ÁPOLÓK LÁZADÁSA – Riadó a kórházakban – SPIEGEL/RózsaS

Egyre kevesebben dolgoznak a kórházakban és további 40% is távozni akar. Az ápolók szervezkednek.

Egy berlini ápoló (32) írt nekünk, nevét önvédelemből titkolja. 10 év után a kiégéshez közelít. Nem kezelheti betegeit, ahogy tanulta, halálra dolgozza magát, változtatni akar. „Aki még nem pánikol attól, hogy öreg és beteg lesz, az nem lát semmit. Kollégáimnak segget csókolhat mindenki, csak azért, mert megjelennek a klinikán.”

Az ápolók eddig évekig hallgattak. A német klinikákon már a kovid előtt is gyakran vészhelyzet volt – csak akkor könnyebb volt ignorálni. Mára a túlterhelés nemzeti kérdéssé nőtt. Országszerte 160 ápoló kezdte el jegyzőkönyvezni „élményeit”. Fácit: A betegek sokszor magukra vannak hagyva. A mindennapi túlterhelés tragédiákat okoz, ezek bevésődnek az ápolók lelkébe. Emberek halnak meg a sürgősségin, csecsemők esnek le a földre. Épp az a hely, amely enyhítést és gyógyítást ígér, kockázati területté vált.

A Deutsche Krankenhausgesellschaft (DKG) portálján ez áll: A HELYZET OLYAN ROSSZ, MINT A HANGULAT. Két év járvány után az emberi erők fölőrlődtek. Az ápolók maguk is megbetegszenek, a klinikák 90%-a kiesésüktől szenved; ¾ nem képes minden ágyát kiszolgálni. Évtizedek óta személyzethiány van, aki most beteget jelent, az valóban nélkülözhetetlen.

A dráma a privatizációval kezdődött, a 90-es években. Azóta a klinikák gazdasági üzemekké váltak. Egy hete az orvosok tüntettek, jobb munkakörülményeket és a szolgálat korlátozását követelték. Ám míg a tervezhető műtétekhez orvosokat alkalmazni nyereség, az ápolók csak költséget okoznak. Ezért az ő számukon spórolnak.

Épp az az SPD politikus, aki most egészségügyi miniszter, okozta 20 éve a kisiklást. 2004 óta a klinikák nem a beteg kórházi napjai és ápoló igényei szerint kapják a pénzt. A jövedelem alapja a beavatkozás, térd- és csípőműtét után fix összeg jár. Ezért gyorsan hazaküldik a pácienseket. A szakértők akkor úgy hitték, túl sokan túl sokat bábáskodnak a betegek körül. A következmény: 2012-ben egy ápoló 13 beteget látott el, míg Svédországban 7,7-et, az USA-ban 5,3-at. (Meghalt a beteg? RS).

„Időközben javítás történt, de a hibák még ma is kihatnak.” - mondja Eugen Brysch, Deutsche Stiftung Patientenschutz. Lauterbach elismerte a hibát. 2020 óta a betegbiztosítók az ápolást külön fizetik. Ez ugyan akadozik a bürokrácia miatt, de a miniszter egyszerűsítést ígért. Az új reform főleg azért bukdácsol, mert Németország évek óta nem írt elő kötelező számú ápolót. Nemzetközi fölmérések mutatják, hogy a személyzet terhelésével nő az elhalálozás. Brysch: „Méltányos ápoláshoz méltányos munkafeltételek szükségesek.”

Csak 2019-ben vezette be Jens Spahn (CDU) a minimum-személyzetszámot – kiválasztott osztályokon. Ám alapul a leghiányosabb klinikákat vették. Egy jó ápolás-indikátor sosem volt, legfeljebb életveszély esetére. Tapasztalt ápolók a számot elégtelennek tartják. Így a sebészeteken éjszaka egy ápolóra 20 beteg jut. Teljesen lehetetlen, írja egy éjszakás ápoló a jegyzőkönyvbe. Legjobban felháborítja, hogy ha ezt sem tartják be, kapnak egy ejnye-bejnye bírságot.

Lauterbach 4 hónap után sem ért el semmit. Az ápolók menekülnek. Részmunkaidőre váltanak, külső cégek lízing munkaerői lesznek, több fizetésért és tervezett sihtért. Az Alice Salomon Hochschule Berlin 2700 ápolót kérdezett meg. 40% teljesen ki akar szállni. Ha megtennék, az egészségügyi rendszer összeomolna.

22 300 helyre keresnek ápolót, háromszor többre, mint 2016-ban. A kovidosok csak súlyosbították a helyzetet, ahogy a beteg ukránok is. Az ő gondozásuk drágább, mert traumások és senki nem beszél ukránul.

Sztrájkolni szégyelltek volna. Nem hagyhatták ott a magatehetetlen betegeket. Ám szervezkedni is restek voltak. Két év corona lökést adott, most védekeznek. A jegyzőkönyvek a stratégia részei. A »Schwarzbuch Krankenhaus« nyomás a politikusokra. „Az itt publikált esetek szörnyűek, de számunkra mindennapi valóság.” - mondja a Berlin Kórházmozgalom szóvivője. Tarifa-szabályzás kikényszerítésével akarják saját és betegeik helyzetét javítani. El kell szakadni a nyereség-irányultságtól. Első eredmény már látható. A ver.di szakszervezet 18 nagyklinikán jobb munkakörülményeket harcolt ki. „Az elvégzendő munka és a személyzetszám megközelítőleg összhangban van.” Nem több pénzt akartak, hanem szabadidő-kiegyenlítést, megfelelő személyzetszámot és megbízható üzemtervet. Nem szeretnék, ha vasárnap riasztanák, mert egy kollégát helyettesíteni kell.

Az NRW 6 klinikája ultimátumot adott a politikusoknak május 1-ig. Ha addig nem jön jobb személyzetterv, korlátlan sztrájkra lépnek. A berlini Vivantes és Charité dolgozói új tarifaszerződést harcoltak ki. Ha a személyzetcél meghiúsul, egy pontrendszer szerint kompenzáció jár. A deviza, amiben a fizetség esedékes: Szabadidő, kor-részidő, sabbatical, tervezhető siht.

A SPIEGEL szembesítette a klinikákat az ápolók jegyzőkönyveivel. A Charité tagadja, hogy folyamatos túlterhelés lenne, ezt még 2022 januári kovid-csúcsidőben is sikerült elkerülni. A kommunális klinikakonszern Vivantes érti az ápolók türelmetlenségét. Áprilistól még egy szabadnapot kapnak havonta. Beismeri, hogy a szerződés betartásához 1500 új ápolóra van szükség, ők pedig országosan keresettek.

SCHWARZBUCH HEBAMME (bába)

Szülészet, Vivantes Berlin.

Bába vagyok és naponta szabad születésnapot ünnepelnem. Ám ma éjszaka csak rohangáltam. 6 nő hívott, hogy segítsünk szülni. Kolléganőim kimentették magukat: „A csöngőhöz/telefonhoz kell mennem, egy másik szüléshez, sajnálom; azonnal jövök.” Bár tudja, nem jön. Sajnos, nincs szabad szülőszoba, mondtam a síró várandósnak. Le szeretne feküdni, de nincs hova. Egy másik 23 hetes terhesség után halott babáját szinte egyedül kell megszülnie. Megpróbálok ott lenni, hogy oszlassam a félelmet, a gyászt, a kétségbeesést. Ez alig sikerül, mert máshová hívnak. Sok mindent láttam, de ez megviselt. Szülés után megmérem a kislányt, bénán fekszik a karomban. Láblenyomatot veszünk, első és utolsó fotót készítünk. A szomszédban egy csecsemő úgy sír, hogy majd meg szakad. Csak éhes. Az anyuka bénázik az első szoptatásnál. Megmutatom, hogy kell, de biztos, hogy újra hív.

Ez nem kíséret, hanem gyámkodás. 7 nőre jut két bába. Egy tapasztalt támogatóra van szükségük, aki átöleli őket és előhívja erejüket. A köpenyemen vér, izzadtság és magzatvíz. Nincs időm átöltözni, gyorsan lemosom a vért a kezemről, mielőtt a csöngőhöz rohanok. Még 2 óra az ügyelet végéig. Most dokumentálnom kell. „A személyzet maximális leterheltsége miatt nem lehetett megfelelő ellátást biztosítani.” -írom mindig. Túléltük az éjszakát, mondja kolléganőm. Túlterhelés-jelentést írunk, jogi biztosításként – de semmit sem fog változtatni.

Egy éve vagyok bába, de máris kiégve érzem magam. Nem tudom, meddig bírom és mi lesz a sorsom. Egy akartam lenni a bölcs asszonyok között, aki szavakkal legyőzi a fájdalmat és a félelmet. Aki érti a dolgát, empatikus és nélkülözhetetlen minden emberélet kezdetén. Mind a hét várandós ilyet kellett volna, hogy kapjon, de csak töredékét kapta. Hétszer születésnap, a „Milyen szép, hogy világra jöttél!” helyett „Azonnal jövök.”

SCHWARZBUCH KRANKENPFLEGER (30)

Belgyógyászat, Vivantes Berlin.

13 éve vagyok ápoló, szeretem a hivatásom és büszke vagyok rá. Sokkol a nyomorúságos ellátás ezen a klinikán, ahol két évig kibírtam. Betegeim fulladnak, kivétel nélkül pánik miatt, mely pár perc alatt halálfélelembe megy át. Berlin előtt az ilyen tüneteket aránylag jól kezelhettem – ezen a klinikán nem. Egy team 45 ágyat lát el. De a lízing-ápolók gyakran beteget jelentenek. Ami itt folyik, az tömeg-felügyelet. Bármennyire hajtom magam, nem végzek.

A mentők néha egyszerre 4-5 halálos beteget hoznak be, az oxigénpalackjuk is üres, némelyeket holtan találjuk a folyosó egyik zugában. Még az elején a főorvos ezzel fogadott: „Próbálj meg nem becsavarodni, ha a lízinges nem jött be és a kollégádat a másik osztályra rendelték.” A következő sihtben 30 súlyos beteg vár rám. Demensek szökdösni próbálnak, tbc-seket kell elkülöníteni, több kisebb akut fulladásost kezelni. Az egyetlen kolléganőm még nem ismeri ki magát az osztályon. Van két asszisztens is, de ők a tbc-szobába nem hajlandók belépni.

Ma, miután a fájdalomcsillapítók nem hatottak, szenvedni hagyok több beteget. Időhiány miatt kénytelen vagyok a krónikusokat brutálisan kezelni, legalább a szarból kiszedni őket. A fulladást, egyéb híján, morfiummal csillapítom. Közben ételkiosztást, új felvételeket, telefonszolgálatot is kell szerveznem. Éjfél előtt 2 percet sem ültem le, az esti kört sem abszolváltam, inni sem ittam semmit. Majd' összeesek.

Hazafelé kívánom, bár törne el a lábam. Még sem jelentek beteget. Állapotom aggaszt, legszívesebben lelépnék, mégis újra bemegyek. Nem tudom, kinek mit adtam be, kivel mit beszéltem. Éjszaka arra riadok föl, hogy pulzusom 120 és halálfélelmem van. Ilyen állapotban nem mehetek be, ekkor jelentek először beteget.

SCHWARZBUCH NOTAUFNAHME

Sürgősségi, Vivantes Berlin

Lement az első 4 órám. Szívinfarktusos, agyvérzéses, csonttöréses és egyéb betegeket láttam el, három társammal. Valójában heten kellene, hogy legyünk. Amikor gyógyszerért rohanok egy sztrókosnak, egy zavart férfi állít meg: „Nővér, ott valaki kifut!” Bosszankodom, ilyenre most nincs időm. Ám amikor szemébe nézek: pánik; megfordulok - az ember nem túlzott. Egy beteg beszürkült, száján barna folyadék ömlik, mint egy rozsdás vízcsapból. Félreviszem, bár tudom, késő. A sokkszobába toljuk, megpróbáljuk a légutat fölszabadítani, szívét masszírozzuk. A megjelenő belgyógyász leint bennünket. A beteg bélrákos, papíron nem engedélyezett semmilyen életmeghosszabbítást. Rosszullétét senki nem vette észre, csak a pszichiátriai beteg.

SCHWARZBUCH KINDER

Gyerekosztály, Charité Berlin

Amikor a korai sihtre megérkezem, a kollégák erejük végén vannak. Nem mentek szünetre, túlórában dokumentálnak. Egy hétéves kisgyerek halálán van. Régi ismerős, fél életét kórházban töltötte el. Alig beszél. Nem bír fölkelni, vénán át tápláljuk; tisztogatni, pelenkázni kell. Már reggel 13 pirulát kap.

Egyik gyerektől rohanok a másikig. Egy kislány könyörög, ne mossuk, ne adjunk pirulákat, ne etessük. „Nem akarom! Nem akarom! Menjetek ki!” Nincs időm győzködni, belediktálom a tablettákat. Szörnyű így dolgozni, mint a gép. Ahelyett, hogy a gyermekkel lennék, vigasztalni, bátorítani próbálnám, robotként dolgozom. Az ember nem számít. Ezt a terhet hordozom.

SCHWARZBUCH NOTAUFNAHME

Uniklinik Münster

A sürgősségi a földszinten van, de a sokkterem az első emeleten, a CT-hez közel. Éjszaka egyedül vagyok. Ha a sokkszobában másik beteget kell ellátnunk, a lentit magára kell hagynunk. Ha a beteg fölkel a hordágyról és elesik, nincs senki, aki segíthet. Ha ittasok randalíroznak, vagy a páciens monitora riadóztat, nem hallja senki a földszinten. Csak a portás van a bejáratnál, de messze. A helyzetet sérelmeztük, de azt mondták, nem találnak ápolót.

Hajnal 5-kor egy fiatal újvesés beteg érkezik, magas lázzal, hidegrázással. Rákapcsolom a monitorra, légzése szapora, vérnyomása leesett, szepszise van. Csöng a telefon, egy baleset áldozatát hozzák a sokkterembe. Előírás, hogy két ápoló legyen. Egyik a beteget látja el, a másik adminisztrál. A súlyosan sérültet választom, de közben többször lerohanok a vesebeteghez. Ígérem neki, visszajövök. Az orvosok is a sokkszobában vannak lekötve. Ez a legszörnyűbb érzés, valakit komoly kár érhet, mert nem győzöm a munkát. A vesebeteg rosszléte ellen nem kap semmit, ezért a fertőzésbe belehalhat.

SCHWARZBUCH INNERE MEDIZIN

Belgyógyászat, Vivantes Berlin

42 éve dolgozom itt. Az éjszakai műszakban 18 beteget kell ellátnom. A stresszhez már hozzászoktam. Most az egyik beteg, akin az osztályos orvos punkciót végez, sürgősen vizelni akar. Ugyanekkor egy haldoklót hoznak be, aki tele van sebbel. Neki egy speciális matracot és külön szobát kell keresnünk. Néhány várakozó a haldoklót bámulja. Mások engedély nélkül bemennek a szobába. Amikor egy csöngető beteghez igyekszem, egy pszichiátriai beteget látok a szobájában, ruhátlanul fetreng a székletében. A hívó beteg hiperventilál, orvost kér. Az orvos azt mondja neki, súlyos beteg és most meg fog halni. Nincs időm megnyugtatni. A súlyosan sérülthöz rohanok vissza, átmenetileg betolom egy szobába, hogy ne bámulják. Hirtelen meglátok egy embert a folyosón, egy súlyos fejsérüléssel. Istenem, csak most ne kapjon senki szívrohamot! Aki számolta, eddig 6 beteggel foglalkoztam, maradt még 12.

SPIEGEL, 9. 4. 2022

Aufstand der Pflegekräfte

KOMMENT

Kölni orvos barátom meséli, az üzem kiszámíthatatlan. Sokáig nyugi lehet, aztán egyszerre lecsap a legnagyobb tornádó. Talán nem kellene ennyire a klinikákat hibáztatni, ha a fő bűnös a rendszer. Nem lehetne a legjobbat átvenni, mért kell újra föltalálni próbálni a meleg vizet? Lehet, egy megaklinika egy óriásvárosban nem is lehet másmilyen („tömegfelügyelet”). Ott gyakoribbak a súlyos esetek. Persze, a dráma a betegnél kezdődik, aki tesz azért, hogy beteg legyen. Visszaél a jóléttel. A SCHWARZBUCH napló sincs teljesen rendben, a 160 közül a SPIEGEL nyilván válogatott. Az „Aufstand” kétségtelenül jogos, a helyzet drámai. A kérdés, vajon mindenütt az-e? A szenvedő ápolók talán kissé hajlanak a túlzásokra („Inni sem ittam semmit, WC-re sem mentem”). A köpenyt sem cserélő bábánál is hibádzik valami, hisz Semmelweis óta tudjuk, milyen könnyű megfertőzni a gyermekágyas kismamákat. Ezen apró kérdések ellenére emeljünk kalapot az egészségi fronton harcolók előtt. Nincs keményebb munkahely a világon!

RS