BÉKÉSEN MEGHALNI – Büdenberger, Nagel – SPIEGEL/RózsaS

Eckhard Nagel (61), az Institut für Medizinmanagement und

Gesundheitswissenschaften an der Universität Bayreuth vezetője. Teológiai doktor is, 15 évig volt a német etikai tanács tagja.

Elke Büdenbender (60) 1996 óta beteg, 2010 óta férjétől kapott egy vesével él. Férje Frank-Walter Steinmeier, a német köztársasági elnök.

Közösen írt könyvük most jelent meg. *

SPIEGEL: Arról beszélgetünk, hogyan akarnak az emberek meghalni, miközben tőlünk 1200 km-re a háború viszi el őket.

Büdenbender: Mi ketten behatóan foglalkoztunk azzal, hogyan vegyük el a haláltól való rettegést. A járvány alatt sokan magányosan haltak meg. Hogy ismét háborúban ölik egymást az emberek, föl nem foghatom.

Nagel: Csökkenti a halál keserűségét, ha az élet részeként fogjuk föl. Ezen fáradozunk. Ám ott, ahol háború dúl, ez a nézet lehetetlen. Természetesen van sok más halálos helyzet: Baleset, betegség, erőszak. Szembe jön a kérdés: Miért? De ez az esztelen öldöklés a háborúban elveszi az életben való bizalmat.

B: Teljesen ellentéte a mi üzenetünknek, mely szerint a halál életünk egy jó része is lehet.

Sp: Hogyan szeretnének meghalni?

B: Úgy képzelem el, hogy szeretteim vannak körülöttem. Nyugodtan szeretnék meghalni; hogy fájdalom nélkül, azt nem tudom. Egy ismerősöm kiköltözött a családi házból, hogy halála ne árnyékolja be az ottani további életet. Otthon szeretnék meghalni, visszatekintve életemre, amely nagyjából úgy folyt le, ahogy elképzeltem.

Sp: Voltak fenyegető momentumok, amikor mást gondolt?

B: Amikor 26 éve leálltak a veséim, csak arra tudtam gondolni, hogy lányom és férjem talán nem látom többé. Évekkel utána úgy tűnt, betegségem legyőztem, mégis hajtottam magam, mert arra gondoltam, életemnek bármikor vége szakadhat. Nem kérdeztem magamtól, helyesen élek-e? 2010-ben, a transzplantáció előtt, családommal arról beszélgettünk, mi lesz, ha félremegy.

Sp: És Ön, Nagel úr, hogy szeretne meghalni?

N: Apám megmutatta. 96 volt és egyre gyöngébbnek érezte magát. 5-6 hétig készült a halálra – aztán az életet határozottan elengedte. Körülötte voltunk és úgy tűnt, valami szépet látott meg, mielőtt utolsót lélegzett.

B: Apám a pandémia alatt halt meg, szintén békésen. A ravatalnál a lövészegylet társai gyújtottak gyertyát. Boldog voltam, hogy utoljára megérinthettem, ez segített fölfogni élete végét.

Sp: A járvány megváltoztatta a halálhoz való viszonyát?

N: Az első pár hónap félelmet árasztott, sok volt a tisztázatlan orvosi kérdés és a súlyos beteg. A vírus megmutatta: Bármikor bárkit elérhet. Ha minden reggel halljuk, hányan haltak meg az utóbbi 24 órában, ez megváltoztatja az elhalálozás képét. Elbizonytalanodunk és félünk. A ragály még nyomasztóbbá tette a halált.

B: Az idősotthonok halottai nyomán fölmerült a kérdés, mért nem tudtuk őket megvédeni? Elgondolom, hogyan nézne ki egy jó halál. Eckhard-dal órákig beszélgettünk erről, ez segített eldönteni, milyen ember legyek a halálom előtt. Szeretnék sok időt szánni arra, hogy fölismerjem, mi a fontos. Nem szeretnék hajszolt életet élni. Most a végét nézem, hogy jól döntsek arról, amely még előtte van.

Sp: Nagel úr, Ön két gyerekét veszítette el, ez szülőnek elviselhetetlen.

N: Saját létünket kérdőjelezi meg. Az élet megáll, nem mehet tovább ugyanúgy. Teljesen új nekifutás kell. Hívő keresztény vagyok, isten által elhagyatva éreztem magam. Az erősített, hogy Krisztus velünk szenved és ő nem egy mindenható hős.

Sp: Beszéltek arról, mi lesz, ha a veseátültetés nem sikerül?

N: Ezt a kérdést Elke-nek továbbítom, engem köt az orvosi titoktartás.

B: Gyakran beszéltünk erről. Számomra a helyzet egyedülálló volt, számára szinte mindennapi. A szakmai nézet segítő távolságot ad.

Sp: Volt olyan pillanat, amikor férjét le akarta beszélni? Végül is ő érte és lányukért is felelős volt.

B: Frank 26 éve ezt mondta: És ha kell egy vese, tőlem fogsz kapni. Akkor nem is akartam erről hallani, úgy hittem, nem lesz szükség rá. Amikor aztán tényleg döntés előtt álltunk, persze, hogy féltettem. De ő nem visszakozott, egyedül az orvosi alkalmasságot tartotta feltételnek. Ha a legkisebb kétség merül föl, leállítottam volna a folyamatot.

Sp: Ennek 12 éve. Az átadott vesék átlagban 15 évig bírják.

N: Ezek az utóbbi 40 év statisztikai értékei. Azóta az átültetés sokat fejlődött. Ma olyan betegünk is van, aki 25 éve él idegen vesével.

B: Állapotom évek óta stabil. Ismerek olyanokat, akik pár év múlva életveszélybe kerültek. Az átlagértékek nem befolyásolnak. Megpróbálom a lehető legjobban kihasználni az időmet.

Sp: Visszatér, mint bíró a berlini közigazgatási bíróságra?

B: Időközben 60 lettem. Frank úgy döntött, vállalja második ciklusát is, én is visszatérek – ha félállásba is.

Sp: Nem nyomasztó, ha valaki más szervét hordja magában?

N: Ez a vita föllángolt az USA-ban, amikor egy beteg sertésszívet kapott. 30 év alatt hozzám senki sem fordult ilyen problémával. Legtöbbjüknek az eredet nem annyira fontos, bár a donornak nagyon hálásak. A várólistások 85%-a állati szervet is elfogadna.

Sp: Lekötelezettnek érzi magát férje irányában? Hisz a házasság nem mindig harmonikus.

B: Ez a kérdés nem merül föl. Ez a szerv igazán az enyém.

EUTANÁZIA

Amikor büntetését a Bundestag 7 éve törvényesítette, Nagel ezt támogatta. 2 éve az alkotmányvédő bíróság a törvényt semmissé tette. Azóta a saját élet kioltásának támogatása engedélyezett. (»ei-

ne geschäftsmäßige Förderung der Selbsttötung«). Az esetek száma növekszik. A »Sterbehilfe Deutschland« szerint vannak köztük súlyos betegség nélküliek is.

Sp: Elfogadna eutanáziát, ha orvosilag semmi remény nem volna?

B: Jómagam nem, de lehetnek, akik idáig eljutnak. A bíróság ítéletét tisztelem.

N: Én semmiképp. Az öngyilkosság ellentmond biológiánknak. Jöhet a pillanat, amikor elengedjük életünket. Akkor a palliatív medicina, a hospice-mozgalom enyhítheti a szenvedést. Tisztelem a végstádiumúak döntését, de az orvosok közreműködését elvetem. Az orvosi hagyomány kötelezi az orvost az életért küzdeni. Ha a halálban segít, ez megrengeti az alapvető bizalmat, hogy minden lehetőt megtesz betege életéért.

B: A bíróság világossá tette, hogy az önrendelkező életre jogunk van. Bárki eldönthesse, hogyan és mikor akar meghalni. Előfordulhat, hogy valaki nem akarja halálát megélni, ezért harmadiknál keres szakmai segítséget. Mint társadalom, nincs jogunk arról dönteni, mi a helyes halál. Ezért nem zárhatjuk ki teljesen az eutanázia opciót.

N: A halált kizárjuk hétköznapi életünkből, eltoljuk magunktól, szerencsétlenségnek tekintjük. Az életritmushoz tartozó halál tapasztalatát kevés család éli át. Sokan azért fordulnak az eutanázia-egyesületekhez, mert rettegnek a haláltól. Minél absztraktabb lesz az elmúlás, minél kevesebbet szembesülünk vele, minél kísértetiesebbnek tűnik, annál többen fordulnak a halálsegítőkhöz. Minden sarkon lesz egy. Védekezem a halállal való rendelkezés ellen.

B: Ez ellen én is. Természetesen az ajánlatok etikusak kellenek, hogy legyenek. Nem lelki betegeknek szól, vagy azoknak, akik magukról azt hiszik, másoknak terhükre vannak. A törvényhozó ezeket ki kell, hogy zárja. Az üzletszerű eutanázia („geschäftsmäßige Sterbehilfe”) megengedése nem teheti lehetővé, hogy valaki más halálával meggazdagodjon. Az ajánlat mentes legyen a nyerészkedéstől. A palliatív gyakorlatot ki kell terjeszteni. Mindenkinek jár egy orvos, aki halálakor csillapítja szenvedéseit. És ha valaki eutanáziát akar, meg kell, hogy kapja – erre a legfelsőbb bíróság jogosítja föl.

Sp: De hol a határ? Egy idős, beteg embert, aki lemond ételről-italról, Ön támogatná-e gyógyszerekkel?

N: Ez más eset. Nem olyan, mint egy szert beadni, mely rögtön halált okoz. Számomra legitim haldoklóknak nyugtatókat adni, amely nem akadályozza a légzést. Tisztelni kell azt a döntést is, ha valaki lemond a kezelésről. Ez az orvosi haldokló-kísérő egyezményben is benne van. Ezek a döntések egy ideig még visszafordíthatók, ellentétben a suicid-segédlettel. Volt egy betegem, aki lemondott a dialízisről, mert életerejét érezte fogyni. Aztán mégis kérte, mert születendő unokáját szerette volna látni.

Sp: Ön fölkészültnek érzi magát a halálra?

B: Igen. Sokkal nyugodtabb vagyok. Tanultam valamit az életről. Az alapvető a fontos, nem föltétlen a pillanat.

N: Már kinéztem magamnak egy helyet a temetőben. Évek óta elidőzöm ott, amikor családom sírjait gondozom. Legutóbb találtam egy szép helyet, gondoltam, ott nyugodhatnék.

SPIEGEL, 12. 3. 2022

»Ich möchte ruhig sterben«

* Elke Büdenbender, Eckhard Nagel: »Der Tod ist mir nicht unvertraut«.

Ullstein Buchverlage; 224 Seiten; 24 Euro.