TRIGGEREZETT TÁRSADALOM - S. MAU – SPIEGEL/RózsaS
Mau (54), szociológus a berlini Humboldt Egyetemen. Új könyvében cáfolja a társadalom polarizációját. (Steffen Mau, Thomas Lux, Linus Westheuser: »Triggerpunkte. Konsens und Konflikt in der Gegenwartsgesellschaft«)
SPIEGEL: Mau úr, kollégái évek óta egy kultúrharcról írnak. Kozmopolita nagyváros-akadémikusok vs hagyományőrző vidékiek, lifestylelinke Fridays-for-Future-fiatalok és öreg, fehér SUV-férfiak. És most Ön azt mondja, ilyen „Kulturkampf” nincs is.
Mau: Magam is sokáig hittem, hogy a polarizáció erősödik és a társadalom kettészakad. Ám amikor közelebbről megnéztük, kiderült, ez tévedés. A szegény-gazdag hozzáállásban, a szexuális diverzitásban, a migráció- és a klímakérdésben nincs egetverő eltérés. A középnél sem.
Sp: Mennyire biztos ez az eredmény?
M: A már adott adatok mellett országosan 2530 személyt kérdeztünk meg. Ezen felül 6 vitacsoportot követtünk, ahol szalagcímek minősítése folyt.
Sp: Dehát akkor honnét ez a sok heves vita a menekültekről, a klíma-ragasztókról, a transz-személyekről és a gendercsillagocskákról?
M: A diskurzus már polarizált. Van egy „érzett polarizáció”. Az emberek túlbecsülik a politikai különbségeket. Ez részben a fiókokba való besorolások miatt van: kozmopoliták és kommunitaristák, anywheres és somewheres. Ha ezek a fogalmak egyszer már bent vannak, működnek is. Mindig azt hisszük, tudjuk, ki melyik táborba sorolható és magunkat is besoroljuk. Egy érzett polarizáció valódi polarizációhoz vezethet.
Sp: A közösségi oldalak ún. filterbuborékai erősítik ezt a hatást?
M: Nem a virtuális echokamrák csinálják a problémát, hanem a másképpgondolkodókkal való konfrontáció. A közösségi oldalakon túl gondolatokat cserélünk családtagjainkkal, szomszédainkkal – bár ezek száma csekély. A közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy a buborékunkon kívül is megszólalhassunk. Akkor a vita rákényszerít, hogy kirukkoljunk a farbával. A polarizált pozíciók a közösségi oldalakon túlzott figyelmet kapnak. Ott a peremvélemények irányítják a diskurzust.
Sp: Mi van Trump-pal, a Brexit-tel, az AfD-vel? A kultúrharcelmélet nem jöhet a semmiből.
M: Egy demokráciában az eltérő vélemények megengedettek. Ez a „sovány polarizáció”. Társadalmi szétszakadásról csak akkor beszélhetünk, ha a véleménykülönbségek nem véletlenszerűen vannak szétszórva, hanem világosan csoportokhoz köthetők. Ez lenne egy „kövér polarizáció”. Ám ilyen Németországban még nincs.
Sp: Ám az USA-ban igen.
M: Valóban, ott a térségi szegregáció is erős. Ám az ilyen US-diagnózisokat kritikátlanul importáljuk.
Sp: A K-elmélet egy olcsó US-import?
M: Az USA-ban megkérdezték, problémás-e, ha a gyerekük másik párt gyerekével házasodik. Igen és ez az évek során még erősödött is. A németeknél a választómiliők nem határolódnak ennyire el (kivéve az AfD-t). A választók promiszkuatívak, ide-oda táncolnak.
Sp: Németország vagyon-egyenlőtlensége óriási – még sincs osztályharc.
M: 80% ezt beismeri, még a magas jövedelműek is. Ám amikor az újraelosztás reformjára kerülne sor, az emberek visszakoznak – erkölcsi alapállásból. A többség úgy látja, sokan korán kelnek, keményen megdolgoznak a pénzükért – mások pedig a szociális függőágyban henyélnek. A teljesítménytársadalomba vetett hit óriási, a legitim szociális igény kérdését erősen moralizálják.
Sp: Ez az a liberális narratíva, melyet mindenütt terjesztenek?
M: Meglepően igen. A 70-es években csak a felsőbb rétegek esküdtek a teljesítményre, ma az egyszerű alkalmazottak is. Így főleg a termelő munkások követelik, hogy a szocsegélyeseket közmunkára kell fogni. Inkább lefelé taposnak, mint fölfelé.
Sp: Sokak szerint a munkások soviniszták és homofobok.
M: Ez a nézet igen elterjedt. Nem utolsó sorban Didier Eriban bestsellere után („Visszatérés Reims-be”). Ám Eriban a francia vidék egy történelmi szakaszáról írt. Németországban is voltak toleráns hozzáállások a melegekkel szemben, a képzettebbek, módosabbak között. Időközben ez lefelé is terjedt. Ma már a különböző osztályok egyaránt helyeslik, hogy pl. a meleg párok is fogadhassanak gyereket örökbe. (Nem Mo.-on! RS).
Sp: Akkor miért tartja magát ilyen kitartóan a jobbos munkásosztály narratívája?
M: Világképünket nem aktualizáljuk és egyeztetjük folytonosan az empirikus kutatásokkal. Meghatározott miliők önmegerősítése is szerepet játszik.
Sp: A tudás-munkások önteltsége?
M: Művelt emberek nem látják, mennyi minden fejlődött 30 év alatt. Egy néma forradalom! Azt sem látják, hogy nem mindenki gondolkodik úgy politikailag, mint ők. A felsőbb rétegek migráció, diverzitás és klímaválság iránti hozzáállásai gyakran egy politikai portfolió részei, melyek pártprogramoknak felelnek meg. Az alsó rétegekben ideológiai patchwork uralkodik. Ezt az elitek nem értik jól.
Sp: Aki migráció ellenes az homofob is?
M: Pontosan. Ám önmegfigyeléssel nem lehet szociológiai kutatást csinálni. Tudomásul kell venni a tapasztalati adatokat. A klímakérdés tényleg osztályharccá válik. A zöldeknek jobban kell erre ügyelniük. Az alsó rétegek sem klímatagadók, sem klímaszkeptikusak, ám a klímakérdést erősebben az igazságosság szempontjából nézik. Ezt a zöldek a fűtéstörvénynél túl későn értették meg. A reform erkölcsileg nem volt kézenfekvő. Lehet a közép ökológiájáról és a munkásosztály ökológiájáról beszélni. A középréteg ökológiáját életstílusa adja meg. Elég kompetensek és erősek, hogy életüket klímabarát módra állítsák át. Az alsó rétegek ezt kérdezik: Megengedhetem magamnak? Nem magától értetődő, hogy mindenkit ugyanaz az intézkedés kényszerít: egy nagyit kis házában vagy egy vállalkozót medencés villájában. Az oma talán rosszul szigetelt házban él, de csak másfél szobát fűt és nem röpköd a világ körül.
Sp: Ön nemrég a kormány gyűlésén szerepelt. Miről beszéltek?
M: Talán nem volna szabad árulkodnom, de a kormány jól tenné, ha jobban érzékelné, milyen erkölcsi gazdaságban mozog. Meg kéne győznie az embereket, hogy a változtatásokat nemcsak el kell tűrniük, hanem aktívan alakítaniuk is kell. Csak ekkor lesznek képesek szokásokat és tulajdonviszonyokat újra gondolni.
Sp: Az Ön könyve nem nyugtató pirula a politikusoknak? A társadalom egyáltalán nem hasad, mint sokan hiszik – tehát csak így tovább.
M: Ez csak a felületes üzenet és félreértés lenne. A második síkon észlelünk egy nagy kockázatot. Mivel ma a legtöbb választó ideológiamentes, a pártok feladata híveik érzékenyítése és a másik oldal megbotránkoztatása. A konfliktusok erősítik az identitást.
Sp: Konfliktusok hogyan rendezhetők?
M: Affektpolitikával. A pártok triggerpontokat tűznek ki, melyek apró dolgokat tematizálnak és keményítik az összecsapásokat. Tempólimit, gendercsillagocska, teherkerékpár-szubvenció – mind társadalmi változtatások jelei, melyek sokakat zavarnak. Az az érzésük, sok minden változott és máris itt a következő. Úgy hiszik, elveszítik az ellenőrzést, lemaradnak. Egy másik tipikus trigger az egyenlőtlen bánásmód: péntek du. két óra úszásidő - csak transzoknak. Normasértések is lehetnek trigger-hatásúak. A legtöbbeknek édesmindegy, ki milyen szexuális irányítottságú, de ha ezt a kisebbségek ki is rakják a kirakatba, az zavaró.
Sp: Amíg a szociális fordulat absztrakt marad, az emberek egységesen rábólintanak. Ám ha konkrét lesz, sokan visszakoznak. Üres szólam: igen, konkrét megvalósítás: nem. Ez mégis egy szakadás?
M: Ennek ellenére Németország sokkal előrébb tart, mint a vitái – minden rétegben, korcsoportban, régióban. A több diverzitást megértik. Ezt senki sem tagadhatja. Persze, van még sovinizmus, szexizmus, de ezt a többség elveti. 80% jóvá hagyja az egyneműek házasságát, 84% egyezik azzal, hogy transzok normális személyeknek számítsanak. Ugyanakkor nem kevesen úgy vélik, a kisebbség mássága maradjon korlátok között, maradjon magánügy. Toleránsok, de ódzkodnak az érzéstől, hogy az eddigi norma átértékelésre kerüljön és saját életmódjuk ezáltal leértékelődjön. A migráció kérdése különösen vitatott. Sokan elfogadják, hogy bevándorlók országa vagyunk, ám sokan a ressentiment-re, védekezésre, radikalizálódásra hajlanak.
Sp: A vélt gyámkodás zavaró?
N: A viselkedés-szuggerálás egy tipikus triggerpont. Autonómiaveszteség, habitus, nyelv, életmód kerül napirendre. Még a saját fűtés is. A triggertek védekeznek az ellen, hogy privát döntéseikbe belebeszéljenek.
Sp: Ez hajaz arra a hatásra, amit Carolin Amlinger és Oliver Nachtwey bestseller könyvében („A megsértett szabadság”) leírnak. Libertárius autoritarizmusról beszélnek, a sértés agresszióba csap át.
M: Egy fajta vakellenállásba ütközünk. Jómagam is megtapasztaltam. Mindig igyekszem nem-semlegesen beszélni, de önként. Egy szerződésben mégis erre akartak kötelezni – töröltettem, mert autonómiavesztésnek éreztem. A példát fölhoztam a kormány ülésén, hogy lássák, hogyan triggerik az embereket. Másik példa a Dertmund-i gyarmatosítás-kiállítás, amely szombaton 4 óra hosszat csak a színeseknek van fenntartva. Ez egy csoport kivételes bánásmódja, igazságtalan. Ám legitim, mégis egy szükségtelen trigger, mely főleg azokat háborítja föl, akik soha be nem mennének egy ilyen kiállításra.
Sp: Az Ön tanácsa tehát: komolyan kell venni az ún. aggódó polgárokat.
M: Nem. Jürgen Habermas-szal vallom: a dühöseket nem kéne vattába csomagolni. Ez kommunikációs kérdés is. Különbség, hogy a rendes nyitvatartási időben a feketéknek egy külön biztonsági helyet rezerválnak, vagy külön látogatási időt szabnak ki. Megfontolandó, milyen támadási felületet teremtünk. Legrosszabb esetben az olyanok ellenállását is kiváltjuk, akik egyébként teljesen nyitottak.
Sp: Előfordul, hogy identitáspolitikai aktivisták jogos ügyben, de stratégiailag melléfogva lépnek föl. Triggerpontokkal szereznek figyelmet.
M: A klímaragasztók! Klímaügyben szövetségeseket kell keresni és széles társadalmi rétegeket megnyerni. Lehet persze Berlin utcáira ragasztani magunkat, de ezzel csak a Brandenburg-i szerelőket bosszantjuk föl. Példás a francia akció, amikor éjjel egy golfpálya lyukait bebetonozták, hogy a luxus-locsolás ellen tiltakozzanak, vízhiánykor. Óriási tapsot kaptak, mert egyben a gazdagok kiváltságai ellen is léptek föl. Az ökológia osztályharcba csapott át.
Sp: Minden szociális csoport egyaránt triggerezhető?
M: Az alsó harmad politikai dühe erősebb. Nemcsak a szűkebb anyagiak miatt, hanem mert ők előírt feltételek szoros korzettjében mozognak. Aki kevesebbet ellenőrizhet, a társadalmi változást további ellenőrzés-veszítésnek éli meg.
Sp: Ezért jobban reagál az affektpolitikára?
M: Pontosan. Az életkor hatása viszont igen csekély. Múmiák és zöld fiatalok? Semmiképp! Az idősek is épp úgy aggódnak.
Sp: Az öreg fehér férfi a reakciós, ahogyan sokan hiszik?
M: Nem, ők nem egy társadalmi különcsoport, akik nagyon fékeznének. Ez a besorolás komolytalan, csak retorikai trükk.
Sp: Mit szól mindehhez kollégája, Andreas Reckwitz? Sokan a Kulturkampf-nál rá hivatkoznak.
M: Nem lesz teljesen boldog. Sok mindent másképp sorol be – szíve joga.
Sp: Ön empirikus, A. R. teoretikus. Ilyenek nélkül a szociológia fákat látna, erdőt nem?
M: Így van. Az elmélet a kategóriák tisztaságából él. Néha épp így jut napvilágra, ami az empíria bozótosában rejtve van. Ám én óvatos vagyok az ideál-tipizáló elméletekkel. A szociológia esélye az irritáció. És a gyakorlat néha őrültebb, mint az elmélet.
SPIEGEL, 30. 9. 2023
»Von wegen fossile Alte und grüne Jugendliche! Die Älteren sind genauso besorgt.«
Ab 6. Oktober:
Steffen Mau, Thomas Lux, Linus Westheuser: »Triggerpunkte. Konsens und Konflikt in der Gegenwartsgesellschaft«
