PRECHT: VADÁSZOK, PÁSZTOROK, KRITIKUSOK

-Egy digitális társadalom utópiája-

A német toplista Nr. 1-ja:

Richard David Precht: Jäger, Hirten, Kritiker -Eine Utopie für die digitale Gesellschaft, Goldmann 2018. Mai. Das ist ein online-Buch, alle zwei Wochen kommt ein neues Kapitel, in zwei Sprachen. Ez egy online-könyv, kéthetente jön egy új fejezet, két nyelven. (Vorher/Előzőek: Flassbeck: Gescheiterte Globalisierung, Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/, Hermann: Atomzeitalter, Nürnberger: Luther). www.okobetyar.blog.hu

TARTALOM

Az első kapcsolat 7

A FORRADALOM 13

Az általunk ismert teljesítménytársadalom vége 15

Átfordulások

A nyugágyakat festjük át a Titanic-on 40

A nagy túlterhelések

A palo-alto kaptalizmus kormányozza a világot 59

A disztópia

Az elmúlt sohasem halott 83

A retrópia

AZ UTÓPIA

A gépek dolgoznak – a munkások énekelnek 101

Egy világ bérmunka nélkül

Szabadon élni 125

Alapjövedelem és emberkép

A nap jó ötletei 150

Kíváncsiság, motiváció, értelem és boldogság

Gondoskodnak rólunk? 17

Az előre nemlátott ingere

Történetek tervek helyett 200

A politikai visszatérése

Az emberiesség szabályai 219

Rossz és jó üzletek

A másik társadalom 21

Búcsú a monetocéntől

ÉJI GONDOLATOK 263

Mi és a többiek 265

A digitalizálás az egész világra kihat

FÜGGELÉK Jegyzetek Ajánlott irodalom Köszönet

7

Az első kapcsolat

„A jövő gazdasága kicsit másként funkcionál. Nézze, a XXIV. században nincs pénz. A gazdagság keresése már nem ösztönző erő az életünkben. Azért dolgozunk, hogy önmagunkat és a maradék emberiséget jobbítsuk.” (1)

Több, mint 20 éve, hogy Jean Luc Picard, az Enterprise kapitánya, a jövő 2373. évéből előrejelezte, ami ránk vár: egy pénz és bérmunka nélküli társadalom! Ui. a XXIV. században teljesen elképzelhetetlen, ami 1996 szokványos emberi hétköznap: anyagilag motiválni lenni, hogy magunkért és a társadalomért valamit tegyünk. Ami a Star Trek VIII „Első kapcsolat”-ában a jövő maszkjában megjelenik, több, mint egy sci-fi fantázia. Ez egy régi emberiség-álom, a XVI. és XVII. sz. beköszöntő kapitalizmusa és bérmunkája óta. Már az angol gentleman, Thomas Morus, a kalabriai dominikánus szerzetes, Tommaso Campanella és a technika-rajongó lordkancellár Francis Bacon nem ismerik sem a pénzt, sem az áhított munkabért.

8

A XIX sz. korai szocialistái olyan időkért rajonganak, amikor a gépek dolgoznak és a munkások énekelnek – az okos automatáknak köszönve.”A valódi cél, egy olyan alapon való társadalom fölépítése, amely a szegénységet lehetetlenné teszi.” (2) Ezt a föladatot Oscar Wilde adja meg a XX. századnak. A bérmunka vége az „automatizáció”-álommal jön el. Mert az emberek tökéletesedése csak szabad idejükben történhet. Csak akinek szabad a keze, az élheti ki igazán magát, azt, ami a legfontosabb: saját individualizmusát!

Ennél híresebb az az őskép, amit Karl Marx és Friedrich Engels vázoltak. Eszméiktől és jó sok bortól ittasan, a fiatalok brüsszeli száműzetésükben megfogalmazták, milyen legyen a kommunista társadalom: „Ma ezt, holnap azt tenni, reggel vadászni, du. halászni, evés után kritizálni, ahogy nekem tetszik, anélkül, hogy vadász, pásztor, vagy kritikus lennék.” (3). Az osztálynélküli társadalom – álmodta meg a két fiatalember – meg fogja teremteni a „totális embert”. És a társadalmi munkából szabad foglalkozás lesz.

Kommunizmus, mint individualizmusunk gondozása, szeretetteljes gondoskodás, és hamisítatlan felelősség? Ez a Marx-Engels-utópia mennyire távol esik a sztálinista államkapitalizmus torzképétől! Ezt a szót „kommunizmus” hányszor ejtették már túszul és a „totális embert” hányszor helyettesítették már egy totálitárius rendszerrel. És mennyire csillogóak és korfüggőek a színek, amilyenre az emberek egy tényleg szabad társadalom passzentos külalakját kifestették: a dominikánus Campanella napimádó szolarier-jei fehér köntösei, Oscar Wilde bársonykabátos dandy-jei, a letűnt feudalizmus pásztorromantikái Marx és Engels-nél, a füstölgő gyárkémények árnyékában megálmodva.

9

És néha ez egy steril űrhajó minden zöld nélkül, fantáziátlanul, mint Picard kapitányatombunkere.

18VI26 eddig fölrakva Ma, 2018-ban korszakváltás küszöbén állunk. A rég áhított „automatizálás”, először az emberiség történelmében, tényleg egy bérmunka nélküli betöltött élet lehetőségét kínálja: a régi munkavilág, gyakran monoton szolgáltató foglalkozásokkal, melyekre az iskola még dresszíroz, eltűnőben van; nem másképp mint a XX. sz. második felében a bányászok és a kohászok nehéz testi munkája. Ami vonz, egy elidegenedés, kondicionálás és egyhangúság nélküli, szabadon választott tevékenységű élet.

Ám hogy is fognak a jövő vadászai, pásztorai és kritikusai pontosan élni? Ki fog arról gondoskodni, hogy az automaták kigazdálkodott, szociálköltségmentes, fantasztikus nyereségei hozzájuk eljusson? Ki ösztönzi tehetségeiket és kiváncsiságukat az önrendelkező élet tekintetében? És az élhető jövő tereit milyen színekre fogjuk festeni? Sok európai, különösen a németek számára, egy ilyen élhető élet bizarrnak tűnhet. Vajon világunk, civilizációnk, kultúránk nincs-e a legnagyobb válságban? A klímaváltozás kiszárítja az afrikai sztyeppéket. Míg gyakran sajátunkért aggódunk, megfeledkezünk a tűző nap globális burn-out-járól. A tengerszint emelkedik, termékeny földeket áraszt el és egész atollokat nyel el. A lakosság rohamos növekedése megavárosokat hoz létre, óriási szeméthegyekkel. A menekültek áramlatai, mint egy delta ömlenek a Földközi tengerbe és a Európa, a szegénység ellen épített, düledező védőbástyáit mossa alá, míg nem ezek egyszer teljesen leomlanak.

10

Az állat- és növényvilág haldoklik, csak a hasznosak élik túl, vagy az állatkertben mutogatható állatok. A nyersanyagokért (olaj, lítium, kobalt, koltán, ritka földfémek, ivóvíz) kereskedelmi háborúk folynak - vallásháborúknak és humanitárius beavatkozásoknak álcázva. A fosszilis energiák korszakából, egy utolsó ízben, ágaskodnak a nagyhatalmak olyan végítélet jelenségekkel, mint Donald Trump és ripityommá zúzzák a Földet – ahelyett, hogy gyógyítanák. Ez az önrendelkező életű utópia ideális táptalaja? Egy korszakváltás? Vagy nem több egy végítéletnél? A helyzet zavarba hozó. Míg a technika és a forgalom rajongói arról zengedeznek, milyen „bámulatos” a közeledő forradalom, a Nyugat legtöbb emberében hiányzik a hit. „A jövő és a kapitalizmus, így együtt, idegenül hangzik, mintha nem tartoznának össze.” - írta az író Ingo Schulze már 10 éve. Már nem álmodunk többé kolóniákról a Marson és a Holdon (De bizony a NASA! RS18VI27), mint a 60-as és a 70-es években. A Nyugat társadalmai a jelen és a „csakígytovább” irányában kötelezték el magukat – nem egy sokatígérő jövő fejlesztésében. És míg a politikusok választóikat egy hálózsákban, széles Európában, ilyen szép szavakkal álmosítják: „közösen”, „bizakodóan”, „jól megy nekünk”, addig a technika fölborítja a Földet és összes életviszonyainkat megkeveri. A társadalom ideálmodott fölfordító „automatái” már dolgoznak: hálósított számítógépek és robotok. Ezekbe özönlenek az adatok, olyan mennyiségben, hogy az meghaladja az ember fölfogó képességét. És nyakunkon az egyre autonómabban eljáró mesterséges intelligencia. Ezek pontosan a „csakígytovább” ellenlábasai.

11

Ám ki rajzolja meg egy ilyen jövő képeit? Ki mutatja meg, mit és hogyan kell kialakítani? Engedjük át a jövőt a csak rövid távon gondolkodó nyereségoptimálóknak, mint a Google, Amazon, Facebook, Apple? A német liberálisok esetlen potyautazóinak: „Digitalizálás first – megfontolás second”? Higgyünk az apokaliptikusoknak, akik szerint a gépek diktatúrája jön; végítélet-prófétáknak, akik az USÁban már rég elorozták az optimistáktól a jövőképek előrejelzését? Vagy az öko-pesszimistáknak, akik a bolygóra már rég keresztet vetettek, mert már minden késő? Utópia és rezignálás, ígéretes és elbukó emberiség ismét olyan közelre került egymáshoz, mint a késői középkorban. Akkor egyesek Krisztus ezeréves birodalmát várták a Földön, mások a következő háború és pestis végítéletét. És – ma már tudjuk – épp ezen egyidejűség volt a kezdete egy újnak, az emberiesség újjászületésének, a reneszánsznak a kora. Ha ma magunkat madárperspektívából megnézzük, az emberiséget egy ugyanolyan elágazásnál látjuk. (Reneszánsz 2.0? Vagy harc a maradékért?RS18VI27). Ám a bajt csak az képes elhárítani, aki hisz az esélyben; ha a vélt ténykényszerek és alternatívák logikájából ki tud törni, a kishitűségből és a pusztító kívánságból, hogy csak a mindenki által szeretett dolgokat szabad tennünk. „Politika” és „utópia” ma annyira összeférhetetlen, mintha Schulze fogalompárja, a „kapitalizmus” és a „jövő” ne tartozna össze. Ám csak azt tudni, amit nem akarunk, nem visz az életben előre, a társadalmat pedig a pusztulásba engedi. Ez a könyv ahhoz próbál hozzájárulni, hogy az elkerülhetetlen jövő fatalizmusát az akarat és az alakítás optimizmusára cseréljük.

Egy jó jövőkép festéséhez szeretne segítséget adni.

12

Megmutatni, hogy az orvoslás soha nem a technikában magában keresendő, ahogy sok „geeks” hiszi a Silicon Valley-ben, hanem a mód, ahogy vele bánunk, lehetőségeit kihasználjuk, veszélyeit időben kivédjük. Egy szóval: nem a technika fog életünkről dönteni, - mit ér egy okostelefon vagy egy mesterséges intelligencia, amit senki sem használ? A kultúra kérdése a döntő. Meg kell kérdeznünk magunktól, a technikát milyen emberi elvárással fejlesztjük és használjuk? Segítsen vagy helyettesítsen? Van az embereknek tényleg egy optimáló igényük? Nem kellene az ember valódi igényeire koncentrálnunk és nem az embert a géphez idomítani? Kultúra nélküli ökonómia embertelen. És a kultúra nem mozi, színház, zene és jólkeresők díszes kísérője, hanem az értékes élet irányadója. Hold- és Mars-települések, vízalatti városok nyilván nem ilyenek. Egy adatfelhő mátrixába szőtt élet sem lesz az.

T.S. Eliot nyomán: Nem csak agyunkkal kell majd a digitalizálást olvasnunk, hanem belsőségeinkkel, idegvégződéseinkkel is (4). A digitalizált jövő nem algoritmizálható, csak a gépek. És áldásos nem akkor lesz, ha technikai próféciái beválnak, hanem ha a Föld ilyen sok embere életét tényleg értékessé teszi!

FORRADALOM

A technikusok még soha nem értették meg az embert, a spekulánsoknak pedig az ember mindegy. Tehát mért is bíznánk ezekre a jövőnket?

15

Az általunk ismert teljesítménytársadalom vége

Átfordulások

Egy kísértet járja be a digitális társadalmat, a digitalizálás kísértete. Látja az egész világ. Egyesek örömmel-reménységgel, mások aggódással, félelemmel. Hol az az ipar, az a szolgáltatás, amely nem érzi magát eltalálva? Vannak-e emberek, akiknek már most kijut ebből a kétélű boldogításból,vagy szórakoztatásból?

Ebből a tényből kettő következik: a digitalizálást ma már minden közgazdaság hatalomnak ismer el. Itt az idő, hogy irányítását kézbe vegyük, mert most dől el, áldás vagy átok lesz-e számunkra? Mert a jövő nem j ö n , a jövőt mi c s i n á l j u k – mondjanak bármit is a magabiztos „jövőkutatók”. (A tömegtársadalom sodródik, A sasadi tsz levele, 1998, RS18VI28). A kérdés nem az, hogyan fogunk élni, hanem: hogyan akarunk élni! A nagy barokkfilozófus, Gottfried Wilhelm Leibniz nem is sejthette, mit tett, amikor Ernst Augustus Hannover-nek, Braunschweig hercegének azt javasolta, kódolja az egész világot egy egyetemes nyelvben – az 1 és a 0 nyelvén. Nem gondolhatta, hogy ez a matematikai megjelenítésmód majdan egész élet- és munkavilágunkat forradalmasítja, azt, hogyan kommunikálunk és gondolkodunk,

16

azt, hogy önálló, közösen működő gépek lesznek, lesz egy dolgok internetje, robotok és mesterséges intelligencia, melynek programozói arról álmodoznak, hogy ezek az emberi agyat is túlszárnyalják.

Mindez úgy tűnik, mint régi emberiség-álmok megvalósítása. Mint az angyalok, siklunk, szörfölünk időn és téren át, megszabadítjuk magunkat a kemény és unalmas munkától, virtuális világokat barkácsolunk, betegségeket győzünk le, és egyszer matuzsálemi kort is megélünk vagy akár a halhatatlanságot. De mi történik, ha így valóságot nyerünk, de álmot veszítünk? Mi lesz mindama nem-technikai, hanem lelki életterekkel, melyek sok embernek nagyon fontosak; mi lesz az irracionalitással, a megokolhatatlansággal, a véletlennel, az élővel? Ez a technikai világkép vajon nem teszi-e tönkre mindazokat, „akiknek a lélekhez kell valamit érteni, mert mint lelkészek, történészek, és művészek megélhetésüket erre alapozzák?” És a matematika egy „gonosz értelem” forrása lesz, mely bár az embert a világ urává, de egyszersmint a gépek szolgájává teszi?

Egy mérnök az, aki ezeket a kérdéseket fölteszi, a matematika egy őszinte csodálója. Az osztrák író, Robert Musil, több ezer oldalon át írja le, mit csinál a technikai forradalom az ember lelki életével. Átalakít bennünket – ahogy regényének címe mondja – „tulajdonságnélküli” férfiakká és nőkké. Musil regényét olyan időben indítja, amit a második ipari forrdalomnak neveznénk, az ipari tömegtermelés, a Ford-művek futószalagjai által beharangozva. De Musil már a húszas években az emberiség megszabadítását látja, mely nem ismer határokat.

17

Ez ui. minden funkcionális differenciálása, „egy belső aszály felé”; „az egyes élessége és az egész közönye rettenetes keveréke felé”, „az egész elhagyatottsága felé, a részletek sivatagában”. „A logikai éles gondolkodás milyen lelki veszteségeket okoz?” kérdi Musil. (Az értelmiségi munka megvetendő, A sasadi tsz levele, 2008, RS18VI29). Az idők és a kérdések mennyire hasonlítanak! Ma is, a 4. ipari forradalom kezdetén, szinte minden emberi életterület fölforgatásra kerül. És ismét az innovatív technika az, ami ezt kiváltja. Mit fog, Musil-lal kérdve, lelki életünkkel tenni? És mit együttélésünkkel? Kapitalista gazdasági rendszerünket erősíteni fogja, vagy mással fogja helyettesíteni? A fölforgatások az 1. és a 2. ipari forradalmáéhoz lesznek hasonlók. Az első a XVIII.-XIX sz.-ban az agrárállamokat alakította át ipari államokká, a XX. sz. elején pedig megteremtette a fogyasztói társadalmat. Hosszú távon, mindkét forradalom nagyon sok emberre áldásos volt, a polgári társadalom és a későbbi szociális piacgazdaság alapjait fektette le. Ám menetközben, teljesen váratlanul és ellenőrizhetetlenül kollaterális károkat okoztak: gyerekek, akik Anglia szénbányáiban gyermekségüket és életüket vesztették el, a sötét londoni és berlini bérkaszárnyák hátsó udvaraiban a tüdőbeteg emberek, akik hullottak, mint a legyek a budin; a beteg-, baleset-, munkabiztosítás hiánya a városba özönlőknél, akiknek szülei vidéken még parasztok vagy kézművesek voltak. Az ipari forradalom következményei, kubista életmód-változtatásával, nem kevésbé voltak drámaiak. A modernnek a

18

magas házak, a liftek, a villamosítás és a motorizált közlekedés megadták az iszonyú tempót. Ám egyúttal mást is fölszítottak: túlterhelés, védő-mozgalmak, nacionalista gyűlölködés jött, amely a két világháborúban eszkalálódott. Egyedül a 3., a mikroelektronikai forradalom ment ma aránylag szerencsésen végbe. Ám a 4. - ennyi bizonyosra vehető – a Richter-skálán meglehetősen nagy kilengést fog okozni. Mert most nem a termelőgépek változnak, hanem az információs gépek. A jelen és a jövő információcseréje és hálósítása az emberiség történetében példa nélküli sebességgel zajlik. A számítógép chipjeinek tárolóképessége az utóbbi 10 évben ezerszeresére nőtt és tovább nől. Ma már gazdaságunk minden területe digitalizált, kezdve a nyersanyagok beszerzésétől, a marketing, a forgalmazás, a logisztika területein át, egészen a szolgáltatásokig. Az ún. platform-kommunikáció hagyja, hogy az ügyfelek teljesen önállóan, saját maguk intézzék üzleteiket, az eBay-jel, az Uber-rel, az Airbnb-vel, továbbá blokkláncok és FinTechs segítségével. Sok új üzleti modell dinamikája diszruptív – ez a digitális forradalom varázsszava. (Kiszorító?RS18VI30). Ahelyett, hogy a régi technológiákat és rég bevált szolgáltatás-teljesítéseket lépésről lépésre megújítanák, egyszerűen helyettesítik. A taxisofőrt kilöki az Uber, a hoteleket a Airbnb, a hagyományos autóipar nagy teljesítményű termékeit kiszorítja az önjáró autó. A jövőben a gyártás jelentős részét additíven a 3D nyomtatás veszi át.

19

A bankok klasszikus ügyfélszolgálata hamarosan fölöslegessé válik, mert a digitalizált pénzforgalom közvetítő emberek és intézetek nélkül is megoldható. Az értékteremtés jelentős része ezzel decentralizálttá válik. Mindezen fejlesztéseket semmilyen természeti haladás-törvény nem kényszeríti ki, hanem a gondolkodás és a gazdálkodás egy bizonyos válfaja: a hatékonyságra törekvés! Hogy az emberek mindennél, amit előállítanak, csak egy célt, a pénz szaporítását követik, semmi esetre sem biológiai természetük része. Ha ez így lenne, az emberiség egészen a reneszánszig saját természete ellenében élt volna és élne ma is a világ egyes részein, pl. az Ituri-őserdőben, a masszaiaknál, vagy a Fülöp-szigeteken a mangyanoknál. A költség-haszon kalkuláció csak a XIV. és a XV. században az olasz kereskedőknél lesz kulturális vezető motiváció. (?? Nem Évánál?RS18.06.30). A középkor még a statikus céhi rend-szisztémát követte, a fix árakat és alkukat, irtózva minden dinamikától, változástól és haladástól. A rég bevált megváltoztatását gyűlölték, és az egyház hatalmas férfiai, mint Aquinói Tamás, eleget fáradoztak, hogy az újításokat kiátkozzák. A pénznek rossz volt a hírneve, a pénzsóvárság bűnnek számított, a kamatszedés be volt tiltva. Ha a pápák és a fejedelmek a szabályokat gyakran át is hágták, mégis ebben a korban az állandóság és nem a haladás volt a vezető ideológia.

20

Azóta a hatékonyság, a teljesítőképesség és az optimalizálás gazdaságunk fő ösztönzői. Fosszilis anyagokat, olajat és szenet használunk, tüzelünk el a pillanat kedvéért. És ez soha több, mint az új tegnap. (??). A kapitalizmus nem ismer végállapotot, hanem mindig új átlépendő határokat. Ám nem csak fizikai, hanem metafizikai határokat is használ forrásként. Az idő legkésőbb a 2. ipari forradalom óta számít pénznek. Amit a Ford-futószalagok látványosan bemutattak – a termelés kérlelhetetlen időritmusa – ma egész életünkre átterjedt. Az időt mérik, az idő drága jószág, amit ki kell használnunk és nem elherdálnunk. A hatékonyság-gondolkodás – vagy ahogy Max Horkheimer és Theodor W. Adorno óta a filozófia mond: az „eszközösített értelem” - egy kérlelhetetlen értékesítéslogikának engedelmeskedik. Egyre kegyetlenebb lesz és egyre gyorsabb.

Mégis van valami új a 4. ipari forradalom efficiencia-gondolkodásában: az optimalizálás-parancsot nemcsak a termelőviszonyokra alkalmazza. Magát az embert is optimalizálandónak tekinti! A Silicon Valley prófétái az ember és a gép egybeolvasztását hirdetik meg. A homo sapiens csak egy chippel az agyában tűnik nekik optimálisnak. A jelenlegit mindenesetre deficitesnek tartják. De ki definiálhatja egyáltalán, hogy az embert föltétlen optimalizálni kell? Az embernek valami hiányzik, amit meg kell (újra) találnia, ez Platon óta filozófiai hagyomány. Ám ott arról volt szó, hogy igazságosabbá és belátóbbá váljék. Fajunknak valamennyi figyelmesség, szerénység, békeszeretet, szeretetreméltóság valóban nem ártana. A pénz, a hírnév és a hatalom iránti sóvárgást zabolázni kéne – de mindezt a digitális forradalomnak eszében sincs optimalizálni! Nyereségeket akar optimalizálni. És az „optimalizálás” az embernél annyit jelent, hogy a géphez kell hasonlóvá tenni – tehát nem humánusabbá, hanem kevésbé emberivé.

21

Tehát számolatlanul megkérdőjelezik nemcsak a hatástalannak megbélyegzett gazdasági formákat, társadalmi modelleket és vállalkozásokat. Emberi önképünket is kétségbe vonják, „ineffektív” életmódunkat és együttélésünket, politizálásunkat. (Sakkoztam a téren, de odalépett egy rendőr hozzám, hogy mért nem emelem a dzsídípít? RS18VII1). Ám jobb, boldogabb lesz-e az ember, ha „smart”-tabb lesz és egymással optimáltabban fogunk bánni? Ki mondja meg tulajdonképpen, hogy az optimum az időtakarékosságban rejlik-e, rövid, egyenes utakon? És annál individuálisabbak leszünk, minél jobban kitesszük magunkat a technikának? Ki állít és milyen céllal ilyen egyenleteket föl? Egy átlátszó, mindenkor lehívható élet értékesebb-e, mint egy átláthatatlan, kiszámíthatatlan?

Eddig, úgy tűnik, nincs humánus ellenmodell a steril és csontig embertelen Silicon Valley világokkal szemben. Ezek technokrata szabadságígérete inkább kevesebb szabadsággal jár: személyes adataink ellopása, cégek és titkosszolgálatok általi észrevehetetlen megfigyelésünk, ellenőrizésünk, egyének optimalizálásra kényszerítése. Minél jobban fényezik életviláguk felhasználó felületeit, annál jobban fogják magukat hiányosnak érezni a user-ekre degradált emberek. Valamikor önmagukat is olyan diszfunkcionálisnak fogják látni, ahogyan már a géprajongók szerint amúgy is azok. Nemcsak olyan technikák, mint a diafilmek, autók és floppyk, CD-k halnak ki, nemcsak olyan cégek, mint a Nokia, Kodak, VW, Commerzbank és HUK-Coburg. És nemcsak cég- és közigazgatási épületek válnak a haladás látható romjaivá, mint egykor a szénbányák és acélművek – életemlékeink, életstílusaink és nagyon régimódi önéletrajzok a jövő technoszférájába nem fognak belepasszolni.

22

A nyilvános vita ma még mindenekelőtt a munka világára, a politprofikra, popsztárokra, poétákra, profétákra és professzorokra korlátozódik, akik a munka jövőjéről színpadokon, fórumokon, kongresszusokon és „summits” találkozókon vitatkoznak. Két tábor áll szemben - előrejelzései ellentmondóbbak nem is lehetnének. Egyesek a teljes foglalkoztatást vízionálják. Vajon nem a technikai haladás emelte-e mindig a termelékenységet, az pedig a dolgozók számát? Ebben az US Nobel-díjas Robert Solow-ra hivatkozhattak. „A Contribution to the Theory of Economic Growth”, 1956-os cikke szerint a technikai haladás tett mindig egy óriási termelékenység-növelést lehetővé. Nem a munka és a tőke, hanem a technika a döntő növekedési tényező. Mi szól tehát az ellen, hogy most is több produktivitásból, több növekedésből és több foglalkoztatásból indulhatunk ki?

Ez a magatartás csak egy tudós mosolygással támasztható alá. Nem jelezte-e a brit közgazdász, John Maynard már 1933-ban előre, hogy a haladás az ipari államokban tömeges munkanélküliséghez vezet? „Gyorsabban találunk több munkahatékonyság-növelésre lehetőségeket, mint amilyen gyorsan a fölöslegessé váló munkaerőknek új foglalkozási területeket?” És nem másképp jött? A SPIEGEL (1978. ápr.17.) címoldala kecsegtető képet vetít előre: „A haladás munkanélkülivé tesz. A computer-forradalom.”

23

Egy barátságtalan robot kampós kezével tart egy kónyadozó munkást. „Parányi elektronikus építőkockák milliók munkahelyét veszélyeztetik az iparban és a szolgáltatásban.” Ám a sötét jóslat ismét mellé ment. 1995-ben pedig az US-szociológus és ökonóm Jeremy Rifkin beharangozta a „munka végét”, amire azóta is várunk.

Gőzgép, szövőgép, villamosítás és elektronika – nemhogy a munkát csökkentette volna, hanem inkább növelte. A derűlátó jövőbarát mára kijózanodva kételkedik a proféciákban. A víziókat fölöslegesnek tartja, mert a jövő-témánál egyébként sem lehet időszerűnek lenni és senkinek nincsen üveggolyója. Így a világ változásainak hátterét nem kutatja, a honaputánt firtató gondolkodókat kigúnyolja és a sok apró tényeken, számokon és görbéken kívül, melyek a technikai haladást naponta produkálják, nem hisz semmiben.

A tegnap prófétái a ma bolondjai. Tehát semmi, csak téves riasztás, ha a Davos-i világgazdasági fórum 2016-ban bejelenti, hogy a digitális forradalom az ipari államokban a következő 5 évben 5 millió munkahelyet töröl el? Vagy a kisérteties számok, melyeket az Oxford professzor Carl Frey idéz, miszerint az összes US-munkahely fele radikálisan átalakul vagy eltűnik? Társával, Michael Osborne-nal készített terjedelmes tanulmánya a munka jövőjéről, hasonló eredményre jut. E szerint a világ legfejlettebb államai a következő 25 évben munkahelyei 47%-át elveszítik (6). Ezen számok egyike sem megbízható – ezt maguk a szerzők is tudják.

24

Ám várható, vagy akár valószínűsíthető, hogy könyvelők milliói, pénzhivatalnokok, közigazgatási szakemberek, jogászok, adótanácsadók; kamion-, busz-, és taxisofőrök, banki alkalmazottak, pénzügyelemzők, biztosítási ügynökök százezrei stb., nemsokára fölöslegessé válnak. Minden foglalkozás, melyek rutinjai algoritmizálhatók, elvileg lecserélhetők. Szemantikus keresőmotorok, mint az IBM „Watson”, filmelőzeteseket készítenek, vagy orvosi és jogi szakvéleményeket nyomtatnak. Önvezető autók már rég futnak és a hagyományos utcai közlekedésünk ember-sofőrjeit belátható időn belül helyettesítik. Autóvezetői vagy irodai foglalkozások közül Frey és Osborne több mint 700-at sorol föl, melyeket részben vagy teljesen számítógép vált le.

A korábbi szakiskolák munkáját robotok veszik át. Sok mindent, amit korábban szakemberek végeztek, elvégzik maguk az ügyfelek síkképernyő felületén. A „prozument”-té, a produkciós konzumentté való válás régebbi, mint a digitalizálás. Emlékezzünk csak a 60-as évek No.-ára, amikor az élelmiszer kisboltokat nagy szupermarketek váltották le. A diszkont nemcsak olcsóbb lett, mert nagyobb lett, hanem mert a vásárlók kiszolgálták magukat és a cég megspórolhatta a személyzetet. Ugyanez érvényes a kávé- és a vonatjegy-automatákra is, a 70-es és a 80-as években ahogyan az IKEA-vásárlók önépítő-művészetére szintúgy. A digitális korszak a „dolgozó ügyfele” nem más, mint ennek az „önkiszolgálásnak” a konzekvens folytatása: utazást venni, repülőtéren besorolni, ruhát vagy könyvet rendelni, átutalásokat intézni, stb.

Ám ha valaki a jövőben bárhol a síkképernyője hátlapjára pillant, melynek előlapján valaki valamit magyaráz, amit magunk is meg tudunk csinálni, annak a tanácsadónak a fogalkozási profilja eltűnik.

25

A síkképernyő-hátlap-tanácsadó-munkák („Flachbildschirmrückenseitenberatungsjobs”) a matematikus és volt IBM menedzser Gunter Dueck szerint, kihalnak. És a platformkapitalizmus mindennel tud kereskedni: tárgyakkal, szállásnapokkal, kommunikációval, közlekedéssel, energiával, pénzügyi tranzakciókkal, táplálkozással, életmód-tanácsadással, párkereséssel, szórakoztatással – és mindezt minden szakszemélyzet nélkül. Oscar Wilde megálmodott ”automatái” diadalútja föltartózhatatlannak tűnik.

E közben nem tárulhat-e föl új foglakoztatási lehetőségek egész sora? Az UPS-sofőrök legalább egy ideig drónokat kezelhetnének, csomagok szállítása helyett. De csak addig, amíg ezeket a munkákat is nem robotizálják. A digitális forradalom alacsony bér-korszaka talán még egy-két évtizedig tarthat, de aztán ennek is vége. A jövő foglakozásai ma az informatikus és a technikus. Ma ők a menők, a cégek vadásznak rájuk. Aki No.-ot derűlátásra akarja bírni, informatikusok tömegét vízionálja, mely a teljes foglalkoztatást hozza el. (Csakhogy versenyezni kell 1 mrd kínai, 1 mrd. indiai, stb. közül kikerülő szuper programozóval!RS18VII3). De itt is jól járunk, ha figyelmesebben odanézünk. Nem mindenki rendelkezik ilyen igényes és specializált foglalkozáshoz alkalmas képességgel, az informatikus képzésben óriási a leszakadás. Hosszabb távon és országosan nem minden informatikus kap munkát, hanem csak a legjobbak. Mert amit a mesterséges intelligencia egy napon biztosan tudni fog: programozni. Csak bizonyos magasan képzett specialisták kapnak az ún. MINT szakokban állást. (MINT: matek, informatika, term.tud. és technika). Ilyenek a virtuális és embervilágok webdesigner-jei, akik robotokat építenek és javítanak, új üzleti ötleteket fejlesztenek. A „normális” informatikus valószínűleg közép- és hosszútávon helyettesíthető lesz.

26

Ebben a helyzetben olyan szakvélemények sem segítenek, mint a MIT-technológia-szakemberek, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee vígasztaló megállapításai: „Az automata Google-autó m é g nem jár minden utcában és m é g mindig tömegével dolgoznak ember-pénztárosok, ügyfél-kiszolgálók, ügyvédek, sofőrök, rendőrök, mobilis ápolók, menedzserek és mások.” (7). Továbbá: „Nem mindenki van veszélyben, hogy lemossák a pályáról”(8). Röviden: Nem minden dolgozót fog érinteni (8). Egy kicsi munka marad az embernek is. De ez kit kellene, hogy megnyugtasson? Hogy a munka még nem mindenki elől tűnik el, a politikusokat nem biztos, hogy derűlátásra ingerli. Olyan államokban, mint No., elég, ha csak a pénzért dolgozók egytizede veszíti el munkáját és itt a szociális katasztrófa. A cool MIT-szakik azt tanácsolják: nyugodtan bízzunk a régi gazdasági modellben és továbbra is a legnagyobb növekedésre törekedjünk. Aki Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee könyvét, a The Second Machine Age-et olvasta, ilyen ajánlásokokon csak csodálkozni tud. Fölvilágosít, hogy a digitálizálás az egész gazdasági modellünket kibillenti és egy újjal helyettesíti. A szerzők bezsongnak, mikor a mesterséges intelligencia korszaka új gépeiről mesélnek. Nincs fantázia, amely ezt a teljesen megváltozott világot elénk tárja. Ám amikor emberek kerülnek szóba, társadalom és politika, vége a fantáziának. Hát az 1. ipari forradalom nem borította föl teljesen az 27

emberek életét, nem hozta el a polgári demokrácia teljesen új társadalommodelljét oda, ahol előbb az egyház és a nemesség uralkodott? Ám a MIT-szakik szerint egy összehasonlíthatatlan óriási törés ellenére, a mi jelenlegi társadalmi modellünkkel vígan tovább élhetünk! A munkapiac kiegyenlítése több oktatásba fektetett pénzzel, magasabb tanári fizetésekkel, starts ups és gyorsabb hálósítás-impulzusokkal sikerülhet. Ilyeneket a vállalkozói szövetségek szívesen hallanak. Valójában azonban az ilyen javaslatok nyájassága a 60-as évek propaganda filmjeire emlékeztet, miszerint egy atomtámadás esetén barrikádozzuk el magunkat homokzsákokkal, feküdjünk a földre és tegyük a fejünkre az aktatáskánkat. Természetesen a jövőben is lesznek új foglalkozások. Kérdés, mennyi? És ezek kevésbé az alacsony-bér-szektorban, inkább a nagy teljesítményű IT- és hasonló területeken. Egyik ilyen a magas rangú szolgáltatás négyes szektora. Egy repülőteret időben megépíteni nyilván a digitális korszakban is izgalmas kihívás. Projektmenedzser és logisztika is a jövő foglalkozásai. Az élet túl tarka, a körülmények túl szeszélyesek, az emberek túl kiszámíthatatlanok ahhoz, hogy ezeket a föladatokat gépekre lehessen rábízni. A XXIV. sz. Enterprise sem jön ki személyzet nélkül...A második területhez minden olyan foglalkoztatás tartozik, ahol az embereknek a jövőben is fontos lesz, hogy hús-vér fajtársaikkal vegyék körül magukat. Nyilván itt is lehetséges óvónőket, tanítókat valamikor robotokkal és computerprogramokkal helyettesíteni. De ez nem is kívánatos, nem is valószínű. Autentikus megszólítás, részvétel és gondoskodás a jövőben is érték marad.

28

Ugyanez érvényes a szociális munkásokra, integrálás-segítőkre és terapeutákra. Egy szálloda igazi ember-recepciósa, szabadidő-animátor, kedves és kompetens eladó, táj- és belső építész, fodrász továbbra is nehezen nélkülözhető. Egészség terén ugyanígy. Nyilván egy intelligens mérőeszköz a csuklón, rákötve az egyetemi klinikára egy cukorbeteg életét védheti és meg is mentheti. Mindenki mérhet vérnyomást, megbízhatóbban, mint a háziorvos sebtiben. De egy emberre is szükségünk van, akivel testi és lelki hogylétünket megbeszélhetjük. Egy emberre, aki elpirulás nélkül tud ránk nézni, ha meztelenek vagyunk. Valaki kell, aki nem aszerint ítél meg, hogyan nézünk ki és akkor is ránk néz, ha csúnyák vagyunk. Amit a háziorvos technikai fölényéből elveszít, hozzáadódik az emberi felelősség oldalán. A life count a jövőben lehet, hogy ismét egy „háziorvos” lesz – egy ember, aki házunkba jön, ismeri biotópunkat, meghallgat és gondoskodk rólunk – fizikailag és lelkileg. (A pap újraföltalálása? RS18VII3). Szabad idő és egészség területén a jó emberi erők mindig keresettek maradnak.A jövő nyertesei a kézművesek is lehetnek. Minél kevesebb olyan szolgáltatás marad, amihez érettségi és diploma kell, annál jobban fölértékelődnek az akadémiai bizonyítványokat nélkülöző foglalkozások. A 3D-nyomtató sorozatban gyártja le a kért termékeket és olyan üzleti modelleket fenyeget, mint az IKEA. Jó kézműves munka, egy ember által ácsolt asztal, vagy egy egy jól lefektetett kőlap-padló a jövőben értékesebb és drágább lesz.

29

A 3D-shop-okban, ahol idegen és saját barkácsolt tárgyakat lehet kinyomtatni, ügyes kézművesek szükségeltetnek, akik mindent összeraknak vagy átépítenek. A háztartási robotok megjavításához is kell majd a jövőben valaki.

Ennek ellenére a tendencia világos. A jövőben sok foglalkozás fog eltűnni, kezdve az alacsonybérszektor „job”-jaitól az aránylag igényesebb szolgáltatásokig. Ha még nem is ismerjük az új munkapiac sok foglalkozását – azt hinni, a foglalkoztatás állandó marad, vagy még emelkedik is, felelőtlenség vagy őrültség. Mert a digitalizálás – a korábbi ipari forradalmaktól eltérően – nem új területeket hódít meg, hanem már meglevőket tesz hatékonyabbá. A Solow-modell, mint minden gazdasági bölcseleti tan, nem természeti törvény. Nagyon valószínű, hogy a digitalizálás a produktivitást nagyon megdobja. Solow személyesen itt szkeptikusabb volt, mint elméleti modellje. Ami a foglalkoztatást illeti, ennek nem kell kényszerűen növekedni, ha a termelés növekszik.

Ez ellen legalább két ok szól. A 3. ipari forradalom a globalizálással karöltve futott föl. Amikor James Hargreaves 1764-ben a szövőgépet föltalálta, az angol és a holland vitorlások már 150 éve Ny.-Indiába utaztak és fűszerekkel, rabszolgákkal és gyapottal kereskedtek. Ami az új technológiákat hatékonnyá tette - a gyapot szövése – a globális kereskedelmet bőven elárasztotta áruval. A távoli országok még nyersanyag-források voltak, de az imperializmus ezekből egyre többet fedezett föl.

30 Mi lett volna a járműépítéssel kaucsuk nélkül, a gumi nyersanyaga nélkül, amit a belgák barbár körülmények között Kongóból hoztak ki? A 3. ipari forradalom Délkelet-Ázsiát a textilipar meghosszabbított gyártópadjává tette, Brazíliát és Argentínát pedig állat-táp termelővé. Az olcsó előállítás és az értékesítési piacok az autók, gépek és szórakoztatóipari elektronika számára egyszerre fejlődtek.

Amint a gazdaság hatékonyabban termelt, olyan mértékben nőtt a föltárt nyersanyagok tömkelege és piaca. Ám mára pont ez a folyamat fékeződik le. Az utolsó természeti forrásért folyó harc ma az ún. Nyugat és Kína között folyik. Ahol korábban kevés ország egymás között volt, ma több, mint 2 mrd lakos népgazdaságai versenyeznek egymással. És azt, hogy a teljesen fejletlen országok, mint Kongó, Szomália, Dél-Szudán vagy Afganisztán a jövőben kis tigrisekké válnak, senki sem hinné. A torta – ellentétben a korábbi technikai forradalmakkal – ma már el van osztva. Semmi nem jön hozzá, ami a hatékonyabb termelésnél emelné a foglalkoztatást! Apropó produkció: sok digitális üzletmodell vonzereje abban rejlik, hogy eredeti értelemben nem is termelnek semmit! Ez a második ellenvetés. Régi cégek és bankok helyett, egy platformon át üzletelni nem teremt hozzáadott értéket. Ugyanez érvényes a fogyasztók célzott megnyerése személyes adatainak kiaknázásával. Gépek, autók, repülők, sínek, utak, épületek vállalkozási nyereségei és népgazdasági hasznai egymással egybe vethetők.

31

Nem így az eBay és a Google népgazdasági hozzájárulásai. Óriási adathalmazok gépi összekötése, automatikus algoritmusok alapján hozott döntések gigantikus üzleteket erdeményeznek – csak kérdés, kinek? Ebből nem lesz föltétlen „jólét mindenkinek”, munkahely is csak kevés. A német eBay 80 munkatársa 3 mrd euró forgalmat bonyolít le, a YouTube-nál még kevesebb alkalmazott. A következmények elég gyakrabban olvashatók: állami – még jobban – államokfeletti rendpolitika és okos politikai döntések nélkül a digitalizálás elsősorban szegénységet és gazdagságot generál! A társadalom szétfeszítése a szabályozatlanság hiánya miatt egyre erősödik. Ezt a szociológusok már évek óta jelzik és kritizálják: a középosztály egy felső és egy alsó középosztályra hasad szét – tőkenyereségek, örökségek, gyerekeik egyenlőtlen oktatási esélyeik finoman választják el őket egymástól. A fölsejlő rossz jövő már most sok barna-fekete lerakódást kavar föl.

Ám a fenyegető helyzetet ki veszi komolyan? Gazdasági fórumokon jövő- és trendkutatók tolongnak és gyors fordulatot követelnek. Jövőfoglalkozásokról prédikálnak: storyteller, networker és coach-ok – vagyis mesemondók, hálósítók és gondozók - mintha egy társadalom ebből valóban meg tudna élni! Nem alaptalanul bátorítják a fiatalokat, legyenek „entrepreneure-”k és ne bízzák magukat az óriásvállalatok biztosnak hitt jövőjére. Okkal panaszolják, hogy No.-ban hiányzik a „hibakultúra”, tilos hibázni.

32

Ugyanígy bírálandó, hogy sokat adunk a kitűnő jegyekre és a diplomákra, ahelyett, hogy azt kérdeznénk, mit is tud egyáltalán valaki? A német szokásleltárt átnézve, azt találjuk, hogy túl gyakran hiányzik a politikai gondolkodás. E nélkül minden jól hangzó lózunk olyan, mintha biciklipumpával próbálnánk a szélirányt megváltoztatni.

A bürokrácia lebontásán felül, a politikusok többet és mást tehetnének. Mit ér, ha sok német fiatal a start up-ba bele mer vágni, ha azon keveseket, akik sikeresek lesznek, az 5 óriás US szoftvercég azonnal fölvásárol? Ez tényleg mindenütt megtörténik. Ezzel vajon milyen népgazdasági probléma lesz megoldva, milyen munkahelyek létesülnek vagy szilárdulnak meg? Egy pillantással az USÁ-ba láthatjuk, hogy a leginnovatívabb digitális gazdaság sem ment meg semmilyen népgazdaságot. Míg Silicon Valley dübörög, a klasszikus ipar mindenütt halódik, munkanélkülieket, rezignációt és Trump-választókat produkálva. A legderűsebb optimista sem hiheti, hogy német vállalat (talán a SAP kivételével) a jelenlegi politikai föltételeknél, Silicon Valley szoftverfejlesztőivel, szociális hálózatépítőivel komolyan versenyezhet anlkül, hogy rögtön beolvasztanák. Majdnem egy évszázad kellett ahhoz, hogy a kizsákmányolt hátsóudvar proletárja biztosított munkássá váljon, szerény jóléttel. Ez nemcsak a vállalkozói szellemnek egyedül volt köszönhető, hanem javarészt a nyomásra bevezetett szociális törvénykezésnek. Ám aki a szövetségi kormány

33

politikáját, különösen a szociáldemokrata munkaügyi minisztériumét az utóbbi években követte, hiába keres jó ötleteket. A minimálbérnek biztosan sokan örülnek, az országos bérszerződések is sok munkásnak és alkalmazottnak jók. De ha a munkahelyek egy-két évtized alatt eltűnnek, a semmi marad. Mi zúdul majd a szakszervezetekre, ha egyre kevesebb embernek lesz munkahelye és munkaerejükre egymás ellen licitálnak? Ki áll melléjük és vállal régi jó szolidaritást ebben a teljesen új világban?

Ami ma és holnap gazdaságilag elolvad, milliók önérzetét sérti. Ma még teljesítőképességüket erénynek mondják, pontosabban „szorgosságnak”, stréber munkaetikus értelemben. Ám olyan idők felé tartunk, amikor nagyon sok embernek nem lesz munkája, legalábbis olyan, amiért bért kap pénz formájában. Ez lenne a jelenlegi szociális rendszerünk vége. Egyre kevesebb dolgozónak egyre többet kellene befizetni - az abszurditásig. Mi lesz akkor a munkatársadalomból?

Fordítsuk meg a kérdést. Miért létezzen továbbra is ez a mi ún. teljesítménytársadalmunk? Mi a rossz abban, ha az unalmas és elidegenítő munka eltűnik, míg ez alatt a termelékenység nő? Amióta a homo habilis és a homo erectus első kőbaltáját élesre pattintotta, az ember arról álmodik, hogy a technika minél több munkát le vegyen a válláról. Sajnálatos módon a 3. ipari forradalom ebben nem segített. A produktivitás megnőtt, de egyre több munkaerővel. A kevesebb és mértékletes munkának 34

nyoma sincs! Anglia, Franciao. és No. lakosságának 80%-a még a XIX. században sem élt jobban, mint a római rabszolgák. Politikailag és privát szinte teljesen jogfosztottak voltak és lassan vagy gyorsan munka és betegség miatt meghaltak. Hogy a gyári munkás élete a 2. ipari forradalom után milyen szép volt, mutatja Charlie Chaplin filmje, a Modern idők. A munkás csak egy fogaskerék egy óriási gépben. Ki sírja vissza ma a régi munkahelyeket? A XIX. századi bányákat és acélpoklokat vagy a kegyetlen paraszti munkákat? És ki fogja gyászolni, 100 év múlva, a számtalan unalmas irodai munkát, melyek most megszűnnek? Vagy a zajos, bűzlő és veszedelmes utcai közlekedést?

Kevesebbet, vagy a jövőben nem pénzért dolgozni, egy ígéret és nem átok – legalábbis egy ilyen irányba fejlődött kultúrában. Hogy az ember értéke pénzben kifejezett munkateljesítményétől függ, ez nem antropológai állandó. Ez egy XVII. századi angol fölfogás, William Petty, John Locke, Dudley North vagy Josiah Child nevéhez köthető. A társadalmak az emberiség történetében évtizedekig más erényeket és szociális distinkciókat ismertek. Miért nem kellene nekünk is – sokkal magasabb termelékenységi fokon – új erényfogalmakat találni?

A technika tehát nem egyszerűen az által lesz problémás, hogy bérfoglalkozásokat szorít ki. Hanem mindenekelőtt akkor, ha ellenőrizetlenül és etikátlan célokra fordítják. Félelmetes módon sajnos ez a hatalmas társadalommodelleknél gyakran megesik. Ám jelenleg informatikusok, programozók és hálódesigner-ek nem egy jobb jövőn dolgoznak, hanem kevesek profitjáért.

35

Életünket, együttélésünket minden demokratikus legitimáció nélkül változtatják. Százezerszer elhangzott ígéret: életünket egyszerűbbé, de nem demokratikusabbá tenni. Már az egyszerű élet ígérete sem teljesíthető. Minden kísérlet, az élet komplexitását csökkentsék, azzal járt, hogy inkább növelték.

Amit a digitális technikának és építőinek valóban köszönhetünk, az az egyre globálisabb egységcivilizáció. A digitális kód könnyedén átugrik ország- és kultúrahatárokon. Egy technikai egyesekből és nullákból álló univerzális nyelvvé fejlesztik, amely a Níluson éppen olyan jól érthető, mint a Rajnán vagy az Amazonas-on. Egy globális egységkultúra közeleg, nyereségeit ünneplik, veszteségeit gyászolják. Kulturálisan tekintve, minden haladás egyben egy visszalépés is. Az emberi kultúra biodiverziása egyre kisebb lesz. A folyamat a hatékonyság-gondolkodás győzedelmes vonulásával kezdődik, leghatalmasabb eszköze a pénz, egyetlen dolog, amelynek minőségét mennyiségével mérik. Ahol a pénz kormányoz, eltűnnek a határok, az átlátszó hetipiacokból átláthatatlan globális piacok lesznek, ahol nyersanyagok, késztermékek és spekulánsok bonyolítják a helyzetet. Kultúrát cserélnek jólétre. Életmódjaink egyre jobban hasonlítanak, először Európában és É.-Amerikában, aztán Ázsiában és a maradék világon. Szociális különbségek és hagyományok is a pénz áldozatává esnek. Nemes vagy polgári; katolikus, protestáns, vagy buddhista; arab, indiai vagy német, nő vagy férfi – a pénz nem tesz különbséget, csak szegénnyé vagy gazdaggá tesz. Ha ma a világ „lapos” lesz, ahogy a New York Times újságírója, Thomas Friedman írja 2005-ös sikerkönyvében („A világ lapos”) akkor kultúrálisan is laposodik (9).

36

Az egységesítés logikája a pénz logikája. Föltalálása óta, Kr.e. a VII. században a lídeknél, mindig megkísérli anyagi határait szétfeszíteni. A pénz először anyagi értékének felel meg, később egyre inkább tisztán jelképes lesz. Legkésőbb a XV. századtól, a váltók és bankjegyek bevezetésétől, át a XVIII. századig a pénz teljesen megszabadul reálértékétől és virtuális lesz. Nem csoda, hogy az ipari államokban tárgyi alakját is elveszíti és teljesen szférikus lesz: készpénzmentes fizetés, földi ellenérték nélkül, lélek néküli számítógépek által mozgatva, milliszekundumok alatt a magasfrekvencia-kereskedelemben.

Hajtva az efficiencia-gondolkodástól, mely Firenzétől Londonon át, a San Francisco-i öbölig az egész világot meghódította, a globális különbségek eltűnnek. A végén ott áll a rosszul öltözött tornacipős entrepreneure, akinek sem stílusa, sem tartása, sem hagyománya. Az emberiségnek azt ígéri, ha már nem élhet a saját kultúrájában, legalább a saját világában élhet. Ezt ő maga teremti a hálón való keresgéléssel, nyomokkal és ösvényekkel a virtuális homokban. Ami régen az élet ellenállásának volt kitéve, egy narcisztikus tükörkabinetté válik, gondosan karbantartva arctalan profitőrök által a háttérben.

Ha ez a világ sokakban borzongást vált ki, ez azért van, mert kétszeresen paradox. Láthatóan tovább hierarchiákat bont le – és ezzel csak az egyenlőtlenséget növeli!

37

És minél több szabadságot ígér nekünk a tükörben, annál többet vesz el tőlünk a másik oldalon. Nem kisebbről van szó, mint a felvilágosodás értékeiről, amelyre demokráciánkat és társadalmi rendünket alapozzuk. Marx időtlen fölismerése újból beigazolódik: minden fontos szociális folyamat az érintettek háta mögött dől el, egy politkailag öntudatlan térben.

A fölvilágosodás értékei veszélyben vannak! Minden jövőtársadalom-utópia rá kell, hogy kérdezzen, ezek hogyan menthetők meg? Ha a bérmunka sokaknak csak arra szolgál, hogy munkaereje helyett adatait érékesítsék, az egyedüli nagy ígéret elhalványul, amit a digitalizálás kínál. Oscar Wilde nyomán: A kultúrát a produktív individualizálás kell, hogy meghatározza, nem az elidegenített bérmunka.

Aki a XX. század második felében nőtt föl, nehezen esik elhinnie, hogy a nyugati kultúra története és gazdasági fejlődése nem kell, hogy egyenesen fölívelő vonal legyen. A jólét fejlődése túlságosan is csábító, főleg No.-ban ahhoz, hogy a gazdasági rendünk tartós áldásában kételkedjünk. Aki ezt teszi, könnyen értelmiségi nyafogónak számít és tipikusan „balosnak”. Ez történelmleg nézve egy ferde ítélet. A technika és a gazdaság föltartózhatatlan haladása hite nem mély baloldali gondolat! A technika a világot mindig jobbá kell, hogy tegye, miközben dolgozókat jogokhoz, biztosításhoz, oktatáshoz és jóléthez kell, hogy segítse. Ellenben jobbosnak ill. konzervatívnak lenni annyit tesz, a nyugati államok liberális és liberter fejlődését a hagyományok, az erkölcsök és értékek pusztulásaként látni. A digitális forradalom ma teljesen szembe megy ezzel a több, mint 200 éve

38

kialakult kedvelt barát - ellenség, haladó/bal - konzervatív/jobb közötti frontvonalaknak. Minden konzervatívot fenyeget a világon, anélkül, hogy az „balos” lenne. Épp ellenkezőleg: ez a kapitalista gazdaság legradikálisabb játékmódja, fölhasználók milliárdjai háta mögött láthatatlan és átláthatatlan üzleteit minden demokratikus ellenőrzés nélkül bonyolítani. A digitalizálás manipulálja fölhasználók magatartását, tarka és csinosan megrajzolt digitális világok által az emberek tudatalattiját eluralja, amiről a XX. sz. diktárorai csak álmodhattak. Behatol minden szociális térbe, autóba, lakásba, barátságokba és szerelmi kapcsolatokba.

Azzal, hogy ez egy ultimatív kiárusítása mindennek, ami csak az emberekből profitábilisan kiszedhető, ezzel nagyobbjára mindenki egyetért. Ám ezzel sok olyan gazdag ország, mint No., egy probléma elé kerül: egy gazdasági forma, melyre sikerei alapján mindenki rábólint, olyan kultúra- és értékveszteséggel jár, amit épp úgy érthetően mindenki sajnál. Mi lesz az individualizmussal – szó szerint „oszthatatlanság” - ha az embert millió adatra szedik szét, az így nyert profilt zacskózzák és a legtöbbet kínálónak eladják. Csak azért, hogy az embereket manipulálhassák, vásárolható dolgok iránti sóvárgását fölkeltsék? Látható és érezhető a lárma, a sebesség, az állandó reklám, a figyelemrablás, ahogyan ezek szociális tereinkbe betörnek, családi étkezésekbe gyerekekkel az asztalnál, ahogy kötődéseket és gondoskodásokat, csendet, visszavonulásokat és „magunknál levést” széttörnek.

39

Nem csoda, hogy a mi időnk, példátlan jólétünk ellenére (ami egyre inkább rosszabbul lesz elosztva) minden optimizmusa hiányzik. A cégvezető, aki tüzes szavakkal a digitális jövőt isteníti, a második pohár bor után már ő maga sem hisz abban, hogy minden jól vagy még jobban menni fog. A nagy kihívás szorongat bennünket. A felvilágosodás értékeit megvédeni, életvilágokat óvni senki sem teheti egyedül, sem ember, sem vállalat. Tehát a megbízás a probléma megoldására nyomatékosan és sürgősen a politikusokra hárul. Ők kell, hogy segítsenek nekünk a jövőt élhetővé tenni. Vajon elég erősek-e ehhez a föladathoz?

40
A TITANIC-ON FESTJÜK ÁT A SZÉKEKET
A nagy túlterhelés
A szörnyet nem láthatjuk, ha csak szűk körben a földet vizsgáljuk. A Godzilla-filmben öt tudós Panamában egy ijesztő gyík után kutat. Egy atombomba-teszt után mutálódhatott szörnnyé és ezen a helyen hagyhatott nyomokat. Ám a férfiak semmi jelet nem találnak. Amíg tanácstalanul álldogálnak, a kamera a magasba lendül és onnan mutatja, milyen gödörben kutatnak a tudósok: a szörny egyik mély lábnyomában (10).
Mért mondom ezt Önöknek? Mert a digitalizálásnál a német politikában pont ilyen emberekkel van dolgunk. Valamit keresünk, amit ilyennek vagy hasonlónak ismerünk, bevetjük rutinos értékmércéinket – és semmit sem észlelünk, semmi kézzelfoghatót! A digitalizálás nemcsak gazdaságunk egyszerű további hatékonyság-emelése az ismert ösvényen. Ez a legnagyobb változás gazdálkodásunk utóbbi 250 évében! Egy élet- és értékváltás világtörténeti léptékben. És egy fékezhetetlen, a legnagyobb kiterjedésű, minden kultúrára kiható támadás az individuum szabadságára a modernben. Privátszféránk jövője a tét. A kérdés a féktelen manipulálhatóság korszakában: fennmarad-e a demokráciánk?
41
Azok a kutatók, akik a szörny lábnyomában állva a szörnyet nem látják, az a három német miniszter is lehetne, akik 2014-ben „digitális agendájukat” bemutatták. Egy tétovázó papír tele általános kijelentésekkel, híján minden valódi döntésnek és alakító idéának. Belső biztonság, adatbiztonság, adatvédelem, szerzői jog védelme, vagy hálózat-semlegesség – határozott irányvonalat sehol sem adtak, csupán homályos megfogalmazásokat. A titkosszolgálatoknak több hozzáférési jogot adnának, a polgároknak több névtelenséget. Egyedül az üvegszálas kábelfektetésnél, gyorsítás céljából, látszik, valójában mit is akarnak.
Amit „vezérfonalnak” titulálnak, arról kiderül, hogy a bizonytalanság és az orientáció-hiány deklarálása. Hogy hogyan védenék hatékonyan a polgárokat, hogyan garantálnának „védelmet és bizalmat” a társadalomnak és a gazdaságnak, azt az agenda nem árulja el. Egy szó sincs arról, hogy a szélessávú hálóba fektetett milliárdokból végül is az adófizető hogyan profitálna és nem egészen másvalaki. Egy szó sincs a munkapiac jövőjéről, sem az adatkereskedők etikátlan üzleteiről. Egy szó sincs a német gazdaság védelméről, a Silicon Valley digitális szuperhatalmak nyomulásáról. Nem szólnak a rég esedékes oktatásforradalomról, az áttekinthetetlenné vált titkosszolgálati hatalmak ellenőrzéséről, a cyberháború rémálmairól, a szociális hálózatok manipulálhatóságáról. És mindenekelőtt: nincs szó emberképünkről és értékeinkről.
42
„Az internet számunkra egy új világ”, mondta Angela Merkel 2013-ban, miután az US-titkosszolgálat NSA lehallgatta mobiltelefonját. Ez pontosan illik a három miniszterhez a szörnyeteg gödrében. A német belügyminiszter még 2014-ben azt követelte, tiltsák meg a Google-nak személyiségprofilok készítését. A gazdasági miniszter a platformok működtetőit akarta átvilágítani. És az igazságügy-miniszter azt szorgalmazta, hogy a digitális konszernek hozzák nyilvánosságra algoritmusaikat. De mindez hiányzik a digitális agendából. Ezek közül egy célt sem követtek és 4 évvel később is hiányoznak az idevágó törvények.
Épp ellenkezőleg: 2017-ben a politikában alig beszéltek a digitalizálásról – legalábbis össztársadalmi dimenzióban nem. 2013-ban a legfontosabb kampánytéma az ún. kölföldi útdíj volt, az osztrákok számára a bajor utakon. Milyen ország ez, melynek ilyen gondjai vannak? Bíznak a politikusban, aki ezt mondja: „Önök ismernek engem.” De nem firtatják a terveket, idéákat, stratégiákat, mit tesz No., Európa, a világ a digitalizálás szökőára ellen! No. politikusai eltörlik a realitást? A Titanic székeit festjük át?
Csupán az FDP plakátolt ki először a német történelemben egy mondatot a digitalizálásról: „A digitalizálás mindent megváltoztat. Mikor változik a politika?” Ám abból, hogy a digitalizálás minden megváltoztatna, az FDP agendáján semmi sem volt látható. Start up-ot támogatni, gyors üvegszálas kábeleket fektetni egy társadalmi átformáláshoz édeskevés fölkészülés.
43
A sokkal fontosabb kérdés: A digitalizálás mindent megváltoztat. Mi változtatja meg a digitalizálást? Hogy a társadalmunkban egyre több és több digitális gépet használunk, munkákat számítógépekkel és robotokkal végeztünk el és engedjük ezeket egymással együtt hatni – ez embermű. És minden, amit az ember tesz, lehetne másképp is. Hogy a digitalizálás a társadalmat meg fogja változtatni, az holtbiztos. Ehhez