TÖLGYESSY KÉTÓRÁS MONOLÓGJA
„Beteljesülő reménység – 1989 csodája”. Most tényleg kétszázan (+kivetítő terem) csüngünk még a csilláron is, a Horánszky 20-ban, az Eötvös csoport rendezvényén. -Itt a Messiás?-viccelődöm, de a tisztelet a történelmi rendszerváltónak szól, ha orbánbarát is. 90% máshonnan tudható, 9% kitalálható – de az az 1%! „Akkor azt mondtam Antalnak...” ebben van valami diszkrét báj, ha a kisördög nem ismételgetné: Hát nem specko jedno most az egész? (Péter, h e l y z e t van!) -Akkor Ön mért jött el? -kérdi szomszédom. (Szeretem az értelmes beszédet.) Akkor is, ha a Tiszákig, Betlenig nyúl vissza, hisz megígérte: nem lesz rövid.
Belecsap 1989-be: a V4 közül a magyar kilógott: nem volt antiszocialista, tömeges ellenálló-szavazó: az első szabad választás részvétele katasztrofális, visszasírták Kádárt, itt letartóztatások sem voltak igazán: ha terror, az ország rögtön fizetésképtelen; Grósz már 87-ben lerakta a kapitalizmust, minden jöhet, csak a párt maradjon, azt hitték, bőven nyernek; a középosztály döntő: 40 %, már részesül, 7-8% nyugati szinten, 40% lent; simán fog menni: k.osztály +pol.váltógazdaság +innováció = siker, a kerekasztalt sikerült megmenteni, pedig a Fideszt meg sem akarták hívni – megvédtem; az ellenzék 3 felé oszlik, MDF=Mo.?, megjelenik a magyar hagyomány: a gyűlölet, a hidegháború, nyírd ki, mielőtt ő nyír ki, pedig volt nyugatos konszenzus - Csurka megfúrta: „Ne legyünk pincér-ország”; SZDSZ okostojás mindent elront; tévedtem: kellett volna nagykoalíció; 1990-ben elhallgattam, Antal XIX. századi, emberei is tudták: rossz az út, „Péter, gyere be, ezek szétszedik a választási rendszered”, elsietett privatizáció, 89-ig kiszámíthatóság, aztán szabálykerülés, „ügyeskedés”, ennyit lehetett kihozni.
Áttér mára: spanyol, finn, ír, olasz sikeres fölzárkózás – mi leszakadtunk, előnyünk oda, 25 év alatt egy rendszernek bizonyítania kell, nem a NSz volt a probléma, hanem az Index, a rendszertagadó pártok kiszorítják a demokratikusokat, kormányozhatatlanságot okoznak.
Előttem Lendvai Ildikó kapja föl a fejét: sosem nézett szembe pártállami szerepével, Jeszenszky a barna gyökereket vitatja, Sólyom is itt ül, „együtt sétáltunk”.
Kicsit pihen, míg Írmagos Bence fiatalé a szó, aki szabadon, tömören beszél, fölrója a fiataloknak, hogy tájékozatlanok, apolitikusak, emigrálnak; szétnézek: tényleg, fiatalt alig látok a teremben!
Mit ad isten, az első cédulás kérdés az ökobetyáré: TETSZETTEK VOLNA DEMOKRATÁKAT NEVELNI! Igen, valós kérdés, mondja, de nem veszi magára. A magyar mindig úr-tisztelő. Deák: utolsó reformer. Azt hittem, azt válaszolja: egyéb gondunk is volt, ki is végezhettek volna bennünket. Más kérdezi: és az Ön felelőssége? 90-ben kiszálltam. (Aki ennyit beszél, annak tényleg nyomja valami a lelkét.).
Tölgyessy a végén a helyzetről: az ellenzék elkezdte az erőszakot, a családprogram vonzó, Matolcsy jó, adósságkezelés jó, Orbán ráérez a Nyugat válságára, választ ad; szerencsés: válságban sosem kormányzott, 2010: rendszerváltás az alaptörvénnyel (nem visszarendeződés?), pedig: nem lehet minden választáskor rendszerváltás, csak nemzetközi helyzet hoz változást, egy mostani fordulat csak rosszabbat hozna. Emigráció a diplomásoknak nem megoldás, (senkinek sem: Mindenki éljen és dolgozzon a szülőhelyén!)
Megtapsoljuk az élő rendszerváltót, bár az Orbán-dicshimnusz kiábrándító volt.
Mért gondolja? Nem ő alszik az aluljáróban? Nem látja: ez a világot szedi szét, hullahegyekért felelős!
Maradjon az ő titka.
(Egy fickó még nálam is gyorsabb: egyből verte bele kütyüjébe az előadást!) /ökobetyár/
