A TI RECESSZIÓTOK NEM A MI DEGROWTH-UNK! B. Muraca, Oregon

Barbara Muraca, környezetfilozófus az Uni Oregon-on. Mit tanulhatunk a posztnövekedés projektjeiből? Progresszív adóztatás, széleskörű adósság-elengedés, a termelés kollektív alakítása? Hogyan alakítsuk át együttélésünk szabályait, hogy megszabaduljunk a növekedés diktátumától?

A járvány közepén sokan a krízis "esélyeire" hívják föl figyelmünket. Ám a növekedés kényszerű leállását hiba volna, mint a posztnövekedés társadalmát értelmezni. A 2009-es pénzügyi válság jelmondata ma is érvényes: A ti recessziótok nem a mi degrowth-unk!

Bár érvényes, hogy a kisebb növekedés kedvez a környezetnek: a 80-as évek után a 2009-es év volt az első, amikor a CO2-emisszió visszaesett. A posztnövekedés-társadalom radikális projektje nem jelenti a jelenlegi gazdasági rendszer folytatását - "fékezett habzással". A növekedés nem csupán a modern kapitalista társadalmak egy mellékes hajtása, hanem alapvető pillére, amin az egész rendszer szerkezete nyugszik. Ez egy bolond kerékpár, amely csak akkor nem dől el, ha állandóan gyorsítják. Bár a folyamatosan emelkedő növekedési ráták mindeddig biztosították a szociális békét és táplálták a jobb élet ígéretét, a következő generációk számára is. Ám legkésőbb a Club of Rome "A növekedés határai" (1972) óta tudjuk, hogy ez a növekedés nem olyan egyszerűen tartható fent - hanem elkéri az árát. A gazdaságpolitika fő célja a növekedés és ez drámaian mélyítette az ökológiai válságot. Ennek áldozatai nemcsak a szegényebb országok és a társadalom alsóbb rétegei. Az államokon belül és között is nőtt az egyenlőtlenség. A munka- és a pénzpiacok deregulációja került erősödésre.

Most a járvány, ahogy 2009-ben a válság, megmutatja hová vezet a gazdaság zsugorítása - társadalmi transzformáció nélkül! A növekedés hirtelen leállítása, a régi társadalmi szerkezet megtartása mellett, recessziót, szegénységet és még a demokrácia sérülését is eredményezi.

A válság megoldása nem a csodaszer növekedés

A mindenre jó varázsszer puszta illúzió. A kerékpárt teljesen át kell építeni: társadalmunk alapszerkezetét és intézményeit át kell formálni és el kell választani a növekedéstől. Együttélésünk alapföltételeit újjá kell fogalmaznunk, hogy az emberhez méltó, értelmes és igazságos élet alapjait megteremthessük. A posztnövekedés társadalmának projektje nem a gazdaság leállításának katasztrofális következménye, hanem egy önkéntes, demokratikus és szolidáris búcsú a növekedéstől.

A pandémiában megmutatkoznak a szabályozatlan globalizáció következményei. A termelési ágak vélhetően hatékony elosztásával, a globális versengés közepette, a lokális életalapok kerülnek a globalizáció karmai közé. Az állítólagos növekedésmotor, az egészségügy privatizálása, kombinálva a munkapiac deregulásával és a privát kölcsönökkel pénzelt gazdasági teljesítmény viszi az USA-gazdaságot a Great Depression-nál is nagyobb krízis felé.

Európában főleg azok az államok szenvednek most a legjobban, melyek az utóbbi években az egészségügy és a szociális szektor pénzelését drasztikusan visszavették - követve a neoliberális spórpolitika állítólagos növekedés-serkentő ígéretét. A mérgezett adósságrendszer, mely a 70-es évektől kezdve több latin-amerikai és afrikai államot megroppantott, olcsó anyagokat, olcsó munkaerőt és olcsó szemétlerakókat biztosított a globális növekedés számára. Az IWF és a Világbank drákói feltételeket kényszerített rá a kreditre pályázó országokra és ezt szerkezet-illesztési programnak nevezte, de más néven szegénységcsökkentő és növekedés-serkentő programnak is. A kiszolgáltatott államok gazdasági szuverenitását visszanyeste. Ez vezetett a privatizációhoz, a költségvetés megfenyítéséhez, a szubvenció lebontásához és a deregulációhoz.

Most, a válságban mutatkozik meg, mi számít valójában: a gondoskodás és a szolidaritás. Ezek a GDP-ben nem jelennek meg. A minden áron való növekedés hosszútávú következményeit fogjuk elszenvedni. Látni fogjuk, hová vezet a társadalmi transzformáció nélküli növekedés vége.

Most lenne az ideje az általános adósság-elengedésnek, úgy állami, mint privát területen. Itt az alkalom a posztnövekedési projektekből tanulni. Az egyéni adósságokat is le kell írni, kivéve az ökologikus és a gyarmati tartozásokat. Továbbá jönnie kell a gazdasági de-finanszírozásnak, kezdve a pénzpiac szabályozásával és a pénztőke megadóztatásával. Véget kell vetni az élelem, a lakás, az államadósság alapú spekulációknak.

Központi szolgáltatások commons-elven történjenek, társadalmasítva, tehát önszervezéses és igény szerinti termelés alapján (és nem föltétlen központi államigazgatásos alapon). (Ökoszocialista barátomnak, azt mondtam erre Kölnben: Saral, ha én ezzel otthon előállok, megkergetnek! RS21III23).

Ez a fontos kutatásokra is vonatkozik, mint pl. a gyógyszerkutatásra, mely amúgy is államilag pénzelt, de profitjai - a szabadalmak révén - privát zsebekbe vándorolnak. (A nyereségek privatizálandók, a környezeti károk szocializálandók - mondták még Kölnben. RS).

Progresszív adóztatás - mint a 60-as években

Föltétel nélküli autonóm alapjuttatás szükséges, amely a lényeges szolgáltatásokat, oktatást mindenki számára elérhetővé teszi. Beteg-ellátás, információ, közközlekedés, továbbá lakás élelem, ruházat legyen mindenkinek alapszinten biztosítva. Ennek pénzelését biztosítsa a progresszív adókivetés és legyen jövedelem-plafon is. A társadalmilag szükséges munka kapjon új formát és legyen igazságosan elosztva - ne csak a mai "gazdaságilag produktív" besorolású aktivitásokat fizessék meg. Értékeljük föl a gondoskodást, kapjon kellő támogatást a gyermekfelügyelet, az idősek és a betegek ellátása is.

A termelési feltételek kollektív alakítással szabályozandók

A termelés és formája lokális diverzifikáláson essen át. Szövetkezet, vállalkozás, szolidáris gazdaságprojekt kombinációja legyen. Ha sikerül a termelési feltételek kollektív és demokratikus átalakítása, hogy mit hogyan termeljünk, megmenekülhetünk a piac embertelen verseny-kikényszerítésétől. Olyan technológiák támogatása szükséges, melyek a globálisan hálózott és lokálisan gyökerezett common-okon alapulnak, a közjót szolgálják, távol a szabadalmaktól és a profitoktól.

A poszt-növekedés projektje nem maga a krízis, hanem kiút a krízisből. Megszabadíthatja a társadalmakat a növekedés diktátumától.

tagesspiegel, 21. 4. 2020.

A ti recessziótok nem a mi degrowth-unk!