AZ ÚJ ZÖLD OSZTÁLY - Currid-Halkett/Spiegel/RózsaS
Az US szerző, Elisabeth Currid-Halkett könyve, a The Sum of Small Things megjelent németül: "Fair cselekedet? A fogyasztás szétszakítja a társadalmat."
A luxusmárkák és a logok csillogó kora: a 90-es és a nullás évek. A tv-ben a »Sex and the City« futott és egy pár Louboutin-cipő elegendő belépő volt az elitekbe. Mára azonban a tüntető fogyasztás "tömegkompatibilis magatartásmóddá" vált. Hitelt könnyen kapsz, néhány luxuscikket szintén, champagne a sarki diszkontnál. A nagy ruhamárkák mellett több kedvező szubmárka is betört a piacra. Az online shopping és az Ebay second hand-je lehetővé tette márkás ruhaneműk kiszállítását bárhová. "A demonstratív fogyasztás demokratizálódása", mondja Currid-H.
Ám hogy reagálnak az ún. elitek, ha az anyagi javak már nem különböztetik meg őket? Finomabb ismertető jegyeket keresnek. Pierre Bourdieu, szociológus: "A finom különbségek egyre finomabbak lesznek." A tulajdonos-polgárságot leváltja az ízlés-polgárság.
A szerző erre talált igazolást az US-statisztikában. A gazdagok arányosan kevesebb pénzt adnak ki karórákra, ékszerekre, autókra - jólétük fitogtatására. Az alacsonyabb jövedelműek viszont több pénzt költenek státuszra, de épp ezzel árulják el, hogy ilyen nincs nekik. Az új érvényesítő fogyasztás nem föltétlen drága, hanem inkább információintenzív. A gát nem az ár, a gát a tudás.
A tipikus zöld választók SUV-okat vezetnek? Ha igen, ez egy kettős morál? Az új német kozmopolita nagyvárosi diplomás sokkal diszkrétebben válik el a tömegtől, mint a régi elitek. Nyilván életstílusokhoz nekik is pénz kell, de már nem olyan őrjítően sok. Ennél fontosabb a kulturális tőke. És ez teszi az új társadalmi játékot ilyen álnokká.
A szabályokat Currid-H.-nál tanulmányozhatjuk. Ez ugyan US megfigyelés, de a trend Európában is ez. A diagnózis Andreas Reckwitz tézisével rokon: A szingularitások társadalma. Az eredetiség a trompf. Legyen mindenki kreatív és valósítsa meg önmagát! Az átlagember egy kifutó modell. Legalább is ez érvényes a véleményformáló körökre ("új középosztály"), amit Currid-H. "föltörekvő osztálynak" nevez. Aki az új nagyvárosokon csodálkozik, olvassa e két szerzőt. Ők írnak a diplomások lakóhelyeiről.
Az új osztály tagjai kulturális jegyekkel mutatják hovatartozásukat. Míg az alsóbb osztályok drága holmikkal páváskodnak, az új osztály informáltsággal. Ők azért választanak egy bizonyos jószágot, mert tudják, hogy az környezetbarátabb, tartósabb, fenntarthatóbb, jobb. Nem csupán jókedvből fogyasztanak, hanem választásukkal jelzik, hogy ők a társadalom informált és lelkiismeretes tagjai. A New York Times-t olvassák, megvetik a tömegárut, golyóstoll helyett töltőtollat használnak, Craftbeer-t isznak és büszkék arra, hogy kis, szerény éttermekbe járnak és nem egy gasztrolánc fiókjába. Ha mégis fast food, akkor a Foodtrucks-tól, semmi esetre sem McDonalds. Céljuk jobb emberekké válni és ezt másoknak meg is mutatni. Nagyvárosokban élnek, ahol több az eladott művészi háztartási textília, bútor, tévé. Hobbi helyett több pénzt adnak ki utazásokra és éttermekre, koncertekre, színházra. Ezen élményorientált kiadások mellékhatása: több kulturális tőkét generálnak. Föltűnő az is, hogy a városiak egészségesebben táplálkoznak. Los Angeles, New York, Miami und San Francisco városában több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, míg vidéken több fagyasztottat, konzervet, kólát, édesítőt. "Az vagyok, amit tudok" - ma ez Descartes átírva.
Mindez az ipari társadalom szerkezetváltásának tudható be, szolgáltató ill. tudástársadalom következik. A jól fizetett gyári állások eltűnnek. Aki gazdagodni akar, nem termékeket gyárt, hanem ideákat. Idea, tudás, kultúra - ezek az új státuszszimbólumok. Anyagi bőség van, így az embereknek elég idejük lett életük jelentőségéről és értelméről elgondolkodni. Többet foglalkoznak a környezetvédelemmel, feminizmussal, kisebbségi jogokkal. Ezek materiális értékorientációk. Paradoxon, hogy a globalizáció és a kapitalizmus azoknál is rossz hírű, akik ezekből különlegesen profitálnak. A mainstream-kapitalizmussal szembe menni drága, ezt mindenki tudja, aki bio-terméket vesz. Ez a kereskedelem 1994 óta ötszörösére emelkedett az USA-ban, az utóbbi 5 évben megduplázódott. Az ügyfelek úgy érzik, mintha az ipari társadalom előtti csere- és agrártársadalom részei lennének.
Az ígéret: fogyasztás a fogyasztásbírálóknak. Demonstrálhatják a rendszer megvetését - de továbbra is feljebb kapaszkodhatnak a rendszerben. Fogyasztási döntéseikben arra törekszenek, hogy választásuk helyes, információ- és tényalapú legyen. Olyanok, mint egy csupa stréberből, okostojásból álló iskolaosztály. A többi osztály gyanakodva figyeli őket. "A morál osztálykérdés" írja Currid-H. Ez a németeket a balos Sahre Wagenknecht-re emlékezteti, aki bestsellerével az ún. lifestyle-balosokat szidja, akik kedvezményeiket személyes erénynek tartják. "Változtatás helyett önmegerősítés folyik, a zöldek leváltották az FDP-t, mint a jólkeresők pártját."
Szívesen elfelejtjük, hogy a kulturális tőke főleg az anyagi jólétből ered. A New York Times előfizetése nem drága, de élvezettel olvasni műveltséget föltételez és művelt barátokat, akikkel vitatkozhatunk. Az új osztály jól keres, nem kivétel nélkül, de kivétel nélkül műveltek. (Mekkora a személyes CO2-lábnyomuk?RS21VII6). Becsülik a tudást és úgy fogyasztanak, hogy közben fitogtatják tudásukat. Erkölcsösen fogyasztanak, de öntelten és így meglehet, több kárt okoznak, mint a régi elitek. Annyira meg vannak győződve legjobb döntéseikről, hogy az egyenlőtlenséget maguk körül nem is látják. Mi nagyobb: az öko- vagy a distinkciós tudatuk? Ego vagy öko? A kettő alig választható el.
Ezen fejlődés veszélye a kulturális szétszakadás. Némely mai státuszszimbólum, tehát a táplálkozás, a beszéd mikéntje, a sportolás, a gyereknevelés sokkal mélyebb jelentőségű, mint az anyagi javak. Mintha az életet többé nem élnék, csupán előadnák.
Az új osztály pénzét okosan és fegyelmezetten fekteti be, javakba és szolgáltatásokba, melyek emelik életminőségüket, a szabadidő, az egészség, a művelődés terén. A kulturális tőke gyorsabban gyarapszik, mint a pénzügyi. Az új elit elszakad az alsóbb rétegektől. Koncentrálódásuk a nagyvárosokban csak mélyíti a kulturális szakadékot. Aki vidéken lakik, azt gyorsan elfelejtik. Mivel az újságokat az új elit írja tele, ez a küszöb alatti ítélet élénk visszhangra talál.
A pandémia erre csak ráerősít. Aki hónapokig csak a saját városnegyedében lakik és dolgozik, még hivatalosan sem utazik, saját miliője usanceját hajlamos általános érvényűnek tekinteni. Aki aztán hónapok után elhagyja a várost, pl. Hamburgból az Ostsee-re utazik hétvégére, ott sok mindenen megütközik. Visszatetsző lehet neki a helyi divat, a bi és trikolor hajfrizurák, a tetkók, az elképesztő sok túlsúlyos. Idegenkedik a kávéautomatáktól, mert szűrős kávégéphez szokott, az automata-fagylalttól, mert cukrász-manufaktúráktól vásárol és nem utolsó sorban a maszkmoráltól, mely alaposan eltér a saját buboréka fegyelmétől. A kihívás: nem sznobbá válni.
Vajon a járvány és a homeoffice változtat-e a nagyvárosok diadalmenetén és a bennük lakó diplomások szociális típusán?
Talán mégis van a vírusnak egy mellékes jó hatása.
SPIEGEL, 16. 6. 2021
Zwischen Ego und Öko
