56
Az apokaliptikus leletek tömkelege és a próféciák sokasága mutatja, hogy egy állam sem néz olyan rettegéssel a digitalizálással szembe, mint az USA. A Silicon Valley egy marsbéli enklávénak tűnik, egy olyan országban, ahol a végítélet-próféciákra több ok lehet, mint az összes többi ipari államban. Míg német földön az US-amerikai mentalitás átvételét ajánlják, a kritikus nyilvánosság qz USÁban már rég arról gondolkodik, hogy a mesterséges intelligencia uralmához vezető folyamatot megállítsa. Maga Bill Gates is az intők soraiban, mint vendég arról lamentál, hogy a fejlődés irama túl gyors és lassítására gépadót javasol (12). Ám van-e értelme fékfolyadékot cserélni egy olyan gépben, amely teljes gőzzel a kanyarból kirepül?
És No.-ban? A háló mély bugyraiban, a Chaos Computer Club-ban, az ún. jövőintézetekben, ritkán az egyetemeken, gyakrabban az alkoholgőzös és technikaittas estéken születnek jövőképek, pontosabban jövőkép-töredékek, eltúlzottak és elégtelenek. Magas gazdasági elvárások, társadalmi aggodalmak, kevés remény, valamennyi mérlegelés, kivágások, skiccek, mozaikelemek – de nem festmények. Társadalmunk digitális jövőjére nincs pozitív szcenárió. Bizonyára a nagyvárosok lehetnek zöldebbek, energiahatékonyabbak. Az orvoslás precízebb lesz, öregemberek smart-robotokat kaphatnak, amelyek gondozók és háziállatok is egyben. Intelligens világítás igazodik hozzánk és mindent szebben láttat, de mindez nem társadalmi, sem politikai, sem népgazdasági vízió. Még egy jövőkép kerete sincs, amit kívánnánk és emberi színekkel kifestenénk.
57
Amit ma követelünk, azt nem lehet mérni. És ezt nem lehet a politikára bízni, amely, mint utaltunk rá, kreativitáshiányban szenved. Még panaszkodni sem érdemes, a „politikának” nincsen címe, egy leveles ládája sem, ahová kritikánkat bedobhatnánk, ahogy a „gazdaságnak” és a „kapitalizmusnak” sincs. A politikusok csak akkor reagálnak, ha erre a nyilvánosság őket rákényszeríti. És a kritikus nyilvánosság csak tudatváltozással keletkezik. Ehhez azonban aggodalmak és félelmek nem elegendők. Meg kell mutatni, hogy egy társadalmi és gazdasági forma lehetséges, amely az embereket az egyhangú és emberalázó munkáktól megszabadítja. És még azt a néma tudást is elveszi, hogy az ember értéke pénzbeli bére által mérhető.
Meg kell tanulnunk a digitális technológia lehetőségeit nemcsak a gazdasági verseny szempontjából nézni, hanem mint egy jó társadalmi modell lehetőségét is. Már most csíráznak új életformák a régi középréteg jól megtrágyázott talaján. Digitális újítók, akik autójukat megosztják és tetőkertjüket urbánus farmerként használják. Folklór a tehetőseknek - vagy társadalmi jövő? A kérdés politikailag dől el. A jóra való átépítés nem fog magától megtörténni. Egy gazdasági logika sem termel ki magától egy emberhez méltó életet. Az életesélyek demokratizálása politikai föladat. Ha semmi sem történik, azok a szcenáriók valósulnak meg, melyeket csak az adatmonopolisták és az

58

önkizsákmányoló aukcionaristák ismernek, mögöttük a sovány lerázottak hada. Először fessük magunknak a falra ezt a szörnyképet – disztópiát -, hogy megtudjuk, mi áll egy humánus utópiával szemben. Utána nézzük meg, hány ember reagál az új életbizonytalanságokra a digitális forradalom kezdetén és ezt mért teszik.

59

A PALO ALTO KAPITALIZMUS KORMÁNYOZZA A VILÁGOT

A disztópia

No. a 2040-es évben. A gyerekek, akik 2018-ban születtek, most fiatal fölnőttek. (Ha nem sodorta el őket háború, járvány vagy éhínség.RS18VIII12). Ők már nem egy kísérlet-tévedés, vakmerőség-tapasztalat világában élnek. Ők egy adatmátrixban élnek, ami megmondja , mi a jó nekik. Ha reggel fölébrednek, egy élőnek tűnő varázslatos nő vagy férfi hologramja jelenik meg nekik. Közli velük, hogy aludtak, mit álmodtak és miért. Ismerik vércukorszintjüket, szív-keringési adataikat, hormonállapotukat. Ajánlanak egy napi programot, hozzá beszerzik azokat az eszközöket, melyekre vágyakoznak. Életük többé nem mehet félre. A Goggle, Facebook és co. megszabadított a szabadság diktatúrájától.

Ebben a balesetmentes életben nagy az esélyünk, hogy 100 évesek legyünk. Minden sejtünk egy Petri-csészében klónozható, a 3D-nyomtató szükség esetén új vesét, májat, saját szívet nyomtat ki. Mymuesli-ből Mayorgan lett és ezúttal tényleg az enyém. A városon átsétálva látható, hogy minden hálózatba van kötve, szenzorok és kamerák figyelik minden lépésünket, bűnözés kizárva, eltérő viselkedés rögtön lelepleződik. A megvilágosítás igény szerint változik,

60

az árak a boltokban le-föl mennek, aszerint, ki lép be és milyen vásárló hangulatban. Önjáró autókat ide sem kell rendelnünk, ismernek bennünket és tudják, mikor kell jönniük. A legtöbb üzlet körülöttünk valójában csak kulissza, az áruszállítás főleg online és drónokkal történik. Társunkat keresőprogrammal találjuk meg, ezek „véletlenszerűen” hozzák nekünk, hogy a régimódi romantikus igényeinket kielégítsék.

Pénz még van, még hozzá több, mint régen, de nem érme és bankjegy formájában. A valósággá vált Truman Show színfalai mögött fantasztrilliárdok áramlanak. A pénz, amit sok ember állami alapjövedelemként kap kézhez, finom módon azokhoz jut, akik még dolgoznak. Kétosztály-társadalom lett: a jól keresők osztálya elkülönül a lerázottak tömegétől a jólétmátrixban. Az előzőek gyerekei privátiskolákba és elitegyetemekre járnak, majd a Big Data cégek pszichotopiáiba kerülnek be. A többiek mind rosszul fizetett óvónők, fodrászok vagy idős-ápolók tengődnek, robotok támogatásával, vagy egyáltalán nem dolgoznak. Gyerekeik a munkaelitbe egyáltalán nem kerülnek be. Aki állami iskolába jár, lent marad. A nagy nyerő így a a globális befektető cégekből, spekulánsokból, geek-ekből (kockafejűekből) álló szövetség. Üzletelőknek egyszerűen csak az adatkereskedelem a nagy biznisz, sokkal nagyobb és mindenkinek sokkal biztosabb, mint a pénzspekuláció. Benne vannak „because that's where the money is”. Őket etikus kérdések sohsem foglalkoztatták, legalábbis a munkahelyükön nem. És üzleteiket nem veszik személyesen. Az efficiens gondolkodás hajtja Silicon Valley-t tovább.

61

Sokkal jobban, mint Mark Zuckerberg vagy Larry Page fantáziája. Partnereik és beszállítóik többnyire férfiak, akik már 14 évesen algoritmusokat gyártottak, amikkel a nőket ellenállhatatlanul meggyőzték. A Second Machine Age fiatal gárdája a befektetők segítségével megvalósította álmait. A megfigyelő államtól nem tartanak. Egyébként sem élnek át olyat, amit el kellene rejteni. Ha a Google és a többiek beültetnek a mátrix-hintába, semmit sem veszíthetsz. Akinek egyébként sincs szociális fantáziája, csak technikai, azt nem zavarja, hogy a reptéren, a vonaton vagy az étteremben amúgy is mindenki az okostelefonjában van elmerülve. Nem tűnik nekik ellentmondásosnak, hogy a digitális orvoslásról álmodnak, mely halhatatlanságot hoz, míg olyan sok energiát és forrást elhasználnak, hogy az emberiséget végleg kiirtják. Az elképzelés, hogy öregkorukban egy R2-D2 robotra lesznek bízva, nem riasztja őket, inkább örülnek neki. Végre otthon! És mások iránti együttérzésük egyébként sem volt. Így végbevihették a nagy átépítést és megteremtettek egy 2040-es világot, olyan emberek győzelmét, akik az unalmast a kockázatos elé helyezték; a virtuális élet diadalát az élet fölött!

A Silicon Valley fölemelkedése sok minden. De főképp az élettől való félelem győzelme. App-ok és algoritmusok egyre inkább kiiktatták a véletlent, a sorsot és az élet kalandját és mindebből egy óriási bizniszt csináltak. A GAFA-k (Google, Apple, Facebook, Amazon) pénztőkéje, mely 2018-ban még pár billió US-dollár volt, 2040-ben már 50 billió dollárra rúg. A 2020-as években az olyan óriásokat, mint az Exxon Mobil, Petro China vagy General Electric, leszorították a legértékesebb vállalatok listájáról. A régi ipar bajnokai 2040-re teljesen eltűntek. Ami bennük értékesíthető volt, azt a GAFA-k bekebelezték. Mark Zuckerberg már több éve az USA elnöke és Donald Trump, a régi ipar állambarbárja már rég halott.

Sem az EU, sem az USA nem fékezte meg az óriás monopolistákat, amíg megtehették volna. Elmulasztották a polgárok integritását és szabadságát védeni, amíg ehhez meg volt a hatalmuk. A blokád akkor nem utolsó sorban a német gazdasági szövetségektől jött. Bármennyire is idegenkedtek a GAFA-k üzleti praktikáiktól és az adatkereskedelemtől, mégis sóvárogtak profitjaikból részesedni. Ezért ellenezték az emberi szféra üzleti kiárusítása és az üzleti gyakorlatok megtiltását. Hogy ebben a játékban egyáltalán nyerni nem fognak, inkább csak veszíteni, 2018-ban sokakban ez egyáltalán föl sem merült. Holott minden realista számára előrelátható volt. Hisz csak a Google 2018-ban nagyobb értékű volt, mint az egész európai kommunikációs ipar. Hogy ezt majd versennyel behozzuk, felelőtlen fantáziálás volt. A magánszemélyek kémlelését a német titkosszolgálatok is, a BND, az alkotmányvédő hivatal és a MAD is megakadályozhatta volna, ehelyett örvendeztek az adatgyűjtésnek és minden kísérletet, ezt megkurtítani, a személyes adatokat anomimmá tenni, csírájában fojtották el. A belügyminiszter a terrormerényletek miatt nyomás alá került és jóváhagyta az adatgyűjtést.

63

Hol másutt mutathatott volna kemény föllépést, ha nem a terrorizmusnál? Minden évben eseteket prezentálnak a médiumoknak, ahol az adatellenőrzésnek köszönve merényleteket időben megakadályoztak. A megvadult iszlamisták merényletei a 2010-es években, a legkedvezőtlenebb időkben történtek meg. Így a kérdés a titkosszolgálatok számára föl sem merült, hogy a merényletek nélkül is a megfigyelési lehetőségeket kihasználták volna. Mért is lett a titkosszolgálati központ Berlinben a Chausse Str.-én sokszorta nagyobb, mint volt előtte Pullach-ban és Kölnben, 30 évvel a hidegháború után? És ez akkor, amikor már semmilyen aktaszekrényre és tárolóhelységre nem volt szükség, csupán parányi adathordozókra. Kézenfekvő volt, hogy minden kisebb lesz.

Ám hatalom visszaélések nélkül sohasem volt vonzó. 2018-ban sem volt másképp, mint 2040-ben. A szabad internetes kommunikáció ígéretére nem a szabadság tavasza jött, hanem a totális megfigyelés hosszú tele. A nyugati demokráciák ezt elképesztően gyorsan tudomásul vették. És aki egyik oldalon az alkotmányt idézte, az másrészt szívesen részt vett az új megfigyelési és ellenőrzési lehetőségekben. Így az játszódott le, amit a szociálpszichológia shifting baselines néven ismer: egy dolog lassú áttolása egy teljesen új dimenzióba, ezer apró és észrevehetetlen lépésekben. Így lettek a németek nácik, vagy így szoktak rá egy fényvédő faktor 3-ról az 50-re.

64

Így fogadták el szabadságkorlátozásukat minden nagyobb ellenállás nélkül és a digitális világ minden kis apró áldásának örültek: a GPS-től az önvezető autókig, a bűnmegelőző kameráktól a smart city-ig ezer szenzorral és kamerával, melyek minden rezgést jelentenek. Így vezetett az út a kockázatmentes háborúig, ahol a katona arctalan marad, bíróság előtt nem felel, köszönve a szisztematikus drónbevetéseknek.

De mért nem védekezett legalább a német nyilvánosság? Egy-kettő mégis. De aki a bizonyos üzleti és megfigyelési praktikák ellen föllázadt, az rögvest spinnernek és pánikkeltőnek számított. (Szegény Precht!RS18VIII12). Vagy még rosszabb: a technika és a haladás ellenségének. Holott sem a technika, sem a haladás ellen nem voltak, hanem egy bizonyos technikát nem akartak és másmilyen haladást kívántak. Ám a haladás szívesen az alternatíva-nélküliség maszkjában lép föl. És a lobbisták retorikája egy olyan kosztümöt szabott neki, amelyben olyan világosan állt előttünk, hogy másképp már nem is tudtuk elképzelni.

Emlékeznünk kellett volna akkor 2018-ban az Új Világ meghódítására, Hernán Cortés-re és Francisco Pizarro-ra. A konkvisztádorok csak azért hódíthatták meg 600 emberrel az azték birodalmat és 160 hazardőrrel az inka államot, mert a veszélyt senki sem vette komolyan. E helyett az indián kultúrák a behatolókat tengerentúli isteneknek tartották, holott kezdetben még könnyen visszaverhették volna őket. A 65

konkvisztádorok békétlenséget szítottak, az őslakosságot új ideákkal, vágyakkal és járványokkal árasztották el. 2018-ban a német gazdaságot és politikát hasonló helyzetben láttuk. Ők magukat azonban nem így látták. Egészséges középrétegüket látták, No. gazdaság-gerincét. És látták, hogy országunk lakosra kivetítve több világpiacvezető szabadalommal bír, mint az USA. Sokban világpiac-vezetőnek látták magukat, úgy vélték, ez egy rendkívül védhető magas kultúra, mígnem jöttek a halálos találatok. Papjaik és augurjaik is rossz tanácsadók voltak, clever korszellem-szörfölők, készséges potyautasok, örök Commis Voyageurs. A színpadon ültek tarka sneaker-jeikben, tar fejükhöz illő levélzöld szemüvegeikkel, hanyag sweatshirt-tel puha pocakjaikon és a digitális diszrupcióról, a Silicon Valley future lab-jairól áradoztak. Tálcáikról breaks of tomorrow recepteket adtak el, mint a régi vigécek varrócérnát. Úgy beszéltek a jövőről, mintha maguk csinálták volna. Némelyek még azt is hitték, csak ellenségeik öltözékét kell magukra ölteni, nyakkendőiket megoldani, szakállt növeszteni és a mágia máris átáramlik rájuk és a régi cégeikre.

Az optimizmus nemcsak motiválhat, de el is ringathat. Ha arra szólít föl, üdvözöljünk egy olyan fejlődést, amely nyilvánvaló okokból eltaszít, ideológiává válik Mert a népgazdaságot fenyegeti, vagy mert egy olyan életminőséget ígér, melyet nem jobbnak, hanem rosszabbnak érzünk. Ám Silicon Valley a change és invent varázsszavakat idejekorán természeti törvénynek kiáltotta ki. És az úttörést gyerekes ártatlansággal párosította: „Főleg olyan dolgokat építettem, melyeket magam is kedveltem.” - mesélte Mark Zuckenberg,

66

mely úgy hangzott, mintha gyerekszobáját rendezte volna át. Vagy: „Mi nem azzal a gondolattal ébredünk reggel, hogy pénzt kell keresni.” (13). Milyen szép, hogy Silicon Valley-ben senki erre nem gondolt. Így terjedhetett el a szép új világ egyre jobban és életünket így tudta a saját szabályai szerint újra föltalálni és átrendezni. A Silicon Valley világcégei 2040-ben szívesen emlékeznek föltartózhatatlan fölemelkedésükre. Először gyerekkorukra a 90-es években, a vadnyugat korára, mikor még az internet közös mező volt, sok szétszórt telepessel. Nagy szabadságígéret mindenkinek, aki több demokráciát és részvételt akart. És akkor, 2000 táján, jöttek a clever-ek, profik és smart-ok. Spekulánsok hátszelével tették a földet termékennyé és hatékonyan megművelhetővé. Eközben zárt protokollokat használtak, vagyis tulajdonaikat szögesdróttal vették körül, amelyen kívülről nem lehetett áthatolni. Telkeiknek szép neveket adtak, mint Twitter, Instagram, Facebook, LinkedIn vagy WhatsApp és fölvásárolták egymást. Termékeiket kikapkodták a kezeikből, ahogy ez van, mikor Zuckerberg az interneten olyan dolgokat épít, melyeket szeret és ezeket jól védett tulajdonná teszi. És így egyszer aztán az internet nem mindenkié volt, hanem keveseké: a GAFA-ké, kínaiaké (BAT: Baidu, Alibaba és Tencent) és az orosz enklávéé (Mail.Ru Group és Yandex).

/INTERNET – ÉRTÉK VAGY SZEMÉT? „Ami nincs a Google-on, azt nem érdemes tudni!” (Prezi). „Ami a maroktelefonból megtudható, értéktelen kacat.” (Tüntetés a MtudE ellen, 2004). Az internet új korszakot hozott. Embereket köt össze, akik sose beszéltek volna egymással, egyívásúak megtalálják egymást. Mindenki lát mindenkit: ötletek, találmányok, új gyógymódok, építő eszmék terjednek. A gazdaság növekszik, munkát ad az embereknek. Nem kell távoli helyekre utazni; könyvtárba, képtárba, színházba, moziba, koncertre menni – az internet mindezt behozza a szobánkba. Demokratikus: mindenki szóhoz juthat, kommentelők levezethetik dühüket. És a „fekete” oldala? Először is kell hozzá egy (száz?) gép. Itt már egy milliárd ember lemarad. Villany, vezeték, szerver is szükséges és ezekhez energia – jó néhány erőmű. Ha egyike is kiesik, csak v o l t interneted. (A könyvet csak leemelem a polcról). 30 év után hol a világmegváltó fölfedezés? Ami a belátást, együttérzést, szolidaritást fejleszti? Ám a legrosszabb - mint minden erős gyógyszernek, ennek is - a mellékhatása lehet: halál. Az arab tavasz – milliók nyomorba döntése – nem kis részben az internet számlájára írható. A globalizáció az internet hullámain világszerte pusztít. Gyarmatosítás szgéppel. A technokrata szörny fölfalja a maradék szubszisztencia-önellátó életmódokat. A menekültáradat a globalizáció ára, mondja Slavoj Zizek. Látják a képernyőn, milyen jól élünk mi és megindulnak. L. Lessig: Az internet végzetes a demokráciára. „Fiatal, nem állta ki a próbát” (P. Kafka, 1989). „Ami találmány most jön: vagy fölösleges, vagy káros,” (tudománykritika). A kiberháború elkezdődött. Internet-manipulációval először dőlt el egy USA-elnökválasztás, de a Brexit is így jött. A világ internetfüggősége halálos csapda. Szoktasd rá a világot egy tolvajnyelvre és kaszálj! Nincs rendjén, hogy huszonévesek milliárdok fölött diszponálnak. Nem lehet magánvállalatok kezében a világ. A magántulajdon – veszély esetén – legyen fölülírható! (Hát mégis ökoszocializmus?) Egyre többen élnek virtuális világban, csak azt hallják, amit hallani akarnak. 33. kockázat: a csendes meghülyülés. Félő, hogy az egyesült jóságos világszellem helyett maga az antikrisztus ölt testet és az internetkorszak lesz a legrövidebb az emberiség történelmében! SZEDJÜK ELŐ MARADÉK JÓZAN ESZÜNKET! (ökobetyár 2015, lásd még: Youtube, Hálózatkutatás-bírálat, A meztelen szomszédgyerek).

Mivel senki sem élhet hatalmas barátok és szövetségesek nélkül, az adatok új urai szívesen cserélték fantasztikus kincseiket anyaországuk titkosszolgálataikkal.

67

Egy bizonyos Snowden úr borította először ki a bilit. Kínában arra sem vették a fáradságot, hogy úgy tegyenek, mintha másképp lett volna. Így született ott a 2010-es években a „terv a jobb emberek számára”. „Ilyen még sosem volt az emberiség történelmében, ilyen nincs az egész földkerekségen!” lelkendezett a pekingi professzor Zhang Zheng. Milyen „izgalmas” egy „becsület-hivatalt” fölállítani, a jó embereket a rosszaktól megkülönböztetni (14). 2020-tól Kínában az embert folyvást jobbá teszik, hogy kifogástalanul működjék. A „szociális bizalom méltósági rendszer”, egyszerűen minden polgár adatait begyűjti, figyeli, hogy zebrán kel-e át, tiszteli-e apját-anyját? Vagy egy gyerekkel többet nemz-e, az internetről feketén filmeket tölt-e le, vagy a kutyapiszkot nem gyűjti össze. Egyeseket az állam előnyben részesít, másokat büntet. Ha valakinek a pontszáma a becsülethivatalnál Rongcheng-ben 1050-ről 600-ra zuhan, annak, úgymond, annyi. De ez, mindenki tudja, csak a legritkább esetben fordul elő. Kína bűnkatalógusa 2040-ben már 20 éve kifogástalanul működik. A kormány hivatalos célja példásan teljesült: a bizalomra méltók szabadon mozoghatnak az ég alatt, a bizalomtörők egy lépést sem tehetnek.

A világ más rászein ez természetesen kifinultabban működik. Az emberek Európában és az USÁ-ban szeretik szabadságillúziójukat. Ám valójában ez sem más. „Mi tudjuk, hol vagy. Mi tudjuk, hol voltál. Mi tudjuk, többé-kevésbé, miről gondolkodsz” - a Google topmenedzsere, Eric Schmidt szavai 2011-ben még valamennyire zavart keltettek (15). És a következő mondat is eléggé kínaiul hangzott: „Ha van valami, amiről nem szeretné, hogy bárki tudomást szerezzen, legjobb, ha azt meg sem teszi.” (16).

68

Azóta azonban ezek a mondatok sem hangzottak el ismét és a dolog valamikor feledésbe merült. Ez azonban ne tévesszen meg senki, hogy már a 2010-es években algoritmusok döntöttek arról, hogy egy bűnöző visszaesett és mekkora lett a büntetés. A múltról való tudás, matematikailag tárolva, meghatározza a jövő alakítását. Az egyént többé nem tartották szabad akaratúnak, nem készült pszichológiai véleményezés, hanem kiszámolták és megbélyegezték. Aki egyszer hibázott, többé nem vették föl sehová. A betegbiztosítók elkezdték tarifáikat egyénileg a megfigyelt táplálkozási és egészségi adatok alapján kiszámítani. Cégek részletes adatokat kértek vérnyomásról, glukózról, koleszterinről, trigliceridekről, derékméretről és e szerint számolták ki a betegbiztosítási költségeket. Ami a 2010-es években Európában még adatvédelmi okokból tilos volt, azt a 2020-as években ügyesen megkerülték. Végül úgy lett, mint az USÁ-ban. Egy olyan társadalom alakult ki, mint az 1993-as filmben, a Demolition Man-ben. Erőszakos cselekmény és bűnözés megszűnt, legalábbis a banális bűnözés az utcákon. Az emberek ügyelnek arra, hogy nyilvánosan ne káromkodjanak, ne hangoztassanak eltérő nézeteket és szexuális vágyaikat ne mutassák ki nyilvánosan. Az internetkonszernek és a titkosszolgálatok közötti termékeny cimboraság a viselkedést egységesítette. A két óriás kapcsolata egyre szorosabb lett, még személyzetet is cseréltek, ami már a 2010-es években bevált. És az információ-nyereség ellenszolgáltatásáért az állam az üzletmodellt jóváhagyta, ahol szolgáltatások pénzelését kémkedésből, adatkereskedelemből és reklámokból biztosították.

69

Ezek után éveken át egyaránt változott a filozófia és változtak a társadalom alapértékei. A XX. században Európa és az USA még a fölvilágosodás vívmányaihoz tartották magukat. Locke, Rousseau, Montesquieu és Kant szellemére esküdtek. Minden ember szabadságát és egyenlőségét hangsúlyozták és az emberi jogok alapokmányára hivatkoztak. És a szabadság mértékletes használatát, Kant-i értelemben, ítéleterejük bevetésében látták. Erről a haladó XXI. sz.-ban már nem lehetett szó – vagy csak a vasárnapi beszédekben. Az autonómiát lecserélték a kényelmességre, a szabadságot a komfortra és a mérlegelést a boldogságra. A fölvilágosodás emberképének a szép új digitális világban, megfigyelő szenzorokkal és digitális felhőkkel, már helye nincs többé. Mire föl az ítéleterő, ha az algoritmusok és akik ezeket birtokolják, engem jobban ismernek, mint én saját magamat? Az élet egy időtöltés. Önjogú nem az értelmem, az ún. akaratom, sem tudásom magamról. Sokkal önjogúbb, mert értőbb, viselkedéseim összessége, algoritmusok által regisztrálva. Nem csak azt mondja meg nekem, mit tettem, ki vagyok, hanem azt is, mit fogok tenni. Ebben a világban a régi értelemben vett szabadságnak helye nincs. Legfeljebb a szabadságillúziónak, amit az emberek ugyanúgy igényelnek, mint egy pillantást a zöldbe, elegendő sportot és egészen sok elismerést.

A XXI. sz. varázsszava nem az „ítéleterő”, hanem a „viselkedés”. A fölvilágosodás filozófusainak az emberi cselekvés még akaratdöntéseik kifejezése volt. Ám a XIX. sz. elején fordult a kocka.

70

A behaviorizmus jött divatba és vele a szervezet új fölfogása. Állat vagy ember, John B. Watson US-pszicológus számára minden szervezet egy inger- és reflexgép volt. Egy élőlény letapogatja a környezetét és eközben ingerhatásokat kap. Reflexszerűen kerüli, ami kedvetlenséget okoz és követi, ami jó kedvet okoz. Explicit cselekedet vagy implicit gondolkodás, mindkettő ugyanolyan séma szerint funkcionál. Az élőlények az inger-reflex-mechanizmus szerint döntenek, viselkedésük változtatásával. Ha elég hosszan figyeljük ezt a folyamatot, valamikor minden viselkedést biztosan előre láthatunk.

Szervezetek viselkedését technikai rendszerekkel egyenlővé tenni nem volt semmi más, csak egy kis. Megtette ezt az US-matematikus Norbert Wiener. Amikor 1943-ban vadászrepülő pilóták viselkedését elemezte, megalapozta a kibernetikát: gépek, élő és szociális szervezetek vezérlése és szabályzása tudományát. Miután a viselkedés elemzése megtörtént, céltudatos irányítása a környezet változtatásával lehetségessé vált. Wiener olyan ártalmatlan dolgokra gondolt, mint a protéziskészítés, melyet jól lehet irányítani. Arra nem gondolt, hogy a kibernetika meglátásaiból egy üzleti modellt is lehet csinálni, és embereket céltudatosan manipulálni, környezetük változtatásával. Később egy „automációról” álmodott, mely, mint Oscar Wilde-nél, unalmas emberi munkát kivált, és az embereknek segít művelődni, magukat kipróbálni, művészeti képességeiket fejleszteni. 1950-ben megjelent könyvének címe is már egy egész program volt: The Human Use of Human Beings Cybernetics and Society (németül: Mensch und Menschmaschine – Kybernetik und Gesellschaft).

71

Intelligens gépek föladata:”Hogy az emberek szolgálatába álljanak, sok szabadidőt eredményezve és szellemi horizontját emelve, de kevésbé profitszerzésre vagy a gépet, mint egy új „aranyborjút” istenítve (17).

A következő évtizedekben a kibernetika számos szakágra bomlott a mesterséges intelligencia kutatástól a viselkedésökonómiáig. Utolsó sikolya, a nudging – célzott csalogatás, egy kívánt viselkedést erősíteni – az US-közgazdásznak, Richard Thaler-nek 2017-ben a Nobel-díjat hozta meg. Kollegája, Cass Sunstein át is ült a Fehér Ház információs és propaganda osztályára.

Gépeket programozni vagy embereket kondícionálni – a viselkedést ugyanaz a mechanizmus határozza meg és irányítja. Ám egy taburól, a kibernetikus vezérlésből profitot csinálni, a XXI. sz.-ban már szó sincs. A Google és Facebook & Co. óta ez a legjövedelmezőbb üzleti modell a világon! Első lépésben emberek adatait adják el, amit keresőgép vagy szociális hálómű használ. Profilokba rendezik őket, tasakolják és eladják a legtöbbet kínálónak. A következő lépésben úgy elemzik az adatokat, hogy látható legyen, a felhasználó milyen viselkedést fog tanúsítani. Információ-kiválasztással vagy vásárlási ajánlatokkal ezt a magatartást erősíteni lehet. Végül a magatartást oly módon manipulálják, hogy azt a vállalat, a reklámügyfél vagy kétséges esetben a titkos szolgálat kívánalmainak megfeleljen. Hogy orosz hekkerek 2016-ban nagy valószínűséggel az USA-választásokat manipulálták, akkor még nagy föltűnést keltett.

72

Időközben már mindenki tudja, hogy minden elképzelhető kormány, cég, szolgálat és szervezet a választásokat befolyásolja, egyszerűen azért, mert ez ilyen könnyen megy. Ez mennyire irreleváns, összehasonlítva az emberek mindennapi milliárd manipulációival! A szociális hálózatok folyton változtatják a környezetet, ahol auser-ek inger és reakció-mechanizmusai játszódnak le és ezzel döntéseket, előszeretetet, szándékokat manipulálnak. Nem, a fölvilágosodás értékeit és „saját ítélőképessége urának” patetikus emberképét a 2040-es év már nem ismeri. Egyes embert boldogítani nem szükséges, ez a posztdemokráciához nem is kell – ahhoz az államformához, ahol a demokráciát a megtévesztésig eredetiként szimulálják, bár ebben a választott politikusoknak már semmi hatalmuk sincs.

A politika sosem bízná magát rá, a XXI. sz. kibernetikája szintjén, az emberekre, bárhogy is lettek azok képviselők. Mért engednék a társadalom jövőjét a demokrácia rémképeinek átengedni, hogy ha hatékonyabban is alakíthatják? Mért egy népre bízni, ha ezt kormányozni és előállítani is lehet? Ranciéres posztdemokráciája 2040-ben már régen realitás. A politikát modellezik és szimulálják, médiumoknak eladják és a háttérben vagy előtérben technokraták döntik el. Választási harcok placeboként szolgálnak, nosztalgikus érzelmeket szolgálnak ki. És a reális hatalmi viszonyokat elfedik. Már a 2010-es években úgy voltak megrendezve, hogy bennük igazi élet nem játszódott le. „Kancellárpárbajok” egyaránt koncepciónélküli jelöltek között sportshow-ok voltak, yellow-press-szinten. És amit a brit szociológus már 2004-ben megfigyelt – az állam és a közintézmények egyre negatívabb megítélése – végül a teljes hatalom-megvonáshoz vezetett. Ami a gazdaságra érvényes, érvényes a politikára is. A valódi hatalmasok láthatatlanok lettek a tükör hátoldalán. (Félő, hogy ez a manipulált világ nem fog bekövetkezni: a maradék nyersanyagokért világháború tör ki, vagy/és klíma, járvány, gazdasági krach, szegénylázadás végez a civilizációval. RS18VIII13). Most nézzük meg a 2040-es évet még pontosabban. Akik 2018-ban egy jobb világot ígértek, szinte minden hatalmat átvettek. Eric Schmidt lózungja, „to connect the world is to free the world” tiszta cinizmusnak tűnik. Kevés ember mondja meg a számítógépeknek, mit tegyenek. Sokan teszik, amit a számítógépek mondanak nekik. És még több már egyáltalán nem dolgozik. Nagyon sok foglalkozás, melyekhez korábban készségek kellettek, többé saját teljesítményt nem igénylenek. A következmény: a kézműves és a tájékozódási készség, valamint a művelődés történelmileg példátlan visszaesést szenved el. Az emberek elfelejtenek autót vezetni, térképet olvasni, egyedül a világban elboldogulni. (Az ember fékezze meg az eszét és fedezze föl a kezét. A sasadi tsz levele, 2008, RS18VIII13). Semmit sem kell megjegyezni, mert elektronikus készülékek mindenre emlékeznek. A világról semmit sem kell tárolnunk, ezt megteszik helyettünk a gépek. A legtöbb ember ismét kisgyerekké válik, oly keveset tud a világról, függővé válik a (technikai) gondoskodástól, életbátorsága annyira elveszik, hogy technikai segédeszközök nélkül el sem meri hagyni a házát (vagy csak chip-pel a fejében). Kommunkálni kőkorszaki piktogramokkal tud, világot infantilis módon like-okra és dislike-okra osztja.

Ily módon döntési képességétől megszabadítva pénzéz könnyen kicsalják. A 2010-es évek végén senki sem mond le többé a digitális pricing-ről.

74

Minden ár, online vagy a boltokban, többé már nem állandó, hanem aszerint változik, ki vásárol és hányan, mit vesznek. Így lehet az ügyfelet optimálisan lenyúlni. Intelligens gépek ezer faktorral dolgoznak, hogy az árakat úgy illesszék, hogy a vásárló mindig rosszul járjon. Kivéve azokat, akik egész életen át, minden nap az árakkal foglalkoznak, hogy át neverjék őket – mindenki más károsítva lesz. Hosszúlejáratú biztosítottak, okostelefon-előfizetők, vagy a fizetendő médiumdíjak címzettei büntetve lesznek. Ügyfélhűségből árulás lett. Ám itt is a shifting baselines-elv egyengeti az utat. Mindez olyan gyakran és naponta oly kis lépésekben történik, hogy valamikor ez már senkit sem riadóztat. A tegnap amoralitása a holnap normalitása.

2040-ben ez már senkit sem izgat föl. Ruhadarabokban chip-ek vannak, melyek a gyártóknak jelentik az aktuális helyet. Bárki, bárhol valamit vásárol, szem elé kerül. Az algoritmusok határoznak meg mindent. És van áru és boldogságígéret, minden életterületre. Nyomainkról a hálóban fölismernek bennünket. Hálóidentitásunk ebben a világban objektívebbnek és ezzel reálisabbnak számít, mint az, mi kinek tarjuk magunkat. Életünk nem Sein (lét), hanem Design, egy a mi kiszámított igényeinkhez illesztett felhasználófelület. Ellenállásba sehol sem ütközünk. Környezetünk olyan intelligens, mint az eldorádóban. A dolgok szóra engedelmeskednek és hozzánk jönnek földön, vízen és levegőben - mielőtt egyáltalán hívtuk volna őket. Nemcsak városunk smart, lakásunk is, minden csettintésre működik. A bűnözés és a veszély hiánya annyira szabaddá tesz bennünket, hogy még az ajtónkat is leakaszthatjuk, mint Thomas Morus utópia-szigete lakói.

75

Milyen szép is a szabadság a nem-szabadságban! A helyes mátrixban nincs téves élet.

Ettől csak az öregek szenvednek, akik még más időket ismertek, és a szuper- ill. gigamarkt-okban attól szenvednek, hogy senki sem beszél velük, mert nincs ott senki, csak porszívókra hasonlító, kiguvadt szemű robotok.Vagy akik a több ezer számot, hozzáférés-kódot és jelszavakat már nem képesek megjegyezni, az alkalmazásokkal sem, amelyek segítenének. A 2018-ban született gyermekeknek ezzel nincs gondjuk. Hozzászoktak, hogy jelszavakat és kódokat jegyezzenek meg, minden más helyett.

A tudomány közmegegyezés. a paradigmákat a multik határozzák meg. Ez a tudomány már nem az embert szolgálja. Felkent papjai, a megélhetési kutatók elektronikus ketyeréket reklámoznak tudományos előadás címen. Azon, amit a tudóstársadalom egyik fele kiagyal, a másik fele kotlik és fordítva. Ismereteinket elektronikus jelekből szerezzük, tele a fejünk technikai adatokkal, de nem tudunk enni, nem tudunk közlekedni, levelet írni, táncolni, élelmet termelni, önmagunkat szórakoztatni - mindezt megrendeljük a beszállítóinktól és tátogunk, mint a hal, ha egyszer megszakad az ellátás. A régi tudások hordozói, akik az élethez értenek, kihalnak és nemsokára csupa számítógépes szaladgál itt. Nem szabad, hogy az unoka többet tudjon, mint a nagyapa. Nem is tud: az ő tudása nem esszenciális. Régen a falu öregjeit kérdezték, ma a számítógépeseket. Vesztünkre: ha majd minden számítógépet az utcára dobnak, mert azt nem lehet megenni, akkor derül majd ki, mihez kell érteni: élelmet és meleget termelni. A világot nem új találmányokkal, hanem szociális szövetségekkel, belátással és mértéktartással lehet megtartani. Hol az a találmány, ami a belátást és a szolidaritást fejleszti? (Tüntetés a MtudE ellen, 2004)

Mindazonáltal öreg korukra nem egy világra tekintenek vissza, hanem foglalatosságokra és játékokra. Bár szüleik 2018-ban fölismerhették volna, miben rejlik egy „világ”, egy élet értéke, amit kísérlet-tévedés, jó és rossz tapasztalatok útján alakíthattak ki. És minél jobban öregszünk, annál jobban tudatosodik gyermekkorunk, ennek emocionális, kreatív és morális alapállománya. Ám épp ezek a szülők már a 2010-es években gyerekeiket megóvták szinte minden rossz tapasztalattól és engedték őket a technikai szupervilágokba elmerülni, amiket saját tapasztalataik kockázatai nélkül bejárhattak és amiket nem is ők alakítottak ki. Így minden megfújt jó fuvolahangnál nagy tehetségeket véltek látni, de egyúttal annak is csak nézői lehettek, amint kicsinyeik finom érzékei csupán klikkelésre és törlésre redukálódtak. Hogy az az idő, amit gyerekeik okostelefonokkal és tablettekkel töltenek el, az is idő, melyet másképp használnak föl - nekik teljesen világos volt. Az élet semmit nem épít, amelyhez a köveket máshonnan ne hoznák be.

76

De a magasztos nevelésideáloknál fontosabb volt végül is a családi béke és az olyan gyerekek, akik nem hancúroztak és idegesítettek, mert egy síkképernyő szórakoztatta őket. A 2040-es évek huszonévesek generációja többnyire az lett, amit a piackutatók már születésükkor, mint célcsoportjuk karaktereként, definiált. Ők nem emberek, vagy polgárok, hanem ügyfelek, user-ek, vagy fogyasztók és mint ilyenek, önzők, türelmetlenek és lusták. Ebben a tekintetben, a mindenütt jelen levő reklám milliárdos ráfordításokkal, őket születésüktől fogva körülhízelegte és arra ösztökélte őket, hogy mások előtt előnyöket szerezzenek, iríggyé tegyék őket, mindent rögtön megkapjanak és semmiért se fáradozzanak.

Mivel ezeknek a gyerekeknek a szülei végtelen adag szeretetet ajándékoztak, később fölnőttként tartós partnert nem találnak, ezért boldogságukat kereső nomádok lesznek, mert a kéjteli események közötti szüneteket egyre rosszabbul viselik el. A mindennapi hétköznapon kívüli élmények iránti igényeik óriásiak. Életfilmüket gyorsan kell összevágni, szünet nélkül, meglepetésekkel és csúcspontokkal, de egyben kockázat nélkül is. És mindenhez az optimális használatot keresik, az ultimatív élményt, kedvező áron, ami a ráfordítást és a pénzt illeti. Életüket az „ahhoz, hogy” diktátuma alá vetik. Minden, amit tesznek, többnyire szórakozás kell, hogy legyen. Vágyakozásuk tárgya az Elysium, mint az azonos nevű, 2013-as USA-játékfilmben, ahol a privilegizáltak szép tarka életüket ünneplik, míg a Föld lerabolva és túlnépesedve a végét járja. Ám, míg a valódi Elysium továbbra is csak keveseknek van fönntartva, és ezeket a helyeket a profitőrök öröklik, az uralkodók az összes többit az értelem- és értelmetlenség-ipar termékeivel szórakoztatják.

77

A realitás és a fikció között a hétköznapokban annyira elmosódnak a határok, hogy a valóság utáni kérdés már föl sem merül. Így a megacity-ik horrorvilága épp úgy kibírható volt a fejlődő országokban, mint a bolygó földúlt állapota, amely az uralkodók számára 2040-ben épp úgy közömbös volt, mint 2018-ban. Ezt a problémát egy digitális szuperhatalom sem vállalta föl, ehelyett a világ rothadását és penészesedését folyton új festékrétegekkel kente át. Az átfikcionált társadalom a nyomort, a szegénységet és a környezeti katasztrófákat engedi, többek között, mint információkat megjeleníteni, egy törlőmozdulat ismét tarka lesz és vidám. Az agyonlőtt százezrek, akik minden évben a kedvezményezettek határain fölhalmozódnak, mert ők is az alapellátottak digitális nirvánájába tartanának, ismertek, de a morális tudatba épp úgy nem szivárogtak be, mint pl. 2018-ban az ipari állattartás szörnyűségei; nem szép, de hát másképp nem megy.

Az életkor is kiszorul a tudatból. Az esély 2040-ben, testileg érintetlenül 100 évet megélni, igen nagy. Az embereket egészségileg szünet nélkül megfigyelik, az adatokat begyűjtik és másodpercenként kiértékelik. Ezt nem utolsósorban a betegbiztosítók követelik. A géntechnika és a reprodukciós orvoslás csodákat tesz. Csak a demencia marad, talán, mert 2040-ben ennek kutatása kisebb értékű, mint a millió standard szépségműtét. Aki bejut az Elysium-ba – ill. még jobb, ha oda születik – idős korában emberek gondozzák. Ezek smart csinos ápolók és ápolónők, mint egy fogkrém reklámban.

78

Aki ezt nem engedheti meg magának, az kap egy édes robotot, erős karokkal és puha szőrmével. Minden jó, mert a belső iránytű, ami a szerves és a szervetlen között különbséget tesz, már rég ki van iktatva, ugyan úgy, mint a saját testi közérzet. Hogy hogy vagyok, azt már csak a gép tudja, ő az én meghosszabbított énem, uram és fölvigyázóm. Minden bajból kisegít, ami csak ér.

Ahogy az emberek testük iránti érzéküket elveszítették vagy meg sem nyerték, úgy elhagyta őket az általános biológiai jelenségek iránti ösztönük is. A jövő emberei inkább a számítógépekkel éreznek közelebbi rokonságot, semmint az állatokkal. A természeti összefüggésük iránti érzékük elveszett. A 2040-es világokban az emberek már nem szereznek közvetlen természeti tapasztalatokat. Ami szembe jön, az mind ember vagy gépalkotta dolog, a kultúra és a technika világából jön és ezek is egymás között megkülönbözhetetlenül össze vannak keverve. Minden, amit látunk, az embert tükrözi vissza. Egy transzcendencia nélküli világ. Minél jobban uralja az ember a világot a technika révén, annál inkább tűnik neki lélek nélkülinek.

Már csak a technikai kütyük váltanak ki csodálatot, a fogyasztók templomcsarnokaiban megrendezve, ékszereknek álcázva, mint kultusztárgyak celebrálva. Wiener félelme az aranyborjútól már a XXI. sz. elejei Apple-store-okban beigazolódott. Az ember technikai teljesítményei ünneplésével egy kollektív nárcizmus áldozata lesz. Nincs semmi érték, amit nem mi magunk teremtettünk volna. A természet leértékelve, túl látványtalan, gyerekeinknek lassúsága és átlátható dimenziói miatt csupa csalódás. A valóság a szimulációval nem képes lépést tartani.

79

Olyan érzésdimenziók, mint „haza”, „természet”, „ősiség”, „autenticitás” , stb., kihalnak. Valamikor senki sem fogja tudni, mik voltak ezek és hogy ezek hiányoznának. A 2040-es év embere egy digitális hajléktalanságban él. Aki a bit-jeivel és byte-jaival mindenütt otthon van, az sehol sincs otthon! Ezt a pszichotopok sem tudják palástolni, melyek a Silicon Valley hierarchiamentes nagyterem-irodáiban, kerek kreatív asztalaival, fitnesz-stúdióival és üvegházaival, geek-immerzió-karámaival a munkát kellemessé hivatottak tenni. Ez egy világ, olyan természetes, mint Mallorca, Nílus vagy Hawaii – annyira vonzó, hogy a világ óriásvállalatai rögvest lemásolták. Lakói életvilága tapasztalatszegény, csak mediálisan közvetített képeket kapnak. Hogyan másképp lehetne megmagyarázni, hogy itt senki az éhségre, a világ igazságtalanságaira, a migrációra, a planéta kirablására választ nem keres? Mindezeket ez a geek-világ nem ismeri, hanem a világ problémáit hidegvérűen csak sokasítja, míg olyan problémák megoldásain dolgoznak, melyek soha nem is voltak. Gondoljunk a 3D-szemüvegre, melyet a 2010-es évek végén fejlesztettek ki, amely minden Lufthansa-utasnak olyan ideálképet mutatott nyaralási céljáról, hogy a valódi hely inkább már csak egy csalódás volt. A fejmozi ígéretét a valóság nem váltja be. Vagy ugyanezen cég Darth-Vader-maszkjaira, mellyel az utasok a repülő padlózatán keresztül nézhettek, míg a talpuk alatt megjelenő szegénységtől a gyomruk is fölfordult – így inkább hagyták. Aki ilyesmit kitalál, még jóval 2040 előtt elárulja: a realitás-ösztön kioltva! A világ gondjai és vészhelyzetei megoldásai helyett arról álmodoztak, hogy az embert a géppel tökéletesen egybeolvasszák. Vagy még jobb: megalkossák a szuperembert.

80

A superman-nek nincs szüksége tiszta ivóvízre, őserdőkre, életre az óceánokban? A Föld minden klímáját kibírja? Milyen különös, hogy a Google-elnökhelyettes, Sebastian Thrun, 2016-ban egy cseppet sem aggódott, mikor a „superman-ről” áradozott? „A mesterséges intelligenciával lehetséges lesz még jobban érzékszerveink és képességeink természetes biológiai határait meghaladni. Mindenre fogunk emlékezni, mindenkit ismerni. Olyan dolgokat fogunk megteremteni, amik ma teljesen lehetetlennek vagy elképzelhetetlennek tűnnek.” (18). Furcsa, hogy akkor senki sem mosolygott, pedig a cél, mindenre emlékezni és mindenkit ismerni meglehetősen idiotisztikus volt. És az is csoda, hogy a riporter nem tört ki röhögésben, mikor a kérdésre, mit csinál valójában fájront után, lekapcsol-e, Thrun azt válaszolta: „Nincs kapcsoló. Családommal arra törekszünk, hogy a világot egy jobb hellyé tegyük.” Thrun boldogabbá tesz bennümket, vagy bolonddá? Tényleg ezt kell tennünk, amit ő és barátai, a halált legyőzni, míg a Föld lakossága robbanásszerűen szaporodik és a planéta életforrásai rohamosan fogyatkoznak? Az ember elveszítette ösztönét, hogy mint emlős, természetében föltalálja magát és alkalmazkodjon.

81

A kapitalista gazdálkodás óta az ember úgy kezeli környzetét, mint egy vírus, amely gazdaállatát megtámadja, kiszipolyozza, szétzúzza és tovább áll, míg végül nem talál magának megfelelő környezetet.

A 2040-es év is ettől a pusztító életmódtól szenved. És az emberek gyerekes fantáziája egy technoid szupermenről még mindig él. Sőt, az inhumánus kultusza még erősödött is! A technika vallás és már 2060-ra – így ígérik a digitalizáció főpapjai 2040-ben - a meghaltak magukat digitálisan tárolhatják egy mátrixban. Az agy – digitálisan konzerválva! Az ígéret: reinkarnáció a technoszférában. Mindezt már a 2010-es években a Google technikai fejlesztő osztályának vezetője, a szellemes nevű Raymond Kurzweil megjósolta. Amit nem látott, az, hogy a Földön a halhatatlanságnak már nincs hely. Míg 2040-ben az emberi halhatatlanságon dolgoztak, ezzel párhuzamosan nyakára hágtunk az összes maradék energiának és nyersanyagnak.

Az emberek soha meg ne tudják, hogy egy nap, mint egy természeti törvény, ahogy a technikaguruk megjósolták, a „szingularitás” korszaka köszönt ránk. A mesterséges intelligencia leváltja az antropocén korszakát. Mert sokkal előbb, mielőtt az emberfeletti intelligencia az emberiség végét becsengeti, a planéta lakhatatlanná vált. Legalább ez a gond, a félelem az 5. ipari forradalomtól, teljesen hiábavaló volt. (Micsoda naivitás azt hinni, hogy újabb 70 békeév hullik az ölünkbe!RS18VIII14). Az ember gép elleni harca, előrelátva Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia c. filmjében, nem következett be. Ahogy az sem, hogy a mesterséges intelligenciát jó emberi morállal szereljék föl, ami a „transzhumanista” Nick Bostrom-ot egy életen át foglalkoztatta. Jobban tette

82

volna, hogy kérdését az emberek társadalmáról teszi föl! Ezek ui. 2070-ben minden gonosz robot közreműködése nélkül, önmagukat semmisítették meg – azáltal, hogy továbbra is a mesterséges intelligencián barkácsoltak, ahelyett, hogy egzisztenciális problémáikat kísérelték volna megoldani. A szuperszámítógépek, óriásszerverek és a szinte mindenható robotok ott maradtak befejezetlenül a Földön, mint a holdutazók zászlaja, járműve, szenzorai és kamerái a Hold örökös csendjében. Ám alattuk a Földön a gépeket évmilliókon át csak a rozsda eszi. Mi marad belőlük? Csak ami fölöttük lengedez: a szél.

83

A MÚLT SOHA SEM HALOTT – A retrópia

A társadalmaknak szükségük van történelmükre. Ez adja meg életünk domborművének mélységét, rezonanciaterét. A lett csak azt tudja magának fölismerni, amiről tudja, miből lett. Az emberek három időtér lakói: a múlté, a jelené és a jövőé. Így a múlt soha sem halott, nem is igazán elmúlt – legalábbis addig, míg az emberek fejében tovább él. A jövő pedig sosem egy ígéret önmagában, hanem mindig egy jelen horizontján, melynek gondjait enyhíti. Az emberi élet ínségei és alapszükségletei nem követik a probléma/megoldás sémáját. Majdnem minden, ami életünkben értékes és fontos, nem egy probléma, sem annak megoldása. Ellentmondásaink és sajátosságaink, földolgozatlan tapasztalataink, csillogó emlékeink, szenvedélyeink, sikereink és vereségeink nem tűnnek el azáltal, hogy valaki megoldásokat kínál rájuk. És nem tör ránk olyan jövő, mely ne lenne átitatva kedvenc és átszenvedett, lerázott és magunkkal hurcolt múlttal. Az emberek azt, amik, gyakran jobban szeretik, semmint gondolják. Becsülik tapsztalataikat, mert ezek az ő tapasztalataik. Mert öregségünkben már mi más lehetünk, mint saját történelmünk.

84

Nem csoda tehát, ha az emberek megrázkódtatásaikat és áttöréseiket – diszrupcióikat – csak ritkán, vagycsak akkor becsülik, ha ezekből közvetlen előnyöket remélnek. Ellenben rendszerint nagyon szeretik térben és időben a hagyományok, átörökítések, szokások, folytatások szilárd talaját maguk alatt érezni. A dimenziók ma száguldva eltolódnak. Emberek milliói tülekednek Európa vagy az USA felé, az idő rendkívüli fölgyorsulásával, mely mindent megsemmisít, ami még tegnap érvényes volt. Ez olyan félelmet kelt, ami nemcsak egyszerűen irracionális. Sok emberi félelem lehet szó szerint nem racionális, hanem éppen érzelmi - ennek ellenére teljesen ésszerű. A félelmek kezdettől fogva biztosították az emberi faj túlélését. Tető a fejem fölött, áttekinthető területek és életfolyamatok, melyeket értelmezni és érteni vagyok képes. Biológiailag és ezzel pszichológiailag is fontosak számomra. Egy gazdasági forma, amely bolygónk minden terét határtalanítja, kultúrákat őrült iramban kitép, hagyományost újjal pótol, lapos társadalmakat szegényre és gazdagra osztja és mindenütt szükségleteket és igényeket kelt – ilyen lélekhaza jelentéktelen. Időérzékünk hasonló fordulatot szenved el. Gazdaságunk átalakulása a gyorsulást és a változást vallássá emeli. A lesz-t kultusszá nyilvánítja, a lét terhére. Így minden önmagát fenyegeti saját múltjával. A régről hozott bűzlik, mert régi. Az idő és a tér koordinátái melyek a XX. században még éltek, most föloldódnak. A tapasztalatok és az együttességek, melyeket az emberek még egymás között megosztottak, szélsebességgel lerázottá és értéktelenné válnak.

85

A digitalizálás propagandistái, ahogy eddig őket megismertük, nem kérdezik, hogy az, amit megkapunk, jó-e, helyes-e, értékeinkkel harmonizálnak-e? A kérdés, ezt időben tesszük-e, nehogy lemaradjunk. Egy erkölcsi kérdésből egy időbeni kérdés lett. A társadalom jövőjéről nem ítéleterő, érzékelés vagy jóváhagyás dönt, hanem a ténykényszerek. Így szelektálja ki a gyorsulás az erkölcsiséget: digitalizálás first – megfontolás second. De aki azt közvetíti, hogy a múlt és a jelen többé nem folytatható, legalábbis folytonosan nem, ne csodálkozzon a kétkedések áradatán. No. lakosai 2018-ban még nem élnek a 2040-es év disztopikus tűrésmerevségében. Elképzelhető, hogy 2018-ban a gazdasági fórumok látogatói között vén rókák ülnek, akik már sok havat láttak, és a technikaguruk foglalkozási optimizmusát többé meghallgatni nem akarják? Mikor a gondolatok visszaszállnak a régi szép évekre, amikor az igazgatók még tudtak németül, és a dolgok jók voltak, mert tartósak voltak? Mikor a szülők és gyerekeik ugyanazt a rossz tévét nézték és az asztalnál még beszélgettek? Amikor a férfiak még férfiak voltak és nem simlisapkás sihederek? Érzik, hogy a technikusok az embereket még soha sem értették meg és az ember a spekulánsoknak smafu. A jövőt miért kellene épp ezekre bízni?

Ezt érzik, de erre ritkán találják meg a megfelelő szavakat. Bírálatuk halk és óvatos. Nem akarják magukat öreg csatalóként kiselejtezni, vaskalaposként megbélyegeztetni. Az emberek mindig is féltek a fölfordulástól.

86

A géprombolók a XIX. sz. elején nem ismerték föl az idők szavát, meg amit Vilmos császár a lovakról mesélt. És a végén nem tették őket mind szabadabbá, egészségesebbé és gazdagabbá? Ha a haladás neked túl erős, akkor te vagy a gyönge. A Fisherman-barát-logika nem némít el minden lélekűzött jövőszkeptikust a gazdaságban. Így gondjaival magára marad. Ami korábban értelmes volt, ma már nem az. A munkája azt követeli tőle, hogy olyasvalamiben működjön közre, amit többé nem tekinthet át, nem láthat elő és amiben érzelmei is útjában állnak. (Hovatovább a mérnököt arra kényszerítik, hogy öngyilkos géppel átverje a fogyasztót, lásd Obszolencia kislexikon,RS). Tudása és képessége a digitális korszakban már semmit sem ér. Mit adjon át gyerekeinek? Életbölcsessége, gondolkodási szokásai, tradíciók és értékei úgy öregednek, mint a bútorok. Ami nagyszüleinek még élethosszig egy otthon volt, ma évtizedenként változik. Kellenek valakinek az ő könyvei? Gyerekeinek még könyvespolcuk sincs. És soha sem mondhatja majd nekik: „Csináljátok úgy, ahogy én tettem!”. Az emberek gondolatai, érzései és érdeklődései többé nem számítanak. Az ír világbölcs, konzervatív író és politikus, Edmund Burke számára a könyv volt az egyetlen megfogható autoritás. Hogy egy társadalom összetart, virágzik és fejlődik, erről nem törvények, papírra írt mondatok döntenek aláírással, hanem „együttességeik, kölcsönös rokonszenveik és hasonlóságaik.” Erkölcsök, viselkedési formák és életszokásaik alapozzák meg a szociális gittet. „Elkötelezettségek, melyek a szívben voltak lepecsételve.” (19). Ám az óriás digitális konszernek új világuralmuk gyakorlása közben ilyen normákkal nem törődnek, sem azzal, hogy hatalmukat erkölcsre és szokásokra alapozzák.

87

A digitális revolúció nemcsak a piacra és az együttélésre való rátámadás, hanem a népek esztétikájára is. Divat és nyelv egyenlőképp szabványosodik. Németből „némang” lesz. Maga a kreativitás is egységesítésre kerül, ha már egyszer befészkelte magát az óriásirodákba és future lab-okba. Viselkedés-, distinkció- és stílusnyereség, sem regionális sajátság, sem új tradíció nincs a láthatáron. Ahol csak a digitális civilizáció megvetette a lábát, a digitális konszernek nem alkalmazkodnak a kultúrához. Ellenkezőleg: az egységcivilizáció, hoody-k és sneaker-ek képében, mindent lerohan. És a Burke -féle „erkölcsök, társasági érintkezési formák és életszokások” vonatkozásában az okostelefon használata a németnek, kirgíznek, massainak, IS-harcosnak nem elegendő. Ha a világnak ezzel a hozzáállással kell egy jobb hellyé változnia, úgy az emberi élet és együttélés átláthatatlan és megokolhatatlan sajátosságai félre lesznek tolva. Az ember változásra való képességét és igényét itt fölülbecsüljük – ahogy a francia forradalom erényterroristáinál és a sztálinizmus, maoizmus „új ember” föltalálásánál. Béke helyett békétlenséget, gyökértelenséget, írígységet és gyűlöletet szítottak. Az uralom egyetértésre kell, hogy alapuljon, nem kultikusan torzított ideálokra, legyen az erény, abszolút igazságosság, teljes egyenjogúság vagy megváltó giccs-technika. Aki a Google keresőgépét használja, vagy a FaceBook-on vagy Instagram-on tekereg, WhatsApp-híreket gyárt, csak egy szolgálathoz adta beleegyezését, nem az átláthatatlan digitális konszernek globális uralmához.

88

Ami a nyugati országokban jelenleg lejátszódik, sok ember úgy érzi – a szabad választások ellenére – nem az egyetértésen alapszik. A globalizálásról és az egységesítésről sehol sem történt szavazás. Következményei azonban most napirendre kerülnek, különösen ha a tőkeáramlatokat emberáramlatok kísérik, amint erre lehetőség adódik.

Európában mindenütt erről, főleg erről a látható következményről vitáznak. A tarka legények, akiket a vihar elsodort; nylonzacskós, fejkendős és műbőrdzsekis boldogságkeresők nem okai valaminek, hanem a mi gazdálkodásunk, valamint az egyenlőtlen életesélyek és források következményei. A kedélyek épp ezeken korbácsolódnak ma föl, a társadalmi feszültség itt találja meg szelepét. No.-ban, de a többi európai államban is, vagy a Trump-választóknál, sokan egy elkülönülésről álmodnak, arról, hogy meleg mátrixüket ne kelljen másokkal megosztani. Tényleg azt hiszik, hogy egy globális de luxe-t kaphatnak? Csak a napos és semmi árnyoldalt? Európa, mint digitális eldorádó? Egy kultúra- és műemlék-oázis túlöregedett, szépségműtött user-eknek és fogyasztóknak? Egy világ-szabadidő-park a tehetőseknek, természetvédelmileg konzerválva és az új klíma által virágoskertté varázsolva? Kína és Banglades futószalag termékeivel elárasztva, az értelmes és értelmetlen árukat végtelen játékként eladva? A nosztalgia a jobb tegnapért, a múlt gyógyítása után, mindenütt dívik.

88

No.-ban több ember csüng egy ilyen retrópián, mint amennyi a valószínű digitális disztópia miatt lázadozik. Menekült emberek az utakon láthatóbbak, hangosabbak és sokaknak zavaróbbak, mint az algoritmusok. Ám a disztópia másképp, mint retrópia, nem mutatható be. Aggodalmuk, túlterhelésük, bizonytalanságuk, agressziójuk és gyűlöletük miatt az emberek a német piacokon és sörözőkben így kiáltanak föl: „Deutschland!”. De mi No. és melyik No.-ba akarnak visszahátrálni? Hol kezdődik kiárusítása? A pizzériák olyan nem-németek, mint a szusi- és dönnerbódék? A föl-és letöltések ősi germán szokások? Mi volt No. egykor? A korai boltzárások országa, a kötelességből templombajárók országa, ahol még az egyetemisták is magázták egymást? Egy ország, melynek gasztronómiája a Strammer Max-ból és a cigánypecsenyéből állt, melynek énekkincse megtűrt külföldiek, mint Vico Torriani és Caterina Valente hangján tolmácsolódtak, mielőtt a 70-es években az olyan énekmigránsok, mint Roberto Blanco, Vicky Leanders, Demis Roussos és Bata Illic minden gátat áttörtek. Mi maradt ma német? A savanyú káposzta? Az Alternative für Deutschland (AfD) az ezeréves germán történelmet idézi föl. Ez, némi sötét foltokkal, nem téves. Ám ha a XXI. század a kollapszus felé tart, ez nemcsak a menekülteken múlik. No. szédületes iramban az áruk és szolgáltatások globalizációjával tünteti el magát. Az átlagnémet naponta több időt tölt el a „global village”-ban, mint egy olyan képződményben, melynek arcát az időjárás-térkép adja meg, érzését pedig a futball. X-mas-okat ünnepel, ehhez a léleknélküli globális boltláncoknál vásárol be, vagy a sétáló utcák Disneyland-jeiban vagy az interneten.

90

No. a jobbosoknak egy sörfantázia, egy ország, amit elképzelni sem lehet és nincs is. Valójában már régen egy univerzális kultúrában élünk, amelyben nem számít, hogy egy német vagy egy szír nyomogatja digitális játékszerét, amit az USÁ-ban találtak föl, Koreában dobták piacra, kínai gyerekek csavarozták össze és olyan ritka földfémekkel van tele, amiket Kongóban éhező