EGY EMBERBARÁT ÖRÖKÖS – M. Engelhorn – SPIEGEL/RózsaS

A bécsi Marlene Engelhorn (31) 27 M €-t (11,5 mrd Ft) örökölt. Ebből 25 M €-t el akar ajándékozni.

SPIEGEL: Engelhorn asszony, amikor Ön életéről beszél, úgy tűnik, gazdagnak születni nehéz sors.

E: Ellent kell mondanom. Nem beszélek a magánéletemről, csak arról, ami az osztrák gazdagokra tipikus. Övék az összes vagyon fele, jól vannak – köszönve az extrém szegénységnek.

Sp: Önt idézzük: Gazdag család tagja lenni szinte vallásos jellegű. Születésekor „dúsgazdagnak” keresztelik. A gazdagságot firtatni arcátlanság, a pénz ellen vétkezni veszélyes. Ön túloz, nemde?

E: A dúsgazdagok egy mikrokozmoszban élnek, amely mindenek előtt jómódukat mentegeti. Ha valaki beleszúr ebbe a hólyagba, könnyen elveszíti legfontosabb kapcsolatait. Védőreakció indul be, üzenete: Ne kritizálj, mert megjárod.

Sp: Ön mégis kritizál.

E: Az én kritikám strukturális.

Sp: Ön 25 M €-t akar elajándékozni és a 99% nem-privilegizáltak életét élni. Mi az, ami erre ösztönzi?

E: Arról van szó, mi, mint társadalom, hogyan osszuk el vagyonunkat. Kinek áll hatalmában erről dönteni és kinek nem? Vagy nem akarja azt állítani, aki szegény, az maga tehet róla?

Sp: A dúsgazdagoknak sejtelmük sincs arról, mit jelent kedvezmények nélkül fölnőni.

E: Aki csak sajátjai között él, sosem firtatja a gazdagságot. Egy francia magániskolába jártam, a többi bécsi módos gyerekekkel. Jártak oda ösztöndíjas nem-gazdagok is, ám ez a két csoport sosem keveredett. Naívságomban azt hittem, ez a nyelv miatt volt. Badarság, mindenki jól beszélt franciául! Később jöttem rá, osztálykülönbségről volt szó.

Sp: Csak a sajátjaival barátkozott?

E: Nem, másokkal is. Voltam lakásaikban, nem villában éltek, ahogy én. De ezt még akkor nem firtattam.

Sp: Volt kívánsága, amit nem teljesítettek?

E: Persze. De ez nem fontos.

Sp: Az 50 fős grémium, amely az osztrák társadalmat kell, hogy leképezze, most kezdi meg munkáját. Ők döntenek a vagyonról. Ön mért ódzkodik ezt megtenni?

E: Nem tűnne tisztességesnek. Ki mondaná meg, jól döntöttem-e? Demokratikus úton kell maradnunk. Az út a cél.

Sp: A tanácskozás mért nem nyilvános?

E: Zavarna a 100 kamera!

Sp: A bizottság reprezentatív, így 30% a szélsőjobb FPÖ képviselői.

E: Nem kutattuk az irányultságot. Komolyan akarjuk venni a demokráciát. Ki jogosíthat föl eldönteni, ki jó eléggé, hogy helyet kapjon az asztalnál?

Sp: Ön kikötötte, ember- és demokrácia-ellenes célokra tilos költeni. Akkor mégis beleszól.

E: Ezek csak védőkorlátok. Nem tudom elképzelni, hogy 50 ember 6 hétvége után eldönti, valami emberellenest fognak csinálni.

Sp: Hogy értesült a szerencséjéről?

E: E-mail-t kaptam a pénzügyi tanácsadóktól. Ők is örökölnek, de sikerült megválnom tőlük. A hír sokkolt, ez a halom pénz megterhelő. 99% azt mondaná, hálátlan, hogy nem örülök. Nekem ezzel rengeteg dolgom van.

Sp: Ezt nevezik luxusproblémának. Elkezdte családját szégyellni?

E: Sosem szégyelltem. Inkább ezt az óriási egyenlőtlen elosztást. Családom gazdagsága hevesebbé tett.

Sp: Az Ön egyik felmenője a BASF alapítói közt volt.

E: Eladta részesedését és beszállt a Boehringer gyógyszerkonszernbe. Ezzel nagyot kaszált.

Sp: A Boehringer a náci időkben ún. árja üzemeket kapott. Ez mennyire hat Önre?

E: Ezt alaposan föl kellene dolgozni, másoknál is. A legtöbb cég kollaborálva és kizsákmányolva növelte vagyonát.

Sp: Ez mind az Ön születése előtt volt. Mégis, nem érzi magát vétkesnek, hogy ebből profitál?

E: Inkább felelősnek. Tudjuk, hogy a nagytőke nélkül nem lett volna ilyen a háború. Mit kell tennünk, hogy ez ne ismétlődjék meg?

Sp: A Boehringer-t a 90-es évek végén 11 mrd $-ért eladták. Az Ön családja, hogy elkerülje az adózást, a cégeket a Bermudákra költöztette... Ön megkísérli ezt valahogy jóvá tenni?

E: Családom történetét földolgozni nem célom. Minden dúsgazdag családot át kell világítani.

Sp: A Wikipédia szerint Ön „aktivista”.

E: Ezt nem mondanám. Ezzel azokat tiszteljük meg, akiknek munkája gondot hoz a fejükre. Én nagymértékű kedvezményezett vagyok. Nincs szükségem munkahelyre, 3éve közügyekkel foglalkozom.

Sp: Zavarja, hogy milliárdos-örökösnek titulálják?

E: Büszke vagyok rá. Egyetlen ok, amiért meghívnak nyilatkozni: a vagyonom.

Sp: Még a New York Times-ben és a Guardian-ban is szerepelt, Ön egy médiafigura. Ezt élvezi?

E: Fontos a témát fölvetni. Ám remélem, a média hamarosan megérti, nemcsak mindig velem kell foglalkoznia. Hívjanak meg másokat is, pl. szakembereket, akik egy adómodellt képesek szétszedni.

Sp: Ön úgy véli, a dúsgazdagság demokráciaellenes. Pedig fordítva van: a gazdasági szabadságok föltétlen a demokráciához tartoznak és ezzel a lehetőség is a meggazdagodásra.

E: Ez így van a kapitalizmusban, de ezzel ez nem automatikusan demokratikus.

Sp: Ön eltörölné a kapitalizmust?

E: Az aktuális kapitalizmus megmutatta, hogy csak ember és természet kizsákmányolásával működik.

Sp: „Pénz” c. könyvében azt írja, a szociálállamot beáldozzák a neoliberális kapitalizmusnak. Ezt cáfolja, hogy Németországban az utóbbi 10 évben bevezették az alap- és az anyasági nyugdíjat, a nyugdíjat 63 évtől. Lett lakáspénz és gyerekpótlék, állami pénz az idősotthonoknak.

E: Nem ismerem a pontos számokat, de minderre azért volt szükség, mert az egyenlőtlenség eldurvult.

Sp: Ön nem tesz különbséget az USA-féle turbokapitalizmus és a német vagy az osztrák szociálállam között.

E: Ha egy kicsit jobban megy, nem jelenti, hogy nem mehetne még jobban. A vagyonelosztás számít. Tegyük föl, én a leggazdagabbakhoz tartozom, Ön a maradék 99%-hoz. Én államkötvényekbe fektetek be, házakat veszek, amikben Ön lakik. A kamatokkal megkapom az Ön adópénzét, de a lakbérét is. Nem is tudok annyit kiadni, amennyit beszedek. Tehát még több pénzterméket veszek, még több házat és megemelem az Ön lakbérét. Ekkor aztán lakbér-támogatásra lesz szüksége.

Sp: Egy vállalkozó kizsákmányolásból él.

E: Igen, ez alapelv.

Sp: Ön elfelejti, milyen gondokkal küszködnek a vállalkozók: az építész nem kap megbízást, de fizetnie kell az embereit. Az étterem bezár, mert nem kap elég személyzetet.

E: Engem nem regionális és kis cégek érdekelnek, hanem a nagy struktúrák.

Sp: A BionTech nagy vállalat. Szerényen indultak, multimilliárdosok lettek – ez teljesen legitim.

E: Nem. Ezt a vakcinát nem annak köszönhetjük, hogy a tulajdonosok magánemberek. Már előttük is sok munka folyt bele, kezdve az mRNA-alapkutatástól, amit a társadalom fizetett.

Sp: Ez nem ilyen egyszerű. Karikót lefokozták, mert nem hozott elég pénzt. Csak a Biontech pénzével ért célba.

E: Igen, pénzre szükség van. De nem föltétlen privátpénzre.

Sp: A közstruktúrák az mRNA-technológiát már fölfuttatták. A még-több-pénz ösztönzése nélkül a vakcinából semmi sem lett volna. Egyesek pénzsóvárgása mindenki hasznára vált.

E: Nem rendelhetjük a kapzsiság alá magunkat, abban a reményben, hogy néha valami jót is hoz. A felelősségtulajdon annyit tesz, hogy a nyereségek nem kerülnek elosztásra, hanem bent maradnak a vállalkozásnál.

Sp: Ön erkölcsi különbséget tesz megdolgozott és örökölt pénz között?

E: Mindegy. Döntő, hogy a jólét valamikor túlkapásba csap át. Ekkor a gazdagok megváltoztathatják a társadalmat. Minden mandátum, elszámolási kötelezettség nélkül. A vagyon hatalom.

Sp: Ön azt tervezi, mumkából fog megélni.

E: El akarok szakadni családom gazdagságától és fölemelkedni a 99%-ba. Ha szinte mindenki munkára szorul, ez rám is vonatkozhat.

Sp: Egy lektor fizetése 2000 € nettó. Ennyiből kell, hogy megéljen.

E: Bájos, hogy a SPIEGEL aggódik az Engelhornokért, ám ez egy kissé paternalisztikus!

SPIEGEL, 16. 3. 2024

»Es kann nicht sein, dass wir uns der Gier unterordnen und hoffen, dass ab und zu mal was Gutes rauskommt.«

KOMMENT

Amit ez a hölgy tesz (ha mindez igaz), példaértékű. Oszd szét vagyonod a szegények között, mondja a Biblia. (Hogy aztán azok legyenek gazdagok?) Az ilyen helikopterpénz visszaüthet. A jótékonykodó bűnözőket vonzhat. Talán névtelenül, csendben jobb lett volna? RS