„WOKE” – MI A FENE AZ? S. Neiman – ZEIT/RózsaS

Susan Neiman (68), filozófus, a potsdam-i Einstein Forum-ot vezeti.

DIE ZEIT: Ön magát könyvében (Links ≠ woke) „balosnak” vallja. Ez mit is jelent?

Susan Neiman: Sok barátom ezt magáról inkább letagadja, mert a woke-kal teszik egyenlővé. Ez egy kisebbség nézete, Albert Einstein nézete is hasonló volt. A széles nyilvánosságban a „woke” terjedt el, bár magát senki sem nevezi ennek.

Z: … a szó valójában a kirekesztettekről való éber gondoskodást jelenti.

N: Sajnos, ma már inkább szitokszó. Talán a szóban eleve benne van egy csíra, eléggé pontatlan és könnyű visszaélni vele. A jobb oldal már rég beveti, az US-republikánusok ezzel indulnak az elnökválasztásba. A „woke” magyarázatra szorul. Az én gyökereim az US-polgárjogi mozgalomból erednek. Az „én” használata egyáltalán nem narcisztikus. Kiejtésekor Jean Améry jut eszembe, de sok szerző élt ezzel: Hannah Arendt, Wittgenstein, Sartre, Beauvoir, Rousseau, Diderot - de még Kant is. Ők ma néha időszerűbbek, mint a jelen filozófiája. Nem szakszövegek, jól olvashatók és minden gondolkodó embert megszólítanak. Az „én” mögött több változó identitás rejtezik: Kant-szakértő, anya, univerzalista. Bosszant, hogy a woke identitáspoltikája csak kettőre korlátozódik: a rasszra és a genderre. Ezek születésünk óta adottak. A woke-gondolkodásban nem azok vagyunk, amivé alakítottuk magunkat, vagy amit választottunk – ezt én nagyon szegényesnek tartom. A kifejezés először 1938-ban , a blúz-zenész Leadbelly dalaiban hangzik el. Kilenc fekete kamaszt akartak fölakasztani, egy vélt megerőszakolás miatt. Nemzetközi tiltakozással sikerült őket megmenteni. Ilyen értelemben a woke: éberség az igazságtalanságnál. A woke-ok fölháborodnak az elnyomottak sorsán és ezzel egy oldalra kerülnek a balosokkal. Ám egy egész traumaerdőbe visznek és elfelejtik, hogy az emberek többek sérelmüknél. A történelem több, mint bűnözés. A woke-osok megrekedtek egy törzsi gondolkodásnál és az embereket csoportismérvek alapján szortírozzák. Ám az emberek olyan módon is cselekednek, aminek semmi köze a törzstagsághoz.

Z: Ön most teljesen a jobbosokhoz tolja át őket, holott ők magukat balosoknak vallják.

N: Tudatosítani akarom, hogy hasonlítanak a konzervatívokhoz, sőt, netán a reakciósokhoz is. Azt sulykolják, hogy mély, igazi kapcsolatok csak a törzsön belül lehetségesek. A hatalommal és nem az igazságossággal foglalkoznak. A balosok a fölvilágosodás óta univerzalistáknak és nem tribalistáknak értik magukat. Hasonlók a liberálisokhoz, akikkel közös céljuk az igazságosság. Külön választják a hatalmat és a jogot - ha ez nagyon nehéz is. Mindkét irányzat hisz a haladásban, de nem olyan naivak, hogy ennek törvényszerű bizonyosságában is higyjenek. A balosok abban különböznek, hogy a szociális jogokat nem privilégiumként értik, hanem emberi jogoknak, ahogy azt az ENSz 1948-ban kimondta. Mint baloldali, kész vagyok minden szövetségre a nyomuló jobb oldallal.

Z: De mért foglalkozik a woke-kal? A konzervatívok elég erősek, hogy az autoriter jobbtámadást kivédjék.

N: Erősek, az igaz. Ám védeni akarják a „természetadta” hagyományokat, ódzkodnak azokra rákérdezni. A nők tényleg természetszerűleg a férfiak után sorolandók? A kaszttársadalmak hierarchiája maradjon? Lám, itt a tradíció nem igazságos. A konzervatívokat egyszerű kritizálni. Itt magamra is gondolok, mert a woke-okkal közös politikai táborban vagyok.

Z: A konzervatívok az emberiségtől legalábbis idegenkedtek. Különösen a szélsőséges jobbosok. Aki emberiséget mond, csalni akar, Carl Schmitt náci jogász szerint. Mit mond erre a Linke?

N: Az emberiségszintre nehéz fölmenni. Aki az emberiségről szól, normatív igényeket támaszt. Az ember méltósága érinthetetlen. Ám a valóságban nap mint nap tiporják - ez nem lehet normatív. Minden kísérlet az ős-emberit meghatározni - eleve politikai. Az összes emberben két tulajdonság van jelen. Az egyik az együttérzés, ha valaki a közelben szenved. Ha egy csecsemő sír, mindenki arra fordul. (Kivéve a pestieket, amikor az Erzsébet téren kísérletképp egy gépcsecsemőt hagytak sírni. RS). A második: a szabadság utáni vágy. Ha korlátozzák, védekezünk. Erre a kettőre építhető egy olyan univerzalizmus, amely nem vezethető vissza a vallási ősbűnre.

Z: Ebből még nem lehet politikát csinálni. A filozófus, Olúfemi Táíwo, szerint a fájdalom rossz tanácsadó, szülessen az elnyomásból vagy másból.

N: Ám összeköt bennünket, embereket. Kell-e egy csoportidentitást kovácsolni a fájdalomból? Semmiképp. O. T. még azt is hozzáfűzi, a sebezhetőség traumatikus megtapasztalása nem ruház föl, hogy egy csoport érdekében fölszólaljunk. Mivel a történelmet a győztesek írják, a XX. sz. közepén a hősök helyett el kezdtek az áldozatokra fókuszálni. Az áldozatokról való gondoskodást tekinthetjük erénynek anélkül, hogy magát az áldozatot is erénynek minősítenénk.

Z: Ön tehát azt mondja, tartsunk távolságot az áldozat-történetektől. Mégis támogatja a black-lives-matter mozgalmat. Hogyan illik az együttérzés a távolságtartáshoz?

N: A distancia élesíti a politikai látásmódot. Fegyvertelen emberek megölése emberiség elleni bűntett. Ám tény, hogy a feketék az USA-ban gyakrabban szenvednek el rendőri erőszakot, mint a fehérek. A rendőrképzésre több pénzt kell rászánni. Egyes US-államokban nehezebb kapni egy fodrászengedélyt, mint fegyvertartásit. Csak az univerzalista perspektíva segíthet.

Z: Ön az emberi jogokra hivatkozik. Ám a XIII. századi rabszolgahajók olyan neveket viseltek, mint Jean-Jacques vagy Liberté. A woke-okkal kritizálja a fehér európai fölvilágosodást.

N: Az ideálokat sosem sikerült teljesen megvalósítani. Az akkori gondolkodók szexisták voltak és még rasszista megjegyzéseket is megengedtek maguknak. Ám ez mit sem változtat azon, hogy úttörőként elvetették az eurocentrizmust és a maradék világ szemszögét vették föl.

Z: A gyarmatokon is?

N: Kant, Voltaire és Diderot is szigorúan elítélték a gyarmatosítást és a rabszolgatartást is. A fölvilágosítás harcosai csak részben voltak sikeresek. A Candide-ben egy rabszolga lábát levágják szökés miatt, mire az így fakad ki: „Ez az ára a ti cukoréhségeteknek Európában!” Persze, ez a kritika csak kevesekhez jutott el.

Z: A „fölvilágosítóknak” a nők jogai nem jutottak eszükbe.

N: A nők mégis így jutottak egy fontos fegyverhez: A fölvilágosult értelemhez. Ebben benne volt a haladás lehetősége is.

Z: Ma, az általános kijózanodás után, mi hozhat még haladást?

N: Próféta nem vagyok. Elterjedt kétkedés, hogy ezen a hangos nyugat-érték-retorikán kívül misem történik. Az értelem hatástalan marad, mert csak a hatalom finom formája. Banalitás, hogy a fehérek feketékkel házasodhatnak? És lehet melegházasság is? Vagy, hogy a gyerekek elleni erőszak bűntett?

Z: Az erőszak marad.

N: A modern kritikájához tartozik, ahogy Michel Foucault mondja, az értelem csupán a hatalom egy eszköze. Ezzel azonban eltűnik az erőszak és a meggyőződés közötti alapvető különbség. Akit egyszer vertek, ismeri ezt a különbséget. Az értelmes indokok és az erőszak között akkora a különbség, mint a demokrácia és a fasizmus között. Az értelem megváltoztathatja a valóságot, de, hogy mi is ez, nem szabad az autoritásokra bízni. A liberális pragmatista, Richard Porty szerint a baloldal annyira el van foglalva a jelen leleplezésével, hogy elfelejt egy jobb jövőt építeni. A woke-ban is ez a veszélyes. Mint Carl Schmitt, uszít a liberális, demokratikus parlamentek ellen, amelyek semmit nem tesznek, csak mindent szét-beszélnek. Ez nagyon csábító. Könnyen elfelejtjük: Háborús politikai elmélet születhetik. Akkor a politika nem lesz más, csak harc a hatalomért.

ZEIT, 17. 8. 2023

Ist das links oder woke?