Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

POSZTVIRÁLIS OSZTÁLYTÁRSADALOM - ZEIT, Hamburg/RózsaS

2021. május 17. 17:52 - RózsaSá

POSZTVIRÁLIS OSZTÁLYTÁRSADALOM - ZEIT, Hamburg/RózsaS

A járvány először a szegény-gazdag ollót összehúzta. Ám ez nem marad így.

Ez nem annak tudható be, hogy a vírus a szegényeket jobban kímélte volna. A kölni szegény Chorweiler negyedet jobban sújtotta (incidencia 279), mint a gazdag Lindenthal-t (62). /Itt laktam 1972-94 között.RS21V17/. A Harvard-közgazdász, Stefanie Scancheva szerint a különbség-csökkenés csak átmeneti: a milliárdos állami segítség a szegények veszteségeit jobban kompenzálta. A leghatékonyabb a kurzarbeit volt. Sok jól menő vállalat részben vagy egészen elvesztette bevételeit. Ezeket az állam valamennyire pótolta, de nem a vállalati nyereségeket. Míg az állami alkalmazottak 2020-ben 5%-kal kevesebbet kerestek, mint 2019-ben, a magáncégek dolgozói 16%-kal (457€) kevesebbet. Tehát az egyenlőtlenség csökkent. Nem azért, mert a kiskeresetűek sokat nyertek volna, hanem mert a jól keresők sokat veszítettek. Őket nem kell sajnálni, vannak tartalékaik.

A hír azonban nem ad végleges örömre okot: a következő hónapokban és években az egyenlőtlenség nőni fog. A pandémia két utat erősített: a homeoffice-t és a homeschooling-ot. Otthon-munkát inkább a jól szituáltak végeznek. Egy kutatás kimutatta, hogy 2020-ban a 70 000 font éves jövedelműek 60%-a otthon dolgozott (Oxford, Zürich, Cambridge), míg a kiskeresetűek csupán 20%-a. A német arány 78%-13%. A járvány alatt az otthon dolgozók jobban teljesítettek, jobban védve voltak a vírustól, mint a kétkezi "fronton" dolgozók. Pincérek, szakácsok még munkájukat is elveszítették. A helyzetet a segélycsomagok csak átmenetileg szépítették. Ha ezek elmaradnak, előbukkan a valóságos kép. Ha mindenki be lesz oltva, a homeoffice még jobban elterjed. Náluk 10% plusz jövedelem várható. Ennek oka még nem világos, talán jobban teljesítenek, talán kisebbek az irodaköltségek. Mindenesetre ezt az amúgy is jól keresők kapják. Stefanie Scancheva: "A növekedés és a homeoffice az egyenlőtlenség új forrása lehet, különösen, ha normává válik."

A másik olló-nyitó a homeschooling. Ludger Wößmann, ifo-Institut: "Az iskolabezárások növelik a távolságot a szegény és gazdag, a fiatal és az idős között". A nem-akadémikusok gyerekei közül 35% nem kapott egyéni támogatást az iskolájától, míg a főiskolás szülők gyerekei 25%-a. A közös videó-tanórán való részvételi arány 59%/66% volt. Ez mennyire hat majd a diákok teljesítményére, még nem ismert. Egy holland tanulmány szerint az első rövid lezárás után a két gyerekcsoport közötti lemaradás 60% volt, milyen lehet 5 hónap után? Ha ismét rendes tanítás lesz, a tudáshiány nehezen pótolható. Egy egész generáció kerül hátrányba, alacsonyabb képzettséget kap és kisebb lesz a jövedelme is.

A homeschooling a generációk között is egyenlőtlenséghez vezet. Az iskolabezárások hátrányait a fiatalok sínylik meg. Az iskolaszünetekben a diákok nemcsak, hogy nem tanulnak, de sokat felejtenek is. A rövidített tanévek alacsonyabb képzettséggel járnak, ezek pedig kisebb jövedelemmel. Wößmann: "Eggyel kevesebb iskolaév 10% kisebb élet-jövedelemmel jár."

Mit lehet tenni? Az ingázó átalány emelése rossz a klímának. A homeschooling-nál inkább lehet segíteni. Évismétlés nem jó megoldás, drága és keveset hoz. Állami támogató projektek, amiket most indít a Bundeskabinett, sokkal eredményesebbek lehetnek. A mentoring magánprojekt, a "Rock You Life" a 8. és a 9. osztályosok mellé önkéntes egyetemistákat oszt be. Ők nem direkt korrepetálók, hanem inkább tanácsadók és couch-ok. Beszélgetnek a diákokkal a kilátásaikról, moziba mennek velük. Az eredmény csodálatos: nőtt a matek-teljesítmény, a türelem és a szociális kompetencia.

zeit.de, 12. 5. 2021

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8516563982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása