Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

PRECHT: ALAPJÖVEDELEM 125-138

2018. október 02. 09:53 - RózsaSá

Szabadon élni: ALAPJÖVEDELEM ÉS EMBERKÉP

 

PRECHT: VADÁSZOK, PÁSZTOROK, KRITIKUSOK

-Egy digitális társadalom utópiája-

A német toplista Nr. 1-ja: Richard David Precht: Jäger, Hirten, Kritiker -Eine Utopie für die digitale Gesellschaft, Goldmann 2018. Mai. Ez egy online-könyv, kéthetente jön egy új fejezet, két nyelven. (Előzőek: Flassbeck: Gescheiterte Globalisierung, Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/, Hermann: Atomzeitalter, Nürnberger: Luther). www.okobetyar.blog.hu

 

(Magyar dolgozók százezreinek adatai váltak szabad prédává, HVG 2018. jún.22; új foglalkozás: „adatvadász”,RS18IX28)

 

125

Berlin, kormányzati negyed, 2017 nyárutó. A Reichstag előtt a füvön migránsgyerekek futballoznak. Újságírók nyugágyakban lustiznak, a Spree-kanyarban hátizsákos turisták a kancellária hivatal árnyékában pihengetnek, kíváncsi gyalogosok a Bellevue kastély kertjében sétálgatnak. A nyugalom és a béke allegóriája: egy virágzó kor ideális képe, az olasz korai reneszánszból a jelenbe ide varázsolva. Egy freskó, derűs és bizakodó, mint Ambrogio Lorenzetti műve, az Egy jó uralkodás jelenetei (látható a Palazzo Publico-ban, Siena).

A 2010-es évek végén No. még mindig a világ egyik leggazdagabb országainak egyike. Alacsony munkanélküliség, „szakemberhiány”. A sok turista, aki a nyugati világ legoldottabb metropoliszát látogatja meg, smartphon-jaival fotózgat. Szeretik a falusit, az álmatagot. Itt nem olyan, mint Londonban, Párizsban vagy New York-ban, vagy Ázsia fölajzott megacity-jeiben. A munkanélküliség meg 9%, jóval több, mint az országos átlag. Szinte azt lehetne gondolni, Berlinben dolgoznak a legkevesebben, minden olyan lazának tűnik. És mert aki itt kattintgat, nem igényel sem fotólaboránst, sem stúdiót; az Airbnb kiad neki egy szobát és ha önvezető autókat is hívhat, itt még kevesebben fognak dolgozni.

Akkor miből fognak az emberek Berlinben megélni? A közigazgatásban, a kórházakban ezrével szűnnek meg a munkahelyek. Biztosítók és bankok tömegesen bocsájtják el alkalmazottaikat. Ki vagy mi fogja őket elhelyezni? Ezen törik a fejüket köz- és privát kutatóintézetek, a világgazdasági fórumon forró téma, a CEO gyakori napirendje: hogyan készítsenek föl az elbocsátásokra?

Csak a nagypolitikába, úgy tűnik, ebből semmi sem érkezett meg. „Teljes foglalkoztatás” - tűzte ki Merkel a célt 2025-ig (36). Ez Vilmos császár „lovas” mondataira emlékeztet. Még az NSzK-ban sem volt ettől nagyobb valóságtévesztés!

Davos-ban, a napilapok rovataiban, a nyugati világ think-tank-jaiban viszont ezzel ellentétes szcenáriumokkal foglalkoznak. Lehetséges lesz-e ennyi embert a munkában megtartani úgy, hogy ezek egyszerűen kevesebbet dolgozzanak? Lafargue, akit itt senki sem ismer, gyorsan ráismerne gondolataira, melyek a XXI. században sem veszítettek charme-jukból. Elvégre azt a kormányok megakadályozzák, hogy tömegeket zárjanak ki. A német fémipari munkáltatók és szindikátusok 2017 februárjában 27 órás munkahétben egyeztek meg – egy kedvező lépés, akkor is, ha nem a tömeg-munkanélküliség elkerülése volt a kitűzött cél. A kérdés ui. az, mely ágazatokra érvényes a Lafargue-féle modell? A közszolgálatban valószínűleg az óvónők, tanítók ezt megtehetik. Az igazgatóságoknál a munkaidő csökkentése csupán egy átmeneti intézkedés lenne, míg a legtöbbjükre később egyáltalán nem lesz szükség. Nyilván egy topmenedzsernél, külügyminiszternél, Bundesliga-profinál, projektigazgatónál vagy főorvosnál a félnapos munkaidő a jövőben sem jöhet számításba.

127

Tehát a nagyobb falat: mikor és hogyan jön el a „föltétel nélküli alapjövedelem”? Egy fix minimáljövedelem, mely elég az élethez? Ezen ideáért olyan különböző kedélyek lelkesednek, mint az egykori US-munkaminiszter Robert Reich, a ciprusi gazdasági Nobel-díjas Christopher Pissarides (London Scool of Economics), a mesterséges intelligencia-kutató Dileep George, a Silicon Valley nagybefektető Joe Schoendorf, Marc Andreessen és Tim Draper, a német vállalkozó Götz Werner és Chris Boos; a topmenedzser Joe Kaeser és Timotheus Höttges, valamint a volt görög pénzügyminiszter Yanis Varoufakis.

Ám a motiváció nem mindig ugyanaz. Silicon Valley számára világos, hogy a szegények adatai semmit sem érnek. (Legyünk szegények!RS18IX24). Kinek lehetne eladni, ha nekik a kínált árukra nincs pénzük? Az adatökonómiának nem érdeke a kollektív elszegényedés: ez üzleti modelljüket fenyegeti. Mások az öregszegénységtől tartanak, növekvő tiltakozásoktól, szociális zavargásoktól, polgárháborús viszonyoktól – ha milliók zuhannak le a szociális segély szintjére. És megint másik, mint Varoufakis, az alapjövedelmet az alapvető részvétel és újraelosztás eszközének látja, talán még egy rendszerváltás kulcsának is, amit már a francia szociálfilozófus, André Gorz is megelőlegezett.

Az alapjövedelem gondolatához ilyen különböző motívumok fűződnek, amióta Thomas Morus az Utopia-ban először leírta. Amikor Morus barátja, a spanyol humanista Juan Luis Vives az ötletet fölkarolta, a keresztény ember kötelességével érvelt, miszerint a legszegényebbeket nem szabad oltalom nélkül hagyni.

128

A fölvilágosodás harcosai, Montesquieu, James Harrington, Thomas Paine és Thomas Spence az ideát tovább fejlesztették, mint mindenkiről való állami gondoskodást, nem pénz, hanem földhöz való jog formájában. Az ipari forradalom kezdetekor számos francia és angol gondolkodó csatlakozott a koncepcióhoz, miszerint egy állami alapjövedelem mindenkinek jár. A közgazdász John Stuart Mill a garantált minimumban a szocializmus összes formájának legravaszabb kombinációját vélte látni. A XX. században egy pszichoanalitikus, Erich Fromm és egy polgárjogi harcos, Martin Luther King állt ki az alapjövedelemért.

Azt azért látni kell, mi volt ennek a követelésnek a szociális háttere. Amikor a jobb-konzervatív közgazdász Milton Friedmann a 60-as évek elején egy negatív jövedelmi adóról beszélt, mely a csekély-jövedelműeknek egy minimumot szavatolt, a tervezett összeg igen csak kicsinyre sikeredett. Ahogy az US-közgazdász James Tobin-nál is. Ha egy állam polgárainak nem garantál nyugat-európai szintű alapjövedelmet, az USÁ-ban a föltételek teljesen különböznek a jóléti EU-államokétól. Így a Silicon Valley-től származó alapjövedelem-elképzelések Nyugat-Európában nem lehetnek mérvadók.

Hogy a veszélyesen fogyó kereső munka korszakában az alapjövedelem egy új formája szükségeltetik, ebben gyorsan meg lehet egyezni. (Kivéve, ha a fenyegető problémát egyszerűen elvitatják).

129

A globalizálás és a digitalizálás munka- és életvilágunkat olyan alapvetően forgatják föl, hogy kényszerűen egy új társadalomhoz vezetnek. Csak az a kérdés, milyenhez? Egy olyan világhoz, ahol bár a produktivitás és a nyereségek emelkednek, a középosztály ebből semmit sem kap, ellenkezőleg: munkanélküli lesz és elszegényedik? Vagy ez út egy új társadalmi szerződéshez, mely a megváltozott körülményekhez alkalmazkodik, hogy a jót megőrizze, netán gyarapítsa is? Egy eddigi munka és teljesítménytársadalom világában, mely a szorgalom ideáját a kereső munkához köti, nem lesz semmilyen új társadalmi szerződés.

Ha No.-ban a föltétel nélküli alapjövedelmet, az FNA-t propagáljuk, először reflexszerűen megkapjuk a kérdést: És ki fogja ezt fizetni? A kérdés, ami annyira csípőből jön, hogy abban a pillanatban senki sem vitatja el jogosságát – eléggé érthetetlen. Miért ne lehetne az FNA pénzelhető? Végül is a leggazdagabb Németországban élünk, ami volt valaha. És a produktivitás a digitalizálással még egyszer ugrásszerűen megnövekszik. Szgépek és robotok nem fizetnek szociális hozzájárulást, nem vesznek föl nyugdíjat, sem szabadságpénzt vagy anyasági segélyt. Nem alszanak, hanem éjjel-nappal, fáradhatatlanul dolgoznak. Az FNA tehát föltétlen megfizethető – ám nem a régi megszokott módon, a munka megadóztatásával. Így minden kritika, mely az összes dolgozó adóemelésével riogat, alaptalan. Az FNA poénja: a kereső munka adói épp nem nőnek, sőt, az is lehetséges, hogy csökkennek. Amikor a DIE ZEIT-szerkesztő Kolja Rudzio ezt írja: „Minél több embert ment föl az alapjövedelem a sivár kereső munkától, annál inkább saját pénzelését ássa alá” (37), a döntő pontban téved.

130

A folyton kevesebbet keresők korában ugyan hogyan finanszírozzák a szociális államot? Ez a mostani rendszernél sem működik! Ez is összeomlik, ha adómentes szgépek és robotok műveletek millióit végzik el, melyeket korábban emberek csináltak. Furcsamód ez a balos politika-kutatónak, Christoph Butterwegge-nek sem szúrt szemet, amikor a fönnálló szociális rendszert a jövőben is fönn szeretné tartani, de az FNA-t megfizethetetlennek tartja: „Ez esetben olyan óriási pénzösszegeket kellene megmozgatni, mely a jelenlegi szövetségi költségvetést (ca. 300 mrd €) többszörösen túlszárnyalná. A köznyomor megszaporodna és az FNA tervét utópiaként jegelnék.” (38)

Elég szomorú, hogy sok balos is az „utópiát” negatív fogalomnak tartja – mégis épp a baloldal volt az, amely a történelem folyamán mindig az új, szociálisabb társadalomideákat gondolta el. Mért látja Butterwegge épp az FNA-nál az általános szegénység növekedését, holott ez épp akkor lép föl, ha az FNA-t nem vezetik be? Szegénységkutatók, akik az FNA-t szektaszerűnek tartják, továbbra is azok közé tartoznak, akik a munkapiac gigantikus átváltozását a sci-fi műfajába sorolják. „A digitalizálás, a demográfiai fordulat és a globalizálás, korunk 3 nagy narratívája, rá kell, hogy ijesztjenek az emberekre, hogy kevesebbel elégedjenek meg, mint ma. Már a mechanizálásnál, a motorizálásnál és a villamosításnál is megjósolták, hogy kifogyunk a munkából. Ám emberek nélküli gyárakat mindmáig nem látunk.” (39)

131

Butterwegge számára a kereső munka, másképp, mint Marx, Lafargue és Wilde szemében, nyilván egy nagy áldás. Aggodalmai olyasvalamik lehettek, mint az osztrák íróé, Jakob Lorber-é, a XIX. sz. közepén: „Eljön az idő, amikor az emberek minden dologban nagy okossággal és ügyességgel bírnak és olyan gépeket építenek, melyek, mint az élő emberek és az állatok,

minden emberi munkát elvégeznek. Ez által azonban sok kéz munka nélkül marad és a szegény, munkanélküli emberek gyomra üresen marad. Akkor pedig az ember ínsége hihetetlen mértékben megnő.” (40) Még a filozófus Hannah Arendt is, mint rokonlélek kínálkozik föl: „Ami előttünk áll, egy munkatársadalom kilátása, melynek kifogy a munkája, az egyetlen tevékenysége, amihez még valamennyire ért. Mi lehetne ennél végzetesebb?” (41). Így nem csoda, hogy Butterwegge-nek az alapjövedelem olyan, mint egy szociálállam-ellenes, neoliberális összeesküvés, amit néhány bebolondított balos ábrándozó támogat.

Mielőtt a pénzelésre rátérnénk, meg kell kérdeznünk, milyen magas legyen valójába az FNA, hogy az embereknek ne kelljen épp „kevesebbel beérni”? Aki No.-ban munkanélküli segélyt kap (Hartz IV), ha egyedül él, először kap 416 €-t, ehhez jön egy lakbér-támogatás, régió szerint 590 €-ig, és kb. 130 € a beteg-, gondozási- és nyugdíjbiztosításhoz. Ha a kisebb összegeket melegvízre és költözésre is hozzáadjuk, egy magánzó Hartz IV-es No.-ban, lakókörzet szerint, 900 € - 1200 €-t kap havonta.

132

Ilyen helyzetnél botrányos, ha a vállalkozó Götz Werner csupán 1000 €-t akar adni mindenkinek, de előtte minden szociáltámogatást a lakhatási segéllyel együtt, elvenne (42). Ez a legtöbb Hartz IV-támogatott anyagi helyzete romlását jelentené! Ezzel Werner áhított célját, mindenkinek emberhez méltó életet biztosítani, alaposan elvéti. Aki Münchenben 590 € laksegélyt kap és lakbérét egyedül kell fizetnie, marad 410 €-ja, amiből még a beteg- és ápolási biztosítást is ki kell fizetnie! Ami itt egy humanitárius maszkban jön, nincs végig gondolva és csak Butterwegge gyanúját szítja, miszerint mindezek csak az általános szegénységet szaporítják.

Az alapjövedelem tehát jóval az eddigi Hartz IV fölött kell, hogy legyen, legalább 1500 €. Tehát Butterwegge elnyomorítás-tézise ezzel megdőlt. Ám legkésőbb itt borzolódnak a balos kedélyek. Miért kapjon mindenki, tehát a milliárdosok is, havi 1500 €-t No.-ban az államtól ajándékba? Erre minden balos pumpája fölmegy, nem csak Butterwegge-né, hanem épp úgy Gregor Gysi-nél is (43). Itt sem gondolták végig. Először is amit No.-ban a 60 milliárdos kapna, statisztikailag sem oszt, sem szoroz. Fontosabb, hogy egy új adórendszerrel a milliomosok és milliárdosok lényegesen több adót fizessenek, mint amennyi FNA-t kapnának. (Nem jövedelmi adót, amelynél lakcím-változtatással, postaláda-cégekkel trükközni lehet.)

Milyen legyen tehát az adóztatás a jövőben? Az 1. ipari forradalom óta létezik a „gépadó” ideája. Miért nem vetünk ki adót a gőzgépekre, traktorokra, a jövő szgépeire és robotaira? Régi csinos ötlet, ám eddig egy történelmi időben sem jutott érvényre. Egy értéktermelés-adó épp azt az értéktermelést fékezi, amiből egy megfelelő alapbiztosítást kellene mindenki számára kifizetni. Az is teljesen kizárt, hogy ezt egyetlen totál-iparosított állam bevezetné, a többi pedig nem. Bill Gates sem azért melegítette föl ezt az ötletet, mert ezzel a szociálállamot szeretné pénzelni. Ő egy varázslóinas, aki azokat a szellemeket próbálja megfékezni, amiket ő maga engedett ki a palackból, félelmében, hogy az emberek nem nőttek még föl egy ilyen őrült iramú digitalizáláshoz. (Ahogy az atomtudósok is az A-bombánál, tehát vigyázz, mit szabadítasz rá az emberiségre(RS18IX27).

Hasonló népszerű koncepció a negatív jövedelemadó, melynek több változata No.-ban vita tárgya. Ilyen az Ulmer Tranfergrenzenmodell (TGM) /Lám, a mi Gazsink itt is ismert!RS18IX27/, vagy a polgári szolidaritáspénz (Solidarisches Bürgergeld), amit a volt türingiai miniszterelnök, Dieter Althaus vetett föl. Az alapjövedelem adóból lenne pénzelve, modell szerint kamat, lakbérjövedelem és osztalék bevonásával. Ezen modellek legtöbbje az FNA-t olyan alacsony szintre teszi, mint Götz Werner (1000 €). Ezeket sem zavarja a Hartz IV-emberek megkurtítása. Ellensúlyozásként mellékkereset-ösztönzőket és a bürokrácia tömeges leépítését ígérik.

134

Akik alapvetően FNA-szkeptikusok, azoknak a negatív jövedelemadó tűnik leginkább elfogadhatónak. Ám ennek épp a csábításában rejlik a buktatója is. Az ötlet a 40-es évekből ered, a 60-as években képviselője a neves közgazdász, Milton Friedmann. A negatív jövedelemadó, tekintettel a több millió emberre, aki a jövőben a fejlett ipari államokban munkahelyét el fogja veszíteni, egyenesen nevetséges. Ez olyan, mint égő házat egyetlen locsolókannával oltani próbálni. Ha egyre kevesebb embernek lesz kereső munkája, a munkában maradtak képtelenek lesznek a szociális államot pénzelni. Az FNA-kételkedők másik javaslata, mellékkeresletre ösztönözni, szintén halva született ötlet, tekintve, hogy a digitalizálás munkahelyek tömegét veszi el.

Be kell látnunk, a széleskörű foglalkoztatás kora nagy valószínűséggel lejárt. Erre az új helyzetre a negatív jövedelemadó nem megoldás. Minden jövőkép koncepciótól, mely az alapjövedelem pénzelését a kereső munka alapján képzeli el, el kell búcsúznunk. Ide tartozik Götz Werner azon javaslata is, miszerint a jövedelem helyett a fogyasztást kell megadóztatni és a többi ötlet is: a természetes források (föld és telek) és a CO2 megadóztatása, valamint a környezet-megterhelés adóztatása is (Pigou-adók). Mindegyik említésre méltó, mert mindegyiknek van előnye. De nincs mindenkinek nagy telke vagy földje, hogy magas adókat tudna kifizetni. A vállalatok CO2-adója pedig No.-ban, a jelenlegi német jogi feltételeknél, aligha lehetséges - ami nem jelenti azt, hogy a törvényeken ne lehetne változtatni.

Marad tehát a máig legjobb koncepció. Mért ne adóztatnánk meg a pénzforgalmat? Idézzük föl a volt svájci pénzpolitikus és alkancellár, Oswald Sigg és munkacsoportja modelljét! (44). E szerint Svájc pénzforgalma 300szor nagyobb, mint a GDP-je. Ha minden pénzmozgásra egy 0,005% „mikroadót” rátennének, Svájcban 2500 frank alapjövedelem válna pénzelhetővé. Az átlagpolgár ilyen adókat észre sem venne. A summa 90%-a a pénzkereskedelemből jönne, különösen a magas frekvenciájú kereskedelemből. A pénztranszakció-adó főleg azért került szóba, hogy többé a spekulációk ne fizetődjenek ki, mint a reálgazdaságba való befektetések. Tekintettel a mai pénzspekulációk óriási mértékére, ez teljesen reális félelem. A 30-as években John Maynard Keynes ilyen adóval akarta a pénzbuborékokat és a tőzsdekrachokat megakadályozni. Nem meglepő, hogy az EU-bizottság 2011-ben, a globális pénzkrízis után, a pénzforgalmi adót fölvetette - Anglia heves ellenállása ellenére, amely, mint egy másik EU-állam sem, főleg a pénzszektorból él. Mire 2013-ban a terv elkészült, már csak 11 EU-ország maradt mellette. Minél régebbi lett a válság, annál kevésbé folytatták a koncepció kidolgozását. A pénzipari lobby fölülkerekedett és elárasztotta a médiát eléggé gyenge ellenérvekkel. Minden előhozott kifogásnál az előny mindig jelentősebb. Egy ilyen adó stabilizálja a pénzpiacokat, csökkenti a lenyúlásokat a tőzsdekaszinókban. Ennek vesztesei csupán a nagy nyerészkedők lennének, senki más (45).

136

Az egyetlen komolyabb ellenvetés nem népgazdasági természetű. Attól kell tartani, hogy a spekulánsok mindig találnak elég kiskaput, hogy az adózás alól kibújjanak. Ebből kiindulni olyan, mintha lemondanánk a bűnüldözésről, mondván, az úgyis mindig újból előfordul. Nyilvánvaló, ha minél több állam vezet be egy ilyen adót, annál jobb. Itt derűlátásra két szempont ad okot. Először is: társadalmi haladás soha sem úgy történik, hogy egyszerre minden állam megegyezik valamiben. Nem így szüntették meg a rabszolgaságot, nem így jött a női egyenjogúság. Minden impulzus egyes államoktól indul ki, amely aztán a többinél dominóhatást vált ki. Másodsorban, minden veszekedő ország egyszerre fog rádöbbenni, hogy ugyanabban a csónakban ül. Ha a pénzforgalom-adót az alapjövedelem szükségessége felől nézzük, az összes EU-állam vélhetőleg gyorsan észhez tér. Mert ekkor már nem lehet a pénzszektornak kedveskedni, ha egy olyan óriási probléma szakad a nyakunkba, mely Franciao.-ban, No.-ban, Lengyelországban, Itáliában is egyaránt fenyeget. Hogy lehet a középosztály társadalmi zuhanását és a szociális zavargások kitörését megakadályozni? (Hát úgy, hogy mindig kapnak annyit, hogy ne haljanak éhen. És a görögöket, olaszokat érő menekültáradat mennyire „térítette észre” a többieket?RS18IX28). Egy ilyen fölállásnál gyorsan megvalósulhat az, ami eddig teljesen utópisztikusan hangzott. A szociális haladás motorja sosem a jobb érv volt, hanem az indulat és a katasztrófa. Ehhez a terveket azonban már most kell kovácsolni és nem a dráma és a túlterhelés állapotában.

136

Ha egy 0,005% mikroadó minden pénzmozgásra elegendő Svájc FNA-jára, akkor No.-ra is ez a % kiszámítható. Ez nyilván magasabb lenne, mégis annyira kicsiny, hogy a legtöbb embernél föl sem tűnne. Ezen reális modellek kifejlesztése nem a filozófus dolga, hanem a közgazdászé. E közben a sejthető spekuláció-következményeket is be kell kalkulálni. De ha a mikroadó a nyerészkedés csak bizonyos százalékát is eliminálja – és ez a pénzpiacok stabilizálására a legfőbb érték – a gazdag országok FNA-pénzelése biztosan lehetséges lenne. Hisz a derivátkereskedelem világszerte 600-700 billió $-ra rúg, a globális GDP tízszeresére! Így a pénzforgalom mikroadóztatása – legalábbis rövid- és hosszútávon – legjobb választás lenne, legalábbis ameddig a nemzetközi pénzgazdaság megmarad jelenlegi formájánál...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8414276587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.