Betegségeink 60%-a magától meggyógyul. Nem kell mást tennünk, csak hátra dőlnünk. Ha testünket-lelkünket nem terheljük tovább, pihenünk és megfelelően eszünk, iszunk - a test meggyógyítja önmagát. Ha nem így volna, nem volnánk itt, mint homo sapiens. Az ember 100 évig él – ha hagyják. Ismerjük föl az orvosi esetet!

Nemcsak a testünk öngyógyító: lelkünk is. Ha békén hagyják őskörnyezetében - meggyógyítja önmagát. Csodálatos életmegóvó reflexekkel, ösztönökkel, megérzési képességekkel rendelkezünk. Lelkünk gondozása talán a legfontosabb. Pálya- és párválasztás, ép test és lélek, család, szépérzék, mérték: életünk, emberségünk lényegét adja meg. Természetes környezetben, jó családban, barátok mellett, ha baj van, mindenki megtalálja a legjobb megoldást. De a lelki csapdákat már eleve el is kerülhette, pl. tapasztalt idősebbek segítségével, akik még azt is meg tudják mondani, jó lesz-e egy házasság?

Ilyen ügyekben nem kérdezhetjük az informatikust, az csak nullát és egyet tud mondani. (Gyerekeink kiválóan kezelik a számítógépeket, de ez é l e t i d e g e n tudás, mert egy szöget sem tudnak beverni. A világpiacra képezik ki őket, csakhogy az bármely pillanatban összeomolhat.) De még az orvos sem mondja meg (minden 4. diagnózis téves), mitől lesz egyszerre mísz a hangulatunk, megy el az életkedvünk.

Csakhogy az ilyen nagyszülők már eltűntek, nagyvárosban pedig – egész természetes reakció folytán - mindenki neurotikus lesz, „homo urbanicus”. Elveszíti józan ítélőképességét, lelkének nyugalmát. Munkahelyből meg abból választanunk, ami van. Így aztán iskolaorvosokhoz (Schulmediziner) fordulunk, agyafúrt gépekkel, pirulákkal próbáljuk kezeltetni magunkat. Minél több a gyógyszer, annál több a beteg. A város, az orvosok, a gyógyszerek csapdájába esünk. (Már 1988-ban a düsseldorfi MEDICA kiállításon 75 000 féle gyógyszert kínáltak, holott a WHO 360-at tart szükségesnek).

Ha rossz helyre születünk, kétszer annyit kell dolgoznunk magunkon, de utána megnyugodhatunk: ennyit tudtunk tenni. Az ember kiszakította magát a természetből és ezért bűnhődik. Aki házában, gyereke helyett 10 000 gyári tárgyra vigyáz (ennyit számoltak Aachenben egy átlagos háztartásban), szalagon dolgozik, a tavaszodást sem veszi észre – nem maradhat egyensúlyban. Bárki tanúsíthatja: már egy félórányi séta egy közeli parkban mennyire fölszabadító tud lenni. Kutya- és macskatartók tudják: még az állat is, mint régi természet-társ, mennyit jelenthet.

Újra kéne gombolni a kabátot.