Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

ÚT AZ ATOMKORSZAKBA II. (KÖNYV 44-70 OLDAL)

2017. február 21. 16:58 - RózsaSá

VII. FEJEZET

 

A Kaiser-Wilhelm-Társaság

A “Big Science” kezdete

 

45

OTTO HAHN és LISE MEITNER élete döntő eseménye a Kaiser Wilhelm Társaság alapítása volt. 1910. október 11-i nagy évszázados ünnepségén I. Wilhelm császár ismertette a tervet: “önálló kutatóintézetek, mint a tudományos össz-szervezet integráló részeinek létesítése: Az akadémiai oktatás ellentétbe került az intézetek egyre szakosodó kutatás szükségességével így fontossá vált az összterület átlátható bemutatása.

A Kaiser Wilhelm Társaság szellemi alapját az egy évvel korábban ADOLF VON HARNACK által kidolgozott memorandum képezte. Az ő főpéldája épp egy radioaktív kutatás volt: “Ma már egész sor olyan tudományág valamely gépi és műszeres fölszerelést igényelnek, hogy egy egyetem sem engedheti meg magának, másrészt olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a hallgatók számára túl magasak és csak fiatal oktatók adhatják elő. Ez pl. Az elemek és atomsúlyok tanára érvényes, amely mostanra alakult ki. Ez egy tudomány önmagában, haladása az egész kémiára jelentős hatással bír, ám a felső oktatás keretébe nem lehet elhelyezni, saját laboratóriumokat igényel. Ezen memorandum megfogalmazásánál ADOLF von HARNACK tanácsadói AUGUST PAUL VON WASSERMANN medikus és EMIL FISCHER kémikus voltak. Így a radioaktivitás leírása valószínűleg FISCHERtől származik. Amikor a Kaiser Wilhelm Társaság alapításánál 1911. január 10-én  eldőlt, hogy az első intézetnek a Kaiser Wilhelm Kémiai Intézetnek kell lennie, FISCHER megkérdezte radiokémikusát, akar-e egy állást az új intézetben. Az intézet igazgatója és egyben a szervetlen kémiai és fizikai kémiai osztályának vezetője ERNST BECKMANN lett, második igazgató és a szerves kémiai osztály vezetője pedig RICHARD WILLSTäTTER. OTTO HAHN egy kis részleget kapott, egyelőre öt év megbízatással. Kevéssel után LISE MEITNER is az intézetbe került. Röviddel előtte OTTO HAHN megismerkedett EDITH JUNGHANS kisasszonnyal. “1912. október 5-én JUNGHANS kisasszonynak megmutattam az éppen elkészült Kaiser Wilhelm Kémiai Intézet épületét, majd a közeli Grunewaldban sétálva eljegyeztük egymást.”

045.jpg

 

46

046.jpg

Az első Kaiser-Wilhelm-Institut (intézet) megnyitása 1912-ben.

047.jpg

Balról jobbra: Wilhelm II., Emil Fischer, Adolf von Harnack.

 

46

Az új intézetet 1912. október 12-én nyitották meg ünnepélyesen Wilhelm II. császár jelenlétében. A császárnak kellett valamit mutatni, mesélte később OTTO HAHN, „És engem kértek meg, mutassak néhány radioaktív preparátumot. Ez egy mesothor-preparátummal történt (1/3 rádium-ekvivalens), amt egy bársony párnácskára helyeztünk el egy dobozkában, továbbá egy sugárzó radiothor-preparátummal, melynek emanációja igen csinosan egy képernyőn ide-oda imbolygott. Előtte azonban egy váratlan nehézség merült föl. A megnyitó ceremónia előnapján egy fiatal szárnysegéd jött, a főpróbát megtekinteni. Amikor én őt az elsötétített szobába akartam vezetni, hogy a preparátumokat megmutassam, a szárnysegéd fölvilágosított: Mi nem küldhetjük Őfenségét egy teljesen elsötétített helyiségbe. Hosszabb vita következett, mígnem odajött EMIL FISCHER segíteni. Az eredmény egy kis piros lámpácska volt, mint kompromisszum. Amikor aztán a császár megérkezett, a legcsekélyebb gátlása sem volt a sötét szobába bemenni és minden a program szerint futott le. LISE MEITNER eleinte szerényen meghúzódott a háttérben, de nem akadályozhatta meg, hogy őt is bemutassák Őfenségének, aki aztán neki is mondott pár nyájas szót.  (Lásd: Lukanga Mukara, RS).

Néhány évvel később maga OTTO HAHN lett a társaság elnöke. Az mellett állt ki, hogy az intézet később is megtartsa a császár nevét, míg LISE MEITNER a későbbi, harmincas évek berlini és külföldi tapasztalatai után belátta, hogy Németország történelmi folyamatosságát nem kéne ennyi kegyelettel ápolni.

A császár szemében a tudomány, a had, a tengerészet csupán csillogó játékok voltak. Háborús szónoklatok, hősi pózok tartoztak ehhez, egy ilyen játékszer öntörvényű dinamikájáról semmit sem sejtett. Akaratlanul is hozzájárult a háború kitöréséhez. Minden kiszámíthatatlansága, büszke lépései a pángermanista bábmozgatók műve volt, akik utolsó éveiben megszédítették őt. Ez volt EINSTEIN véleménye.

47

Már a háború első napjaiban 1914-ben OTTO HAHNt behívták. 1915 januárjában FRITZ HABER, a Kaiser Wilhelm Fizikai-kémia Intézetének vezetője magához rendelte OTTO HAHNt. A kémikus HABER 1908-ban Nobel-díjat kapott a magasnyomású ammónia szintéziséért, ezért a háborúban kiemelt fontoságú személy lett, zsidógyűlölő és izzó német hazafi. „HABER megmagyarázta nekem” -mesélte később OTTO HAHN, hogy a nyugati frontokat csakis új fegyverekkel lehet mozgásra bírni. Ő elsősorban agresszív és mérgező gázokra gondolt, klórra pl., amit az első vonalakból kellett az ellenségre fújni. Mikor közbe vetettem, hogy ezt tiltja a hágai konvenció, azt válaszolta, ilyen a franciáknak is van, ha kezdetleges gázzal töltött lőszer formájában is, ezekkel a gázokkal számtalan ember életét menthetjük meg, mert gyorsabban befejeznénk a háborút.

A 36. pionír hadtestben találkoztak ismét a berlini kollégák: JAMES FRANCK, GUSTAV HERTZ, WILHELM WESTFAHL és ERWIN MADELUNG. Egy évvel korábban még Planck házában Haydn- és Brahms-kórusokat adtak elő, és kollokviumokat vezettek, most meg azt tanulták, hogyan öljenek meg embereket mérges gázzal. OTTO HAHNt minden fronton bevetették. Lengyelországban egy gáztámadást vezetett klór és foszgén keverékkel. Az utána következő bevonuláskor találkozott néhány mérgezett  áldozattal. „Nagyon szégyelltem magam és lelkileg teljesen fölbolydultam, amiért ezeket az orosz katonákat gázzal támadtuk meg, és miután ezeket a szerencsétleneket ott láttuk feküdni és lassan meghalni, a mi első segély eszközeinkkel könnyítettünk a légésükön. Ekkor tudatosult bennünk a háború értelmetlensége. Először megpróbáljuk az idegeneket az ellenséges lövészárkokban kiiktatni, azután, mikor szemtől-szembe kerülve, nem bírjuk a látványt elviselni, segítünk nekik. Ám a szegény párákat már nem tudtuk megmenteni.”

 

Mint sokan mások, MAX VON LAUE is önkéntesnek jelentkezett a háború kitörésekor. Szerinte Németországgal igazságtalanság történt. Még egy svájci meghív-ást is lemondott, hogy saját népe sorsában osztozzon. De mivel 1911-ben idegbántalmai miatt tartaléktiszti státuszától fölmentették, most a sorozó bizottság elutasította. 1915 júliusában LISE MEITNERt is háborús területre vezényelték. Munkája révén sugárspecialista lett, így most osztrák hazája szolgálatában frontkórházakban mint röntgenológus dolgozott.

 

EINSTEIN, úgy, mint a tudományban, politikai ítéletében is évekkel megelőzte kortársait. Számára a háború első napjaitól kezdve megvetendő vállalkozás volt. “A nemzetközi katasztrófa rám, mint nemzetközi emberre kegyetlenül rám nehezül”, mondta PAUL EHRENFESTnek. “Ezen idők átélésekor nehezen érthető, hogy ehhez az őrült, elzülött emberi fajhoz tartozom, amely az akarat szabadságát hirdeti. Mintha valahol lenne egy jóságosok és meggondoltak szigete. Ott én is szívesen lennék egy izzó hazafi”.

 

47

Ott Hahn és kollégái, mint tisztek az első világháborúban.

Balról jobbra: Hahn, Kurtz, Madelung, Westfahl, Hertz.

 

Az I. kiadásból:

 

Prof. Walter Gerlach, egy barát, aki Hahn lényét a legőszintébben tudta jellemezni: Hahn - mint a többi barát James Franck, Gustav Hertz, stb. - Fritz Haber parancsára a gázháború előkészítésével voltak megbízva. Így került Hahn a front legelső soraiba, a harci- és védőanyagok kifejlesztése, bevetése miatt többször is életveszélybe... Ezekről a hadműveletekről a későbbi években többször beszéltünk, tulajdonképpen iszonyatos volt, amit mi ott csináltunk, de akkor ez ott így volt, Hahn erről többet nem mondott, nem kommentálta tovább önéletrajzában, ezeket és más élményeit későbbi hozzáfűzésekkel nem próbálta takargatni. Ez az önmagát sem kímélő nyíltság volt a legmélyebb oka, hogy hozzá ennyi bizalommal, tisztelettel és szeretettel viszonyultunk.

 

VÉGE VII

VIII. FEJEZET

 

Az általános relativitáselmélet

A makrokozmosz harmóniái

 

49

"Ne haragudjon, hogy nem válaszoltam a mai napig," írta Albert Einstein 1915. novemberében Arnold Sommerfeld-nek, "de a múlt hónapban életem egyik legizgalmasabb, legfeszültebb idejét éltem át - ám az egyik legsikeresebbet is." Az I. világháború közepén, amikor Arras és Ypres frontjain, Belgrádnál és Lembergnél, nap mint nap emberek tízezreit ölték meg, Einstein az általános relativitáselmélet alapegyenleteivel megtalálta a mélyen rejlő kozmikus harmóniát. Meggyőződése szerint a természet örök törvényeiben Isten léte jut kifejezésre, ám Istennek semmi köze az embervilág alantasságaihoz. "Spinoza Istenében hiszek," mondta Einstein, “amely a létező harmóniájában nyilatkozik meg, nem egy olyan Istenben, amely az emberek sorsával és tetteivel foglalkozik. "

Einstein meg volt győződve elméletének helyességéről, amikor látta, hogy az egyenletekből, első megközelítésben, Newton gravitációs törvénye következik. Mióta a XVII. században Newton a Kepler-féle bolygótörvényeket levezette, a gravitációs törvény ismételten megerősítést nyert. Newton összes érve Einstein számára most is érvényes volt. Einstein idejekorán elgondolkodott a második megközelítés hatásain; ezen jelenségek azután lehetővé tették a két elmélet közti megkülönböztetést.

"A gyönyörűség, amit tapasztaltam," számolt be Einstein 1915 novemberében, " hogy nemcsak Newton törvénye első megközelítésben, hanem a Merkúr perihélium-mozgása is kijött, a második megközelítésben. FREUNDLICHnek van egy módszere a fényelhajlás mérésére. Csak a silány emberek intrikái akadályozzák, hogy a teória ezen utolsó vizsgálatát megejtsük. Ám ez nem bánt annyira, mert a színképvonaleltolódás elegendőnek tűnik az elmélet igazolására."

A fiatal csillagász ERWIN FREUNDLICH, már 1914 közepén expedíciót szervezett Oroszországba, hogy egy napfogyatkozáskor a fényelhajlást megfigyelje a nap peremén. Most azonban a háború kitörése megakadályozta a projektet. Ezek voltak a "silány emberek intrikái", amelyekről Einstein beszélt.

Az I. világháború után Angliából expedíciókat küldtek az 1919. május 29-i trópusi teljes napfogyatkozás megfigyelésére, egyet Észak-Brazíliába, egyet pedig a Principe portugál szigetre, az afrikai tengerpart közelébe. Az eredményeket a Royal Society és a Royal Astronomical Society ünnepélyes közös ülésén, Londonban jelentették be hivatalosan, 1919. november 6-án. A Royal Society elnöke az általános relativitáselméletet, mint az emberi gondolkodás történelmének egyik legnagyobb vívmányát méltatta: “Nem egy távoli sziget fölfedezéséről van szó. Ez a gravitáció területén a legnagyobb felfedezés, amióta NEWTON törvényeit megalkotta."

Isaac Newton a fizikusok és a csillagászok nagy pédaképe volt. Óriási portréképe az ülésterem homlokzatát uralta. Newton csaknem 25 évig, 1703-tól haláláig a Royal Society elnöke volt és Londonban - még jobban, mint másutt - műve és módszere egyenesen érinthetetlennek számított. És most úgy tűnt a Royal Society és a Royal Astronomical Society tagjainak, hogy kihirdették: "Newton halott, éljen Einstein!"

Ez minden bizonnyal túlzás volt. "Senki ne gondolja," írta Einstein, "hogy ezen vagy más elmélet által NEWTON óriási munkáját félre lehet lökni. Az ő világos és nagy gondolatai a természetfilozófia modern fogalomalkotásában, mint alapok, minden időben kiemelkedő jelentőségűek maradnak.”

Később Werner Heisenberg bevezette a "lezárt elmélet" fogalmát és főpéldaként Newton mechanikáját hozta föl. Heisenberg után ma már nem mondható: "Newton mechanikája téves és a kvantummechanikával vagy a relativitáselmélettel helyettesítendő", hanem ezt a megfogalmazást használják: "A klasszikus mechanika egy önmagában zárt tudományos elmélet. Mindenütt szigorú, ‘helyes’ leírása a természetnek, ahol fogalmait alkalmazni lehet." Tehát a Newton-féle mechanikát még ma is igaznak ismerik el, csupán a hozzáfűzés (”ahol fogalmait alkalmazni lehet”) arra utal, hogy a Newton-elmélet alkalmazási területe korlátozottnak tekintendő.

"Newton, bocsáss meg," írta EINSTEIN: "megtaláltad azt az utat, amely a Te idődben egy kiváló gondolkodású és rendkívül produktív embernek lehetséges volt. Fizikai gondolkodásunkban a fogalmak, amiket alkottál, még ma is alapvetőek, habár ma már tudjuk, hogy más, közvetlen tapasztalatainktól messze levőkkel kell helyettesítenünk, ha az összefüggésekbe mélyebb pillantást akararunk vetni. "

50

Newton klasszikus mechanikája - az abszolút idő és az abszolút tér fogalmain kívül - az azonnali távolhatás fogalmára épült. Erre a matematikai kifejezés a Newton-féle tömegvonzás-törvény. Ezzel szemben, az 1905-ös speciális relativitáselmélet lényeges tartalma: minden energia legfeljebb a fény sebességével terjedhet. Ezzel a gravitációnak egy térpontól térpontig előrehaladó hatás tudható be, vagyis matematikailag ez egy mezőelmélet. Az általános relativitáselmélet ezt a mezőelméletet írja le. 

A kollégák Einstein gondolatát "izgalmasnak és lebilincselőnek” találták - de nehéznek, szinte félelmetesnek. Max Born nászútjára több különlenyomatot vitt magával és órákig tanulmányozta. (Szegény feleség! RS) Bécsben Einstein elméletével  WOLFGANG PAULI foglalkozott, akkor még mint diák a Döblingeni Gimnáziumban. Amikor PAULI 1918-ban a Müncheni Egyetemre jelentkezett fizikát tanulni, a csomagjában ott volt egy nyomdakész tanulmány az elmélet Merkúr bolygóra való alkalmazásáról. SOMMERFELD meglepetten olvasta.

Minden generációnak megvannak a maga zsenijei. A XV. században nagy tehetségű fiatalemberek a festészethez és a szobrászathoz vonzódtak. A XVIII. században Bécsbe mentek és mint Haydn, Mozart és Beethoven váltak híressé. A XX. században Einstein relativitáselmélete által az elméleti fizika fejtett ki nagy vonzerőt.

 

50

050.jpg

 

Einstein-torony Potsdamban. Az építész Erich Mendelsohn tudatosan emlékmű-jelleget adott az építménynek, hogy emlékeztessen a relativitáselmélet korszakalkotó jelentőségére.

 

50

A vita a relativitáselméletről hamarosan a szakemberek szűk körén kívül is föllángolt. Ezenkívül a Londonból érkező hír - az elmélet ünnepélyes elismerése - nagy port vert föl a nyilvánosságban. Ám nem annyira a tudományos szempontok keltettek szenzációt, hanem a politikaiak: A háború vége óta Németországban az emberek állandó ingerültségben és nyugtalanságban éltek. Nem tudtak megbékélni a vereséggel. A versailles-i 1920-as békeszerződés érvénybe lépése után Németország kizárását az olimpiai játékokról ismét igazságtalanságként és hátrasorolásként élték meg. Egyedül a német tudományos sikerek jelentettek vigaszt. Az egykori német “világhatalmi három pillérből”, a katonai hatalom veresége és az ipar kárszenvedése után csak a tudomány maradt lendületben. "Talán csak a tudomány az egyetlen, amiért a világ irigyelhet bennünket." mondta Adolf von Harnack, a Kaiser Wilhelm Társaság elnöke.

Most, miután egy német tudós elmélete Anglia legmagasabb tudományos intézménye elismerését is kivívta, ez az embereket vad örömmel töltötte el. A tudomány terén tehát a büszke briteknek nem sikerült a német teljesítményeket fölülmúlni. Kutatók és államférfiak megerősítve érezték magukat elhatározottságukban, hogy a német tudomány vezető pozícióját minden áron meg kell őrizni. Ez óriási erőfeszítésekbe került, még hozzá a legnagyobb belpolitikai és gazdasági nehézségek között.

Így került sor 1919-1920-ban az Einstein-alapítvány létrehozására. Feladata volt a modern csillagászati megfigyelőhelyekre eszközöket biztosítani. A német tudósok, akik először tettek - önhibájukon kívül meghiúsuló - kísérletet az általános relativitáselmélet bizonyítására, most lehetőséget kellett, hogy kapjanak ezen kiváló eredménnyel kecsegtető területen a kutatás folytatására. Potsdamban, Berlin közelében fölépült az Einstein Intézet, több laboratóriummal és egy18 méteres toronyteleszkóppal. Az ERICH MENDELSOHN által tervezett épület elismerést aratott egy új építészeti stílus első művével.

 

51

Einstein híres levele Arnold Sommerfeld-nek 1915. november 28-án: itt közölte vele először, helyes képletekkel, az általános relativitáselméletet. Folytatás 52. o.

52

Einstein levele

 

53

A darwinizmus-viták óta semmilyen más tudományos elmélet nem kavarta föl ennyira az indulatokat. Nemcsak a fizikusok, de mindenki tudni akarta, mit is jelent tulajdonképpen EINSTEIN relativitása, amely, mint hallani, a tér és az idő régi fölfogásait gyökeresen megdönti. Ám az új elmélet még a szakembereknek is rendkívül nehéznek bizonyult. Igazán csak kevesen értették meg teljesen. Az újságok találgatták: Hányan értik meg EINSTEINt valójában? Öten vagy heten?

Az általános relativitáselmélet alapja a nehéz és tehetetlen tömeg egyenlőségi tétele volt. A mozgási folyamatoknál a testek alapvető tulajdonságai közül a tömeg fogalmának van jelentősége, NEWTON szavaival "az anyag mennyisége.“ A "tömeg" elsősorban a nehézségi vagy gravitációhatásnál játszik szerepet, másodsorban a kiható erők által előidézett gyorsulásoknál. Minél nagyobb egy test tömege, annál “tehetetlenebbül” fog viselkedni. A tömeg két alapvető tulajdonsága, a tehetetlenség és a súly, együtt járnak. A kétszer olyan nehéz test pontosan kétszer olyan tehetetlen.

Itt kezdődik Einstein újítása. Ha elképzeljük, hogy egy átlátszatlan falú űrhajóban emberek és fizikai készülékek vannak elhelyezve, úgy az utasok nem tudják megkülönböztetni, hogy az űrjármű a földfelszínen nyugszik és egy homogén gravitációs mezőnek van kitéve, avagy ez az űrhajó valahol a szabad űrben, távol minden égitesttől, állandó gyorsulással mozog.

Abban az időben űrutazásra még nem lehetett gondolni. EINSTEIN űrhajó helyett egy "tágas ládáról" beszélt. Ma a leírt helyzet fizikailag megvalósítható. Einstein idejében egy tipikus “gondolatkísérletről” volt szó, melyet annyira kedvelt.

Ha egy speciális esetben a homogén gravitációs mezőben a súly és a tehetetlenség csupán egy és ugyanazon fizikai tényállás különböző kifejezési formái, akkor ez, Einstein hipotézise szerint, általában is érvényes: "Egy homogén gravitációs mezőben minden mozgás úgy játszódik le, mint annak hiányában - egy egyenletesen gyorsított koordináta rendszerhez viszonyítva. Ha ez a tétel minden tetszőleges jelenségre érvényes (ekvivalencia-elv), akkor ez utalás arra, hogy a relativitáselméletet ki kell terjeszteni a nem egyenletes, egymás irányába mozgó koordináta rendszerekre, hogy egy magától adódó gravitációs mezőelmélethez jussunk."

1908-ban Kölnben, a göttingai matematikus HERMANN MINKOWSKI megtartotta híres előadását a térről és az időről. Ebben a háromdimenziós teret és időt matematikailag egy négydimenziós téridő-világgá olvasztotta össze. EINSTEIN felfedezte, hogy ennek a térnek a szerkezetét, látványosan mondva: görbületét, az anyag térbeli eloszlása határozza meg.

 

53

1916-ban Albert Einstein "néhány hiba" után publikálta az általános relativitáselmélet végső formáját az Annalen der Physik, 4. évfolyam, 49. kötetében, (769-822 o).

 

53

Már száz évvel korábban, a nagy göttingai matematikus, Carl Friedrich Gauss, feltette a kérdést: A mi világunk milyen geometriára épül? Egy háromszög belső szögeinek összege, ahogy minden tanuló megtanulja, 180 fok. Ez a tétel azonban csak az euklídeszi geometriára érvényes. Természetesen kicsiben minden geometria megközelítőleg euklídeszi. Mi lesz azonban akkor, ha egy hatalmas háromszöget veszünk, három egymástól távol eső hegycsúcsok között? Gauss a hannoveri földmérési hivatallal közreműködve nagyon pontosan kimérte a Brocken, az Inselsberg és a Hohenhagen közötti háromszöget. Ám ismételten - a méréshatáron belül - 180 fok jött ki. Ma már tudjuk, hogy a GAUSS által kiválasztott háromszög túl kicsi volt. Eltérések csak csillagászati méreteknél mutatkoznak.

54

Az anyag eloszlása a térben meghatározza a görbületet. Ez volt Einstein fizikai gondolata. Ahhoz, hogy ezt matematikailag kidolgozza, foglalkoznia kellett a Gauss által megalapozott és Bernhard Riemann által kifejtett magasabb felületek elméletével. "Egy biztos", számolt be Einstein, „hogy még életemben nem bajlódtam ennyit és még ennyi tiszteletet nem oltottak belém a matematika iránt, amit eddig finom részeiben, együgyűségemben, tiszta luxusnak tekintettem. Ehhez képest a [speciális] relativitáselmélet gyerekjáték."

Némi tévelygés után, 1915. novemberében Einsteinnek sikerült a gravitáció mezőegyenleteit megtalálni: "Ha tanulmányozni fogja, meg lesz győződve az általános relativitáselméletről. Addig egy szóval sem védem."  Ezt írta Arnold Sommerfeldnek.

És tényleg: Sommerfeld lett a teória első rajongóinak egyike, aki előadásain a fizikahallgatók generációinak adta tovább az elmélet alapgondolatát.

Kezdetben azonban sok fizikus és laikus számára az Einstein-elmélet hét pecsétes könyv maradt. Az értetlenség azonban veszélyeket rejtett.

A világháború végén a látszólag oly szilárd vilmosi állam összeomlott. A politikai élet új formái körül ádáz harcok folytak. A művészetben és az irodalomban szintén új kifejezési formák törtek utat – így hát nem csoda, hogy Einstein relativitáselméletét széles körben félreértették, úgy értelmezve, hogy Einstein azt állította vagy bizonyította, hogy "minden relatív".

Az érvek és ellenérvek a relativitáselmélet körüli vitákban, ebben a politikailag feszült légkörben, Einstein zsidó származása kiemelt szerepet kapott. A népszerűséget, amely EINSTEINt - akarata ellenére – övezte, ellenfelei a zsidó szellemre jellemző piaci hírverésnek állították be és Einstein összejátszását a "zsidó" sajtóval tételezték föl.

A relativitáselméletet, a brit tudósi tisztelet hatására, először mint "nemzeti" tettet ünnepelték, majd mint "zsidó világblöfföt" szidalmazták. Ezt a véleményátcsapást a politikai jobboldali, "népi" oldalon Einstein maga idejekorán előrelátta. Amikor röviddel a Royal Society és a Royal Astronomical Society közös ülése után, a londoni "Times" interjút kért tőle, az olvasók megrökönyödésére a relativitáselmélet még egy alkalmazását adta meg: "Ma én Németországban, mint 'német tudós', Angliában mint 'svájci zsidó' szerepelek. Ha egyszer azonban olyan helyzetbe kerülnék, hogy  mint 'béte noire`-ként (bűnbak) mutatnának föl, a németeknek egy 'svájci zsidó' lennék, az angoloknak pedig egy 'német tudós'.”

És szinte úgy is lett, legalábbis Németországban. Berlinben az addig teljesen ismeretlen PAUL WEYLAND vezetésével megalakult a Német Kutatók Közössége a Tiszta Tudomány Megőrzéséért. Az Einstein által ironikusan ,, anti-relativitáselmélet kft”-nek nevezett társaság Einstein elméletét szidalmazta, mint zsidó fennhéjázást és a német gondolatforrások megmérgezését.

54

A „Tägliche Rundschau” (Napi Körkép) nevű újságban Weyland ellenfelét,  Albert Einsteint, egy új Albertus Magnus-nak nevezte. Ma ez a hasonlat nekünk egyenesen kézenfekvőnek tűnik: mindkettő a maga korában a tudósok legnagyobbikának számított, Albertus Magnus a XIII. században, Einstein a XX.-ban. Weyland azonban ízléstelen viccelődésével egyikük hitelességét sem tudta megkérdőjelezni. „Albertus Magnus újjá született, belenézett olyan csendes gondolkodók munkáiba, mint Riemann, Minkowski, Lorentz, Mach, Gerber, Palágyi és mások, megköszörülte torkát és lazán egy nagy szót mondott ki. A tudomány elámult. A nyilvánosság kővé dermedt. Minden összeomlott. Einstein úr a világgal labdázott. Csak gondolt egyet és minden történés és jövő relativizálódott."

Ki volt ez a Paul Weyland, aki a relativitáselmélet megalkotóját így kigúnyolta?  "Nem tűnik szakembernek.” állapította meg EINSTEIN: „Orvos? Mérnök? Politikus? Nem sikerült megtudnom." Amit akkor Einstein és a berlini fizikusok sem tudtak kideríteni, azzal később az Einstein-önéletrajzírók is hiába foglalkoztak. "Néha, minden idők ritka pillanataiban”, írta Stefan Zweig az "Emberiség tündöklő órái”-ban, "színre lép egy egész méltatlan ember, hogy aztán rögtön eltűnjön a semmiben." Így Paul Weyland is csak egy rövid és dicstelen szerepet játszott a tudománytörténetben.

  1. augusztus 24-én, Weyland a Berlini Filharmonikusok nagytermében egy tömegrendezvényt szervezett a relativitáselmélet ellen. Paul Weyland " nehéztüzérségi fegyverekkel" vonult fel, számolt be a Vossische Zeitung. Einstein fikciói ellen fordult, egy szóval sem tisztázva, ezek mik is lennének. A fizikusokat akik Einstein mellé álltak, azzal gyanúsította, hogy ő és a barátai a napi sajtót és még a szaksajtót is a relativitáselmélet reklámozására vették rá. De mivel még mindig nem hangzott el, valójában miről is volt szó, kiáltások hangzottak el: „A tárgyra! ". Paul Weyland erre a barátságos kérésre ezt válaszolta: „A botránykeltőket ki fogjuk tessékelni! " Néhány kirohanás után a „professzor-klikkek” ellen, Schopenhauer-ra hivatkozva, a szónok a nép szellemi ellaposodását panaszolta föl... antiszemita megjegyzések következtek, majd Einstein megvádolása, hogy képleteit a Merkúr perihélium-mozgásáról egyszerűen lemásolta. "

 

54

055.jpg

Albert Einstein (balról) legidősebb fiával, Hans-Albert-tel, berlini lakásában, 1927-ben. Fia csak látogatóban járt Berlinben; anyjánál, Einstein elvált feleségénél élt.

 

55

Fogadás a Birodalmi Kancelláriában, Berlin, 1931. Balról jobbra: Planck fia, Erwin, akkoriban kormányzati tanácsos, később államtitkár a Birodalmi Kancelláriában; Einstein, Feßler miniszteri tanácsos, Max Planck. Einstein és Erwin Planck gyakran találkoztak a trióestéken: Max Planck (zongora), Einstein (hegedű), Erwin Planck (cselló). Az 1944. július 20-i események után Erwin Planckot a nemzetiszocialisták kivégeztették.

 

56

056.jpg

Albert Einstein

 

57

Az ily módon pocskondiázott maga is jelen volt a nagyteremben. Mostohalányával ült egy páholyban; néha elmosolyodott. Ám ez inkább egy fájó, semmint egy vidám mosoly volt. A "reklámkór" és a "plágium" személyes vádjai után WEYLAND, a közbekiáltások intésére a tárgyra tért, a relativitáselméletre. Számára ez nem volt más, mint egy "tömegszuggesztió", egy szellemileg zavaros idő terméke, amilyen visszataszítót a tömeg már produkált. Belelovalva magát, eljutott egészen odáig, hogy “a relativitáselmélet tudományos dadaizmus.”

Ezzel létrehozta a kapcsolatot az "elfajult tudomány " és azzal, amit később a Harmadik Birodalomban "elfajult művészet"-nek neveztek. A dadaizmus az I. világháború folyamán létrejött új művészeti irányzat volt; a folytatása a mai “abszurd színház” és a "pop art " lett. Célját, a nyárspolgárok sokkolását, teljes egészében elérte. Az általános relativitáselmélet és a dadaizmus összehasonlítása sátáni volt: Einstein képletei a fizikai laikusra tényleg úgy hatottak, mint a dadaista versszövegek dadogása.  Ehhez hozzájött, hogy EINSTEIN köztudottan pacifista és szocialista érzelmű volt, a dadaisták politikai törekvésének megfelelően.

Így tehát a dadaizmus és a relativitáselmélet tudományos dadaizmusa ellen az "egészséges népérzületet" kellett mozgósítani. Ez a taktikát később a nácik mesterien tovább fejlesztették.

Az így fölkorbácsolt érzelmeket ezután Einstein személyesen is megtapasztalta. Naponta hozta a posta a névtelen fenyegetéseket. "Ahogy az uszítás működik," számolt MAX VON LAUE, "azt tegnap feleségem is átélte, amikor Einsteinhez igyekezett. Amikor belépett a házba, elbizonytalanodott és egy jól öltözött úriembertől megkérdezte, itt lakik-e Einstein? ‘Sajnos, még mindig!’ volt a válasz.”

Nagyrészt második feleségének, Elsa-nak köszönve, Einstein egészen jól érezte magát a birodalmi fővárosban. "Hazájává” ugyan nem vált. "Sehol sem gyökeret verő embernek érzem magam", írta Max Born-nak: "Apám hamuja Milánóban,  anyámat pár napja itt temettem el. Jómagam folyamatosan körbegondolázom, kiszállás nélkül - mindenütt idegen. Gyermekeim Svájcban olyan körülmények között, hogy számomra körülményes vállakozás, ha látni akarom őket. Egy ilyen ember ideált keres, ahol övéivel otthon érzi magát. "

De mivel Berlin elsőrendű munkafeltételeket nyújtott, gondolatcserét a legkiválóbb kollégákkal, legalább tudományos szempontból jó helyen érezte magát. Az állandó antiszemita szurkálások hatására született híres hasonlata: "Úgy érzem magam, mint aki egy puha ágyban fekszik, de állandóan poloskák csipkedik."

 

57

Arnold Sommerfeld levele Albert Einstein-nek 1920. szeptember 3-án: "Mint ember és mint a Német Fizikai Társaság elnöke dühhel töltött el, ahogyan Berlinben Ön ellen uszítanak. "

 

58

A "Berliner Tageblatt”-nak írt választ az "anti-relativitáselmélet kft-nek": "Azt vetik szememre, hogy ízléstelen reklámkampányt folytatok a relativitáselméletért. Egész életemben a jól megfontolt szavak és a tömör megfogalmazások híve voltam. Magasröptű frázisoktól és közhelyektől libabőrös leszek, ha a relativitáselméletről szólnak is. Gyakran megmosolyogtam az ömlengéseket, amiket most a számlámra írnak."

Hogy ezen a színvonalon volt kénytelen védekezni, Einsteint elkeserítette. Ehhez még a jó szándékú barátok kritikái is hozzáadódtak, akik távolról a szisztematikus uszítóhadjárat hatását nem tudták megítélni.

EINSTEIN rezignált. Miért is tegye ki magát mindennek? 1920.  augusztus 27-én az újságok jelentették, hogy a Német Természetkutatók Munkaközössége, élén PAUL WEYLAND úrral, fő célját elérte: "Albert Einstein az össznémet gyalázkodástól és ellenfelei áltudományos módszereitől megundorodva, a birodalmi fővárosnak és Németországnak hátat akar fordítani. Így áll tehát 1920-ban a szellemi kultúra Berlinben!

Egy világhírű német professzor, akit a hollandok Leidenben tiszteletbeli professzornak választottak...  akinek műve a relativitáselméletről, a háború után, az első német könyvek közül, amely angolul is megjelent: egy ilyen embert útálnak ki abból a városból, amely magát a német szellemi központnak tartja. Szégyen! "

58

Einstein válasza Sommerfeld-nek 1920. szeptember 6-án: "Hamarosan beláttam, hogy nem lenne helyes, ha hű barátaim körét elhagynám. "

 

58

MAX VON LAUE több levélben is ezt írta ARNOLD SOMMERFELDnek, aki akkor a Német Fizikai Társaság elnöke volt: "Kérésem, hogy hozzanak egy határozatot a Német Természetkutatók Munkaközössége ellen, valószínűleg már megkapta és remélhetőleg elgondolkodott, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Ha valami még alkalmas, hogy Önt erre biztassa, akkor minden bizonnyal az üzenet, hogy Einstein és felesége, megelégelve ezeket az ellenségeskedéseket, elhatározták, hogy Berlint és Németországot a következő alkalomkor elhagyják. Ekkor a mi szerencsétlenségünkre még azt is megéljük, hogy a nacionalista körök egy olyan embert űznek el, akire Németország büszke lehetne, mint csak kevesekre. Az ember néha úgy érzi, bolondok házában élünk. "

59

Sommerfeld, mint kutató és mint egyetemi tanár egyaránt jelentős volt. Egyetemistái ijesztő bajusza miatt, "öreg huszárezredesnek" nevezték. Az Einstein elleni kirohanás a legmélyebben fölháborította:" Figyelmeztető kérésem  Wolf-Heidelberg-nek teljesen hiábavaló volt. Nevével, ahogy Önnek már megírták, visszaéltek. Hasonló lehet Lenard-dal. Weyland-Gehrke, micsoda egy alak! ... Ám Németországot Önnek nem szabad elhagynia! Egész munkássága a német (+ holland) tudományban gyökerezik, sehol sem fogják annyira érteni, mint Németországban. Most, hogy Önt ilyen sok oldalról névtelenül becsmérlik, megfutamodni nem illik Önhöz...Nevetséges, hogy éppen Ön szorítkozik komoly védekezésre. Minden igazságosság és értelem megcsúfolása... Remélem, közben ismét visszatalált filozófiai mosolygásához és Németországgal való együttérzéséhez, melynek kínjai, mint mindenütt,  pogromokban nyilvánulnak meg. És felejtse el a meghátrálást!"

Sajnos, Philipp Lénárd-ot illető reményei Sommerfeld-et megcsalták. Lenard eredeti tisztelete Einstein tudományos teljesítményei előtt - amit főleg Einstein pár hónap alatt szerzett világhíre hatásának tudható be - egy áthidalhatatlan ellenségeskedésbe csapott át. Önszántából állt Einstein ellenfelei élére.

 

59

Szolidaritás-gyűlések Einstein mellett (1920). Balról a berlini kollégák Laue, Nernst és Rubens, jobbra a porosz kultuszminiszter Konrad Haenisch.

 

60

060.jpg

Erwin Freundlich napfogyatkozás-expedíciója Szumatrára 1929-ben, az általános relativitáselmélet kísérleti igazolására.

A napfogyatkozás egyik fölvétele. A fénysugarak eltérülése miatt a nap peremén a napközeli csillagok kissé eltolódva látszanak.

 

60

Lénárd közel hatvan éves volt. 1905-ben Nobel-díjat kapott a katódsugár-kísérleteiért. A háború utáni politikai föllépései megingatták hírnevét és szakavatott kollégák kételkedtek elméleti fizikai jártasságában. Mégis Lenard első rangú tudósnak számított.

Ugyanabban az 1905-ös évben, amikor Lénárd sikerei csúcspontján állt, Einstein, mint a svájci Szabadalmi Hivatal fiatal alkalmazottja Bern-ben, megjelentette speciális relativitáselméletét és két másik korszakalkotó munkáját. Ezzel magának, mint Laue, Nernst és Rubens megállapították, "örökös helyet biztosított a tudomány történetében." 1920. szeptember 23-án, Bad Nauheim-ben, a Német Természetkutatók és Orvosok Társasága gyűlésén, összeütközésre került sor Einstein és Lenard között. Dramatikus szópárbajra került sor a relativitáselméletről.

A Bad Nauheim-i fürdőház nagyterme és a galéria dugig megtelt. Szinte valamennyi neves német fizikus jelen volt. A "Berliner Tageblatt" különtudósítója így számolt be: "Planck megnyitotta a vitát. Az első szónok Einstein. Ünnepélyes csend...először előadások következnek.  Utána az általános vita a relativitáselméletről. Ez egy párbeszéd Lenard (Heidelberg) titkos tanácsos és Albert Einstein között, aki a saját ügyvédje...A tömeg morajlik. A pillantások a két vitázóra szegeződnek. Ez olyan, mint egy lovagi párbaj. Lenard nem tágít, Einstein kiválóan hárít. Mögöttem Weyland áll, a berlini Einstein-ölő. Most az események hátterébe húzódik, csupán ideges arcrándulásokkal és Lenard szavainak halk helyeslésével kíséri a vitát.”

Az ülést Planck a tőle megszokott tárgyilagossággal vezette. Felelőssége nehézségének tudatában volt. A német tudomány elismeréséért küzdött a világban; az ország legnagyobb tudományos társaságának kongresszusán egy tumultus katasztrófális lett volna a német szellem tekintélyére. Nyugodtan, kissé szertartásosan, fölváltva adta meg a szót a vitázóknak.

Lenard: "Én nem képletekben mozgom, hanem a tér valódi folyamataiban. Ez a szakadék Einstein és én közöttem. A speciális relativitáselmélet ellen semmi kifogásom. De a gravitációs elmélet? Amikor egy mozgó vonat fékez, a hatás valójában a vonatban lép föl, nem kint, ahol a templomtornyok állnak!"

61

Einstein: "A jelenségek a mozgó vonatban a gravitációs mező kihatásai, melyet a közeli és a távoli tömegek indukálnak. "

Lenard: "Egy ilyen gravitációs mező másfelé is kellene, hogy folyamatokat indítson, ha létezését látványossá akarom tenni. "

Einstein: "Amit az ember látványosnak tekint, az nagy változásoknak van alávetve, ez az idő függvénye. Galilei egy kortársa Galilei mechanikáját sem találta volna látványosnak. Ezeknek a ‘látványos` képzeteknek is megvannak a maguk hiányosságai, mint a sokat idézett ‘józan észnek.’"

Einstein kitért Lenard minden kifogására és, ahogy azt a “Frankfurter Zeitung” megírta, “előkelő, szerény, majdnem félénk és éppen ezáltal, megfontolt módon". Négy óra letelte után Planck bezárta az ülést. Legalábbis külsőségekben megőrizték az akadémikus formaságokat. "Mivel a relativitáselmélet sajnos még nem tette lehetővé, hogy a 9-től 1-ig rendelkezésre álló időt meghosszabbítsuk, az ülést el kell, hogy napoljuk." Egy ilyen szójátékot Planck-tól még nem hallottak. Nagy kő esett le a szívéről.

 

Ami 1920. szeptember 23-án Bad Nauheim-ben lejátszódott, az egy tudományos forradalom kísérőjelensége volt. Az általános relativitáselmélet új és egészen szokatlan kijelentéseket tett a makrokozmosz szerkezetéről, a világ egészéről és vele párhuzamosan a kvantumelmélet is megváltoztatta az atom mikrokozmoszáról addig alkotott fölfogásokat. Legkésőbb THOMAS S. KUHN és könyve, "A tudományos forradalmak szerkezete" óta tudjuk, hogy a hagyományos és az új gondolatkategóriák közötti összeütközés szinte elkerülhetetlen volt.

Tehát a fizika történetében egy forradalom, egy világkép-megdöntés nem olyan egyszerű. Egyedülálló és tipikus volt azonban a húszas években az élesség, amellyel a vitákat folytatták és főleg az Einstein-ellenzők övönalulisága és politikai sérettsége.

Mi lett tehát a Nauheim-i vita végeredménye? A frontok tisztázódtak. A német fizikusok nagy többsége Einstein oldalán állt. Einstein számára különösen Planck, Sommerfeld, Laue, Nernst és más kiemelkedő tudósok szolidaritása volt meggyőző. Már nem gondolt többé arra, hogy Németországot és a "hű barátok" körét elhagyja.

61

Csak néhány fizikus, köztük Johannes Stark, az 1919-es Nobel-díjas állt Lenard oldalára. Kísérletük, hogy az általános relativitáselméletet és a kvantumelméletet, mint "zsidó vakítást" hiteltelenítsék, meghiúsult és a kollégák csúfolódását váltotta ki: "Amit nem tudunk fölfogni, zsidónak kell tekinteni." Az általános relativitáselmélettel szemben Lenard nem tudott alternatívát fölmutatni. Ő megmaradt a XIX. századi klasszikus fizikájánál.

Lenard viselkedése egyre több pszichopatikus vonásokat mutatott. Politikai és tudományos nehezteléseit egy ál-filozófiává olvasztotta össze. Később a rossz politikai helyzet, valamint a tudomány vélt hanyatlását a “német fizikájában” indokolta.

Lenard és barátai kívülállókká váltak. Elveszítettek minden tekintélyt és befolyást. Így a fizikusok közt egyfajta öntisztulás játszódott le. A maguk módján legyőzték a gonosz szellem eluralkodását. Mert Lenard és Stark a tudomány és a politikát összekeverték, Arnold Sommerfeld és más fizikusok határozottan "a tudomány a kor áramlataival való összefonódása” ellen léptek föl.

Mást, mint  tiszta tudományos érveket és motívumokat a tudományba nem beengedni, biztosan helyes volt. Másrészt viszont a dogma szintre emelt tudomány és politika szétválasztása, a német tudósok elefántcsonttoronyba való visszahúzódását eredményezte. "A politikai harc", vélte Max von Laue "más módszereket és más természetű eszközöket igényel, mint a tudományos kutatás."

Mivel a művelt polgárság politikai absztinenciát gyakorolt, a radikálisok uralták a politikai színteret. A német tudós ellenállás nélkül átengedte, ahogy Einstein mondta, "a vakoknak és a felelőtleneknek” a vezetést. Johannes Stark, Lenard  legjobb barátja, büszkén jelentette, fölhagyott a kutatással, hogy "Adolf Hitler harcosainak soraiba lépjen."

A csendes többség a csúnya politikai események elől bezárkózott a laborjaiba és a dolgozó szobáiba. Minél hangosabb volt a kiabálás az utcákon, annál csendesebbek lettek a tudósok.

 

62

062.jpg

A Német Fizikai Társaság Max-Planck-érem alapítása Planck doktorátusának aranyévfordulója alkalmából. Einstein később húsz évvel idősebb barátjáról így nyilatkozott: "Aligha ismertem más, ilyen mélyen őszinte és jószándékú embert. Amit igaznak tartott, amellett mindig kiállt, akkor is, ha a maga számára ez nem volt mindig kényelmes. Mindig hajlandó és képes volt új, a magáénál messze eltérő meggyőződéseket is átvenni és méltányolni úgy, hogy rosszkedvre egyszer sem került sor. Ami bennünket összekötött, az a mi vágytalan, szolgálatra irányuló beállítottságunk. Így esett meg, hogy ez a szűk és széles körhöz erősen kötődő, komoly ember, egy ilyen kötetlen, mókázó cigánnyal, mint én, 20 évig a legnagyobb egyetértésben tudott élni.”

 

VÉGE VIII

 IX. FEJEZET

 

64

 

 

 

A húszas évek

Vollendung der Quantentheorie

A kvantumelmélet befejezése

 

63

Berlin war das Zentrum der Welt.Berlin volt a világ közepe. EDas sagten alle, die in den zwanzigerEEEEEeeeezt mondta mindenki, aki a húszas éveket a birodalmi fővárosban élte át. A háború elveszett, de miután a politikai és gazdasági problémákat félig-meddig megoldották, megmutatkozott, hogy a szellemi béklyóţól való szabadulás többet számított, mint a vereség. Theater und Film erlebten eine Glanzzeit.A színház és a film fénykorát élte. A Birodalom ugyan tudományos téren sok alkalmazási területen elvesztette a vezetést, de az alapkutatásban megtartotta régi pozícióját. Das goldene Zeital- A “német fizika aranykora "csaknem töretlenül folytatódott.

Olyan személyiségek, mint PLANCK, SOMMERFELD, NERNST, WIEN, HABER és WILLSTÄTTER továbbra is munkálkodtak az országban; fiatalabb zseniális erők, mint EINSTEIN, LAUE, HAHN és LISE MEITNER csatlakoztak hozzájuk. Berlin, mint a háború előtt, megmaradt kutatóközpontnak és nagy tehetségű egyetemisták továbbra is, sőt mindinkább áramoltak a birodalmi fővárosba, hogy itt bevezetést kapjanak a modern kutatásba. A húszas években "azért tanultak németül", mint ERWIN SCHRÖDINGER egyszer mondta, "hogy a fizikát az anyanyelvében studieren. tanulmányozzák. "   Az új Kaiser Wilhelm Intézetek különleges szerepet kaptak.

A Kémiai Kaiser Wilhelm Intézet egyre nagyobb teret szentelt a radioaktivitásnak. Végül a radiokémia fő munkaterület lett és OTTO HAHN intézeti igazgató. LISE MEITNER a magfizikai osztályt vette át.

A helyzet hasonló volt a Fizikai Kaiser Wilhelm Intézetben EINSTEIN ÉS MAX von LAUE között. EINSTEIN volt az igazgató, LAUE a helyettese.

 62

A Német Fizikai Társaság Max-Planck-érem alapítása Planck doktorátusának aranyévfordulója alkalmából. Einstein később húsz évvel idősebb barátjáról így nyilatkozott: "Aligha ismertem ilyen mélyen őszinte és jószándékú más embert. Amit igaznak tartott, amellett mindig kiállt, akkor is, ha a maga számára ez nem mindig kényelmes volt. Mindig hajlandó és képes volt új, a magáénál messze eltérő meggyőződéseket is átvenni és méltányolni, úgy, hogy rosszkedvre egyszer sem került sor. Ami bennünket össze kötött, az a mi vágytalan, szolgálatra irányuló beállítottságunk. Így esett meg, hogy ez a szűkebb és szélesebb körben erősen kötődő, komoly ember egy ilyen kötetlen, mókázó cigánnyal, mint én, 20 évig a legnagyobb egyetértésben tudott élni.

 

63

Mindegyikük között derűs és bajtársi egyetértés uralkodott. EINSTEIN és LAUE arról voltak ismertek, hogy szívesen és hangosan nevettek. "A teológusoknak ott a harangzúgás, a fizikusoknak a nevetés”- írta BERTOLD BRECHT. Alkalmat erre mindig találtak. Az infláció idején, LAUE és HAHN a berchtesgadeni Ramsauban egyhetes szabadságukat töltötték,visszaútra LAUEnak hiányzott egy millió birodalmi márka. OTTO HAHN kisegítette. A stabilizálódása után egy millió márka ismét egy vagyonnak számított, ahogy azt megszokták az I. világháború utáni időszakban. HAHN azzal szórakozott, hogy LAUEt emlékeztette, tartozik neki egy millióval.

EINSTEIN szintén szerette a derűs, fesztelen bánásmódot barátaival. Gyűlölte a hivatalos ünnepélyeskedéseket. A merev méltóság és az ünnepélyes pátosz, mely a tudóskörökben zajló forradalom ellenére, még széles körben elterjedt volt, csak a csipkelődő kedvét tüzelték föl. Amikor WERNER VON SIEMENS temetésekor a Birodalmi Fizikai Intézet nevében koszorút helyeztek el, az özvegy papírszáraz frázisokban mondott köszönetet. EINSTEIN ezt fűzte hozzá: ”A nyárspolgári utókornak megőrzésre, WERTHEIMnek is megmutatni, a gólyalábakon született nemes lélek eme derűs hitvallását, az Ön elragadtatására...ott meghalni édes. "

Ám EINSTEIN önmagát sem vette “halálos komolyan”. Ezt mutatják a kis mondókák, amiket önmagáról és családjáról mintázott és még jobban az apró, alkalmi versecskék.

Mikor EMIL ORLIK 1928-ban EINSTEINt hegedülés közben lerajzolta, spontán ezt költötte: "Ez nem egy művész szakma, ezt fölmérheted, mert egy ilyen... Nem olyan mohó”, kellett volna jönnie, de valószínűleg nem felelt meg neki a ritmus és második sor befejezetlen maradt: Kezdte újra és írta:

Die Wissenschaft ist auch was wert, "A tudomány így tündér berek,

kein Künstler ist so wohlgenährt.   Egy művész sem ilyen kerek. "

 A közös hegyi túrákon LAUE és HAHN mellett EINSTEIN soha nem volt ott. Gyakran hiába próbálták őt meggyőzni, milyen varázslatosak is a hegyek, de hiába. Sporttevékenység közül Einstein csak a vitorlázást értékelte. Ötvenedik életévétől a Havelsee-n fekvő Caputhban, Potsdam mellett egy nyaraló birtokosa volt.

 

64

064.jpg

Laue és Hahn, mint hegymászók 1923-ban, a Blaueishütte menedékháznál, Berchtesgaden fölött, Felső-Bajorországban.Balról jobbra: Barkhausen, von Laue, Hahn, a kunyhógazda; elől ülve: Bobek.

64

Nyaralás a Keleti tengeren 1928-ban. Einstein nem volt a hegymászás barátja,”Hogy lehet ott fönt szaladgálni, nem értem!” szokta volt mondani. Egyetlen sporttevékenysége a vitorlázás volt.

 

64

De LISE MEITNERt a két “hegymászónak” sikerült meggyőzni. Gyakran vándorolt ELISABETH SCHIEMANN-nal, a Kaiser Wilhelm Társaság egyik munkatársával. Némely szünidőt a két nő együtt töltött el. Hátizsákkal egyik menedékháztól a másikig kapaszkodtak. A kollégákkal való túrázásokról LISE MEITNER így mesélt: “Laue-t mennyire tudta boldogítani egy szép táj a magashegyi túrákon! Emlékszem egy gleccsertúrára Svájcban, a Silvaplan-án, a Capütschin-on 1927-ben, LAUE, HARDENBERG és MARK társaságában, ahol LAUE ki sem fogyott a viccelődésből és a jókedvből. És másnap az urak még a Piz Roseg-re is fölmentek. "

A magashegyi túrákat gondosan eltervezték, aki lépést akart velük tartani, jó kondícióban kellett lennie. Ha fölfelé menet valaki le akart ülni, hogy a látványt élvezze, HAHN így biztatta: “Csak tovább! Nem vagyunk mi divathegymászók!”

MAX VON LAUE 1906-ban habilitált, OTTO HAHN 1907-ben, ALBERT EINSTEIN 1908-ban. LISE MEITNER ezt az utolsó és a legmagasabb egyetemi vizsgát csak 15 évvel később tehette le. Nem hiányos tudományos imeretei miatt: Mit fehlender wis- : ::a forradalom előtt Poroszországban nőket nem engedtek habilitálni.

LISE MEITNER benyújtotta habilitációs dolgozatát: “Radioaktív anyagok béta-sugár színképeinek keletkezése." Szakvéleményt erről a fakultáson MAX VON LAUE írt: “Mivel Meitner kisasszony a világszerte elismert radioaktivitás-kutatókhoz tartozik, ezért kérvényezem, hogy őt a próbaelőadás és kollokvium megtartására jogosítsuk. Egyben kérvényem, hogy őt e kettő alól - elismert érdemei okán - fölmentsük, csak azért nem nyújtom be, hogy alkalma legyen a fizika más területein való jártasságát a kar előtt bemutatni.” A fakultás mégis lemondott LISE MEITNER próbaelőadásáról és kollokviumáról. Így LISE MEITNER megtarthatta székfoglaló előadását a Berlini Egyetemen, 1922. október 31-én, amivel, a régi hagyományoknak megfelelően, az egyetemi oktatók körébe beléphetett. Témája volt: "A radioaktivitás jelentősége a kozmikus folyamatokban." OTTO HAHN jóízűen mulatott, mikor az egyik napilapban ezt a témát így forgatták ki: “ ...a kozmetikus folyamatokban.”

LISE MEITNER professzori címet kapott. A professzori méltóşág elnyerésével LISE MEITNER az anekdotikus szórakozottságot is megkapta. 1922-ben, egy kongresszuson kollégái így üdvözölték: „Mi már ismerjük egymást korábbról.” MEITNER asszony nem emlékezett. „Maga engem összetéveszt Otto Hahnnal!” OTTO HAHN ezt a történetet aggodalommal mesélte el: „Mivel olyan sok munkát együtt publikáltunk, ő ezt az összetévesztést lehetségesnek tartotta.”

 

A béta-sugarak tulajdonságainak tisztázásával LISE MEITNER egy fontos, de nehéz feladatot állított föl magának. A sugárzás egy mag-átalakulás kísérőjelensége. Lehetséges tehát, hogy az elektronok az atommagból erednek.

 

65

065.jpg

A Bunsen konferencia a radioaktivitásról, Münster, 1932.

Állnak, balról Jobbra: v. Hevesy Geiger asszony, Lise Meitner, Otto Hahn. Ülnek, balról Jobbra: Chadwick, Geiger, Rutherford, Stefan Meyer, Przibram.

 

65

Ám az atomhéj is elektronokból áll. Ha ezeket észlelték, nem volt világos a magból, vagy a héjból származtak. Első esetben primer, másodikban szekunder béta-sugarakról beszéltek. Tömegspektroszkópikus elektron-energiavizsgálatok egy egész sor éles vonalat adtak. 1914-ben JAMES CHADWICK e mellett a vonalspektrum mellett egy folyamatos energiaspektrumot fedezett föl.

LISE MEITNER, teljesen a kvantumelmélet szellemében, meg volt győződve, hogy a folyamatos színkép szekunder eredetű. A primer elektronok, így képzelte, energiát veszítenek (különböző mértékben), amikor a mag elhagyása közben az atom erős elektromos terén áthaladnak (féksugárzás vagy a héjelektronokba ütközés folytán).

C.D. ELLIS Cambridge-ben más véleményen volt. Polémia alakult ki. ELLIS kigondolt egy kísérletet, hogy fölfogását bizonyítsa. Egy alkalmas kísérleti berendezéssel elérhető, hogy a bomlási folyamat energiája teljes egészében hővé alakuljon és ezt a hőt mérni lehessen, két lehetőség lesz: a sok egyes folyamatok átlagolásával

  • 1)A folyamatos színkép maximális értékét kapjuk,

2) a folyamatos spektrum középértéke adódik.

LISE MEITNER elvárásaival szemben a középértéket találták. Ezzel azonban az atombomlás még rejtélyesebbé vált. NIELS BOHR kijelentette, a szent, JULIUS ROBERT MAYER és HERMANN VON HELMHOLTZ idejéből származó energiatörvény megdőlt.

LISE MEITNER ezt lehetetlennek tartotta. Munkatársával, WALTER OLTMANN-nal megismételte a kísérleteket. Meg volt győződve, hogy valamilyen energiák kicsúszhattak a bizonyítás alól. Valószínűleg, gondolta, az elektronokkal együtt gamma-kvantumok is föllépnek és ezek az energiatételt ismét rendbe hozzák. Ám a sugarakat nem sikerült megtalálni. Ezek a többször megismételt és igen pontos mérések vezették WOLFGANG PAULI-t a neutrino-hipotézis alapjaihoz. Ha gamma-kvantumok véglegesen kizártak, akkor lennie kell - így a meglepő következtetése - még egy semleges részecskének. 1930. dec. 4-én Tübingenben egy kongresszus kezdődött a radioaktivitásról, amelyen HANS GEIGER és LISE MEITNER is részt vett. WOLFGANG PAULI nem tudott Zürichből átjönni, de egyik munkatársával küldött egy levelet.  A levél így volt megcímezve: „A kedves radioaktív Hölgyek és Urak részére” . Ebben mondta ki PAULI először a híressé vált neutrino-hipotézisét. LISE MEITNER ezt a levelet egész életében megőrizte. (Míg mások szerelmes levelet kaptak, RS).

Ismét Berlinben OTTO HAHN kolléganőjét vigasztalta, mondván, az ő kezéből is több fölfedezés kicsúszott. Döntő, hogy közelebb jutottak a közös célhoz. Nem voltak ezek csodálatos idők? Majdnem minden nap egy új fölismerés!

Munkalehetőségeik tényleg kiemelkedőek voltak. Ahogy az a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft (társaság) alapításakor szándék volt, teljes munkaerejüket a tudománynak szentelhették. LISE MEITNERnek még órákat sem kellett tartani, OTTO HAHN is csak akkor tartott előadást, ha kedve volt hozzá. Így idejük legnagyobb részét a gyönyörű, Wilhelm-stílusban épített intézeti épületben töltötték.

Nem így EINSTEIN és MAX VON LAUE. Ők otthon dolgoztak, ott volt a munkahelyük. A Fizikai Kutató Intézet épületére a háború kitörése miatt nem került sor. Az intézet csak jogi értelemben létezett, így is sikerült a tudomány számára áldásos tevékenységet kifejtenie.

EINSTEIN és LAUE, intézetük számára egy - nem jelentéktelen - költségvetéssel rendelkeztek. Ők maguk, mint elméleti fizikusok nem tartottak igényt “eszközkiadásokra”, papír és ceruza elegendő volt nekik.

 

67

067.jpg

A “Funkpost” címlapja, 3.füzet, Berlin, 1930: Einstein a német “Rádiókiállítás és hangbemutató” megnyitásán. Előadását így kezdte: “Kedves itt- és távollevők!” Einstein számára a tudomány és technika is hozzátartozott az általános műveltséghez. “Szégyelljék magukat azok, akik a tudomány és technika csodáit igénybe veszik, de annyit sem fognak föl belőle, mint egy tehén a növény botanikájából, amit harapdál.”

 

67

Einstein (jobbról), fogadott lányát, Margot és Dimitri Marianoff-ot kíséri esküvőjük napján (1930).

 

68

068.jpg

 A Német Tudományos Segélyközösség: az ún. Hoshi-elektrofizika bizottság ülésezése, Berlin, 1924. A bizottság nevét a japán iparmágnás, Hajime Hoshiról kapta, miután az a német tudományt az infláció idején egy jelentős yen-adománnyal megtámogatta.

Ül, balról: Fritz Haber, középütt: Max von Laue, jobbról: Richard Willstätter; az állóknál jobbról a második: Otto Hahn.

 

68

069.jpg

Berlini fizikusok egy amerikai vendég körül, Max von Laue lakásában. Balról jobbra: Nernst, Einstein, Planck, Millikan, Laue. Einstein Berlinben tudományos szempontból jól érezte magát, ám „hazájává” a város nem vált.

68

Solvay-kongresszus, 1927. Einstein hiába védekezett a formálódó és ismeretelméleti jelentőségű  kvantumelmélet, Werner Heisenberg és Niels Bohr, 1925-1927 közötti meglátásai ellen. A fejlődés átcsapott Einstein feje fölött. A fordulópont kijelölése ismét egy Solvay-kongresszuson történt. Az első sorban, balról: Langmuir, Planck, Madame Curie, Lorentz, Einstein. A legfelső sorban, jobbról: Brillouin, Fowler, Heisenberg, Pauli.

 

69

Pénzt „személyi költség” címen nem adhattak ki: mindketten nem szerettek volna egy nagy számú diákkal dolgozni. Sokkal inkább akartak egyedül, mindenki magának, az örök titokzatos világról reflektálni. Így EINSTEIN és LAUE kivitelezték azt, ami FRIEDRICH SCHMIDT-OTTnak, a Porosz Kultuszminisztérium illetékes referensének már a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft (társaság) alapítása óta, mint föladat, a szeme előtt lebegett: A kutatás célirányos támogatása, nemcsak saját intézeteikben, hanem más, már működő intézetek pénzelése is. Ez SCHMIDT-OTT akarata szerint ne „öntözőkanna-módszerrel” történjen, hanem a tényleg fontos kutatásprojektek kapják a pénzt.

Ez a kutatás-támogatás valóban, nemsokára a Kaiser-Wilhelm-Institut für Physikalische Forschung, a Fizikai Kutató Intézet (jogi) alapítása után, 1917. október 1-én be is vált.

Az intézeti iroda, Berlin W30 Haberlandstr. 5-ben (EINSTEIN privát lakásán) jól dolgozott. EINSTEIN még Bernben, a szabadalmi hivatali tapasztalatainak köszönve, minden kérvény lényegét gyorsan fel tudta fogni.

Az első szerződést a fiatal csillagásszal, ERWIN FREUNDLICHhal kötötték meg, akivel EINSTEIN már korábban kapcsolatban állt. Így FREUNDLICH teljes mértékben föladatának, az általános relativitáselmélet asztronómiai szempontból való vizsgálatának tudta szentelni egész erejét.

FRIEDRICH SCHMIDT-ORR egy szervezet létrehozását javasolta, amely az egész német tudománynak azt nyújtaná, amit eddig EINSTEIN Kaiser Wilhelm Intézete korlátozott mértékben a fizikának nyújtott. Ez a “Német Tudomány Segélyközössége” 1920-tól kezdte el áldásos munkáját és még ma is fönn áll “Német Kutatóközösség” néven (Deutsche Forschungsgesellschaft, DFG).

A Kaiser Wilhelm Fizikai Intézete a “segélyközösség” alapítása után továbbra is támogatta a fontosabb fizikai kutatásokat. Ez úgy történt, hogy a kollégák kérvényeket nyújtottak be. Így kért PETER DEBYE 1918. július 2-án eszközöket ahhoz, hogy tetszőleges hullámhosszú, kellő intenzitású Röntgen-sugarakat kelthessenek. “A szóródás atomközi okaiba” akart betekintést nyerni. “A levél önmagáért beszél " írta EINSTEIN. "Úgy gondolom, hogy a pénzünket nem tudnánk jobban felhasználni. "

Einer der e ißigsten Antragsteller war MAX BORN. Az egyik legszorgalmasabb kérvényező MAX BORN volt. So wurde vomÍgy fizetett a Kaiser Wilhelm Fizikai Intézet PASCUAL JORDANnak, 1924. október 1-től 1926. április 1-ig egy ösztöndíjat, majd a Segélyközösség vette át a finanszírozást.

A MAX BORN által vezetett fiatal kvantumfizikusok, mint WERNER HEISENBERG, WOLFGANG PAULI és a PASCUAL JORDAN már in jungen Jahren für E INSTEINs Speziellefiatal korukban rajongtak EINSTEIN speciális relativitáselméletéért.

 

70

070.jpg

A Porosz Tudományos Akadémia ülése. A nyakláncos szónok mellett balról Max Planck, mint az Akadémia állandó titkára. Einstein a hátsó sorban, bal oldalt.

 

71

Számukra nemcsak ennek az elméletnek a kitételei voltak fontosak, nevesen a tér és az idő hagyományos fogalmainak felülvizsgálata, hanem EINSTEIN módszere is példaképük lett. Ahogy azt EINSTEIN példásan megmutatta, egy atomelmélet követelményeivé tették, hogy a használt fogalmak legalább elvileg mérhetők és ezen értékek közötti viszonyok fölfedhetők legyenek. Wie es E INSTEIN beispiel-"A relativitáselmélet legszebb eredménye volt” - ítélt WOLFGANG PAULI, “ hogy a mércék és órák, a szabadon eső tömegpontok pályái és a fénysugarak méréseredményei egymással egy szilárd, belső kapcsolatba voltak hozhatók.”

HEISENBERG a (később ún.) göttingeni kvantummechanikához itt találta meg a kiindulást: “Ismert, hogy az alaki szabályok ellen, melyeket a kvantumelméletben megfigyelhető értékek (pl. az energia a hidrogénben) kiszámítására használunk, azt a súlyos kifogást emelik, hogy ezek a számítási szabályok olyan értékek viszonyait, mint lényeges alkotórészeket tartalmaznak, amelyek elvileg nem megfigyelhetők, (mint pl. az elektron helye és keringési ideje), tehát ezeknek a szabályoknak hiányzik minden szemléletes fizikai fundamentuma.” “H

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5112271230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.