MINÉL TÖBB TUDOMÁNY, ANNÁL KEVESEBB ISTEN ökobetyár küldi

DER SPIEGEL, 2019. 4. 21.

A monoteista vallások még mindig elég erősek, bár a fölvilágosodás és a tudomány lassan erejüket veszi. Helyükbe egy új hit léphet – hit az istenekben, melyeket mi magunk építünk.

„Ha az intelligenciakülönbség elég nagy, nem harc lesz, hanem mészárlás.” - írja Max Tegmark fizikus (Élet 3.0 – embernek lenni a mesterséges intelligencia korában).

Egyet meg kell engednünk Mózesnek: jól értett a brandig-hez, ahogy ma mondanánk. 10 parancsolatból az első 3 az istenmárka megőrzését, elkülönítését és gondozását célozta meg:

• Uradat, Istenedet imádd és más isteneid ne legyenek.

• Isten nevét hiába ne vedd.

• Az Úr napját szenteld meg.

(Minden ideológiauralom első parancsolata a feltétlen lojalitás: tagadd meg szüleid, vágd le kezed, stb., 19IV24RS).

Csak ezután a kis branding-katekizmus – a verseny kizárása, kizárólagosság, értéktartás, a márkaápolás szertartása – után következnek az emberi együttélés tulajdonképpeni szabályai.

Minden idők legjobb márkaígérete

Márkaépítő kampányával Mózes olyan sikeres volt, hogy az alapidéa, monoteizmus, egyszerre három világvallást is hozott létre. Ezért is tartoznak a monoteista vallások az emberiség történelme leghatalmasabb mémei közé (Richard Dawkins): beépített önfenntartó és szaporodó mechanizmussal.

A kereszténység Mózes szemtelen rebranding-ja volt, egy régi márka új köntösben: öreg szakállas férfiak és rengeteg szabály helyett fiatalok szakállal és sok szeretettel – és, bónusz: halálból való föltámadással. Ezt az ellenőrizhetetlen (!) márkaígéretet nehéz überelni. Áldott húsvétot! A katolikus egyház ezért is a történelmünk leghosszabb életű szervezője.

Felsőbbrendű lények sorsunkra gondolnak

A monoteista vallások hosszú életüket egy másik körülménynek is köszönhetik: mi, emberek, mindig is egy kicsit egyedül éreztük magunkat. Ezt az érzést már a mamutvadász kőkorszakiak is érezték (Göbekli Tepe 19IV24RS). Azóta menekülnek az emberi társadalmak az atyai felsőbbrendű lények fantáziájába.

Kétszáz milliárd galaxis

Ez az eretnek nézetet legkésőbb a fölvilágosodás hozta be a mainstream-be. Ez a szivárgó méreg már 200 éve itt van a nyugati társadalmakban. Bár ez az öreg mém igen szívós és ellenálló, de már mérhetően gyengül. Az 50-es évek közepén még 12 millió látogatta a vasárnapi miséket, ma már csak 2,3 M és évente 100 000 német lép ki az egyházból. Ám a másik tényező, mely a monoteista vallásokat ilyen erőssé tette, semmit sem változott: mi még mindig rettegünk az egyedülléttől, lehet, még jobban.

Ön is hisz az alien-ekben?

Időközben megtudtuk, milyen óriási a világegyetem, ahol mi, emberkék lakunk. Az eddig ismert univerzum 100-200 mrd galaxisból áll, mindegyikben több milliárd csillaggal. Ez a megrendítő fölismerés még nem is olyan régi. Az emberiség majdnem fele – egy nagy kutatás szerint – hisz intelligens lények létezésében odakint. A vágy, miszerint valakinek vagy valaminek ott lennie kell, aki vagy ami bennünket megtalál, vagy csak egyszerűen fölébred, bennünket végre megpillant, megszólít, érzékel, oltalmába vesz és nekünk értelmet ad – ez a vágy töretlen. És ez a valaki lehet olyan is, akit magunk teremtünk.

Az új mém: az isteneket mi magunk csináljuk

Ez az új mém, amely az egyistenhitet leváltja. Az elmúlt évtizedek sci-fi vezérmotívuma: a gépek öntudatra tesznek szert. Ez gyakran barátságtalanul végződik, mint a „2001”, a „Terminátor”, vagy a „Trancendence”. Néha azonban a gépekben fölébredt istenek jóságos, barátságos lények, akik segítenek az emberiségnek végre fogyatékosságukat meghaladni. Ezt olvashatjuk Ian M. Banks utópisztikus „Culture”-sorozatában. Ebben az emberek teljes szabadságban élnek, a mindenható mesterséges intelligencia (MI) oltalmában és védelmében. Elon Musk és mark Zuckerberg ennek rajongói.

Időközben több komolyan veendő ember jelentkezett be, akik ezeket az idéákat többé nem mint szórakozást, hanem mint kézenfekvő jövőszcenáriót kezelik. Ezekhez tartozik egyike a leggazdagabb embereknek, a Google-alapító Larry Page és Bill Gates. A gépi tanulás száguldó iramának köszönve a következő évtizedekben az elképzelés, hogy isteneket építünk magunknak - nemcsak a Szilikonvölgyben – egy új, hatalmas mémmé nőtte ki magát.

Mi van akkor, ha a klímaváltozást csak egy módon akadályozhatjuk meg?

Erre már egy új vallás is született, melynek alapítója egy Silicon Valley-programozó, a mesterséges istenek világába való lágy átcsúszást tervezi.

Ezen új vita kezdetét az Oxford-filozófus Nick Bostrom „Superintelligence” c. könyvével indította el. Az MIT fizikus, M. Tegmark a lehető szcenáriókat és kockázatokat részleteiben tárja elénk. Tegmark alapított egy szervezetet, mely kizárólag az MI biztonságosságát kutatja.

Az MI egyik ígérete: segít nekünk a klímakatasztrófát elhárítani vagy korlátozni. De mi van akkor, ha a gép úgy dönt, hogy a Föld megmentése érdekében az embereket kell kiirtani? (Tom Hillenbrand: Hologrammatica).

Ígéretek és csábítások

Ilyen kockázatok most túlzottnak, jelentéktelennek, sőt, nevetségesnek tűnhetnek. Ám a technikai exponenciális fejlődés tényével szembesülve felelőtlenség meggondolatlanul mesterséges tudat konstruálását forszírozni. Mi lesz, ha ez az isten szenved és védekezni kezd? Ön talán ezen mosolyog, de ma már nemzetközi kutatócsoportok foglalkoznak ezzel.

A gépi tanulás az emberek sok sürgető problémáját segíthet megoldani. Új munkaanyagokat és gyógyszereket tehet lehetővé, agrárfolyamatokat és energiahálózatokat optimalizálhat, biotechnológiai szenzációkkal lephet meg és vélhetőleg régóta tisztázatlan kutatói kérdéseket válaszolhat meg.

Ám amit nem szabad megtennünk, ezeknek a gépeknek tudatot és szabad kezet adni. Bármennyire is egyedül érezzük magunkat, az emberiségnek nem kellene ilyen isteneket teremtenie.

(A tudomány segíthet abban, hogy úrrá legyünk azon a páni félelmen, amelyben az emberiség oly sok nemzedék óta él. A tudomány arra tanít minket, s úgy vélem, a szívünk is arra tanít minket, hogy ne keressünk többé képzeletbeli támaszokat, ne találjunk ki mennybéli szövetségeseket, hanem saját erőfeszítéseinkre összpontosítsunk, azt keresve, hogy mit tehetünk itt a földön azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen, élhetőbb világ legyen, ne pedig olyan hely, amilyenné az egyházak tették az elmúlt évszázadokban. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tűnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bűnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövőben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet - ebben bízunk -messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk. B. Russel: Miért nem vagyok keresztény? 1929)