A TAPASZTALATOK SZEGÉNYÍTENEK -Az öregedésről Sara Tomšić-RózsaS

Az öregség némelyeknél még igen távol lehet, de az öregedés minden ember életének a része. Erre hogyan változik rálátásunk, mit hoz a saját végességünkkel való szembesülés és a tapasztalatok tényleg gazdagabbá tesznek-e - ezekkel és hasonló kérdésekkel foglalkozik "Öregedés"-cikksorozatunk.

Az öregedés legnagyobb hazugsága, hogy a tapasztalatok gazdagabbá tesznek. Valaki ezt valamikor kigondolta, hogy a ráncokat és a halál-felé-haladást elviselhetőbbé tegye. Ahogy a mottó mondja: Az idő barátod, nem ellenséged. Minden nappal, minden eseménnyel, amit ajándékba kapok, gazdagabb, okosabb, jobb leszek. Ez a tézis, meglehet, vigasztaló - de a vigasztalás ritkán mondja ki az igazságot.

A tapasztalatok tudást hoznak, a tudás realizmust. Ám a realizmus gátolja a mélységet, elrontja a mágiát, elfojtja az érzéseket. Aki tapasztal, elveszíti hitét - ezért szegényítenek a tapasztalatok. 28 évesen még nem vagyok öreg, de idősebb, mint pár éve. Ebben a cikkben nem az öregségről, hanem az öregedésről van szó. Egy utat én is megtettem: a serdülőkorból a felnőttkorba. Ennél az első igazán valódi átmenetnél látszik valójában, mit veszít az ember a tapasztalatokkal.

A teremtő, vad, serdülő-érzelmek örökre eltűnnek

Az első, amit a tapasztalatok ellopnak, az a mélység. Tinédzserben az érzések még olyan mélyek voltak, mint a Mariana-árok. Saját erejük volt, mindenek fölött álltak, semmi sem korlátozta, semmilyen ésszerűség, semmilyen mérték. 17 évesen azt gondoltam, a szerelmi bánatom soha sem múlik el, ezért annyira fájt, mint egy negyedfokú égés. Egyidejűleg olyan magasra vitt, mint a hetedik felhő, mert nem tudtam, hogy a szerelem elszáll. A szerelem örökkévalóságot jelent. Serdülőnek minden fontos, minden most van. Nincs holnap. Az érzelmek azért olyan mélyek, mert a tini azt hiszi, végtelenek. Valamikor aztán kiderül, a szerelem elhalványul. Hogy az első szerelem mégsem a legnagyobb, sem a második, sem a harmadik. Fájdalom, eufória, kétkedés, vonzódás - mindez a tapasztalatokkal hirtelen relatívvá válik, mert megtanultuk: elmúlik. A teremtő, vad, serdülő-érzelmek örökre eltűnnek. Abban a pillanatban, mikor egy ember megérti, hogy minden véges, az érzelmek még mélyek tudnak lenni, de már soha nem olyan mélyek, mint a Mariana-árok. Ettől a pillanattól kezdve nem vagyunk többé fiatalok. Öregszünk.

Miután a tapasztalat és a vele behurcolt realizmus belénk fészkelte magát, az empátia is relatív lesz. Fiatal emberként mindent átölelő empátiára vagyunk képesek. Ekkor még a világfájdalom nem giccs, még valódi. A fiatal emberek nyitottabb pórusúak, mint az idősebbek. A világ teljes igazságtalansága terheli egy tini vállát. Az éhezés miatti aggodalom, a háborúk miatti düh - mindezt rettenetesen intenzíven éli át.

12 évesen napokig a szobám padlóján aludtam, mert úgy éreztem, sem takaróra, sem párnára nem szolgáltam rá. Sok gyereknek a világon sokkal rosszabb sora van, mit nekem. 16 évesen hónapokig azért veszekedtem a szüleimmel, mert arcátlannak tartottam, hogy ők olyan elégedettek voltak az életükkel, míg a világon olyan sok ember szenvedett. 18 évesen leittam magam a partikon, csak néztem a táncoló, izzadó barátaimat és arra gondoltam, mi táncolunk, míg mások elpusztulnak. Milyen gazemberek vagyunk. A mai tinikhez képest az én világfájdalmam és elkötelezettségem talán nevetséges volt. Ma serdülők ülnek az ENSz klíma-konferenciáján , könnyekkel a szemükben és a politikusok szemébe vágják: "Hogy merészelitek!". Erre csak egy tinédzser képes, mert melyik 40 éves ülne ki a munkahelye elé egy táblával, hogy a klímáért sztrájkoljon? Tapasztalatuk rögvest azt mondta volna nekik: Menj haza, ez a tiltakozás nem ér semmit! Greta Thunberg 16 évével kevés tapasztalattal rendelkezett - de sok világfájdalommal és meggyőződéssel. Ma mindenek előtt legerősebb fegyvere: igaza van.

Ami az öregedéskor elveszik, az a hit, hogy a világ megváltoztatható. A tapasztalatok megmutatták, hogy a saját skill-jeink épp csak a szemétszelektálásra elegendőek, nem az ebola ellenszere föltalálására; saját hatósugarunk legfeljebb kartávolságig ér és nem kontinenseken átívelő. A tapasztalatok ideális mentegetőzést adnak, saját egoista problémáinkra való visszahúzódást és a nagy egész ignorálását. Idővel a tapasztalatokkal saját belső érzésünk is gyöngül. Serdülőként mindenben holtbiztosak vagyunk. Pont. Én biztos voltam abban, hogy filozófiát akarok studírozni. Egyszerűen azért, mert az uni-honlap szövege nagyon tetszett. Az "Amit magaddal hozz"-fejezetnél azt gondoltam: Ők én rám gondolnak! Jó belső érzés töltött el és egy tininek ez minden! Biztos voltam a rövid hajfrizurámban, minden tetkómban. Abban, hogy a Neckar-t simán átúszom. Hogy a felnőtteknek fogalmuk sincs semmiről és az utolsó feles is még lemehet.

Egy fiatalabb ember tapasztalatlan hite többet érhet el, mint egy tapasztalt idősebb vállvonogatása

Ma minden döntés mérlegelés kérdése és a meggyőződéseket kiszorította az ezt-így-is-meg-így-is-lehet-látni lózungja. Ma tudom, hogy döntés előtt több forrást is figyelembe kell vennem, hogy a rövid hajnak az arcformához kell igazodnia és hogy a negyedik rövid után abba kell hagynom. Minderre a tapasztalataim tanítottak. Sokan most azt mondanák, ez kitűnő, a nap végére kevesebb téves döntést hozunk. Ez igaz, de így kevesebb valódi döntést is hozunk, olyanokat, melyek abban a pillanatban érzésünk szerint helyesnek tűntek.

A felnőttek világa túlságosan eredményorientált. Azt gondolják, hogy ha eredményeik rosszak, döntéseik mindig tévesek voltak. Fiatal emberek tudják, hogy a másnaposság kifizetődött, ha a koccintáskor egyszerűen baromi jól éreztük magunkat. Azt is tudják, hogy az az erősítő érzés, amikor az olló a hajba belevág, fontosabb attól, hogy utána hogyan nézünk ki. A fiatalok bátrak és tudják, hogy a tapasztalatok nyuszivá teszik őket, örökös mérlegelővé, aki sosem biztos száz százalékban a döntéseiben.

Összesítve a tapasztalatok elrabolják a nagy változtatásban való hitünket, a mély érzelmeket és a valódi döntéseket. Sokan úgy hiszik, ez nem veszteség. Szívesen lesznek komoly, okostojás, racionális felnőttek. Némelyek ezt a tini-adottságot a naivitással tévesztik össze. De ha őszinték akarunk lenni, mind azon érzések után vágyunk, melyeket a tapasztalat elvett tőlünk. Ki nem szeretne újból a nagy szerelemben hinni, az igazságosságban, a világbékében? Ez sokkal jobb érzéssel töltene el és a világnak sokkal jobban lenne javára, mint a felnőtt bizonyosság, hogy hát minden olyan komplikált.

Egy fiatalabb ember tapasztalatlan hite többet érhet el, mint egy tapasztalt idősebb vállvonogatása.

DIE ZEIT, 1. 1. 2021,

ÄLTER WERDEN ERFAHRUNGEN MACHEN ÄRMER