Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

A 4. HULLÁM – A téli stratégia csődöt mond – ZEIT Hamburg/RózsaS

2021. augusztus 07. 15:58 - RózsaSá

A 4. HULLÁM – A téli stratégia csődöt mond – ZEIT Hamburg/RózsaS

Az US járványhivatal CDC összefoglalta a delta-variánsról szerzett ismereteket. Olyan fertőző, mint a bárányhimlő – a legfertőzőbb egyáltalán. A háború megváltozott: maszk ismét ajánlatos a belterekben. A német kormány ideges, ismét nő az esetszám. Visszatérő nyaralók kötelesek negatív kovidtesztet fölmutatni. Gócpontokban, mint most Berchtesgaden-ben, egy házban csak tízen tartózkodhatnak.

Oda a nyugodt ősz. Most kicsit más, mint a tavalyi. Akkor a korlátozás késése végzetes volt. Most sem világos, a korlátozás-e a helyes intézkedés? A 4. hullámnál legalább segítenek a védőoltások. A delta köpeny-szigonyai megváltoztak, könnyebben kapcsolódnak emberi sejtekre. Most egy delta-fertőzött 5-9 másikat fertőz meg, a régi kovidnál az arány 1:2 volt. Jó hír: a vakcinák itt is hatnak, az oltottak 90%-a védett a súlyos betegségtől. Szerencsére a delta még nem a rettegett „escape mutation”, melyre a mai szerek nem hatnának.

Nem teljesen világos az oltottak fertőzőképessége. Ők kevesebbszer fertőződnek meg és testükben gyorsabban lecsökken a vírusteher. Az angolok 56%-a kétszer beoltott, a júniusi fertőzés-emelkedés után a görbe most lefelé tart. Ahogy Indiában is, érthetetlen módon. Pár héttel a lazítás után azonban ismét emelkedéssel kell számolni.

Az US hatóság ezért maszkviselést javasol az oltottak számára is. További szigorításokra is készen állnak. A német kormány az új lockdown-t mindenképp el akarja kerülni. Nyitva akarja tartani az iskolákat, remélve, hogy nem lesz tömeges fertőzés. A bajor fertőzésvédő törvény előírja, hogy ha egy régióban a heti csúszóátlag 50 fölé megy, kontaktkorlátozás esedékes. Berchtesgaden-ben 64,2 volt. Az oltottság új helyzetet hozott. Az UK 3. hulláma idején 4000 került intenzívre, most 900. Tehát most jóval kevesebben kerülnek kórházba, az egészségügy terhelése csökken. A Bundesregierung a megengedett határérték emelését tervezi. Spahn, egészségügyi miniszter: „200 az új 50”. Az esetszám, mint kiindulás, azonban nem adható föl, hiába javasolta az NRW családminiszter.

Bár most kevesebben kerülnek kórházba, a fertőzések szaporodásával, 1-2 hét eltolódással, ismét többek szorulnak rá. A klinika-számok tehát a múltat mutatják, a fertőzésszámok a jövőt. Enyhe lefolyású kovidbetegségeknek is lehetnek elhúzódó következményeik, pl. állandó kimerültségérzés. A „long covid” veszélyességéről eltérnek a vélemények. Az egészségügyi miniszter ezért ragaszkodik az aránylag egyszerű maszkviseléshez. A Német Kórházszövetség 12 jelzőszámú táblázatot javasol, melyek a fertőzési helyzetet, a kórházak telítettségét, az átoltottságot, stb. tükröznék.

A karanténszabályok lazítása is szóba jöhet. Ha pl. egy iskolában kitör a járvány, nem kellene az egész osztályt karanténba küldeni, hanem csak a fertőzöttel érintkezetteket.

A türingiai kolbászjutalom nagy vitát keltett. Ez már a dekadencia jele, ha már Bratwurst-ot kell adni egy életmentő oltásért. Az oltáskedvet nem is az ajándék hozta meg, hanem a bejelentkezés nélküli oltáslehetőség.

A lakosság mintha 53% beoltottságnál leállt volna. Vasárnap (júl. 31.) 11 400 kapott oltást, olyan kevés, mint februárban. Az idő sürget, mert az őszi esőknél többen lesznek bent. Berlinben azon tanakodnak, mézesmadzag vagy bot legyen. A kancellária- és az egészségügyi miniszter az utóbbira hajlik. Rendezvényekre és éttermekbe csak oltottak, leteszteltek és gyógyultak mehessenek be – helyzet-rosszabbodás esetén a teszteltek sem. A teszt ne legyen ingyenes. Másrészt mobil oltóteam-ek járják az országot és kolbász is jöhet. Eldöntött, hogy a kockázati csoportok kapjanak emlékeztető oltást. 12 évesnél idősebb gyerekeknek országosan nyíljon meg oltáslehetőség. Tavaly az iskolák más úton nem védhették meg diákjaikat. Bár egyre több a légszűrő az osztálytermekben, a gyártók nem tudnak eleget szállítani.

Franciaország néhány foglalkozás-ágazatban oltáskötelességet írt elő, itthon ez nem valószínű. Az oltáskedv elég nagy, a lakosságnak csak egy kis lökés kell, hogy elmenjen az oltópontokhoz. Ám ez a lökés nem lehet túl erős.

Augusztus 1-től katonák cirkálnak Sidney utcáin, hogy támogassák a rendőröket a járványszabályok betartatásában. Sidney 5 hete van lockdown alatt. A lakosok lakásaikat csak kivételes esetben hagyhatják el, akkor is csak 10 km-re. Ausztrália példaképp volt, halottak és korlátozások alig voltak. Ám a 4. hullám lecsapott a kontinensre. A közélet jobban korlátozva van, mint Németországban. Ez a „Stringency Index”-ből tudható, (Uni Oxford). Állami óvintézkedéseket egy jelzőszámba foglaltak össze, mely nemzetközi összehasonlításokat tesz lehetővé. (A módszert ugyan bírálták.) Míg Ausztráliában a lakosságnak csak 15%-a kétszer beoltott, addig a németek 50%-a. A kormány nem gondoskodott időben elegendő vakcináról. Ez gazdaságilag is megbosszulhatja magát: Németország jövőre várható növekedése 4,1%, Ausztráliáé 3%.

Tehát az elszámolás mindig a végén történik. Év elején Leyen-t még azzal vádolták, kevesebb vakcinát rendelt, mint az USA vagy az UK. Kiderült, lakosságarányosan az európaiak kaptak több oltást, amellett, hogy az EU más államoknak is szállított oltóanyagot. (USA vakcina-export 1%, EU: 28%). A szegény országoknak mégis kevés jutott, így onnét újabb mutációk indulhatnak. A Bundesregierung arra számít, hogy a beutazás-szigorítással, az oltás-ösztönzéssel, az iskolák támogatásával és az incidencia-szabályok átdolgozásával őszre elkerülhetők a kemény korlátozások. Ám erre nincs garancia. A gazdasági segélyt mindenesetre szeptember utánra is kiterjesztették.

ZEIT, 5. 7. 2021

Vo r s i c h t ! Die vierte Corona-Welle ist da.

Vége lehet, de nem akarják.”

Minél több fiatal bulizik, annál több idős hal meg.”

Félő, hogy ez a vírus most már örökre velünk lesz. Módosulhat a görög ábécé utolsó betűjéig, jöhet a 20. hullám is.

A kovid csak egy tünet. A tarthatatlan életmód tünete. Ha el is tüntetnénk, megmaradna a többi.

Nagyon nehéz egy megszokott kényelemből visszavenni. Ezt csak nagyon erős ráhatás érheti el, pl., ha a lakosság egyharmada belehal. Amíg „csak” ismerőseink ismerősei az áldozatok, miért vennénk vissza?

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1816651680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása