AZ ELEFÁNT BOSSZÚJA – A demokrácia sorsa – SPIEGEL/RózsaS
2021-ben a 49% helyett már csak 46% lakosság élt demokráciákban. Minden demokrácia, amely autokráciába megy át, hiányozni fog vagy a másik oldalt erősíti. Igazuk van a populistáknak, amikor a mai politikai állapotot kritizálják?
Michael Zürn (63), a berlini Wissenschaftszentrum für Sozialforschung, Global Governance osztályának igazgatója. Armin Schäfer Münster-i tanárral írták a »Die demokratische Regression« c. könyvet. Ebben egy görbét látunk, amely hasonlít egy elefántra. Az 1988-2008 jövedelem-növekedéseket ábrázolja, különböző jövedelmi csoportoknál, világszerte. „Az elefánt nagy probléma, mert az autokráciáknál a jólét jobban növekedett, míg a demokráciáknál a gazdagok profitáltak jobban.” Diktatúrák (Kína) veszik föl a jólétért való versenyt. A demokráciákban a szegény-gazdag olló jobban kinyílik.
További görbék a demokráciák minőségét mutatják, mérve a véleményszabadságon vagy az ellenzék jogain. Az NGO Freedom House vagy a Varieties of Democracy (V-Dem) ezek indikátorai. Zürn&Schäfer: „A 62 figyelt demokrácia 2/3-ában a helyzet rosszabbodott.” A világnépesség 1/3-a a demokrácia lebontását éli át, pl. Indiában, Magyarországon, Brazíliában. A görbe megtörik.
A háború után a feltételek a demokráciák számára először kedveztek, köszönve az »embedded liberalism« általi szabadkereskedelemnek és szociális kiegyenlítésnek. Ezen »Trente Glorieuses« alatt a növekvő jólét nagyjából igazságos elosztásra került. Ezután a neoliberalizmus vette át a rendezést és egy erőltetett globalizációba vitt. Következmény: Populizmus jobbról is, balról is. Bár ennek sok oka és arca van, de lényegében egy illiberális demokratikus válasz a nemdemokratikus liberalizmusra (Cas Mudde und Cristóbal Rovira Kaltwasser). A populisták ezen definíció szerint harcolnak egy „tiszta nép” nevében egy „korrupt elit” ellen. Megjelenésük a demokratikus regresszió egyik további jele, egyben reakció a demokrácia gyöngeségeire.
A két nagy hiátus egyike a parlamentek összetételében keresendő. A képviselők között alig akad szegénypárti, a pálya erősen a gazdagok felé lejt. A szegényebbek ügye csak akkor kerül szóba, ha az egyben a gazdagoké is. A gazdagok érdekei ellen ritkán döntenek, így részben a populistáknak van igazuk. A nép egyes rétegei nem kapnak szószólót.
A másik gyöngeség az ún. NMI-k (National Measurement Institute) növekvő befolyása. Ezek nemtöbbségi intézmények, mint az alkotmányvédő bíróságok, központi bankok, nemzetközi szervezetek, melyek legfeljebb csak indirekt kaptak demokratikus legitimációt és a politikai folyamatokból ki vannak vonva. Ilyen az Európai Központi Bank, az Európai Bíróság, de az EU Bizottság is. Ezeket a szavazók csak közvetett többségi döntésekkel legitimálják. A népnek alig van beleszólása, ám el kell viselnie az NMI-k döntéseit.
Ma az alapvető politikai harc nem a jobb és bal között folyik, hanem a globalizáció vesztesei és nyertesei között. Egyik csoport sokat shoppingol és magát liberális, a világra nyitott kozmopolitának látja, a másik szegényes életszintjét inkább a nemzetállam védelmére bízná. Az NMI-k inkább kozmopoliták, ám azok életéről is döntenek, akik ez ellen nem védekezhetnek - az NMI-t nem válthatják le.
Amikor Zürn mindezt a brandenburgi akadémián előadta, Philip Manow, a brémai politológus (»EntDemokratisierung der Demokratie«) begurult. Kibékítésükre rögvest szerveztek egy workshop-ot. Most van vagy nincs regresszió? Szó esik egy naiv haladásnarratíváról is és arról, hogy Trump-ot esetleg újraválasztják. „Ez olyan mint a mosáskényszer, tudják, hogy semmi értelme, mégis csinálják.”
Manow: Maga az ilyen sok vita is árt a demokráciának. Ha azt szajkózzuk, beteg a demokrácia, ez önbeteljesítő lehet. Przeworski-t idézi: „Az alapítók problémája abban áll, hogyan lehet egy képviseleti rendszert a gazdagoknak összerakni és a szegényektől megvédeni.” A rendszer ezen gyöngeségét máig nem tudta levetni. Régen csak a gazdagokat engedték szavazni, ma a társadalom peremén élőket „csak” negligálják. Ám Manow közbeveti: A munkásképviselők sem csinálnak jobb politikát a munkásoknak (lásd Manow New Institute).
Szerinte Zürn az AfD malmára hajtja a vizet. Az AfD megold egy képviseleti problémát. 2017-es parlamenti megjelenésükig ott az EU és a liberális migrációpolitika elleni kritikát senki sem képviselte, de odakint a népben igen. Manow nem bízik a V-Dem-ben. „Demokráciát mérni rettentő nehéz.” A görbe bicsaklását nem veszi komolyan. A vitázók még a demokrácia fogalmában sem értenek egyet. Ismét Przeworski: „Az a demokrácia, amikor a kormányt választással le lehet váltani.” Lengyelországban és Magyarországon ez még mindig lehetséges (Próbálná csak meg!RS). „Ha az emberek azt mondják, nem akarják, hogy Brüsszelből kormányozzák őket, az még nem a demokrácia szétesése.” Shäfer&Zürn inkább Habermas demokrácia-definícióját vallják: A döntések elszenvedői maguk is ezek szerzői kell, hogy legyenek. Ennek alapja a szabad párbeszéd („deliberatív demokrácia). Sok EU intézményből ez hiányzik, nincs közös európai nyilvánosság.
A demokráciának egyrészt erősödnie kell, másrészt Európának egyre jobban össze kell zárnia. A kettő egyszerre nem megy. A demokrácia egy nemzetállamban érzi legjobban magát.
Hedwig Richter (»Demokratie – Eine deutsche Affäre«) szerint a demokrácia története válságok sorozata, nézzünk vissza a XIX. századig. Másrészt nem hiányzik sem az apokaliptikus impetus, sem egy romantikus demokrácia. A német nők, bár szavazhattak a háború után, ám patriárchátusban éltek. Csak 1977 óta vállalhatnak munkát a férjük engedélye nélkül (68 után? Ott voltam, nem hiszem.RS). Ez volt a Trente Glorieuses?
Przeworski (81) átélt egy kommunista diktatúrát, később egy széteső demokráciát Csílében, és most egy hasonlót az USA-ban. Könyvei: »How Democracy Ends«, »Die demokratische Regression«, »Wie Demokratien sterben«, »Krisen der Demokratie«. Ezek általában rendszerválságokról szólnak. Egy demokrácia külső támadás esetén legyen képes önmagát megvédeni. Putyin a nyugati értékekre is rátámadt. Óriási harc kezdődik az autokráciák és a demokráciák között. Árdrágulás, munkanélküliség; a jólét, a nyugat nagy ígéretének apadása fenyeget.
A V-dem nem objektív, a kívánt válaszokat megfelelő kérdésekkel elő lehet csalogatni. Mérhető csak a pénz hatása a politikára. A többségi döntések barátja. Az NMI-ket be kell vonni, bár a meggondolatlan határozatokat - a populistákat is - képesek megakadályozni. Ám a végén a parlamenti döntések enyhe NMI-fölülbírálására lehetőség kell, hogy legyen. A független központi bankok ellen van. Az EKB a probléma, nem az EU Bizottság. A populisták képviseletkritikája valós. Lenne egy működő képviseletünk, nem lenne ez az óriási egyenlőtlenség. Ez a probléma a legijesztőbb, puccs és forradalom is törhet ki. Az alsóbb reáljövedelmek a 80-as évektől nem növekednek, csak a gazdagok vagyonai. Itt rokonszenvesek a populisták, csak épp megoldásaik nincsenek. A nagy pártoknak lehetne, ha többet foglalkoznának a szociális kérdéssel, a klímapolitikában is.
Az dönt, sikerül-e a terheket egyenletesen elosztani. Demokrácia-regressziót nem lát, Manow oldalán áll. Legfeljebb itt-ott kis „backsliding” eshet meg. Még Le Pen győzelme sem volna tragédia, ha marad a választási rendszer. Legközelebb majd leváltják.
Mindez jól hangzik, de a demokrácia szűkös definícióján alapszik. Döntő az elefánt, ebben szinte mindenki egyetért. A demokráciáknak a szociális kérdéseken kell dolgozniuk, választási ígéreteiket a szegények felé be kell váltaniuk. Védeni kell őket az inflációtól, a klímától; esélyt kell nekik adni a fölkapaszkodásra. Csak ekkor lesznek a demokratikus államok elég stabilak ahhoz, hogy az autokráciákkal szemben helytálljanak.
SPIEGEL, 23. 4. 2022
Der Fluch des Elefanten
