RADIKÁLIS ÉRTÉKBÍRÁLAT

Teljes szakítás a kapitalista modernnel

11 társadalommodell:* Rendszerváltás:1.Uralomkritika 2.Szubszisztencia 3.Ökoszocializmus  4.Radikális értékbírálat  5.Indusztrializmusbírálat *Modernizálás: 6.Ökológiai korszerűsítés 7.Evolúciós szociálökonómia  *Fázisváltás: 8.Reflexív modernizálás 9.(Re)produktivitás 10.Kultúraváltás11.Alternatív szabályozás

Összefoglaló

Ezen koncepció középpontjában a Marx-féle értékviszony és tőkehasznosítás dinamikája áll. Az ökológiai válság a kapitalizmus átfogó és végleges krízisének a része és kifejeződése. A fenyegető környezeti és éghajlati katasztrófák fő oka a kapitalista termelésmód egy ellentmondásából ered: egyrészt tulajdonképpeni célját illetőleg (tőkehasznosítás) közömbös a természettel, az anyagokkal és azok érzékelhetően konkrét sajátosságaival szemben, amiket elhasznál.

Az értéklogikának megfelelően csak, mint az értékképzés potenciális hordozóit tekinti és kezeli. Másrészt azonban, a relatív értéktöbblet produkciója a termelékenységnövelés útján, növekvő mennyiségben a természet anyagait igényli, mivel az emberi energiát technikával és fosszilis energiákkal helyettesíti. (Lásd: Energiamenü, energiarabszolga, RS). Ez a konkurencia hajtotta fölhalmozás-dinamika kényszerűen a természet abszolút határáig visz és – ha nem állítjuk meg - katasztrofális gazdasági, szociális és ökológiai válságokba, barbarizmusba való visszaesésbe vezet. Ezért az ökológiai válságot csak úgy lehet megelőzni, ha a társadalmi újratermelési folyamatokat az értékformától megszabadítjuk, továbbá az árutermelés absztrakt formaelvétől, a piac vak szabályzó mechanizmusától és mindenekelőtt a korlátlan tőkefelhalmozás kényszerétől. Helyükbe a piac és az államon túli tudatos társadalmasítás, az össztársadalmi reprodukciós folyamat tudatos társadalmi, anyagi-természeti tervezése kell, hogy lépjen. Csak így válnak olyan döntési folyamatok lehetővé, melyek tudatosan és differenciáltan a természet-beavatkozások tartalmára és kiterjedésére vonatkoznak. Az ezekhez szükséges intézmények tervei már elkészültek (pl. kerekasztalok és hálózatos lakossági tanácsok). Egy ilyen új civilizációra való áttérés fontos anyagi föltételei már adottak. Ami hiányzik, szereplők, a szükséges érték-kritikus tudattal, akik a rendszer-immanens válságleküzdő illúziótól mentesek. Ez a tudat kifejlődik, ha megfelelő politikával a szociális és ökológiai konfliktusok és harcok össztársadalmi összeütközésbe mennek át. Mindenekelőtt radikális átformáló gyakorlatra, radikálisan kritikus elméletre és egy új „fölforgató diskurzusra” van szükség. Növekedéskorlátozásokat és zsugorodási folyamatokat, mint antiszociális beavatkozásokat, eleve nem tartja szükségesnek. A technológiai fejlődés nem kerül elutasításra, pozitívként értékeli. (Fő képviselő: Robert Kurz).

Ezt a radikális érték-, modern- és kapitalizmus-bíráló áramlatot mintegy 20-25 szerzőből álló csoport képviseli, akik az EXIT! elméleti folyóirat köré gyűlnek ("EXIT!  Az árutársadalom krízise és kritikája „) A "szóvivőjük" a  publicisztikailag rendkívül termékeny és sokoldalú nürnbergi filozófus, történész és közgazdász Robert Kurz, egyben az EXIT! társ-alapítója és szerkesztője (www.exit-online.org.). Az ő válságelmélete ezen projekt és elődei alapját képezi (Kurz 1986). Roswitha Scholz (2000) az EXIT! koncepcióját a feminista leválás-tézissel bővítette. /A leválás-viszony az értékosztályból mellőzött, ám az értékviszonyokat éppen lehetővé tevő meta-viszony: a szociálisan szükséges, ám a társadalmi reprodukciók (gyereknevelés, házimunka, szeretet- és viszonymunka) értékformában nem ábrázolható momentumokat a nők vállára rakják, történelmileg „nőiesnek” definiálják és az érték „tulajdonképpeni” szubjektumformájáról leszakítják, ezzel az értéktársadalmasítás egyenlőségéből és egyetemességéből kiszorítják, ill. egy csonkított formába kényszerítik (Scholz 2000, Kurz 2004)/
Az értékleválás-projekt program célja egy "új elméleti paradigma kifejlesztése, amely az előttünk fekvő korszaknak megfelel" (EXIT! önprezentáció, 6. o). Ezzel egy új, "felforgató diskurzust" kell kirobbantani (uo.) és a baloldal gyámoltalan antikapitalizmusát meghaladni. Szinte kizárólag Marx tanaihoz kapcsolódnak. A projektcsoport jelszava: "Marx-szal Marx-ot meghaladni" (uo., 2. oldal). Ebben a marxi gondolkodásban - a genderviszonyok mellőzése és az osztály-szociológiai szűklátások mellett – volna egy nagyon időszerű dimenzió. Marx az „automatikus szubjektumforma”, az "(áru) fetisizmus" és az „őstörténet” fogalmával a kapitalista modern kritikáját fontos fölismerésekkel gazdagította: az uralom "szubjektummentes" lehet, ill. egy "harmadik" által, az uralók és uraltak kettősségén túl konstituált és mindkét "pólust" érinti. És a premodern és a modern között egy átnyúló közösség létezik – az önállósodott formaviszonyok alatti közös behódolás, legyen az a modern előtti totemizmus, az ősök kultusza vagy az árualakú társadalmasítás helyzetkényszere (Kurz 2004). Roswitha Scholz Adorno / Horkheimer-hez és néhány feminista teoretikushoz kapcsolódik kritikusan. Ezen csoport képviselői a kortárs szellemi és politikai életben szövetségeseket aligha találnak. A szerzőcsoport profilját radikális kritika jellemzi. A bírálat elsőbbségét elméletileg azzal a tézissel igazolják, hogy egy alternatív gyakorlat csak, mint a radikális elméleti kritika momentuma és eredménye alakulhat ki. Kurz egy "negatív nagyelmélet" híve, amely kritikája sokkal mélyebbre ás, mint elődeik a XIX. és XX. században, acélból, hogy az árutermelő modern nagyelméleti legitimációs konstrukcióját "tagadólag széttörje". Egy új pozitív elv vagy modell kifejlesztése, amely szerint minden modellezhető, nem szükséges (Kurz 2004. 16.o.f.). Kurz és társai bírálata a tőkehasznosítás viszonyaira és dinamikájára vonatkozik, ill. az ezzel kapcsolatos szubjektum-formákra és ideológiákra. Kritizálják a modern használatos nagyelméleteit, Kanttól a posztmodernig és nem utolsó sorban a társadalomkritikus mozgalmakat és koncepciókat, amelyek mind a bírálat félútján megrekednek. Mindez a tematikailag széles spektrumú elméleti publikációikban és újságcikkeikben tükröződik, többnyire élesen, provokatívan megfogalmazva . Az ökológiai válság és az "ökológiai önpusztítás" (EXIT! - önprezentáció / 1) gyakran említett, de nem, mint egy önálló, társadalmilag földolgozható problémát elemzik, hanem mint egy szempontot, az értéktársadalmasítás szükséges kifejeződését és ennek az emberiség fennmaradására kiható kockázatát. Ez a koncepció mégis érdekes elemzésünk szempontjából, mert itt központi viszonyok, dinamikák egyértelműen, kiélezetten, kritikusan kerülnek átvilágításra, melyek más koncepciókban is szerepet játszanak. A csoport szerzői erélyesen elhatárolódnak a „vaskalapos hivatalos tudományos és szellemi üzemtől” (Kurz 2004 5.o.). Az ottani időszerű vitákra és kutatásokra alig hivatkoznak, vagy csak, ha azok a társadalomkritikus diskurzusban befogadtatást nyertek. És viszont: ezeket a szerzőket az akadémiai tudományvilágban teljesen ignorálják. Még olyan kutatók is, akik hasonló téziseket vallanak, vagy hasonló kifejezéseket használnak, nem hivatkoznak Kurz-ra, sem Scholz feminista értékleválás elméletére. Kurz 1990 óta mintegy tíz könyvet jelentetett meg – melyeket publicisztikailag méltányoltak és részben még a "burzsoá sajtó" is dicsérőleg említ (többek között Steinbauer 2006).  "Kaszinó-kapitalizmus" kifejezése széles körben elterjedt. Ha a szakirodalom idézi, akkor többnyire elmarasztalja, mint "összeomlás-teoretikust" (pl. Heinrich 1999). Összességében ez egy viszonylag elszigetelt helyzetet mutat a szociál-ökológiai diskurzus tájképén. Szélesebb nyilvánosságban azonban Kurz publicisztikai produktivitásával, eredetiségével egy szélesebb, többnyire kritikus, baloldali olvasótábort ér el.

5.1 TŐKEHASZNOSÍTÁS = ÖKOLÓGIAI ÖNPUSZTÍTÁS
A koncepció alapja a következő premissza: Van egy társadalmi alapviszony, melyet a modern árutermelő társadalom összességében és „lényegében” meghatároz, ural - a szereplők szándékaitól függetlenül. Ez határozza meg a külső természethez való szellemi, gyakorlati-gazdasági viszonyt. A természet az érték anyagi hordozója lesz, a tőkefelhalmozó folyamat forrásává "degradálódik". Ez a kapitalista-patriarkális társadalmasítás "központi formaelve" és az átfogó társadalmi reprodukció-viszony érték-leválás elnevezést kapott (Scholz 2004). Lényegében ez alatt egy termelési és életmód értendő, amely az "absztrakt munkára" (Marx), értékhasznosításra, kapitalista versenyre (Ortlieb 2008) alapul, vagy a "munkaerő eladása, árutermelés, pénzjövedelem trinitására" (Kurz 2008b). Magába foglalja a női konnotált tevékenykedések kirekesztését és a leértékelését is, ezzel egy aszimmetrikus genderviszonyt (Scholz 2004). Ezzel az (érték) társadalmasítás módjával kényszerülten dinamikák, gondolkodás és cselekvési formák vannak összeköttetésben, melyek végül is a rendszer szociális, kulturális és ökológiai reprodukciós képességét ássák alá. Ez a tendencia a kapitalizmus krízisének jelenlegi (kategorikus) szakaszában az emberiség civilizált tovább létezése tekintetében veszélyes mértéket ért el.

"Identitáslogika" és szubjektummentes uralom
Az ökológiai válság ebben a koncepcióban az értéktársadalmasítás önellentmondásának szükséges kifejeződése, amely saját dinamikájában önpusztító, mert a társadalmi reprodukció szociális és környezeti alapjait zúzza szét. Ebben a központi okleírásban a szövegből két indoklásvonal olvasható ki. Az értéktársadalmasításban az általános szerkezeti ok önmagában van lefektetve, eközben két szempont is jelentős: először is a természet és sajátossága iránti elvi közömbösség. Az érték-képzési folyamatban a természet az értéktöbblet anyagi hordozója és csak, mint az értéktöbblet-cél eszközeként szerepel. Tartalma sokadrendű (Ortlieb 2008a). Az árucserében az érzéki-konkrét különböző használati értékeket, mint az absztrakt munka hordozóit, az értékkel teszik egyenlővé. Tehát mint érték válnak egyenértékűvé, az ekvivalencia elv szerint azonossá. (Segíts, Lőrincze Lajos!) Ez, a közvetlenül az értéklogikából és egyenértékűség-elvből eredő absztrakt mérték társadalmilag uralkodó észlelő és értékelő mintává válik. A macherok és teoretikusok uralkodó gondolkodási és fölismerési formája az identitáslogika, vagyis a világot érzéki sokszínűségében az értékkel kompatibilissé és így egyenlővé teszik. A természetbe és a társadalomba való beavatkozások mindenre és mindenkire érvényes elv (pénzforma, nyereségesség) szerint történnek (Kurz 2004). Az érzékelhető világ az értékforma reálabsztrakciójában oldódik föl. Az érték-leválási viszonynak megfelelő identitáslogika a különbözőséget és sajátosságot, mint eszközi értelmet  e g y  logika alá akarja rendelni (az érték és ekvivalencia formához hasonlóan), miközben ismét nőies konnotációkat (háztartási tevékenység, érzékiség, érzelem, stb.) kizár és leértékel (Scholz 2004). Az értékképzés tartalmi üressége formaelve, mint egy„Juggernaut-kerék” (Kurz 2004) tapos végig a természeten és a társadalmon. Ez a modern árutermelő rendszer az első társadalom, amely a "normális", hétköznapi menetben több pusztítást visz végbe, mint bármely új formáció nehéz születése a múltban (Kurz 2004). A világ immár totalitárius értékgazdasági irányítottsága magának a rendszernek a reprodukciós képességét ássa alá. A globális fejlesztési föltételek csak az önpusztítás és barbarizmus árán engedik meg az összes reprodukciós ág ugyanazon vak formaelv alá való alárendelését. Az értékviszony  második szempontja, ami ezen koncepció szerint részben az ökológiai válságért felelős, az öntudatlan, a szereplők számára önállósodott társadalmasítás módját illeti. Ez kizárja a társadalmi reprodukcióval való racionális, tervszerű bánásmódot, a természettel való társadalmi anyagcserét, a természet anyagi-érzéki sajátosságához való "tiszteletteljes" viszonyt. Bár az élet társadalmi reprodukciója a kapitalizmusban magas fokúan és globálisan munkamegosztással össze van láncolva, hálózatba kötve, ám a társadalmiasultság nem tudatos cselekmény eredménye, hanem öntudatlanul a céltudatos cselekvések akaratlan mellékkövetkezményeiből áll össze. A cselekvő szubjektumok "háta mögött" egy társadalmi összefüggés keletkezik, senki által elképzelve és nem tudatos egyetértés, sem egy "társadalmi szerződés" útján (Kurz 2004). Velük szemben, mint szubjektum nélküli uralom lép föl. Az egész összefüggését, a "társadalmi szintézis", az egyetemes piacverseny "láthatatlan keze" irányítja, amely a szereplőkkel szemben, mint a rendszertörvények vak hatalma lép föl (Kurz 2009b). A tudattalan, társadalmi kategóriák (áru, pénz, tőke) ill. mint ténykényszer objektiválódik minden társadalomtaggal, az „uralókkal” szemben is. /A modern és a premodern ellentéte relatív, mivel mindkét korszakban a társadalmiasultság öntudatlanul, mint „szubjektum nélküli rendszer” alapozódik meg. A fetisizmus mindkét formája, (pl. a premodern totemizmus és a modern árufetisizmus) mint szubjektum nélküli uralom az emberiség őstörténetéhez tartozik. Így nézve a modern és a premodern kontinuumot képeznek./ A szereplők csupán az öntudatlan hasznosítási mozgalom tudatos hordozói (Kurz 2004). A kapitalista árutermelés rendszerében az embereknek gazdasági tevékenységükön kívül önmaguktól nincs szociális és kulturális összefüggésük, munkájuk ezzel szemben szociális összefüggésüket negatívan, a gazdasági verseny által rakja össze (Kurz 2002). (??)

»Kétszeres energetikai összeomlás"
A második érvelési vonal szerint a tőkefelhalmozás, mint az értéktöbblet-termelés, anyagi hordozót igényel, emiatt pedig a sajátdinamikájú, korlátlan tendencia határokba ütközik. Ehhez az állapothoz már veszélyesen közel vagyunk; szociális, kulturális, valamint katonai konfliktusok robbanhatnak ki, amelyek a barbárságságba való visszaesést jelenthetik. Ezt az új minőséget Kurz (2009) mint "kétszeres energia-összeomlást" ír le. A relatív értéktöbblet termelésére általánosan érvényes, hogy az erős verseny miatt a munkatermelékenység növekedni kényszerül: az emberi munkaerő fölöslegessé válik, mert hatékonyabb technológiák helyettesítik és ennek megfelelően a dologi tőkerész megnő, vele a fosszilis energiahordozók bevetése is. Ez a "felszabadított" munka a múltban bár krízis-kiváltóként hatott, de előbb-utóbb a bővülő piacok által újra fölszívódott. Ez ma már nem lehetséges, mert a harmadik (mikro-elektronikus) ipari forradalom folyamán az 1980-as években új racionalizálási potenciálok keletkeztek, melyek az emberi energia bevetését folyamatosan és olyan gyorsan fölöslegessé teszik, hogy azt a piac kiterjesztésével újjáéleszteni már nem lehet. És fordítva, ugyanezen okból a fosszilis tüzelők elégetése olyan mértéket ért el, hogy a tartalékokat gyorsan kimerítheti és kihatásaiban a természeti létalapokat kezdi szétzúzni (ökológiai és klímakatasztrófák). /Kurz a kapitalizmus harmadik ipari forradalmának kimerítő elemzését lásd Kurz 2009d/ Egyéb energiaforrások nem jelentenek megoldást – az atomenergia más kockázatokat hordoz - a növényi bioenergia az élelmiszerárakat veri föl és éhségkatasztrófát okoz. A nem-anyagi pénzkapitalista fölhalmozás-esélyre való kitérés csak a buborék szétpattanásáig segít. Így a világtőke öndinamikájában egy kétszeres energetikai összeomlás felé visz: sem az emberi energia fölöslegességét (pusztító szociális mellékhatásaival) sem a fosszilis tüzelőanyagok kiapadását ökológiai mellékhatásaival megállítani vagy visszacsinálni már nem lehet (Kurz 2009).

Ökológiai pestis vagy szociális kolera
Ortlieb (2008a), Postone-t idézve (2003) hasonlóan érvel. A növekvő környezeti pusztításban számára a termelékenység növekedése végzetes szerepet játszik mindaddig - mint a relatív értéktöbblet termelésének forrása - az értékhez, mint a gazdagság uralkodó formájához kötve van. Amennyiben az emberi munkaerő gépekkel és energiával helyettesítődik és több terméket gyártanak, ugyanazon értéktöbblet-tömeg realizálása egyre nagyobb anyagi outputot és még nagyobb forrásfogyasztást igényel. Ez az értékképzés egy véges Földön óhatatlanul határokba kell, hogy ütközzön. Ha a globális rendelkezésre álló munkaerő felét a nálunk elért termelékenységi szinten a megfelelő anyagi forrásfogyasztással foglalkoztatnák, a Föld ökoszisztémája már összeomlott volna. Ennek eredményeként Ortlieb és Kurz számára  a „pestis vagy kolera”-dilemma lép föl: Ha a tőkefelhalmozás továbbra is a végtelenségig folytatódik, akkor a tőkehasznosítás elkerülhetetlenül a saját anyagi alapjait zúzza szét, de egyáltalán a civilizált emberi élet bázisát. /Postone 1993/2003 hasonlóan: Horkheimer/Adorno-tól elhatárolódik, amennyiben a természet fölötti uralom bűn lenne. Ők kevésbé tesznek különbséget érték és anyagi gazdagság között. Ám a kapitalizmusban a természetet nem az anyagi gazdagság, hanem az értéktöbblet miatt zsákmányolják ki. /Ha az ökológiai határokat figyelembe vennék, ez a kapitalizmus értékképzés-logikájának kiégéséhez vezetne. Az értéktöbblet növelésének meghiúsulása a kapitalista rendszerben súlyos gazdasági problémákhoz és krízisekhez vezet, lehetséges katasztrofális szociális következményekkel (Ortlieb 2008a).  Az értékképzés logikájának összeomlása az öko-katasztrófát gyengítené, de csak óriási globális tömegnyomor árán (Kurz2009). Ebből Kurz és az értékbírálat-koncepció más protagonistái arra nem következtetnek, hogy az öndinamikájú, elkerülhetetlen összeomlást be kellene várni, hogy a romokon egy új civilizáció épülhessen. A Kurz által 1986-ban kidolgozott, ma már csak kezdeményezésében ökologikus tézis, miszerint a harmadik ipari (mikroelektronikai) forradalommal a tőkehasznosítás Marx által előre jelzett abszolút belső határaiba ütközik, Kurz-nak az "összeomlás- teoretikus" hírnevét keltette. De ő és a köréje gyűlt értékbírálók ezzel egy lehetséges, nem kívánatos jövő forgatókönyvét írják le. Tehát éppen ellenkezőleg, ezen lehetőség előrejelzése akadályozhatja meg a gazdasági katasztrófát. Más szerzők számára az értékbírálók által posztulált tőkehasznosításnak tulajdonított immanens dinamikák az ökológiai válságok és kockázatok okai is egyben. Ám számukra ezek olyan trendek, amelyek nem csak rombolólag, abszolút és totaliter hatják át a társadalom egészét. Ők az össztársadalom keretein belül mobilizálható ellenerőket is látni vélnek, melyek a krízist fékezik és szelídítik, vagy akár egy technológiai-ökológiai modernizáció felé konstruktívan terelni képesek.

A felhalmozás-dinamika összeomlását megelőzni!
Csak ha tudatos emberi cselekvéssel sikerül a tőkehasznosítást és az általa konstituált szubjektumformát meghaladni, nyílik meg az út egy felszabadított posztkapitalista társadalom számára. Gazdasági stagnálás, szociális-ökológiai válságok, kulturális hanyatlás – ma már erősödő tendenciák – csak a szenvedést hosszabbítják meg és a pusztítást növelik. A társadalmi reprodukciót meg kell szabadítani a relatív értéktöbblet produkció formájú tőkehasznosítástól és a vállalkozásokra eröltetett növekedéskényszertől, mielőtt ez csak fölégetett földeket hagy maga után. Erre nem sok idő maradt (Ortlieb 2008a). Az államban nem reménykedhetünk, mivel adóbevételei az értéktöbblet produkciójának emlőin csüngnek (Ortlieb 2008a) és egyébként is csak a "magán piaci érdekek összefogó hatósága" (Kurz 2009b). És a Green New Deal ötlete ezen alapvető ellentmondások fölött teljesen átsiklik - a tőkés fölégető kultúrát nem lehet szelíddé átiskolázni (Kurz 2009). Az életalapok fenyegető elpusztítása és valódi okai az uralkodó észlelő szitáin átesnek, azért is, mert ezeket a leszakított nő-konnotált  "természet"- tartományhoz számítják (Ortlieb 2008a). Ezen felül a 200 éves kapitalizmus után ez a rendszer már szinte természetesen beivódott és a legtöbb ember számára egy teljes alternatíva nehezebben elképzelhető, mint a fenyegető ökológiai katasztrófa. (?)

5.2 TELJES SZAKÍTÁS AZ ÉRTÉKFORMÁVAL

Lerombolni, nem fölújítani

Hogy a modern érték-leválasztás viszonyának jelenlegi válsága hogyan végződik, nyitott kérdés. Lehetséges a fetisizmus utolsó formájától való megszabadulás is, de a barbárságba való út is, vagy a Marx által előre jelzett "közös bukás" (Kurz 2004, 8.o.). Ha van egy emancipációs megoldás, akkor ez csak az érték, az áru, a pénz és a piac kategóriáin túl gondolható el. A kapitalizmus stabilizálása egy új szabályozási móddal kizárt (Kurz 2004). Nem a piac állami vezetéséről, a politika által szabályozott gazdaságról van szó - mint a munkásmozgalom marxizmusa és a hagyományos politikai baloldal föltételezte. A modern fetisizmus mindkét oldalát el kell takarítani (EXIT! - önreprezentáció). Azok a mozgalmak, melyek a konkrét szocio-ökológiai problémák ellen harcolnak (atomerő, személygépkocsik) nem elegendőek, mert a szubjektum- és a reprodukcióformákat nem kérdőjelezik meg, melyek végül is a krízist okozzák (Kurz 2004). A teendő tehát a társadalmasulás értékformáját és ezzel összefüggő társadalmi tudat- és szubjektumformáit lerombolni. Ezek az általános alapjai annak a modern kapitalista társadalomnak, melyek a szenvedések és az ökológiai válság okozói. Tehát nem "ízlésesen fölújító belsőépítész, hanem kotrógép acélgolyóval" szükségeltetik (Kurz 2004, 17.o.). Nem a kapitalista modernet kell korszerűsíteni (Ulrich Beck), kiépíteni, tovább fejleszteni, reformálni, szociális és ökológiai romboló tendenciáit megfékezni, hanem alapjait lerombolni.

Tudatos társadalmasulás az értékforma fetisizmusa helyett
Hogy egy ilyen létfontosságú új civilizációba (Kurz2008) való ugrás konkrétan mit jelent, nem fejtik ki. Mindenesetre a társadalmasítás módjában két alapvető változtatást kell eszközölni: az árutermelésben a vak, elvontan általános érvényű formaelv helyébe társadalmi megvitatások és döntéshozatali folyamatok kellenek, hogy lépjenek, melyek tárgyának érzéki-konkrét sokféleségét figyelembe veszik és tudatosan, közvetlenül és kifinomultan a természetbe való beavatkozások érzéki tartalmára és hatáskörére vonatkoznak. (?) (Itt egy elképesztően nyakatekert mondat – ismétlés – törölve! RS) Hogy a jelenlegi öntudatlan, kodifikált vezérlési formákat a cselekvésről leválasszuk „kommunikatív cselekvésre és problémamegoldásokra” van szükség . A vak fétisformák általi társadalomvezérlés helyett olyan viszonyok kellenek, amelyekben a személyek, mint olyanok, egymással egy öntudatos társadalmasulásban szót értenek (uo.). Az érték önhasznosítása helyett tudatosan tervezett természeti forrástermelés kell; állam és uralom helyett a marxi vízió "dolgok igazgatása”./Kurz interjú 2009.12.19. / Ez magában foglalja a saját társadalmiasulásunkkal szembeni öntudatlanság meghaladását. Ami eddig egy vak szabályzási mechanizmust követett (például a piacét), az emberek "tudatos tudatába" vezetődnek át (Kurz 2004, 216.o.), a viszonyok és a ténykényszerek személytelen uralma elavulttá válik. A Marx által remélt emberiség – a premodern és a kapitalista árutermelés fetisizmusát átfogó - elő-történetből való kilépése történne meg. Ehhez, a valódi emberi történelem kezdetéhez, a kapitalista modern „vívmányaiból” kevés "megtartásra méltó" kerülne átvevésre. Ez azonban nem jelenti a modern valamennyi műszaki vagy művészeti alkotásainak likvidálását (Kurz 2004). A kapitalizmus technológiai örökségeit ökológiailag az érzéki „józan ész” szerint kritikusan kell értékelni, de semmiképp absztrakt módon elvetni. /Ebben az összefüggésben Kurz kritizálja az (akkori) mikroelektronika és infotechnológia válogatás nélküli elvetését a „Bielefeldi Kezdeményezésben”, C.v. Werlhof, M.Mies/ Egy tudatos társadalmasítás alkalmas intézményei már ki vannak találva - kerekasztalok, hálózott tanácsok – melyek a reprodukció tárgyainak minőségi különbségeiről tárgyalnak és az emberi források bevetését tudatosan megszervezik (EXIT! - önprezentáció). Ugyanígy a konkrét probléma-megoldásokban sincs hiány, a szemétkezeléstől a közlekedési rendszerig (Kurz 2004). Egy ilyen termelés- és életmód már csak világméretben gondolható el, a nemzeten és az államiságon túl (Kurz 2008b). Ezt közösségi alapon nem lehet megszervezni, hanem a szándékképző folyamatokat kell különböző síkokon összekötni.

Tervezés: Ne vissza a premodernbe!
A társadalmi alternatíva kulcskérdése a "társadalmi szintézis" problematikája, hogyan lehet a társadalmasulást tudatosan megvalósítani. Az ökológiailag és gazdaságilag pusztító "láthatatlan kéz", amely lehető alternatívája, Kurz szerint a "forrás-áramlások osztálytársadalmi tervezése" - az infrastruktúra bevonásával - "túl a piac, az állam és a nemzeti vagy regionális bornírtságon" (2009b). A reálszocializmus nem a tervezés miatt esett kútba, hanem azért, mert az érték mentén, nem anyagilag és társadalmilag, hanem az államon át épült. /A reálszocializmust és bukásának elemzését lásd Kurz 1994a/ Társadalmi tervezés azonban csak akkor nyer értelmet, ha az a materiális és szociális tartalomra is vonatkozik, az élelmiszerek értékformába való további bevonása nélkül (Kurz 2009b). A hierarchikus-bürokratikus állami tervezés alternatívája egy ökológiailag kibernetikusan reflektált, informatikailag támogatott decentralizált hálózat lehetne, amelynél „minden részegység az egészben képviselt, így, mint horizontális összekapcsolódás futna” (Kurz 1994). A szociális mozgalmak újra fel kell, hogy fedezzék a tervezést, nem pedig apró alternatívákkal, „szolidáris gazdasággal" kísérletezve, az uralkodó destruktív "társadalomszintézise" mellett elhaladva, tévelyegjenek. Mozgalmaik a regiópénzek, szövetkezetek, személyzetüzemek, stb. termelésük belső terein folyó önigazgatás-kísérleteire korlátozódnak. A piaci verseny kényszerein elvéreznek vagy önkizsákmányolásra kényszerülnek. Ők maguk, mint "önszervezett szegénység” a kapitalista krízisigazgatás részeivé válnak (Kurz 2009b). Az elégségesség-irányult, növekedéskritikus kezdeményezéseket, mint "ökológiai redukcionizmust" és "absztrakt lemondás-ideológiát" Kurz és társai elvetik (Kurz 2009c, 5.o.), mivel ott az általános életszínvonalat le akarják vinni, de bíznak a tőkehasznosítás töretlen "fiatalítás képességében". Bár Kurz és társai kezdeményezésüket radikál-emancipáltnak, anti-modernnek mondják, viszont erélyesen elutasítják, hogy az alternatívákat a premodern viszonyokban keressék. Az a fetisizmus nem jobb, mint az árufetisizmus (Kurz 2004). Közösségmodell-szerű aprórész-szubsztituens kísérletek nem segítenek. Mert az absztrakt munkára épülő egész rendszert kell megváltoztatni. Ezen kívül, a szubszisztencia-gazdaságra való visszatéréssel, a jelenlegi társadalmasultság fokánál, az emberiség fele éhen halna. A munkamegosztás, a társadalmi differenciálódás és a modern számos technikai vívmánya fönn kell, hogy maradjon.

5.3 GYÖKERES BÍRÁLAT ÚTJÁN A GYÖKERES GYAKORLATBA
A társadalmasultság tudatos megteremtéséhez való civilizációs ugrás lehetősége valóságos lett, köszönve az árut termelő rendszer burka alatt megérett potenciáloknak (természettudás, hálózatok, stb.). Belevágni, erre ösztökél a válság. Az ugrás azonban félre sikerülhet és önpusztításba csaphat át. De ez az alacsonyabb kockázat (Kurz 2004). Hogy hogyan sikerül, az a cselekvő társadalmi erőktől függ. A fenti értelemben vett "eltakarítás" kivitelezői ma még nem jelentek meg. Éppen ellenkezőleg, a hagyományos marxizmus, a nyugati munkásmozgalom és a politikai baloldal maga is válságba jutott. Őket korábban a kapitalizmus érvényesítés-krízisei hajtották, de ennek globális győzelme után visszahúzódtak. Az állami bürokratikus "reálszocializmus" és a Dél nemzeti felszabadító mozgalmai szintén aligha lehetnének alternatívák, ezek inkább felzárkóztató korszerűsítések, hasonló államkapitalista módszerekkel, mint néhány évszázaddal ezelőtt a Nyugaton. Még a "vulgáris marxista Caudillo-rendszer á la Chavez" Venezuelában is csak a globalizáció egyik mellékterméke. Csupán az olajárak robbanása szponzorálja, nem testesít meg társadalmi alternatívát. És a zapatisták etno-populista mozgalmai, pusztán a "nyomorúság egy bázis-demokratikus folklór önigazgatása" (EXIT! - önreprezentáció/ 1). Egy ilyen radikális transzformációra elszánt társadalmi erő tehát még nem alakult ki. Potenciális hordozóit, melyek társadalmi konfliktusok mentén formálódnak, Kurz és társai nem egy meghatározott, szocio-gazdaságilag definiálható társadalmi szereplők között keresik. Elvileg ugyan mindenki számba jöhet, mert az egyének nem oldódnak föl a kényszeredett társadalmi formákban; nincsenek abszolút, az uralkodó társadalmi viszonyok és ideológiák által lecövekelve, hanem súrlódnak azokon és vannak döntési játékterei. A szabadság esélyét nem egy másik osztályszubjektum kínálja nekik föl, hanem szükségleteik és érzéseik, valamint a vak fetisizmus kényszerburka közötti kínnal teli feszültségek átélése ösztökéli őket (Kurz 2004, 58.o.). A szubjektumforma részleges föltörésének, egy társadalmi-ökologikus válságtudat terjedésének és a barbarizmus elleni föllépéseknek már vannak egyes jelei. Ám ez egy nehéz folyamat, az önbírálat szintúgy: Hogyan érhetjük tetten, mint ellenséget, saját szubjektumformánkat, hogyan szabaduljunk meg bilincseitől? A dilemma, hogy még a szegények és a munkanélküliek is a kapitalista formákat annyira magukba szívták, hogy nekik már ezek szinte természetes, történelemfölötti létföltételeknek tűnnek (Kurz 2008b). Részben A. Gorz- ra támaszkodva, Kurz, legalábbis korábbi írásaiban nem zárja ki a pénz mindenható logikája "apró lekapcsolódási lépéseit". Emberek, akiknek az önigazgatásos közösségi tevékenységeikben (gyermekgondozás, élelmiszertermelés, javítás) már nem függenek teljesen az államtól és a pénztől, a kapitalista makroszerkezettel öntudatosabban szembe szállhatnának. Az ilyen kezdeményezések az ökológiai kritikával, politikai megmozdulásokkal  összeszövődhetnek, egy új kapitalizmuskritika alakjában. Ám a Bahro-féle kiszállások elszigetelt kommunák formájában társadalompolitikailag zátonyra futnak, elszektásodnak (Kurz 1994). Fontosak a gyakorlati ellenállások, konkrét társadalmi törésvonalak mentén. Ám ezeket a harcokat "össztársadalmi konfrontációkba" kell tovább vinni. Ezeket úgy kell megszervezni, hogy meghaladják az üzemgazdasági perspektívát ( "opelánerek vagyunk”, /Opel-Werke/) és a társadalmasulási formák kemény kritikájába menjenek át (Kurz 2009b) annak érdekében, hogy kritikus tudatosságot keltsenek a cselekvőkben és a nagy nyilvánosságban. Alkalmas lenne erre például egy repülőtér-elfoglalás (!!!), hogy ennek a közlekedési rendszernek környezetromboló jellegét kiemeljék vagy a Hartz IV munkanélküli segély elleni tömeges sztrájkok. Erre az idő megérett. Az az elképzelés, miszerint a kapitalizmus a szubjektumok háta mögött az "új öregeket" fogja előhúzni, melyet aztán többé-kevésbé változatlan formában a felszabadult társadalom átvenne, illúzió (Ortlieb 2008). Ez vonatkozik pl. a szabad szoftver mozgalom ötletére, miszerint a szellemi termelőeszközök magántulajdonát az uralkodó rendszer keretein belül meg lehet szűntetni.

Az ímmel-ámmal bírálók bírálata
Az értékkritikusok szerint az elméleti kritika úgyszólván a radikális kritikai gyakorlat és szubjektumai megalkotásának életelixírje. A társadalmi válság leküzdésében a társadalmi gyakorlattal történne közvetítés az elméleti radikális kritikán át, de semmiképp rövidlejáratú koncepciókon keresztül. Csak az alapvető tagadásból születhetik meg egy alternatív gyakorlat (EXIT! - önprezentáció). Ennek megfelelően, a szerzői csoport bírálja  a baloldali társadalomkritikus spektrum elméleti "felemásságát", azokat a balosokat, akik megakadnak a polgári felvilágosodás haladáshiténél, rendszerimmanens megoldásokat keresnek és nem vonják kétségbe a társadalmasultságot. Kurz ennek szellemi gyökerét abban látja, hogy a polgári felvilágosodás jellegét, mint a kapitalista korszerűsítés ideológiai legitimációját félreismerik (Kurz 2004). Ahelyett, hogy a polgári felvilágosodás ideáljait, mint a negatív valóság pozitív ideológiáját lelepleznék, az egyenlőséget, a szabadságot illuziórikusan a polgári valóságtól kérik számon. A felvilágosodás Kurz szerint, a XVIII. század elejétől nem más, mint a kapitalizmus érvényesítési ideológiája, egy hasznosítási elv bábája, amely most, mint világmegsemmisítő program hat; emancipációs potenciálja a premodern uralmi formák bírálatára szorítkozik. Ezzel a gondolkodási hagyománnyal szakítani kell – semmi pozitív kapcsolódás! A felvilágosodási esszenciák nem olyan eszmék, mint a többi, ezek minden ideák, gondolkodási iskolák, irányzatok, paradigmák modusai a modern világban. Ez példaszerűen áll a haladás vagy a fejlődés kategóriájára. A felvilágosodási gondolkodás banális egymásutániságába egy pozitív értékelést csempésznek be - a későbbi, mint magasabb vagy jobb fölértékelődik, a fejlődésmozgalmat egy "pozitív elv" hordozza, ezzel olyas valamit szállítva, amit nem lehet átalányban elvetni, hanem csak dialektikusan „megőrizni”. A fejlődésfogalom ilyen pozitív konnotációja a modern érték-társadalmasulás védelmezése.

Posztmodern baloldal - elméletileg gyámoltalan
A politikai baloldal az érték, áru, absztraktmunka, piac, demokrácia, stb., polgári kategóriák tárházában él és ezeket nem akarja meghaladni, kritikájuk fenomenológikus, nem elméleti-fogalmi, ennek megfelelően antikapitalizmusuk tehetetlen. A balos mozgalmak, mint az Attac pusztán jelképes tiltakozáskultúrát művelnek és a kapitalizmuskritikát megrövidítik. Pl. a megújuló energiák indoklására a munkahely-érvet használják, ami a versenyben és a nemzeti államban való gondolkodásra utal. És a Linkspartei alapításánál nem a marxi elmélet megújítása volt a vezérfonal, hanem a keynesiánus baloldali pragmatika (Kurz 2008a). A baloldal filozófiai mélypontját Foucault-val és a poszt-operaizmussal érte el. Rendszerkritika és meghaladás helyett egyes jelenségek atomizáló bírálata következett. A Hardt / Negri-féle (2004) "harcoló multitud" ill. operaizmusuk csupán a fordista futószalag-termelés reflexe, a szabotázs egy ideológiai igazolása (Kurz 2007). A „multitud” polgári világköztársaság víziója, szavatolt pénzbeli alapjövedelemmel, igencsak szegényes. A világpiac uralkodó viszonyai mellett, ezzel jobbik esetben csak egy általános szegénységszint bebetonozása és igazolása következne be (Kurz 2008a). A posztmodernisták a "belső nyüzsgésre" koncentrálnak, egy társadalmi kereten belül, amit már mint ilyennek nem érzékelnek. Bár a rasszista kirekesztés felületi mechanizmusait világossá teszik, ám a formaegészre nem fejlesztenek ki kritikus fogalmakat (Kurz 2004). Nem véletlenül nyúlnak vissza a "poszt"- elméletekre, a polgári elmélettörténet romantikus-irracionális és egzisztenciális szálára, különösen Nietzsche és Heidegger filozófiájára (uo.) Kurz számára a polgári-marxista, a felvilágosodás ideológiájából kibújt elmélettörténet végleg kimerült; ugyanúgy, mint a modern árutermelő rendszer szociális reprodukció-képessége és az ebbe bezárt munka-, körforgás és jogszubjektivitás  formája (uo.) Ezt is tanúsítják a tautologikus üres formulák, mint "a modern modernizálása" (Ulrich Beck), vagy a következmény nélküli pragmatikus etika (kommunitarizmus, civil társadalom). Ez Kurz számára intellektuális analfabétizmus, az örökkévalóság és a kikerülhetetlen világpiac dadogó dicsérete. Joggal hivatkoznak a felvilágosodásra, mert ez tényleg az ő végleges állapotukat testesíti meg (uo.).

Literatur

EXIT-Selbstdarstellung o.J.: EXIT!-Eine programmatische Selbstdarstellung . Kapitalismus­kritik für das 21.Jahrhundert.Mit Marx über Marx hinaus. Das theoretische Projekt der Gruppe »EXIT!«
[http://www.exit-online.org/…02.06.2010]

Hardt, Michael/Negri, Antonio 2004: Multitude. Krieg und Demokratie in Europa. Frank­furt/Main, New York

Heinrich, Michael 1999: Untergang des Kapitalismus? Die »Krisis« und die Krise. In: Streifzüge H.1

Kurz, Robert (2008b): Interview mit der brasilianischen Zeitschrift Carta Capital. März 2008
[http://www.exit-online.org/…; 02.06.2010]

Kurz, Robert 1986: Die Krise des Tauschwerts. In: Marxistische Kritik H. 1, S.7- 48

Kurz, Robert 1994: Gibt es ein Leben nach der Marktwirtschaft? Überlegungen zur Transfor­mation des warenproduzierenden Systems (2.Teil). In: Neues Deutschland vom 25./26.06.1994

Kurz, Robert 1994a: Der Kollaps der Modernisierung. Vom Zusammenbruch des Kasernenso­zialismus zur Krise der Weltökonomie. Leipzig

Kurz, Robert 2002: Der Appetit des Leviathan. Privatisierung und „schlanker Staat“: eine Illu­sion.
[http://www.exit-online.org/druck.php?tabelle=schwerpunkte & po…]

Kurz, Robert 2004: Blutige Vernunft. Essays zur emanzipatorischen Kritik der kapitalisti­schen Moderne und ihrer westlichen Werte. Bad Honnef

Kurz, Robert 2007: Editorial zu EXIT! 4/2007

Kurz, Robert 2008a für die Redaktion von EXIT!, Januar 2008: Eiszeit für kritische Theo­rie Offener Brief an die InteressentInnen von EXIT!
[http://www.exit-online.org/…; 02.06.2010]

Kurz, Robert 2009: Der energetische Kollaps. Arbeit, Öl und Krise des Kapitalismus. In: Theater der Zeit. Arbeitsbuch 2009. Heft 7/8. S.80-83

Kurz, Robert 2009a: Blühende Wirtschaft. Vom schönen Schrumpfen: Wachstumskritiker for­dern ein radikales ökonomisches Umdenken. Kann die Idee einer wachstumslosen Wirt­schaft den Ausweg aus der Krise bieten? In: Der Freitag, 23.7.2009

Kurz, Robert 2009b: Ökonomische Froschperspektive. In: Neues Deutschland. 17.07.2009, S.4

Kurz, Robert 2009c: Weltkrise und Ignoranz. Offener Brief an die InteressentInnen von EXIT! zum Jahreswechsel 2008/09.
[http://www.exit-online.org/…02.06.2010]

Kurz, Robert 2009d: Schwarzbuch des Kapitalismus. Ein Abgesang auf die Marktwirt­schaft. Frankfurt/Main

Leicht, Ulrich 2005: Kleine Geschichte des wertkritischen Theoriebildungsprozesses von seinen Anfängen im Jahre 1986 bis heute. Von der Zeitschrift »Marxistische Kritik« über die Gruppe "Krisis" bis zu seinem neuesten Ausgang, dem Projekt »EXIT«
[http://www.exit-online.org/…; 05.06.2010]

Ortlieb, Claus Peter 2008 (für die EXIT!-Redaktion): Editorial zu EXIT! 5/2008, Februar 2008
[http://www.exit-online.org/…;02.06.2010]

Ortlieb, Claus Peter 2008a: Ein Widerspruch von Stoff und Form. Zur Bedeutung der Produktion des relativen Mehrwerts für die finale Krisendynamik. Vorabveröffentlichung eines Beitrages für EXIT! H.6 2009
[http://www.exit-online.org/…;02.06.2010]

Postone, Moishe 2003: Zeit, Arbeit und gesellschaftliche Herrschaft. Freiburg

Scholz, Roswitha 2000: Das Geschlecht des Kapitalismus. Bad Honnef

Scholz, Roswitha 2004: Die Theorie der geschlechtlichen Abspaltung und die kritische Theorie Adornos, Referat zum Roberto-Schwarz-Symposion in Sao Paulo, August 2004
[http://www.exit-online.org/… ;02.06.2010]

Steinbauer, Agnes 2006: Eine Abrechnung. Die Profiteure und die Verlierer der Globalisie­rung. In: Süddeutsche Zeitung am 12.06.20