Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

POLITIKUSOK KEDVENC FRÁZISAI – „Több felelősséget vállalni”- ZEIT Hamburg, RózsaS

2021. szeptember 05. 12:44 - RózsaSá

POLITIKUSOK KEDVENC FRÁZISAI – „Több felelősséget vállalni”- ZEIT Hamburg, RózsaS

Több felelősséget vállalni” (Verantwortung übernehmen) Német külplitikusok legkedvesebb szóvirága. Már évek óta „több felelősséget vállalnak”. Az USA-ban többé nem lehet bízni, Kína és Oroszország nyomul. Jelezni akarják: OK, megértettük, többet kell tennünk a védelemért és nemcsak a rendért. Afganisztán mutatja, még mindig mekkora a függőségünk az USA-tól. Így az, mit is kellene tenni, annyira ködös, hogy paradox módon a nagy felelősségvállalás semmire sem kötelez. A jóérzés-közhely a partnereknél homlokráncolást vált ki.

Multilateralizmus” (Multilateralismus)

Szinte vallási mantraként szajkózzák. Mintha ez volna a legfelsőbb elv. Heiko Maas még egy fehér könyvet is íratott, amiben a szó csupán egy módszert jelent. Ahol két államnál többen harcolnak érdekükért, azok multilaterálisan cselekednek. A nemzetek a kooperáció szellemét addig követik, míg az hasznukra van. Így jár el jelenleg Oroszország, Kína, de sok baráti állam is. A németek nem nagyon multilaterálisak, ha az Északi tengeren át, több szomszédos állam ellenére, gázvezetéket raknak le.

Európai megoldás” (Europäische Lösung)

Ezt mindig akkor igézik meg, ha egy állam a felelősséget magasabb szintre akarja emelni, pl. a migrációs politikában: „A Moria-lágerben élő emberek nyomorúsága európai megoldás után kiált.” Ezzel palástolják, hogy a vész már ezen megoldás része, mely elrettenteni és elszigetelni akar.

Két százalék GDP NATO-cél 2024-ig” (Zweiprozentziel)

Régóta fújják, de csak 1,57%-ig jutottak. A mérce kérdéses, gyöngébb konjunktúra kevesebb kiadást igazolna – ugyanolyan fenyegetettségnél. A valódi kérdésről elterel: A Bundeswehr bizonytalan időkben milyen bevető képességű legyen és ez mennyibe kerülhet.

Katonai megoldás kizárva” (Keine militärische Lösung)

Német külpolitikusok hajtogatják, mintha nem lenne erőszakos megoldás, lásd Afganisztán, Szíria, Ukrajna. Dicső hozzáállás. Sajnos, a konfliktusok aktorai ezt másképp látják - mint most a talibánok. Aki le akarja őket szerelni, de erőszakot elvből nem alkalmaz, nem talál szövetségeseket. A diplomácia katonai hatalom nélkül béna kacsa.

Békefolyamat” (Friedensprozess)

Németország ismételten fölszólítja közel-keleti partnereit a „békés útra való visszatérésre”, idestova 30 éve, a madridi konferencia óta. Számos csúcsértekezlet, roadmap, egyezmény és tárgyalás ellenére államközi megoldás nincs a láthatáron. Közben Izrael tovább telepíti be a megszállt területeket. 54 év után ez nem provizórium. 4 arab állam kötött deal-t palesztínok mellőzésével. A konfliktus kikerült a fókuszból, nincs sem béke, sem folyamat, bármennyire is sugallja a német külpolitika.

A kommunikációs csatornákat nyitva tartani” (Gesprächskanäle offen halten)

Ez mindig akkor jön, mikor pl. Putyin az ellenzéket puhítja, csapatokat küld az ukrán határra vagy más fenyegető lépést tesz. Ekkor halljuk: „Éppen most kell a kommunikációs csatornákat nyitva tartani.” Senki nem akarja a folyó tárgyalásokat lemondani. A kérdés csupán az, miről, milyen feltételekkel és milyen céllal kellene tárgyalni. Mért venné komolyan a párbeszédet a másik fél, ha a találkozót reflex-szerűen keresik?

Nehéz tárgyaló fél” (Schwieriger Partner)

Mármint Kína és Oroszország, de regionális hatalmak is, mint Szaudi Arábia és újabban Lengyel- és Magyarország. Aki ezt az ambivalens képletet használja, differenciálni akar, csitítgatni, csak a tárgyalás fonala ne szakadjon el. A nehéz, de nélkülözhetetlen partnerről szóló beszéd ezt sugallja: A világ ma tele van szürke macskákkal, nehéz megkülönböztetni. Németországnak a sok nehéz partner közül nem kell barátot vagy ellenséget megnevezni; repressziót foganatosítani a jogállam megtámadása esetén, az emberi jogok megsértésében sem kell világosan állást foglalni.

Hálósított biztonság” (Vernetzte Sicherheit)

Tulajdonképpen egy jó gondolat, biztonság nélkül nincs fejlődés, fejlődés nélkül nincs biztonság. Katonai jelenlét fejlődési segítséggel kombinálva a „hálósított biztonság” lett a fő vezérelv. A tálibok győzelmével azonban mindkettő veszélyben. Németország központi biztonságpolitikai doktrinája ezt a vereséget aligha fogja kibírni.

Szisztematikus rivális” (Systemischer Rivale)

2 éve van ilyen - válaszul Peking új politikájára. Kína autoriter rendszerét egész nyiltan, mint a liberális demokrácia ellentettjét, állítja be. Azóta Peking „partner, versenyző és szisztematikus rivális” is egyben. Az üzenet: A három minősítés alapvetően nem mond ellent egymásnak, Kína üzlet-érdekeltségei és geopolitikája a végén mégis illeszthető egymáshoz. Kína hatalmi törekvése ellenére Németország lukratív deal-jeit nyugodtan szőheti tovább.

Kritikus dialógus” (Kritischer Dialog)

Eredetileg az a stratégia, hogy Iránnal a párbeszéd tovább folyjon – a terrortámogatás és az emberjog-sértések ellenére. Az eredmény kijózanító volt: Irán örömmel beszélgetett és közben folytatta üzelmeit. A koncepció a 90-es évek végén kimúlt. Mára ismét föltámadt. Legyen minél több „kritikus dialógus” az orosz és kínai „nehéz partnerrel”. Skripal megmérgezése után, 2018-ban, az FDP javasolta, nem kell keményen reagálni, hogy a „kritikus dialógus” fenn maradjon. Ilyen „párbeszéd” a talibánokkal is volt.

 

Német-francia motor” (Deutsch-französischer Motor) Az európa-politika kedvenc közhelye, 1960 óta. Európa akkor halad, ha Németország és Franciaország, a kontinens két legsúlyosabb nemzete, együtt dolgozik. A motor azonban már régóta köhög. Nincs egyetértés Kelet-Európa, Oroszország, az USA, a NATO kérdésében. Macron a „stratégiai szuverenitást” hangoztatja. Németország attól tart, ezért az US-katonák kivonulnak. Macron az EU-t geopolitikai hatalmi eszköznek tekinti. Berlin számára az EU keretei jelentik túlhatalma elviselhetőségét szomszédainál.

Transz-atlantikus közösség” (TransatlantischeGemeinschaft)

Trump idején csend volt körülötte. Biden ismét udvarol a németeknek, akik szívesen fölmelegítik a „transz-atlantikus közösség” fogalmát. Ám ez nem rejti el a stratégiai különbségeket: Biden Peking ellen keres szövetségeseket. Berlin fogadkozásai ellenére távolságot tart mindkettőtől. Másrészt nem akarja az US védő hatalmát, sem legnagyobb piacát elveszíteni.

Nukleáris részvétel” (Nukleare Teilhabe)

A német biztonságpolitika piszkos kis titkainak körülírása, az itt tárolt atomfegyverekről. Németországnak nincs szüksége nukleáris elrettentésre, sem a britek, sem a franciák védelmére. Kiszállva az atomenergiából, élvezi az US „nukleáris védőpajzs” hatását.

Liberális világrend” (Liberale Weltordnung)

A „szabványalapú nemzetközi rend” autoriter hatalmak nyomása alá került, ezért már évek óta a Nyugat „liberális világrendje” védelmére szólíttatik föl. A liberális rend Nyugaton is veszélybe került (Trump), úgy belülről, mint kívülről. A konfliktus az EU-n belül is parázslik, főleg Lengyel- és Magyarország miatt.

Szemmagasságban tárgyalni” (Auf Augenhöheverhandeln)

Morálkritikai képlet, másikat von maga után: „Nem felemelt mutatóujjal beszélni egymással”. Aki szemmagasságot követel, a németek morális önfelemelése ellen fordul, pl az oroszok, a kínaiak vagy a magyarok esetében. A moralizmus önhittséghez vezethet, ha valami igaz ebből. Ám a relativizálás is tévútra visz. A szemmagasság-frázis gyakran minden kritikát eleve képmutatásnak, kettős morálnak, osztályfőnökségnek állíthat be.

Békeprojekt EU” (Friedensprojekt EU)

Hogy az EU és elődei a kontinens békéjéhez hozzájárultak, stimmel. Ám ebből nem kell giccset csinálni. A pacifisztikus pátosz elterel a valódi föladattól: Az uniónak meg kell mutatnia, hogy tagjait megvédi a külső veszélyekről (pandémia, cyber-támadás, kereskedelmi háború, klímakatasztrófa). Belülről értékeit és szabályait saját tagállamaitól is meg kell védelmeznie. Paradox helyzet: Az EU-államszövetség belül is, kívül is energikusan föllépni kényszerül, hogy nyílt, multilaterális karakterét megőrizze.

 

Értékközösség” (Wertegemeinschaft)

Gyakran alkalmazzák a NATO-ra, hogy a tiszta hatalomszövetséget palástolják. Görögország a katonai diktatúra ellenére NATO-tag maradt, az autoriter Törökország ugyanúgy. A szövetség értékei igen rugalmasan tolmácsolódnak, geopolitikai érdekek szerint.

Kereskedelemmel a haladásért” (Wandel durch Händel)

A régi „Ostpolitik” parolája, amikor a szovjet-blokkot gazdasági kooperatívákkal próbálták puhítani. Most a gazdasági miniszter, Altmeier Kínára alkalmazza. Bár soha sem volt ennyi csere Kínával, ennyi represszió sem volt. Árukapcsolás: Peking a gazdasági nyitást társadalmi zárással köríti, politikai ködösítéssel. Szabad piac – nem-szabad embereknek. Kereskedelem haladás nélkül.

Az erőszakspirális forog” (Die Gewaltspirale dreht sich)

Szívesen alkalmazzák a közel-keleti válságokra (Izrael/Hamasz). Az automatizmust szuggerál és a terrort egyenlővé teszi egy állam önvédelmével. A külügy szóvivő rendszerint így folytatja: „Mindkét felet önmérsékletre szólítjuk föl.”

ZEIT, 26. 8. 2021

20 Phrasen um die Welt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3116680302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása