Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

PRECHT: A ROSSZ ÉS A JÓ ÜZLETEKRŐL 219-240

2018. december 23. 12:30 - RózsaSá

PRECHTemberség219-240

Az emberségesség szabályai

A ROSSZ ÉS A JÓ ÜZLETEKRŐL

219

A jövőből nézve az 2010-es évek igen különösek voltak. Úgy éreztük, a digitális forradalom magával sodor és legyűr. Iránytű nélkül, orientációt veszítve, a szuperhatalmak minden szavát elhittük, amikkel egy jobb jövőt ígértek és megmondták, hogy a történelem milyen úton fog kényszerűen tovább menni. Minden előre programozottnak tűnt és élt a hit, ha a Nyugat nem száll föl erre a vonatra, gazdasági csőddel fizet. Hittük, hogy van „internet” is, egy olyan virtuális tér, ahol más törvények érvényesek, mint a földiek és az államiak. Mindenki úgy hitte, a földi törvények itt nem érvényesek. A végén még azt is hittük, hogy létezik a „haladás” és nincs más lehetséges út, valahogy úgy, ahogy az emberek a 70-es években azt hitték, az atomenergia az egyetlen haladás és jövő, nemcsak egy opció több, más jobb közül.

Ezek a hiedelmek a 2010-es években széles körben voltak elterjedve. Aki ezekben kételkedett, az maradinak számított, világidegennek, a technika és a haladás ellenségének; hasonlóan a 70-es évek atomvitáihoz. (Szegény Precht!RS18XII12)

220

Aki a többséget meg akarta tartani, még 2018-ban is jól tette, ha ettől a hittől nem vált meg, nehogy bolondnak tartsák. Legföljebb mértékletességre szólíthatott föl, az ítélőerő és az oktatás fontosságát hangsúlyozva, több átláthatóságot követelve a digitális konszerneknél. Hogy nincs a digitális gazdaság, hogy nem minden digitális üzletmodell közhasznú, hogy az internet egy hatalmi kérdés és nem adottság – ezt csupán ritkán volt alkalom differenciáltan kimutatni. (Ha nekem ennyi tv-szereplésem lenne, mint Precht-nek...RS18XII12).

A történelem milyen szépen ismétli magát! Gondoljunk csak az 1. ipari forradalomra. Ugyanaz a kavarodás, ugyanaz a túlterhelés, ugyanaz a hit a gazdasági logikában, mely később lepleződött le, mint végzetes tévedés: Ne tekintsük a munkást teljes értékű embernek, hanem tekintet nélkül a veszteségekre, fizessük a legrosszabbul. Mert aki a legolcsóbban termel – vagyis aki a legkisebb béreket fizeti – az állja meg a helyét a népgazdaságban. Ma már tudjuk, hogy az általános jólét attól a perctől kezdődött, amikor a szakszervezetek és a munkásmozgalmak rákényszerítették a kormányokat, hogy a munkásokat jobban fizessék. Az állam rákényszerült szociális törvényeket hozni, melyek korábban fölöslegesnek és gazdaság-károsítónak számítottak. A belső piacok föllendülnek, a demokrácia érvényesül, az oktatás kiterjed és sok más jó is bekövetkezik. És 2018-ban? Ma azt mesélik a digitális nagyhatalmak és kisebb utánzóik, hogy a user nem tekinthető teljes értékű embernek, személyeségi jogokkal. A privátszféra nyugodtan kiaknázható adatgyűjtésre, amiből aranyat csinálnak. Ez az üzleti modell alternatíva nélkülinek és megkerülhetetlennek tűnik – a jövő már csak ilyen. Új idők, új üzletek, új törvények.

221

És a régimódi német adatvédelemnek tessék alkalmazkodni! A személyes adatokkal való visszaélés a reálvilágban politikum, a digitális világban nem kell, hogy az legyen. Lehet, hogy a mi pozitív jogról való fölfogásunk a digitális korszakban már elavult, tehát fogadjuk el, ami elkerülhetetlen.

Utópia perspektívából visszanézve a 2010-es évekre, elképesztően sok ember vesztette el bizalmát az államban és a bíráskodásban. Ez időben lett az innováció és a hatékonyság abszolút bálvánnyá és ekkor legitimalizáltak olyan üzleti modelleket, melyeket később kellett keservesen jogilag ismét eltávolítani. Ebben az időben top-menedzserek olyan fejlesztéseket tettek szalonképessé, melyek tulajdonképpen saját emberképüknek is ellentmondtak. Ügyfeleiket türelmetlen és lusta user-ekként kezelték, fütyülve azok adatvédelmi jogaikra. Közben saját gyerekeiket a legjobb iskolákba járatták, hogy azok ne váljanak lustává és türelmetlenné. Őket bizony érinthetetlen magánszférájú emberként tisztelték.

Micsoda egy szkizofrén korszak! Képzeljük csak el, a digitális konszernek szokványos praxisát, amint legtöbb ember életadatait gátlástalanul kilesik és ebből nagy üzleteket csinálnak – ha ezt máról holnapra megtették volna! Menjünk vissza 1998-ba és vetítsük oda a politikusok és az alkotmányvédők elé 2018 realitását! Mindenki, aki a privátszféra védelmi alapjogát tiszteli, kiborult volna ekkora arcátlanság láttán és mindent megtett volna ellene! Ám minden apránként, lábujjhegyen jött. Először ingyenes keresőgép, aztán szociális hálózatok, végül beszédasszisztensek.

222

Először az adatvédelem elleni merénylet nem volt egészen világos, aztán támogatást nyert. Míg végül, 2018-ban, a legtöbben úgy hitték, ez már annyira rögzült, hogy már semmit sem lehet ellene tenni. Míg azokat, akik tovább berzenkedtek, mások győzködni próbálták, hogy a digitális jövő több biztonságot, kényelmet és hihetetlen gazdasági növekedést hoz. És ki akart a biztonság és a kényelem ellen lenni? Ki akarta azokat fölrázni, akik nap mint nap készek voltak eladni szabadságukat? És ki akart egy olyan üzleti modellben kételkedni, mely égig növő haladást és növekedést ígért? De nézzük meg közelebbről ezeket a 2018-as üzleti modelleket. Ahogy sokféle adatforma is van, úgy az ezekkel való bánásmód is sokféle. Sok adatnak semmi köze valóban létező emberekhez. Egy ipari berendezést teljesen automatikusan üzemeltetni, gépeket karban tartani, vagy hűtőrendszereket, szellőzést, ablakokat vagy szervereket energiatakarékosan működtetni, egy csomó műszaki adatra van szükség – de nem személyes adatokra. Az ilyen innovációk jogilag és filozófiailag teljesen ártalmatlanok. Az adatok egy teljesen más osztálya készül úgy, hogy viselkedésem, pl. internet-szörfölésem, online -rendeléseim, vagy okostelefonnal utcákon járásaim rögzítik. Vagy amikor testi adataim egy orvos vagy egy kórház tárolja. Ezek az adatok alapból érzékenyek és mint látni fogjuk, jogilag jól védettek. Egy harmadik adatkategória akkor keletkezik, ha a személyi adatainkat anonimizálják úgy, hogy aki ezeket használja, nem tudja, kitől erednek. Ebben az esetben annak a privátszférája, aki az adatait szabaddá tette, nem sérül. Anonimizált adatok nem annyira érzékenyek, mint a normál személyes adatok. Ám az ezekkel való kereskedelem – legalábbis népgazdasági szempontból – nem mindig kívánatos és támogatandó.

Kezdjük a személyes adatokkal. Aki okostelefont használ, pénzt vesz föl, vagy a hálón barangol, mindenütt nyomokat hagy: személyhez köthető adatokat, melyek szokásairól, érdeklődési területeiről, hajlamairól, napi programairól, anyagi viszonyairól árulkodnak. Mindezt megakadályozni nem lehet. Jó, ha a bankom szolgáltatásait szokásaimhoz tudja igazítani, vagy online kereskedők kínálataikat e szerint alakíthatják. Eddig semmi probléma. Bosszantó akkor lesz, ha személyes adataim reklámokkal való bombázásra használják föl, vagy eladják egy harmadiknak. Vagyis engem a szakma szabályai szerint szépen kiaknáznak. Eközben egy különlegesen csalóka üzletmodellbe csalogatnak bele: ingyenesen beléphetek egy keresőgépbe, egy szociális hálózatba, vagy jutányosan kaphatok egy virtuális asszisztenst, mint az „Alexa”. A reálvilágban ilyen üzletmodellek ritkán fordulnak elő. Hogy közben az ügyfél adataival fizet, tudhatja, de rendesen itt képzelőereje véget is ér. Hogy valójában mi is történik és mekkorák a nyereségek az ilyen kémműveleteknél, soha nem kerül a szeme elé, vagy csak bizonyos vállalatok gyorsan emelkedő részvényárai láttán. Fogalma sincs, kinek adják el az adatait. Gyűjteni, sűríteni, összeállítani, osztályozni – ezekből profilokat készíteni, óriási üzlet. Erre számos cég szakosodott és hatalmas nyerségeket vág zsebre. Ami a reálgazdaságban rendkívül fáradságosan és jogilag beszűkítve van kidolgozva, itt könnyedén sikerül emberek kikémlelésével zsebükből kihúzni a pénzt. Egy olyan demokratikus jogállamban, erős adatvédelemmel, mint No., ez egyenest egy terrorista támadás! Ezen az a tény sem változtat, hogy az emberek önként ajándékozzák el adataikat, mivel sok kommunikációs eszköz alól, mint az okostelefon, keresőgép, instant-messenger (pl. WhatsApp) aligha tudják kivonni magukat. Tehát ez nem annyira önkéntes, mert szociális kényszer alatt történik, szociális elszigetelődés fenyeget. Ilyen ketyerékről és szolgáltatásokról való teljes lemondás nem életszerű megoldás. Aki nem rendelkezik nagy technikai tudással ezekről a kódolt és álcázott stratégiákról, annak már nem marad más hátra, mint megengedni, hogy kövessék, megfigyeljék, kikémleljék. A normálpolgár alig képes védekezni, ha ismeretlenek vele pénzt keresnek, tanulmányozzák privát és munkahelyi hálózatait, nézik, hogy most épp hol tartózkodik, mozgás- és személyiség-profilokat állítanak össze. Ún. third party cookies bepoloskázza szgépem és okostelefonom, míg ők maguk láthatatlanok maradnak és célirányos reklámokkal bombáznak. Igényeiket már akkor kiderítik, mikor még a user maga sem tud ezekről. Az ezekből eredő nyereségek óriásiak.

Aki George Orwell 1984 vagy Aldous Huxley Szép új világ iskolájában nőtt föl, nem csodálkozhat eléggé, hogy mindez legálisan megtörténhet. Ha ezt a pimasz adatkereskedelmet 1998-ban egyik napról a másikra bevezették volna, minden bizonnyal azonnal egész Európában betiltásra kerül. De mivel ez 10 év folyamán ezer apró lépésben történt, és ugyanilyen tempóban, gyakran rejtve, a politika és a jog szeme előtt észrevétlen megy tovább, az ellenállás elmarad. Az EU és No. felelős helyein a kész tények és a kényszer láttán, föl sem fogták gyakran, mi is történik. És aki még a digitális fordulat előtti világot ismerte, el sem tudta képzelni, a szabad demokrácia védemezői mennyire tehetetlenek voltak, mikor komforttal, kényelemmel, gazdasági növekedéssel csábítgatták a polgárokat. És mi lett mára a növekedéssel? Hogy a termelékenység drámaian növekszik, ha a fáradhatatlan szgépek és robotok emberek munkáját végzik, kétségtelen. Az is, hogy billió adatok logisztikai folyamatokat hatásosabbá és hatékonyabbá tesznek, közlekedést és szemétszállítást optimalizálnak, medicinát fejlesztenek. Ám hol a népgazdasági haszon, ha személyes adatokat adnak-vesznek, hogy emberek fogyasztását manipulálják? Személyes adatokat kiválóan lehet a user-ek reklámmal való elárasztására használni. Minél többet tudok valakiről, annál könnyebben tudom őt vásárlásra rávenni. De mi ebben a népgazdaság nyeresége? Aki bizonyos cikkekre több pénzt ad ki, mert erre egyénileg ráveszik, az más helyen takarékoskodásra kényszerül. Bárhogy is nézzük, az értékteremtés nem növekszik, csak a pénzelosztás lesz más.

226

Egy élelmiszerkonszern, mely arról álmodozik, hogy annyit tudjon vásárlóiról, mint az FB; egy Bundesliga-klub, mely a rajongóit kémleli, hogy még több cikket rájuk sózhasson; egy médiakonszern, mely online-oldalaihoz szeretné kötni olvasóit, ezért a megfelelő cikkeit ajánlja és mellékesen adatokat harmadiknak elad – mindez, bár egyes vállalatoknak hasznot hoz, de mindig mások kárára. Aki reklámait egy ügyfél profiljához szabja, annak zsebéből pénzt húz ki, de nem szaporítja a kuncsaft pénzét. A torta egy morzsányit sem lesz nagyobb!

A gazdaságra különösen káros, hogy a nagy adatkereskedők, mint a Google, FB vagy Amazon, valamint a hatalmas láthatatlanok, mint az Oracle, Cambridge Analytica és VisualDNA mindig a legtöbbet kínálóknak adnak el. Így erősödnek a nagyok, a kicsik pedig ügyfelet és forgalmat veszítenek. (80) Így az US-marketingszolgáltató Acxiom az US-lakosság 96%-áról rendelkezik precíz adatokkal. Ugyanott 44 millió német internetező adatai vannak tárolva, 14 fő csoportba és 214 alcsoportba osztályozva. (Egyedül nevelő, státuszszegény, stb.; ill. értelmiségi, hedonista, konzúm-materialista, stb.). (81) Aki eleget fizet, ezeket az adatokat megkaphatja. (És ha kétszer is eladják?RS18XII15). Ezek nem a kicsik, hanem a nagyok. És a végén a népgazdaság ott áll letarolva, a gigantikus pénzvagyonok pedig a kevés óriáscégeknél és befektetőknél, akik adóikat valahol seholsincs országban fizetik.

Mindez a személyes adatok kommerciális kihasználására érvényes. Ám itt is differenciálni érdemes.

227

A személyes adatokat csak átmenetileg tárolják-e? Az használja-e, aki begyűjti, vagy tovább adja, eladja harmadiknak? Személyes adatok tárolása igen hasznos lehet pl. a gyógyításban és az önvezető autóknál. Kereskedni vele viszont olyan további lépés, amely pontos és differenciált beleegyezést igényel. Ezzel szemben korlátlanul használni, hovatovább kereskedni vele alaptörvény-ellenes és botrányos! Az EU-Charta alaptörvénye a személyi jogok és a polgárok magánjogi védelmének igen erős építménye. Legalábbis papíron. Első cikkelye kimondja, hogy az ember méltósága sérthetetlen. Minden polgárnak joga van az „információs önrendelkezésre”. Az egyén alapvető joga, hogy „egyedül döntsön arról, mikor és milyen mértékben nyilatkoztassa ki személyes élet-tényállásait.” (82) És minél inkább a privátszféráról van szó, a védelem annál inkább erősebb. A Szövetségi Alkotmánybíróság ezt így fogalmazza meg: „Információ-technikai rendszerek bizalmasságra és integritásra való alapjog.” (83) Az Eu-Charta 7. cikkelye szavatolja a privátélet tiszteletét, a 8. paragrafus a személyes adatok védelmét. Az EU-bíróság 2015 októberében safe-harbor-ítéletében kötelezte a tagállamokat a természetes személyek privátszférájának védelmére, a személyes adatok földolgozásánál. (84) Tehát a német és az EU-polgár a legjobban védett – papíron. Hogyan kereskedhet és élhet vissza bárki személyes adataimmal, ha magam dönthetek arról, mikor és milyen mértékben adom ehhez engedélyemet?

228

Hiába pipálom ki ezt a Google, FB, Apple és Amazon használati föltételek rublikájában, ezzel a dolog „mikorja” még nincs elintézve. Mert ha én dönthetek arról, mikor használják az adataim, minden egyes esetben meg kellene, hogy kérdezzenek. És, hogy fölmérhessem, „milyen mértékben”, ehhez tudnom kéne, kinek adják el? A legkevesebb tehát, hogy havonta kapjak egy összefoglalót arról, mit is terveznek az adataimmal és ezt ismételten alá kellene írnom.

Ebben az értelemben örvendetes, hogy az EU-adatvédelmi rendelet (EU-DSGVO, 2016 május) megszületett, amit a tagállamoknak 2018 májusáig hatályba kell, hogy léptessenek. Ennek idéája megtiltaná, hogy bárki személyes adatokat tetszés szerint kizsigereljen. A hangsúly azonban az „idéán” van. Mert ahogy az 5. cikkely kimondja, itt egy „engedély-fönntartás” tilalmáról van szó. Így a vállalatok a személyes adatok földolgozásánál a „szükséges mértékre” kell, hogy szorítkozzanak bármi legyen is az. Legalább végre a bizonyítási teher megfordult. Nem annak kell bizonyítani, akinek személyes adatait kihasználják, hanem, aki ezeket gyűjti és tárolja. Neki kell bemutatni, hogy ezekkel hogyan bánik.

Tehát az adathasználathoz szabad kezet - minden további nélkül - többé már nem lehet adni. Ez a törvény mindenkire vonatkozik, aki az EU-ban adatokat gyűjt – tehát a GAFA-kra is. És itt alakul ki egy hatalmi harc.

229

Elvégre a Google, FB és más Hightech-óriások oprendszert, e-mail-t, szociális hálót és shopping platformot adnak a fölhasználóknak, viszonzásul személyes adatokat csak „szükséges mértékben” szabad fölhasználniuk. Hogy az EU ezt a harcot a kellő keménységgel fogja folytatni, meglátjuk. (Brexit, Párizs, Róma, Orbán mellett?RS18XII17). Már most vehemensen tiltakozik az internetgazdaság az E-privacy-rendelet ellen, pontosan az EU-DSGVO azon pontja ellen, mely alapvetően megtiltja személyes adatok földolgozását – ha a fölhasználó ehhez nem járul hozzá. Ehhez az EU-polgár 16 éves kell, hogy legyen és adatai fölhasználását minden esetben újra kell engedélyeznie. Vele minden marketing-intézkedést közölni kell és az online-vásárlók nem kényszeríthetők, hogy adataikat reklámcélokra odaadják.

Ha az EU-DSGVO az E-privacy-rendelettel pontosan be lenne tartva, egy fontos lépés lenne az információs önrendelkezés visszanyerésében. Egyes ágak siránkozásai, főleg a Német Lapkiadók részéről, nem félemlíthetik meg a politikát – hisz itt nem kevesebbről van szó, mint egy alkotmányos alapjogról! Hogy eddig ezt megkerülték és kitrükközték, semmit sem igazol.

A hatalmi harc kiéleződött, a politika erőt mutat. Ám a csata még korántsem dőlt el, az EU-DSGVO-t mindenki csak közbenső stádiumnak tartja. Egyesek szigorítanák és pontosítanák, mások inkább gyöngítenék.

De miről is van szó pontosan? Az EU-ban senki sem szeretné a GAFA-k monopóliumát erősíteni és a versenyt tovább torzítani. Csak kevesek mutatnak nagyvonalúságot a nemzetközi adatpolipokkal szemben, akik zavaros vízben halásznak. Másfelől sokan a hazai gazdaságnak adnák meg a lehetőséget, hogy a személyes adatok „nyersolajához” hozzáférjenek és regionálisan vagy nemzeti szinten a nagyokkal konkuráljanak.

230

A nagy gazdasági szövetségek itt erősen lobbiznak – akkor is, ha a népgazdaságok haszna igencsak kérdéses. A személyes adatok teljes kommerciális kiaknázása oda vezethet, hogy a nagyok (akik az EU-ban nem igen adóznak) kiszorítják a kisebbeket. Eközben sok üzleti modell széthull és embereket bocsátanak el. A reklámstratégiák egyre alattomosabbak – a vásárlóerő egyre gyöngül. Hisz csak kevesek profitálhatnak az adatkereskedelemből. Egymásközti adat-adásvételből egy népgazdaság sem gyarapodhat.

Ilyen összefüggések megvitatására azonban alig kerül sor. A gazdasági szövetségek, ha a politikára nyomást gyakorolnak, nem a népgazdaságot helyezik előre, hanem az erős piaci résztvevők egyes érdekeit. Az „új nyersolaj”-kereskedelem jövőjéről ugyanilyen torz képest festenek. Sok párt, főleg a liberálisok teljes bizalmát élvezik. Ám a jogi kérdés ezzel sokkal gazdaságfüggőbb, mint azt sokan föltételezik. Mennyire szigorúan vagy kevésbé szigorúan alkalmazzák az alapjogokat az információs önrendelkezésre, az dönti el, milyen haszonnal járhat a személyes adatkereskedelem a népgazdaságra.

A helyzet azáltal nem lesz egyszerűbb, hogy időközben sok óriáscég és állam is a Google, FB, Apple, MS&Co üzletmodelljeibe invesztál és sorsát a digitális konszernekével köti össze. Olyan országok, mint Norvégia, Malajzia, Szingapúr vagy Szaudi Arábia csillagászati összegeket fektetnek be az US digitális gazdaságba. És egy másik konszern sem kereskedik olyan tételekben a nemzetközi cégek kölcsönkötvényeivel, mint az Apple. A nemzetközi pénzvilág, beleértve sok országot, olyan sok pénzt pumpál a Szilikonvölgybe, hogy az Apple, Google, FB, Amazon és az MS 2017-ben összértéküket egy billió (!) US-dollárral tudták növelni, csak egy év alatt! Hasonlóan a kínai digitálkonszernek Alibaba és Tencent a múlt évben fél billió dollárral lettek értékesebbek. (85) Minél jobban válik az európai gazdaság vagy az EU a Szilikonvölgy üzleti modelljeitől függővé, annál jobban veszítik el érdekeiket, hogy az európai polgárok adatait védjék. Eközben teljesen elfelejtődik, hogy sok digitális üzleti modell jól megélne a személyes adatkereskedelem nélkül is. Ha a Google és az FB az EU-polgárok adatait nem aknázná ki többé, állítólagos ingyenes szolgálatait fizetőssé tenné. Vannak rosszabb fejlemények is, semmint ha a keresőgép vagy a szociális hálózatért havonta pár eurót kellene fizetnünk és ennek fejében adataink biztonságban lennének. És nem jobb-e, ha egy önvezető járműért, melyet csak néha használok, valamivel többet fizetnék, de tudnám, hogy személyes adataimat ismeretlenek nem használják? Ilyen üzletek átvilágítása nem tartaná vissza a haladást és a népgazdaságnak sem ártana! Csupán a reálgazdaság játékszabályai lennének érvényesek a hálózatgazdaságban is.

Sok politikus még mindig lépre csalható azzal, hogy a nagy üzleti modellek csak láthatatlanul, a sötétben működhetnek- legyen az keresőgép, szociális háló, app, online-kereskedelem vagy a dolgok internete. Ám ez nem más, mint bizonyos üzleti érdekek által terjesztett mítosz, hogy a zavaros machinációikat palástolják. Ebből semmi sem felel meg a „háló logikájának”, de minden a gátlástalan kommersz logikájának. Hogy egy keresőgép adatkereskedelem és profiling nélkül is működhet, bizonyítja a kb. 30 alternatív keresőgép, melyek közül a francia Qwant tűnik most a legjobbnak. Aki „guglizás” helyett „kvantozik”, hasonlóan jut jól információkhoz, de védett személyes adatokkal. Sajnos a Qwant közelébe sem jut a Google ismertségének. Itt az EU-államok segíthetnének. A reálvilágban a közlekedésnek az állam biztosít síneket és utakat és ezeket karban is tartja. Megoldja a polgárok energiaellátását is. Mindez a „létről való gondoskodás” tárgya. Ám mért nem teszi ezt a hálózatok szabad forgalmáért? Nem az lenne normális, ha 2018-ban az EU-államok polgárainak egy olyan hálózat-infrastruktúrát ad, ahol adataik védettek? Legyen az keresőgép, e-mail, szociális háló, digitális városterv vagy nyelvasszisztens – a digitális korszakban mindez az alapellátáshoz tartozik és nem szabad, hogy a kvázi-monopolisták kezére kerüljön. A jövő humánus társadalmában az állam az információs alapellátást nem engedheti át dubiózus, kétes üzleti etikájú konszerneknek.

233

Egy ilyen demokráciát, szabad véleménykifejezést és a népgazdaságot fenyegető tendenciát a leggyorsabban meg kell szüntetni! És az az idő is gyorsan elmúlik, amikor a digitális gazdaságban olyan üzleti modelleket engedünk meg, melyeket a reálgazdaságban megvetünk és tiltunk. Ha ezt a kaput nyitva hagyjuk, a leírt disztópia szépen be fog sétálni. Aki most nem védekezik a kezdetek ellen, az később már a több átláthatóságért és a monopóliumok ellen aligha tehet majd valamit. A „jelentős alkotmányjogi veszélyezettségi helyzet”, amiről a volt alkotmánybíró, Udo Di Fabio beszél, csak a gyökereinél oldható föl, nem az ágainál és burjánzásaiban. (86)

Ezzel a pozitív utópia szükségessége világosan meg van fogalmazva. Benne a kérdés: Hogyan nézhet ki egy jó emberi jövő, amelyben az ember méltósága, személyes jogai és az információs önrendelkezés alapjoga a legjobban védett. A XIX. és a XX. sz. lépésről lépésre egy cselekvési autonómiát adott a munkásoknak, még pedig a szociális biztosítással. Ma No.-ban senkinek nem kell azért dolgoznia, hogy ne haljon éhen és ne nyomorban végezze. A XXI. sz. föladata, hogy a polgárok adat-autonómiáját biztosítsa az „információs idegenrendelkezéssel” szemben, melynek forrásai a digitális konszernek és a nemzeti államok. Ismét a gátlástalan kizsákmányolás ellen való védekezésről van szó.

Ahogy a durva Manchester-kapitalizmus szürke urai, vastag szivarjaikkal, visszavonulásra kényszerültek, úgy kell ma a finom luxus-cipőtalpakon surranó, barátságos Palo-Alto-kapitalizmust leleplezni és civilizálni. Ennek vakon utánafutni, azon az áron, hogy a fölvilágosult emberképünk értékes vívmányát beáldozzuk és méltóságunkról alkotott komplex elképzelésünket föladjuk - óriási hiba. Ha ezt tesszük, akaratlanul is a disztópia útjára lépünk. Itt sem a legrövidebb út a legjobb! Egy humánus jövőtársadalom nem állítja szembe a gazdasági érdekeket a privátszférára való jogokkal, ahogy ezt rabszolgaság és a gyerekmunka esetén sem tesszük. Az alapjogok azok alapjogok. Képzeljük csak el, mit tesz valójában egy kémkedéskultúra a társadalom moráljával? Ez egy merénylet a bizalom kultúrájára, minden szabad demokrácia alapjára, ha tudjuk, hogy ismeretlenek teljesen legálisan kilesnek, kihasználnak és kiaknáznak bennünket? Mit tesz ez egy társadalommal? És mit kezdjen az olyan ajánlatokkal, mint az US-internet-pionír Jaron Lanier ötlete, aki a megkárosítottakat egy kisebb összeggel kártalanítaná? (87) Ezzel nem alapértékeink elárulásának fölmentése történne, pár garassal? Egy ilyen kegyesség egyáltalán nem venné elejét egy nagy társadalmi problémának.

Természetesen lehetünk ellenkező véleményen is. Nem is olyan rossz, ha a kultúra átalakul - el az önjogúságtól, át a kiber-technokráciába? Avagy az emberek szerte a világon nem fogadják-e el kritikátlanul a digitális világ áldásait és nem nyugszanak-e bele a következményekbe? A Pandorra szelencéje ki van nyitva és többé becsukni nem lehet. Nincs más, mint alkalmazkodni, ezzel az egésszel békét kötni. A polgárok nem lázadnak, ha user-ekké degradálják és eladják őket. És eddig minden csalit örömmel bekaptak, hogy egy fiktív, virtuális világba alámerüljenek, ameddig csak tetszik. Lehet, hogy ez a világ menete? A történelem végső célja nem a szabad demokrácia lenne, ahogy azt az US-filozófus Francis Fukuyama megjósolta a keleti blokk összeomlása után? Ehelyett ez csak egy átmeneti stádium lenne a technokrácia és az autonóm gépek felé vezető úton?

Ám, mint mondtuk, ez az út semmi esetre sem természeti törvény, ahogy sok más állítólagos kényszerpályája az emberiségnek, pl. Hegel útja a porosz tisztviselő-államba, Marx osztálynélküli társadalma vagy a „történelem vége”. Ám ha mi személyes adatainkat továbbra is szabad prédává tesszük, a Szilikonvölgy-oligopolokat egyre nagyobb szuperhatalmakká hizlaljuk, melyek szociális piacgazdaságunkat és demokráciánkat szelíden ki fogják iktatni. Korunk szabadságparadoxonja tehát abból áll, hogy személyes adataink használatát erősen korlátozzuk, hogy a polgárok szabadságát továbbra is biztosítsuk ill. visszanyerjük. Minél liberálisabb államunk ezen a téren, annál inkább veszélyezteti értékeinket és szabadságunkat. Rendies politikát folytatni és alaprendünket megvédeni annyit jelent, mint alkotmányosan szavatolt személyes jogainkat, elsősorban információs önrendelkezésre való jogunkat visszanyerjük.

Hogy az adatmonopóliumok nem erősítik a demokráciát, hanem új hatalom-egyenlőtlenséget okoznak a gazdaságban és a társadalomban, a legtöbbeknek világos. És akinek a polgári szabadságjogok fontosak, az nem üdvözölheti az embereket egyre precízebben manipuláló üzleti modelleket.

236

Hogy az államot vissza kell fogni, amikor polgárai személyes adatait kezeli, ez politikai konszenzus. Ám ha a veszély a gazdaságból jön, gyakran mindenki tanácstalan. Épp a klasszikus polgárjogok legaktívabb képviselői, a liberálisok is ebben a kérdésben vakok.

Persze a „kis ember” is bevet néha apróbb trükköket, hogy adatait védje. Egész sor tanácsadó könyvecske , mint az „Engem nem kaptok el”, szolgál trükkökkel és technikákkal, hogyan csússzunk ki az adatvadászok karmaiból. (88) Ez nem egyszerű, inkább fáradságos és körülményes. Erre a karneváli játékra csak a legkevesebbek vállalkoznak. Fönnáll a veszély, hogy ezzel csak a titkos szolgálatok figyelmét hívják föl magukra. Valaki titkolni akar valamit? Elképesztő, hogy No.-ban már az is gyanússá válhat, aki adatait fölismerhetetlenné akarja tenni. Semmi sem mutatja jobban, mennyire kizökkentek a dolgok a kerékvágásból.

A technikai haladás akkor áldás is egyben, ha szociális haladást is hoz. A visszaesés veszélyeit, ahol ezek föllépnek, nem elég csak regisztrálni, hanem eliminálni is kell. Ez úgy a polgárok kikémlelését, mint gyám alá helyezését érinti, ahogy az ítélőerő elvesztését túl sok szociáltechnikai megoldással társadalmi kérdésekben.

Ahol könnyebb megegyezni, az az adózás. Hogy a digitális korszak az adóztatás formájának újragondolását kényszeríti ki, már régen köztudott. Mégis ezzel 2018-ig késlekedtek. A nemzetközi adórendeletek megreformálása már rég esedékes.

237

Az értékteremtés módját és az adózás helyét össze kell kötni. Az adókat ott kell fizetni, ahol a nyereségek megvalósulnak. Amire ehhez az EU-nak szüksége van: egy közös társasági adó-helyzetfölmérés.

Még egyszer emlékeztetünk a 2014-es javaslatra, amikor az igazságügyminiszter, Heiko Maas, az algoritmusok közzétételére akarta kényszeríteni a digitális konszerneket. Sigmar Gabriel gazdasági miniszter is arról beszélt, hogy a nagy platformszolgáltatókat át kell világítani. Egyik sem történt meg. Ám valami mozgás mégis csak van. Az EU-DSGVO egy fontos lépés. Ám a kerék tovább forog. Míg a német és az EU-s cégek továbbra is a személyes adatok után ácsingóznak, melyeket kizsákmányolniuk tilos, a Silicon Valley azon van, hogy ettől az üzleti modelltől emancipálódjon. Nem arról van szó, hogy önként lemondanának az ingyenes szolgáltatások mellett befolyó reklámbevételekről. Sok idéához – mesterséges intelligencia, robocar, a dolgok internete – nincs is szükségük föltétlen reklámbevételekre. Mindenesetre ez egy ráadás jövedelem lenne, az amúgy is kifizetett kínálatért.

Ezek az új üzletmodellek Európát el kellene gondolkodtatniuk és cselekvésre kényszeríteniük. Mért nem tervezi egy EU-állam sem gigantikus befektetéseit a gyorshálózatok kiépítésénél azok által revansírozni, akik a hálót használják? E célból légvezetékeket kell megfizetni, üvegszálas kábeleket pedig nem?

237

Ugyanez érvényes az „autonóm autóvezetésre” is. Aki német adófizetők pénzén épített utakat használ, annak útdíjat kell fizetnie. A külföldi internetkonszernek használják a német infrastruktúrát – és miért nem fizetnek érte? Ha pl. a Google, mint provider önvezető autókat kínál, megfelelő tarifával, mért ne fizetne ezért díjat, maut-ot? Az önkormányzatok, beleértve az adófizetőket, ezeket az utakat karbantartják, sok milliárdért.

A dolgok internete egy másik kihívást tartogat. A testhez alkalmazkodó irodai szék csak egy ártalmatlan példája a „dolgok” összjátékának, szenzortechnika és információföldolgozás révén. Ám minél több ilyen alkalmazás, annál inkább élesedik egy probléma: hogy mi a használónak „helyes” és „egészséges”, azt egy programozó határozza meg. Nem másképp, mint az önvezető autónál, amit be kell programozni, hogy az ütközések elől kitérjen. (Emlékezzünk megoldás-javaslatomra: „vaknak” hagyni az emberi fiziognómia tekintetében.) Ám más rendszereket nem lehet vaknak hagyni, mert akkor nem működnek. Ilyen rendszerek magas „környezet-intelligenciával” rendelkeznek, szenzoraik nagyon pontosan észlelnek mindent és utána választanak a programozó döntései közül. A jogász és autor Yvonne Hofstetter azt javasolja, hogy ezeket a döntéseket „etikailag”, alapértékeink és normáink figyelembe vételével programozzák, mint „value by design-t” (89). Ám világos, hogy az ilyen programozások sohasem érhetik el az olyan etikusan differenciált döntések fokait, amire egy ember képes - már csak azért sem, mert morális kérdéseknél a racionális indokok és az ösztönös impulzusok elválaszthatatlanul összejátszanak.

239

A fontos kérdés tehát, milyen területeken engedjük át a dolgok internetének döntéseinket és milyen területeken soha ne engedjük, hogy életünkről egy programkód döntsön. A múlt sok szolúcionista elképzelése (mint bemutattuk) bölcsebbé tehet bennünket! Egy ilyen bölcsességre az állami start-up-támogatásoknál is szükség van, erről széleskörű az egyetértés. Aki az egyik oldalon szabályoz, az a másikon ösztönöznie kell, ha innovációt, fejlődést, növekedést szeretne. Clever idéák, melyek energiát segítenek spórolni (ehhez még Energiamenü sem kell!RS18XII22), új környezet-technikákat kifejleszteni, 3D-nyomtatókkal emberhez méltó szállásokat készíteni menekülteknek (Ne igyál annyit, Precht!RS18XII22), hálózatokat fejleszteni és ismertté tenni, okos koncepciókkal a titkos szolgálatokat jobban ellenőrizni; valódi képzést támogatni, puszta információ-tálalás helyett – mindez egy humánus jövő érdekében sürgősen támogatandó!

Minden állam, mely a vállalkozási szellemet és a polgárok kreativitását serkenti, jól vigyázzon, hogy közben a népgazdaságnak is hasznára legyen. Olyan start-up-okat segíteni, melyek siker esetén a Google-nál vagy az FB-nél landolnak, mindennek ellentéte lenne. A szerződésalakítások támogatását ennek megfelelően kell megvalósítani.

*

A humánus jövőben a személyes adatokkal való kereskedés tilos, ezeket csak konkrét alkalmazásokkor, esetekre korlátozva legyen szabad használni. Az információs önrendelkezés alapjoga nagy tiszteletet kapjon, mert ez biztosítja a polgárok szabadságát, önrendelkezését és a demokráciát. A digitális infrastruktúra az állam dolga, díjmentesen bocsássa polgárai számára, akik ezt arra használják, hogy a digitális világban információkat szerezzenek, kommunikáljanak és orientálódjanak. Digitális hálózatok, mint a dolgok internete, az embert kell, hogy szolgálják és meg kell, hogy álljanak ott, ahol az ember jó okokból önrendelkezve etikusan cselekszik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8814508862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.