, hogy a németek ugyanezen a projekten jó kilátásokkal dolgoztak, erre a lépésre kényszerített. Annak ellenére, hogy meggyőződéses, kitartó pacifista vagyok, nem maradt más választásom. Háborúban ölni, felfogásom szerint, nem jobb egy közönséges gyilkosságnál. "

 

Amikor a koreai háború kitörése után az amerikai nyilvánosságban az NSZK és Japán újra felfegyverkezésének tervei napvilágra kerültek, EINSTEIN nagyon keményen reagált. Nem Németország, hanem a nyugati nemzetek hozzáállása lepte meg, amelyek a szerencsétlen tapasztalatok ellenére, az oly veszélyes német hatalom visszaállításán dolgoztak, Einstein nem regisztrálta, hogy a német lakosság alapvetően megváltoztatta szemléletét. Az emberek   két háború keserű tapasztalataiból tanultak, most békét akartak. Nem úgy, mint a második világháború előtt és a húszas években, most nem a fölfegyverkezés, hanem a demilitarizálás lett népszerű. A tervezett "védelmi hozzájárulás" a lakosság erős ellenállásába ütközött. Einstein utolsó éveiben. Abban az időben költött: "Tehát a régi legény most úgy néz ki / Érzed: Ajaj! Ez egy horror /A lényeg: mi van belül / És különben is, mit számít ez? "

 

129

A Német Szövetségi Köztársaság, KONRAD ADENAUER a három megszálló Szövetséges hatalommal, az USÁval, Nagybritanniával és Franciaországgal megkötötte a párizsi szerződéseket. Ezzel NSZKnak vissza adták a szuverenitását, egyúttal fölvették a katonai szövetségbe. A parlamenti ratifikáláskor éles vitára került sor a kormány és az ellenzék között. 1955. febr. 13-ára a Norddeutsche Rundfunk egy előadást jelentett be, WERNER HEISENBERGtől. ADENAUER attól tartott, HEISENBERG, az ekkor sokat és hevesen vitatott nukleáris fegyverbevetésről is beszélni fog. Ez nyugtalaníthatta volna a lakosságot és komolyan veszélyeztette volna a szerződéseket. ADENAUER egy telefonbeszélgetésben arra kérte HEISENBERGet, mondja le rádióelőadását., amit az meg is tett. A Norddeutsche Rundfunk, az Északnémet Rádió vezérigazgatója, ADOLF

GRIMME azonnal értesítette HEINRICH KOPFot Hannoverben, akinek a kormányához nemrégiben mint kultuszminiszter tartozott. A miniszterelnök elnök maga ment OTTO HAHNhoz.

129

Adenauer szövetségi kancellár 1958-ban a Max-Planck Társaságnál. Adenauer

(balról), Heisenberg (középen), Laue (félig takarva) és Hahn (jobbra).

Otto Hahn karikatúragyűjteményből.

 

130

A "Német Atombizottság" megalapításánál, 1952-ben. Balról: Heisenberg, Haxel, Hahn és a CSU politikus, Franz Josef Strauß.

 

133

A Nobel-díjasok úgynevezett "Mainaui Nyilatkozata" (július 15, 1955), kidolgozásában Otto Hahnnak fő szerepe volt.

130

KOPF, mint igazi honatya, aggódott a fenyegető és beláthatatlan következményű háború miatt. Hevesen vitatkozott OTTO HAHNnal, aki naplójában följegyezte: „Kopf teljesen megrendült volt, még sohsem láttam ilyennek”.

  1. febr. 13.-a vasárnap délutánján, legjobb rádiózó időben, százezrek hallgatták OTTO HAHNt, aki „Kobalt 60, áldás vagy átok az emberiségre” címmel tartott rádióbeszédet. Az előadást angolra fordítva Angliában, Dániában és Norvégiában is sugározták. Az emberek reakciója bátorító volt. Itt javasolta OTTO HAHN először a Nobel-díjasok általi közös kiáltványt, amely később Mainauer Kundgebung néven keltett föltűnést:

133

“Mi különböző országok természetkutatói vagyunk, különböző rasszhoz tartozóak, különböző hitűek, különböző politikai fölfogásúak. Külsőleg köt össze bennünket a Nobel-díj, amelyet szabad volt átvennünk Örömmel állítottuk életünket a tudomány szolgálatába. Ez, úgy gondoljuk, az emberek egy boldogabb élethez vezető útja. Megrőkönyödéssel látjuk, hogy épp ez a tudomány olyan eszközöket ad az emberek kezébe, hogy elpusztíthatják önmagukat. A ma lehetséges fegyvereivel olyan mértékben lehet radioaktív sugárzással az egész Földet beszennyezni, hogy teljes népek semmisülhetnek meg. Ez a halál úgy a semlegeseket, mint a háborúzókat érintheti.Ha a nagyhatalmak között kirobbanna egy háború, ki szavatolná, hogy ez nem egy halálos harchoz vezetne? Így egy nemzet, amely egy totális háborúba bocsátkozna, saját halálát idézné elő és veszélyezteti az egész világot veszélyeztetné. Nem tagadjuk, hogy ma a békét talán épp ezektől a halálos fegyverektől való félelem tartja fent. Ennek ellenére önbecsapásnak látjuk, ha a kormányok úgy hiszik, hogy hosszó távon is az ezektől a fegyverektől való félelem segít a háorút elkerülni. Szorongás és feszültség vezetett nagyon gyakran háborúkhoz. Ugyanúgy nekünk az is önámításnak tűnik úgy hinni, hogy kisebb konfliktusok hagyományos fegyverekkel dönthetők el. Végveszélyben egyik nemzet sem tarja vissza magát semmilyen fegyvertől, amelyet a tudományos technika előállíthat. Minden nemzetnek meg kell azt a döntést hoznia, hogy az erőszakról, mint a politika utolsó eszközéről, önkéntesen lemondjon. Ha erre nem hajlandók, meg fognak szünni létezni.”

 

133

Lise Meitner a táblánál: Egy fluor-19-es magreakciót ír föl.

 

133

Ugyanakkor, amikor OTTO HAHN a “Mainaui Nyilatkozatot”

előkészítette, ALBERT EINSTEIN is egy hasonlóval foglalkozott. BERTRAND RUSSEL egy tervezetet küldött EINSTEINnek. Ő rögtön NIELS BOHRt is bevonta: “

Ne ráncolja a homlokát, "írta neki," mert most nem a mi régi vitatárgyunkról van szó, hanem valamiről, amiben teljesen egyetértünk. BERTRAND RUSSEL...egy kisebb számú, nemzetközileg elismert tudóscsoportot akar összehozni, hogy minden népnek és kormánynak egy közös figyelmeztetést küldjünk, az atomfegyverek és a fegyverkezési verseny minden népet fenyegető előállt helyzet miatt. "A hírnévüknek ez volt az egyetlen pozitív hozama: az emberek meghalgatták őket. MAX VON LAUE és LISE MEITNER a nyilvánosság által többnyire háborítatlanul maradt; ők csak a szűkebb "scientific community, tudományos közösség" számára voltak ismertek. Csak a kongresszusokon vették őket az újságírók és diákok körül.

 

134

OTTO HAHN még az "utca emberének" is fogalom volt.Hogy ez konkrétan mit jelentett - egy a sok példa közül - egy levélből derül ki, amit HAHN írt 1953-ban feleségének Bécsből: "Mindjárt elvittek a Hotel Sacher-ba, ahol egy nagy darab Sacher-tortát ettem meg.Minden nagyon szép lett volna, ha nem lettek volna állandóan rádióriporterek a nyomomban. Ettől semmi értelmeset nem lehetett csinálni. Hirtelen egy olyan dolog miatt lettem híres, amihez – kivéve egy első kezdeményezést – semmi közöm sincsen és amiben épp oly laikus vagyok, mint bármely más halandó. Úgy érzem magam, mint egy abszolút szélhámos, akinek folyton attól kell tartania, hogy leleplezik." "Egy furcsa népszerűség azt hozta magával", írta EINSTEIN körülbelül ugyanabban az időben, “hogy minden, amit csinálok, zajos majomkomédiává növi ki magát. Ez számomra

teljes házi őrizetet jelent, ami itt tart engem Princetonban. A hegedülgetésnek is vége számomra. Az évek során jött, hogy a saját magam által keltett hangokat sem tudtam elviselni többé. Ami maradt, a szüntelen munka, kemény tudományos problémákon. Ez a lenyűgöző varázslat egészen az utolsó leheletemig tartani fog. "

Amikor nagy munkájának 50. évfordulója közelgett, EINSTEIN nyugtalan volt, hogy ismét a figyelem központjába kell kerülnie. Egy súlyos betegség egyenest megkönnyebbülésnek tűnt számára. Három hónappal a halála előtt ezt írta régi barátjának, MAX VON LAUEnak: "Be kell vallanom, hogy ez az isteni elrendelés valami fölszabadító is a számomra. Mert minden, ami valahogy a személyi kultusszal kapcsolatos, mindig is kínos volt nekem. Ha valamit a hosszú életem során megtanultam, az az,hogy az elemi folyamatokba való mélyebb betekintéstől sokkal távolabb vagyunk, mint ahogy azt legtöbb kortársaink hiszik. "

Kifejezetten megtiltotta, hogy saját sírja és emlékműve legyen. Házából sem csináljanak múzeumot. MAX VON LAUE tollat ragadott, amikor megkapta a hírt EINSTEIN haláláról: "Nemcsak egy nagy és nemes gondolkodó, hanem a fizika egy korszaka is véget ért. "A Washington Post karikatúristája még találóbban fejezte ki: “Ha egyszer, a távoli jövőben a világűr mélyéből intelligenciák (emberi vagy emberszerű lények) a kozmoszt átkutatják, akkor úgy tűnik nekik, hogy a planetáris porszemek közül egyen, amit Földnek hívunk, csak ez volt említésre méltó:

ALBERT EINSTEIN lived here. Albert Einstein élt itt.”

Max von Laue kézzel írt jegyzete, 1955. április 18-án:

Ez volt az a nap, amikor a princetoni kórházban meghalt Einstein.

 

VII. FEJEZET

 

A Kaiser-Wilhelm-Társaság

A “Big Science” kezdete

 

45

OTTO HAHN és LISE MEITNER élete döntő eseménye a Kaiser Wilhelm Társaság alapítása volt. 1910. október 11-i nagy évszázados ünnepségén I. Wilhelm császár ismertette a tervet: “önálló kutatóintézetek, mint a tudományos össz-szervezet integráló részeinek létesítése: Az akadémiai oktatás ellentétbe került az intézetek egyre szakosodó kutatás szükségességével így fontossá vált az összterület átlátható bemutatása.

A Kaiser Wilhelm Társaság szellemi alapját az egy évvel korábban ADOLF VON HARNACK által kidolgozott memorandum képezte. Az ő főpéldája épp egy radioaktív kutatás volt: “Ma már egész sor olyan tudományág valamely gépi és műszeres fölszerelést igényelnek, hogy egy egyetem sem engedheti meg magának, másrészt olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a hallgatók számára túl magasak és csak fiatal oktatók adhatják elő. Ez pl. Az elemek és atomsúlyok tanára érvényes, amely mostanra alakult ki. Ez egy tudomány önmagában, haladása az egész kémiára jelentős hatással bír, ám a felső oktatás keretébe nem lehet elhelyezni, saját laboratóriumokat igényel. Ezen memorandum megfogalmazásánál ADOLF von HARNACK tanácsadói AUGUST PAUL VON WASSERMANN medikus és EMIL FISCHER kémikus voltak. Így a radioaktivitás leírása valószínűleg FISCHERtől származik.

Amikor a Kaiser Wilhelm Társaság alapításánál 1911. január 10-én eldőlt, hogy az első intézetnek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr808207046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.