FLASSBECK, FORUM-MAKROÖKONOMIE.DE 2018.06. 12.

PROGRESSOR: Egy kitűnő ismertetés, mely kedvet kelt az olvasáshoz. Világos: ha egy MAKROSKOP-pártot alapítanánk, „szociálliberálisok” lenne a neve. Akkor számomra a szövegösszefüggésben egy kérdés megvitatandó lesz: Az egyes ember már azzal is eléggé megküzködik, hogy legitim jogait a társadalommal szemben érvényesítse. Már a nemzeti választások, melyek révén demokráciában, nemzeti választások útján egy legitim nemzeti kormány születik, problémákat generálnak. Ha erre még egy síkot ráhúzunk, amely annyi hatalmat ragad magához, hogy a nemzeti választásokon már nem is érdemes részt venni – akkor, véleményem szerint, a liberalizmus elvétől még jobban eltávolodunk. Az EU-parlamentnek pillanatnyilag nincs joga törvényjavaslatokat tenni. A politika vezérfonalait tehát az állam- és kormányfők „hátsó szobáiban” kötögetik. Szerintem itt a liberális önrendelkezési jog csorbul.

LOGOS: Tehát világos: Ha egy MAKROSKOP-pártot alapítanánk, „szociálliberálisok” lenne a neve. Itt egyvalaki akarja megmondani, „mi” hogyan neveznénk a pártot. Ez hybris. Ez okból határozottan elvetendő. Majd a liberalismus elvéről írnak, anélkül, hogy tisztáznák, mit is értsünk konkrétan ez alatt. Ez az elv átalányban egyáltalán követendő?

„A liberális értelemben vett szabadságért...” egy neoliberális is épp úgy fáradozhatna, közben valójában olyan szempontból, aminek már a szabadság szokásos értelméhez köze sincs.

Kiforratlan katyvasz az egész.

WOLFGANG WALDNER: Őszintén szólva, ezt a szöveget meglehetősen félresikerültnek tartom.

A politikai liberalizmus:

A liberalizmus, mindenekelőtt a gazdasági liberalizmus (ezt inkább gazdaság libertinizmusnak neveznék) kritikáját tényleg másképp képzelem el. Ez egy nagy semmi volt.

A gazdaságliberálisok úgy tesznek, mintha a világ magántulajdonainak fölosztása nem erőszakosan történt volna és valahogyan minden polgár beleegyezését megkapta volna. Az igazság azonban, hogy csak egy kisebbség születik aranykanállal a szájában, a kastélyokban és a villákban, a többség sajnos nagy nyomorban.

A liberálisok szemtelenül a tulajdonokat, melyeket rendszerint fölmenőiktől örököltek, akik ezeket erőszakkal vagy csalással szereztek meg - egyszerűen adottnak tekintik. A javak jogosságát senki se merészelje megkérdőjelezni! Így állnak egymással szemben a szegények, akiknek semmijük sincs, ami naponta életszükségletük, a gazdagokkal, akik a a szegényeket erőszakkal kizárják ezekből az élethez szükséges dolgokból.

Ilyen alapon zsákmányolják ki a gazdagok a szegényeket. Mert a szegények minden szerződést alá kell, hogy írjanak, hogy csupasz életüket a következő napokra átmentsék, hogy feleség és gyerek ne haljon éhen, hogy lakásukat se veszítsék el.

Ezt hívják a liberálisok szabadságnak.

Ám ez nem elég:A liberálisok szándékosan pusztító gazdasági válságokat, magaskamat-politikát rendeznek. Így a szegények rákényszerülnek munkájukat minden áron eladni. A liberálisok azt hazudják a nyilvánosságnak, hogy a krízis okozói a magas bérek és a szociális juttatások. Végül pedig a gazdag liberálisok a magas kamatokból profitálnak, amivel a válságot előidézték. És továbbra is magas lakbért, földbért és profitot követelnek.

Ezt értik ők szabadság alatt!

PR: Kedves Waldner úr!

Fontolja meg, hogy ez csak egy könyvidézet volt.

Számomra fontos volt megmutatni, hogy a liberalizmus nem egyszerre neoliberalizmus, (ahogy ezt sokan elképzelik) és a liberalizmus egy szociális piacgazdasággal abszolút összefér. Ez már valami, vagy?

WW: Kedves PROGRESSOR!

Az olvasmánynál ez zavart: Pontosan a liberális érveket sorakoztatták föl a neoliberalizmus mellett. Biztos van egy másik, tisztességes liberalizmus is, de nem az volt itt a téma.

Jómagam meggyőződéses liberális vagyok, kiállok a szociális piacgazdaság, a hit és a hitetlenség, a szabad beszéd és kutatás, a szexualitás és életvitel szabadsága mellett.

De nem ez volt a téma.

Hanem az állítólagos szabad szerződés gazdagok és szegények, kizsákmányolók és kizsákmányoltak között.

RAUSCHI:

Na igen, én is olvastam a cikket. Címe alapján valami mást vártam. A stílus eléggé száraz, Flassbeck más könyveihez mérten. Őszintén szólva, nem keltett nagy kedvet az olvasáshoz. Üdv: Rauschi

LOGOS: Szinte teljesen egyetértek – csak két kisebb korlátozás a 2. és a 4. pontnál:

1) A szabadság és a kényszer elferdült képzete Hayek-re vezethető vissza, továbbá ezeknek fogalmi átértelmezésére (Prof. Rainer Mausfeld ezeket a liberalizmus „fals-szótárának” nevezi). Ezeket kell először leleplezni, hogy a torzítást/megtévesztést/ködösítést fölismerjük.

a) „Szabadság” /1/

A neoliberalizmus ideológiájában ez a fogalom egyenlő úgy a teljes abszolutiság-joggal, mint az elsődleges prioritásjoggal, melyek elsősorban a gazdagok és a tehetősek kívánságainak felelnek meg, az ún. „szabad piac”, az ún. „szabad vállalkozás”, az ún. „szabad tőkeáramlás”, az ún. „szabad kereskedelem” fogalmait illetőleg. Ez annyit tesz, hogy – a piacok betű és szó szerint semmivel sem korlátozhatók – sem munkavállalói, sem környezetvédelmi jogok által.

- A konszernnek/vállalkozónak meg kell adni ezt a szabadságot, hogy tegye és engedje, amit csak akar, vagyis ott termeljen és azt, és akkor, és ahogy az neki tetszik - bármilyen körülmények között.

Minden védjog (lásd fent) ezen vállalkozói szabadság akadályoztatása.

- A szabad kereskedelem sem akadályozható - szó szerint SEMMIVEL. Itt is minden védőjog (munkavállalói, környezet- és fogyasztóvédelmi) kereskedelem-korlátozásnak (Handelshemnisse), tehát akadályozásnak számít, az abszolutizált szabad kereskedelem akadályozásának, amit a neoliberális dogmatika szerint le kellene bontani!

- A „szabad tőke”, értsd: pénzforgalom „akadályozása”, ugyanúgy, mint a már említett 3 pontnál, nem megengedhető, értsd: törvényi határozat nem szabad, hogy legyen, ill. a már meglevőket is ki kell venni.

Hayek számára a személyes kényszer eltávolítása elegendő volt a „szabadsághoz”: „Ez az az állapot, amelyben egy ember mások, vagy másvalakik akaratának, tetszőleges kényszerének nincs alávetve...” Hayek: A szabadság alkotmánya, 3. kiadás, Tübingen 1991, 14. o.

b) Igazságosság /2/

Ami a személytelen gazdasági folyamatokból ered, a neoliberális dogmatika szerint per se igazságosnak deklarált – és nem lehet igazságtalan. (Ezután Hayek a szociális igazság tekintetében, egy szinte paranoiás védekező magatartást kreál, lásd ehhez Neoliberalizmus vs. szociális szempont fejezetet).

Vagy más szavakkal: végeredményben mindaz, amit a vállalkozások és a független alkalmazottak is nyereség és bér formájában kivesznek, definíció szerint, „igazságosnak” van minősítve – úgymond „par ordre du mufti”. Miközben a „muftik” Hayek és Friedmann.

A legtöbb más neoliberális is a következő fölfogást képviseli:

„Minden, amit eladni lehet, legitim. Minden, ami a profitot hizlalja, a társadalomnak jó. Így a teljesítmény-igazságosság, az egyetlen igazságosság, ami létezik. Szociális igazságosság, mint elosztási igazságosság, csak piaceredmény után érhető el, miközben állami beavatkozásnak nem szabad megtörténnie, mivel ezzel a piac-elosztás torzulna. Az állam a jogban illetékes, de nem az igazságosságban. Az államnak nincs joga elosztani, ez a piac joga és a piac igazságosan oszt el.” (Nils Heisterhagen, CARTA, A neoliberalizmus elmélete és valósága, 2015.08.22.)

c) Kényszer /3/

Friedrich Hayek kényszer-definíciója: kifejezetten csak olyan emberek közti jelenség, amikor valaki valakit kínnal fenyeget azzal a szándékkal, hogy a fenyegetett személyt biz. cselekvésmódra kényszerítse. Így a kényszert, mint valami rosszat vezeti be, amely az egyes személyt attól tartja vissza, hogy mentális ereje teljes bevetésével a közösség számára a legnagyobb hozzájárulást teljesítse, amire csak képes.

Hayek szerint kényszer akkor nincs, ha valaki egy olyan helyzettel szembesül, amikor egy gyűlölt munkát kell elvállalnia, hogy ne haljon éhen, míg a cselekvések, melyek a személyt ebbe a szituációba hozták, nem azt sugalmazzák, hogy bizonyos dolgokat megtenni hagyjon (Hayek 2011/1960, 203. o.) /Nyakatekert jogász-szöveg, RS18VI22/. Monopolisták akkor is alkalmazhatnak kényszert Hayek szerint, ha valami létszükségletest elrendelnek.

2) Tehát rosszabb, mint ahogy Ön írta: „A tulajdon igazságtalan elosztása”, nemcsak adottként, hanem igazságosként is prezentált, mert ez a /bálványozott/ piacok eredménye, melyet per definitonem igazságosként deklaráltatott.

3) A Makroskop-cikk bírálatát abban látom, hogy ezt ennek a tematikának nem főproblémájaként tárgyalják. Kivéve, ha a könyv egy másik fejezetében (Gazdaságliberalizmus – Neoliberalizmus) meg nem teszik.

Ugyanis a személyes kényszert csak, mint kényszert nevezik meg és ismerik el, míg ez mellett a ténykényszert (Sachzwang) egyszerűen el-definiálják. Így nézve a ténykényszerek per definitionem megtagadtattnak, annak ellenére, hogy az élet kemény valóságában az embereknek, akik létfönntartásukat keresik meg, ténykényszereket diktálnak.

Ezen neoliberális elképzelés szerint a neoliberálisok nem látnak problémát abban, hogy embereket a nevezett ténykényszerekkel arra veszik rá, hogy a legutolsó dreck és kizsákmányoló munkát fölvállalják, mert hiszen megvolt a „szabadságuk” a fölkínált szerződést elutasítani és elfogadására személyesen semmiképp nem kényszerítették. Gondoljuk el ezen ál-érvelés perfiditását és emberalázó mivoltát! Ily módon a neoliberalizmus, per definitionem, azokat a vádakat rázza le, amelyeket maga teremtett.

Igazságtalanság

A „igazságosság” definíciója alapján, ti. minden „igazságos”, amit a „szabad piac” és a jobbítólag beavatkozó „láthatatlan kéz” létrehoz és (állítólag) mindenki megkapja, amit megszolgált, sem uzsora, sem kizsákmányolás, sem bűnösség (a kizsákmányolók és az uzsorások űnössége) vagy igazságtalanság nem lehet.

Ténykényszerek

A kényszer fenti definíciójából következik, hogy ténykényszerek pedig nincsenek: a körülmény, amely nagyon sok embert függőségi bérmunkába hajt, vagyis a körülmény, hogy önmagát és családja megélhetését biztosítania kell, neoliberális perspektívából nincs, mint (tény)kényszer elismerve.

4) Hogy a pénzhatalmasok valóban „szándékos pusztító gazdasági válságokat” rendeznek, kérdés. Tény azonban, hogy a legtöbb dúsgazdag ilyen krízis után – a társadalom költségére – még gazdagabb lett.

4a) Munkanélküliség

Történelmileg igazolt, hogy a neoliberálisok szándékos munkanélküliséget okoztak és okoznak: „sokan soha nem hitték, hogy a monetarizmussal le lehet küzdeni az inflációt. Ám fölismerték, hogy (a monetarizmus) nagyon segíthet a munkanélküliség emelésében. És ez több volt, mint óhaj, hogy a munkásosztályt gyöngíthessék. /.../ Itt -marxista terminológiával kifejezve – a kapitalizmus válságát idézték elő, amely az ipari tartalékhadsereget újra fölállította, hogy a kapitalisták magas profitrealizálását továbbra is biztosítsák” Forrás: Sir Alan Budd, konzervatív jegybankár, „A Bank of England pénzpolitikájának leírása Margret Thatcher alatt”. Kiegészítő információ: Thatcher első kormányzása idején a munkanélküliség 3 millióra emelkedett. Ez 1983-ban 12,5% volt.

- „A vállalkozók és lobbyszövetségeseik amiatt is aggódnak, hogy a szabad munkaerőkínálat tovább apad, ez tendenciózusan magasabb bérekhez vezet, a munkavállalók és a szakszervezetek hatalma erősödhet. -SPON 2018.01.02. Majdnem minden megtalálható a neoliberalimus elemzése írásomban: http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki/Neoliberalismus [1] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...lismus#Freiheit[2] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...eralismus#Zwang[3] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...s#Gerechtigkeit Baráti üdvözlettel: Logos Dipl.-Ing. Maschinenbau (FH), Jahrgang 64

FLASSBECK, FORUM-MAKROÖKONOMIE.DE 2018.06. 12.

PROGRESSOR:

Eine hervorragende Darstellung die den Wunsch nach mehr vom Buch aufkommen lässt.
Also ist klar: Wenn wir mal eine Makroskop-Partei gründen, würden wir sie "Sozialliberale" nennen.
Dann wird für mich eine Frage im Kontext diskussionswürdig: Der einzelne Mensch hat schon genug damit zu schaffen, dass er seine legitimen Rechte gegenüber der Gesellschaft durchsetzen kann. Schon die nationalen Wahlen aus denen in einer Demokratie die legitime nationale Regierung hervorgeht, schaffen da Probleme. Zieht man dann noch eine weitere Ebene darüber ein, die so viel Macht an sich reißt, dass es sich gar nicht mehr lohnt an nationalen Wahlen teilzunehmen, dann entfernt man sich meiner Meinung nach noch weiter vom Prinzip des Liberalismus.
Momentan hat das EU-Parlament kein Recht für Gesetzesinitiativen. Die Leitlinien der Politik werden also im "Hinterzimmer" unter den Staats- und Regierungschefs "ausgemauschelt". Die Freiheit im Sinne des Liberalismus auf Selbstbestimmung wird meiner Meinung nach hier ausgehöhlt.

LOGOS:

Also ist klar: Wenn wir mal eine Makroskop-Partei gründen, würden wir sie "Sozialliberale" nennen.

Einer glaubt bestimmen zu können, wie "wir" die Partei nennen würden. Das ist Hybris.

Aus diesem Grund kategorisch abzulehnen.

Dann wird vom "Prinzip des Liberalismus" geschrieben, ohne zu kären, was denn damit konkret gemeint ist.

Ist dieses Prinzip denn überhaupt so pauschal erstrebenswert?

"Die Freiheit im Sinne des Liberalismus" könnte ein Neoliberaler ebenso bemühen und dabei in Wahrheit Aspekte meinen, die wenig bis gar nichts mit dem üblichen Verständnis von Freiheit zu tun haben.

Imo ist das weitgehend unausgegorenes Wischi-Waschi.

WOLFGANG WALDNER:

Ehrlich gesagt fand ich diesen Text ziemlich misslungen:

Der politische Liberalismus

Eine Kritik des Liberalismus und vor allem des Wirtschaftsliberalismus, den ich lieber Wirtschaftslibertinismus nenne, stelle ich mir wirklich anders vor. Das war ja gar nichts.

Wirtschaftsliberale tun so, als wäre die Aufteilung der Welt an Privateigentümer nicht gewaltsam erfolgt und hätte irgendwie die Zustimmung aller Bürger erhalten. In Wahrheit wird eine kleine Minderheit mit dem goldenen Löffel im Mund in Schlössern und Villen geboren und die Mehrheit im Elend. Nun besitzen die Liberalen die Frechheit, die ungerechte Verteilung des Eigentums, das sie meist von Vorfahren ererbt haben, die es mit Gewalt oder durch Betrug erlangt hatten, einfach als gegeben hinzustellen. Niemand dürfe die Rechtmäßigkeit der Besitzansprüche bezweifeln.

So stehen sich also die Armen, denen nichts gehört, was sie jeden Tag zum Leben brauchen, und die Reichen gegenüber, die mit Gewalt die Armen von allem ausschließen können, was ein Mensch zum Leben benötigt.

Auf der Grundlage können die Armen von den Reichen ausgebeutet werden. Denn die Armen müssen jedem Vertrag zustimmen, nur um ihr nacktes Leben über die nächsten Tage zu retten, damit Frau und Kinder nicht verhungern oder die Wohnung verlieren.

Das nennen die Liberalen nun Freiheit.

Aber damit nicht genug: Die Liberalen inszenieren noch absichtlich verheerende Wirtschaftskrisen mit Hochzinspolitik. So müssen die Armen ihre Arbeit um jeden Preis verkaufen, die Liberalen belügen noch das Publikum und behaupten, überhöhte Löhne und Sozialleistungen wären die Ursache der Krise. Schließlich profitieren die reichen Liberalen noch von den hohen Zinsen, mit denen sie die Krisen inszenieren, und fordern entsprechend hohe Mieten, Pachten und Profite.

Das ist die Freieheit, die sie meinen!

PROGRESSOR:

Lieber Herr Waldner,
bedenken Sie, dass dies nur ein Ausschnitt aus einem Buch war.
Für mich war die Darstellung wichtig, dass Liberalismus nicht gleich Neoliberalismus ist (so wie sich das viele vorstellen) und das Liberalismus absolut mit einer sozialen Marktwirtschaft einhergehen kann.
Das ist doch schon mal was, oder?

WOLFGANG WALDNER: Lieber Progressor,
das hat mich bei der Lektüre gerade verstört: Die haben genau die neoliberalen Argumente für diesen Liberalismus angeführt. Sicher gibt es einen anderen, anständigen Liberalismus, aber der war gerade nicht das Thema.
Ich selber bin höchst liberal, bin also für soziale Marktwirtschaft, Glaubens- und Unglaubensfreiheit, freie Rede und Forschung, Freiheit in Fragen der Sexualität und Lebensführung.
Das war aber das Thema nicht. Sondern der angeblich freie Vertrag zwischen Reichen und Armen, Ausbeutern und Ausgebeuteten.

RAUSCHI:
Eine hervorragende Darstellung die den Wunsch nach mehr vom Buch aufkommen lässt. Na ja, ich habe den Artikel auch gelesen und habe mir bei der Überschrift etwas anderes erwartet. Der Stil ist auch sehr trocken, im Gegensatz zu anderen Büchern von Flassbeck.
Mir macht das ehrlich gesagt keine Lust auf das Buch.
Gruss Rauschi

LOGOS

WALDNER:Wirtschaftsliberale tun so, als wäre die Aufteilung der Welt an Privateigentümer nicht gewaltsam erfolgt und hätte irgendwie die Zustimmung aller Bürger erhalten. In Wahrheit wird eine kleine Minderheit mit dem goldenen Löffel im Mund in Schlössern und Villen geboren und die Mehrheit im Elend. Nun besitzen die Liberalen die Frechheit, die ungerechte Verteilung des Eigentums, das sie meist von Vorfahren ererbt haben, die es mit Gewalt oder durch Betrug erlangt hatten, einfach als gegeben hinzustellen. Niemand dürfe die Rechtmäßigkeit der Besitzansprüche bezweifeln.

Nahezu vollständige Zustimmung - nur zwei kleine Einschränkungen unter den Punkten 2 und 4:

1) Die pervertierte Vorstellung von Freiheit und Zwang geht auf Hayek und dessen begrifflicher Umdeutung (Prof. Rainer Mausfeld nennt die das "Falschwörterbuch des Neoliberalismus) zurück. Diese muss erst entlarvt werden, um die Perfidität und Täuschung/Vernebelung zu erkennen:

a) "Freiheit" [1]

ist in der neoliberalen Ideologie ein Begriff sowohl mit totalem Absolutheitsanspruch wie auch vorrangigem Prioritätsanspruch, der in erster Linie den Wünsche der Reichen und Vermögenden - sowohl bezogen auf die "freien Märkte", das sog. "freie Unternehmertum", den sog. "freien Kapitalverkehr" als auch den sog. "freien Handel". D.h.

- "die Märkte" sollen buchstäblich und im wahrsten Sinne des Wortes durch nichts behindert werden - auch keine Arbeitnehmer- und/oder Umweltschutzrechte,

- der Konzern/Unternehmer soll die „Freiheit“, besitzen, tun und lassen können wie es ihm beliebt, d.h. zu produzieren wo, wann, wie, auf welche Art und unter welchen Umständen auch immer. Jegliche Schutzrechte (s.o.) stellen eine "Behinderung" dieser "unternehmerischen Freiheit" dar.

- Auch der "freie Handel" soll durch sprichwörtlich NICHTS behindert werden. Auch hier stellen jegliche Schutzrechte, sei es Arbeitnehmer-, Umwelt- oder Verbraucherschutzrechte, "Handelshemmnisse", also "Behinderungen" des verabsolutierten "freien Handels", dar, die es gemäß neoliberaler Dogmatik abzubauen gilt!

- der "freie Kapital- sprich Geldverkehr": ebenso wie schon bei den drei vorgenannten Punkten soll es keinerlei "Behinderungen", sprich gesetzliche Bestimmungen, geben bzw. bestehende abgebaut werden.

Die Abwesenheit persönlichen Zwangs war für Hayek hinreichend für "Freiheit":

„Dieser Zustand, in dem ein Mensch nicht dem willkürlichen Zwang durch den Willen eines anderen oder anderer unterworfen ist …“

-Hayek, Die Verfassung der Freiheit, 3. Aufl., Tübingen 1991, S. 14,

b) Gerechtigkeit [2]

Was dem impersonalen gesellschaftlichen Wirtschaftsprozess entspringt wird gemäß neoliberaler Dogmatik als per se gerecht deklariert - und kann nicht ungerecht sein (infolge dessen hegte Hayek eine fast paranoid anmutenden Abwehrhaltung in Bezug auf soziale Gerechtigkeit - siehe dazu Kapitel Neoliberalismus versus soziale Aspekte)

Oder mit anderen Worten:

Das Ergebnis dessen, was der freie Markt sowohl für die Unternehmen wie auch für die abhängig Beschäftigten an Gewinn oder Lohn hervorbringt, wird definitorisch als “gerecht” festgelegt - sozusagen “par ordre du mufti”. Wobei Hayek und Friedman die “Muftis” sind.

Die meisten heutigen Neoliberalen vertreten somit folgende Gerechtigkeitsauffassung:

Alles, was sich verkauft, hat seine Legitimation. Alles, was den Profit fördert, dient der Gesellschaft. Sodann ist Leistungsgerechtigkeit die einzige Gerechtigkeit, die es gibt. Soziale Gerechtigkeit als Verteilungsgerechtigkeit kann nur durch ein Marktergebnis gerecht erzeugt werden und dabei darf es zu keiner Intervention des Staates kommen, da das das Verteilungsprozedere des Marktes verzerrt. Der Staat ist für das Recht zuständig, aber nicht für die Gerechtigkeit. Der Staat hat kein Recht zur Verteilung, sondern der Markt verteilt und der Markt verteilt gerecht.“

– Nils Heisterhagen, CARTA, "Theorie und Wirklichkeit des Neoliberalismus", 22.8.2015

c) Zwang [3]

Friedrich Hayek definiert Zwang ausdrücklich nur als Phänomen unter Menschen als Androhung, jemandem Leid zuzufügen mit der Absicht, eine gewisse Handlungsweise der gezwungenen Person herbeizuführen. Dabei begründet er Zwang deswegen als etwas Schlechtes, weil es eine Person davon abhält, seine mentalen Kräfte voll zu nutzen und damit den größten Beitrag zur Gemeinschaft zu leisten, zu der sie fähig ist.

Nach Hayek liegt dann kein Zwang vor, wenn jemand sich einer Situation gegenüber sieht, in der er einen gehassten Job annehmen muss, um nicht zu verhungern, solange die Handlungen, die die Person in diese Situation brachten, nicht darauf zielten, sie bestimmte Dinge tun zu lassen (Hayek 2011/1960, S. 204). Monopolisten können gemäß Hayek außerdem nur dann Zwang ausüben, wenn sie über Etwas verfügen, das überlebenswichtig ist (Hayek 2011/1960, S. 203).

2) Es ist also noch schlimmer, als Sie geschrieben haben:

"ungerechte Verteilung des Eigentums" wird nicht nur als "gegeben", sondern als "gerecht" dargestellt, "weil" es das Ergebnis der [vergötzten] "Märkte" ist, welche per Definition als gerechtigt deklariert werden.

3) Die Kritik des makroskop-Artikels, vorbehaltlich dessen, dass Folgendes nicht in einem anderen Kapitel "wirtschaftlicher Liberalismus (aka Neoliberalismus)" des Buch erscheint, sehe ich darin, dass dort nicht das Hauptproblem dieser Thematik klar angesprochen wird:

Dass nämlich nur persönlicher Zwang (s.o) als Zwang benannt und anerkannt wird und Sachzwänge schlicht wegdefiniert werden. In sofern werden Sachzwänge per Definition geleugnet, obwohl in der harten Wirklichkeit das Leben der meisten Menschen durch Sachzwänge, den eigenen Lebensunterhalt bestreiten zu müssen, diktiert wird.

Nach dieser neoliberalen Vorstellung sehen Neoliberale kein Problem darin, dass Menschen aufgrund vorgenannter Sachzwänge mitunter genötigt werden, auch den allerletzten Drecks- und Ausbeuterjob anzunehmen, weil sie ja "die Freiheit" besaß, den angebotenen Arbeitsvertrag/Lob auszuschlagen und sie keiner persönlich zu deren Annahme gezwungen hat. Man mache sich die Perfidität und Menschenverachtung dieser Pseudoargumentation klar: Auf dieser Weise entledigt sich der Neoliberalismus per Definition genau der Vorwürfe, deren Ursachen er selbst geschaffen hat:

Ungerechtigkeit

Aufgrund der “Gerechtigkeits”-Definition, dass nämlich automatisch alles gerecht ist, dass der “freie Markt” und die korrigierend eingreifende “unsichtare Hand” hervorbringt und somit jeder [angeblich!] das erhält, was er verdient, kann es weder Wucher noch Ausbeutung, Schuld (der Ausbeuter und Wucherer) oder Ungerechtigkeit geben.

Sachzwang

Ebenso folgt aus der vorgenannten Definition von Zwang, dass es keine Sachzwänge gibt: Der Umstand, der sehr viele Menschen in die abhängige Lohnarbeit treibt, nämlich der Umstand, den Lebensunterhalt oder den der Familie bestreiten zu müssen, wird aus neoliberaler Perspektive nicht als [Sach-]Zwang anerkannt.

4) Ob die Geldmächtigen tatsächlich "absichtlich verheerende Wirtschaftskrisen" inszenieren sei mal dahingestellt: Fakt aber ist, dass die allermeisten Extremreichen auf Kosten der Gesellschaft noch reicher aus den Krisen hervorgegangen sind.

4a) Arbeitslosigkeit

Was aber historisch gesichert ist, dass Neoliberale absichtlich Arbeitslosigkeit herbeiführ[t]en:

„Viele „haben nie (…) geglaubt, dass man mit Monetarismus die Inflation bekämpfen kann. Allerdings erkannten sie, dass [der Monetarismus] sehr hilfreich dabei sein kann, die Arbeitslosigkeit zu erhöhen. Und die Erhöhung der Arbeitslosigkeit war mehr als wünschenswert, um die Arbeiterklasse insgesamt zu schwächen. […] Hier wurde – in marxistischer Terminologie ausgedrückt – eine Krise des Kapitalismus herbeigeführt, die die industrielle Reservearmee wiederherstellte, und die es den Kapitalisten fortan erlaubte, hohe Profite zu realisieren.“

– Sir Alan Budd, konservative Notenbanker, Beschreibung der Geldpolitik der Bank of England unter Margret Thatcher (The New Statesman, 13. Januar 2003, S. 21) [159] Ergänzende Information: In Thatchers erster Legislaturperiode kletterte die Arbeitslosenquote auf drei Millionen. Das waren rund 12,5 Prozent im Jahr 1983

„Die Unternehmen und ihre Lobbyverbände sorgen sich auch deshalb, weil eine weitere Verknappung des Angebots freier Arbeitskräfte tendenziell zu höheren Löhnen führen und die Macht von Arbeitnehmern und Gewerkschaften stärken könnte.“

– SPON, 02.01.2018

Steht fast alles in meiner Analyse des Neoliberalismus: http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki/Neoliberalismus

[1] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...lismus#Freiheit

[2] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...eralismus#Zwang

[3] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...s#Gerechtigkeit

mit freundlichem Gruß

Logos

Dipl.-Ing. Maschinenbau (FH), Jahrgang 64