AZ IRRACIONÁLIS BENNÜNK VAN – P. Sterzer – SPIEGEL/RózsaS
Vírustagadók, konteósok, klímaszkeptikusok – a fölvilágosultak számára mind bolondok. Ám a racionálisok táborába is gyakran irracionális út vezet. Philipp Sterzer (52) a neurológia professzora Bázelben. Könyve elsején jelenik meg: »Die Illusion der Vernunft. Warum wir von unseren Überzeugungen nicht zu überzeugt sein sollten«, (Az értelem illúziója. Mért ne bízzunk túlságosan meggyőződéseinkben.)
Járvány vagy klíma - mindig két tábor van. Egyik a „Vernunft”, másik az „Unvernunft” tábora. Egyik a „normálisok”, másik a „bolondok” csoportja. Hogyan jutunk egyáltalán az egyikbe, annak több oka lehet. S. könyvével sok nagyokost szabadíthat meg nagyképűségétől. Évekig tanulmányozott tudathasadásosokat, akik elveszítik kapcsolatukat a valósággal. Innét tézise, miszerint minden agy fölépíti saját világát, még a teljesen ép agy is. S. diákkorában a „Mind Games” nevű zenekarban olyan dalokon dolgozott, amely ¾ vagy 4/4 taktusban is hallható volt, aszerint , hogy a dobosra vagy a basszistára figyelt az ember. Hasonlóan azokhoz a kétértelmű képekhez (Kippfiguren), melyeket az agy így vagy úgy is láthat.
„Az észlelés nem passzív folyamat. Nem egyszerűen a valóság leképezése. Ez az agy konstrukciója, fantázia, mely a realitást túlnyomórészt tükrözi. De csak túlnyomórészt.” Honnét a hit, hogy a klímaválság csupán a szokásos hőfok-ingadozás? Vagy hogy a járványt Bill Gates csinálta? Mért ragaszkodnak a klímaszkeptikusok és a vírustagadók meggyőződésükhöz akkor is, ha minden tény ellenük szól? Műveletlenek, netán ostobák? Vagy bolondok?
S. fölteszi az ellenkérdést: Hogyan jutnak az „eszesek” meggyőződésükhöz? Aki a racionalitásra esküszik, megfeledkezik „kognitív torzításairól”. Elegánsabban: előítéleteiről. S. megpróbálta a pszichózisról leválasztani a megbélyegzést. Aki rögeszmés, az lehet, hogy kissé bolond, de nem eszeveszett (verrückt – bescheuert).
Amikor a járványvita kitört az interneten, minden más véleményen levőt rögvest lehülyéztek. Meggyőződéseinket azonnal élesen normálisra és abnormálisra, racionálisra és irracionálisra, épre és betegre választjuk szét. Ez redukálja a komplexitást, megerősíti saját pozíciónkat és identitásunkat. Ám ez a kategorizálás-hajlam fekete-fehér gondolkodáshoz és ellentáborokhoz vezethet.
A társadalom szétszakadását, a polarizációt, a populizmust már sokan fölpanaszolták. S. egy lépéssel tovább megy. Meggyőződéseink normálisba és abnormálisba való besorolása sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem tartható. Az átmenetek elmosódottak. Az ún. értelmes meggyőződés is létre jöhet irracionális úton-módon.
S. két Fridays-for-Future-nőt állít szembe, Hermine-t és Klara-t. H. meggyőződéséhez széleskörű tájékozódás útján jutott, K.-nak viszont valahogy a helyzet mindig is világos volt – ösztönösen és a társaival való azonosulás útján. (Akiben maradt egy csöpp józan paraszti ész, rögtön látja ezt a felelőtlen, tékozló, öngyilkos életmódot. Aki az ember valaha használt legkitűnőbb göngyölegét, a PET-palackot, naponta kidobja, racionalitás-irracionalitás nélkül is tudhatja, hogy helytelenül teszi. RS).
Mindannyiunkat ural egy racionális illúzió. Az emberek gyakran becsapják önmagukat. Hogyan lehetséges pl., hogy a zöld választók mind meg vannak győződve arról, hogy a klímaváltozást az ember okozza, míg az AfD-szavazók csak 60%-a? A zöldek képzettebbek, több információs forrást érnek el? Vajon minden zöld és AfD-s teljes körű képet alkotott a tudományos bizonyítékokról? Mind földolgozta a tapasztalati adatokat, a matematikai modelleket és a komplex elméleteket és csak ezután jutottak ellentétes meggyőződésre? Vagy csak lojálisak pártjukhoz?
S.:„Talán nem meggyőződésünk szerint választunk csoportot, hanem fordítva.” Egy csoport közös meggyőződése rendkívül nagy erejű. Egész sor kognitív torzulást találunk pl. a Mitläufer- vagy a Halo-hatás következtében. A Mitläufer együtt fut a többséggel, mert ez egyszerűbb. A glória, a dicsfény az a folyamat, amikor egy személy pozitív tulajdonságából további pozitív tulajdonságokat vezetünk le. Elterjedt továbbá az érzelmi következtetés is. Egy meggyőződésre azért jutunk, mert jó érzést vált ki bennünk; vagy épp rossz érzésből elvetjük az ellenkezőjét.
Egy US-kutatás eredménye, hogy 85% állítja magáról, hogy a kognitív torzulások kevésbé befolyásolják, mint az átlagos amerikaiakat. (? Vicces, hogy mindenki ezt mondja! RS). Legtöbbünk meggyőződését tudományosnak, racionálisnak tartja, sokkal racionálisabbnak a többiekénél – és már ezzel is igazolja irracionalitását.
Az agy szüntelenül mintákat keres. Néha túllő a célon, ott is mintát lát, ahol ilyen nincs is. Ehhez jön az oksági magyarázathoz való erős késztetés. Sokan ott is szándékosságot föltételeznek, ahol csupán a véletlen uralkodik.
A kognitív torzítások sokasága azt mutatja, hogy az irracionális nem hiba a rendszerben, hanem rendszerreleváns. De hát hogy hagyhatta benne az evolúció? Néhány jel arra mutat hogy ez ugyan sok hibához vezet, de kevés költségű hibához. Ez a füstjelzők elve, melyek jobb, ha nagyobb érzékenységre vannak beállítva. Jobb, ha háromszor jön a tűzoltó, semmint egyszer későn. Az agy inkább követ egyszerűbb ökölszabályokat, mint sem körülményesen, minden esetben, teljes valós képre törekedjen. Az ember döntéseit inkább a kéznél levő információkra alapozza, semmint, hogy hosszasan keresgéljen.
Persze, S. számít arra, hogy elméletével visszaélnek. „A ráció és az egész tudományosság túl van lihegve.” Ezért ismételten hangsúlyozza, nem az értelem ellen van. „Nem azt mondom, hogy az irracionális jó, sem azt, hogy rossz, csak azt, hogy jelen van és hozzátartozik gondolkodásunkhoz. Aki minden mögé nézne, egész adathalmazokat ellenőrizne, mielőtt meggyőződését kialakítaná, nem volna életképes.”
Mégis, mért van ennyi fafejű a társadalomban? Egy kísérletben két nő fotóját tették férfiak elé, mondják meg, melyiket találják vonzóbbnak, a jobb vagy a balt és indokolják meg. Utólag fölcserélték a képeket, de ez az önkénteseknek föl sem tűnt, továbbra is bizonygatták választásukat. „Megerősítő tendencia”, ez erre a szakmai kifejezés. Jó okkal választottunk így és döntésünket védendő, minden lehető érvet fölhozunk és a többit ignoráljuk. Ösztönös döntésből meggyőződés lesz, mely vélhetőleg racionális és sziklaszilárd. Az emberek küzdenek azért, hogy mindig igazuk legyen (Menschen sind Rechthaber) és a ráció minden eszközével beássák magukat egy pozícióba, amibe inkább ostobaságból kerültek.
Így a polgárok, úgy tűnik, tények miatt vitatkoznak, valójában azonban értékekért és normatív meggyőződésekért. Ezt a dilemmát deríti föl Alexander Bogner szociológus a »Die Epistemisierung des Politischen« c. könyvében. Kivált a pandémiavitában került napfényre, mire is gondol. Gyakran kizárólag az számított, ki van jobb tudás birtokában. Ritkán firtatták, valójában melyik jövő a jobb és ezért a társadalomnak milyen korlátozásokat kell fölvállalni. Ez azt a hitet erősítette, hogy politikai kérdésekre mindig helyes és igaz válaszok lehetségesek. Ez egy pszeudo-ráció volt.
Egy passzentos érv egy kattintással mindig behozható. Ez az internet áldása és átka: Tények és érvek önkiszolgáló boltja.
Az US-szociológus, Jonathan Haidt metaforája szerint az emberi értelem olyan, mintha egy elefánton lovagolna, ahol az elefánt az érzelmi világ. Erkölcsi ítéletek többnyire automatikusan, öntudatlanul jönnek létre, az ösztönöket követve. Az értelem ezen ítéletek helyességét magyarázza utólag, mintha ösztönös döntéseink sajtószóvivője lenne. Már D. Hume 1739-ben megírta: „Az értelem pusztán effektusaink szolgája.” Így rejtőzik mindig a morális és a politikai viták mögött egy adag önteltség (Selbstgerechtigkeit).
Miért kreálnak az emberek bolond gondolatokat? És miért ragaszkodnak hozzájuk, ha a többiek ezeket tévesnek tartják? A rögeszme rendet hoz egy kaotikusnak tűnő világban. Az ellenőrzés ereje. „Paranoiás ideákkal szubjektíven átélt bizonytalanságokat vissza lehet verni. Ez ép agynál ugyanígy van. A félelmet enyhíteni kell.”
S. párhuzamot lát a paranoiák és a konteók között. Utóbbik is tehermentesítenek, mert semmi sem félemlít meg annyira, mint a puszta véletlen. Egy konteó sikere nem igazságtartalmától függ, hanem ellentmondás-föloldó erejétől. Minél nagyobb a bizonytalanság, annál jobban ragaszkodnak az emberek a vélt bizonyosságokhoz. A twitter mutatja, vírus vagy háború, minél homályosabb a helyzet, annál egyszerűbbek a tézisek. S.: „Racionális vagy irracionális, meggyőződéseink hipotézisek, melyek kisimítják körülöttünk a hepehupás világot.”
Ez a mondat talán nem segít ebben a zavaros világban. S. könyve mégis segíthet valamennyit. Bánjunk józanul irracionalitásainkkal, tehát legyünk kritikusak saját meggyőződéseinkkel szemben és toleránsok másokéival. Lépjünk kissé távolabbra saját álláspontunktól – bármennyire is ez furcsán hangzik.
SPIEGEL, 27. 8. 2022
Schluss mit dem Hochmut
