- (RE)PRODUKTIVITÁS
Minden produktivitást tudatosan megtartóan alakítani
11 társadalommodell -Társadalmi kiút-koncepciók az ökoválságból-
Adler/Schachtschneider: Green New Deal, Suffizienz oder Ökosozialismus
(Új Zöld Üzlet, elégségesség vagy ökoszocializmus) München, 2010
11 társadalommodell:* Rendszerváltás:1.Uralomkritika 2.Szubszisztencia 3.Ökoszocializmus 4.Radikális értékbírálat 5.Indusztrializmusbírálat *Modernizálás: 6.Ökológiai korszerűsítés 7.Evolúciós szociálökonómia *Fázisváltás: 8.Reflexív modernizálás 9.(Re)produktivitás 10.Kultúraváltás11.Alternatív szabályozás
Összefoglalás
A (re)produktivitás (RP) koncepció lényege a gazdaságmód és szabályzásai, az iparkapitalista piacökonómiában.
Ami általában „ökológiai válságnak” számít, az csak a reproduktivitás egyik oldala. Ehhez a (szociálisan női) reprodukciós munka krízise is közvetlenül hozzá tartozik. A szociális-ökológiai válság mindkét aspektusa, az iparkapitalista piacgazdaság paradox működésmódjában gyökerezik: a gazdasági hasznosító, ill. termelő folyamatban, minden produktivitás kisajátításra, bekebelezésre kerül; tehát a munka, a tőke, a technika ugyanúgy, mint a termelőfolyamatok produktivitása, a (szociálisan női) gondoskodás, a „reproduktív” tevékenységek. A gazdaságértékelő folyamatban viszont csak azt ismerik el társadalmilag teljes értékűnek, ami egy piacértékkel bír. Így a termék-produktivitások és a (szociálisan női) aktivitások - vagyis mind az olyan foglalatosságok, melyeket „reproduktív” vetnek be - mellőzésre kerülnek, leszakadnak és gazdaságilag láthatatlanná válnak. Mint gazdaságilag „értéktelenek”, így a költségszámításokba sem kerülnek bele. Ez a szisztematikus vakság, a gazdaság gondatlansága - saját élő alapjaival szemben - kapcsolódva a tőkeértékesítés immanens mértéktelenségével, vezet egyenesen a szociális-ökológiai válságba. Ezt megelőzni, egy (re)produktív ökonómiával lehet, amelyben a gazdasági az egész RP- folyamatra vonatkozik és így a természet produktivitása, valamint a munka egésze, társadalmilag értékké és elismertté válik. Az RP-ben, minden produktivitás tudatosan megtartó alakítása a legfőbb életelv. Az RP-folyamatok, úgy anyagi-ökológiai, mint szociális és gazdasági minőségei, a szociális-ökológiai kritériumok és az ebből levezetett szabályok alapján - demokratikusan, diskurzív, részvételhez rögzítve – úgy kerülnek szabályzásra, hogy egy szociálisan-ökológiailag kívánt termék keletkezzék - minden nem szándékolt mellék-következmény, mint pl. a klímaváltozás, etc. nélkül. Ehhez a piacszabályzás csak segédeszköz. A gazdasági ilyen szociális-gazdasági transzformációja, magában a tudományos-technikai gazdasági változás tendenciáiban indokolt. Így az egykor „reproduktívnak” számító potenciálok (pl. az ún. női kompetenciák, biodiverzitás, stb.) most növekvő mértékben gazdaságilag értéket kapnak. Így produktívan láthatóvá válnak és fölértékelődnek – és a reproduktív vs. produktív hierarchikus szétválasztása (- dichotomia) kérdésessé válik. Az ipari modern haladásígéretei, a krízistapasztalatok alapján, szintén elvesztik hihetőségüket. Ezáltal, az alternatív projektek és gyakorlatok számára gondolkodási és cselekvési terek nyílnak meg, melyek a szétválasztottakat új módon kötik össze és ezek sok kicsiny lépéssel, de társadalmi-politikai reformokkal is (pl. a feltétel nélküli alapjövedelem) bővítésre és stabilizálásra kerülnek.
Az indítvány központi kategóriája a „(re)produktivitás (RP), amely, mint az „előre gondoskodó gazdálkodás” koncepciója produktivitás elméleteként (Biesecke 2009), továbbá a feminista ökológiai ökonómia (re)produktív kezdeményezéseként ( Hofmeister 2007) értendő. A „gondoskodó gazdálkodás” egy fenntartható gazdálkodás feminista koncepciója (Busch-Lüthy 1994, Biesecke et al. 2000), három cselekvéselv közös nevezőjével: gondoskodás, kooperáció, a jó élet szükségleteire való irányultság (Biesecke et al. 2000, 49.o.ff.). A „gondoskodó gazdálkodás” egyben egy olyan nők hálózata, akik a feminista ökologikus gazdaság területén dolgoznak. 1993-ban keletkezett, a hegemonikus fönntarthatóság-vita vak foltjai miatti elégedetlenségből. Nő-tudósokat gyűjt össze, akik hasonló, részben más névvel jelölt indítványokon dolgoznak, de olyanokat is, akik más koncepciókat képviselnek (pl. szubszisztencia-irányultság, vö. 3. fej.).
/Hasonló tartalmúak az „életvilágökonómia” („Lebensweltökonomie”), a „gondoskodásökonómia” („Sorgeökonomie”) nevekkel jelölt koncepciók (vö. Knobloch 2008, 162.o.) is./
Mivel itt az RP alapideáiról van szó, Adelheid Biesecker és Sabine Hofmeister szövegeit értékeltük ki, melyeket főleg ők fejlesztettek ki és képviselnek. Ezen kívül, speciálisan olyan szerzőket is bevontunk, akik a „gondoskodó gazdálkodás” szélesebb köréhez sorolhatók.
Az RP a feminista ökonomikust a fönntarthatóság szellemében akarja újra föltalálni, hogy ezzel is a szociál-ökológiai fönntarthatóság-kutatás elméleti alapjaihoz járuljon hozzá. (Míg kutatnak, addig beharangoznak!RS). Egyúttal – különösen a „gondoskodó gazdálkodás” kontextusában – egy emancipatív szociál-ökologikus transzformáció gyakorlati javaslatait tartalmazza. Különböző elméleti indítványokra és diskurzusokra kapcsolódik rá, többek között speciálisan:
- a feminista produkció/reprodukció-arány körüli (ún. házimunka) vitára;
- a korai – Marx és a Frankfurti Iskola ihlette – nekifutásokra, melyek az ökoválságot kritikusan-elméletileg ragadják meg, amiből aztán a szociál-ökológiai kutatás indítványa nő ki, a „társadalmi természetviszonyok” központi kategóriájával;
/Gernot Böhme már 1995-ben kérte a „természet reprodukcióját, mint társadalmi föladatot” értelmezni és formálni (Böhme 1985)/
- a „társadalom-természet”-hibrid koncepcióra (Latour 1995);
- Immler 1989 és Immler/Hofmeister 1998 munkáira és a tudomány- és társadalomkritika feminista összekötődésére (Donna Haraway 1995, és mások).
Utóbbi az elméleti analízis és érvelés módját is megadja. Az RP központi kategóriája lényeges téziseit mutatják be és indokolják (Biesecker/Hofmeister 2007). Az elméleti gondolkodás történetét a ütköztetik a gazdasággal (Adam Smith óta), a biológia/ökológiával (Carl von Linné óta), valamint az abba beleírt gender-metafora, speciálisan a (speciálisan női) reproduktív funkciók implicit leértékelésével. Ez a reprodukcióelméleti indítvány a németországi feminista ökológiai-ökonómiai „szcénában” nyilvánvalóan a legbefolyásosabb. A környezet- és fönntarthatóság-tudományokban növekvő mértékben befogadásra lel, főleg a keresztbe-gondolkodóknál elismert. A gazdaságtanban messzemenően ignorálják vagy elvetik, mert „kevésbé alkalmazkodó képes”, nem „gazdaságos”, etc.
/Biesecker/Hofmeister-interjú, Berlin 2010.02.10./
10.1 A GAZDASÁGOS ÉS A REPRODUKTÍV KRÍZISÉNEK ELVÁLASZTÓ SZERKEZETE
Biesecker és Hofmeister az ún. ökoválság és a szociálisan női reprodukciómunka krízise „ugyanazon-eredet”- téziséből indul ki.
/Hofmeister 2007 szerint, ez egyben a feminista ökologikus ökonómia (re)produkcióelmélet központi témája./
Ezért mindkettőt a „reproduktív krízisében” egyesítik (Biesecker Hofmeister 2006, 17.o.). Ezeket a társadalomban és a természetben életet adó és életet fönntartó tevékenységekké és folyamatokká kapcsolják össze és szociál-ökológiai krízisnek nevezik. Mindkét krízis az iparkapitalista piacgazdaság „elválasztó szerkezetében” gyökerezik (Biesecker/Hofmeister 2009) és egy alapvető rendszerhibára utal, a „saját produktív alapokkal szembeni gondatlanságra /…/ az élőkkel szemben (Biesecker 2009, 4.o.). Mindkettő az uralmi viszonyok, a „természeturalom” racionalitásának kifejeződése, mely legkésőbb a polgári kapitalista társadalommal és apajogú szerkezetével (Biesecker/Hofmeister 2006) alakult ki.
A gazdasági paradox modusa…
Az ökoválság a kapitalista ipari modern gazdasági jellege alapvető ellentmondásából ered. A reálgazdasági értékesítő folyamatban, tehát a javak mindennapi termelésénél és fogyasztásánál, az ökológiai természet produktív és reproduktív teljesítményei, úgyis, mint nyersanyagforrások és, mint a termelés és a fogyasztás ún. exkrementum-gödrei, kizsákmányolásra és kisajátításra kerülnek. A tőkeértékesítés ezen alkalmazotti munka általi termékei „hibridek”, melyben a természet-termelékenység a munka- és a tőkeproduktivitással van össze keverve és közvetítve (Biesecker/Hofmeister 2006, 144.o.).
/A természetproduktivitás fogalmát Biesecker/von Winterfeld 2009 egy fenntartható erdőgazdaság stratégiái példáján magyarázza meg: az erdő fiatalítását facsemeték vásárlásával és speciális eljárásokkal érhetik el, vagy az eddig leválasztott természeti termékeket választják kiinduló pontul és természetes erdőfiatalítást engednek meg, úgy, hogy az erdőtalaj sűrítését természetes rothadással akadályozzák meg/.
Ám ha ezek a (hibrid) termékek a piacon gazdaságilag, mint áruk, értéket kapnak, az ökológiai természet reproduktív teljesítményei figyelmen kívül maradnak - leválasztják és láthatatlanná teszik őket.
Mint értékképzés, csak az emberi munka, ill. az embernek csak, mint a termékekben megtestesülő haszon jelenik meg. Minden más, magától értetődő, „örökké buzgó forrás” lesz. Ezért az a „kilakoltatás”, mint a természet-teljesítmények érték-gazdasági értéktelensége, nem kerül bele a gazdasági kalkulációba. A szerzőnők szemszögéből, a lényeges ok ez, amiért a természetet célzatosan, korlátlanul kihasználjuk és ezzel reprodukcióképességét tesszük tönkre.
Másképp kifejezve (Latour 1995 nyomán): a gazdasági értékesítés eljárása a közvetítés elvén nyugszik. A természet alkotórészei és eljárásai - emberi munkával és technikai eszközökkel kombinálva - teszi ki az ipari produkció lényegét. A „természet-kultúra-termék”-hibrid ezek kényszerszerű eredménye. A gazdasági fölértékelés síkján, ezzel szemben, ismét „megtisztítás”, szétválasztás, hierarchikus értéki szembeállítás folyik, („dichotomizálás”) és ezzel a hibrid-egészre való rálátást elfedik.
Ugyanez történik a munka területén is. Az emberi, „reproduktív” tevékenységek a történelem folyamán a nőkre hárulnak és minden gondoskodó munka - a család, a szomszédság, a közösség területén - az ő föladatuk (vö. Biesecker/Hofmeister 2006 18.o.). Ám a kapitalista piacgazdaság kialakulásával produktívnak, értékteremtőnek csak a szociálisan férfi, árutermelő (alkalmazotti) munka számít. Az ezt először lehetővé tevő, támogató, szociálisan női gondoskodó munka, ezzel szemben, mint néma föltétel, a gazdasági értékképző folyamatokból kizáródik, lehasad, láthatatlan lesz. Ez a piacgazdasági értéktelenség vezet aztán a reprodukciómunka kríziséhez, amely, többek között, mint a társadalom „túlöregedése”, oktatásmizéria, növekvő gyerek- és fiatalkorú bűnözés, valamint öreg-, gyerek- és nő-szegénység ölt alakot. Bár a növekvő mértékű alkalmazotti női munka miatt, a férfiak több gondoskodó munkát vesznek át, és ez az ún. reproduktív fölértékeléséhez vezet, de az átcsoportosítás nem zárja be a hézagot, mely aztán végül is a gyerekek „elhanyagolása” tendenciájához vezet. Ezen kívül az ún. reproduktív teljesítmények globális piaca fejlődik ki a háztartásokban és egy tragikus szocio-geografikus probléma-eltolódás jön létre: a szegény országok női itt vesznek át családi feladatokat és ezért saját családjaikat kell, hogy elhagyják (vö. Biesecker/Hofmeister 2007, 189.o.).
A szociális-ökológiai válság okai, tehát a „gazdasági paradox működésmódjában” keresendők: Az értékképző folyamatban mindkettő „reproduktív terület” és produktivitásuk - a természet, a szociálisan női tevékenységek – növekvő mértékben bekebelezésre, internálásra kerülnek, a gazdasági felértékelésből viszont kimaradnak. „Az ökológiai felértékelő logikában minden ökologikus és szociálisan női hozzájárulást kizárnak – mint vélt reproduktívat leválasztanak és externalizálnak (Biesecker/Hofmeister 2006, 145.o.). „Reproduktívnak” számít minden anyag, energia és teljesítmény, melynek nincs áru alakja. „Ökológiai és szociálisan női produktivitások, gazdaságon kívüli teljesítményeknek, természetnek számítanak ” (Biesecker/Hofmeister 2009, 185.o.).
A „produkció/produktív” és a „reprodukció/produktív” értékelő leválasztása, a dologi folyamatokból kifolyólag, funkcionálisan nem indokolható. Mert egyrészt a reprodukció is produkció - a produkció helyreállítása, megnyitása, ismétlése. Másrészt ezek ugyanazok a folyamatok és termékek, melyek hol produktívnak, hol reproduktívnak számítanak: Ha egy cég egy munkadarabot előállít, majd a piacon elad, produktívnak számít. Ha ez a háztartásban történik, akkor ez „reproduktív”. Vagy ha a talaj termelékenysége agrár alkalmazotti munkával újra helyre állításra kerül, akkor ez „produktívként” értékelődik. Míg ha ezt a természet magától teszi, úgy ez „reproduktív”. Az értékelő szétválasztás szerkezeti oka tehát a gazdasági kapitalista modusában alapozódik meg. Ami a (monetáris) piacon a tőkeértékesítés folyamatában értéket kap, az produktívnak, értéknek számít. Minden „más” – legyen az a természet ökológiai teljesítménye vagy a szociálisan női gondoskodó munkaerőt helyreállító tevékenységek – kisajátításra kerülnek ugyan, de a fölértékelésből kimaradnak, láthatatlannak hagyják. Ezért ez a gazdaság is csak egy bejegyzett „externáló elv” (von Winterfeld et al. 2007), bizonyos értelemben egy rendszerszerű számítási hiba. A „más”, amit fizetetlen bekebeleznek, ugyanúgy nem kerül bele a költség- és árkalkulációba, mint a következmények, melyek a „reproduktív” számláját terhelik. Ez az össztársadalom területén, hasonló módon, abban az illúzióban mutatkozik meg, hogy a jólét csak a piacra termeléssel keletkezik, mint minden termelt jószág és szolgáltatás összessége (szociálprodukt). A gazdaság ezáltal saját élő alapjaitól leszakítva definiálódik. Csak két területet ismer –termelést és a fogyasztást (lásd 1. kép , bal o.). Ami eközben – először csak fizikai és ökológiai perspektívából – leszakad és kizáródik, a kép jobb oldala mutatja.
Ezzel az immanens mértéktelenség gazdasági racionalitása is egybecseng (Biesecker 2009). A tőke, mint mennyiség, önmagára mutat vissza, Marx szerint „értéket kölykező érték” („Wert heckender Wert”). Gondatlansággal párosuló mértéktelenség, a gazdálkodás ökológiai szociális alapjaival szemben, ez egy veszélyes, pusztító keverék, egy „rendkívül kockázatos szabályzásrend” alapja és része, mely óhatatlanul szociális-ökológiai krízisjelenségeket hív elő (Biesecker/Hofmeister 2006, 151.o.). Társadalmi termelési viszonyok, melyek egy „koevolutív társadalmi életfolyamatot (uo.) tartósan támogatnak, azt – a tartós fejlődés vezérképe szerint – intergeneratív folytatólagosan alakítanak, ilyen körülmények között nem lehetségesek.
A produktív és a „reproduktív szféra” értékelő, hierarchikus szétválasztása, az ipari modern gazdaságijának alapvető modusa. Mint társadalmi-gyakorlati értékelés történik meg, ám egyben legitimálódik és a gazdasági elmélettel rögzül, Adam Smith óta. Nála még derengett a természet-produktivitás és a szociálisan női „reproduktív” ténykedés fogalma (vö. Biesecker/Hofmeister 2006, 80.o.), ami mára teljesen elpárolgott. A produktív és a reproduktív közvetítő összefüggései leválasztása, láthatatlanná tevése, tagadása, a gazdaságtan és az ökológia elmélete történetében, a XVIII. század közepétől, párhuzamosan fut a történelmileg reális bekebelezéssel, kisajátítással, kizsákmányolással – mint „reproduktív” lehasított produktivitás.
… az iparkapitalista racionalitás nem egyetlen dichotomiája
Bár a „produktív” vs. „reproduktív” dichotómia (-) lényegét a gazdasági értékesítő gyakorlat és az (elválasztó) értékelő gazdasági racionalitás közötti paradox viszonyban találjuk, ám az értékesítés és az értékelés közötti (közvetítő, „keverő”) törés a természet vs. kultúra/társadalom, női/férfi (Biesecker/Hofmeister 2006, 158.o.), az ipari modern minden intézményén, folyamatán, szféráján át húzódik. (Agyamon is áthúzódik: ki halt meg?RS) A gazdasági nem az elsődleges, vagy az egyáltalán egyetlen elválasztási szabályzási forma.
A „gátolt fordulat” („Blockierter Wandel”) szövetségprojekt kutatónői így azonosítják különböző társadalomterületek dichotomikus szerkezeteit, melyek a tartós fejlődést gátolják. Tézisük szerint, ezek alapja az átfogó politikai, gazdasági és racionalitásminta. Ezek tipikus módon, hegemonikus és nem-hegemonikus szféráikban térnek el (Forschungsverbund 2007, 76.o.). A hegemonikus szféra politikamintája olyan elképzelésekkel jellemezhető, mint a demokratikusan igazolt képviselet, „politika felülről” – ám polgárok részvételével kevésbé. A polgárok biztonsági elvárásaikat nagyformátumú megoldásokkal és projektekkel, elsősorban az alkalmazotti munkára és a tulajdonra alapozva, kell megválaszolni. A természetvédelemben dichotomikusan a „védendő természet” és a „használandó természet” szétválasztása történik. Az ezzel járó gazdasági mintára jellemzőek a piacok, mint piacrésztvevők cselekedeteinek egyetlen koordinációs eljárása, valamint a lehető legalacsonyabb áron való árutermelés és fogyasztás általi jólét-termelés.
Másrészt pedig a politikai és gazdasági minták egy racionális mintán alapulnak, mely a környezet és a társvilág (Mitwelt) uralhatósága és kiszámíthatósága elképzelésével van átitatva. Ennek központjában a tudomány, technika, szakértelem áll, melyeknek a kompetenciákat csaknem kizárólagosan ítélik oda. Ezen három hegemonikus minta kombinációja adja ki aztán az ún. objektív kényszereket, tehát tényeket és stratégiákat, melyeknek hátterére „tulajdonképpen” rákérdezni nem lehet. Ezen hegemonikus szféra aktorai törvényesen választott politikusNők, tőke-tulajdonosNők, (alkalmazotti) munkaerők, szakértőNők. Társadalmi-természeti viszonyaik értelmezési mintájára jellemző: társadalom/kultúra vs. természet, „produktív” (férfi) vs. „reproduktív” (női) munka- ill. tevékenységterületek.
A nem-hegemonikus szférában ezzel szemben más minták keletkeznek: „részvételi politika alulról”, egy - privát és társadalmi munkákat felölelő – kibővített gazdaságfogalom és cselekvéstér, egy kooperatívan és nemi-egyenlőség értelemben vett kultúra- és természetfölfogás indítványa. Itt olyan polgárNők az aktorok, akik a hegemonikus szférából vagy kiestek (pl. alkalmazotti munka miatt), vagy oda sem akarnak tartozni.
A két szféra közötti hierarchikus viszony, főleg a társadalmilag elismert értékelő rendszer révén válik elismertté: cselekvések és folyamatok a hegemonikus szférában (alkalmazotti munka, nagyipar, központi politikai hatalom, tudományos szakértelem) produktívnak számítanak, míg a nem-hegemonikus szféra aktivitásai (gondoskodó és ápoló munka, előre gondoskodó gazdaság, a természet ökológiai teljesítményei, hétköznap-szakértőNők) értéktelenként és nem-produktívként kerülnek besorolásra. „Igazi” ökonómia ebből a szemszögből a hegemonikus szférában, csak, mint kapitalista piacgazdaság létezik. A „szétválasztó szemüveg” (Forschungsverbund 2007, 79.o.) a nem-hegemonikus szférában a szociál-gazdasági ökológiai teljesítményeket láthatatlanná teszi.
10.2 A (RE)PRODUKTÍV ÖKONÓMIA VÍZIÓJA - tartósan, tudatosan alakítva
A szerzőnők az iparkapitalista gazdaság „szétválasztó szerkezete”, leértékelése és kizárása bírálatát, a gazdaság és a társadalom egy alternatív koncepcióvá fejlesztik tovább, amit egy fenntartható fejlődés vezérképével kötnek össze. Itt az RP kategóriája áll a középpontban, amely alatt folyamati, a természet és a társadalom minden produktív folyamatának leértékeléssel nem elválasztott egysége, értendő. Mivel ezek – minden produktív folyamatot összefogva – az egészre való rálátást megnyitják, ezzel egy fenntartható társadalom gazdálkodása tervét közvetítik, amely, mint „a szociál-ökológiai produktivitás megtartó alakítása, szociális cselekvésként” értendő (Biesecker/Hofmeister 2006, 159.o.). Az RP, mint formáló koncepciót, egy reproduktív gazdaságot föltételez. Ez akkor jön létre, ha a társadalom és a természet közötti közvetítő folyamatokat (…) tudatosan alakítjuk, a célból, hogy (…) egy ökologikus és (szociális) produktivitást megtartsunk és megújítsunk (Biesecker/Hofmeister 2006, 171.o.). A „megtartani és alakítani” egy átfogó cselekvéselv és a gondatlan mértéktelenség helyébe egy új „háztartási racionalitás” lép.
---------------------------------------------------------------------------------------
Produkciómodell Reprodukciómodell
(átjáró ökonómia) (fizikai-ökológiai perspektíva)
Produkció (természetes)
(a természet-rendszer teljesítményei)
(produktivitás és produktum)
Produkció Emberi produkció
(emberi produkció- (szociál-gazdasági rendszer)
szociál-gazdasági rendszer) = fogyasztás + szervezet
(fizikai-anyagi és ökologikus)
Fogyasztás Emberi produkció
(emberi fogyasztás- (szociál-gazdasági rendszer)
szociál-gazdasági rendszer) = visszavezetés (redukció)
(fizikai-anyagi és ökologikus)
Redukció (természetes)
(előkészített és támogatott
emberi tevékenységek révén)
= produkció
(fizikai-anyagi és ökologikus)
- visszacsatol, elejére: produkció (term.)
-----------------------------------------------------------------------------------------
- kép: Átfolyam-gazdaság és a reprodukció gazdasága (Biesecker/Hofmeister 2007, 194.o.).
Minden produktivitást elismerni és…
A fenntartható gazdaság ezen vízióját, mint egy „reproduktív gazdaság reproduktív modelljét, egy fenntartható gazdaságban” konkretizálják és produktivitáselméletileg indokolják meg (Biesecker/Hofmeister 2006/7/9). Az átjáró-gazdaság reprodukciómodelljét, többek között, a következő négy pontban bírálják:
Először is: a természet produktivitása gazdaságilag elismert. Az ember/társadalom vs. természet szétválasztása, valamint a természet leértékelése, mint csak reproduktív (lásd fent) ellen – Immler/Hofmeister 1998-hoz kapcsolódva – a „természetprodukció” fogalmát állítják. E szerint a természet nemcsak az emberi gondolkodás passzív tárgya, másik oldalon az emberi munkával és az emberek által létrehozott dologi tőkével.
/Ez a szétválasztás, Biesecker/Hofmeister 2009 szerint, a „természet-tőke” („Naturkapital”) fogalmával sem tűnik el, mivel a pandanját, a dologi tőkét, föltételezi./
A természet egyszerre, mint produktum és mint produktivitás értendő – ebben az értelemben, mint gazdasági aktor is (Biesecker/Hofmeister 2009). Ebből a szempontból, az iparkapitalista átjáró-gazdaság (Biesecker/Hofmeister 2009) leválasztott modellje két fázissal bővül (lásd 1. kép). „Természetes produkció” - melynek eredménye, emberi célokra föltárt nyersanyagok - primer elismerésre és integrálásra kerül. „Természeti redukció”, ugyanúgy, mint a természet funkciója (ún. gödör), mely az emberi termelés és fogyasztás utáni hátrahagyott maradékanyagokat ismét a természeti termékekbe visszaépíti. Mindkét funkció antropogén gazdálkodást fog át. Ennek alakításától függ, hogy a fenti fázisok mennyiben kapnak hatékony természet-produktivitást és új formát. Hogy ezzel a „produciórendszer természet”, mint az emberi termelés kiinduló- és végpontja, mennyiben kerül integrálásra, azt többek között, az alábbiak mutatják világosan:
- az egész produkció-eljárás fölépítő és lebontó folyamatokból áll, amitől egy „reprodukció” leválasztása nem lehetséges;
- az emberi produkció mindig egyben egy természet-változtatás is, egy „természet-kultúra-termék” eredményével;
- kezdettől fogva a „hulladékok” természetbarát minőségéről van szó, a célból, hogy a természet-produktivitást megtartsuk és erősítjük.
Kiindulva ebből – a kezdetben még anyagi-energiai modellből – egy természettel „konzisztens” gazdaságra konkrét cselekvési szabályokat lehet fölállítani, melyek ezen gazdaság ökológiai produktív erői reproduktív képességét saját alakító folyamatai révén hívja életre (Biesecke 2009). Ezzel a gazdasági folyamatok ökonómiai és ökológiai dimenziói a természet-produktivitás által összekötődnek.
Másodszor, a „munkaproduktivitás” fogalmát kibővítik, a produktivitást az „egész munkába” integrálják és értékelik. Az árutermelő, produktív alkalmazotti munka és a szociálisan női tevékenységek és teljesítmények közötti (nemi) hierarchikus szétválasztás a gondoskodó gazdaságban fogalmilag kioltódik. A csak, mint produktív leértékelt, a gazdaság munka- és produktivitás uralkodó viszonyából szociálisan női gondoskodó munkák kizárt produktivitása most a munkaproduktivitás kibővített fogalmába kerül bevonásra. Mert az élőre is érvényes, hogy a produktivitás a reproduktivitástól nem választható el. Aki produkál, az reprodukál is. Csak egy téves gazdasági gondolkodás és cselekvés, amely a produktív munkát az alkalmazotti, árutermelő munkára szűkíti, képes a reproduktívhez kötött produktívat láthatatlanná tenni (Biesecker/Hofmeister 2009, 183.o.). A munka és a munkatermelékenység kibővített értelmezése egyúttal a gazdasági egy fontos szociális-kulturális dimenziója a reprodukció-modellbe való beágyazása.
Harmadszor: a (re)produkció folyamat minden fázisában hatékonnyá váló produktivitások ezzel a természetproduktivitások és a bővített munkaproduktivitások mindenkori specifikus közvetítő folyamatai „produktivitásnyalábbá” lesznek (Biesecker/Hofmeister 2009, 186.o., 2. kép P1-P4). Ehhez kell a mindenkori illő kombinációt megtalálni. A hagyományos gazdasági szempontból, pl. az „antropogén produktivitás” fázisában, a munkaproduktivitás a piac alakú fizetett munka korlátaiba szorítva, a messze domináló tényező. Ám az RP látszögéből világossá lesz: Minden alkalmazotti munka egységében, úgy az élő természetben, melynek mi, dogozó emberek részei vagyunk, mint az (…) előre-gondoskodás és ellátás produktív teljesítményei is benne foglaltatnak. Ezzel az alkalmazotti munka (…) is produktum és produktivitás is egyben (uo. 189.o.). És a termelésben használt technikák már a „társadalom és a természet közötti folyamatok termékei”. A transzformálandó anyagok és energiák korábbi természetes produkciófázisok termékei, melyek itt produktív fogyasztásra kerülnek. Az emberi produkció fázisa összességében, amely „gazdaságelméletileg, mint egyetlen félreismert produktív aktus” mutatkozik meg, (re)produktív-elméleti szemszögből, mint az „(gyakran tékozló) élő produktivitás fogyasztásának aktusa „ (uo.).
…tudatosan alakítva megtartani
Negyedszer: Ezzel a háttérrel, a fenntartható gazdálkodást - itt csak egy példával érzékelt – közvetítéseket az egész (re)produkció eljárásokban, úgy kell alakítani, hogy közben minden produktivitás megmaradjon és megújuljon, hogy ezzel a gazdasági, mintegy a társadalom és a természet közötti konzisztens közvetítőviszony kerüljön kialakításra (uo. 191.o.). Tehát egy fenntartható gazdaság egy „reproduktív” gazdaság is egyben, ill. feminista nézetből egy „előre gondoskodó gazdálkodás”. Ez azonban csak, mint tudatos társadalmi-politikai formálás lehetséges, minőségi szociál-ökologikus kritériumok szerint. Ezek társadalmi diskurzusok és politikai tárgyalásfolyamatok mentén rajzolódnak ki, melyet a 2. kép külső keretei jeleznek.
- kép: A (re)produkció modusa Biesecker/Hofmeister 2010 szerint
-------------------------------------------------------------------------------------------------
politikailag
ÉRTÉKELNI
szociál-ökologikusan TÁRGYALÁSFOLYAMATOK
* demokratikusan
* diskurzív
* részvétellel
politikailag * kooperatívan
KÖVETÍTENI
anyagilag-technikailag
(RE)PRODUKCIÓ-FOLYAMATOK
PRODUKCIÓFÁZIS PRODUKTIVITÁSOK
természetes produkció P1:
(természetrendszer) NP + AP (natúr prod. + ?)
produktivitás és produktum
EMBERI PRODUKCIÓ P2:
(szociál-gazdasági rendszer) AP + NP
= fogyasztás + szervezés
anyagi, ökologikus és szociális
EMBERI FOGYASZTÁS P3
(szociál-ökologikus fogyasztás) AP + NP
= visszavezetés (redukció)
(anyagi-ökologikus)
= produkció
(szociális)
TERMÉSZETES PRODUKCIÓ P4
(természetrendszer előkészítve, NP + AP
támogatás emberi tevékenységgel)
= produkció
(anyagi-ökologikus és szociális)
KULTURÁLIS-JELKÉPES
ÚJ TERMÉSZET- ÉS NEMI-REND
--------------------------------------------------------------------------------
Ezzel a gazdasági, a nemcsak a kibővített, korábban „gazdaságon kívüli” (gondoskodó gazdaság, ökológiai produktivitás-terek) területekkel, ezeknek produktivitásaival , hanem ezek - az élő, társadalmi természetes alapokba vissza- és bekötve – szabályozásában, társadalmilag beágyazva, tudatos értékelő és alakító folyamatok (lásd alább) tárgyaként, egy új racionalitást követhet; az „alakításban megtartás”, egy minden produktivitással ellátó, háztartási bánásmód (Biesecker 2009) racionalitását - egy mértéktelen, elvont , kvantitatív, önmagára vonatkoztató , monetáris célpontok logikája helyett. (!!!RS).
Ezért a már említett, három átfogó – a gondoskodó gazdaság által ihletett - alakító szabály, az előre- gondoskodó gazdálkodás alapelveiként érvényesíthető. Ezen (re)produktív gazdaság vízióját és szabályzását a szerzőnők néhány pontban konkretizálják:
Anyagilag-technikailag a (re)produktív gazdaság egy anyaggazdaság, amelyben egy társadalmilag kívánt, demokratikusan kiválasztott, szociál-ökologikus kritériumok szerint alakított, „természet-termék” előállítása a cél. A (re)produktív gazdálkodás szisztematikusan öntudatos abban, hogy az előállítás és az újratermelés/megújítás elválaszthatatlanul összetartozik és ezért egy „társadalmilag kívánt szociál-ökologikus termék” előállítása felelősségének tudatában van. Ebbe beletartozik rákérdezni, hogy a tulajdonképpeni, szándékolt primer termékkel együtt, mely természet-terméket kell előállítani? A produktumfejlesztésbe tehát a „reproduktumfejlesztés” is be kell, hogy kerüljön (Biesecker/Hofmeister 2007, 213.o.), hogy az anyagok természeti körfolyamatokba való produktivitás-támogató visszavezetése biztosítva legyen. A gazdasági gondolkodásban, a technika és termékfejlesztésben ehhez a termékek anyagi, „reduktív” tulajdonságai, mint „természet-dolgok” fölfogása szükséges. Ehhez fogyasztóNők hétköznapi tapasztalatainak, a természet- és a mérnöktudományok tudásállományával való párosítására is szükség van, hogy ez a „laikus tudás” egy ilyen szociál-ökológiai technika és termékfejlesztésbe beépüljön.
/A szerzőnők itt egy érdekes párhuzamot vonnak: a biológia reducenseket, lebontókat ismer, tehát szervezeteket, melyek anyagokat bontanak le, vagyis a talaj számára produktív fogyasztásra alkalmas formába anyagokat alakítanak át – úgy termelnek, hogy fogyasztanak (Nahát!RS) (vö. Biesecker/Hofmeister 2006, 161.o.)/
Szociális-kulturális követelmény, minden férfi és nő és a nem-emberi aktorok tevékenységét is, mint produktivitást gazdasági teljesítményként elismerni – még pedig egyenrangúnak (Biesecker/Hofmeister 2009). Ezzel a társadalom vs. természet, férfi vs. női dichotómiái egy (re)produktív gazdaságban megszűnnek. Ezzel a férfi kereső-önéletrajz és a női gondoskodó és család-önéletrajz kulturális-jelképes beskatulyázásai is obszoléttá válnak. A nemzedékek és a nemek közötti igazságosság a fönntartható gazdaság alapforrásává válik.
Szabályzás - diskurzív, participatív
A (re)produktív gazdasági rendszer alakítása és irányítása a társadalmi szabályzás tudatos folyamataival, egy „demokratikus, többsíkú gazdaság” értelmében történik, a háztartásoktól és a vállalkozásoktól település, régió, ország szintjén át , egészen az EU és a globális szintig (Biesecker 2009). Benne a polgári részvételre sokféle opciót is találunk. Ezeknek tárgya, a folyamatok és termékek anyagi minőségei, valamint ezek értékelése is. E célból kritériumokat, elveket, szabályokat rögzítenek és korrigálnak. Ehhez a szövegekben egész sor konkrét javaslatot is kidolgoznak.
/Pl. cselekvéselvek a gondoskodó gazdálkodás számára (Forschungsverbund 2007, 139 ff., Knobloch 2008, 173.o., Paust-Lassen 2008, 180.o.) vagy egy fenntartható anyaggazdaság szabályaira (Paust-Lassen 2008, 187.o., Held/Hofmeister 2008 nyomán)/
Hogy milyen teljesítmények várhatók el privát vagy államilag (Biesecker 2009) és mely specifikus produktivitás-kritériumok lesznek érvényesek (Laust-Passen, 2008, 187.o.) a gazdaság egyes cselekvésterületein (ellátás-, piac-, non-profit-ökonómia, állami feladatkör) ugyanúgy a polgárok diskurzusa által kerül döntésre.
A nemi egyenjogúság, vagy az egyes ténykedések kooperatív idő- és térbeli alakítása, a társadalmi integrálás szabályai révén kerül biztosításra – a munkapiacok ezzel túl lennének terhelve.
A piac és a pénzorientált folyamatok ezzel behatároltak és társadalmilag beágyazottak. Egy (re)produktív gazdaság minden – korábban externalizált – költséget is beleszámít. A (re)produktív árak tehát elegendőek kell, hogy legyenek az elhasznált anyagok újra előállítására. (??RS) A mennyiségi növekedés a fejlődés és a minőségi növekedés csak egy momentuma lehet, pl., mint a megújuló energiák befektetései (Biesecker 2009). A szerzőnők abból indulnak ki, hogy az ilyen folyamatokon és szabályzásokon lassan egy új kulturális-jelképes természeti és nemi rend alakul ki, mely a maga részéről a (re)produkciós folyamatokra és az értékelési mértékre visszahat és ezzel egy önmagát erősítő szociális-ökologikus folyamat indul be. Ők itt már egy egész sor kiinduló pontot és kezdeményezést látnak.
10.3 SZÉTVÁLASZTÁSOKAT MEGHALADNI – APRÓ, KÍSÉRLETI LÉPÉSEKKEL
Az ipari modernitás dichotom szerkezetének eróziója
Hasonlóan Beck-hez (lásd 9. fej.), a szerzőnők a „második modernitásba” való átmenetben tendenciákat ismernek föl, melyek szétválasztásokat, lehasításokat, dichotomizálásokat puhítanak föl, és hozzájuk egy szociál-ökologikus fordulat stratégiáival kötődnek. Ez egészében mutatja azt a tényt , hogy az ipari modern intézményei egyre erősebben a szociális-ökologikus krízisjelenségek legyőzésével foglakozik (Biesecker/Hofmeister 2006, 152.o.). A gazdaságival ilyen, nem szándékolt mellékhatásokkal való szembesítés, a „reproduktív” lehasított ökologikus és szociális termék, mint a gazdasági praktikum eredményeként, először mindig, mint probléma- és krízis-összefüggés kerül fölismerésre (159.o.). Ez esélyt nyújt arra, hogy a társadalom az ipari szabályzás módjait levesse és gyakorlatát egy „társadalmilag kívánt, szociál-ökologikus erdemény” elérése céljából, tudatosan alakítsa. A szerzőnők erre az első jeleket pl. a klímapolitika megelőző elemeiben látják.
A jelenlegi gazdasági-technikai szerkezetváltozás, irányzatosan az ún. „reproduktív” fölértékeléséhez vezet, mivel, mint egy új gazdaság, növekvő mértékben, alap-produktivitásaként kerül föltárásra (uo. 156.o.). Így lesznek szociálisan női produktivitások kvalitásai, pl. empátia, koordinációs és meditációs képességek fontos kulcskvalitásokká, főleg az új szolgáltatási gazdaságokban. (Próbáljak csak meg, Tesco-pénztárosként, meditálni!RS). Ökológiai produktivitások, mint a biodiverzitás, gazdasági forrásként kerülnek előtérbe, melyekből új technológiák és iparágak nőnek ki. Ám egy olyan ökonómia, amely ily módon, leértékelően (re)produktív kvalitásokat magába olvaszt, tartósan új értékeléseket sem utasíthat el. Ez mutatja, hogy a környezeti- és fenntarthatósági menedzsment, Corporate Social Responsibility, már gyakran vállalkozási gyakorlat és politikai szabályzási támogatást is élvez.
Ami az „ipargazdaságnak” (pusztán) „reproduktívnak” számított, az új gazdaságokban növekvő mértékben központi produktivitás lesz (Biesecker/Hofmeister 2007, 198.o.). A szerzőnők a „produkció-reprodukció-különbség” fölpuhításának folyamatát, egy (re)produktív gazdaságba való gazdasági transzformáció esélyét látják.
/Itt Hofmeister mindenesetre kritikusabb (2007, 22.o.): „Új kizárások és leértékelések ott jönnek létre, ahol korábban a „reproduktív”, új gazdasági-technikai rendszerek alapforrásává lesz (…)/
A kutatónők erre a „gátolt változás” („Blockierter Wandel”) csomagprojekt szubjektivitásában azonosítanak indítványokat. A fenti hegemonikus szférában a kollektív akaratosság, sőt, ellenálló, új fajta hálózatok és kooperációk alternatív vonásai fejlődnek; az ún. leszakított produktivitás fölértékelésére és biztosítására kezdeményezések alakulnak (Forschungsverbund 2007, 78.o.). Az uralkodó racionalitás-minta elbizonytalanítása széleskörű. A kapitalista piacgazdaság képviselői és központi politika jóléti- és biztonsági ígéreteit a népesség nagy része, tapasztalatai alapján, kérdésesnek tartja – legyen az a természeti katasztrófák uralhatatlansága (??RS), vagy az alkalmazotti munkanélküliség és következményei. Ezzel a hegemonikus szféra személyei köreiben is erősödnek az elbizonytalanodások, egyesek kiesnek, mások készek a hegemonikus szféra alternatív projektjeit támogatni (És abból megélnek?RS) Így terek szélesednek az új koncepciók és indítványok számára, melyek mindkét szférából indulnak ki, és a dichotom válasz-szerkezeteken túlmutatnak (Forschungsverbund 2007, 97.o.).
…diskurzív tovább folytatni, köztereket fejleszteni
Ezeknek, a második modernitáshoz válságos átmenetekkel adott kiindulópontoknak, egy alapvető szociál-ökologikus fordulat alakításának esélyeként kellene szolgálnia. Az eddigi politikai és gazdaságkoncepciók tapasztalható képessége diskurzív folyamatokkal erősítendő, amelyben a nem-hegemonikus szféra politikai és gazdasági indítványai fölértékelendők (uo. 136.ff.). Egy emancipatív és participatív politika pozitív értelmezéséről van szó, hogy előrelátó és alakító politikai cselekvés történhessen. Az ökonómia - az eddig kizárt produktív potenciálok bevonásával – egy „kitárgyalt” gazdasággá építendő át, amelyben diskurzív eljárásokkal, minden gazdasági kooperatív együttműködéssel megszervezésre kerül. Ezzel az eddigi uralkodó racionalitásminták („hatékonyság”, „uralhatóság”) széttörnek, mert ezek egy eredményre nyitott, tárgyaló folyamatok által irányított gazdaságba nem illenek. Ott maguk a résztvevők diskurzusokban határozzák meg, mi a racionális. Ez ekkor inkább egy „kommunikatív értelemnek” felel meg (Habermas 1988). Önszervező projektek formájában vagy kísérleti problémamegoldások útján (Forschungsverbund 2007, 75.o.), a dichotom szerkezetek között – mindkét szféra által konstituált – kedvező aktorkonstellációk mellett „közbenső terek” keletkeznek. Ezek a zsugorodó munkaökonómia és az új tevékenységhálózatok, a túlméretezett infrastruktúra és a decentrális önfenntartó kezdeményezések közé települtek. A közbenső terek lényegében a különböző típusú aktorok közötti tárgyalások kísérleti terei, ahol a részvételt, az alakítást, a tanulást, az emancipációt gyakorolják. Ezekben új fajta kooperációkat és eljárásokat fejleszthetnek, keresztül-kasul a megszokott hierarchia és reszortok területein új viszonyokat kezdeményezhetnek:
- az eddig dichotomikusan szétválasztottak között,
- különbözően értékelt tevékenységek és tulajdonformák között,
- a magán- és a köz-szféra között (Biesecker/von Winterfeld, 2005a, 70.o.).
Ezekre az új „vonatkoztatásokra” példa lehet a technikai és a természetes potenciálok kötéseinek új formái, vagy az árvédelem „uralhatósága” és „illesztése” elve. Az új vonatkoztatások leszakított reproduktívot köthetnek össze olyannal, ami eddig kizárólag produktívnak számított – eleddig ember és a természet kizárt terei és aktivitásai, mint értékhordozók, lesznek láthatóvá. Mindeközben tapasztalati terek keletkeznek, amelyekben az egyébként elválasztott síkok, mint monetáris – nem monetáris, állami – nem állami, stb., egymással összekapcsolódnak (uo. 174.o.) és ahol egy szociál-ökologikus kultúra fejlődhet ki. Ezek lényege egy minőségileg más munka, amely tudatosan a (re)produktivitásra vonatkozik.
/Biesecker/von Winterfeld 2005, 97.o. itt nem a „(re)Produktivitás” („(Re)Produktivität”) fogalmát használják, hanem a „(re)produktív” („ReProduktive”) és a „regeneratív” („ReGenerative”) fogalmait, ezzel a hozzáfűzéssel: A reprodukció fogalmát azért használjuk, hogy gazdasági folyamatokat szorosabb értelemben véve jellemezzünk, a regeneráció fogalmát pedig a társadalmi folyamatok általánosabb leírásánál alkalmazzuk./
Egy ilyen munka sem kvalitatív alakítása, sem elosztása nem engedhető át csak a piaci folyamatoknak. Átlátható módon, politikailag kell kiharcolni, egy fönntartható gazdaság alakításához, egyáltalán milyen munkák szükségesek és ezek milyen díjazást kapjanak (uo.).
Ilyen közbenső- és lehetőségterek fontos „helyek, ahol a régió szociál-ökológiai transzformáció céljai és folyamatai közös tanulással tervezésre és kialakításra kerülnek (Forschungsverbund 2007, 176.o.). Mindenesetre itt többnyire törékeny rajzolatokról, kényes, különleges esetekről, önszerveződő projektekről van szó, bizonytalan, gyakran rövid lejáratú támogatási föltételektől függve, konfliktusos terekben ügyködve. A hagyományos ipari-monumentalista gondolkodási sémák ellenében kell helytállniuk („az a szociális, amit a kereső munka teremt”, csak az árvédelem adhat biztonságot”, zsugorodni eleve rossz”, etc.). Ezért sokrétű stabilizáló föltételekre van szükség (uo. 136. o.):
- Az állami, privát vagy civiltársadalmi aktorok közötti hálózatok és kooperációk, amelyekből régiófejlesztési halmaz fejlődhet ki. Máskülönben az alternatív projektek könnyen leszakadt „árnyékterekké” fajulhatnak el (Biesecker/von Winterfeld 2005a, 71.o.).
- Olyan diskurzusok, melyekben a természet és a társadalom közötti váltóviszonyok alakításának gyakran rejtett alapmintái kerülnek kritikusan napirendre – pl. amelyekben az ápolás általi értékteremtést is, mint befektetést fogadják el (Mölders 2010).
- „Sokrétű, apró új társadalmi szerződések (Biesecker/von Winterfeld 2005, 77.o.), mint pl. a fönntartható dolgozást, produktívként ismerjék el. Ezen az alapon, tárgyalásokkal dönthető el, mely munka milyen minőséget kap.
- Társadalompolitikai reformok, melyek a munka és a jövedelem közötti viszonyt úgy szabályozzák, hogy minden fajta tevékenység integrálásra kerül, biztosítva különböző jövedelem típusokkal. Így egy alapjövedelem, mint egy polgári jövedelem – mely nem a kereset logikából ered – a kereseti munka egzisztenciális rászorultság csapdájából kiszabadíthatna és ezzel minden kereseti munka elfogadás-kényszere alól is –legyen az bármilyen természetromboló is (uo.) Ez, a szociál-ökologikus transzformáció folyamataiban, sokakat ösztönözne aktív részvételre. Hogy hogyan lehetne ezt kigazdálkodni és kialakítani, tárgyalás kérdése kell, hogy legyen (uo.71). Elgondolhatók községi- és csoportjövedelmek is. (!!RS).
Egy szociál-ökologikus transzformáció, effajta „sok, apró lépései” egy nagy tervből nem vezethetők le, mert ezek tárgyalási folyamatok eredményei. Ezeken az összes érintett részt kell, hogy vegyen. Hétköznapi és laikus tudás, a szakértői tudással egyenrangúan érvényre kell, hogy jusson és a változtatási folyamatot lehetőleg állandó alakítás kísérje. Erre a szerzőnők minőségi kritériumokat fejlesztenek ki (Forschungsverbund 2007, 136.o.f.).
Végül is arról van szó, hogy az új, csíraszerű vonatkoztatásokat, a kísérletileg megtalált új szociális összeállításokat intézményesítsük és lépésenként a társadalmi természetviszonyok olyan szabályozásaiba rögzítsük, melyek a szétválasztásokat, hierarchiákat és leértékeléseket többé már nem igénylik (uo. 178.o.). A politikai és a gazdasági egy ilyen új minősége a következő elvek alapján jellemezhető:
- Lehetővé tétel – potenciálok nem kerülnek elfoglalásra, bekebelezésre, kizsákmányolásra, hanem kibontakozásaik, kifejlődésük válik lehetővé.
- Szubszidiaritás és konnexitás - kommunális és lokális szinten, a felsőbb szabályozás csak akkor léphet érvényre, ha az alsó szint saját erőből való szabályzásra képtelen. Fordítva érvényes: állami feladatokat csak akkor szabad leosztani, ha ehhez a szükséges eszközöket is mellékelik.
- Empowerment – az emberek a helyszínen nem gyöngék és zavarók, hanem erősek és erősítendők, gazdasági-politikai fejlesztési folyamatok csak hozzájárulásukkal és közreműködésükkel legyenek lehetségesek (Biesecker/von Winterfeld 2005, 77.o.).
Ezen indítvány főszereplői nyilvánvalóan nem abból indulnak ki, hogy a kívánt szociál-ökológiai fordulat elsősorban speciális aktorcsoportok feladata. Erélyesen védekeznek az ellen, hogy ebben valamiféle elitek, hivatásos politikusok, tudósok, szakértők, etc. kiemelkedő szerepet kapjanak és nyomatékosan az ún. laikusok ill. hétköznap-szakemberek egyenjogú részvételét helyeslik. Ha egyáltalán, akkor inkább a nem-hegemonikus szféra személyei és kezdeményezései , ill. a hegemonikus szférából kiesettek vagy „kiszállók” nyerhetnek a transzformációs folyamatokban különleges jelentőséget. És természetesen a nők - főleg „határátlépő” tapasztalataik alapján, hivatottak a dichotomia-sérült területeken, mint összekötők munkálkodni.
/Ám a nők egy „természetközelségét”, ahogy ezt néhány öko-feminista nő pragmatikusan föltételezi és mint egy alternatívát, egy beleérzőbb és harmonikusabb természetviszony alapjaként kezeli, a szerzőnők, mint „történelemtelenítő” ideológiát elvetik. Ezzel szemben az itt bemutatott indítvány ezt a kapcsolatot jelképesként fogja föl és a biológiai nemi különbségek és a nemi vonatkozások között éles különbséget tesz (Biesecker/Hofmeister 2006, 35.o.)/
Literatur
Biesecker, Adelheid 2009: Vorsorgendes Wirtschaften als Alternative. Vortrag beim Symposium »Antworten aus der feministischen Ökonomie auf die globale Wirtschafts- und Finanzkrise« am 4. Juli 2009 in München, unveröff. Manuskript
Biesecker, Adelheid, Winterfeld, Uta von 2005: Nachhaltigkeit und Existenzsicherung I. Es gibt keine »richtige« Nachhaltigkeit im »falschen« Denken. In: Politische Ökologie H.94, S.75-77
Biesecker, Adelheid/ Hofmeister, Sabine 2006: Die Neuerfindung des Ökonomischen. Ein (re)produktionstheoretischer Beitrag zur sozial-ökologischen Forschung. München
Biesecker, Adelheid/ Hofmeister, Sabine 2007: Der Beitrag der Kategorie (Re-)Produktion zur Nachhaltigkeitsdebatte. In: Meier, Klaus; Wittich, Evelin (Hrsg.) 2007: Theoretische Grundlagen nachhaltiger Entwicklung, Berlin. S.186-214
Biesecker, Adelheid/ Hofmeister, Sabine 2009: Starke Nachhaltigkeit fordert eine Ökonomie der (Re)Produktivität. In: Egan-Krieger, Tanja von; Schultz, Julia; Thapa, Philipp P.; Voget, Lieske (Hg.): Die Greifswalder Theorie starker Nachhaltigkeit. Ausbau, Anwendung und Kritik. S.169-192. Marburg
Biesecker, Adelheid/ Hofmeister, Sabine 2010: Focus: (Re)Productivity. Sustainable relations both between society and nature and between the genders. In: Ecological Economics, Vol.69, No.8 (15 June 2010), pp. 1703-1711
Biesecker, Adelheid/ Mathes, Maite/ Schön, Susanne/ Scurrell, Babette (Hrsg.) 2000: Vorsorgendes Wirtschaften. Auf dem Weg zu einer Ökonomie des Guten Lebens. Bielefeld
Biesecker, Adelheid/ Winterfeld, Uta von 2005a: Nachhaltigkeit und Existenzsicherung II. Möglichkeitsräume und neue Gesellschaftsverträge. In: Politische Ökologie H.95, S.70-72
Böhme, Gernot 1985: Reproduktion der Natur als gesellschaftliche Aufgabe. In: Böhme, Gernot, Schramm, Engelbert (Hrsg.): Soziale Naturwissenschaft. Wege zu einer Erweiterung der Ökologie, Frankfurt am Main
Busch-Lüthy, Christiane/ Jochimsen, Maren/ Knobloch, Ulrike/ Seidel, Irmi 1994: Vorsorgendes Wirtschaften. Frauen auf dem Wege zu einer Ökonomie der Nachhaltigkeit. In: Politische Ökologie, 12.Jg., SH 6
Forschungsverbund »Blockierter Wandel?« (Hg.) 2006: Blockierter Wandel? Denk- und Handlungsräume für eine nachhaltige Regionalentwicklung. München (Autorinnen: Maria Behrendt, Adelheid Biesecker, Annegret Ergenzinger, Marianne Friese, Sabine Hofmeister, Bettina Knothe, Sylvia Kruse, Tanja Mölders, Susanne Schön, Babette Scur¬rell, Uta von Winterfeld)
Habermas, Jürgen 1988: Theorie des kommunikativen Handelns. 2 Bände. Frankfurt am Main
Haraway, Donna 1995: Die Neuerfindung der Natur. Primaten, Cyborgs und Frauen. Herausgegeben von Hammer, Carmen, Stieß, Immanuel. Frankfurt am Main
Held, Martin/ Hofmeister, Sabine et al. 2000: Auf dem Wege von der Durchflussökono¬mie zur ökologischen Stoffwirtschaft – ein Vorschlag zur Weiterentwicklung der grundlegenden Regeln. In: GAIA 9, No.4
Hofmeister, Sabine 1998: Von der Abfallwirtschaft zur ökologischen Stoffwirtschaft – Wege zu einer Ökonomie der Reproduktion. Opladen
Hofmeister, Sabine 2007: Unter Trickstern und Kojoten. Was »Geschlecht« in Umweltfor¬schung und -planung leistet. In: Forum Wissenschaft, H.4, S.19-22
Immler, Hans 1989: Vom Wert der Natur – zur ökologischen Reform von Wirtschaft und Gesellschaft. Opladen
Immler, Hans/ Hofmeister, Sabine 1998: Natur als Grundlage und Ziel der Wirtschaft. Grundzüge einer Ökonomie der Reproduktion. Opladen, Wiesbaden
Knobloch, Ulrike 2008: Ansatzpunkte für einen sozialökologischen Umbaus aus einer »Sorgeökonomie«: Genderbewußte Wirtschaftsethik – Lebensweltökonomie – Vorsorgendes Wirtschaften. In: Dellheim, Judith; Krause, Günter (Hg.) 2008: Für eine neue Alternative. Herausforderungen einer sozialökologischen Transformation. Berlin, S.162-176
Latour, Bruno 1995: Wir sind nie modern gewesen. Versuch einer symmetrischen Anthropologie. Berlin
Mölders, Tanja 2010: Gesellschaftliche Naturverhältnisse zwischen Krise und Vision. Das Biosphärenreservat Mittelelbe. München
Paust-Lassen, Pia 2008: Elemente nachhaltigen Wirtschaftens für einen sozialökologischen Umbau. In: Dellheim, Judith; Krause, Günter (Hg.) 2008: Für eine neue Alternative. Herausforderungen einer sozialökologischen Transformation. Berlin, S.177-190
Schön, Susanne 2005: Gender in der sozial-ökologischen Forschung: Ja! Aber wie? Orientierende Hinweise aus dem Forschungsverbund »Blockierter Wandel? « In: Zeitschrift für Frauen- und Geschlechterstudien 23/1+2, S.79-85
