REND ÉS A FELESÉG – G. Goos – SPIEGEL/RózsaS

Hauke Goos, SPIEGEL-munkatárs, könyve a »Schöner schreiben« (Szebben írni), Adorno-tól a miatyánkig. Most a rendrakásról értekezik. „Évek óta rendet akarok rakni az életemben, nemrég majdnem sikerült.”

Néhány napja szembe jött velem egy szó, mely szépen tükrözi azt az őrületet, amelyben élünk. A bankom honlapján állt, hogy büntető-kamatokat követel, amiért vigyáz a pénzünkre. (Közben ő dézsmálja. RS). De mivel nem akarja kimondani, »Strafzinsen«, elnevezte »Verwahrentgelt«-nek (őrizetdíj). Clever! A büntetést szolgálattá varázsolja és a követelést (Zumutung) egy szükségességgé. A szót fölírtam egy cetlire és letettem a komódra a hálószobában. Ott már volt más papír is: elkezdett adóbevallás, büntetés-határozat, fölbontatlan levél a biztosítótól. Ez a »Verwahrentgelt« még jól jöhet valamire, egy kommentár, egy glossza lehet belőle.

Mert természetesen nekem van egy rend-rendszerem. Cetlik a cetlikre, fölnyitatlan levelek a fölnyitatlan levelekre, nyűgös cuccok a nyűgös cuccokra. A probléma, hogy nálunk a házban nem csak nekem van egy rend-rendszerem. Bár én vagyok az egyetlen, aki a rendszeremben fölismeri a rendszert. A feleségem pl. a papír-stószaimat félelmetes rendetlenségnek látja. Az ő rendszere, hogy egyáltalán nem kell rakásokat rakni. Amit el kell intézni, el lesz intézve, ami elintéződött, az megy a szemétre. Néha a rendszerek egymásba ütköznek. „Nem tudnál rendet teremteni ezen az asztalon a sok papírral?” „Már megtörtént!”

Csakhogy az őrizetdíj-cédula hirtelen eltűnt. Megkérdeztem, látta-e? Tudtam persze, hogy eltakarította, mint rendesen. Nem, hogy a komódon, az egész házban nem tűr meg cetliket. De hova tehette? Néha bevágja az egész gyűjteményt egy fiókba, így az elvét betarthatja, úgy hiszi. A rendetlenség többé nem látható.

Nehéz eset, főleg számomra. Két rend-szisztéma nem ad automatikusan kétszer annyi rendet. Épp ellenkezőleg. Már évek óta van egy kis rovatom a SPIEGEL.de-n. »Schöner schreiben« címszó alatt rövid fejezeteket idézek kedvenc könyveimből és megindoklom, miért tetszenek. Eleganciáról és tömörségről van szó. Egy gondolat kifejezéséről, nyelvi szépségről. Hogy az áttekinthetőséget megőrizzem, stószokat építek. Egyik ilyen rakás olyan könyvekből van, amelyeket még olvasni akarok, mert értékes lelőhely lehet. Másik kupacba vannak a már elolvasott könyvek, de még hadd maradjanak. Aztán itt vannak a könyvek, amiket olvashatnék, ha nem olvasnék előbb mást. Mindez valójában roppant egyszerű.

Mivel néha fölbukok a könyvkupacokban, egy további rendszert dolgozam ki. Néhány könyvet pár centire kihúzok, másokba olvasójegyet teszek vagy keresztbe fordítom. Ez egy alrendszer. Helytakarékos és nem föltűnő. Büszke voltam rá. „Nem tudnád legalább ezeket a könyveket elrámolni?” Fölötlött egy kutatás, amely azt vizsgálja, melyik jobb: Ha a partnerek hasonlóak vagy ha különböznek. Eredmény: Minél hasonlóbbak a fontos dolgokban, annál tovább maradnak együtt.A rendszeretet alap. Csak épp különböző módon. Volt egy ötletem, hogyan fésülhetném egybe a két rendszert. Lentről, az alagsorból egy polcról fölcipeltem a padlásra egy csomó könyvet és rögtön lett szabad hely az olvasandó könyveimnek anélkül, hogy rendetlenség keletkezett volna. Ez egy win-win helyzet, gondoltam. Ám estére: „Hová tűntek a könyveim?” Vissza kellett cipelnem és az enyémeit föl. Ahogy ott bóklászom a padláson, egyszerre föltűnik néhány nyitott kartondoboz. Benne könyvek, könyvlapok, cédulák minden színben, dossziék. Beleástam és lapoztam, mint egy régész, aki régi korok leleteit tárja föl. Kissé meg is hatódtam. Ez az egyetlen hely a házban, ahol az én rend-elvem érvényesül.

SPIEGEL, 13. 11. 2021

Aufräumen: Wie ich seit Jahren versuche, Ordnung in mein Leben zu bringen...

KOMMENT

Az én családomnál dettó. A szobám a munkahelyem. A sok huzal, csavar, szerszám mind kéznél van, ha valamit akarok építeni. A feleségemnek mindez csak kidobandó kacat, Ha „rendet rak”, napokig semmit sem találok meg.

A bankok fantáziája végtelen. Bankomnál a következő címeket kaptak a sarcolások: Terhelés-átvezetés, fedezet, zárási díj, keretfeltöltés, stb. Részt vesznek a civilek vegzálásában is, de büszke vagyok, hogy már kétszer nyertem. „Nem számozta meg a hátoldalt”-szerű kifogás indokkal fizesse vissza a 400 000 E Ft-ot! (A Szelíd Energia Füzetek nyomtatása). A bank nem volt hajlandó törölni az üres számlát, tovább terhelte, aztán -20 eFt-nál föladta. Ezután persze listára kerültünk, de annyi mindent lehet csinálni pénz nélkül!

RS

KÖNYVET ÍRNI BŰN – Ment-e a világ elébb? - RózsaS

Már Vörösmarty is megsejtett valamit, 1844-ben. (Gondolatok a könyvtárban).

Fekete rovátkák fehér alapon; könyvet írni bűn; az értelmiségi munka megvetendő; ne vegyünk könyveket – vegye meg a könyvtár!

„Az írás a nyambikvaráknál is megjelent. Nem arra kellett nekik, hogy megismerjenek, megjegyezzenek vagy megértsenek valamit, hanem hogy mások kárára növeljék az egyén – vagy egy tevékenység – dicsfényét és tekintélyét. Furcsa dolog az írás. Az emberiség történetének egyik legtalálékonyabb szakasza az újabb kőkorszak: ekkor kezdődik a földművelés, az állatok megszelídítése és sok más eljárás, pedig még akkor ismeretlen volt az írás. Az egyiptomiak vagy a sumérok építészete nem állt magasabban egyes amerikaiak alkotásainál, akik felfedezésük idején még nem ismerték az írást. Egy görög vagy egy római állampolgár és egy XVIII. századi európai polgár életmódja közt nem volt nagy különbség. Nyugat történelmi civilizációi az írás ismeretében is sokáig pangtak. Egyiptomtól Kínáig az írás mintha már akkor kedvezne az emberek kizsákmányolásának, mielőtt még szellemi világosságot gyújtana. Ez a kizsákmányolás dolgozók ezreinek tömörítését tette lehetővé, hogy aztán elcsigázó munkára kényszerítse őket.” (Szomorú trópusok, C. Lévi-Strauss).

„Az angolok megtanultak írni és mire mentek vele?” (Bennszülött törzsfőnök)

-Hát kirabolták a fél világot!

-Mennyi papír! - mondta kölni barátom, amikor belépett a szobámba. Akkor még tisztelegtem a 3000 példányos magánkönyvtárak előtt.

Fönnmaradt egy fotó 1913-ból, a berlini Kaiser-Wilhelm-Institut könyvtáráról: Beckmann, Willstätter, Hahn, Meitner – Nobel-díjasok egy helyiségben! Olvasgatnak, beszélgetnek. Ekkor voltak tudósok utoljára együtt egy könyvtárban – ilyen sem lesz még egyszer! A közkönyvtár fő ereje nem is a könyv, hanem a „Begegnung” – a találkozás és az eszmecsere.

Millió magánkönyvtárban gyártja a szingli-„szerző” a könyveket. Csak Mo.-on évi 10 000 könyv jelenik meg. Tényleg sok papír – mennyi kerül zúzdába? Nemrég egy író-társaságban voltam, a sztár-szerző vállat vonva vallotta be, 5 000 remittendáját zúzták be.

A digitalizálás csökkentette a papírfogyasztást? Emelte! Az internet, a közlés megkönnyítése, a magánkiadások révén még több papír fogy.

Ebben a könyv-özönben a jó írások elvesznek. Megvenni, belelapozni, félretenni – aki így tesz, nem olvasó, hanem fogyasztó! Én is találok a polcaimon „fölvágatlan” példányt. Németh László szerint 1500 könyvet olvashatunk el egy élet alatt. De hát ennyit már rég megírtak, dobjuk ki a klasszikusokat?

A jó könyv, amit „ronggyá” olvasunk.

A mai „könyveknek” a szaguk, tapintásuk is más – több bennük a műanyag, mint a papír. Egyszeri olvasás után szét is esnek: „eldobható” könyvek, nagyon nagy ökológiai lábnyommal. Nemcsak fizikailag esnek szét, hanem tartalmilag is: megjelenésük után már pár héttel elvesztik aktualitásukat!

A kézikönyveken felül ne legyen több könyvünk, mint amennyi alapgyógyszert a WHO ajánl: 300!

RS

PS

Letettem könyvek átültetéséről, de akinek tetszik, letöltheti az „ökobetyár”-ról:

-Precht: Vadászok, pásztorok, kritikusok;

-Flassbeck: Meghiúsult globalizálás;

-Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/;

-Hermann: Út az atomkorszakba;

-Nürnberger: Egy rebellis szerzetes, egy kiugrott apáca és a világ legnagyobb sikerkönyve.

www.okobetyar.blog.hu