NEK-NAGYTAKARÍTÁS, FÉKNYÚZ II. – RózsaS
Először számoljak tízig (lányom intése), inkább leharapom a nyelvem, fogadkozom - én is csak féknyúz-gyártó vagyok – aztán legyőzött a kisördög és az beszél belőlem. Nem fogadták el, hogy a „Ne vígy minket kísértésbe” helyett jobb a „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk”.
Most már az Oktogonon kitessékelnek bennünket a kismetróból. Megyek szembe az oszló tömeggel, sokan helységtáblájukat, zászlójukat viszik büszkén. „Trittbrettfahrer” mozgó kereskedők: perecet, zászlót, zenét árulnak. Nemcsak én megyek szembe, csatlakozom egy őrző-védő kft-hez – bár ne tenném! Olyan ocsmányul szidták a rendezvényt, hogy gyorsan ott is hagyom őket. Célom, hogy a pápa nyomába lépjek, vagyis a kihűlt színpadra jussak.
Útközben interjúvolok. „Majd holnap olvashatja a judea-liberál-kommunista sajtóban, mennyibe került a kongresszus!” (Csak a magyar költség 30 mrd, kb. fele Semjén vadászkiállításának.) A „korona igazsága” szórlapozó hölgy (civil ellenállási mozgalom) erélyesen elküldi a papokat valahová, mondván, letértek az útról. „Nem veszi észre, hogy kisebbségben van?” kérdem az ad hoc társaság nevében. Egy építész a színpad tájolását elemzi:”Kár, hogy a napfény elvágja a keresztet”. Másik tájékozott olvasta a kifakadást, amikor egy hívő sérelmezte, hogy csak 75 000 regisztrált az 1,2 mrd (papíron?) katolikusból. (Magyar többség volt).
Végre külföldiek! Szelfiző fiatal ázsiaiakat szólítok meg. „Vietnámiak vagyunk, itt tanulunk” - mondják szépen magyarul. Megérkezik a szemétkommandó – de alig van teendőjük, ez nem egy Szigetfesztivál! Kezdenek kihajtani bennünket, megérkeztek az ipari alpinisták a bontáshoz. Óriási csatakiáltás, visszafordulok: A cserkészek búcsúznak hangos énekszóval. Ők a legrokonszenvesebbek: A cserkészszövetség szervezte meg találkozójukat a Kárpát-medencében. Vidáman vonulnak a Benczúr utcában, népdalokat harsogva, csak úgy maguktól – nem parancsszóra!
A hívők „megsegítése” már az egyiptomiaknál kezdődött, amikor titkos szócsöveket találtak az oltárakban, amiken keresztül „szóltak az istenek” a földiekhez. Örök vita, mennyiben segített az egyház pacifikálni a népet és mennyit segített át az örökkévalóságba. Az 5. parancsolatot (Ne ölj) kezdettől fogva rugalmasan kezelték. Amikor a kölni katolikus Bildungswerk-be előadónak jelentkeztem, az ügyeletes egyházfi fájlalta, hogy „elvesztettük a worringeni csatát”. (1288-ban! A kölni érsek harci szekerét lásd a Stadmuseum-ban).
Rudolf Bultmann 1941-ben olyan előadást tartott, ami miatt kis híján kizárták az evangélikus egyházból. Azt mondta, hogy a Bibliában álló csodatörténetek nem történelmi események híradásai, hanem mítoszok. Krisztus ábrázolása is, mint egy isteni lény előléte, aki a földön, mint ember újjászületik, az emberek bűneit magára veszi, kereszthalált hal, 3 nap múlva föltámad, a mennybe száll és onnan visszatér – mindez mitikus.
Mindezen történetek ókori mítoszokból, kései zsidó apokaliptikus iratokból és gnosztikus megváltási fantáziákból vannak összerakva és ezeket a modern világkép meghaladta. Ezzel, mondja Bultmann, a pokoljárás és Krisztus mennybemenetele is ki van pipálva („erledigt”), ahogy egy kozmikus katasztrófa által bekövetkező világvége elképzelése is. Nem lehet „elektromos fényt és rádiókészüléket, betegség esetén modern orvosi és klinikai eszközöket igénybe venni és egyidőben az Új Testamentum szellem- és csodavilágában hinni. És aki úgy gondolja, hogy ezt megteheti, ezzel a kereszténység hirdetését érthetetlenné és lehetetlenné teszi.”
Az oltári szentség kongresszusa a katolikus liturgia ünnepe. Ám az „ez az én testem, ez az én vérem” a zsidó tisztátalansági fogalom csimborasszója! Jézus ilyet soha nem mondhatott - a ceremóniamesterek rakták ezt össze, évszázadokon keresztül. Amikor egyházilag esküdtem, egy fadarabot nyomtak a kezembe – mintha valami bálványimádó kőkorszaki ősember lennék! Közben az atya telefonjával szelfizett.
A 4 eucharisztikus csoda közül az első a lengyel Legnica-i ostya esete 2013-ból, amikor azon vörös folt keletkezett. „Az izomrostok hasonlítottak egy haláltusa közbeni szív rostjaira.”
Hogy is képzelik, hogy az okostelefonozó hívek majd elalélnak a tömjénfüsttől és a szentelt víztől? Nem látják, hogy napról napra menekülnek a hívők a templomokból? Nekem az a csoda, hogy mindezek ellenére Pesten ennyien gyűltek össze! Akkor is, ha sokan a buli kedvéért, de biztos indikátor, hogy százezer ember csak ennyi szemetet hagyott maga után. Pár nap és a NEK-et is úgy betemeti a social media pora, mint az ökobetyár blogot.
Zárjuk ezt Bertrand Russel 1927-es szavaival (Miért nem vagyok keresztény?):
Az evangéliumok ábrázolása szerint Jézus egészen bizonyosan hitt az örökké tartó bűnhődésben, továbbá több helyen találkozunk a bosszúszomjas düh megnyilvánulásával azokkal az emberekkel szemben, akik nem hallgatták meg az ő prédikációit.
Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy szerintem ez a tan, mely szerint a bűn büntetése a pokoltűz, a kegyetlenség tana. Ez a tan kegyetlenséget hozott a világba, és kegyetlen kínzásokat hozott a világ sok-sok nemzedékének fejére. Az evangéliumok Jézusát pedig, ha úgy fogadjuk el őt, ahogyan a történetírók beszámolnak róla, részben mindenképpen felelősnek kell tartanunk e kegyetlenségért.
Úgy érzem, hogy Jézus sem bölcsesség, sem erény tekintetében nem áll olyan magas szinten, mint néhány más történelmi személyiség. Én például Buddhát és Szókratészt feltétlenül Jézus fölé helyezném e tekintetben.
Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tűnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bűnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövőben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet - ebben bízunk - messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.RS
