A HATALOMVESZTÉS PSZICHOLÓGIÁJA – B. Deininger – ZEIT/RózsaS
Bernd Deininger teológus, pszichoterapeuta, a Nürnberg-i Martha-Maria kórház főorvosa elmondja, miért esik nehezükre a politikusoknak a vereség.
ZEIT: Deininger úr, a CDU csúnya vereséget szenvedett, a kancellár asszony búcsúlátogatást tesz Ferenc pápánál. Ez egy vigaszutazás?
Bernd Deininger: Pszichoanalitikai szempontból a leány az apánál még egyszer megerősítést akar kapni, hogy jól végezte a dolgát. Valójában egy rakás törött cserepet hagy otthon maga után. A szentatya a papleányt megdicséri, hogy nagyot alkotott.
Z: Azt is tette. De az Ön értelmezése, pardon, nem kissé soviniszta?
D: Egy férfi kancellárnál a folyamat ugyanez lenne: A fiú menne az apához védelemért. Hogy a pápa egy apafigura, nem tagadható.
Z: A választások előtt Merkelt megcsípte egy papagáj. A kép terjedt, mint a vírus. Mi egy kárörvendő társadalom vagyunk?
D: A nevetés könnyít, főképp, ha egy nagyhatalmúval esik meg a malőr. Ám a mások sikerére való irigységet nem szabad alábecsülni. A művészettörténetben az irigy embert mindig visszataszítónak ábrázolják, mert ő önmagát is gyűlöli. Egy régi festményen megeszi a szívét. Az irigység az egyetlen halálos bűn, mely nem jár élvezettel.
Z: A politika színpadán egyes németek most veszteséget élnek át. Mit jelent, ha valaki önhibájából vagy azon kívül veszíti el hatalmát?
D: Megkülönböztetünk belső és külső hatalomvesztést. A belsőnél az ok, amiért a hatalomvesztés bekövetkezik, lényegtelen. Az érzések, amelyeket kivált, mindig ugyanazok: Nincs már rám szükség, nem vagyok többé érdekes, a munkám semmit sem ér. Ha a hatalmat befolyásként értelmezzük, akkor a fácit: A hatalomvesztés azért fáj, mert az emberek leértékelésként élik meg.
Z: Holott a hatalom megszerzése mindig szerencse is: Egyik megkap egy hivatalt, pedig nincs is képessége hozzá; másik elveszíti, holott nagyot alkotott.
D: A csúcspolitikusok természetesen tudják, milyen könnyen leválthatók. (Kivéve Orbánt, RS). Mégis egyesek Napóleon-szerű hatalomtudatot alakítanak ki. A demokráciában is megjelenik az, ami a királyoknál: Kóros nárcizmus, amely a vereség paranoid földolgozásához vezet, mint pl. Trump-nál. Az igazság ellentmondott önképének, ezért választási csalást hazudott. Hogy magáról továbbra is azt higgye, ő a legnagyobb, azt kellett állítania, a választással nem stimmel valami.
Z: A CDU nem vonja kétségbe a választást. Mégis a Merz-tábor nagyképűen Laschet és Söder fejét akarja.
D: Sok VIP-nél kóros hatalomsóvárság érhető tetten, mely a korábbi tehetetlenség-tapasztalatokból ered. Csodálat iránti túlzott vágyunk gyakran önbecsülésünk hiányát kompenzálja. Mivel gyerekként tehetetlenséget éltek át, ezt most minden áron el akarják kerülni. Ők már az óvodában is kifejezett hatalom-modorral tűntek föl. Söder már 16 éves korában olyan akart lenni, mint Franz Josef Strauß.
Z: Ön hogyan segít a hatalmasoknak, ha elbuknak?
D: Volt egy páciensem, aki 55 évesen ki akart szállni, de félt, hogy kollégái és a média számára nem lesz többé érdekes. Erős karriertörekvése motívumát kiderítettük: Apjának akart megfelelni, aki őt mindig lebecsülte. Az ilyen nárcisztikus igényeket nem lehet egyszerűen kikapcsolni. De ki lehet elégíteni anélkül, hogy egy konszernt vezessünk.
Z: Hogyan? Ma népszerű csúcsigazgatóknál is work-life-balance-t prédikálni. Vannak vállalkozók, akik először túlterhelik alkalmazottaikat, aztán azt tanácsolják, pihenjék ki magukat. Ez nem kerül semmibe.
D: A vezérigazgatónak nem tanácsoltam, erősítse szociális kötődéseit. Túl elfoglalt volt, hogy egy kórusban énekeljen vagy idegenekkel találkozzon. Mint orvos, nem adhatok irreális tanácsokat. Ehelyett egy kolostorba küldtem, hogy megtalálja, mit akar még az életben csinálni. Kiderült, szociális és kulturális szerepet akar vállalni. Tehát tett egy alapítványt. Hatalmát valami újba változtatta át és érezte, lehet őt úgy is kedvelni, ha nem ő a főnök.
Z: Az alapítvány nem mindenki számára járható út. Mit tegyen, aki nemcsak hatalmát, de jövedelmét is elveszíti?
D: Praxisomban mindegy, hogy egy konszern- vagy egy boltvezetőről van szó. A cél, hogy tiszteljék és szeressék.
Z: Ön eddig a hatalmat csak negatívumként írta le, holott Ön is, mint főorvos, hatalommal bír. Avagy dönteni és hatni eleve rossz?
D: Nem. Emberi alapigény a stabil kötődés és a tér a visszahúzódásra. Jóllakottság, érzéki élvezet után fontos az önfenntartás. A vágy, hogy magunkról és másokról gondoskodjunk, semmiképp sem kóros. A kisebbségi érzés állandó elhárítása már igen. Aki a hatalomvesztést sértésként éli meg, az félreismeri a valóságot. Tapasztalt politikustól elvárom, hogy leváltására legyen fölkészülve. Ők nem tisztviselők, tudják jól. Mégis sokan abban az illúzióban élnek, hogy hatalmukat nem kell leadniuk. A CSU-nál Bajorországban ez kiemelkedő, mert már soká kormányoz. Az én körzetemben 23,8%-kal éppen, csak hogy megelőzte a zöldek 23, 6%-át. Mégis bemagyarázza magának, milyen förgeteges győzelmet aratott. Hatalmi viszonyai annyira rögzültek, hogy minden kritika felségsértésnek számít. Ezért Söder elképzelése paranoiás, hogy pártja zuhanásáért Laschet a felelős.
Z: Söder mégis a választás előtt nagyon népszerű volt.
D: Ennek ellenére nem tudja elképzelni, hogy ő felelős pártja veszteségéért. Ez realitás-tagadással határos. A CSU túlazonosítja önmagát. „Mi bajorok vagyunk! Pártunk színe Bajorország színe!” Így azok agitálnak, akik pozíciójukkal annyira azonosulnak, hogy a gyönge gyereket, aki mindnyájunkban rejtezik, teljesen letagadják. Nem látnak különbséget önmaguk és hivataluk között. Ha összecsapnak fejük fölött a hullámok, szívinfarktust kapnak vagy öngyilkosok lesznek.
Z: Önhibából eredő hatalomvesztést könnyebb elviselni?
D: Nem. Depresszív válság üt be, mert az ellenőrzés elvesztését szociális halálként élik át. Ez olyan, mint az elhagyott szerelmes. Racionalizálhatom, hogy én vagyok a hibás, mégis rettenetesen fáj.
Z: Sejtése szerint, Merkel hogyan érzi magát pártja vesztése után?
D: Vélhetőleg egy tudatalatti síkon ez egy vigasz. Nélküle a CDU gyönge. A gondolat, hogy nélkülünk semmi sem megy, tetemes nárcisztikus nyereséget produkál.
Z: És ezért nem gondoskodnak erős vezetők erős utódról?
D: Igen. Ha valaki elégedett azzal, hogy nélküle jobban megy, ez nagy belső érettségről tanúskodik.
Z: Mit tanácsol Laschet-nek, akit még Scholz is megsajnált?
D: Hogyan viseli el hónapok óta ezeket a sebeket, nekem is rejtély. Rendesen ilyenkor lelki károk, kiégések mutatkoznak, de súlyos szervi betegségek is. Leértékelve, félretolva könnyen megbetegszünk. Laschet a semmibe vevést valószínűleg belsőleg védi ki. Ha szembe nézne vele, el kéne futnia. Az illúzió, hogy a világ nem érti, milyen fantasztikus vagyok, segíthet.
Z: És az orvos hogy segíthet?
D: Betegeimnek értésére adom, a hit, hogy csak akkor érnek valamit, ha hatalmuk van, nagy tévedés.
Z: Az Ön logikája szerint Merkel Laschet-et tolta volna, hogy a CDU veszítsen. Ez mennyire kézenfekvő?
D: 16 év után nyilván senkit sem tűrt maga mellett, akit hatalmasnak tartott. Söder elleni döntése már tudatalatti okokra vezethető vissza. Söder egyszerűen ezt sugározta: Én vagyok a legnagyobb! Ez a hübrisz ellentmond Merkel jellemének. Tudat alatt Söder sok bizonytalanságot produkál. Mit is akar valójában?
Z: Ez hogy illik a népszerűségéhez?
D: Tehetség, hogy a többség véleményét sajátjaként tünteti föl. Jó orra van ahhoz, mit kell mondania holnap, hogy mindenkinek tetsszen.
Z: És hogy nézne ki a hatalomvesztéssel való szuverén bánásmód?
D: Ahogy a zöld Robert Habeck-nél. Nárcisztikus hajlamait alárendelte pártja érdekeinek. Ehhez mersz kell!
Z: Bevallotta, hogy igen nehezére esett.
D: Pontosan! Hogy csalódott lehetett, az egészséges. A CDU-ban viszont három lehető jelölt gyerekes hatalmi harcot produkált, mint az óvodában!
Z: Az egyszerű ember hogyan védekezzék a hatalomvesztés ellen?
D: Alázattal. Néha emlékezzen, hogy mit kapott ajándékba. Kellő időben, kellő helyen volt – ne föltétlen saját teljesítményének tudja be. Élvezze visszamenőleg hatalmi helyzetét és ne sirassa. Így távolságot nyer és a boldogság új forrásait találhatja meg, melyek korábban hozzáférhetetlenek voltak számára: barátságok, kedvtelések és minden, amit mindig is csinálni szeretett volna.
Z: Ez a pácienseinél is segít?
D: Igen! Válás után krízisbe jutottak évek múlva írják nekem, hogy jól vannak, olyan boldogságra leltek, amit válás nélkül nem kaptak volna. Ez a belátás belső békét hoz.
Z: Ehhez a terapeuta mit ad hozzá?
D: A terápia segít áttörni a kétségbeesésen, melynek föltárja okait. A páciens le kell, hogy menjen lelke pincéjébe. Én segítek a sötétben kitartani és az önvádat kivédeni. Aki legyőzi saját tehetetlenségét és a mások hatalmától való félelmét legyőzi, belsőleg talpra áll.
ZEIT, 7. 10. 2021
»Machtverlust schmerzt, weil Menschen sich dadurch abgewertet fühlen«
