MENNYIRE JÓL MEGY A DOKTORANDUSZOKNAK NÉMETORSZÁGBAN?
A német doktoranduszok pénzügyileg elegendően támogatva érzik magukat; lelkesen, nagy elánnal kutatnak. Legalábbis ezt mutatja egy 20 000 fiatalt kérdezett stúdium. (Deutsches Zentrum für Hochschul- und Wissenschaftsforschung, DZHW). A kép derűlátó generációt mutat, amely a nagy munkateljesítmény ellenére azonosulni tud projektjeivel. A "promóciónál" a tudományos idealizmus mellett pragmatikus körülmények is közrejátszanak. Az interjúvoltak fele a doktori titulust karrierje szempontjából szükségesnek látja. Átlagban 31 évesek, főleg határidős részmunkából tartják fent magukat. 60% egyetem vagy kutató intézet alkalmazottja, 17% máshonnan kap fizetést; 16% ösztöndíjas, 13%-ot szülei vagy élettársa támogat. Ez ugyan szegényesnek tűnik, de 70% kielégítőnek tartja. Két csoport között föltűnő a különbség: míg a mérnöki szakokon 77% jut teljes álláshoz, a bölcsészeknek 84%-a részmunkakidős állást kap. Az eredmények azt is elárulják, hogy némely doktorandusznak, teljes állásnál, nehezére esik elég időt szakítani a kutatásra. (Minden 5. mondja, hogy még heti 10 órát sem tud kutatni). A családalapítást sokan elhalasztják, 83% gyermektelen. 60% szerint a dr-cím később jól jöhet, a bölcsészek 40%-a az egyetemen szeretne maradni. (https//nacaps-datenportal.de).
Magányos tevékenységnek tűnik
Helene Kraus (29), bölcsész, Uni Bielefeld
Munkanapjaim két félék: szemeszterben az intézetben dolgozom, hallgatókat segítek, vizsgáztatok, bizottságokban ülök. Ekkor nehéz saját kutatásommal is törődni. Ehhez főleg a szemeszter-szünetekben jutok. Ekkor hetekig Weimar-ba vagy Marbach-ba utazom, az irodalmi archívumba. Ez magányosabbnak tűnik, mint amilyen. Ugyanazokkal a fiatal kollégákkal találkozom, sok időt töltünk el a könyvespolcok között, hasonló témákkal - ez összeköt. A XVIII. és a XIX. sz. szövegeivel foglalkozom, köztük olyan ismertekkel, mint Schiller: Die Räuber vagy Goethe: Werther. Azt vizsgálom, akkoriban milyen hatással volt a névtelenség a szövegek érzékelésére és terjesztésére. Ehhez szerzők és kiadók leveleit, korabeli fogalmazásokat, történelmi könyvlistákat és könyvtári katalógusokat nézek át. Tervem, hogy később könyvtárban vagy archívumban dolgozzak. Ott a doktori cím föltétel. De doktorálásom egyetlen célja nem ez volt. Inkább az, hogy a stúdium után folytassam a kutatást, ami az utóbbi években sikerült is. Lelkesedésem csak erősödött. Ezenkívül van még egy erős motivációm, amely lassan körvonalazódik: könyvem megjelentetése!
Megélhetéshez inkább kevés a pénz
Dr. Robert Vief (27), HU Berlin, város- és régiószociológia
Félállásban vagyok egy kutatóprojektben. Kevés a pénz, de a kutatásért fölvállalom. Másként, mint volt kollégáim New York-ban, nekem legalább nem kell eladósodnom. E mellett más projektekbe is bedolgozom, statisztikai kiértékeléseknél, továbbá szemináriumokat is vezetek.
Az egyetemen az oktatók nagyon alulfizetettek, a fizetés egy egész szemeszterre 1000 €. Ha ezt egy tanórára átszámítom, mélyen a minimálbér alatt vagyok. Ám ezt amúgy is inkább instrinsic vállalom. A sok kötelezettség miatt a kutatásom néha elhanyagolom. A szétszóródás veszélye fenyeget.
Témám a szegregáció a berlini elemi iskolákban. A szülők tömegesen kerülik beiskolázási körzetüket, ez kihat a szociális egyenlőtlenségre. Politikailag érzékeny és aktív vagyok, bosszant a hiányzó egyenlőség-esély, személyes síkon is. Tudományos objektivitásomat azonban ez nem szabad, hogy befolyásolja.
A master-diplomám után a gazdaságba is mehettem volna, akkor most anyagilag jobban állnék. A szociológusok munkalehetősége - a közhittel ellentétben - igen jó. Jól kiismerem magam kvantitatív módszerekben, statisztikus elemző eljárásokban, geo-adat-gyűjtésben - ezért jó állást kaphattam volna. Ám inkább a kényszer nélküli kutatást választottam, semmint, hogy főnökeim témákat tukmáljanak rám. Így kötöttem ki a promóciónál és intellektuálisan nagyon meg vagyok elégedve. A disszertációmat szívesen tovább folytatnám. Akkor is, ha jól tudom, a tudományos rendszerben fölfelé a témák fogyatkoznak és ezzel nő a konkurencia. Csak kevesen promoválnak.
A dr. segít fölfelé
Cornelia Kiefer (35), informatikus, GSaME Uni Stuttgart
A bachelor-om után rögtön egy start-up-pal kezdtem, később a master-em a számítógépes lingvisztikában szereztem. Nyilván nem kell föltétlen promoválni, hogy az IT-brancsban kapjunk állást. De úgy gondoltam, biztos örömteljes lesz pár évig kedvenc témámmal foglalkozni. Tudatosan a Stuttgart-i graduál-képesítő iskolát (GSaME) választottam, mert itt a gazdasággal szoros kooperációban kutatnak.
Szakterületem a szövegelemzés, ha pl. az interneten egy termékhez kommentárokat fűznek. Ezeket a mesterséges intelligenciával ki lehet értékelni. Ezek azonban tele vannak gépelési hibákkal, rövidítésekkel. Írásjelek ritkán fordulnak elő. Az automatikus szétválasztást pozitív és negatív kommentekre ez megnehezíti. Azon dolgozom, hogy a szöveganyag jobban értelmezhető legyen, hogy a vállalat abból használható következtetéseket vonhasson le. (És jobban átverje a fogyasztót?RS20III10).
Mikor belevágtam a doktori munkámba, már volt egy gyermekem. A promóció alatt született a második. Sokan úgy gondolják, ez nem egyeztethető össze. Ám az informatikában, ahol nem szükséges laborban dolgozni, hanem csak a laptop mellett ülni, ez jól működhet. Előny számomra, hogy a magánéletem már fölépítettem, míg sok doktorandusznak a családalapítással még várnia kell. A doktori után valószínűleg a szabad gazdaságba megyek, legszívesebben egy nagy konszernhez. Hogy a titulus előnyöket jelent-e az elhelyezkedésnél, nem hiszem. De hosszabb távon segít a fölfelé haladásban, nemcsak azért, mert a disszertáció szakmai elmélyülést hoz. Az utóbbi években sokat tanultam, prototípusokat implementáltam (emberekbe?RS20III10), prezentációkat készítettem, egyetemistáknak tartottam előadásokat, egy nagy, saját projektet zártam le. Ezeket mind hasznosítom a munkámban.
Az az érzésem, értelmes munkát végzek
Nils Leuthold (28), fizikus, IPP Garching
Garching-ban (Max-Planck-Institut für Plasmaphysik), ahol egy magfúziós reaktor áll, kb. 700 ember dolgozik. Egyikük én vagyok. Valójában normál iroda-munkám van, azzal a különbséggel, hogy nincs a nyakamon egy főnök, aki sürget. A stresszt én csinálom magamnak. Különösen az frusztrál, ha egy kísérlet semmi eredményt nem hoz. Ekkor összes hipotézisünket kidobhatjuk. Sokat forgunk egy körben, míg a végén egy szikrányi igazság kerül napfényre.
Ami engem motivál, az érzés, hogy értelmes dolgot teszek. Munkánk hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberiség energiaproblémája megoldódjon. A magfúziónál nem nehéz elemeket hasítunk szét, hanem könnyűeket ragasztunk össze. Ehhez a Föld, mint energiaforrás, gyakorlatilag kimeríthetetlen és messze nem olyan veszélyes, mint az atommaghasítás. Még olyan reaktor nincs, amely több energiát termel, mint amennyit elnyel. Sok akadállyal küzdünk. De ezek néhány évtized múlva legyőzhetők. Ezért a jövőkilátások sok doktoranduszt motiválnak, köztük engem is.
A tudományos szcéna kicsiny, a nemzetközi konferenciákon mindig ugyanazok az arcok. Ezek a kutatók mind egymással össze vannak kötve. Aki a kutatásban akar maradni, annak egy külföldi gyakorlatot ajánlatos abszolválni. Én ezen a nyáron 2-3 évre az USÁba megyek. San Diego-ban üzemel az egyik legismertebb fúziós reaktor. A projekt egy privát technológia konszernhez tartozik, pénzeket kap az US-energiaminisztériumtól. Mint kutató-utánpótlás, ott sokkal jobbak az esélyek egy tartós állásra. De Dél-Franciaországba is juthatok. Ott építik épp a kísérleti ITER reaktort, melyben Európán kívül Kína, Dél-Korea, Japán, Oroszo., Japán és az USA is részt vesz. Mindenesetre már kinéztem magamnak néhány francia nyelvtanfolyamot.
DIE ZEIT, 2020. FEBR. 27.
(1982-ben sikerült a német Kalkar-ban leállíttatnunk a magfúziót, mely technika határidejéről, a kérdésről, mikor lesz kész, a válasz: "Mindig 40 év múlva, amikor kérdezik." Ő is ezt mondja: "Néhány évtized múlva"RS20III10).
