1. JUNKER JÖRG FÖLTALÁLJA A NÉMET NYELVET

101 Wartburg omladozó falai között csak kevesen élnek és közülük is csak egy tudja – a várkapitány Hans von Berlepsch – hogy az új vendég, aki meghatározatlan időre bekvártélyozta magát – nem más, mint Martin Luther. Haját, szakállát megnöveszti, hogy semmi sem emlékeztessen a régi Luther szerzetesre. A várkapitány, Friedrich fejedelem által gondosan kioktatva, elkényezteti a 38 éves kényszer-vendégét válogatott ételekkel-italokkal, megtanítja lovagolni, vívni, vadászni. Luther-t ez a kényszer-internálás nem boldogítja, de nem is annyira kellemetlen neki. Valahogy mégis biztos helyen van. Ezenkívül a vár alatti város, Eisenach, kellemes emlék, itt töltötte fontos éveit fiatalkorában. 1498 és 1501 között az Eisenach-i Szt. Georgen latin-iskolájába járt. Itt tartózkodott, mint gyerek-kórus tag, ahogy később Johann Sebastian Bach, a híres Eisenach-i lakos is. De mindenekelőtt itt, a várban tud zavartalanul, a külvilág befolyása nélkül, további teológiai és irodalmi munkásságára koncentrálni. A tiszttartói lak emeletén Berlepsch egy dolgozószobát rendezett be neki. Onnan intézte széleskörű levelezését.

102 Így – legalább is a beavatott levelező partnerek között – lassan fény derült rá, hogy életben van, ha a legtöbb címzett előtt lakhelye titokban maradt is. Kezdetben Luther a gyónásról, a szerzetességről, a szentmiséről fogalmaz meg értekezéseket. De hamarosan egy olyan munkába kezd, amely minden német, minden evangélikus keresztény, de minden keresztény számára egyáltalán, Eisenach és Wartburg helyszíneit örök emlékhellyé teszi. Luther 1521 végén belevág a Biblia német fordításába. Ez a könyv számára nemcsak egyszerű eszköz, hanem mindig is a hit egyetlen érvényes forrása volt. „Luther először 20 éves korában látott egy teljes Bibliát, az Erfurt-i egyetemi könyvtárban és egyből el kezdte olvasni.” És azóta sem hagyta abba, azóta is tanulmányozza. Hamarosan jobban kiismerte magát benne, mint a legtöbb teológus kortársa.  Luther az élet kérdéseire a Bibliából remélt választ kapni, főleg a fő kérdésére, miszerint ahhoz, hogy isten által befogadtassunk, nincs szükség jótettekre. Ezért Luther számára magától értetődő volt, hogy ezt a jó hírt hamisítatlanul és érthetően a néppel közölnie kell. Akarta, hogy az egész kereszténység olvashassa a Bibliát, vagy az elhangzottakat értse meg, mert sokan olvasni sem tudtak. De mindenki hallgathatta, ha egy olvasni tudó a Bibliából fölolvasott. Nem Luther volt az egyetlen és nem is az első, aki a Biblia fordítását követelte, hogy minden keresztény, az egyháztól és a papoktól függetlenül, a hit tartalmait megismerhesse. Már 200 évvel korábban egy máig ismeretlen egy figyelemre méltó evangéliumszöveget hozott létre, amely ma „Klosterneuburger Evangelienwerk” néven ismeretes. Szakértők a fordítót „ÖBü”-nek nevezik – „Österreichischer Bibelübersetzer”.

103 Nem tudni, hogy hívták, mi volt a foglalkozása, munkáját mi motiválta. Hogy a XIV. sz. első felében, az akkori osztrák hercegségben élt, a fönnmaradt kópiák lelőhelyei alapján vezették le, valamint az írásokban előforduló idő- és helyadatokból (35). A tudósok ma a Luther Biblia-fordítás előtt 70 átültetést tartanak számon. Ezen laikusbibliákból 14-et ki is nyomtattak. Ám mindig csak Biblia-részletekről volt szó, a laikusok számára nehezen érthető, szószerinti fordításokról a latin Vulgatából, amely maga már egy pontatlan fordítása volt a görög eredetinek. A német dialektusokba átültetett bibliák egyike sem képes a szentírás üzenetét valóságosan „átvinni”. Luther rögtön észreveszi: a szóhoz való ragaszkodás a szöveg eredeti értelmét inkább elferdíti, mint visszaadja. Luther ezért szóról-szóra helyett értelemről-értelemre akarta az írást németre fordítani. De mit is jelent itt „németre”? Olyan, hogy „német”, nincs is. Ami van, az a német három változata: a bajor, frank, bádeni, sváb  és osztrák „felnémet”; az Északi- és Balti tenger, alsószász és Vesztália „alsónémete”; a „középnémet” Szászország és Türingiától, Hessenen át Rajnaországig. Északon alig értik, ahogy délen beszélnek és fordítva. Csak a középnémetet, Luther nyelvét beszélik valamelyest az északi és déli országrészeken, tehát egy nagyobb földrajzi térségben. Ezen az írott nyelven értik meg egymást a fejedelem hivatalnokai a császár tisztviselőivel. A kereskedők is ezt használják. Így tekintve, egy szerencsés körülmény, hogy Luther a középnémet térségben él és ismeri ezt a kancellária-nyelvet. Ez lesz Biblia-projektjének alapszókincse. Így hát Luther egészen az elejétől kezdi.

104 kép

105 A latin Vulgata helyett a görög eredetit veszi elő és később – az Ó Testamentum fordításánál – a hébert. Ám a görög mondatok értelmének átvitelénél német mondatokba, a kancellária középnémeténél újból és újból a kifejezhetőség határaiba ütközik. Kancellária középnémete csak vázként szolgálhat. Hogy hús-vér formába öntse, hozzá kell adnia. De honnan vegye a szavakat? Ebben a szorult helyzetben bontakozik ki Luther nyelvi zsenialitása.

106 A megfelelő szó utáni kutatásában olyan alapossággal jár el, hogy ezt a „hússal vérrel föltölteni” eljárást a szó szoros értelmében követi. Így pl., amikor az Ó Testamentumban leírt állatáldozásokat akarja megérteni, tényleg elmegy egy mészároshoz és megkéri, mutassa és nevezze meg neki egy birka belsőségeit. Egy másik Biblia-versnél így jut el egy zsoltárnak arra a képi kifejezésére, hogy „auf Herz und Nieren prüfen” („megvizsgálni szívre és vesére”). Luther olyan képeket és szókonstrukciókat állít elő sikeresen, melyek még ma is használatosak a németben, olyan frissen hatnak, mint születésük napján. Ilyen kifejezéseket ötöl ki:

Bluthund véreb Barmherzigkeit irgalmasság Bosheit rosszindulat Denkzettel lecke Gewissensbisse lelkiismeret-furdalás Feuereifer nagy buzgalom Feuertaufe tűzkeresztség Friedfertige békeszerető Glaubenskampf vallásháború Lästermaul káromló Lockvogel fölbújtó Lückenbüßer hézagpótló Machtwort hatalmi szó Morgenland napkelet  Nachteule éjjeli bagoly Ordnung rend Richtschnur zsinórmérték Rüstzeug felszerelés Schandfleck szégyenfolt Selbstverleugnung ömegtagadás Sicherheit biztonság Sündenbock bűnbak Verdamnis kárhozat Winkelprediger koca-prédikátor (?) Wortgezänk szópárbaj

Neki köszönhetjük ezeket: hétpecsétes titok, báránybőrbe bújt farkas, nagy ismeretlen; továbbá a metaforákat: gyöngyöt a disznók elé, fogakat összeszorítani, valamit kikürtölni,  sötétben tapogatózni, egy szív és egy lélek, homokra építeni. Néha egész nap töpreng, hogy a görög kifejezésnek egy megfelelő németet találjon és ha hosszú fejtörés után sem talál semmit, akkor kitalál egyet. A görög „proskairos” (ingatag, múlékony) szóra azt mondja: szélkakas („wetterwendisch”). Ilyen szavakat talál ki: geistreich szellemes gnadenreich kegyelemmel teljes gottgefällig istennek tetsző kleingläubig kishitű. Ezeken a szavakon való nehéz munkálkodása közben hasznára vált egykori kolostori élete, de az Erfurt-ban megszerzett magiszter Artium (szabad művészetek mestere) cím is. Nemcsak azért, mert itt került a kezébe először egy latin Biblia és a latint egyre jobban megtanulta, hanem mert az erfurti egyetem humanista új szellemének befolyása alá került.

107 Ennek „vissza a forrásokhoz” jelszava készteti a görög, a héber és a latin tanulására – ahogy az a klasszikus humán gimnáziumokban ma is szokás. Luther tehát eleinte latint tanult, aztán hébert. Amikor ő maga is elkezdett tanítani, előadásokat tartani Pál a Róm., Gal., Zsid. írt leveléről, akkor jött rá, hogy görögül is tudnia kell, ezért 1515 és 1518 között meg is tanult. Ezután lett egy új munkatársa, az évek során legjobb barátja és bizalmas tanácsadója: a humán műveltségű Philipp Melanchton. Általa csiszolta Luther a maga görögjét, főleg Wartburg-ban. Előtte is már, amikor nemcsak teológiai előadásokat tartott, rendszeresen került szembe a kérdéssel: Hogy mondjam el a népnek? Mi van ott a bibliai eredeti szövegben, mi az üzenet, milyen szavakba öltöztessem, hogy a paraszt és a piaci kofa is megértse? Amikor tehát Wartburg-ban a Biblia-fordítás kemény fájába vágta a fejszéjét, görög és héber eredeti szövegek átültetésében már eléggé sok gyakorlatra tett szert. Mindezt azért, mert egész modern fordító technikát alkalmazott. Ezt egyszer így írta le: „Nem a latin betűket kell kérdezni, hogyan kell németül beszélni, ahogy ezek a szamarak teszik, hanem az anyát otthon, a gyerekeket az utcán, az átlagembert a piacon és a nyelvüket figyelni, hogyan beszélnek és aszerint kell tolmácsolni. Akkor fogják észrevenni és megérteni, hogy németül beszélnek velük.” Pontosan ezzel a törekvéssel, majdnem, mint egy újságíró, prédikált és pontosan így próbálta a Bibliát lefordítani. De nemcsak ebben ilyen nagyon modern, hanem az autoritások kétségbe vonásában is. Ezért újra megvizsgálja, ami megvizsgálható. Ha valamiről magának képet akar alkotni, megteszi. De mindenekelőtt: másokhoz fordul tanácsért, szakértőkhöz, akik bizonyos területeken jobban kiismerik magukat, mint ő. Drágaköveket hozat Frigyes fejedelem kincsestárából Wittenberg-be és elmagyaráztatja neveiket, hogy a Bibliában előforduló drágakövek neveit helyesen fordítsa. Egyrészt kínosan pontosan bánik a szavakkal és jelentésükkel, mert az írás szent. Másrészt nagy szabadságot enged meg magának ott, ahol ezt szükségesnek látja. Ami neki lényegtelennek tűnik, azt elhagyja. Ott neki semmi sem szent. És természetesen az egész Bibliát a „toronyélmény” és az új istenkép reform fölfedezése hatása alatt olvassa. Ugyanígy fordít. Nemcsak kihagyja, ami neki nem tűnik fontosnak, hanem azt is beleírja, ami neki fontosnak tűnik. Katolikus kritikusok ezért a szemére hányják, hogy a Biblia szövegét több helyen is meghamisítja. Pl. annál a híres Róm. versnél, amelynél Luther új istenkép reformációs fölfedezését tette (Róm. 3.21-28). Ott ez áll: „Azt tartjuk tehát, hogy az ember a hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.” /Róm. 5,28/.  Luther itt önhatalmúlag becsempészi a „csupán” szócskát a mondatba, amely máig minden Luther-bibliában így hangzik: „Azt tartjuk tehát, hogy az ember csupán a hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (sola fide). És e mellett öntudatosan kitart, válaszol a kritikákra: „Igaz, ez a négy betű, sola, nincs benne. De ha világosan és erőteljesen németesíteni akarunk, oda tartozik.” Luther abban is modern, hogy team-ben dolgozik. Várában és később, Wittenberg-ben, tehetségeket gyűjt maga köré, különböző származású embereket, hogy tudásukból és ismereteikből profitálhasson. Philipp Melanchton, a görög nyelv professzora és a héber ismerője ide tartozik,

109 Johannes Bugenhagen egyetemi professzor és a wittenbergi várostemplom papja a csoport „latinosa”, Matthäus Aurogallus, wittenbergi professzor a „héberes”, Georg Spalatin, nagy műveltségű humanista és teológus tartja a kapcsolatot Luther és Friedrich fejedelem között. A csapat egyes tagjai beszélnek alsó-bajorul, frankul, Böhmen és a Rajnai Palotagrófság nyelvén; Heidelberg, Tübingen, Greifswald, Leipzig és Erfurt városokban tanultak és dolgoztak. Így mindegyik a helyi nyelv színezetét hozza a bibliaszövegekhez és Luther folyamatosan javaslatokat kap a fordítás nehéz munkájához. Mégis, Luther panasza szerint, néha négy nap alatt, három sort hoznak össze. A fordítói munka alkalmasint igazi kínná válik. Eközben, saját bevallása szerint, látomásoktól szenved. „Ezer ördögnek vagyok kitéve”, írja. Ezen elbeszélések szerint a helyes kifejezésért való birkózásban az ördöggel való birkózás lesz. Abból, hogy – kijelentése szerint - az ördögöt tintával űzte volna el, ismét egy legenda lesz. Ez az a történet, amelyben Luther az ördöghöz egy tintásüveget vágott hozzá. A tintafolt sokáig a falon volt látható. Stimmel. Képek mutatják a foltot, írások szólnak róla. Csakhogy az a baj, hogy az ilyen legrégibb tanúsítványok 1650-ből, kerek száz évvel Luther halála utánról származnak. A flekk, amely tényleg látható volt, valamikor fölfestésre került, utána fél tucatszor átfestették, vagy más helyen megismételték. Megérintésével nem egy látogató elégedett meg, hanem le is kapart valamit belőle, hogy ereklyét vigyen magával haza. Ördögi zavarok és csigalassúságú alkalmi haladások ellenére, az Új Testamentum német fordítása rekord idő, 11 hét alatt elkészült, 1522 februárjában. Luther összepakolja holmiját, Wittenberg-be utazik, pakkjában az Új Testamentum fordításával. De nem nyomtatja rögtön ki, hanem Melanchton-nal még egyszer alaposan átdolgoztatja. Pontosan a lipcsei vásárra, mely már a XII. sz.-tól van, megjelenik az első, pár hét alatt elkapkodott kiadás 3000 példánya (36). A „szeptemberbiblia” olyan gyorsan kel el, hogy három hónap múlva követi a második kiadás. Hamarosan a szószékről idéznek belőle, az iskolákban tananyag lesz, úgy becsülik, mint a nép könyvét. A mű a reformációt népszerűsítő Lucas Carnach műhelye képeivel van illusztrálva, akitől már számos Luther kép van forgalomban, szintúgy a Wartburg-i Jörg lovagról. Másfél évtized alatt, az első kiadás után, 200 000 db. kel el. Luther tehát óhajával, hogy önmagát meggyőzze arról, mi is áll valójában a Bibliában, már nincs egyedül. Az eladott Bibliák mutatják, hogy kortársai sokasága szintén nem volt azzal megelégedve, amit a papok prédikáltak. Luther többé nem tér vissza Wartburg-ba, most Wittenberg-ben dolgozik, az Ó Testamentum fordításán. Ehhez még több időre van szüksége, mert közben sok minden másról is kell gondoskodnia. (És mert az ÓT 3x nagyobb.RS17XI27). Egészen 1534 szeptemberéig, tehát 12 évig tart, míg az egész Biblia németül megjelenik. Bár ára igen drága – 2 gulden és 8 garas, egy kőműves-segéd teljes havi bére – a Luther-biblia óriási számban kel el. Lefordítják hollandra, franciára és angolra, de skandináv és szláv nyelvekre is. Egyszer megvéve, családi Biblia lesz és nemzedékről nemzedékre öröklődik (37). (Ma ezt a kapitalizmus megoldotta öngyilkos termékekkel.RS17XI27). „Én németeimnek születtem, nekik is akarok szolgálni” (38), mondta egyszer Luther, vélhetőleg. Hogy ezt valójában tette, erről sokan, különösen katolikus körökben, máig nincsenek meggyőződve. Ám egyet nem lehet tőle elvitatni: Ő a németeknek nyelvet adott, amelyen mindmáig, a Balti tengertől az Alpokig, beszélnek, változtatják, azon megértik egymást. Már pusztán ez, őt egy nagy történelmi személyiséggé teszi, akit szinte elkerülhetetlenül elér a történelem iróniája. A férfi, aki a katolikus szentté avatás ellen beszélt, halála után évszázadokkal ő maga vált szentté. Az ember, aki a zarándokutazásokat elvetette, zarándokok sokaságát vonzza Wartburg-ba. Íróasztala, ami mellől a katolikus ereklye lim-lom ellen kelt ki, ereklyévé vált. A zarándokok szilánkokat törnek le belőle. Némelyek azt hiszik, ezek, a szájba téve, elmulasztják a fogfájást. Végül olyan sok darabot törnek le, hogy az asztal összeroskad (39). Ma ennek az asztalnak, melyen az Új Testamentumot fordította és a német nyelvet kitalálta, egy rekonstrukciója áll a Luther-szobában. Itt az egyetlen fönnmaradt eredeti darab egy cetcsont, amely Luther zsámolyául szolgált – vélhetőleg Bölcs Frigyes ajándéka.