METAVERZUM – Egy világ nem elég – ZEIT Hamburg/RózsaS

A „túlvilággal” a techkonszernek alapjában akarják megváltoztatni a valóságot. Amikor a szilikonvölgyi nagyokosok a csillagok után kapkodnak, az úristen aggasztóan kicsiny. Hogy az internet jövőjét megértsük, a Teremtés könyvét kell fölütnünk. Ahogy a

mindenható a teremtés alapjait lefektette, a zseniális programozók úgy építik föl a metaverzumot, az egyidejűség infrastruktúráját, egységes szabályokból és standardokból. Ekkor kezdődhet az új történelem, csupán mi, user-ek, kell, hogy élettel telítsük. Mindez persze süket duma, még többet akarnak kaszálni.

A hobbiteológust Matthew Ball-nak hívják, az Amazontól jött az FB-hez, befektető és médiumteoretikus is egyben. Tech-messiásnak számít, blogjai kötelező olvasmányok. Ball szerint a jövő a „testet öltött” internet, a felhasználók nemcsak hozzáférést nyernek, hanem szőröstül-bőröstül benne vannak. Ott vár a szép és közös világ, majdnem, mint régen.

Ma az internet gyűlöletet és megvetést áraszt, mega-monopolisták karmai közé került, galaxis-töredékekre esett szét, provider-ekre, platformokra, ajtónállókkal és belépő kódokkal. Mindenki elbarikádozza magát, saját algoritmus-levesét kotyvasztja. Féltékenyen őrzik closed shop-jukat.

De jön a metaverzum és mindezzel leszámol. Az új internet olyan, mint a barokk a reneszánsz után. Utóbbi fölrobbantotta a középkort, a barokk összegyűjtötte a törmelékeket és egy új rendszerbe integrálta. Ez a metaverzum egy összkozmosz, amelyben a konszernek nem gáncsolják egymást, a pénzek és az adatok szabadon áramlanak – az emberiség üdvösségére.

Ez természetesen marketingduma. Már a gondolat, hogy egy olyan single player, mint az Apple, önként kitárulkozik, egy rossz sci-fi. A konszernek rettegnek, hogy ügyfeleik elpártolnak és digitális életüket a konkurenciánál élik tovább. Technikai képtelenség, hogyan tudnak látogatók milliói egy azonos és „perzisztens” digitális óriástérben egyidejűleg mozogni.

A metaverzum nem egy párhuzamos világ, áttekinthető számú kliens számára. Nem second life platform, amiben a látogató önfeledten alámerül, hogy aztán a first life-ben fölmerüljön. A metaverzum egy nagy szintézis, egy mixed reality, fizikai valóság egysége, kibővített realitás és mű-virtuális világ. A virtualitás többé nem a való világ része, hanem fordítva: A valós világ része egy végtelen digitális térnek. Egy meta-eleme.

Hogyan lehet elképzelni?

Az otthon-iroda új neve: meeting space. Ez egy 3 dimenziós iroda, szimulált echte növényekkel. Nem kell jelen lennünk, elég ha beküldjük digitális ikertestvérünket, avatárunkat, aki arcvonásainkat is hordozhatja. A kedves barátokkal valós időben, 3-D világban találkozunk, talán egy hegyi kunyhóban. „Mintha valóban jelen lennénk, bármilyen távol is vagyunk egymástól”. (Zuckerberg). Este egy power-jóga után jöhet egy koncertlátogatás, saját avatárral.

A régi demokratikus galaxis már a múlté

Kapitalista realizmussal mondhatjuk, a digitális ipar kiszélesíti akciórádiuszát. Új piacokat teremt digitális áruinak, növeli a tőkeáramlást és a profitot. A user-király a digitális nagybirodalomban vásárolhat ruhát vagy fegyvert, de éppúgy ingatlant is. Ennek birtoklását ún. NFT-vel dokumentálják. Nemrég egy Snoop Dogg rajongó valódi 485 000 $-t adott ki, hogy virtuális telket kapjon az US-rapper háza mellett. Ball: „A diszrupció új esélyei nyílnak meg, az intenzív értékadás növekszik, billiókról van szó.” Igazat beszél. A Microsoft máris ráharapott: 70 mrd $-ért megvette az Activision Blizzard játékgyárat.

A profithajsza régi nóta, de a politikai töltet új, ahogy azt Neal Stephenson Snow Crash sci-fi-jében láttuk. Itt jelenik meg először a metaverzum és az avatár is. A 30 éves cyberpunk-thriller semmit sem veszített disztopikus erejéből. Az USA szétesik, az állami intézmények privatizáltak, hipergazdagok és ultraszegények állnak szemben, napirenden a fosztogatás és az erőszak. A főhősnek csak egy reménye van: A metaverzum, a szabad digitális tér. Stephenson rögvest a tech-fejesek bálványa lett. Jeff Bezos fölvette űrcégébe tanácsadónak, a Magic Leap-nél a „főfuturista” címet kapta. A Snow Crash imádata annyit jelentett, hogy Amerika anarchokapitalizmusba való zuhanását készpénznek vették. Nem hittek többé a reformokban, sem a demokrácia megújításában.

A digitális pionírok projektjüket nem a régi demokratikus galaxis részeként értik, hanem egy jobb rend víziójaként. Az állam nyugodtan zsugorodhat, a cégek elvégzik a közellátást - mindenki megelégedésére. A népjólét a befektetők és érdekeik játékterében jön létre – minden zavaró közvetítő figurák nélkül.

Eddig a mese. Valójában egy olyan online-államról van szó, amilyent Joseph Vogl írt le a „Kapital und Ressentiment” c. könyvében. „ Az állampogárt netpolgárra cserélik le.” Az egész szociális világ vállalkozói jelleget ölt, a gazdasági és a politikai szabadság különbsége megszűnik. Egy paraállami hatalomforma alakul ki. Ha a digitális mikropiacokon minden polgár fölhasználható adatnyomokat kényszerül hátrahagyni, akkor a gazdaság minden kommunikáció és cselekedet létezése okává válik. Ez egy új ontológia. „A világ ábrázolása nem lesz többé megkülönböztethető annak gazdasági működésétől.”

Mivé lesz a képzeleterő?

Elsőre a metaverzum egy tarka mesevilág, tele csodálatos lényekkel. Minden önzetlen játéknak tűnik, mintha az esztétikus fantázia végre teljesen megvalósult volna. Valójában hideg kalkuláció irányít. A fantázia eseményeket kell, hogy generáljon, aktivitásokat ösztönözzön, sok traffic kell és értékesíthető adatnyom. Az esztétikus elvarázsolja a gazdasági számítást, a metaverzumot összművészetté változtatja – a határ a művészet és a nem-művészet, a gazdaság, a politika, a hétköznapok között elmosódik. Amit korábban „esztétikusnak” mondtunk, itt már többé nem egy elszigetelt műalkotás tulajdonsága. Csak azt mutatja, milyennek tűnik a világ egészében és hogyan kezeljük. Szépen, játékosan. Ez a Szilikonvölgy árulása.

Ha minden esztétikus, az egyes mű elveszíti kiemelt helyét, kulturális különbségét. Nem arról van szó, hogy a metaverzumban többé nem lesz művészet. A digitális művek tetszés szerint sokszorosíthatók, minden eredeti és másolat is egyben. Lehet minden pixelműben gyönyörködni, de csak az birtokolhatja, akinek róla tanúsítványa van, egy hamisíthatatlan számkódja (ZEIT 10/21). Durván: A metaverzum elmossa a műalkotás és a pénztermék közötti különbséget. A művészet szeretete egyenlő a spekulatív befektetés szeretetével. Ez végérvényes lenne , a Hegel által várt művészet vége? Vélhetőleg nem, mert egy pixelmű is kikotyogja az igazságot. Elárulja, milyen logikával tartják egyben a metaverzumot – az értéknövelés logikájával. A szép a hasznos cinkostársa. Feladata, profitesélyes környezetet biztosítani és absztrakt algoritmusokat figurálisan képbe rakni. A fantazmagória és az adatkapitalizmus győzedelmeskedik. Az esztétikai nem lép túl többé a világon, hanem egy mitikus-digitális közvetlenséget teremt. Ami szép, az igaz. (Ki halt meg? RS).

Ám mi történik, ha a látogató az adatszemüveget MR-módra (»mixed reality«) kapcsolja és hosszabb virtuális világban való tartózkodás után az „echt” realitással kerül szembe? Mit tekinthet ekkor igaznak? Úgy tekinti, mint csupán egy másodrangú, kevésbé fontos, valahogyan irreális világot? Jason Rubin, a Zuckerberg birodalom »Metaverse Content« osztályának elnökhelyettese: „Metaverzumban élek, dolgozom és inkább itt vagyok, mint hétköznapjaimban.”

Ezt láthatjuk Ernest Clines regényében, a Ready Player One-ban is. A fizikai világ senkit nem érdekel többé, legfeljebb csak mint nyersanyag-raktár vagy mint szemétlerakó. Az igazi harcok a neten folynak. Michael Betancourt , US internetkritikus: „A valóság drámai leértékelése fenyeget. A virtuális mágia a gazdasági értékek végtelen megemelését hiteti el velünk – minden fogyasztás, költség, szűkösség és külső világ-rombolás nélkül. A virtuális tagadja a reálist. Olyasmit fogunk átélni, ami 2008-ban történt az ingatlanbuborékban.” Szerinte ezt is a digitális mágiának köszönhetjük. (Lásd: Michael Betancourt Kritik des digitalen Kapitalismus, Wissenschaftliche Buchgesellschaft).

Nem mindenki tapsol ennek a megaprojektnek. Oakland-ban egy csoport nagyszabású tévelygésnek tartja, a digitális idéa kommunitárius gyökerei elárulásának. Ezt a csodálatos találmányt kaliforniai ideológusok kisajátították, hogy meggazdagodjanak. A tech-elit pénzt csinál a digitális függőség generálásával. Az áldozatok leragadnak a computerboxban, mint a foglyok.

A Dynamicland alternatívát ígér: A virtuálist kell a reálisba integrálni, nem fordítva. A polgárok láthassák egymást, beszélgethessenek egy közös fizikai térben. Ám, hogy hogyan képzelik el az ember, a tér és a számítógép „testi” kapcsolatát, arra még éveket kell várni. Egy adatszemüveg mindenesetre fölösleges lesz.

A Dynamicland és a metaverzum közötti verseny kimenetelét nem nehéz kitalálni. Egy nap valaki tesz egy ajánlatot a digitális hippiknek és a metaverzum bolond-szegélyében találni fognak nekik egy helyecskét. A Mark-Zuckerberg-parlament, a St.-Jeff-Bezos-katedrális és az Elon-Musk-világűr-pályaudvar között a Dynamicland földet ér, az egzotikus állatkertben. Együtt a többi csudabogárral, különccel, bogarassal, akik komolyan hitték, hogy megmenekülhetnek a digitális kapitalizmus csápjaitól. „Belépés ingyenes. Etetni tilos.”

ZEIT, 17. 2. 2022.

Eine Welt ist nicht genug