A GLOBALIZÁCIÓ VÉGE – J. Jessen – ZEIT/RózsaS

A nyugati életstílus fölénye illúzió. Hogyan is hihettünk benn?

Az epochális törések jellemzője, hogy a régi idők reménye és életérzése egyszerre érthetetlenné válik. Hogyan hihettük ezt és azt, hogyan bízhattunk ebben és abban? Az emberek maguk rejtéllyé váltak. A legnagyobb talány az, amit egyszer, mint globalizációt ünnepeltünk (Én sose! RS), a világ gazdasági hálósítását, minden kulturális és politikai határon át.

Nyilván láthattuk korábban árnyoldalait is. Ilyen volt a jól fizetett és szociálisan biztosított munkahelyek megszűnése Nyugaton és a nyomorúságos munkahelyek létesülése a „globális Délen”. A globalizáció erkölcsi nyereségeként a munkához jutott társadalmak életviszonyainak lassú demokratizálását és liberalizálását lehetett föltételezni. A növekvő gazdasági részvétellel a jogfosztottak növekvő szabadságával és emancipálódásával lehetett számolni.

A volt kommunista országokról is élt a hit, hogy bekötésük a kapitalista világgazdaságba támogatja a demokratikus folyamatokat. Magát Putyint is echt demokratának gondolták. A gazdasági partner Nyugat azt képzelte magáról, hogy kulturális és politikai példakép lesz, a visszafordíthatatlan haladás a világkapitalizmusban valósul meg.

Pedig a Dél-afrikai apartheid rendszer kiválóan megfért a kapitalizmussal. Csíle és Peru új rendszere csak kétes figurákkal valósult meg. Ezekről nem beszéltek, ám Dél-Korea és Tajvan csillogó sikereit kiemelték, mint önerőből demokratizálódott eseteket. (Ezt az erőt a Nyugat mint a kapitalista nyugatosítást könyvelte el.) A képet a jugoszláv háború sem zavarta meg, itt a demokratikus kapitalizmus helyett teljesen más sejtés vált valóra: A kapitalizmus és a nacionalizmus szövetsége. A sikerten Afganisztán-bevetésnél élt a remény, hogyha a lakosság a kapitalizmus fölényes fogyasztási termékeivel találkozik, akkor parlamentáris demokráciát is akarnak. A lélek szabadságát a Red Bull és a Coca-Cola diadalútja melléktermékeként képzelték el, mint szellemet a palackban.

Ez az illúzió teljesen elillant. Érthetetlen, mint egy agyrém, egy jámbor vágy vagy valami vallási babona. Az igazságtalanul elosztott gazdasági előnyök fenyegető zsarolási potenciává váltak. A jó szándékú emancipációból a haramiaállamoktól való végzetes függőség alakult ki – a gazdasági támogatások nyomán.

Németország is felelős a háborúért. A önként keresett függőség azt sugallta a Kremlnek, hogy Németországtól nem kell tartania. Putyin háborúját mind a mai napig pénzeli. Hogy vannak más államok is, melyek nem akarnak lemondani az orosz energiáról (az EU olajembargóját megvétózza pl. Mo.), ez csak a gazdasági globalizáció alapvető végzetességét mutatják. A haramiaországokkal való szoros kötődést sosem tartották kockázatosnak – ez volt a globalizáció üzleti alapja. A szaudiaknak átutalt pénz megy a Jemen elleni háború pénzelésére is. Az éhség megszervezését, mint fegyvert, már Putyin előtt is föltalálták. Az sem téma, hogy a Nyugat az olaj-pénzekkel a terrorizmust támogatja. (A 9/11 előtt Bush is üzletelt a Bin Laden klánnal. RS). Ez sem folyt bele a globalizáció értékelésébe.

Amikor Németország megszabadulni próbál a gonosz orosz olajtól és a Golf-államoktól vásárol, csak egyik zsarnokot cseréli le a másikra. Putyin kritikája a dekadens és értékeit elhagyó Nyugatról nem is annyira badarság. A kínaiakkal együtt azt gondolhatta, akit csak a pénz, a gazdasági prosperitás érdekel, az nem fog a brutális hatalmi politika ellen fölkelni.

Az egész világ fast fashion-ja (fél évente váltakozó, eldobható divat) egy humanitárius és ökológiai katasztrófa. A glóbusz körül utazó áruözön erkölcsi problémája sosem vált láthatóvá.

Az égő Ukrajna viszont látható. A globalizáció démonikus hatásának fölismerése első lépés a jó irányba. Ám a helyzetet fölismerni egy dolog, kilábalni belőle más. Az erkölcsöt a profit fölé kell helyezni – ez a globalizáció vége. Nemcsak ott, ahol embertelen körülmények uralkodnak, ahol a morál a gazdasággal konkurál. Ha valaha is a zöldek „feminista külpolitikája” valóság lenne, ott is el kell vágni a globalizációt, ahol a nőket teljes lepelbe kényszerítik és írástudatlanságuk elfogadott. Különböző társadalmak különböző morálkatalógussal bírnak. Ezt leszögezni még nem kultúr-relativizmus. Már jóval a globalizáció előtt is a világkereskedelem elve volt, ilyen konfliktusoknál félrenézni.

Mindezt láthatjuk cinikusnak és felelőtlenségnek, de ha ezekről a nemtörődömségekről lemondunk, nem lesz a világ föltétlen civilizáltabb. Valójában ez a döntő és a kényes kérdés. A morál nem hord föltétlen egy fehér ártatlanság-ruhácskát – maga is „polemogen” (Niklas Luhmann). Viszály és harc forrása. Szétzavarhatjuk a világot a morállal. Vagy gazemberekkel közösködünk, a globalizáció által. A kettő közül egyik marad.

ZEIT, 19. 5. 2022

Das Ende der Globalisierung

KOMMENT

Tilos a világmegváltás! Ha nyakunkba vesszük a világ összes gondját, azt a kicsit sem tesszük meg. „Élj meg a körzetedben és a körzetedből!” (Köln2020 városutópia, 1989). A mértéktelen húsevő indiai parasztokat tesz éhezővé – gyarmatosítás szgéppel ( A Sasadi tsz levele a pestiekhez, 2008). A spekuláns találhat még egy érintetlen rizstermelőt, akit beköthet a világgazdaságba. Sajnos, a globalizáció nem adja meg könnyen magát. Ha halálhírét keltjük, soká fog élni?

RS