A játék mindig ugyanaz volt: az SPD/CDU pártközpontokban indították a betonprojekteket. Ehhez zöld területeket, fákat, régi épületeket akartak eltakarítani. Mihelyt megneszeltük, kiszálltunk a helyszínre, a lakosságot fölhergeltük, tüntettünk, mozgósítottuk a sajtót, a tévét. A százezres példányszámú polgári napilap, a Kölner Stadtanzeiger igyekezett elhallgatni a problémás ügyeket.

Általában a végén ledózeroltak bennünket,de sok mindent sikerült megmentenünk: Kölnben 22 természetvédelmi terület fűződik a nevemhez. Még a kormánnyal is összetűztünk a kormányzati repülőtér miatt (Köln-Bonner Flughafen). A kifutópályákat szélesíteni akarták, betonozni a Wahner Heide lápos-dűnés, nagy értékű biotópot. A sátortábor itt is hetekig kitartott, ám végül győzött a „felsőbb érdek”. Egyik ilyen városvédő akció volt a platánok védelme a Ringen a földalatti (U-Bahn) építésekor 1985-ben. A városnak útjában voltak a felszíni villamosok a körúton, így hát föld alá akarták dugni, hogy az autóknak több hely jusson. A Kaiser-Wilhelm-Ring egy szélesebb szakaszán viszont egy kis park húzódott százéves gyönyörű platánokkal. A „Belagerung” hetekig tartott, sátrakban, tábortűz mellett őrködtünk a város kellős közepén.
Egy hajnalban azonban lecsapott a vidéki rendőrökből álló rohamcsapat,
és az utolsó odaláncolt srácot is lehozták a fáról.
A másik országos hírűvé vált ellenállás a Stollwerk csokoládégyár védelme volt 1980-ban. Fülest kaptunk, hogy a Stollwerket le akarják rombolni. Megszálltuk a gyárat. Forró nyár következett. Helikopterekből röpcédulákat dobáltak: „Ön illegálisan tartózkodik a gyár területén! Azonnal hagyja el!” A lakosság velünk szimpatizált, élelemmel, itallal látott el bennünket. A kölni módszer, a „kifulladni hagyni” bevált. A forradalmárok nyaralni mentek. A gyár java részét azonban sikerült megmenteni. Átalakított lakások, kultúrtermek lettek. A kölni utcazenész, Klaus, a hegedűs, könyvében részletesen leírja az „anarchia nyarát”. (3)