NEOLIBERALIZMUS, A SZITOKSZÓ? T. Biebricher, Goethe-Uni Frankfurt www.okobetyar.blog.hu
- Egy rossz hírbe keveredett fogalom comeback-jéről -
DIE ZEIT: Biebricher úr, Friedrich Merz comeback-je sóvárgás több neoliberalizmus után? Milyen miliőben hathat az ilyesmi?
Thomas Biebricher: Mindenesetre Merz neoliberálisabb, mint konzervatív. A CDU-ban biztosan sokan vannak, a középosztály- és a gazdaság-unió rendpolitikusai között, akik vágyódnak egy "világos piacgazdasági irány" után. Ám a régi Merz receptekkel, adócsökkentéssel, bürokrácia-lebontással, idős-gondoskodással ma választásokat nyerni és még az CDU-t is egyesíteni, kétlem, hogy sikerülhet.
Z: Bár a neoliberalizmus állítólag már rég kormányoz, mégsem vállalja föl senki sem. Ez meg hogy lehet?
B: Neoliberalizmus - ezzel tényleg senki sem szeretné rajtakapatni magát. A fogalom igazi méreggé vált és ma valójában politikai ellenfelek megbélyegzésére szolgál. Nem is világos, mit kéne "neoliberalizmus" alatt érteni. Mégis a fogalom jó segítség lehet, hogy a kapitalizmus egy bizonyos fejlődéséről beszélhessünk.
Z: Tehát mi is az a neoliberalizmus?
B: A különféle játékfajtákat mindenekelőtt egyvalami egyesíti: hogyan lehetne végbevinni, hogy a piacokon az ármechanizmus korlátlanul érvényesüljön? Erre a kérdésre a neoliberálisok nagyon különböző válaszokat adnak és hiba volna ezeket pusztán piacfundamentalizmusként félretenni. Ez inkább a laissez-faire-liberalizmus álláspontja. Ez vezetett a XIX. és a XX. sz. tözsdekrachjaihoz, a föltörő munkásmozgalmakhoz, nacionalizmushoz és háborúhoz. A neoliberalizmus, mely az 1930-as években keletkezett, az erre való reakció volt.
Z: Mik az ellentétes álláspontok?
B: Egyrészt a kollektivizmus, tehát a tervgazdaság minden formája, úgy a kommunizmusban, mint a fasizmusban. Később más ellentétek váltak fontossá, a keynianizmus, tehát az állami befektetéses gazdaságirányítás és az erős szociális állammal szemben is. Tévesen sokan a neoliberalizmushoz kötik az éjjeliőr-állam elképzelést is, mely a közbiztonságot szavatolja, védi a tulajdont, de mással nem igen törődik.
Z: Mikor kezdődött a tiszta neoliberalizmus a háború után?
B: Egy kormányzat sem teljesen "szociáldemokrata" vagy "neoliberális", senki sem képes egy tiszta tan szerint eljárni. De az új neoliberalizmus minden bizonnyal Chilé-ben kezdődött a 70-es években, Augusto Pinochet autoriter, katonai diktatórikus rezsime alatt. Sokkoló terápia volt a szakszervezetek és az ellenzék kiiktatása, a nagyvonalú privatizálás, az árellenőrzés kikapcsolása. Északon követték az USA és a brit kormányok, Reagan és Thatcher alatt, míg a 90-es években jött Gerhard Schröder, Bill Clinton és Tony Blair, balos neoliberalizmussal. Ezeknél persze a képbe nem illő intézkedéseket is találunk.
Z: Jellemző, hogy Önnek először egy katonai diktatúra jut az eszébe. A neoliberalizmus ódzkodik a demokráciától?
B: Mindenesetre nincs nagy bizalommal a nép iránt, nem hiszi, hogy az képes lenne a gazdaságpolitikában okos, informált döntéseket hozni. A tömegekkel való tapasztalat, a neoliberalizmus keletkezésekor, a 30-as években, nem volt biztató. A neoliberálisok megkísérelnek lehető sok mindent bebetonozni, hogy az emberek válasszanak, akit csak akarnak, csak a gazdaságpolitika ne változzék. Ilyen pl. az eladósodás-fék, melynél megpróbálják az állameladósodást egyszerűen alkotmányosan kizárni.
Z: Ilyen korlátozásokat azonban autoriter rezsimek nem nyelnek le.
B: Különös, hogy pl. Hayek-nál a hit, hogy autoriter rezsimek döntő kérdésekben - tehát a gazdaságpolitikában - liberálisok maradnak. Hayek egyszer egy interjúban Allende rendszerét totaliter demokráciának nevezte. Hayek nézőpontjából, alapvetően minden demokrácia abban az időben totalitarizmusba való átcsúszással fenyegetett. Természetesen akkor, ha kifejezetten egy szocialista politikát, mint Allende, forszíroznak. Ha még egy fejlődő országról is van szó. Ezeket a neoliberális diskurzusban megfosztják a működőképes demokrácia politikai-kulturális föltételeitől. Hogy egy totaliter rezsimbe való átmenettől mért csak olyan diktatúrák, mint Pinochet-é, kímélődhetnek meg, ez Hayek titka marad.
Z: Később Németországban a neoliberalizmus fényes győzedelmi utat járt be, minden politikai pártban. Ez hogyan történt?
B: A 80-as és főleg a 90-es években, a neoliberalizmus világszerte egyfajta hegemóniát ért el. A brit New Labour szociáldemokratái, Tony Blair körül, Bill Clinton New Democrats politikusaitól tanultak. Blair-től viszont Gerhard Schröder tanult. 1999-ben ketten közösen egy tervet vázoltak: a neoliberalizmus a Zeitgeist egy része, mert társadalompolitikai progresszív ideákkal köt össze. Egyneműek házassága, új állampolgárságjog, segítség az önsegítséghez, a betegbiztosítás reformja, miszerint a fej-átalány ne kötődjön a jövedelemhez. Merz és Paul Kirchhof alkotmányjogász adóreformot akartak, utóbbit a választási kampányban "Heidelberg-i professzornak" csúfoltak. Ebből a programból, a CDU kormányra lépésekor, 2005-re gyakorlatilag semmi sem maradt. Az SPD számára pedig ez az agenda az ismert katasztrófát hozta.
Z: A CDU nem fizetett rá?
B: A lipcsei program a neoliberális és a klasszikus kereszténydemokrata szárny között óriási feszültségeket okozott. Utóbbi föl nem fogta, milyen döntés is született. Ez volt a CDU legnagyobb irányváltása 1949 óta, amikor a piacgazdaság melletti kiállásával az Ahlen-i program kapitalizmuskritikus elemeit kiszórta. Horst Seehofer 2004-ben a fejátalány miatt visszalépett a frakcióhelyettesi posztjáról. Ám rövidesen csalódottak lettek azok a középosztálybeli uniósok és Merz-körüliek, akik a lipcsei programban annyira bizakodtak. Keserűen kellett látniuk, hogy a reformlendületből semmi sem maradt.
Z: Ez akkor történt, amikor a neoliberalizmus politikai szitokszóvá lett?
B: Ami a politikai diskurzust illeti, igen. Ám az akadémiai vitában már a korai 90-es években a neoliberalizmus egyértelműen negatív megítélést kapott és csak kritikusok használták.
Z: A pénzügyi válság milyen hatással volt a német neoliberalizmusra?
B: Óriási megrökönyödés söpört végig a pénzvilágon. Klasszikus rendpolitikusok számára még a gondolat is szörnyű, állami beavatkozással mindezeket a bankokat a piacon megmenteni a csődtől. Aki eddig azt hitte, a kapitalizmusnak valami köze van a morálhoz, a becsületes kereskedőhöz, az most megvilágosodott. A teljesítményverseny ideája, miszerint valami nagyszerűt kell produkálni, hogy profitot érhessünk el, pillanatok alatt elsöpörték ezek a gyanús pénzügyi termékek, melyek talán valójában semmit sem értek. Ez a CDU-nak mindig is sokat számított. Az akkori fekete-sárga kormányzásban ez a szarkasztikus hangulat a pénzügyi válság és az eurókrízis után sem múlt el. "Uborkacsapatnak" nevezték magukat és taktikai hibákat követtek el. Ehhez tartozik pl. a "Mövenpick-adó", a hotel éjszakázások áfa-csökkentése, mely a liberálisok klienspolitikájának számít. A kormány alkotási ereje kifulladt. Erre nem is volt sok tér, tekintve mindent, ami akkor Európában dúlt. Ez főleg az FDP-re hullott vissza, mely a neoliberális programot nyilvánosan fölvállalta - leszűkítve az adócsökkentésekre, megszavazva a védelmi intézkedéseket.
Z: Miben volt a neoliberalizmus eredményes?
B: Ez talán így fogalmazható meg: A verseny erősítése helyenként, de nem mindenütt, előnyöket hozott. Németországban ez pl. a telekommunikációs szektor privatizálásában látszódott. Ám a nagyobb választék és a kedvezőbb kínálat fájó áldozatokkal jár: keményebb munkafeltételek, kisebb fizetés, növekvő szociális egyenlőtlenség és nem utolsó sorban a demokratikus önrendelkezés visszanyesése. A neoliberális biznisz lényege tehát, leegyszerűsítve így hangzik: A szociális egyenlőségért, jobb munkáért és demokráciáért (mely több, mint csupán kulissza) cserébe a fogyasztás komfortját kapjuk. Úgy hiszem, ebbe a cserébe egyre kevesebben mennek bele.
Thomas Biebrich (45), Goethe Universität Frankfurt, könyve a "Die politische Theorie des Neoliberalismus".
DIE ZEIT, 2020. febr. 27.
