Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

11 társadalommodell

2016. június 12. 15:51 - Ökobetyár

Kommentár Adler és Schachtschneider: Green New Deal, Suffizienz oder Ökosozialismus c. könyvéhez

BEVEZETÉS

A szerzők áttekintést adnak olyan 11 különböző, a szociológiában aktuális koncepcióról, melyek az ökoválság okait és társadalmi kiutait tárgyalják.

Miután ezeket a koncepciókat részletesen leírják, minden önmagáért, elemzik és a lényeges pontokban sűrítve összefoglalják, a szerzők kiemelik ezek összecsengéseit, eltéréseit, ellentmondásait, előnyeit, hátrányait.

 

5 koncepció a megoldást csak egy alapvető rendszerváltozásban látja,

2 pedig megelégszik a jelenlegi kapitalista rendszer ökológiai modernizálásával.

4 koncepció új utakat mutat nyitott kimenetellel, nem szögezik le, hogy ezek a reformok a jelenlegi kapitalista körülmények között egyáltalán megvalósíthatók-e, új társadalmi rendszerhez vezetnek-e vagy a civilizáció összeomlásához.

 

Ezen 11 irányzat további összefoglalása és szintézise nem tűnik lehetségesnek, mivel ezek mindegyike legalább egy föloldhatatlan ellentmondásban van a többi irányzattal. Ezeknek világos, objektív föltárása a szerzők érdeme, ebben a Rosa Luxemburg Alapítvány vitaestjei a koncepciók képviselőivel sokat segítettek.

 

  1. ALAPVETŐ RENDSZERVÁLTÁS

 

Az ebbe a csoportban tartozó koncepciók az ökoválság okait a tárgyiasult, tőkés-patriarkális uralomformák belső racionalitásában látják, a természet korlátlan leigázásában és a növekedésdinamikában. Így a kiút csakis ezek radikális megszüntetése lehet. Ezen irányzatok követői és szószólói kiemelkedően aktívak a globalizációkritikus és az ökológiai mozgalmakban, de a mozgalmakon kívül csekély befolyásúak.

 

  1. Uralomkritika

Ennek a szemszögéből az ökológiai válság egy uralmi szerkezetű társadalomból ered, amely fönntartásához a természetet kíméletlenül ki kell, hogy aknázza. Az uralom óhatatlanul szükségtelen fogyasztást, a kiváltságok biztosítását és az elnyomás kompenzációját vonja maga után és ezzel elkerülhető erőforrás-fogyasztást okoz. Az uralomkritika szerint csak akkor történhet egy ökológiai átalakulás, ha az uralom minden formáját fölszámoljuk és minden uralmi szerkezetet lebontunk. A globális kezelést, mint technokrata kezdeményezést elveti, mert ez csak az uralom megújításához vezet, az ökológiai problémák igazi megoldása nélkül.

A kiutat az önigazgatásos, helyi és regionális termelő- és életmódban látja, a szabad együttműködésű, a települések hálószerű összekapcsolásával. Az uralmi szerkezetek forradalommal való fölszámolását ellenzi. Az út: az új uralommentes szerkezetek fokozatos fölépítése a meglévő intézetek önátalakításával, a politikai szereplők uralomkritikai gondolkodása és cselekvése által. (Fő képviselői: Ullrich Brand és Christoph Spehr)

 

  1. Szubszisztenciaperspektíva

 

Ebből a szempontból az ökológiai válság a patriárkális-kapitalista világrendszerben gyökerezik, különösen ennek a természettel, a nőkkel és az ún. harmadik világ népeivel szembeni kizsákmányoló-gyarmatosító uralmi viszonyaiból. A tőkefölhalmozásra való korlátlan törekvés, a parttalan igények és az ez által ösztökélt élet- és nőellenes technikai haladás a még meglévő szubszisztencia formáit és a természetet zúzza szét, ezért elvetendő.

 

A jelenlegi ipari társadalom életmódjának fönntarthatóságában és ennek a föld minden lakosára való kiterjesztésében hinni illúzió. A szubszisztencia-irányzat szerint minden szükségest helyi és regionális önellátással elő lehet teremteni, vissza kell venni a bérmunkát, az áru-pénz üzleteket és a nemzetközi kereskedelmet. A jelenleg látható gazdaság szabályozott munkaviszonyával, bérmunkájával és a tőkefelhalmozásával egyébként is a láthatatlan házimunka, otthoni munka, a kézműves és a paraszti termelés gazdaságán és ezek kizsákmányolásán alapszik. A szubszisztenciaperspektívában az élet reprodukciója áll az előtérben a technikai haladás előtt, ezért ezen gondolkodásmód érvényre juttatásában a nőknek kell nagyobb szerepet átvenniük, mert ők hagyományosan kötődnek ehhez a gondolkodásmódhoz. Olyan világnézetet kell elterjeszteni, amelynél előnyt kap a hasznos az értékessel, a kicsi a naggyal, a személyes a névtelennel, a decentralizált megoldás a centrálissal, a lokális az internacionálissal szemben. A “Graswurzel” (fűgyökér)-mozgalmak kiváló példái ennek a világnézetnek, mert ezen idéák elterjesztésén és megvalósításán fáradoznak, habár tudományos alátámasztásuk gyenge. (Fő képviselői: Maria Mies és Veronika Bennholdt-Thomsen)

 

  1. Ökoszocializmus

 

A gazdaság és a lakosság növekedése mindig a véges erőforrások elfogyasztásával és az ökorendszerek korlátozott terhelhetőségével jár együtt. Az éghajlatváltozás és a fosszilis energiák közelgő kifogyása mutatja, hogy a növekedés határai már láthatóak és a jelenlegi típusú fejlődés nem folytatható. A koncepciók és remények ezen veszélyek elhárítására a gazdasági növekedés és az anyagforgalom technikai szétválasztásával, megújuló energiákkal, magasabb hatásfokokkal illuzórikus. Ezért a gazdaság és a lakosság zsugorítása egy ökológiailag fenntartható egyensúlyig megkerülhetetlen. A profitorientált kapitalista gazdasági és társadalmi rendszer egy immanens növekedési kényszert vált ki, így egy ilyen zsugorítás a társadalomban és a társadalmak között óhatatlanul erőszakos konfliktusokat váltana ki. Békés és demokratikus átmenet egy zsugorodó, növekedéskényszer nélküli gazdaságba csak az ökoszocializmus keretein belül történhet. Ez megköveteli az alapvető termelési eszközök társadalmasítását, tervgazdálkodást, egyenlő elosztást és a munkaigényes technológiákat. Egy ilyen ökológikus szocializmus az ökológiai szükségszerűségen túl, erkölcsi és szociális értékei miatt is kívánatos. A társadalomkritikus fölvilágosítás és politika sürgető föladata, hogy az embereket a lemondás és a zsugorodás szükségességéről meggyőzze, egy ökoszocialista utat fölmutasson, mint a fenntartható fejlődés megkerülhetetlen föltételét és a rendszerimmanens változásesély illúzióját szétoszlassa. (Fő képviselői: Saral Sarkar és Bruno Kern) /Kedves Saral, Bruno! Errefelé ez igen rosszul hangzik! Saral könyve nálam: Die nachhaltige Entwicklung/

 

  1. Radikális értékbírálat

 

A fenyegető környezeti és éghajlati katasztrófák fő oka a kapitalista termelésmód egy ellentmondásából ered: a tőkeértékesítés közömbös a természettel, az anyagokkal és azok érzékelhetően konkrét sajátosságaival szemben, amiket elhasznál. Az értéklogikának megfelelően, csak mint az értékképzés potenciális hordozóit tekinti és kezeli. Azonban az értéktöbblet produkciója a termelékenységnövelés útján növekvő mennyiségben a természet anyagait igényli, mivel az emberi energiát technikával és fosszilis energiákkal helyettesíti. (Lásd: Energiamenü, energiarabszolga, RS). Ez kényszerűen a természet abszolút határáig visz és katasztrofális gazdasági, szociális és ökológiai válságokba. Ezért az ökológiai válságot csak úgy lehet megelőzni, ha a társadalmi újratermelési folyamatokat megszabadítjuk az értékformától, az árutermelés absztrakt formaelvétől, a piac vak szabályzó mechanizmusától és mindenekelőtt a korlátlan tőkefelhalmozás kényszerétől. Helyükbe az össztársadalmi reprodukciós folyamat tudatos társadalmi, anyagi-természeti tervezése kell, hogy lépjen. Csak így válnak olyan döntési folyamatok lehetővé, melyek tudatosan és differenciáltan a természetbeavatkozások tartalmára és kiterjedésére vonatkoznak. Ezért lesz minden olyan rendszerimmanens válságleküzdő koncepció illúzióvá, amelyből hiányzik az értékkritikai elem, de azok a lokális, regionális, decentrális koncepciók is, melyek elhatárolódási törekvésük miatt össztársadalmi tervezéseket nem képesek biztosítani, míg ezt kerekasztalok és hálózatos lakossági tanácsok elérni képesek. Növekedéskorlátozásokat és zsugorodási folyamatokat, mint antiszociális beavatkozásokat eleve nem tartja szükségesnek. A technológiai fejlődés nem kerül elutasításra, pozitívként értékeli. (Fő képviselő: Robert Kurz).

 

  1. Indusztrializmuskritika

 

A nagyszabású ipari termelés elidegeníti az embert a természettől, ez az ökoválság fő oka, ezért vissza kell bontani. Csupán egy ökológiailag elviselhető "zöld" iparrá való átalakítás nem akadályozza meg az ember-természet ilyen viszonyát, ezért ez nem megoldás. Az óriástechnikai ipari kultúra visszabontásával a kapitalista rendszer létalapját vesszük el. Helyi termeléssel; adaptált, egyszerű technikával a napi szükségletek minden fajtáját környezetkímélően, humánusan, közösségi, kommunaszerű struktúrákkal elő lehet teremteni. A válságból való kivezető út a tudaterők ("szív és lélek - pénz és beton helyett") fejlesztésével, önkorlátozással, visszafordulásra való individuális elszántsággal érhető el. A társadalomátalakítás az ember megváltozásával kell, hogy elkezdődjön. (Fő képviselői: Rudolf Bahro és Marko Ferst).

 

  1. A RENDSZER MODERNIZÁLÁSA

Kiinduló pontjai és következtetési az előzőekkel homlokegyenest ellenkezőek. Az adott társadalom problémafeldolgozó és innovációs képességeit át kell irányítani és az ökológiai problémák megoldására koncentrálni. Ökológiai modernizálással és strukturális reformokkal kell politikailag az öko-hatékonyságot ösztökélni, hogy az a tőkeértékesítés integrális része legyen. A technikai haladás a fő problémmegoldó mód az ökológiai válság elhárítására. Ezek a koncepciók szélesebb körben elfogadottak.

 

  1. Ökológiai modernizálás

 

Az ökológiai problémák az ipari anyagcsere zavarai a természettel, melyek a technológiák, termékek és praktikák a természeti folyamatokhoz való elégtelen illesztéséből erednek, valamint a természet-ember anyagcserék alkalmatlan szabályozásából, miáltal a természetet tévesen és túlmértékben terheljük meg. Az ökokrízis megoldásának kulcsait az új technológiák jelentik, melyek az ipari anyagcseréket minőségileg és szerkezetileg úgy alakítják át, hogy azok ismét zavarmentesen, káros kihatások nélkül integrálhatók legyenek a természetes folyamatokba. Átfogó technológiai innovációk szükségesek, melyek a mennyiségileg növekvő anyagforgalmat is természetbarát módon bonyolítják le. Az öko-hatékonyságnak, mint az ipari természetfogyasztás hatásfokának, gyorsabban kell, hogy növekedjen, mint a gazdaság. Hogy mindezt elérjük, a piac innovációs erőit politikailag támogatni kell. Erre a modern kapitalista társadalmak alapintézményei elvileg képesek. Ahogyan a szociális kérdést a XX. században a szociális állam kialakításával ártalmatlanítani és kezelhetővé lehetett tenni, most egy "környezetállam" fölépítésével az ökológiai probléma is megoldható lesz és a társadalmi fejlődés létalapjait biztosítani lehet. Államilag támogatni kell a fejlődésre és a környezet-innovációkra közvetlen kiható szereplőket, így az ökológiailag innovatív kutatókat, konstruktőröket, "zöld" befektetőket, technológiailag innovatív, nemzetközileg aktív progresszív technológiákkal és szabályozásokkal működő vállalatokat, valamint a környezetvédelmi mozgalmakat. Ugyanakkor az öko-takarékos fogyasztóktól kevés várható el. (Fő képviselői: Joseph Huber és Martin Jänicke) 

 

  1. Evolúciós szociálökonómia

 

Az ökológiai válság a gazdasági fejlődés fordista útjának alapvető ellentmondásából ered, melyet még nem sikerült föloldani. A gazdasági növekedés és a vállalatok gazdasági sikere lényegében a munkatényező intenzíven bővített reprodukcióján alapul, a munkateljesítmény permanens növelésén. Ezzel szemben a természet a termelés és a fogyasztás tekintetében extenzíven került kihasználásra. Azokat az innovációkat részesítették előnyben, amelyek a munka termelékenységét és a tömegtermelést ill. a fogyasztói keresletet növelték; ám azok, amelyek a bevetett természeti erőforrások hatékonyságát növelték, hátrányt szenvedtek.

Ezen rendszer belső kiválasztási kritériuma a növekedés önerősítését okozza, az ökológiai hatékonyság figyelembe vétele nélkül.

Ezért a gazdaságimmanens szabályozást úgy kell megváltoztatni, hogy az ökológiai erőforrások megtartása és bővítése az immanens kritérium ökotőkéje legyen, a tőkeértékesítés folyamatában. Csak olyan innovációk érhessenek el tőkehozamot, amelyek legalább a társadalmilag átlagos forrás-hatékonyság növekedést érik el és a GDP-szint növekedését meghaladják. Ezáltal az erőforrás-hatékonyság önszabályozólag növekedne. A nyersanyagok csökkenése folytán a fejlődés már magában is ebbe az irányba tart. Mivel az innovatív technológiák, mint önszervező evolúciós folyamatok nem tervezhetők és a "trial and error" szelekcióelvének vannak alávetve, az evolúciós folyamatok, ökológiai innovációk, szociális részvételi formák és ökoértékesítési társaságok állami támogatás útján erősíthetők, míg a bürokratikus megregulázások és reformok nem tűnnek eredményesnek. (Fő képviselői: Rainer Land és Ulrich Busch)

 

  1. FÁZISVÁLTÁS NYÍLT KIMENETELLEL

 

Ez a meglehetősen heterogén koncepciócsoport összességében szkeptikusabb és kritikusabb, mint az ökológiai modernizálók. Az ökológiai válság okait nem csupán az ember-természet megzavart viszonyában látják, hanem mélyebben, a társadalom belső viszonyaiban, az alapintézmények kudarcában, az alapvető működési elvekben és szabályozásokban. A megoldási nekifutások mélyebb átalakításokra törekszenek, a tőkeértékesítés megszelídítésére, a növekedésdinamika korlátozására vagy leállítására.

 

Ám az első csoport fundamentális kritikájával szemben egy szociálökonómiai fázisváltást akarnak a kapitalista gazdaságon belül, annak vívmányainak megtartásával. Hogy ez lehetséges lesz-e, kérdésessé teszik. Ezek a koncepciók elterjedtek a társadalmi, a kapitalista, a növekedéskritikus publicisztikában, a szociáltudományos kutatásban, a szociális mozgalmakban és a politikai pártoknál.

 

  1. Reflexív modernizálás

 

Az ökológiai válság okait nem elsősorban a környezet túlhasználatában látja, mivel a ténylegesen meglévő intézmények korlátozott képességei is előrevetítik a válságot, amennyiben képtelenek a problémák hatékony földolgozására. A különböző problémák komplex összefonódása elhomályosítja a különböző intézmények felelősségét, egészen a szervezett felelőtlenségig. Csak globálisan megoldható problémák kerülnek elszigetelten nacionálisan napirendre, a nemzetállamokon belül tovább folytatódik a társadalmi funkciórendszerek szétválasztása, a teljesítményelv szemben áll a szolidaritás elvével és a szegény-gazdag ellentétek nacionálisan és internacionálisan is erősödnek. A jólét növekedését már nem lehet egymagában gazdasági mutatószámokkal jellemezni, nemzeti helyett kozmopolita politikára van szükség. Sok ellentmondás már nem oldható föl, így tartós disszonanciákkal kell együtt tovább élni. Döntéseket nem lehet tovább kizárólag a tudományos ismeretek és eredmények alapján hozni, laikusok és politikai mozgalmak szereplőit is be kell vonni. A tulajdonosviszonyok megváltoztatására nincs föltétlen szükség, ám a tárasadalom intézményi épületének egy alapvető transzformációjára. Erre azonban egy kész koncepciót nem lehet kidolgozni, a szükséges változtatásoknak a helyi problémamegoldásokból kell adódniuk, amihez egyének kozmopolita mozgalmakká való összezárására van szükség. Hogy ez sikerülhet-e, eldöntetlen, attól függ, hogy az ipari társadalmi struktúrák öngyilkos ámokfutását önszervező módon meg lehet-e állítani?  (Fő képviselő: Ulrich Beck)

 

  1. (Re)produktivitás

 

Ennek a koncepciónak a szemszögéből az ökológiai válság a kapitalista újratermelési folyamat krízisével függ össze és az ipari kapitalista piacökonómia paradox funkciómódjában gyökerezik. A gazdasági termelés és értékesítés folyamatába minden produktivitást belefoglalnak, tehát a munka, a tőke, a technika mellett a természeti folyamatokat és a (szociálisan női) gondoskodó, reproduktív tevékenységeket is. Ám a gazdasági értékelésben csak az jelenik meg, aminek piaci értéke van, míg a természeti termékek és az emberi reprodukciót szolgáló tevékenységek - mindenekelőtt a nőké a családban - gazdaságilag továbbra is láthatatlanok maradnak. Ez az oka a szociális-ökológiai válságnak és ezt úgy lehet leküzdeni, hogy a termelés és fogyasztás ökonómiáját egy olyan ökonómiára cseréljük le, amely az egész természetfogyasztást a természetes állapot helyreállításáig és az emberi élet teljes reprodukciós folyamatát az értékelésbe bevonjuk. A piac által szabályzott folyamatok mellett a társadalmi hierarchia minden szintjére egyenértékű és diszkurzívan kiharcolt szabályzási folyamatok kell, hogy kerüljenek, melyek a társadalmilag szükséges munkák elosztását szabályozzák. Ehhez többek között társadalmi-politikai reformok szükségeltetnek, melyek a munka és a jövedelem közötti viszonyt úgy szabályozzák, hogy minden fajta tevékenységet, különböző típusú jövedelmekkel díjazva integrálnak, úgy, hogy egy polgár-alapjövedelmet ne a munkáltatás logikájából kelljen levezetni. A koncepció abból indul ki, hogy a megfelelő állami keretföltételek fölállításánál egy egymásmellettiség lehetséges lesz, majd egy fokozatos átmenet következik a piacformájú termelés- és elosztórendszerekből az új diszkurzív megegyezéses elosztórendszerekbe ill. ez már el is indult. A koncepció a környezeti és a fenntarthatósági tudományoknál - különösen a nem konvencionális gondolkodóknál - egyre inkább elfogadott lesz, a közgazdaságban azonban ignorálják, vagy elutasítják. (Fő képviselők: Adelheid Biesecker és Sabine Hofmeister)

 

  1. Kultúraváltás

 

A kritika a fogyasztásra fixálódott kultúrát célozza meg. Az állandó gazdasági növekedés oka a folyamatosan növekvő fogyasztás. Ez a természet túlterheléséhez vezet. A növekedés természettudományosan adott határait hatékony ökotechnológiával sem lehet megkerülni. A növekedés elválasztását a természetfogyasztástól lehetetlennek tartja. A fogyasztás folyamatos emelése sem vezet több boldogságoz és megelégedettséghez, hanem a szociális ellentétek kiéleződését okozza, melyet nem növekedéssel, hanem egyenletesebb elosztással és szételosztással lehet mérsékelni.

Egy önkéntes korlátozás kultúrájához való átállás szükségeltetik. Ehhez a saját szükségleteink fedezését kevésbé bérmunkából, a pénz által szabályzott globális piacról, hanem magunk választotta tevékenységekből, polgármunkából és sajátmunkából kell lehetővé tenni, amely a munkamegosztást csökkenti és az egyén ellátási szükségletét visszaveszi. Ez nem állami intézkedések útján, mint tervezés és ökológiailag káros anyagok racionálása, hanem kis lépésekben, egy kultúraváltással kell, hogy történjék, ökológiailag korrekt árujú és szolgáltatású piaccal, innovatív, felelősen cselekvő vállalatokkal és ugyanilyen vásárlókkal. Egy ilyen kultúraváltásban a politika csak olyan gazdasági eszközökkel, mint ökoadók és tanúsítványok, avatkozhat bele. (Fő képviselői: Niko Paech és H.C. Binswanger.)

 

  1. Alternatív szabályzás

 

A kapitalista fordista felhalmozási rendszerben a termelékenység emelésével a tömegtermelés és a fogyasztásszint növekedése szorosan együtt járt, míg egy erőforrás-hatékonysággal való hasonló összekapcsolás hiányzott. Ez a források rendkívüli fogyasztásnövekedéséhez vezetett. Különösen a fosszilis energiahordozóknál és a természet használatánál káros gázfelhők és  hulladékhegyek jelentek meg, miután az ökológiai válság által kiváltott növekedés határai mutatkoztak meg a horizonton.

A fosszilis forrású energiaszolgáltatás alternatívájára van sürgősen szükség. A megújuló energiák környezetbarátok, nem merülnek ki, mint a fosszilis tüzelőanyagok, ezekkel a jövő energiaellátása biztosított. Ide tartoznak a szél, a víz, a nap és hasonlók. Sokan nem tudják, hogy a hulladék földolgozásából is kinyerhető energia. (Nem. RS) Vállalatok, mint az EFW (Energy from Waste) termikus hulladékértékesítést és ártalmatlanítást végeznek, amely három irányban is nyereséget jelent: fosszilis tüzelőanyagok megtakarítása; a háztartások sok millió tonna hulladékának szakszerű ártalmatlanítása és energiatermelés. A hulladék energiatartalma a barnaszénéhez hasonló, így kiválóan alkalmas mint fenntartható energiaforrás. (?) Az eddigi típusú energiatermelést át lehet és át kell állítani.

 

A neoliberális szabályzási módra való átmenet az ökológiai válságot csak súlyosbította. A növekedési potenciálok a belső piacról az exportra kerültek át, ami a nemzetállamokban és ezek között a szociális ellentétek feszültségéhez vezetett, valamint a nemzetközi pénzpiacok eluralkodásához és a szociális állam lebontásához. A természet értékeinek bevezetésével megkísérlik az erőforrás-hatékonyság növelését, a természetfogyasztásának gazdasági folyamatokba való bevonását. A piacok globalizálásával azonban a környezet- követelmények mellőzésre kerülnek. Ahhoz, hogy a szociális-ökológiai válságot leküzdjük, szükség lesz a gazdasági folyamatok liberális szabályzási módját egy teljesen új, alternatív szabályzásra cserélni. A szociális-ökológiai átépítéskor nemcsak az ökológiai technológiákat és a környezeti hatékonyságokat kell értékelni, hanem a munka és a gazdagság egy igazságosabb elosztását, egy megváltoztatott fogyasztói kultúrát és a politikai struktúrák átváltoztatását, több decentralizáció és a részvétel irányába is kell vinni. Ezen irányzat egyes képviselői lehetségesnek tartják, hogy egy demokratikus állam rendészeti-politikai intézkedésekkel egy ilyen szabályzást a kapitalista tulajdonviszonyok megtartásával végre tudjon hajtani, míg mások  a kapitalista felhalmozásmód kiiktatását tartják szükségesnek, mert az a folyamatos növekedésre van utalva. Egy alternatív szabályzó módot még nem találtak föl, és ilyet nem is lehet parancsra bevezetni, hanem ennek önszervezőleg kell különböző részterületeken fokozatosan kialakulnia, ahol erre cselekvőket győznek és nyernek meg. Az állami intézkedések a megvalósításban támogatólag kell, hogy hassanak. Ennek a csoportnak fő képviselői: Elmar Altvater, Dieter Klein, Christoph Görg és a Wuppertalinstitut .

 

  1. ÁLLÁSPONTOK ÉS ELLENTÉTEK

 

Ebben a fejezetben 3 koncepciótípust 3 szemszögből vizsgálunk:

  • Miben látják az ökológiai válság okait
  • Milyen megoldásokat kínálnak
  • Melyek a megoldások módjai és szereplői

 

 Az ökológiai válság okai

 

Mindegyik koncepció az ökológiai válság okait komoly problémaként ítéli meg, amely

  • az emberiség fizikai létalapját közvetlenül fenyegeti
  • következményei kiélezik a szociálökonómiai egyenlőtlenségeket
  • védekező reakciói a gazdag ipari államok gazdasági és az életmódját, valamint a globális uralmát teszik kérdésessé
  • forrásháborúk és a migrációk visszafogása veszélyezteti a civilizációs vívmányokat.

 

Abban is egyetértenek, hogy az összes különböző szemléletmód szerint az ökológiai válság ember okozta jelenség, valós létező maggal és nem képzelet.

Azonban lényeges különbségek vannak abban, mik végülis az ökológiai válság kiváltó okai.

A fundamentálkritikus koncepciók az okokat a növekedésdinamikában, a tőke belső társadalmi, szisztémimmanens uralmi struktúrájában látják. Ez a gazdaság, a tudomány és a technika szellemileg- kulturálisan mélyen bevésett uralmával az ember-természet viszonyát határozza meg és az egyre növekvő anyagi jólétet, mint kulturális célt definiálja.

Ezzel szemben a modernizációs koncepciók az ökológiai krízis okait az ipari anyagcsere ember-természet közötti elégtelen illesztésében látják.

 

Amit a fundamentálkritikus koncepciók az ökoválság okainak látnak, azt a modernizáló koncepciók a válság leküzdése föltételének tartják. A természeti ciklusokhoz rosszul adaptálódott technológiák, termékek és praktikák új tudományos-technikai kutatásokkal és eredményekkel megjavíthatók, ökológiai hatékonyságuk az ökológiai erőforrások ökonómiai kategóriába való besorolásukkal (felértékelésével) emelhető és az állam, valamint a politika problémamegoldó kapacitása új iparágak növekedésének támogatásával erősíthető.

 

A harmadik csoport koncepciói - hasonlóan a fundamentálkritikuséihoz - az ökológiai válság okait a ma ható kapitalista fölhalmozó rendszer globális-neoliberális szabályzó- és hatás mechanizmusában látják, de a jelenleg ható mechanizmusokat nem tartják megváltozhatatlanul és mereven a kapitalista rendszerhez kötődőnek, hanem változtathatónak fejlődőképesnek. Így a válság okai a kapitalista rendszeren belül a szabályzómechanizmusok gyökeres megváltoztatásával elvileg orvosolhatók. Hogy a számba jövő változtatások sikeresek lesznek-e, vagy a kapitalista rendszer összeomlásához vezetnek, vitatott.

 

Kiútak a válságból

 

A fundamentálkritikus koncepciók szerint a kapitalista rendszer a maga jellegzetes kategóriáival, mint áru, érték, piac, tőke, állam, munkamegosztás, tömegtechnika és globalizáció radikálisan felszámolandó és alternatív elképzelésekkel helyettesítendő:

  • tudatosan előállított társadalmasítás
  • diszkurzív módon kitűzött célok, szabályok és elvek
  • uralommentes kooperatív-szolidáris egalitárius szerkezetek
  • az átláthatatlan szervezetek, technológiák és infrastruktúrák lebontása
  • élni és gazdálkodni demokratikus szervezett, szubszisztencia-orientált, lazán hálózatba kötött egységekben.

 

Az ökológiai modernizáló koncepciók ezzel szemben alapvető társadalmi változásokat nem tartanak szükségesnek. Új erőforrás-takarékos technológiák kifejlesztése szükséges. Az ökológiai költségek bevált ökonómiai kategóriákba való helyes besorolásával az erőforrás-hatékonyságot növelni és a gazdasági értékelésbe be kell vonni. Ezt a folyamatot új állami intézmények létesítésével támogatni kell.

 

A 3. koncepciócsoport abból indul ki, hogy a kapitalista termelési mód alapvető megváltoztatására nincs okvetlenül szükség, ám a jelenlegi intézmények működési módját meg kell változtatni és egy ökológiailag és szociálisan elfogadható szabályozási módra kell átállítani. Követelmények:

  • a piacokat társadalmilag beágyazni
  • a profituralmat és a pénzpiacokat visszaszorítani
  • a munkát, a jövedelmet és a vagyont újra elosztani
  • az iparszerkezeteket és intézményeket átépíteni
  • a termelő és reprodukciós teljesítményeket gazdaságilag másként értékelni
  • globális-kozmopolita politikát nemzetállami versenylogika helyett.

 

A társadalom változtatásának folyamatai és szereplői

 

A 3. koncepciócsoport lényeges folyamatelképzelései csak kis mértékben, hangsúlyozásukban és indokolásaikban térnek el egymástól. A társadalmi átalakulást rendszerint a következőképpen képzelik el:

 

  • az ellentmondásos folyamatok politikus, diszkurzív előremozdítása a progresszív tendenciák és megoldások felé,
  • a meglévő alternatív projektek és életmód-stílusok megoldás-kezdeményezéseinek terjesztése a média és a példaképek útján,
  • szociális konfliktusok és harcok,
  • a külső strukturális és a belső, szubjektív-lelki személyes változások egysége,
  • csak korlátozottan előrelátható és tudatosan alakítható eljárások kísérleti jelleggel.

 

Ami a szereplőket illeti, vezető szerepet egy szociális csoport se kapjon. Speciális csoportok vagy funkcionális elitek speciális folyamatokhoz fölhatalmazást különleges felelősséggel kaphatnak, de pártok és szakszervezetek jelenlegi formájukban nem számítanak az átépítés különleges hajtóerőinek.

Bár a fundamentálkritikus szereplők a jelenlegi társadalmi struktúrák radikális megváltoztatását tartják szükségesnek, ezt nem forradalmi-felforgató módon akarják végbevinni. A változtatások "alulról" kell, hogy induljanak és a bázisra épüljenek, de kis lépésekben, a már működő kezdeményezések és közösségek által, példakép-modelleken kipróbálva menjenek végbe, elméleti-kritikus fölvilágosítás útján terjesztve. Kihangsúlyozzák, hogy a szükséges végső változtatások radikálitásáról semmilyen illúzió ne terjedjen.

Az ökológiai modernizálókoncepciók szerint a változás elsősorban új technológiákkal és a környezethatékonyságot fokozó új gazdasági irányítottsággal kell, hogy induljon, mialatt a már meglévő intézményeket kell széleskörűen kihasználni és kiépíteni. Ezért itt elsősorban a kutatás, a fejlesztés, a politika és a vállalkozások elit szereplői kell, hogy színre lépjenek, akiket állami intézkedésekkel és civil szervezetekkel kell támogatni.

 

A 3. csoport is, mint a modernizálók, a meglévő intézményekre támaszkodnak, de a radikális változtatások érdekében elsősorban az ezekkel az intézményekkel elégedetlen szociális rétegekre, mint szereplőkre számítanak, akik a hatáskörzetükben átirányítással, alternatív példaképekkel az új működési módokat kiharcolják.

 

Ellentétesen megítélt témák

 

A kapitalizmus szerepe

 

  1. a) az ökológiai kérdés a kapitalizmus keretein belül nem oldható meg, mert a használat-érték anyagi tervezése és a társadalmi reprodukciós folyamatok tudatos alakítása kizárt.
  • Az immanens gazdasági dinamika, a természetfogyasztás növekedése nélkül illúzió.
  • Globális mértékben a 3. világ utólagos kapitalista fejlődése ökológiai katasztrófába vezet.
  • A természet uralmi-kizsákmányoló viszonya megszüntetendő.
  • Egy "csakígytovább"-nál civilizációt lebontó konfliktusok törnek ki.

 

  1. b) Csak akkor van értelme gondolkodni az adott kapitalista keretek közötti öko-válság leküzdéséről,
  • ha a bevált értékgazdasági kategóriákról való lemondás egy modernizáció előtti merev viszonyokba való visszaesést jelent,
  • könnyebb bevált módszerekkel a technológiákat megváltoztatni, mint az emberek igényeit és szokásait átállítani,
  • történelmi tapasztalatok mutatják, hogy a kapitalizmus változóképes, innovációbarát és a központi állami tervezés sem működött jobban,
  • a kapitalizmusban megfelelő kultúraváltással egy zsugorodó gazdaság is működni tudna.

 

  1. c) Fáradtságos elvont akadémiai vitákat folytatni a rendszerváltásról. Inkább a kapitalista intézmények működésmódjait kell megpróbálni politikai nyomással gyökeresen megváltoztatni és ha sikerül, utána vitatkozni azon, hogy ezt a társadalmat lehet-e még kapitalistának nevezni.

 

  1. d) Az ökológiai kérdésnek semmi köze a kapitalizmushoz, mert mélyebb gyökerei vannak. A problémák a szerkezetek, a racionalitás, a gondolkodás, a magatartásmódok és a természethez való eszközi viszony által keletkeznek.

 

  1. e) Az ökológiai válságból rendszerimmanens kiutakat keresni nem érdemes, mert ez a rendszer több más okból is elvetendő, mint pl. a növekvő szociális egyenlőtlenségek és igazságtalanságok.

 

A gazdasági növekedés jelentősége

 

  1. az ökológiai problémák anyagi fő oka az állandó gazdasági növekedés és ezért ez lehetőleg mihamarabb megállítandó, mert

 

  • a növekedés és az erőforrás-fogyasztás szétválasztása nem lehetséges, legalábbis a rendelkezésre álló időben,
  • a fejlődő és a fölzárkózó országoknak joguk van a bepótló növekedésre, ezért az ipari országok termelésének zsugorodnia kell,
  • a fejlett országokban elért életszínvonalon túl a növekedés már nem hoz további életminőség-emelkedést,
  • az erőforrás-hatékonysággal már elért nyereségek a további gazdasági növekedéssel elvesznek,
  • az oktatási és kulturális ágazat kiterjesztése által elért minőségi növekedés az ottani jövedelmek fölhasználásával további forrásfogyasztás-növekedéshez vezet.

 

  1. b) A növekedés nem is olyan probléma, amely ökológiai cselekvésigényt kivált, mert
  • a növekedés nem örökéletű, valamikor magától visszaesik,
  • a növekedés a fosszilis tüzelőanyaghasználat egyik következménye és ezek kiapadásával magától elintéződik,
  • az ipari és a szolgáltató társadalom gyors szerkezetátalakulásával a növekedés magától eltűnik,
  • az ökológiailag elfogadható iparágak különösen erős növekedése szükséges, hogy a jelentős erőforrás-igényű iparágakat le lehessen állítani,
  • a természetforrás egységenkénti értékteremtése már évek óta amúgy is gyorsabban növekszik, mint a GDP.

 

  1. c) A gazdasági növekedés a belátható jövőben elengedhetetlen, mert a szükséges társadalmi-ökológiai rekonstrukció csak egy növekvő GDP-nél lesz lehetséges, mivel

 

  • a teljes termelés és életmód gyökeres átépítése tetemes beruházásokat és munkaráfordítást igényel,
  • a teljes foglalkoztatás szociális célja és a magasabb bércélok kikövetelik,
  • ez a leggyorsabb és egyetlen reális útja, hogy 7 milliárd ember természetbarát gazdasághoz és életmódhoz jusson,
  • a gazdasági növekedésről való lemondás, demokratikus módon, belátható időn belül nem fogadtatható el.

 

Sürget az idő

 

  1. a) A technológiák ökológiai modernizálása a lehető leghamarabb kell, hogy megtörténjen. Egy párhuzamos kiszámíthatatlan társadalmi átformálás csak akadályozná ezt a célt.

 

  1. b) Éppen azért, mert az idő rövid, az ökológiai válság kapitalista viszonyaiban rejlő valódi okait kell napirendre tűzni és megszüntetni. Ezen felül az elkerülhetetlen napenergia felé való váltás regionalizációval és decentralizációval az uralmi szerkezetek lebontásának is kedvez.

 

Komplex célokat kitűzni vagy csak az ökológiai válságot legyőzni

 

  1. a) Mivel az ökológiai válságnak számos oka van, az összes lehetséges okát komplex módon kell megpróbálni kiiktatni, ezáltal a legkülönbözőbb mozgalmakat egy nagy szövetségben lehet egyesíteni.

 

  1. b) Csak az ökológiailag szükséges és nem az összes társadalmi-emancipációs kívánatos célokat kell követni. Más problémáknál, más szakpolitikai területeken más szereplők illetékesek - ami a transzformációs folyamatok koordinálását megnehezíti.

 

  1. c) A javasolt megoldások szociális következményeit előre figyelembe kell venni és kompenzálni.

 

  1. d) Koncepciók és víziók, különösen, ha radikális változtató igénnyel lépnek föl, nem szabad, hogy csak a pozitív célelképzelésekre korlátozódjanak. Önigazgatás, egyenlő elosztás, konszenzus, és bázisdemokratikus kezdeményezések történelmi és a jelenlegi tapasztalatait kritikusan kell fogadni és földolgozni.

 

  1. e) Ilyen konkretizálások jelenleg nem szükségesek, sok minden nem látható előre és később a folyamatból magától adódik.

 

A társadalmi folyamatok tudatos alakítása

 

  1. a) A célok és folyamatok anyagi - használatértékszerű tudatos formálása a gazdasági reprodukcióban lehetséges és feltétlenül szükséges, hogy az uralhatatlan mellékhatásokat és az ökológiai válságot elkerüljük és leküzdjük.

 

  1. b) Komplex modern gazdaságok elvont értékkategóriákkal és ágazatspecifikus médiumokkal szabályozzák magukat. Bár a politikai irányításkapacitás emelése elképzelhető, de az ilyen szabályozás kockázatos, mert veszélyezteti a hatékonyságot, az innovációt, a vállalkozói szabadságot és a bürokrácia fölfújásához vezet.

 

  1. c) A társadalmi folyamatok tudatos irányításának formái a fennálló társadalmi viszonyok között csak részlegesen lehetségesek. Az ökológiai kockázatok és konfliktusok legfeljebb az antihegemoniális erők erősítésével csökkenthetők. A társadalom reflexiópotenciálja tanulási folyamatok révén növelhető.

 

A különböző koncepciók elhelyezése 

 

Mivel az ökológiai krízist leküzdő koncepciók különböző és néha ellentmondó fejlődési irányokat támogatnak, a lehető fejlesztési irányokat egy négydimenziós térben próbáljuk meg elhelyezni, melyeknek koordináta-tengelyei a következő pólusokkal jellemezhetők:

 

  • képviselet és önszerveződés
  • anoním irányítás és tudatos tervezés
  • individualizáció és közösségbevonás
  • változtatás és beválás

képviselet

?

önszerveződés

anoním ellenőrzés

neoliberális piacgazdaság

evolúciós szociálökonómia

kultúraváltás

?

ökológiai korszerűsítés

(re)produktivitás

alternatív szabályzás

uralomkritika

szubszisztenciaperspektíva

tudatos tervezés

ökoszocializmus

reflexív (zöld) modernizálás

radikális értékbírálat

individualizáció

?

közösségbevonás

technológia leállítása

uralombírálat

indusztrializmusbírálat

szubszisztenciaperspektíva

ökoszocializmus

?

neoliberális piacgazdaság

alternatív szabályozás

(re)produktivitás

kultúraváltás

reflexív (zöld) modernizálás

radikális értékbírálat

állandó technológiai haladás

ökológiai modernizálás

evolúciós szociálökonómia

 

Az egyes koncepciók vakfoltjai nem veszik figyelembe a hátrányokat:

A radikális értékbírálatnál hiányzó társadalmi koordináló funkció nem helyettesíthető egy permanens bázisdemokratikus gyűlésdiszkurzussal. Az alulról szervezett mozgalmaknak is szükségük van egy bizonyos mértékű reprezentációra és szakértelemre. Egy szigorú közösségi orientáció szellemi és anyagi beszűküléshez vezet. A tömegtechnikák szigorú elutasítása csökkenti a fogyasztás szintjét és fokozza az egyenlőtlen jövedelemelosztást. A névtelen piaci szabályozás kiterjesztése a környezetfogyasztásra és az eddig még nem piacosított környezetimédiumokra a szociális egyenlőtlenségek kiéleződéséhez vezet. A szakértők hatalmának értékelése maga után vonzza az"aluliak" felelősségvesztését. Növekvő individualizáció a társadalom töredezésének kockázatát hordja magában.

 

A vakfoltok főleg a fundamentálkritikus koncepcióknál és a modernizálóknál hanyagolódnak el, míg a "fázisváltó" csoport megkísérel a föloldhatatlan ellentmondások között kompromisszumokat találni, ezáltal igen ambivalens jelleget kapnak és sikerességüket teszik kérdésessé.

 

Hasznos sokféleség

 

A koncepciók ellentmondásos összessége érzékelteti , hogy a világtársadalom egy átállásállapotban van, ahonnan nincs könnyű kiút. Ezért ezt a gyűjteményt idéák és gondolatok tárának kell tekinteni, amelyek egy átfogóbb és komplexebb rendszer megoldásának az építőkövei lehetnek.

Nagyon valószínűtlen, hogy egy is ezek közül a koncepciók küzül 1: 1 arányban megvalósul, bár mindegyikében megfontolandó kezdeményezések rejtőznek. Hovatovább arra kell fölkészülnünk, hogy ezen koncepciók közül többeket fölkapnak, kipróbálnak, félbehagynak, másokkal helyettesítenek és a jövőt ezen koncepciók közötti ingázás fogja jellemezni.

 

  1. január 28.

 

Bertram Köhler

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr488801910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.