ZÖLD KAPITALIZMUS
Az éghajlatváltozás kivédése a gazdaság radikális átépítését követeli meg. Teljesen le kell mondani a fosszilis nyersanyagokról. Sikerülhet ez anélkül, hogy a jólét fogyatkozna?
Még 25 év, 11 hó és 13 nap – és elfogy az a CO2, amit az emberiség a légkörbe fújhat, mielőtt a fölmelegedés visszavonhatatlanul átlépi a 2*C határt. Ha 1,5*C alatt akarunk maradni, akkor viszont 8 év, 1 hó, 4 napunk marad.
Legalább is ez volt a múlt szerdai állapot (nov. 27), de azóta megint sok idő telt el, naponta 1332 t, évente 42Gt üvegházgáz termelődik, ami a tudósok szerint a fölmelegedést okozza. Az órát a berlini Mercator Researche Institute on Global Commons and Climate Change (MCC) rakta ki az internetre, hogy a helyzet komolyságát érzékeltesse. Legvégső idő a klímaváltozás leküzdésére. Minél többet várnak az emberek, annál inkább csökken a valószínűség, hogy a folyamat leállítható.
De mit is jelent ez a harc az egyes személynek? A jövőben le kell mondania kedvelt szokásairól? Megbélyegzik, ha Mallorca-ra repül, vagy ha autót, netán SUV-ot hajt? Másrészt, ha mindezt többé nem teszi, mit nyer? Egyes ember a fogyasztásával, pontosabban a nem-fogyasztásával megmentheti a világot?
Sok klímaaktivista a környezet-katasztrófa okát a nyugati életstílusban látja. Követeli a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom föladását, mert az örökös növekedés a természetforrásokat semmisíti meg, szüntelen CO2-emissziót okoz és ezzel az emberiség életalapjait zúzza szét. A „degrowth”, tehát a gazdaság zsugorodása, számukra nem ijesztő kísértet, hanem az egyetlen helyes út.
„Semmi másról sem tudtok beszélni, csak a pénzről és az örökös növekedésről – hogy merészelitek?” vádolta meg Greta Thunberg a szeptemberi klímacsúcson, New York-ban, az állam- és kormányvezetőket. De vajon a lemondás és a korlátozás elegendő lesz-e a világ megmentésére? A harc a klímaváltozás ellen billiókba fog kerülni. Teljesen új energiagazdaságra, új mobilitásra, új termelési módra van szükség. Virágzó gazdaság és növekedés nélkül a gazdaság és a társadalom radikális átépítésének pénzelése nem fog sikerülni, mondják mások. Különben a népesség elszegényedik és a választók föllázadnak.
Egy ilyen gazdaság, mely fosszilis nyersanyagok nélkül, teljesen CO2-semlegesen, CO2-semleges termékeket gyárt és mégis versenyképes – ez egy új zöld ipari forradalom lenne. Ám ez is későn jönne, amikor a „point of no return” már régen mögöttünk van és a klímaváltozás már nem állítható meg?
„De ez mit is jelent?” kérdi Ralf Fücks (68). „Mi az ökologikus innováció alternatívája? A CO2-őt drasztikus korlátozásokkal és lemondásokkal visszafogni? Számomra ez egy teljesen életidegen elképzelés”. Fücks egy megújított ökologikus piacgazdaság hirdetője. A zöld politikus 20 éve ezen töri a fejét, szenátor volt Brémában, a Böll-alapítványban elnökségi tag, 2013-ban könyvet írt „Intelligensen növekedni – A zöld forradalom” címmel. Ma az általa alapított Zentrum Liberale Moderne nevű intézetet vezeti.
Persze, így F., a modern destruktív oldala is működik. Ez kezdettől fogva kísérte az iparosodást. A XVIII. századi London levegője mérgezett, ivóvize sárga, folyója kloaka volt. De a modern nagyszerű sikertörténet. Goethe idejében mintegy 1 mrd ember élt a Földön, Európában az átlagos életkor 37 év volt. Ma 7,5 mrd ember él, az átlagos életkor világszerte 70 év fölött van. (? Tényleg?RS19XII12). 2050-ig az ENSz szerint 10 mrd ember lesz a bolygón. Már most évente 140-170 millió tornázza föl magát a globális középrétegbe és pontosan azt teszi, amit mi kiátkozunk: autóznak, repülnek, húst esznek, örülnek a divatnak, komfortosabb lakásokat szeretnének. Egyre többen költöznek be a városokba. A városbaözönlés folytatódik, 30 év múlva a városok lakossága megkétszereződik. Nekik sokat kell építeni: épületeket, utakat, metrókat és ehhez rengeteg acélra és cementre lesz szükség – olyan termékekre, melyek a környezetet rendkívülien megterhelik. Fücks: Hogy egyáltalán esélyünk legyen, ezt a növekedéshullámot környezetbarát sínre rakni, anélkül, hogy bolygónkat tönkre tennénk, a természetfogyasztást le kell választanunk a növekedésről. Ez pedig az autókról és a repülőutakról való lemondással aligha érhető el. Amit itt viselkedéssel nyerünk, ismét elviszik a küszöbállamok növekedéshullámai.
Tehát mindenki tegye azt, amit eddig? A sarki boltba autóval? Londonba repülni shoppingolni? Ezt persze F. nem gondolja, ő maga Berlinben autót nem vezet, és repülőre is csak akkor ül, ha nagyon muszáj. „Mindenki tegye meg, amit személyes életterén megtehet.” Ám az ingázó nem csaphatja el addig autóját, míg nem lesz számára vonzó tömegközlekedési hálózat. És a bel-repülőútról való lemondás is a vonatkapacitások nagy mértékű megnövelését föltételezi. F. ezért óva int a klímakérdés privatizálásától, mert ez a „pokol konyhájába vezet” - egy kultúrharchoz klímavédők és autózók, repülőzők, húsevők között.
Az „Extinction Rebellion” csoporttal ez a polarizálódás már megkezdődött. Aktivistái Berlinben egy hétig odaláncolták magukat terek, utcák, hidak csomópontjaihoz, hogy megbénítsák a közlekedést; Párizsban egy bevásárló központot is elfoglaltak. Tervezik, hogy hagyományos óriásvállalatok és a kormány épületeit is megszállják. Követeléseik radikálisak: A politika kiáltsa ki a klímavészhelyzetet és az üvegházgázok kibocsájtását nem, mint a kormány, csak 2050-re, sem, mint a Fridays for Future, 2035-re, hanem már 2025-re nullára vegyék vissza.
F. attól tart, hogy ez egy világvége hangulatba csap át – vagy rezignációba, vagy radikalizálódásba. „Kell egy olyan utat keresni, amely a klímaváltozást nem bagatellizálja, de nem is vezet szalmaláng-akciókhoz. A legnagyobb kihívás: Az összetett társadalom átépítésének lassúságát szinkronizálni kell a konzekvens irányváltással. Radikális realizmusra van szükség”. (Fából vaskarika?RS19XII12).
Az Aachen-i mérnök és professzor, Achim Kampker, ehhez hozzá akar járulni: „Az nem segít, ha félelmet és rettegést terjesztünk. Nem tilthatunk be mindent. Egy ökodiktatúra erőszakhoz és terrorhoz vezetne. A mérnökök adták az eszközt a klímaváltoztatáshoz, most akadályozzák is meg a katasztrófát.” Ehhez alapította meg az „Ingenieure retten die Welt” (Mérnökök megmentik a világot) egyesületet. Ez kissé fennkölten hangzik és gyerekes is. De K. nem álmodozó, hanem egy macher. Céget gründolt, mely e-transzportereket épít, postai küldemények kézbesítéséhez. Ilyen járművek tízezrei már futkorásznak a német városokban. K. célja: CO2-semleges városok és városrészek. Az ún. humanotópok energiájukat maguk állítják elő, forrásfogyasztás nélkül. (Perpetuum mobile? A napelem a könnyű- és nehézipar élősködője.RS19XII12). Ezek persze utópia-városok, de egyes elemei már ma megvalósíthatók: kerékpárkölcsönzés, teherbringák, car sharing, megújuló energiatermelés, városi barnamezős élelemtermelés – már ma léteznek városi farmok. Hosszú távon a tiszta ipar visszatelepíthető, amit egykor kiraktak, mert túl hangos és piszkos volt. Kampker-t városok keresik meg, így a Würtenberg-i Backnang, ahol a belváros átépítését tervezik. K.: „Ott megvalósíthatjuk ötleteinket.” Az erre célra alapított akadémián mérnököket képeznek ki, a helyszínen. A mintaprojektet más városok átvehetik, mobilitásukat reformálhatják, energiájukat maguk termelhetik meg.
Ám egy CO2-mentes jövő csak akkor lehetséges, ha az egész gazdaságot, tehát az ipart is sikerül dekarbonizálni. „Szinte minden, amire a modern nemzetek ma épülnek, megkérdőjeleződik: olaj, földgáz, szén, kémia, műanyagok, építőanyagok – a mobilitás 90%-a” - mondja Holger Lösch, a Budesverband der Deutschen Industrie (BDI) üzletvezető helyettese. A gazdaságot olyan házzal hasonlítja össze, amelynek alapját úgy kell kicserélni, hogy közben a ház ne omoljon össze. Ezt defosszibilizálásnak mondja; az olaj, a szén, a gáz helyébe kerüljenek megújulók, biotüzelő, hidrogén. Ám ezeket honnét vegyük? Már csak a mobilitás és a fűtés átállítása olyan megújuló energia-kapacitásokat igényel, melyek nincsenek. Ellenkezőleg: Németországban a megújulók kiépítése akadozik, az engedélyezési eljárások és a lakosság szélturbina és vezetéképítés szembeni ellenállása miatt is.
Aztán itt a tárolás problémája. Megújuló energiák csak időnként jönnek, ha fúj a szél, vagy ha süt a nap. Néha sok van, néha kevés. Hogy akkor is legyen energia, mikor semmi sem jön, az energiát tárolni kell. (Az energiát tárolni nem lehet – ekkora fogyasztásra.RS19XII13). A vegyész Martin Schichtel kifejlesztett egy hőtárolót „Kraftblock” néven. Ez betonszerű granulátumokból áll, mely képes hőt tárolni, 1300*C-ig. Ezeket a szemcséket tölti be egy konténerbe, ez egyenként is, de összekapcsolva is használható. Főleg a nehézipar (üveg-, acél,- kerámiagyár) hulladékhője menthető így meg. „Óriási kapacitások a klímavédelemre, a szénerőművek munkahelyei és infrastruktúrái újra hasznosulnának”. Áramot hővé és a végén ismét árammá alakítanának. Technikailag nem probléma. (Csak közben a java elvész!RS). A gond a törvényes előírásokkal van. A két átalakítás két adót jelent: egyszer, mint áramtermelő, egyszer, mint áramátalakító. „Ha Németország a tárolást meg akarja oldani, ki kell találnia valamit, különben külföldre kényszerülünk”.
Még sok föltaláló-leleményesség és politikai akarat szükségeltetik, hogy a német ipart CO2-semleges energiával lehessen ellátni. Az elektromos energia nem elegendő, az acél és a vegyipar folyékony tüzelőanyagot igényel. Elméletileg ez áramfölöslegből előállítható, pl. hidrogén formájában. (1988-ban tartottunk egy H2-konferenciát Kölnben. Rögtön kiderült, ez is perpetuum mobilé.RS) Az átalakításoknál sok energia vész el, legalábbis a jelenlegi technológiáknál. A német acélipar éves energiaszükséglete legalább 130 Twh zöld H2 lenne, hogy a 40 millió tonna acélt legyárthassa. Ekkora mennyiség csak összesítve (Ausztráliában, Afrikában és a Közel-Keleten) lenne lehetséges előállítani. De ha ez az energiamennyiség rendelkezésre is állna, hogyan versenyezne a német ipar azokkal, akik a kohókat továbbra is szénnel fűtik? A vállalkozásoknak be kell fektetni, de nem tudják, hogy a többiek is hasonló terhelést kapnak, vagy ezek a hátrányok csak őket húzzák le, a csődig.
Hogyan és egyáltalán sikerülhet-e a német ipar transzformációja, ezt a BDI a Boston Consulting Group-pal (BCG) és a Prognos Institut-tal vizsgáltatta meg. A tanulmány „Klímaösvény Németország számára” pozitívabbra sikerült, mint várták. Jens Burchardt, klíma-szakértő: Már ma is rendelkezésre álló technikákkal sok elérhető, e-autókkal a közlekedésben és hőszivattyúkkal a fűtésben. (Még két perpetuum mobile, a villanyautó és a villanyhőszivattyú táplálására valahol fosszilist égetnek, vagy, ami még rosszabb, sugárzó fűtőelemeket. RS19XII14). Utóbbinál 10-15% CO2-redukció akkor lehetséges, ha nagyobb innovációk előzik meg. Még egy pozitív eredmény: sok vállalkozásnál a dekarbonizáció a versenyképességet alig befolyásolja, mert az értékteremtés nagy része olyan területeken valósul meg, ahol az energia csak kis szerepet játszik. (Nincs ilyen terület, a lánc elején mindig óriási fosszilis-égetés történik.RS). A Siemens pl. már 2015-ben elkötelezte magát, hogy 2030-ra a német energiafogyasztásának 90%-át megújulókból fedezi. 2020-ig az óriáskonszern 100 M eurót energiahatékonysági projektekbe invesztál. Ez gazdaságilag is ésszerű, mert így energiaköltségeit csökkenti (Joe Kaeser, Siemens-vezér). A Bosch már 2020 végére klímasemleges akar lenni és új termelő berendezésekbe, épületszigetelésbe és megújuló energiákba fektet be.
Némely ilyen önkéntes vállalás azonban csak óvatosan kezelhető. A vállalat nem mindig csökkenti úgy a CO2-emisszióját, ahogyan megígéri, hanem kompenzációs üzleteket bonyolít, pl. erdősítésekre ígér pénzeket – ám valójában fölmentésüket vásárolják meg.
A vállalatok CO2-csökkentési fáradozásai korántsem elegendők. Aki meg sem mozdul, megérezheti a tőkepiac nyomását. A szeptemberi klímacsúcsot kihasználva, egy sor cég megalapította az „UN-convened Net-Zero Asset Owner Alliance” érdekszövetséget. A tagok, köztük az Allianz AG, 4 billió dollárt kezelnek. Kötelezték magukat, hogy 2020-ig alvállalataikat klímasemlegességre állítják át. Aki ellenáll, azt kirakják a befektetésekből. A CO2-semleges jövőre való átállást nem mindegyik vállalat lesz képes saját erőből megvalósítani. Azok az ágazatok szorulnak, melyek nagy energiákkal dolgoznak: fémgyártás, vegy- és cementipar. Ezek teszik ki a német bruttóértékhozzáadás 2-3%-át. Ilyen ágazatok védelmére Brüsszelben barkácsolják a „Carbon Border Tax” nevű adót. Ám a CO2-vel terhelt importáruk megadóztatása nehezen fogadtatható el. Nem látszik a terméken, mennyire „zöld” módon állították elő. (Ezért kérvényeztük Bonn-ban, 1990-ben, a szürke kWh-deklarációt, de visszaküldtek egy brosúrát a margarin energiatartalmával.RS19XII12). A kereskedők egy ilyen adót öko-protekcionalizmusnak fognák föl és harcolnának ellene. A klímaváltozás tehát kereskedelmi háborút is szítana. Trump egyszerűen letagadja az emberokozta klímaválságot. Az USA kivonul a párizsi egyezményből. Európa viszont, Leyen asszony szerint, az első klímaneutrális kontinens kell, hogy legyen.
A politika itt nem támogatja az ipart. „Hiányzik a megbízható keretprogram, a következő évekre és évtizedekre.” - mondja Sabine Nallinger, a 2 fok alapítvány elnöknője és egykori zöld főpolgármester-jelölt Münchenben. „A befektetési ciklusok 20-30 évig tartanak, nincsenek fedésben a választási periódusokkal.” Az alapítványban olyan vállalkozók találtak egymásra, melyek a klímavédelmet, mint esélyt látják. A megújuló energiatermelés tömeges kiépítését és olyan CO2-árat követelnek, amely kormányrúd szerepet kapna. A kormány CO2-tarifája ezt a feladatot képtelen elvégezni, ehhez a 10€/t CO2 édeskevés. „A politika nem közvetít egy modern, CO2-semleges Németország-képet, nincs pozitív jövővízió.” - figyelmeztet a BCG-szakértő Burchardt. „Az egész politikai vita kizárólag a korlátozások, megterhelések és a nehézkes folyamatváltoztatások körül kering. A végén az emberek jobban fognak félni a klímavédelemtől, mint a klímaváltozástól. Németországnak minden föltétel megadatott, hogy az ipari társadalmak megújításában vezető szerepet játsszon. Bénító politika helyett a klímavédelmet, mint egy óriási korszakváltás történetét kellene, hogy elmeséljük, mint egy zöld gazdasági csodát.”
(DER SPIEGEL 2019. nov. 30.)
/Nem járja, hogy az arabok krőzusok, mert véletlenül olajmezőkön telepedtek le. Az olaj nem csak az övéké, hanem mindenkié. Az olajat eladják, de a levegőt ingyen kapják. Fizessenek érte! Vagy ne vegyenek levegőt. RS)
