AZ ÁLLAM KÉZBE VESZI A GYEPLŐT J. Beckert, Köln/RózsaS, német-sajtó figyelő

Jens Beckert (53) a kölni Társadalomkutató Intézet igazgatója, a piacok társadalmi föltételeit kutatja. A "brand eins" az állam járvány-kényszerítette comeback-járól kérdezte.

brand eins: Beckert úr, a piac a gazdasági aktivitások leghatékonyabb intézményének számított. Mik a gyengéi?

Beckert: Ez legjobban a kórházakban látszik. Az ágyszámok piacirányultsága az utóbbi időben jelentősen csökkent. Bár ez inkább az USÁ-ban és az UK-ban ment végbe, nálunk kevésbé radikálisan. A kórházfenntartók számára a vészhelyzeti kapacitások elkerülhető költségeket jelentenek. Most, a járvány alatt, a kórházak infrastrukturális költségei brutálisan megugrottak. A piacok képtelenek a teljes ellátást biztosítani. Külső intervenció szükséges - ez rendszerint az államtól jön. Hogy Németországban az egészségügy a piac nyomásától erősebben védett, mint a piacliberális társadalmakban, egy ok, hogy a német kovid-betegeknek nagyobb a túlélési esélyük, mint az USÁ-ban vagy Angliában. Ezen országok másik problémája: az egyetemek, melyek most a túlélésért küzdenek. Az amerikai felsőoktatás is erősen piacfüggő. Jövedelme főleg a tandíjakból áll. Az egyetemisták az egyetemek ügyfelei, akik a szolgáltatásért fizetnek. Ha ezek a hallgatók fizikailag nem lehetnek jelen vagy a professzoraikat csak képernyőn láthatják, nehezen lehet tőlük a magas tandíjat elvárni.

b1: De a piac a vállalkozásokat kemény versenyzésre, magas teljesítő képességre kényszeríti és állandó innovációra ösztökéli.

(Nincs új találmány, ami van, az fölösleges vagy káros.RS2004).

B: Utóbbi csak részben igaz, a piac nagy úttörő-képessége csak illúzió. Ez az alapkutatáson múlik, ami drága és időigényes. Gazdasági értékesülése csak későn jön, ha egyáltalán. Az alapkutatásba befektetni rendkívül kockázatos. Ehhez magántőkét fölhajtani igen nehéz. Ezért végzi ezt az állam, Németországban pl. a Max-Planck-Gesellschaft.

b1: És az USÁ-ban mi a helyzet?

B: Ott sincs másképp. A Szilíciumvölgy története nem lett volna lehetséges állami kutatói befektetések nélkül. A 60-as évek Apollo-programja a Szilíciumvölgy számára inkubátor volt. A szomszédos Stanford Egyetem fontos kutatásait katonai forrásokból pénzelték. Sok Stanford-kiszervezett cég - legalább is kezdetben - állami megrendelésektől függött. (Gyártsunk atombombát, jól fogunk élni? A Szilíciumvölgy olyan eszközt adott az embereknek, amivel fölgyorsítják a bolygó pusztítását!RS). Ironikus, hogy a Szilíciumvölgy ideológiája, a garázs-háttértörténettel, ahol egy világcéget alapítottak, hasonlít a liberálisokéhoz, akik legszívesebben megszüntetnék az államot. Holott az innovációk, a teljesítőképes piacok olyan társadalmi és politika feltételeket igényelnek, amiket maguk nem képesek létre hozni.

b1: Ezt kifejtené részletesebben?

B: A piacok mindig szociális és politikai intézményekbe vannak beágyazva. Naiv lenne a kapitalista gazdaságot azon piacok működésével magyarázni, melyeket a neoklasszikus gazdaságelmélet hozott létre. Egy piac nem jön létre csak úgy, hogy több aktor találkozik és árut, szolgáltatást cserélnek. Adam Smith az aktorok önérdekét mindenki hasznával kapcsolta össze. Ám a piacok működéséhez sok síkon infrastruktúrák kellenek, melyeket az állam bocsát rendelkezésre. Ha ezt nem teszi, vagy nem eléggé, sérül a piac teljesítőképessége és a népgazdaság. Most is, a járvány alatt, az államtól való függőséget élünk át. A piac vagy a vállakozások a társadalmi következményeket nem képesek földolgozni. Az állam reakcióképességén múlik, mennyire vészelik át a társadalmak a válságokat. Ez, többek között, az állami adminisztratív apparátus kapacitásától és kompetenciájától is függ, ahogy a politikai döntésektől is. Az USÁ-ban az adóhivatalnokok alulfizetettek és kevesen vannak, ezért az adóbevételek ellenőrzése hiányos. De ez nyilvánvalóan politikai szándék. Azon országok, ahol az állami forrásokat részben visszanyesték, most szenvednek a következményektől.

b1: Most, a járvány miatt, milliárdos állami segélycsomagokat kapnak a vállalkozások. Ez a keynianizmus reneszánszát jelenti? A fekete nullától való megválást?

B: Kétlem. Keynes-nél, a recesszió esetén, a lezuhant keresletet az állam kompenzálja. Amit most élünk át, az más. Igen, most a gazdaság megsegítésére nagy segélyeket mozgósítanak. Ám ezek kevésbé a konjunktúra ösztönzését szolgálják, hanem inkább a gazdaság infrastrukturáját működtetik. Védik a vállalkozásokat a csődtől és a dolgozókat az elbocsájtástól. Mindezt abban a reményben, hogy csupán rövid idejű visszaesésről van szó. Az EU gazdasági segélyei még inkább Keynes-elvűek. Állami pénzeket nyújt a jövőtechnológiák, ökológiai transzformáció és a digitalizáció támogatására. Ez nem egy közvetlen krízisreakció, hanem egy befektetői program, hogy az EU gazdaságát a stagnálásból kimozdítsák. Ez rég esedékes volt. Ám a kereslet-orientált gazdaságpolitika teljes eléréséhez a munkavállalói jövedelmek emelése szükséges. Ehhez tartozik egy megfelelő adópolitika is, mely a nagy vagyonokat és jövedelmeket is sorra keríti. Ezt most nem látom.

b1: Eddig a gazdaságban az a föltételezés járta, hogy a piacok annál inkább képesek lesznek erősebb teljesítményre, minél kisebb az állami regulázás. Ez most változik?

B: Sok jel mutatja, hogy a neoliberalizmus paradigmája megingott. A 90-es és a kétezres évek nagy deregulációs lelkesedése - amely még a szociáldemokrata kormányokban is jelen volt - mára kihunyt. A pénzpiacokat abban a reményben liberalizálták, hogy ezek önmagukat rendezik, ha magukra hagyják őket. Ez az "efficient market hypothesis" lényege, amely a 70-es évek gazdaságtudományi vitáiban alakult ki. Ezt a 2008-as pénzügyi válság megdöntötte és a pénzpiacok erősebb szabályozását váltotta ki. Ám a fölocsúdás ellenére úgy tűnik, a neoliberális paradigma még tartja magát, a régi lelkesedés és elvárás nélkül is, miszerint a piacok öndinamikája automatikusan gondoskodik a jólétünkről. A szabályzási oldalon nem keletkezik alternatív gazdaságpolitikai paradigma.

b1: Egy ilyen új paradigma hogyan nézne ki?

B: Hát ez az izgalmas kérdés. Az állam erősebb szerepet kellene, hogy kapjon. A korona-krízisben olyan teljesítményeket mutat, melyekre a piacok nem képesek. Kissé sarkítva: az állam visszatértét éljük meg. De mi nemcsak az innovációk végett hívjuk vissza az államot, sem a gazdasági infrastruktúra biztosítására: az állam az egyenlőtlenséget is vissza kell, hogy szorítsa.

b1: Ez a 70-es évek régi programja. Az állami újraelosztáshoz való visszatérés nem nyomná le a népgazdaság teljesítő képességét?

B: Az elmúlt évtizedek jólét-emelkedése a dolgozókhoz alig ért el. A reálbérek gyengébben és lassabban emelkedtek, mint a GDP. Ez következményekkel járt. Lerövidítve: a kiskeresetűek jövedelmük nagy részét fogyasztásra adják ki. A nagykeresetűek takarékba teszik vagy befektetik pl. ingatlanokba. A nagy gazdasági egyenlőtlenség visszanyesi a vásárlóerőt és a keresletet. Ez pedig a népgazdaság teljesítő képességét viszi le és gátolja a növekedést. Ezt a piac aktorai láthatóan nem képesek korrigálni.

b1: A járványkor nem épp ezen elosztási küzdelmek ellentétét éljük át? Az államra való átruházást, konkrétan a bátorítást, a szolidaritást?

B: Szép, biztató gesztusokat figyelhetünk meg és minden tiszteletem a gyenge keresetűeknek, úgy a kiskereskedelemben, mint a gondozásban. Ám én pesszimista vagyok, kétlem, hogy a gesztusokat jobb fizetés is követi. A Bundesrepublik drámai gazdasági válságában, amikor a GDP visszaesése 10%, kétlem, hogy ez a munkavállalók tárgyalási pozícióját erősíti. Sok gondozó intézmény fenntartója állami. A közalkalmazottak fizetése - tekintve az állam további rendkívüli eladósodását - inkább zsugorodni fog. De legkésőbb a válság után a budget-fegyelem betartása ismét szigorú lesz. Visszatérünk az energikus spór-programokhoz. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben konszenzus van abban, hogy a gondozókat jobban fizessék meg. Érdekes konfliktus. Félő, hogy a gazdasági racionalitás győz.

b1: Arányosan díjazza a piac a munkaerő teljesítményeit?

B: Gazdasági szemmel nincs különbség ár és érték között. A kérdés, hogy egy ár, pl. a munkaerőé, fair és arányos-e, föl sem merül. Ha a piac a bér igazságosság-érzetének ellent mond, és ezt korrigálni akarjuk, bele kell nyúlnunk a piac folyamatába. Ez történik pl. a minimálbér meghatározásánál, amely az érintett érdekcsoportok hatalmától függ. Ám a társadalomban rendkívül vitatott, ki mit teljesít valójában és milyen teljesítmény után mennyi jár. Ezért is ezt a kérdést úgy vonják ki a politikából, hogy a piacra bízzák. Ezzel a piac tehermentesítő funkcióval is rendelkezik.

ZEIT online/brand eins, 12. 11. 2020.