Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

INDUSZTRIALIZMUSBÍRÁLAT

2017. február 15. 09:19 - RózsaSá

INDUSZTRIALIZMUSBÍRÁLAT

Föl a melegszívű elégedettségre!

11 társadalommodell:* Rendszerváltás:1.Uralomkritika 2.Szubszisztencia 3.Ökoszocializmus  4.Radikális értékbírálat  5.Indusztrializmusbírálat *Modernizálás: 6.Ökológiai korszerűsítés 7.Evolúciós szociálökonómia  *Fázisváltás: 8.Reflexív modernizálás 9.(Re)produktivitás 10.Kultúraváltás11.Alternatív szabályozás

Összefoglaló

Az indusztrializmusbírálat tárgya, az embert és a természetet egyszerre szétzúzó technikai racionális ipari termelés, az önző kapitalista gazdaság a lelki hiányállapotok és a beteljesületlen emberi alapérzelmek, mint a szeretet, az elismerés és a közösség.

Az ipari termelés a természet rendszerszerű túlhasználatához és így az ökológiai katasztrófához vezet. A kiindulási pont az a felismerés, hogy a Föld terhelhetősége az indusztrializmus által egyes világrégiókban már most meghaladott. Rudolf Bahro "embercsinálta infrastruktúra túlsúlyáról" beszél. Az energia- és az anyagforgalom "káros termékeinek" 10-es faktorú visszavétele nemcsak a további növekedést zárja ki, hanem az ipari kultúra lebontását is jelenti. Ezen egy "zöld" ipar sem tud változtatni. A hierarchikus ipari rendszer egy önmagát fönntartó gépezet. Degenerálja az embereket, elégedetlen egoizmust szít, ezzel mértéken felüli kompenzatív fogyasztásigényt kelt, amelyek csak iparilag elégíthetők ki. Az ipari jellegű igényszerkezetet az elégedettség, a szerető gondoskodás és a közösségépítés kultúrájával lehet visszaszorítani. Ezen áramlat képviselői a társadalmi alternatívát a munkamegosztás nagymértékű visszavételében és a közösségi, kommuna-szerű struktúrákban látják, ahol az alapellátás egyszerű technikai eszközök révén egy kisebb sugarú körön belül valósul meg. Helyi termeléssel; adaptált, egyszerű technikával a napi szükségletek minden fajtáját környezetkímélően, humánusan elő lehet teremteni. Az élettel való elégedettség posztmateriális, részben spirituális értékekből fakad. A válságból kivezető út a személyes megújuláson át vezet. A természetadta, az ipari társadalom külső elvárásaival a tudatalattiba űzött belső emberi értékek (gyengédség és teljesség) újra felfedezésre kerülnek. Egy antropológiai forradalom eddig még föl nem tárt spirituális tudaterőket szabadít föl „pénz és beton” helyett "szív és a lélek" kerül a középpontba. A szolidáris és alkotó életmód végleges megvalósítása azonban csak a kapitalista iparosítás meghaladásával lehetséges, amely most degeneratív hatású a neki alárendelt emberekre. Ez a "kommunizmus, az ökológia, a spirituális mélylátásmód és a lelki nagyság" egyesítésének kísérlete. /Marko Ferst Bahro reformkoncepciójának összefoglalásában, Ferst 2010/

Ennek az irányzatnak fontos és radikális szerzője Rudolf Bahro kultúrkritikus, ökoszocialista ökológus, környezetvédő, NDK-menekült. Bahro, miután NDK-állampolgárságát elvették, a nyugatnémet zöldek alapítója lett, kiket azonban 1985-ben túlzott reformhajlandóságuk miatt otthagyott ("takarítani a Titanic-on"). Bahro és társai az ipari társadalom, a technikauralom, a butító tömegkultúra nyugati kritikáit több szerzőtől is átvették, pl. E.F. Schumacher ( "A kicsi a szép"), G. Anders ("Az ember antikvitása"), L. Mumford ("Megagép"), vagy I. Illich (" Önkorlátozás ") és a kezdődő ökológiai válságra az 1970-es években vonatkoztatták. További szellemi "atyák": Erich Fromm, a fogyasztásbírálat pszicho-szociális szempontjai („Birtokolni vagy lenni”); Herbert Gruhl apokaliptikus civilizációkritikája ("Egy bolygót kifosztanak") és Ernesto Callenbach könyve egy ökoközösségi társadalom víziójáról ("Ökotópia"). Az indusztrializmuskritika eszméi a nyugati alternatív mozgalmakban, a 70-es években, különösen Nyugat-Németországban igen elterjedt. Gyakorlatilag vidéki kommunákban és hasonló projektekben jutnak kifejezésre, szolidáris és természetközeli élet- és munkamódokban, távol a tömegtermeléstől és a fogyasztói társadalomtól. /Az „eurotopia” európai listáján ma 390 közösségi projekt és ökofalu szerepel (www.eurotopia.de/verzeichnis.html) 2009.04.17./ Ezek az ideák Kelet-Németországban, az NDK 1989-es összeomlása után kapnak erőre. Kiemelkedő példa Bahro és társa, Maik Hosang által alapított kommunaszerű lakás- és életprojekt (a) "Lebensgut Pommritz" ahol az ökologikus termelés mellett, a nem-egoista szocioforma fogyasztáscsökkentő hatását próbálták ki.(És ráfáztak?) Az iparosítás- és fogyasztáskritikusok képviselői nemcsak semleges átállással és úttörő projektjeivel próbálják a "helyes" társadalomformát érvényesíteni. A maradék társadalomra politikai síkon is próbálnak hatni. Így a LINKSPARTEI "Ökologische Plattform-ján" egész sor ilyen aktivista és szerző található.

 

6.1 HOMO CONSUMENS A HIDEG IPARI TÁRSADALOMBAN

A pusztító növekedés oka a birtokolni vágyó homo consumens (→). Bahro et al. egy lelkileg hiányos, önző egyént látnak, akinek az elnyomó szociális integráció folytán kompenzációs igényei vannak, továbbá az ipari-kapitalista, gazdasági, műszaki és instrumentális domináns gondolkodása miatt a társadalmi kultúrában beszűkült érzékeléssel bír. A Bahro-tanítvány és filozófus Maik Hosang egy szinttel mélyebbre száll és a jelenlegi társadalomszerkezettől függő hiányos alapigények (szeretet, biztonság, közösség) kifejeződését teszi felelőssé a kompenzációs igényekért, a fogyasztás- és birtoklás-irányultságért.

 

Birtoklás-orientáció elnyomással és az alkalmazkodással

A telhetetlen, passzív és belső ürességét folyton növekvő fogyasztással kompenzáló homo consumens, ahogyan őt Erich Fromm (Fromm 1996) leírja, az ipari árutermelés szükséges kiegészítője, egy követelménye. A fogyasztáskényszer nem magától a homo consumens-től származik. Az emberekre a fogyasztást, mint „föltétlen követendő szükségességet” inkább rákényszerítik, mondja Burkhard Bierhoff, Bahro nyomán. „Az embereket kénytelen-kelletlen egy muszájnak tűnő féktelen fogyasztásra állítják, igényeiket fölkorbácsolják, a reklám új stratégiáival kapzsiságukat és telhetetlenségüket tovább szítják” (Bierhoff  2006 110. oldal). Hasonlóképpen Marianne Gronemeyer: „Az emberekre a túlzott fogyasztói igényeket egy diagnosztikus hatalom által rákényszerítik". (Gronemeyer 2002). A fogyasztó látszólagos szabadsága megtévesztés. A kínálat annyira engedelmeskedik a keresletnek, mint a hörcsögkerék a hörcsögnek. A fogyasztót inkább csak egy menü elé vezetik, ahol ő csak készételeket választhat ki (Gronemeyer 2000). Ám a konzumizmus nem csak a reklám hatására áll elő, nem egy külső manipuláció révén, hanem egy "represszív szociointegrációra” kapcsolódik rá. A verseny és a szociális lesüllyedéstől való félelem társadalmában nem keletkeznek emancipatív fölszabadulásra irányuló igények. Az emberek inkább alárendelik magukat, cinkossá lesznek, csak, hogy a fenyegetéseket elkerüljék. Bahro írja: "Az a kompenzációs igény, ha én ahelyett, hogy a megszabadulásra és a további emberi fölemelkedésemre gondolnék, ezt kérdezem: Mim nincsen még, ami a másiknak már van? Mi lehet a nyugdíjrendszerben a gyönge pont? Ez Keleten nem annyira rossz volt, mint Nyugaton, ott nem volt ilyen sokféle és kifinomult a kínálat. De a kompenzáció és a biztonság utáni hajsza természetesen visszatart minket attól, amit akkor emancipációs igényeknek neveztem” (Bahro 2002, S.47)  A birtoklási vágy nemcsak a kimondott elnyomásra tör elő, hanem teljesen általánosan a "gazdasági és társadalmi követelmények," okozta alkalmazkodás nyomás hatására, mondja Rainer Funk, Fromm nyomán. Ezért a birtoklás-irányultságok nem személyes, hanem "társadalmi karakter irányultságok" (Funk 2002). Funk négy, "nem termelő", a környezettel való bánásmódra problémás karaktert különböztet meg, melyek a piacgazdaságilag megszervezett ipari társadalomban terjedtek el:

 Uralom és ellenőrzés-irányult, tekintélyelvű autoriter karakter

("A környezet azért van, hogy kiaknázzuk.")

 Az üzlet-orientált, rugalmas marketing karakter

( "A környezet hidegen hagy.")

 A saját személyét, mint veszélyezettet érzékelő, narcisztikus karakter

("A környezet fenyeget engem.")

 Minden ellenőrizetlen élet és élő ellen irányuló, nekrofil karakter

("A környezet azért van, hogy elfogyasszuk.")

Ezek a nem-produktív orientációk elidegenítik az embert a produktív "önerőitől", (Fromm által "létorientációként" leírva) attól a lelki képességtől, hogy saját erőiből merítsen. Ilyen tevékenységek a nem-elidegenített kreatív munka; egy nyújtó, embertársunk irányába mutató szeretet, továbbá egy nemcsak eszközi, hanem az egészet bevonó értelem. Funk Fromm-ot így foglalja össze: "Minél produktívabb, a létre irányultabb egy társadalom karaktere, az ilyen társadalom tagja annál inkább képesebb környezet-tudatosabban cselekedni és a környezetbarát törvényi szabályzások és eljárások fogadtatása annál kedvezőbb. Ha azonban a karakter-irányultság tendenciája elidegeníteni az embereket produktív önerőitől - mivel birtoklás-orientáltak – akkor tényleges cselekvéseikben egyre kevésbé környezetbarátiak [...]. "(Funk 2002, 26.o.)

 

Individualizmusból kapitalista konkurencia,kapitalista konkurenciából további individualizmus

Bahro az individualizmust kultúrbetegségnek tekinti, melytől a menekülés, a természetharmóniába való visszatalálás, nem várható el. Az egoista ember létrehozta magának a magához illő államot, mely "korlátoltságát politikai reputációba fordítja át". Ez a gazdasági-liberális állam, mely a gazdálkodást önérdek alapján szervezi: " Hobbes szerint, az állam az emberi önzést legalább kompenzálhatná. De ez nem sikerülhet, ha az önzést egész építménye alapjául választja. Az individualizmus azt jelenti, hogy a társadalom a személyes igények után a második helyre kerül. Ez egy kultúra nélküli állapot. Kérdés, szociális szövetségben, vagyis a közre alapozva sikerül-e autonómiát megvalósítani? "(Bahro 2002 19.o.) Bahro az embert úgy látja, hogy az valójában képes úgy cselekedni, hogy közben a nagy összefüggést meg ne zavarja. Hogy az ember mégis az egyensúly „nagy megzavarója”, attól van, hogy az emberi lét én-központúságát eddig még nem sikerült meghaladni (uo.), mert az egyén magát másokkal szemben definiálja: "Az egyén le van kötözve és mások ellen beállítva. Elég egy álarc, melyet a másikon látsz, ha talán ott sincs, csak te látod - és máris félsz tőle" (uo.) Az "öntudat átka" a fölösleges és ökológiailag halálos kihatású fogyasztásával, a "magánsorsra" való korlátozásával és verseny-irányultságával sújtja az embert. Bahro és társai a torz egoizmust nem egy magában álló jelenségnek látják, hanem a kapitalista ipari társadalom összefüggésében. Így Ferst, Bahro-tanítvány és kései szövegeinek kiadója: "A tőkehajtotta gazdasági rendszer nem az isteni gondviselést hozta meg nekünk, hanem embereket birtoklási vággyal, akik ezt különleges mértékben művelni tudják. A mai megagépezetben ezen törekvések egy hatalomkényszer- és szenvedélytömbbe olvadnak össze. Az ökoglobális helyzet tehát egy világválságból és a szociális rendszerek súlyos szerkezeti hibáiból ered. Az agresszív ököltudat bevésődéses túlsúlya és egyidejűleg a magához tért szellem hiánya a társadalmi kommunikációt elhajlítja és ennek következtében a tárgyiasított társadalmi gyakorlatot is."(Ferst 2002. 273.o.) A hiányos emberek tehát hiányos társadalommal lépnek kölcsönhatásba. A birtoklásvágyakat és szenvedélyeket a gazdasági rendszer és az ipari megagépezet hozzák létre és ezen szellemiség-hiány az oka a téves kommunikációnak és a tárgyiasulásnak. A valójában változtatható szerkezetek, eljárásmódok és szociális gyakorlatok, mint nélkülözhetetlen dologszükségességek vannak elébünk tárva, melyeket nem lehet megkérdőjelezni. Ferst tudathasadásos személyiséget lát, a társadalmi struktúrák és "belső életenergiák" közötti ellentmondás által kikényszerítve: "Mi az adott kényszerekhez idomulunk, amennyire muszáj és sokszor már nem is tudatos, hogy lelkünknek olyan részei vannak, amelyek ez ellen föllázadnak. A munkamódok, amelyeknek alávetjük magunkat, bennünket, mint emberi lényt megcsonkítanak, és nem csak a mi gazdasági egységeink „nem-demokratikus” jellege miatt. A nyolcórás nap, hétről-hétre, a teljesítmény-stressz, minden bizonnyal emberi mértéken felüli [...] Az elnyomással és elfojtással az én, amely a kultúrkánon által többé-kevésbé formázott, lehasítja a saját értékrendszerünkkel nem fedésben levő tartalmakat, a negatívakat ill. a nemkívánatosakat. [...] Ekkor a tartalmak kölcsönös cseréjében féligazságokkal operálunk, önmagunkból egy látszatszemélyt állítunk ki. "(Ferst 2002. 274.o.f.) Egy természet-adta belső lelki állapot a munkatársadalom külső elvárásaival kerül ellentmondásba. Az egoizmus és az agresszió pusztító ökológiai kihatásaival csak azért tudja igazán kiélni magát, mert a valódi, legmélyebb lényünkben lakozó szelídség és a világ egészét átfogó karakter a tudatalattiba kerül száműzetésre.

Instrumentális értelem, integráló vonatkoztatás helyett

Bahro et al bírálják az emberi elme instrumentális racionalitásra (→) való leszűkítését, önmegvalósítás okán, mialatt az ökológiai egészbe való beilleszkedés elmarad. Az agyat rendkívüli sugarú technikai célok elérésére használják. Bahro szerint az agy valójában egy "ökologikus önmaga" (Arne Naess) szolgálatában kellene, hogy álljon. De mi maradtunk motiváció tekintetében »vitális ösztöneinkhez kötődve, melyek számunkra csak mint természetes önzésünk szervét engedi használni." (Bahro 2002a, 25. o) Habár az ember lehetősége egy ''integrális” alkathoz adott, ahogy ezt egyesek ismételten bizonyítják, a tömeget elvakítja a vélt technikai-instrumentális hatékonyság. Az instrumentális értelemre való koncentrálás egész tudatenergiánkat leköti, így a "nagy és hordozó összefüggések" érzékelése elveszik: "Ha egész nap és fél éjszaka bio-számítógépünkben, okos agy homloklebenyünkben, az instrumentális értelem helyén lakunk, annak következményei kellenek, hogy legyenek. [...] Ez a világ-egésszel már nincs valós kapcsolatban, csak elvont hasznosságaival. Ez, tudatfakultásaink egyike közül, bennünket öntudatlan top-parazitává tesz az élet minden síkján, mert antropológiai valóságunk már nem áll rendelkezésünkre. "(Uo.) Bár az ember lényegesebben több intellektuális képességekkel bír, mint az instrumentális értelem, ezeket azonban már nem használja. Ezért ez a "cirkuláris elme", azaz az egész érzékelésében korlátozott és ezért csak ismét a technikai-instrumentális racionalitásra (→) visszadobott gondolkodásmód érvényesül. Ezt a társadalomban, mint az ökonómia és a technika dominanciája nyilvánul meg, kultúra és vallás helyett. Ez a kulturális és értelemveszteség megteremti az alapot a "természethasználat kíméletlenségének". Az ember kerekedjen fölül a"láthatatlan kézen"! [Adam Smith piaci logikája metaforáján, miszerint az önző gazdasági alanyok ellenére minden jól elrendeződik, U.Sch.], akik a „modern bejáratánál a világ mértékletes berendezésének minden felelősségéről lemondtak" (uo, 28. o.) Bahro álláspontját így foglalhatjuk össze: A deficiens karakterek szabad piachoz való ellenőrizetlen termelése és a fogyasztása helyett be kell őket egy természetbarát gazdaság felelős kultúrájába emelni. A változásokat azonban egyszerű fölvilágosítással nem lehet elérni. Bár tárgyiasulási folyamatok, tehát ember-alkotta viszonyok, mint megkerülhetetlen természet-adta valóság mindig is voltak a történelemben, ám a modernben először mond csődöt „minden intés, mert a pályákról való leszokás miatt az üzenet nem érkezik meg. Azok a kulturális csatornák, melyeken át az életstílus megváltoztatása sikerülne, már nincsenek meg. Bahro szerint a körkörös technikai gondolkodásból való kievickélés nehézségéért a kulturális fragmentálódás és individualizáció a felelős. „Évszázadok óta nincs olyan rend Európában, amely a gazdasági és technikai tényezőket átfogó keretbe foglalná. Vallás és filozófia, művészet és szokás tetszőleges magánüggyé vált, kimondottan és dicsőitve ... A kultúra és a természet egyensúly-zavará,t melyet csak fokozunk, akkor tudjuk helyre billenteni, ha a gazdaság és a technológia dominanciáját visszavesszük. Ami minket tönkre tesz, az a kulturális, eredetileg spirituális összeroppanás, amely ebben a tényben rejtőzik. Ennek a végzetes kulturális veszteségnek a következménye a természethasználás kegyetlensége, melyet először kell orvosolni. " (Uo., 28. o.) Ferst hasonlóképpen a kultúra hiányát látja, „egy belső és egy társadalmi hatóság hiányát, amely a szerető alakulóban levőnek beágyazó, az egészet átfogó aurát kölcsönöz." (Ferst 2002. 281.o.) A részinformációk tömkelegével a holisztikus megközelítést megnehezítik. Ezeknek terjesztését a „hatalom-, piac- és hangulatlogikák” szabják meg, ezáltal a környezetérzékelést a mai világban kóros módon torzítják." Nem utolsó sorban a szokás hatalma, a tudat elszigetelése, a létbizonytalanító események és fölismerések ellen hat. Ám Ferst hangsúlyozza, hogy nem az egyén képtelenségén múlik, hanem alárendeltségén, függőségén, önállótlanságán, mint társadalmi jelenségen.

Fogyasztás gondoskodás helyett

A megnövekedett fogyasztás az elemi igények (közösség, a védettség, a szeretet) ki nem elégítésére is visszavezethetők. Több fogyasztással, egyre több technikával, környezetfölhasználással eddig az emberi boldogságérzetet nem sikerült emelni: "Az utóbbi 50 év húszszoros olajtermelés növelése óta sok ember lelki helyzete alig javult. Tudathasadás az egyén szintjén, magányosodás és kapcsolat-nélküliség az emberek és a nemzetek között különböző konfliktusok formájában tör a felszínre ... "(Frank 2006. 153.o.). A vastag fogyasztás egyetlen funkciója, hogy a "hajtómű belső ürességét" palástolja. Max Horkheimer "A társadalom kritikus elmélete" 1932-es publikációja óta elvileg semmi sem változott: a tudomány és ismeret alkalmazás-mértéke durván torzult viszonyban áll magas fejlesztési fokával és az emberek valódi igényeivel. Maik Hosang a boldogság elégtelen kielégítése és a túlfogyasztás között szintén összefüggést lát: " a [boldogságkutatás leletei, U.Sch.] mutatják, hogy ez a mi ökológiailag pusztító konzumstílusunk annak a körülménynek is a következménye, hogy a modern társadalmaknak státusz-, konkurencia- mobilitás-kultúrái az elemi emberi boldogságigényeket (szociális kötöttség, védettség, igazságérzet) betöltését meghiúsítja. " (Hosang 2007 181. oldal) A túlzott fogyasztás okát a mai társadalmi kultúra és az elemi lelki szükségletek közötti ellentmondásban látja. Ám a boldogság az "emberi egzisztenciálék teljes körű, konkrét kulturális sikeres beteljesedésével" keletkezik (186.o.). Egy "egzisztenciálé" (→) a központi "emberi létezés minőségeit" testesíti meg. Az egzisztenciálék érzelmi alapszerkezetek, amelyek minden kultúrán át is hatékonyak, de különböző kultúrákban különböző módon fejeződnek ki és kombinálódnak. Hosang megkülönböztet ilyen egzisztenciálékat: physis, szexus, hatalom, szeretet, nyelv és értelem. "Sem egy társadalom, sem egy kultúra nem létezik ilyen vagy olyan anyagi-fizikai, szexuális, státuszbeli, együttérző, kommunikatív, ismeret- és értelem-kereső igények és érzelmek nélkül" (185.o.) Az "érzelmi mátrix "(→) (Hosang 2005) ilyen tagoltsága szintén megtalálható az emberi agyrétegek evolúciós elméleteiben, az alapérzelmek teóriáiban, a Maslow-féle piramisban és hasonló megközelítésekben. Az egzisztenciálék soha elszigetelt módon nem hatnak, hanem kulturális kölcsönhatás által. A modern társadalmak kifejeződése bizonyos egzisztenciálékat elhanyagol, a kompenzatív konzum következményeivel. A boldogságkutatásból levonható, hogy "az ökológiailag pusztító konzumstílus nem más, mint kompenzációja a modern társadalmak elemi emberi boldogság igények (szociális kötöttség, védettség, igazságérzet és bázisdemokratikus részvétel) kielégítetlenségének" (Hosang 2007.186.o.)

6.2 ELÉGEDETTSÉG, KÖZÖSSÉG, BOLDOGSÁG

A nem megreformálható kapitalista ipari társadalomból való kiút, a "kimentés logikája" (Bahro) egy visszafordulásos mozgalomban található, amely csak a "szívből" jön. A"homo integralis" új tudati alkatával az emberek a természetes és szociális világba visszatalálhatnak és önzésüket legyőzhetik. A "kommunitárius szubszisztencia gazdaságban", a „kicsi a szép” talaján növő, "globális szivárvány társadalomban" (Bahro 1987) öntudatos emberek "önkéntes egyszerűségben" élnek együtt és az élethez szükséges javakat egyszerű emberszabású technikával teremtik elő.

Homo integralis, önkéntes egyszerűségben

A tudatos élet alapja az "önkéntes egyszerűség"; egy, 1936-ban Richard Gregg által megfogalmazott életkoncepció. A konzumista aktivitás helyébe egy „egyszerű, kielégítő és gazdag élet lép, több szabadidővel és választható közösségi tevékenységgel." (Bierhoff 2006.113.o.) Az értelmes, céltudatos és rendezett élet csak a konzumista elterelések nélkül lehetséges. „Az önkéntes egyszerűség egy cél határozott elsőbbségét jelenti, komolysággal és becsületességgel karöltve. Értelme a külső rendezetlenség elkerülését is jelenti, ahogy a sok tulajdontárgyat is, melyek az élet szempontjából érdektelenek. Energiáink és kívánságaink irányítását is jelenti, azzal a föltétellel, hogy bizonyos tekintetben korlátozzuk magunkat, hogy más területeken magunknak nagyobb életkitöltést biztosítsunk. Ez magában foglalja az élet gondos megszervezését, egy érdemleges cél érdekében." (Gregg 1936, cit. Bierhoff 2006.113.o.) /conditio humana: általában az emberség ill. az emberi természet föltétele./ A conditio humana-ból és a globális ökológiai helyzetből levezetve, egy fenntartható életstílus ismérvei, Bierhoff  et al. szerint, a következők:

 értelem és szerető gondoskodás;

 kölcsönösség, a váltakozó függés tudata,

 új szerénység, önkorlátozás;

 céltudatosság.

E kritériumok alapján Bierhoff  bírálja, hogy az egészség- és fenntartás-irányult LOHAS (Lifestyles of Health and Sustainability) a konzumista alapszerkezetet nem vonja kétségbe: "Mindaddig, amíg a normálfogyasztást biodinamikusan körítve tálalják, az autók egy kicsit kevesebb benzint zabálnak, az emberek egészségesebben táplálkoznak, a konzumizmus korántsem ér véget "(Bierhoff 2006, 116. o.) Bierhoff ezzel a LOVOSt állítja szembe (Lifestyles Voluntary Simplicity.) Míg a LOHAS-t rendszerimmanens életstílus és a reklámok erősítik, a "LOVOS» konzumellenes és a szociális résekben található meg (uo.) A Wuppertal Intézettel ellentétben, Bierhoff az ökofaire fenntartható fogyasztás-orientált, másképp fogyasztó LOHAS-ban nem lát alternatívát. /A Wuppertal Intézet is az antikonzumista LOHOS központi elemeit vallja (BUND/EED, 2008), mint a lassítást, önkorlátozást és az időjólétet. Ezen felül, a LOVOS-nál a megmaradó fogyasztás, az esztétikus egyszerűségnél megmaradó igények új kultúrája egy jövőképes élet- és gazdaságmódját kell, hogy betöltsék, egészség-megőrzően és fenntarthatóan. vö. fej. 11.2)/ Csak az önkéntes egyszerűség teszi lehetővé a gondolkodás, a cselekvés és az érzelem összehangoltságát; egy, az ökologikus, beleérző életmódhoz szükséges "integratív" embert (Bierhoff 2006). Az önkéntes egyszerűség biztosítja a rendszerkezetet, amely a "magasabb tudati erők" kifejezését támogatja és ezzel az ember teljes kibontakozásának föltételét. Jean Gebser-re hivatkozva, Bahro és munkatársai a homo integralis (→) ideáját hirdetik, a "teljes, a benne lakozó összes képességét realizáló ember régi ideáját." (Bahro 2002b, 23. o.) A korábbi, a világegészbe való bekötéshez elmaradhatatlan tudatszerkezeteket, melyeket a - csak a hatékonyságra és instrumentális hasznosságra irányuló - tudatalkatok kiszorítottak, a homo integralis ismét föl tudja éleszteni. Az ember egy "spirituális modernbe" bele illesztve, a pusztító civilizáció "mega-masinája" általi szocializációtól szabadul meg. A biolelki fundamentumok újjáélesztésével… (és itt jön a kacifánt, kímélet! Bontsuk le 3-4 mondatra!) A „biolelki fundamentumokat” vissza kell nyerni és újjá éleszteni. Az archaikus, mágikus és mitikus tudatalkatok spontán bölcsessége és életereje pótolhatatlan szabályzók. Ennél az utazásnál ezek racionálisan és integráltan vannak besorolva. Hogy fölszínre hozzuk őket, alá kell merülnünk a korábbi tudatszerkezetekbe. A homo integralis így képes a deficiens, racionális tudatfokozat önző perspektívájából kiszökni és az egész világot, a közösségi és társadalmi érdekeket sajátjai fölé állítani (Bahro 1987, 268.o.ff.). A homo integralis semmiképpen sem megy a racionalizmussal vagy az értelemmel szembe, hangsúlyozza Bahro. A tiszta gondolkodásról van szó, az agygépezet "robotszerű" működése helyett.

Boldogság, szeretet, spiritualitás

A széleskörűen fejlett, minden magában rejlő képességét realizáló homo integralis, Maik Hosang tézisében is fölmerül. A „boldogság az elemi emberi egzisztenciálék teljes mértékű, konkrét-kuturális kitöltése által keletkezik." (Hosang 2006.186.o. ) A teljes, boldog emberhez valamennyi érzelmi alapigény (egzisztenciálé) valóra váltása tartozik. Ám különösen a szeretet, elismerés, együttérzés és értelem jelenlegi társadalmunkban nem juthat érvényre. Tehát a fenntartható életmód felé törekvő reformok célja, hogy a modern társadalmakban eddig elhanyagolt boldogságigényeknek (szociális kötődés, biztonság, igazságérzet) jobban megfeleljenek. Hasonlóképpen Marko Ferst egy  "magasabb, szeretetre méltó kultúra"; egy "szelídség korszaka" felé haladna, amelyben az élet alaphangulatát a szeretet és az öröm adja és amelyben a felebaráti szeretet parancsolata valósul meg, a „szív felé forduló életmóddal" (Ferst 2002.281.o. f.). Mindazonáltal Ferst kevésbé a több boldogsággal való nagyobb önmegvalósításra, inkább a nagy Egészbe való besorolás szükségességére helyezi a hangsúlyt. Egy "magasabb önmaga" fokozatát propagálja, amely az egocentrikusságot leváltja és a "világgal szeretetben eggyé válik" (uo., 276.o.f.). Az Én "közvetítőleg" sorolja be magát a holisztikus világvalóságba, "középpont mindenütt van." Az ökológiai kultúraváltás értelmében, saját közvetlen érdekeinkhez való kötődésünkön kell, hogy úrrá legyünk.  Ezt a kulturális változást nem egy "technikai és politikai szakértelem idézheti elő, hanem ennek egy "belső átfordulással" kell megtörténnie. Ahogy Bahro, Ferst is egy "spirituális megújulást” vár el, túl a hagyományos valláson. Azt kérdezi: "Hogyan sikerülhet egy örömteljes ünnepi hangulatot teremtenünk, amely minket a legnagyobb felelősség mellett egyben az élő kreativitással köt össze?" (uo. 283.o.) Bahro még világosabban áll ki a vallás, mint a "materializmusboldogság" ellenmérge mellett. " Úgy hiszem, az egész ateizmus, amelyben Marx is nagyban felelős, egy szellemi kisiklás volt" (Bahro 2002a, 47.o.) Isten egy a természettel, ő az "Egész érzékelő képesség fogalma lehet, amelybe mi felemeltettünk."

Közösségi élet

A szorosabb közösségi élet nemcsak az eszközök és a források hatékonyabb használta végett kívánatos. Bahro, Hosang, Ferst és társai a belső alkat változásának kiinduló pontját a közösségben látják. Ott keletkezik a tér, ahol az egocentrikus, hatalmi ill. tehetetlenségi tendenciáinkat, megrendezéseinket, játékainkat lebonthatjuk ill. először tudatosan érzékelhetjük és kedvező esetben rituális formákkal védve kezelhetjük" (Bahro 1995 .180.o.) /Maradj hű a Földhöz! - Apokalipszis avagy egy új idő szelleme – Esszék, előadások, vázlatok. Berlin 1995, Ferst által idézve, 2002, 308. o./ A család, mint a "kapitalista kultúra legkisebb rendszerfenntartó cellája, a patriarkális ego rögzítésének helye" kifelé meg kell, hogy nyíljon (Ferst 2002.308.o.). A hagyományos közösségekkel szemben a "közösségi élet", laza lakó- és gazdasági közösségekbe való önkéntes szövetkezést jelent, amelyekben az egyed eddigi létformák általi elszigetelése orvoslásra lel. Maik Hosang a szabadság kiterjesztését hangsúlyozza mások vonatkoztatásában. "Valódi szabadság-érzet akkor keletkezik, ha mások által és nem ellenükben nem érzem magam elszigetelve és korlátozva, hanem a másokkal való együttlét által élet- és cselekvéslehetőségeimet kibővültnek érzem" (Hosang 2006.187.o.)  Hosang úgy látja, az "eredeti emberi közösség-érzések" szétzúzása a modern civilizáció legnagyobb fiaskója" (Hosang 2008). Ezért fontosak a közösségek új fejlesztési terei. Így az általa is alapított  »Lebensgut Pommritz" alkotmányában ez áll: "A új kultúra szíve az igazi közösség. Ez egy komplex, sokrétű, átlátható, erőszakmentes szervezet; szabad szeretetben, munkában, tudásban szövetkezett szabad emberekkel, akik másságukat nem egymás ellenében, hanem egymás gazdagítására használják."(Uo.) Hosang minden egyén különlegességének elismerése központi szerepét hangsúlyozza. Ám az eltúlzott bázisdemokrácia és egyenlőség azonban - így Hosang 15 év szociálökológiai kommunaprojekt kiértékelésében – azzal a hátránnyal járhat, hogy az "egyének saját egyéniségükben egymást nem ismerik el és nem támogatják, inkább gátolják" (uo.). Ferst is úgy látja, hogy az egyéneket a kommunitárius életprojektekbe túlságosan beszorítják és túl erős szociális ellenőrzés alá veszik. Különböző értékfölfogások, a kollektív és az egyéni érdekek eltérései feszültségekhez vezethetnek, információs rangfokozatok alakulhatnak ki, stb. Ezért ő különböző kommuna-életformák, szomszédságok és baráti körök új formái mellett érvel. Vélhetően ezek vonzóbbak, mert a kapcsolódási lehetőségek rugalmasabbak. Szerkezeteik nincsenek rögzítve, a kulturális átalakulás fázisaiban változhatnak.

Posztindusztriális értéktársadalom

Az ökológiai és szociális kultúra a homo integralis-szal, szeretetteljes és boldog szociális viszonyokkal, a világba való harmonikus beilleszkedéssel, közösségi élettel, stb., a kapitalista ipari társadalomban nem érhető el. Bahro szerint,a kapitalizmust  megkurtítani sincs értelme. Ezzel csak a mai rendszert hosszabbítanánk meg és az egyedüli mentő, emberi és életöröm-teli termelési mód bevezetését még jobban kitolnánk a távolba. Ezen kívül, ez csak a bürokrácia felértékelése árán menne. A technika és a tudomány hatalma az ipari társadalomban lényeges okozója a "civilizáció válságának", következésképp megfelezve sem vezethet megoldásához. A személyes cselekvések valamennyi formájának elfojtása épp az ipari termelés lényeges mozzanata (Gronemeyer 2002.103.o.). Ám egy önigazgatásos regiógazdaságban, az élet természetes ritmusába beágyazva, a technika kívánatos. Bahro egy "magas termelékenységű eszközrendszerről" beszél, amely lehetővé tenné minden anyagi előteremtését – napi négy órában. A technika az alapellátást szolgálja 25 km-es körzetben, de nem a profitmaximalizálást, mint az ipari rendszerben. Ezen felüli javak, mint pl. a húsfogyasztás, utazás, autó, nagyobb városok, stb. külön megvitatásra kerülnének. Így pénzforgalom sincs. A gazdaságnak ki kell kerülni a társadalom középpontjából, alacsonyabb rangúnak kell lennie./Bahro és Havemann szociális és ökologikus reformkoncepciói, összefoglalva Marko Ferst által (Ferst 2010)/ Az integrált, közösségi, szerető életforma emberéhez vezető kulturális forradalom a szociálisan függő fejlődési gátaktól való megszabadulást föltételezi. Az alárendeltséget, vagyis a "kis emberek" önállótlan, alattvaló létformáján túl kell lépni. Ez az alárendeltségre és a vele összefüggő egoisztikus és anyagi kielégítésre irányult igényszerkezet a kapitalista ipari termelési mód következménye, következésképp ezt egészében meg kell haladni. A szubalternitásból való kiút a munka újraelosztását és a tevékenységek kiegyensúlyozását jelenti. Mindenki ugyanolyan funkciószinten működjön, a kézi és a „fej”-munka szétválasztása szűnjön meg. /Ez levonás nélkül arra a fölfogásra érvényes, miszerint a kulturális átfordulás első lépéseit pionírok itt és most kell, hogy megtegyék. (vö. 6.3 fej., Kis lépések)/ /A parlament fölötti legfelsőbb hatóság ötlete után az ökodiktatúra propagálását vetették Bahro szemére/ /Wolfgang Harich, mint az NDK-menekült Bahro, már 1971-ben a „Növekedés határai” c. könyvében hasonlóan ír. Bebauf és a Club of Rome is ökológiailag átépített autoriter szocializmust hirdet, mely – hogy a Nyugatot megelőzze – az NDK növekedési stratégiájától eltanácsol./ Az "antropológiai forradalom", az eddig föltáratlan „tudaterők” fejlesztése, Bahro szerint csak akkor tud kibontakozni, ha a társadalmi felépítmény ehhez illik. Ehhez egy "személyfölötti érvényességű és kötelező jellegű értékrendszer kialakítása szükséges, amelybe minden, amit az emberiség legjobb pillanataiban spirituálisan elgondolt, felszáll." (Ferst 2010 17.o.) Az ökológiai és szociális értékek az új társadalomban kiemelkedő szerepet játszanak. Ezt a Bahro által elgondolt, etikailag korrekt "ökológiai felsőház" új politikai intézménye is visszatükrözi. Ebben erkölcsi tekintélyek, az ökológiai közjólét becsült képviselői foglalnának helyet, hogy a társadalom hosszú távú kollektív érdekeit érvényesítsék, távol a pártok elosztó harcaitól. Ferst kissé kritikus Bahro tervével, miszerint az ipari társadalomnak teljes egészében búcsút kell mondanunk, akkor is, ha ez talán elkerülhetetlen. Ez nem a "legintelligensebb jövőterv", bár a "legvalószínűbb, amit várhatunk, tekintettel az elhibázott társadalmi rendszerekre, melyeket még ma is tartunk és amelyekben az emberek úgy viselkednek, ahogy viselkednek. "(Ferst 2010 12.o.)  Ferst által erős szavakkal folyvást ecsetelt, gyorsan közelgő ökológiai összeomlás az ipari rendszer összeroppanását vonja maga után. Ezt a rendszer és a személyes magatartás által is előidézett komplett ipartalanitást Ferst nem tartja jó fordulatnak. A termelés teljes regionalizálása egy "munkatársadalom" veszélyét hozná, amelyben az életfontosságú javak előállítása az életidő javarészét igénybe venné. Ezért bizonyos termékek régió feletti gyártása igenis elfogadható. Az ellátási kör sugarát ökológiai optimalizálás adja meg, a legkevesebb anyag- és természetfogyasztást figyelembe véve. Ehhez azonban pontos terv elemekre van szükség.

 

Konviviális technika

Ferst-hez hasonló úton jár Götz Brandt a DIE LINKE párt "Ökologische Plattform" képviselője. Először is határozottan az ipar technikai mega-gépezete ellen lép föl. Csak ez tette lehetővé a kapitalizmust. Ezt mega-gépezetet kell legyűrni. Még a nagyipar államosítása sem segítene, mivel a társadalom alapja a technika, ezt kell megváltoztatni. A nagyipar függvénye a kapitalizmus. A szocializmusba való átmenet alapvető problémája következésképp a kapitalista nagyipar egy regionális, humánus és az alternatív termelési módba való transzformációja. Eközben nem a technikából való komplett kiszállásról van szó, nem egy középkori falu-autarkiába való visszacsúszásról. Inkább egy "középtechnológia", egy alternatív, illesztett technika jöhet számba: Ez a "decentralizált társadalom emberléptékű technikája, magasan fejlett természettudományos képességekkel" (Brandt 2006 .13.o.) Ezzel a társadalom ismét visszanyerheti autonómiáját a technológiai fejlődés területén. A középtechnológia mértékkel mechanizált segédeszköz, egy óvatos munkamegosztás mellett. A cél a munka megkönnyítése és megtartása az emberek számára: "Egy új technológia beilleszti az ügyes kezű és kreatív agyú embereket vissza a termelési folyamatba. Kétféle gépesítés lehetséges, az egyik az ember erejét és ügyességét növeli, a másik az embert mechanikus rabszolgává teszi." (26.o.) Életbarát, embertársi („konviviális”) szerszámok szükségeltetnek, melyek a munka kielégítő hatását biztosítják. /A fogalom Ivan Illich-től származik: konviviális eszköz, melyet minden ember, különösebb ismeretek nélkül használni tud, hogy segítségével másokkal együttműködjön és együtt éljen./ Ezek ember által ellenőrizhetők legyenek és nem szabad manipulatív uralkodó eszközökké válniuk. A "tömegek termeléserejéhez (Gandhi)" ész és kéz szükséges, míg a tömegtermelés butító, energiatékozló és csak néhány nemzet kiváltsága. A középtechnológiák lényege viszont a kiterjedt önellátás, a termékek hosszú élettartama, a forrásfelhasználás minimalizálása, stb. Ezeket a követelményeket (ökológia, kontroll, önmegvalósítás munkaorientált technika révén) csak kis és közepes méretű termelési egységek képesek betartani. Brandt szerint ezeknek legalacsonyabb az összköltségük, a helyi lakosság igényeihez a legjobban tudnak igazodni és lehetővé teszik a munkakörülmények optimális kialakítását. A kisüzemek tudnának minden egyszerű dolgot, mint az élelmet, háztartási cikkeket, építőipari és agrár készülékeket és gépeket egyszerű technológiával előállítani. Csak katonai hierarchiával üzemeltethető, tőkeigényes vállalkozások fölszámolandók. Ám mégis lennének továbbra is olyan termékek, melyek"jellegüknél fogva, a high-tech modern ipar tipikus termékei és csak ilyen üzemekben gyárthatók." (Uo., 26. o) Tehát, úgymond a kis- és középvállalatok számára elsőbbséget kell biztosítani. Amiket ezek közép-technológiájukkal gyártani tudnak - lényegében az alapellátás javait – ezekkel is kell gyártatni. Sőt, ebben az elégedett társadalomban ezen fölül is maradnának néhány kevésbé bonyolult és luxuscikkek, melyeket iparilag lehet előállítani. /A kicsiny termelőhelyek elsőbbségével ez az ökoszocialista társadalom döntően eltér a Robert Havemann és Bahro-féle ökológiai utópiától. Ők az emberi gazdaságot a természeti körfolyamatokkal is összhangba akarták hozni, továbbá a konzumizmust meghaladni. Havemann ökológiai-emancipatív víziója totál automatizált gyárakat képzel el, ahol csak néhány specialista fölügyel. Megszabadulva a szükséges munkától, az emberek nem a fogyasztásba menekülnek, hanem művészetekkel, kultúrával, önképzéssel, pihenéssel foglalkoznak (Havemann 1982, vö. Ferst 2010).

6.3 APRÓ LÉPÉSEK: A VÁLTOZÁS AZ EMBERBEN KEZDŐDIK

A posztindusztriális, szolidáris-melegszívű, elégedett társadalom teljes egészében csak a kapitalizmus megdöntése után születhet meg, mivel ennek van szüksége az ipari társadalomra, mint állandó profitforrásra. A szükséges kulturális átállás most csak az emberektől jöhet és kell, hogy jöjjön. Ez először a saját lelkünkben kezdődik: "Minden társadalmi változás az emberekben kezdődik, ott van az előfutam. A mai életmódunk következményeiből való kimentés is az egyének lelki arénájában vesz kezdetét. A psziché átkapcsolásával új csírák törnek föl és növekednek. "(Ferst 2002. 272.o.) Természetesen a szociális környezet is hat, ám a löket a változáshoz az egyéntől jön:" A társadalmi struktúrák kétségtelenül mintákat nyújtanak, melyek bizonyos perspektívákat gátolnak és másokat támogatnak. A politikai-gazdasági viszonyok kezdetben az embert alakítják. Ám ő mégsem a fennálló viszonyok bábja. Tudati magatartások a történelem menetére döntően kihatnak. " (Uo.) Ferst a psziché egy óriási hatalmáról beszél: "Kétségtelen, hogy a megszokott hétköznapi struktúrák és kényszerek beszűkítik a saját szellemi és lelki rádiuszunkat. Az egész társadalom felépítésében szembe megy a magas szeretet kultúrájával. Ugyanakkor egész személyiségünkkel visszahatunk a társadalomra.  Ha bármely apró hozzájárulásunkat kicsinyeljük, alábecsüljük az óriási hatalmat, amely az ember pszichikai valóságából előlép [...] "(281.o.) Minden egyedben az újrakezdés potenciálja rejtezik, önmagát a „élt-élni-fog” és a „magam-élni-hagyni” automatizmusából legalább egy pillanatra kikapcsolhatja, legalább bizonyos mértékig." Bahro nyomán, Hosang is abból indul ki, hogy "egy társadalom változási és fejlődési lehetőségei, a naponként önmagát reprodukáló ember első pillanatra nem látható mélypszichológiai szokásaitól függnek" (Hosang 2007 183. oldal). Azonban ő is látja itt a társadalmi struktúrákat. Az egyén elemi boldogságigényeinek kielégítése a társadalomban az érzelmi alapigények történelmileg specifikus elterjedésétől és kölcsönös láncolatától függnek, az "érzelmi kódolástól". Az első lépéseket az emberek tehetik meg, akik szociális környezetüket úgy alakítják, hogy szeretetet és elismerést óhajtó egzisztenciális boldogságigényeik jobban kibontakozhassanak, pl. kommunitárius élet- és munkaösszefüggések létrehozásában. A kultúraváltoztatás csak kis lépésekben történhet, az emberek által fölvállalva. Az ipari társadalom árnyékában itt és ott új élet- és a munkaformákat lehet kipróbálni és bemutatni. Az apró lépések stratégiája nem magánakciók sora, hanem a főszerkezettel való kapcsolat és a saját ötletek diffúziója. Ez már csak azért is követendő, mert a határvonal mindenki körül fut. Így ír Hosang: "A Bahro-val együtt kidolgozott szocioökológiai kezdeményezés abból áll, hogy sem a fönnálló szerkezetek és normák ellen, sem mellett nem kell túlságosan kiállni, hanem abból kell kiindulni, hogy a régi és az új világ határvonalai nem a felek között, hanem minden emberen keresztül futnak. A közösségi projektekben élő emberek sem nem szentek, sem a régi struktúrákban élő, ’velejükig romlott’ vállalkozók, tudósok és politikusok."(Hosang 2008, 38. o) Az első lépés Ferst számára „olyan szabad terek építése, ahol a szív felé forduló élet kibontakozhat" (Ferst 2006.281.o.). Ezek az alternatív kultúrákban föllelhető szabadterek – a keretföltételek politikai kialakítása mellett, mint pl. az energiafordulat – a társadalomváltoztató stratégia részei. Bár ezek a kultúrák ma kisebbségben vannak, a jövő fázisaiban jelentős szerepet és elterjedést nyerhetnek. Bele kell vágni! Bierhoff óvatosabban nyilatkozik a közvetlen változtatás lehetőségeit illetőleg. Ő a nem-fogyasztói életmód megvalósítását ma csak csíráiban látja. Ezek azonban apró lépésekkel előkészíthetők: "A Bahro-féle új ember, a homo integralis, ma még legfeljebb előformáiban ragadható meg. Kialakulására ott van reális esély, ahol az emberek a konzumista élettől meg tudnak válni "(Bierhoff  2006.117.o.)

Literatur

Bahro, Rudolf 1987: Logik der Rettung. Wer kann die Apokalypse aufhalten? Ein Ver¬such über die Grundlagen ökologischer Politik. Stuttgart

Bahro, Rudolf 2002(1994): Es gibt keine Instanz für das Naturverhältnis. In: Alt, Franz; Bahro, Rudolf/ Ferst, Marko 2002: Wege zur ökologischen Zeitenwende. Reformalternati¬ven und Visionen für ein zukunftsfähiges Kultursystem. Berlin

Bahro, Rudolf 2002a(1996): »Tugend des Unterlassens« oder von den Erwartungen an die Ge¬sellschaft. In: Alt, Franz/ Bahro, Rudolf/ Ferst, Marko 2002: Wege zur ökologischen Zeitenwende. Reformalternativen und Visionen für ein zukunftsfähiges Kultursystem. Berlin

Bahro, Rudolf 2002b(1997): Die Idee des Homo integralis – oder ob wir eine neue Poli¬teia stiften können. In: Alt, Franz/ Bahro, Rudolf/ Ferst, Marko 2002: Wege zur ökologi¬schen Zeitenwende. Reformalternativen und Visionen für ein zukunftsfähiges Kultursys¬tem. Berlin

Bierhoff, Burkhard 2006: Vom Homo consumens zum Homo integralis. In: Hosang, Maik/ Seifert, Kurt (Hg.) 2006: Integration. Natur-Kultur-Mensch. Ansätze einer kriti¬schen Human- und Sozialökologie zum 70.Geburtstag Rudolf Bahros. München

Brandt, Götz 2006: Humane Produktivkräfte in der nachindustriellen Gesellschaft. In: tarantel Nr. 33. Vierteljahreszeitschrift der Ökologischen Plattform bei der Linkspar¬tei/PDS

Ferst, Marko 2002: Die ökologische Zeitenwende. Plädoyer für ein zukunftsfähiges Kultursys¬tem. In: Alt, Franz/ Bahro, Rudolf/ Ferst, Marko 2002: Wege zur ökologischen Zeitenwende. Reformalternativen und Visionen für ein zukunftsfähiges Kultursystem. Berlin

Ferst, Marko 2002: Die ökologische Zeitenwende. Plädoyer für ein zukunftsfähiges Kultursys¬tem. In: Alt, Franz/ Bahro, Rudolf/ Ferst, Marko 2002: Wege zur ökologischen Zeitenwende. Reformalternativen und Visionen für ein zukunftsfähiges Kultursystem. Berlin

Ferst, Marko 2010: Die Ideen für einen „Berliner Frühling“ in der DDR. Die sozialen und ökologischen Reformkonzeptionen von Robert Havemann und Rudolf Bahro. [http://www.umweltdebatte.de; 26.02.2010]

Frank, Hartmut 2006: Die vergessene Seite des Seins. In: Hosang, Maik/ Seifert, Kurt (Hg.) 2006: Integration. Natur-Kultur-Mensch. Ansätze einer kritischen Human- und Sozial¬ökologie zum 70.Geburtstag Rudolf Bahros. München

Fromm, Erich 1999 (1966): Psychologische Aspekte eines garantierten Einkommens für alle. In: Erich Fromm Gesamtausgabe in zwölf Bänden. München

Funk, Rainer 2002: Existenzweise des Seins und umweltgerechtes Handeln. In: Ferst, Marko (Hg.) 2002: Erich Fromm als Vordenker. »Haben oder Sein« im Zeitalter der ökologi¬schen Krise. Berlin

Gronemeyer, Marianne 2000: Immer wieder neu oder ewig das Gleiche. Innovationsfie¬ber und Wiederholungswahn. Darmstadt

Gronemeyer, Marianne 2002: Die Macht der Bedürfnisse. Überfluss und Knappheit. Darmstadt

Havemann, Robert 1992: Morgen. Die Industriegesellschaft am Scheideweg. Kritik und reale Utopie. Frankfurt a.M.

Hosang, Maik 2005: Die emotionale Matrix. Grundlagen für gesellschaftlichen Wandel und nachhaltige Innovation. München

Hosang, Maik 2006: Gesellschaftliche Tiefenkulturen und emotionale Matrix. In: Hosang, Maik/ Seifert, Kurt (Hg.) 2006: Integration. Natur-Kultur-Mensch. Ansätze einer kriti¬schen Human- und Sozialökologie zum 70.Geburtstag Rudolf Bahros. München

Hosang, Maik 2007: Tiefenkulturelle Widerstände und Chancen: Warum braucht Nachhaltig¬keit Gefühls- und Glücksforschung? In: GAIA 16/3.

Hosang, Maik 2008: Das Herz einer neuen Kultur. Duale Wirtschaft, Wertschätzung, differenzierte Macht – Erfahrungen aus 15 Jahren LebensGutPommritz. In: kurskontakte-eurotopia Ausgabe 158    

[http://www.kurskontakte.de/media/article_pdfs/158LebensGut.pdf; 23.04.2010]

Illich, Ivan 1993: Bedürfnisse. In: Sachs, Wolfgang 1993 (Hg.): Wie im Westen so auf Erden. Ein polemisches Handbuch zur Entwicklungspolitik. Hamburg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr512262478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.