KÖNNYEN BECSAPHATJUK MAGUNKAT dr. Bendelow, Göttingen: Bezártság, ki bírja jobban?

Borwin Bendelow (68), pszichoterapeuta sokat beszélgetett háborúk és természeti katasztrófák túlélőivel.

SPIEGEL: Bendelow úr, Ön mit tervez a következő hetekre, hónapokra?

BENDELOW: Minden időpontom lemondva. Könyvemet szeretném befejezni és egy tanulmányom a félelemzavar kezeléséről. A beszűkült életet aránylag jól bírom. Ám emberekkel nem találkozni, legtöbb időt itt a szobámban eltölteni, borzalmas.

Sp: Mért probléma legtöbb embernek hosszabb ideig egyedül lenni?

B: Az ember szociális lény. Egymásra vagyunk utalva. Eleinte az ember törzsekben élt, kis csoportokban. Aki ezen kívül rekedt, azt vagy a vadállatok, vagy más törzsek ölték meg.

Sp: Kollégája, Daniel Kahnemann, kiszámolta, hogy ébrenléti időnk 80%-át más emberekkel töltjük el.

B: Ha ehhez még az FB, WhatsApp & Co időit is hozzáadjuk, több is lehet. Erre szükségünk van.

Sp: Az ilyen elszigeteltségben ki boldogul a legnehezebben?

B: Az extrovertáltak. Aki egyébként is visszavonultan él, a small talk-ot nem kedveli, annak most könnyebb. Akik állandó kommunikáláshoz szoktak, többet szenvednek, mert igénylik a személyes kontaktusokat.

Sp: Mit jelent ez az egyedülélőkre, Németország 17 millió háztartására?

B: Úgy vélnénk, nekik nem jelent nehéz átállást. De a legtöbb egyedülélő lakásán kívül érintkezik másokkal - irodában, partikon. Most látogató sem jön, valami erősen hiányzik.

Sp: Kutatók szerint, a magány olyan figyelmeztető jelet vált ki, mint az éhség vagy a szomjúság. Élelmet tárolhatunk, de szociális közelséget nem. Helyettesítheti ezt a telefonálás és a skype?

B: Ha közösségben vagyunk és élő visszajelzéseket kapunk, agyunk megjutalmaz. Jól érezzük magunkat. Ez a rendszer sok virtuális kontaktusra is reagál. Még ha egy szerelmes filmet is nézünk, sírunk - pedig nem is ismerjük azokat az embereket. Könnyen becsaphatjuk magunkat. A videótelefonálás vagy fotók kicserélése jó módszer a realitáshoz való közelkerülésre. Ám a direkt kontaktusokat a videó sem pótolhatja teljesen.

Sp: Ilyenkor mi hiányzik nekünk?

B: Internetes terápia kevésbé sikeres, bár lehetnek kivételek. Ezt mutatják a megfigyelések. A résztvevők egy idő múlva kikapcsolják gépüket, mert hiányzik nekik a terapeuta közelsége. Azt kívánják, hogy előttük üljön, hogy a kezét nyújtsa.

Sp: Egy ilyen hosszabb elszigeteltség lehet egyszer a normalitás?

B: Az emberek alkalmazkodnak, megteszik, amit tehetnek. Afganisztánban szolgáló katonák azt mesélték nekem, hogy halálfélelmük az első hét után elmúlt, bár életük sokkal veszélyesebb volt, mint otthon. Az emberek egy ilyen helyzethez is hozzászokhatnak.

Sp: A lakosokat most több féle félelem is gyötörheti. Félnek a vírustól; attól, hogy elveszítik munkájukat, becsődölnek, magukra maradnak. Ezek a félelmek nagyban különböznek egymástól?

B: Ezek valójában nem is félelmek, inkább aggodalmak. Láttam valódi félelmet pácienseimnél, amely pánikrohamba is átcsaphat. Ilyenkor nyomást éreznek a mellükön, valami összeszorítja őket, fájdalmat éreznek, azt hiszik, nyomban eléri őket a halál. Szívdobogás, rettegés, izzadás, légszomj. Ilyet senki sem tapasztal újságolvasásnál. Legfeljebb nyugtalanító érzést érez. (Olvasná az Orbán-sajtót!RS20III26)

Sp: Mi tudható a karantén és a szociális elszigeteltség utólagos hatásairól?

B: Egyesek beteges félelemállapotot mutathatnak. Ám amikor egy rendkívüli helyzet nagyon sok embert érint, a hatás nem olyan erős. Kínában, Sichuan városában, 2008-ban egy földrengésben 70 000 ember halt meg. Az orvosok fölállítottak egy központot, poszt-traumatikus terhelés-zavarok kezelésére. Szinte senki sem jött. Egyes szakértők ezt a vallásra vagy a társadalmi normákra vezették vissza.

Sp: A londoni King' College kutatói nemrég publikáltak egy kutatást arról, hogyan hat a házi karantén a pszichére. A 2003-as SARS vírus és a nyugat-afrikai ebola következményeit vizsgálták. Azt találták, hogy azoknál léptek föl félelemállapotok, akik előzőleg is lelki betegségben szenvedtek.

B: Ez lehetséges, én azonban most nem számítok tömeges lelki megbetegedésekre. Egy barátom a jugoszláv háború pánikbetegeit vizsgálta meg. Azt találta, hogy a háborúban nem voltak "félősebbek" másoknál. A pánikrohamok még csökkentek is, mert ezek a betegek más, egészen konkrét fenyegetésektől tartottak. Menedéket kellett keresniük és ehhez uralkodniuk kellett a testükön.

DER SPIEGEL 2020. március 21.

Mivel erős közösségi érzéssel születtem, a magány életem során nagyon megkínzott. Volt, mikor hetekig feküdtem betegen, egyedül. Kibírtam, megedződtem. Másrészt, akkor volt a legjobb táncos kedvem, amikor az ökológia és a közösség is stimmelt, pl. amikor 17 csoportot koordináltam Kölnben. Keserű kenyér a tudománykritika, ha szembe megyünk a közhiedelemmel. Így volt pl. az Energetikai Szakkollégium előadásán, ahol száz "atomos" fújt rám (lásd Csörte: Szelíd energia vs. Paks, 2017), vagy legutóbb a MagNet-ben. Amikor 1994-ben áttelepültem Hozzátok, rögtön összevesztem az összes "zölddel". Erikkel mi vagyunk a "németek", akik szerint lopni azért nem kellene. ("Előbb embernek kell lenni, aztán zöldnek.") Tehát edződjetek Ti is, láthatatlan Olvasóim! (És ott van a Szerelem a vírus idején, OPeBaSzö!).

RS