JÓLÉT AGYŐ? - Vége a német hawaiinak - Süddeutsche Zeitung, München/RózsaS

Béke a békéért, kevesebb repülőút a klímáért, politikusok szinte naponta szólítanak föl mértékletességre és lemondásra. Mit jelent az új szerénység?

Az uszoda és a fürdő a modern élet alapfölszerelése. Télen az emberek többet mozoghatnak és a gyerekek megtanulhatnak úszni. Ám az energiaárak miatt a német uszodák elkezdték csökkenteni vizeik hőfokát. Egyáltalán, a fűtött uszodák hogyan illenek bele a nagy transzformációba, amibe Németország belevág?

A népfürdők mindenekelőtt a tisztálkodást szolgálták. Az iparosodás előtt sok ember nem tudott úszni, ahogy a szegényebb országokban ma sem. Tehát most ismét csak hideg vízben vagy csak nyáron, kint lehet majd úszni? A meleg uszoda csupán luxus vagy nélkülözésük civilizációs visszaesés?

Mivel a további gazdasági növekedés kérdéses, a háború és a rossz lelkiismeret miatt erősödnek a lemondásra való fölszólítások. Most kétszer olyan nehéz lesz átállni, mondják egyesek, mások üdvözlik a kikényszerítést. Mindenesetre politikusok és közgazdászok egyetértenek Christian Lindner pénzügyminiszter áprilisi kijelentésével: „Az ukrajnai háború mindnyájunkat szegényebbé tesz.” Habeck, gazdasági miniszter: „Az energia-átállás rázós lesz.” Szakemberek jólét-esést jeleznek előre és a sikeres német gazdasági modell végét. Ez abban állt, hogy relatív olcsó energia- és nyersanyag-importból nagy értékű, relatív drága exportárut előállítani, ezzel munkát és adóbevételeket biztosítani.

Még nem világos, hogy a háború sokkhatása alatt a politika pragmatikusan vagy morálisan fog reagálni. A pártpolitika ígérete, miszerint a következő nemzedékek jobban fognak élni, anyagilag már nem tartható. Land-választások előtt úgy tűnik, bizonyos porosz szellem lopja be magát. A volt államelnök vastag pulóvereket javasol. Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg miniszterelnöke kijelentette: „Korlátozások nélkül nem fogjuk megúszni. Kissé alacsonyabb jólétszint nem jelenti, hogy visszamászunk a fákra. A járvány alatt már amúgy is gyakoroltunk valamennyi visszafogást.” Ez sokak fülében rokonszenvesen hangzik, és óeurópai mértéktartásra emlékeztet. „Semmit sem túlságosan”, állt az Delphoi jósda homlokzatán.

Ez valójában a háború utáni haladásígérettel való szakítás. Az idősek még ismerik az élelempocsékolás tilalmát, ám gyorsan sok kellemetességhez is hozzászoktak. Az autók száma 1991-ben 37 millió volt, mára kis híján 50 millió. Egy főre 35 m2 lakásfelület jutott, mára 47 m2. A németek sokáig élnek, utazásban világrekorderek, olcsó repülőút és hús tömegével áll rendelkezésükre. E mellett sok a jó munkahely és takarék is van.

Mindig, de forrás-apadás esetén különösen kényes kérdés, ki mondja meg, mekkora jólét a megengedett? Ráadásul egy olyan országban, amely a „Jólét mindenkinek!” lózunggal büszkélkedett. Hol ér véget a helyes mérték, hol kezdődik a tékozlás, amely a jövőben megvetendő? Mennyi önkéntesség legyen a szükséges korlátozásoknál? Nem helyes locsolókannával elosztani, sem fűnyíróval visszanyesni. Politikai vitával prioritásokat kell rögzíteni. Az uszodánál jobb a népegészség mellett dönteni, különben a gazdagok elkezdenek önmaguknak medencéket építeni. (Ezt amúgy is teszik, a nép pedig érje be kocogással és tornával. RS).

A közpénzek értelmes fölhasználásáról van szó és a privát magatartások szabályozásáról. Két akadály tornyosul: A szociális probléma és a notórius szabadság-tilalom kérdése. A visszafogásra főleg azok szólítanak föl, akik ezt könnyedén megtehetik: a szupergazdagok. A tehetős középréteg adott esetben kivásárolhatja magát a korlátozásokból. Az alsó harmad nem rendelkezik financiális pufferrel, munkaviszonyuk prekárius.

A szociológus Nicole Mayer-Ahuja és Oliver Nachtwey („Verkannte Leistungsträger:innen“, Félreismert segélyezettek) körkérdést intézett ápolók, csomagkézbesítők, takarítók, bolti eladók százaihoz. Fácit: Továbbra is osztálytársadalomban élnek. Fölemelkedésre nincs lehetőségük. Őket sújtja az infláció a legjobban, nincsenek részvényeik vagy ingatlanjaik. Új korlátozások új elosztási vitát generálnak. És akkor a menekültek integrálásáról, a globális egyenlőtlenségről még nem is szóltunk.

Az FDP félti a fogyasztás szabadságát. Korábban a többieket „tiltópártoknak” nevezte, de ebből most visszavesz. Igent mond az energiaszubvenciókra, de továbbra is fázik az állami szabályozásoktól, pl. a tempólimittől.

A berlini politológus Philipp Lepenies, („Verbot und Verzicht. Politik aus dem Geiste des Unterlassens“, Tiltás és lemondás. Politika a mellőzés szelleméből) az állami irányítás bírálatát a jövő politikája blokádjának tartja.

Mindazonáltal a háború sok mindent fölbolygatott. A neoliberális narratíva, a morál mellőzése, politikailag nem tartható. Lepenies: „Még nem látható kormány-konszenzus egy kisebb növekedés-alapú életről.” A katonai erőszak megbénítja az embereket és nem örülnének az autómentes vasárnapnak. Ám az aktuális helyzet egy lehetőség-ablak, a klímapolitikában is. Az edzett politikai passzivitást most talán föl lehet törni Németországban.

Legyen a lemondás államilag előírva vagy egyéni követelés, a következő napok agendáját fogja uralni. Az új konfliktusok tárgya, mennyire hajlandók a németek visszavenni. Momentán mindenki esküszik az áldozatkészségre.

A jólét esik, de egyáltalán, mi fán terem? Lehet-e mérni? Justus Haucap, közgazdász professzor, Uni Düsseldorf: „Nem lehet mérni, mint a hőfokot.” Gyakran pénzt értenek alatta, mennyi pénz áll egy embernek a rendelkezésére havonta. A társadalmi össztermék segít egy ország gazdasági teljesítményének megítélésére. A GDP a végügyfelekre irányuló szolgáltatások és áruk összessége. Hiányossága, hogy nem kerül bele, amit az emberek otthon tesznek (gyermeknevelés, szerelés) vagy ami nem fut át a piacokon. Elosztási kérdéseket nem érint. Nincs jobb mutató nála.

A „Wohlergehen” több, mint a pénz. Mennyi szabad idejük van az embereknek? Hogyan oszlanak el a jövedelmek Németországban? 1 % rendelkezik a nettó-összvagyon 35%-ával és 1,3% jut a lakosság felének. A természet és forrásai fontosabbá váltak. Az emberek készek többet fizetni a bio-élelmiszerekért. Megfigyelhető, hogy a hagyományos „Wohlstand”-tól közelednek a „Wohlergehen” (a jóléttől a boldogulás) felé.

Süddeutsche Zeitung, 7. 5. 2022

Abschied vom Wohlstand?

KOMMENT

Az emberek csak nagyon erős ráhatásra változtatnak életmódjukon. Ilyen volt a járvány. A tömegsír-képek Ukrajnából nem hatnak. Ha nem lesz gáz, villany vagy élelem – akkor kap mindenki észbe. Évek óta ismétlem, hogy – a háború nélkül is – a nagyváros halálos függőségben él. Ha megszakad a beszállítás, összeomlik. (Lásd: ökobetyár, Nagyváros védhetetlen, 2015).

RS