TANULNI AZ AUTOKRATÁKTÓL – J.W. Müller/KrekóP is – ZEIT/RózsaS
Jan-Werner Müller a politikaelmélet professzora Princeton-ban.
Hogyan támogatják egymást az autoriter uralkodók és hogyan játsszák ki a demokráciát saját eszközeivel?
A politikai elemzés közelebb visz az igazsághoz, ha kézenfekvő általánosságokat pontosabban megvizsgálunk. Putyin katonai kudarca azt a Nyugaton kedvelt bizonyosságot látszik megerősíteni, hogy az autokráciák önmagukat emésztik föl. A vezetőknek senki sem meri az igazságot a szemükbe mondani, ezért ezek a rendszerek képtelenek hibáik korrigálni. Csak a demokráciák tanulóképesek, míg a zsarnokságok, mint a Szovjetúnió 1991-ben, előbb-utóbb összeomlanak.
Kijózanuló korunkban azonban azt láthatjuk, hogy az autokráciák is képesek tanulni – a történelemből és egymástól. Persze, ez nem jelenti föltétlen azt, hogy a XXI. sz. a clever autokráciák világa lesz. Inkább meg kell értenünk, ma mért működnek másképp és hogyan kell velük bánni.
A klasszikus „megfélemlítő-diktátort” fölváltja a »spin-diktátor«, ahogy azt Szergej Gurijev és Daniel Treisman írják most megjelent könyvükben („Spin Dictators”). Rögvest kegyetlenül elnyomni csak fölháborodást vált ki – itthon és külföldön. Ehelyett a közvélekedést apró igazgatással kell alakítani és az info-áramlást irányítani. Putyin évek óta gondosan tanulmányozza a közvélemény-kutatásokat, ám saját történelmet kreál, hogy igazolhassa Ukrajna lerohanását. Mások sokkal pragmatikusabban kezelik a történelmet. A kínai kommunistáknak kötelező a szovjet összeomlás dukumentumfilmjeinek tanulmányozása. A magyar Orbán, az EU autokrata pionírja, megtanulta, hogy nem szabad a XX. sz. diktatúrára emlékeztető képeket produkálnia. A budapesti tüntetéseknél a rendőrség udvarias és természetesen cenzúra sincs. Utóbbi csak reklámozná a tiltottat. Represszió helyett elrendezte, hogy az állami tv és a sajtó – főleg a helyi – a lojális oligarchák kezében legyen. Liberális bloggerek kedvükre bírálhatják a rendszert, ez a sajtószabadság élő bizonyítéka - láthatja Brüsszel. (Az ellenzéket pedig beültette a parlamentbe a demokrácia eljátszására. RS). Az ellenzék vezetője egész 5 percet kapott az M1-en a választások előtt. Orbán szemérmetlenül minden állami forrást fölhasznál pártja propagálására.
Fontos, hogy 4 évente kvázi-választások legyenek - nagy, de nem abszolút többség biztosítására. (Ha az ellenzék nem ülne be, abszurd helyzet lenne: a parlament röhejjé és unalommá válna. Megszűnnének a „demokratikus” viták és a diktatúra meztelenné válna. RS). Az orosz választási rendszer 2003 – 2016 között folyton változott. Orbán is rögtön csavart egyet a rendszeren, amint az ellenzék esélyessé vált.
Egy trükk azonban mindig érvényes: Tegyél többet, hogy legyen honnét visszakozni. Orbán jól tudja, hogy törvényeit Brüsszel figyeli. Teljes pályás lerohanással indít, aztán kozmetikázással vagy akár valódi kompromisszumokkal visszavesz. Így a végén eléri politikai célját.
A lengyel kollégák jó tanulók. A jobb-populista kormány épp most oszlatja föl a botrányos „fegyelmi kamarát”, amelyet a bírák megregulázására találtak ki. Ezután megkaphatja az EU-kovidpénzeket. De ha Leyen jobban odanézne, láthatná, hogy a bíróságok – leszámítva néhány átnevezést, áthelyezést – továbbra is a kormány uralma alatt maradnak.
Ezek a technikák és trükkök minden további nélkül átvehetők. A liberálisok kétféleképpen próbálják magyarázni a populisták nyomulását. Egyrészt a globalizáció gazdasági következményeivel, másrészt, finom kifejezéssel, a kulturális konzekvenciákkal – magyarul idegengyűlölettel.
A különböző országok uralmi technikái nagyon hasonlítanak egymáshoz: A bíróságok megszállása, a szabad sajtó hazaárulónak és fake-news-terjesztőnek való beállítása, uszítás a kisebbségek ellen. Ezek az analógiák azonban nem bizonyítják, hogy világszerte azonos ok vezetett a populizmus előretöréséhez. A megfelelések inkább azt mutatják, a hatalomgyakorlás bársonyos formáját egymástól tanulják. Putyin megmutatta, hogyan kell a civileket külföldi ügynököknek kikiáltani és „legálisan” föllépni ellenük. Időközben már azt is tudja mindenki, hogyan lehet Sorost mindennek ellenségévé nyilvánítani, anélkül, hogy antiszemitizmussal piszkítanák be kezüket.
Gurijev és Treisman kimutatták, hogy ma az autokraták sokkal kevésbé erőszakosak, mint a XX. században. Nyilván ez Navalnijnak, vagy a Xinjiang-i tábor foglyainak nem vigasz – nem szólva az ukrán áldozatokról. Tehát a szofti zsarnokok, ha kell, visszaváltanak félelemkeltésre és látványos erőszakra. Ám ez a gyöngeség jele is lehet. Erdogan visszasírja azokat az időket, amikor mint európa-párti liberálist dicsőítették, nem tudva, hová is vezet ez a nagy török átépítés.
A gazdaságbarát autokráciára pályázók elérik, hogy a Nyugat szemet húnyjon tetteik fölött. A Wall Street Journal Bolsonaro-t
jó üzletemberként mutatta be; az indiai elnök, Narendra Modi még mindig neoliberális reformernek számít, pedig az indiai muszlimok üldözésére szólít föl. Nem beszélve Orbánról, aki a német autóipar minden óhaját teljesítette.
Ezek a clever autokraták szinte mindegyike egyben heves nacionalista is. Pedig a globalizációból profitálnak, mely nemcsak külföldi befektetéseket hoz, de a nyitott határok szelepként is szolgálnak, amely kiengedi a renitens polgárokat. A vasfüggöny idején lelőtték a szökni próbálókat. Ma az elégedetlen magyarok kereshetnek máshol munkát az EU-ban. A belső piac átjárhatósága akaratlan is oda vezet, hogy gyengül az autokratákra ható nyomás. Putyin is örül, hogy már idén 4 millió polgára távozott. Ez Oroszországnak katasztrófa, Putyinnak kevesebb potenciális ellenzék.
Az autokraták kölcsönös segítségéhez a heves antiliberalizmuson kívül semmi más közös vonás nem kell. Míg a XX. században hajba lehetett kapni az eltérő Marx-értelmezéseken, ma lényegtelen, hogy a Kreml-éceszgéber, eurázsia-guru Alexander Dugin és a trumpista Steve Bannon történetfilozófiája mennyire különbözik.
Az autokraták anyagilag is segítik egymást. Moszkva kisegítette Venezuelát, most India vesz olajat Putyintól. Ezzel, antikolonializmus címen, odasóznak egyet a Nyugatnak, és az autokratáknak (akik kleptokraták is egyben) egy globális pénzügyi biztonsági hálót szőnek. Ezzel számos nyugati bankár, ügyvéd, ingatlanközvetítő jól megtömi a zsebét.
Az alternatíva, melyet a németek gyakran hangoztatnak, nem a teljes „elszakadás”. A lyukakat be lehet tömni, ezzel a világ nem esik szét rögvest autokrata régiókra. Hogy az USA-ban piszkos pénzekért, minden ellenőrzés nélkül, luxusingatlan vásárolható, nem a globalizáció sara, hanem az alkuszszövetségek ügyes lobbizásának eredménye.
Hogy Merkel és a CSU a budapesti autokrácia építését tétlenül szemlélte, nem valamiféle EU objektív kényszerre kenhető, hanem tudatos döntés volt, amellyel a gazdasági érdekeket a sokat prédikált közös értékek fölé helyezték. Most Bp. tanul Varsótól, míg egyidejűleg másoknak megmutatja, hogyan lehet a Putyin-ellenes szankciókat megfúrni.
A demokráciák tulajdonképpen tanulékonyabbak kellene, hogy legyenek. A kormány dinamikája, az ellenzék bírálata erre sarkall. Merkel „Wandel durch Handel”-je (Kereskedj és fejlődj!) azért volt sikeres, mert a többiek engedték. Kivételnek számított, amikor 2017-ben, egy tv-vitában, Martin Schulz Orbán ajnározást Merkel orra alá dörgölte.
Az autokraták eltűrése sokáig nem került napirendre. A VW Xinjiang-ban kényszermunkásokat alkalmaz? Kit érdekel! Gáz egy autokratától, SUV-ok egy másiknak – elfogadott alternatíva nélküli útnak számított. Holott az új zsarnokok semmiképp sem sebezhetetlenek. A magyar politológus, Krekó Péter, joggal óv egy „autokraták inflációjától”. Aki most azt hiszi, az autokratáktól minden kitelik, a látszatóriásból politikai gigantot csinál. Az orosz ügynökök nem dönthetnek el egy választást az USA-ban. Kína sokat fektet be K-Európában, de Japán és Dél-Korea még többet – csupán ezek az országok nem próbálnak meg propagandával hűséges szövetségeket szerezni. Szerbiában, ahol a demokrácia küzd az autokráciával, a többség úgy hiszi, Kína segít. Vucsity nemrég látványosan megcsókolta a kínai zászlót. Hogy az EU jelentősebb támogató, az nem megy át.
A korszakváltás azt is jelenti, hogy az autokraták is követik a kort. Nem tűnnek el maguktól, ahogy ezt a 90-es években hitték. Új ideájuk persze nincsen, egyre finomabb eszköztáruk annál inkább. Végül is a Nyugatból élnek. Ez eszmeileg és anyagilag is megáll, hiszen a vélt változhatatlan gazdasági kényszerek miatt tettestársak vagyunk.
ZEIT, 23. 6. 2022
Von Autokraten lernen
