Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

PRECHT ALAPJÖVEDELEM 134-149

2018. október 03. 18:49 - RózsaSá

PRECHT: VADÁSZOK, PÁSZTOROK, KRITIKUSOK

-Egy digitális társadalom utópiája-

A német toplista Nr. 1-ja: Richard David Precht: Jäger, Hirten, Kritiker -Eine Utopie für die digitale Gesellschaft, Goldmann 2018. Mai. Ez egy online-könyv, kéthetente jön egy új fejezet, két nyelven. (Előzőek: Flassbeck: Gescheiterte Globalisierung, Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/, Hermann: Atomzeitalter, Nürnberger: Luther). www.okobetyar.blog.hu

 

134

Akik alapvetően FNA-szkeptikusok, azoknak a negatív jövedelemadó tűnik leginkább elfogadhatónak. Ám ennek épp a csábításában rejlik a buktatója is. Az ötlet a 40-es évekből ered, a 60-as években képviselője a neves közgazdász, Milton Friedmann. A negatív jövedelemadó, tekintettel a több millió emberre, aki a jövőben a fejlett ipari államokban munkahelyét el fogja veszíteni, egyenesen nevetséges. Ez olyan, mint égő házat egyetlen locsolókannával oltani próbálni. Ha egyre kevesebb embernek lesz kereső munkája, a munkában maradtak képtelenek lesznek a szociális államot pénzelni. Az FNA-kételkedők másik javaslata, mellékkeresletre ösztönözni, szintén halva született ötlet, tekintve, hogy a digitalizálás munkahelyek tömegét veszi el.

Be kell látnunk, a széleskörű foglalkoztatás kora nagy valószínűséggel lejárt. Erre az új helyzetre a negatív jövedelemadó nem megoldás. Minden jövőkép koncepciótól, mely az alapjövedelem pénzelését a kereső munka alapján képzeli el, el kell búcsúznunk. Ide tartozik Götz Werner azon javaslata is, miszerint a jövedelem helyett a fogyasztást kell megadóztatni és a többi ötlet is: a természetes források (föld és telek) és a CO2 megadóztatása, valamint a környezet-megterhelés adóztatása is (Pigou-adók). Mindegyik említésre méltó, mert mindegyiknek van előnye. De nincs mindenkinek nagy telke vagy földje, hogy magas adókat tudna kifizetni. A vállalatok CO2-adója pedig No.-ban, a jelenlegi német jogi feltételeknél, aligha lehetséges - ami nem jelenti azt, hogy a törvényeken ne lehetne változtatni.

Marad tehát a máig legjobb koncepció. Mért ne adóztatnánk meg a pénzforgalmat? Idézzük föl a volt svájci pénzpolitikus és alkancellár, Oswald Sigg és munkacsoportja modelljét! (44). E szerint Svájc pénzforgalma 300szor nagyobb, mint a GDP-je. Ha minden pénzmozgásra egy 0,005% „mikroadót” rátennének, Svájcban 2500 frank alapjövedelem válna pénzelhetővé. Az átlagpolgár ilyen adókat észre sem venne. A summa 90%-a a pénzkereskedelemből jönne, különösen a magas frekvenciájú kereskedelemből. A pénztranszakció-adó főleg azért került szóba, hogy többé a spekulációk ne fizetődjenek ki, mint a reálgazdaságba való befektetések. Tekintettel a mai pénzspekulációk óriási mértékére, ez teljesen reális félelem. A 30-as években John Maynard Keynes ilyen adóval akarta a pénzbuborékokat és a tőzsdekrachokat megakadályozni. Nem meglepő, hogy az EU-bizottság 2011-ben, a globális pénzkrízis után, a pénzforgalmi adót fölvetette - Anglia heves ellenállása ellenére, amely, mint egy másik EU-állam sem, főleg a pénzszektorból él. Mire 2013-ban a terv elkészült, már csak 11 EU-ország maradt mellette. Minél régebbi lett a válság, annál kevésbé folytatták a koncepció kidolgozását. A pénzipari lobby fölülkerekedett és elárasztotta a médiát eléggé gyenge ellenérvekkel. Minden előhozott kifogásnál az előny mindig jelentősebb. Egy ilyen adó stabilizálja a pénzpiacokat, csökkenti a lenyúlásokat a tőzsdekaszinókban. Ennek vesztesei csupán a nagy nyerészkedők lennének, senki más (45).

136

Az egyetlen komolyabb ellenvetés nem népgazdasági természetű. Attól kell tartani, hogy a spekulánsok mindig találnak elég kiskaput, hogy az adózás alól kibújjanak. Ebből kiindulni olyan, mintha lemondanánk a bűnüldözésről, mondván, az úgyis mindig újból előfordul. Nyilvánvaló, ha minél több állam vezet be egy ilyen adót, annál jobb. Itt derűlátásra két szempont ad okot. Először is: társadalmi haladás soha sem úgy történik, hogy egyszerre minden állam megegyezik valamiben. Nem így szüntették meg a rabszolgaságot, nem így jött a női egyenjogúság. Minden impulzus egyes államoktól indul ki, amely aztán a többinél dominóhatást vált ki. Másodsorban, minden veszekedő ország egyszerre fog rádöbbenni, hogy ugyanabban a csónakban ül. Ha a pénzforgalom-adót az alapjövedelem szükségessége felől nézzük, az összes EU-állam vélhetőleg gyorsan észhez tér. Mert ekkor már nem lehet a pénzszektornak kedveskedni, ha egy olyan óriási probléma szakad a nyakunkba, mely Franciao.-ban, No.-ban, Lengyelországban, Itáliában is egyaránt fenyeget. Hogy lehet a középosztály társadalmi zuhanását és a szociális zavargások kitörését megakadályozni? (Hát úgy, hogy mindig kapnak annyit, hogy ne haljanak éhen. És a görögöket, olaszokat érő menekültáradat mennyire „térítette észre” a többieket?RS18IX28). Egy ilyen fölállásnál gyorsan megvalósulhat az, ami eddig teljesen utopisztikusan hangzott. A szociális haladás motorja sosem a jobb érv volt, hanem az indulat és a katasztrófa. Ehhez a terveket azonban már most kell kovácsolni és nem a dráma és a túlterhelés állapotában.

137

Ha egy 0,005% mikroadó minden pénzmozgásra elegendő Svájc FNA-jára, akkor No.-ra is ez a % kiszámítható. Ez nyilván magasabb lenne, mégis annyira kicsiny, hogy a legtöbb embernél föl sem tűnne. Ezen reális modellek kifejlesztése nem a filozófus dolga, hanem a kögazdászé. E közben a sejthető spekuláció-következményeket is be kell kalkulálni. De ha a mikroadó a nyerészkedés csak bizonyos százalékát is eliminálja – és ez a pénzpiacok stabilizálására a legfőbb érték – a gazdag országok FNA-pénzelése biztosan lehetséges lenne. Hisz a derivátkereskedelem világszerte 600-700 billió $-ra rúg, a globális GDP tízszeresére! Így a pénzforgalom mikroadóztatása – legalábbis rövid- és hosszútávon – legjobb választás lenne, legalábbis ameddig a nemzetközi pénzgazdaság megmarad jelenlegi formájánál...

Minden probléma közül, ami az alapjövedelemmel jár, a pénzelése a legkisebb. Sokkal érdekfeszítőbb a pszichológiai kérdés, mert itt a jelen és a jövő emberképéről van szó. Világnézetek, alapelvek, szeretett előítéletek ütköznek, kulturális bevésődések és mentalitások kerülnek egy színpadra.

Kiváltképp a baloldal ragadt bele abba, hogy az ember boldogságához kereső munka szükséges. De mi az „ember”? Az Audi fejlesztési osztályán voltam egy vitán, ahol egy ottani mérnök fölvilágosított, hogy az ember természeténél fogva egy „problémamegoldó lény”.

138

Ha valami nem optimális, azon fáradozik, hogy jobbá tegye. Nos, gondoltam, lehet, hogy az Audi mérnökök ilyenek, de az én személyes körömben szinte csak olyan emberek élnek, akik soha sem gondolnak valaminek a megjavítására, főleg nem valami fölfedezésére.

Az „ember” fogalmával legyünk óvatosak. Az ember, Nietzsche-vel mondva, egy „még meg nem állapodott állat” („nicht festgestelltes Tier”). És: „Aki emberiséget mond, hazudik.” (Carl Schmidt, a filozófus.) Hogy világosan definiáljuk, tudnunk kell, hogy mi is az az ember, túl sok minden a körülményektől függ, amelyekben él. Ami egy európai középkori embernek magától értetődő volt – isten tenyerén élni a tudatban, hogy az ezeréves isteni birodalom hamarosan beköszönt a földön – ma inkább hihetetlennek tűnik, bár még mindig közép-európaiak volnánk. Hogy az ember önmagával már nem tud mit kezdeni, és elveszti életének értelmét, amikor pénzért dolgozik, egy igen merész állítás. Ez minden háziasszonyt-embert, nyugdíjast, luxusfeleséget, királyfit, esőerdő-lakót és massai harcost boldogtalanként bélyegez meg.

Tény, hogy egy olyan társadalomban, mint No., ma sok ember rosszul és haszontalannak érzi magát, ha kereső munkáját elveszíti és újat nem talál. Problémájuk azonban nem lehet antropológiai jellegű, hanem teljesen modern. Hogy az emberek kereső munkával magukból „csináljanak valakit” vagy „kezdjenek valamit életükkel” - ez a kérdés egy XIX. századi parasztban vagy gyári munkásban föl sem merülhetett. Hogy tehetségét mozgósítsa, kreatív legyen vagy akár „megvalósítsa önmagát” ez mind a szupermodern társadalom igénye. Ezek egymás után keletkeztek a XX. sz. folyamán.

139

És épp most ég le az, aki ezeket a célokat elvéti. Kereső munkája ma igen sok ember számára ezeket az igényeket nem fedi le. Ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol az önmegvalósítás és a tehetség kihasználása nem volna a kereső munkához kötve, az kétségkívül egy haladást jelentene. Ám a jelenlegi társadalomban a kereső munka elvesztése egyenlő a társadalom elismerése elvesztésével. Ez merénylet az ember önérzetére. Aki ezt elszenvedi, a digitális forradalom vesztesének érzi magát. És ezen semmi antropológiai poézis, a velünk született igényről, sem segít, miszerint kreatívok akarunk lenni. Ezen maga az alapjövedelem sem segít, mivel a hivatalok nagy bürokrácia-lebontása folyamán azok is munkanélküliek lesznek, akik eddig a Hartz IV-segélyezettekről döntöttek. Az a néhány munka, amit még találnak – csomagkiszállítás, callcenter – alig jár több társadalmi elismeréssel, mintha egyáltalán nem dolgoznának. Ilyen embereket az „új szükségesség” lózungjaival áltatni („élethosszig tanulás”) merő cinizmus.

Mert a trend a „jó munka helyett rossz munka” már a nyakunkon van. No.-ban 1993-ban 4,4M ember dolgozott nem szociális biztosítású munkahelyen. 2013-ban ez már 7,6M és ezután csak növekszik. Ők mint „crowdworker” güriznek vagy a „GigEconomy” Uber-sofőrjeiként próbálnak talpon maradni (46). A digitális árnyékgazdaság - kiváltképp a déleurópai országokban ezekben az években - irtózatosan megnőtt és ezzel a klasszikus munkatársadalom krízisét fedi el. Különösen Spanyolországban adják ki lakásukat az Airbnb közvetítésével, anélkül, hogy szociális biztosítást fizetnének.

140

És ami korábban csak egy nemes gesztus volt – valakit autóval elvinni, vagy egy egyetemistának átmenetileg lakást átengedni – mára kőkemény biznisszé vált. Szociális viselkedésből üzleti mentalitás lesz és Silicon Valley hosszú árnyéka a hétköznapi erkölcsre vetül rá. Nem szép történet. A kereső munka világa már rég nem az, aminek az alapjövedelem ellenzői tartják. A bérmunka és az elismerés között 2018-ban No.-ban egy nagy „és” virít. A kereső munka l e h e t elismerés, kielégítés és hasznosságérzés. Gyakran nem az. „Egy munkatársadalomban az élettel való elégedettség, szociális státusz és önérték-érzés a foglalkozáshoz van kötve” (47). Butterwegge ezen mondata két szempontból is kérdéses. Először is ez sokaknál véglegesen nem így van. Másodszor: épp ez a munkatársadalom van eltűnőben – mindenesetre egy akkora tömeg részére, hogy a foglalkoztatás már nem lehet továbbra is társadalmunk kizárólagos vezérelve.

Mindez az alapjövedelem elleni érvként nem fogadható el. Mert nem az FNA tesz sok embert munkanélkülivé, hanem a digitális gazdaság. Az alapjövedelem egy kísérlet, az anyagi ínséget enyhíteni. És egy törekvés, a bérmunka nélküli állapotot pszichológiailag és társadalmilag a megvetés átkától megszabadítani. Ám értékváltás nélkül – és ebben igazuk van az FNA bírálóinak – az alapjövedelem keveset ér. Ez nem a megoldás, hanem csak egy építőkockája.

Mit tegyünk a másik kifogással, miszerint az FNA szétzúzza a német szociálállamot? Nos, ez a szociális állam a XIX. és a XX. sz. munka- és teljesítménytársadalmának gyermeke.

141

Olyan időből származik, amikor sok ember dolgozott szociálbiztosítás-köteles munkában és a társadalmi cél a teljes foglalkoztatás volt. Ebből az időből nőtt ki Norbert Blüm ún. szociális önsegélye, a „szolidáris kölcsönösség”-elvére épülő szociálállam. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ez a munka- és teljesítménytársadalom óriási vívmánya. Másrészt azt sem állíthatja valaki komolyan, hogy ez a szociálállam érintetlen. Keresztül-kasul járják át kétséges munkaviszonyok: mini-melók, munkás-kölcsönzések, ál-önfoglalkoztatás, fizetetlen gyakornokok, stb. Ez már nem a z a szociális állam. Ha egyre több kereső munkát szabadítanak meg a szociális járulékoktól, nem lehet szó többé a „kölcsönösség”-elvéről. Az FNA főleg balos bírálóit zavarja, hogy az alapjövedelem eltávolodik a teljesítmény-elvtől. A jó régi szociálállam a járulékbefizetők teljesítményközössége, akik megkapják keresetüket és egymást támogatják, kisegítik. Az alapjövedelem ezzel szemben adóból pénzelt, nem azért kapják, mert szociáljárulékokkal „rászolgáltak”. Ami nemesnek tűnik, napvilágon együgyű szociálromantika. Aki egy életen át egy rosszul fizetett munkahelyen szociáljárulékokat fizetett, már most és a jövőben még inkább kevés pénzből él, gyakran még az FNA-tervezett 1500€-tól is kevesebből. Aki ezt igazságosnak találja, lepaktált a mostani szociális rendszerrel. Talán jó lenne elbeszélgetni egy szegény nyugdíjassal? És ez tényleg „igazságosabb” egy megfelelő minimálösszegnél?

142

Az „igazságosság” egy igen csillogó szó. Mindenki saját nézete szerint értelmezheti. Egy liberálisnak igazságos, ha mindenkinek ugyanannyi esélye van a jólétre – korlátlanul fölfelé. Egy szocialistának az az igazságos, ha mindenki ugyanakkora darabot kap a tortából. A filozófia szempontjából, természetből adódóan, ezen fölfogások egyike sem igazságosabb, mint a másik. Nem csoda, hogy a szociális piacgazdaság folyton a két nézet kiegyenlítésén fáradozik, változó gazdasági körülmények között. Ha a jóléti állam fenyegetve van, annak okát a világgazdaság gyors változásában kell keresni. Aki azt hiszi, a német szociálállamot eddigi formájában meg lehet tartani, továbbra is kereső munkából pénzelni és csak a Hartz IV-tarifákat szeretné emelni, az nem él a jelenben és vak a jövőre nézve. Egy múlandó állapotot nem lehet szabályokkal fönntartani. Egy hervadó virág alatt cserélgethetjük a vizet, a hervadást nem fogjuk tudni megállítani.

2018-ban No.-ban az alkalmazottak csupán 53%-ának van tarifa szerinti fizetett állása. Aki viszont egész életében befizetett a nyugdíjbiztosításba és 1500 €-nál több nyugdíj illeti, azt meg is kapja. Aki néhány vagy sok évig fizetett be, ugyanúgy részarányosan kap is valamennyit. (Ahogy én is!RS18X2). Nekik ezt beszámítják, úgyhogy egy befizető sem reklamálhat igazságtalanság miatt. És aki úgy véli, a jövőben az 1500 € kevés lesz neki, köthet magán-nyugdíjbiztosítást.

143

Az FNA-val egy nyugdíjas sem jár rosszabbul, inkább jobban, mégis dacol bennük az ellenállás. Miért ne kapna valaki, aki egész életen át pénzért dolgozott, több nyugdíjat, mint az, aki ezt nem tette? A zsörtölődés érthető. Minden társadalmi fordulatnál sokan érzik magukat áldozatként, ha csak pszichológiailag is és nem anyagilag. Nem semmi (Precht járt Pesten?RS08X2), ha némely ember feltétel nélküli munkaétoszát feltétel nélküli alapjövedelemre cserélik le. („Én mindig dolgozni akarok és nem az államból élni.”) /M a g á n a k is dolgozhat az ember: élelmet és tűzifát termel, cserél. Még FNA sem kell!RS18X3)/ A klasszikus munka- és teljesítménytársadalom magától értetődése nemzedékeken át tovább öröklődött. Most hirtelen részben (természetesen nem teljesen) érvényét veszítette. Nemcsak a teljesítménytársadalom vezérfikciója, hanem sok ember pénzértékes életteljesítménye is más fényben tűnik föl. Nem csoda, hogy némelyek, akik egész életükben kereső munkát végeztek, most attól tartanak, hogy a jövőben egyre kevesebb embernek lesz kedve dolgozni. Vagy már most nincs szakemberhiány és elég fiatal ember No.-ban, akik nem akarnak egy iparos szakmát tanulni, inkább nem csinálnak semmit?

Először is legyen világos mindenkinek: nincs világtörténelmi igazságosság! Aki most azt panaszolja föl, hogy egy életen át muszáj volt pénzért dolgoznia, míg a jövőben sokak ettől mentesülnek, nyugtassa meg magát: mekkora szerencse, hogy ahhoz a generációhoz tartozik, akiket nem hajtottak világháborúba, mint apáikat és nagyapáikat. (70 békeév még egyszer nem hull az ölünkbe!RS18X3). A jövő nemzedékei mért ne járnának jobban, mint elődeik?

144

Egy ma 90 éves nő lépjen föl az emancipáció ellen, mert nem úgy, mint a mai fiatalok, akkor ő ebben nem részesülhetett?

További aggály, hogy egy alapjövedelem esetén az emberek munkamorálja elveszik. Jogos ez a félelem? Nos, ha néhányan, akik eddig pénzért dolgoztak és ezután erre rá nem kényszerülnek, mert elégséges ellátást kapnak, ez nyilván nem egy katasztrófa. Ezzel párhuzamosan tűnik el a kereső munka. Másrészt ezáltal végre áttörés történt a munkapiacon – először a fiatal német történelemben! Fontos és hasznos foglalkozásokat jól meg kell fizetni. Ki akar még a szociáldemokrata választási kampány rosszul fizetett, egyedül élő ápolónőjéről hallani, ha köztudott, hogy az SPD évtizedes kormányrészvétele alatt ezen alapvetően semmit sem változtatott és a jelenlegi rendszerben talán nem is tehet semmit? Ha mindenki 1500 € alapjövedelmet kap, egy WC-s néni sem kell, hogy tányérkájával kiüljön. Egy nyugdíjasnak sem kell taxit vezetni, mert kicsi a nyugdíja. És az ápolónők, gondozók végre kellő fizetést kapnak. Nyilván a fodrász valamivel drágább lesz, a gasztronómia alig változik. Egy pincér miért ne keresne még 1000 €-t az alapjövedelem mellé? Az ápolók és öreg-gondozók mért ne kereshetnének mellékest, munkával, az alapjövedelem kiegészítéséhez – ez egy lépés a kizsákmányolástól a Lafargue-féle 21 órás munkahét felé!

145

A dolgozók mára egyre magasabb minőségű munkára és munkakörülményekre tartanak igényt. Egy pincér sem akar egy rossz munkalégkörű étteremben dolgozni. A McDonald's-szerű üzletmodellek kínzó munkakörülményekkel mára kifutottak. Népgazdaságilag ezáltal hátrány nem keletkezik. Aki eddig a McDonald'-nál evett, az eszik odahaza vagy a jobb munkakörülményű vendéglőkben. Másrészt viszont a robotok és szgépek által nyújtott szolgáltatások kedvezőbbek lesznek. Ár-eltolódások mindig is voltak. A hús ára No.-ban többszörösen olcsóbb, mint az 50-es években volt. (Ám akkor a hús még hús volt!RS18X3).

Mindenesetre a motiváció, butító munkát végezni, az FNA-val csökken. Ez tömegével főleg olyan ágakat érint, melyeket amúgy is hamarosan teljesen digitalizálnak. Milyen nevetségesnek tűnik ez a szükség a Lafargue és Wilde értelmében vett kulturális mérföldkővel szemben: a jövőben egy munkanélkülinek sem kell megélhetési félelmektől szenvednie! A DIE ZEIT-szerkesztő, Bernd Ulrich, ilyen értelemben nevezi az NLA-t találóan „a munkától való félelem elleni társadalmi szerződésnek” (48). Egy félelem-csökkentő nevelési kultúrát követi egy teljes félelem-mentesítő munkakultúra. Ezt csak az nem fogja szeretni, aki azt hiszi, hogy az embert csak zsarolás útján lehet munkára bírni. Ezután már nem állíthatja, hogy a bérmunka az ember vérében van.

Ha a létfélelem eltűnik, a másik oldalon kellő játéktér kínálkozik jól és alaposan átgondolni, valójában mit is akarnak. Ez nem egy rossz föltétel az oly sokszor bírált vállalkozói szellemnek No.-ban, akkor is, ha ehhez köztudottan több tartozik, mint egy alapjövedelem. Az NLA-val természetesen nem lesz kevesebb ember, akiket aligha lehet társadalmilag értékes foglalatosságra rávenni – de ilyenek ma is vannak bőven.

146

Aki egy ilyen emberséges alapjövedelemért küzd, egy másmilyen társadalmat akar. Olyat, amely az ember értékét leválasztja a kereső munkától. Ha a gazdag társadalmak gyöngébb tagjainak egy megélhetést garantálnak, kérvények, hivatalok, sorbanállások nélkül, ez egy nagy lépés a civilizáció történetében. Ezt nem a normál kereső munkában állók kell, hogy fizessék, hanem emberek, cégek, bankok és intézetek, melyek több pénzzel rendelkeznek, mint amennyit kiadni tudnak és ezzel a tőzsdén játszanak. Óriási nyereségeik így egy kicsivel csökkennek és némely villámgyors üzlet már nem éri meg – ezt az „elszenvedők” túl fogják élni.

Persze ezzel korántsem oldottunk meg minden problémát. Sokkal súlyosabb egy szerkezeti dilemma. Hogy a digitalizálás a produktivitást jelentősen megdobja, kevesen tagadják (49). Mért ne juthatnánk termelési nyereséghez, ha a robotok és a szgépek a jövőben sokkal olcsóbban és sokkal többet termelnek, mint az emberek? Következmény: a prognosztizált tömegmunkanélküliség. Emberek, akiknek korábban még jól fizetett állásuk volt, most semmilyen nincs nekik és jóval kevesebb pénzből kell élniük. Itt népgazdaságilag teljesen érdektelen, hogy internetcégek személyes adatokat dolgoznak föl, hogy ügyfeleiket célirányosabban manipulálhassák. Ha az embereknek kevesebb pénz van a zsebükben, csökken a fogyasztásuk, bármilyen mézesmadzaggal is próbálják őket vásárlásra bírni. Termelést racionalizálni népgazdaságilag több nyereséget ígér - a fogyasztás racionalizálása ezzel szemben nem, ha a vásárlóerő párhuzamosan nem nő.

147

Hogy a termelő és a vásárlóerő nem járnak kéz a kézben, a 70-es évektől kezdve sok nyugati népgazdaságban megfigyelhető. No.-ban a produkció jóval magasabb, mint a vásárlóerő. A válasz ismert: minél kisebb a vásárlóerő a termelő országban, annál fontosabb lesz az export. Másik lehetőség a tűz mesterséges szítására az eladósodás, úgy államilag, mint privát, lásd USA. (A közgazdász Flassbeck épp ezt tanácsolja, kiátkozva a takarékosságot – most melyiküknek higgyünk?RS18X3). Mi történik azonban, ha a vásárlóerő a közeledő elbocsájtások miatt a mélybe zuhan? Nem az ekkor a logikus, hogy a sok „dolgozó ügyfél” és „prozument”, akik a korábbi fizetett szolgáltatásokat most maguk végzik, méltányos jövedelmet kapjanak?

Erről nézve az NLA egyfajta átalányfizetés lenne, a cégektől kiszervezett és az ügyfeleknek átengedett munkáért.

Ezzel szemben a strukturális dilemma nincs megoldva. Mert mekkora legyen egy alapjövedelem, hogy a digitális racionalizálás folytán redukált vásárlóerőt képes lenne kompenzálni? Az eddigi javaslat, 1500 €, nyilván túl kevés lenne. Ennek jelentős megemelése azonban a piac teljes újjászervezését jelentené. Vagyis egy teljesen más társadalmi rendszert (erről szólunk a könyv végén). Az 1500 € NLA a vékonypénzűek vásárlóerejét is jelentősen megnövelheti. Ez jó és fontos a belső piacnak, de könnyen lakbér-növekedéshez vezethet a szegényebb negyedekben.

148

Hogy ezt a Bund, a Land, a város köteles követni és szükség esetén beavatkozni, nem kérdés, ez már kezdetben tervezést igényel. Persze minden ilyen közigazgatás ekkora mértékű átépítése nem egyszerű. Kiváltképp komoly feladat, milyen gátakat építsen föl az állam, hogy a migránsokat vissza tartsa attól, hogy egy olyan államba özönöljenek be, ahol az alapjövedelem 1500 €. Valójában ez a kérdés nem fog sokat változni. Egy afgán vagy egy szudáni számára a német szociálállam ma is egy paradicsom, az alapjövedelem erre a csábításra alig fog valamit rátenni.

Lesz-e föltétel nélküli alapjövedelem No.-ban? Igen, legkésőbb amikor a munkanélküliek száma meghaladja a 3-4 milliót. Akkor kell eldönteni, mekkora FNA esedékes? Egy 1000 €-s, negatív jövedelmi adóval? Ez nem lenne haladás az ember történetében, inkább egy végzet: egy szociális tarvágás-fantazmagória, mely semmit sem javít, inkább mindent tovább ront. Vagy azon dolgozunk, hogy az utópia valósággá váljon és a 4. ipari forradalmat a szegénység és a represszió legyőzésére fordítsuk? Ez nemcsak az FNA összegén múlik. Az is fontos, áteresztőnek hagyjuk-e a társadalmunkat? Megtesszük-e azt, amit tehetünk, hogy az embereket képessé tegyük egy teljes élet megvalósítására? Milyen kultúrában fogunk élni? Ebben a technika milyen szerepet fog játszani?

149

Embereknek lehetővé tenni, hogy szabadságban éljenek, először alapszükségleteket kell biztosítani. A jövő humánus társadalmában ez az alapjövedelemmel megoldható. Ezzel azt a torzulást távolítjuk el, amit csak mint „teljesítményt” emlegetünk, amely a kereső munkához kötött. A szociális biztosítás ettől az egyoldalú fogalomtól megszabadul, mely amúgy is sok ember szociális életteljesítményére vak. A monoton és demoralizáló munka kényszere eltűnik. Ezzel egy olyan társadalmi utópia anyagi alapjai valósulnak meg, amely az embert, mint szabad egyént fogja föl.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9614279855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.