RÉGEN AZ EMBEREK NEM HALTAK MEG

Össze zsugorodtak, aszottak,  majd szerveik többsége egyszerre mondta föl a szolgálatot. „Megöregedett és meghalt”. Az egészséghordó dongái (mozgás, táplálkozás, lelki higiéné, stb.) ma már nem egyszerre rövidülnek - ha a baleset-donga a legrövidebb, ott folyik ki az egészség. „A nap reggel fölkel, este lenyugszik és az ember élete a halállal végződik. Csak ennyit kell, hogy tudjon az ember.” (Lukanga Mukara). A halált attól kezdve találta ki az ember, amióta elkezdte az eszét járatni. A „halál” sem más, mint közmegegyezés. Nem tudhatjuk, mi lesz, ha kihűlünk. Orvosok ezután is – rövid ideig – élő tudat jeleit látják.

Ha meghalok, az entrópia-törvény fölfedezője nevével leheljem ki lelkem? (Clausius). Hát nem szebb: „Mert elmegy az ember az ő örökös házába és a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt.” (Prédikátor, 12,9).