Egy másik társadalom

BÚCSÚ A MONETOCÉNTŐL

241

Hová igyekszünk? A jövő társadalma szabad, önrendelkező emberek társadalma. Olyan embereké, akik az élet apró dolgainak örülnek, ezekből értelmet merítenek. Legyenek bár új, ismeretlen élmények vadászai, vagy hozzátartozóik, barátaik és a rászorulók pásztorai, vagy mint kritikusok, akik a társadalmat át- és tovább gondolják. Ha kertünket műveljük, projektet igazgatunk, embertársainkat biztatjuk és derűre hangoljuk, lelkünket és testünket gondozzuk – az élet több méltóságot, több szabadságot, több kibontakozást kínál, mint ma. Felelősségteljes emberek élete ez, akik valódi igényeiket meg tudják különböztetni a bebeszéltektől és mindezt úgy, hogy nem a jövő generációk életalapjait élik föl. Az orvoslás jobb lett, a várható életkor emelkedik (Újabb 70 békeév hullik az ölünkbe?RS18XII26), a városok mérgező közlekedése egy hangtalan siklásba ment át. Több növény, több zöld, több nyugalom; csend és elmélyülés költözött be ebbe a világba, míg a háttérben fáradhatatlan gépek gyarapítják a közjót. A munkavilág hektikáját és stresszét a gépek halk zümmögése váltotta föl. Hogy valósulhatott ez, vagy csak ennek egy fontos része, meg?

242

Emlékezzünk a nyugtalan időre, 2018-ban. Egyrészt reménykeltő volt, hogy az emberek a digitalizáció haladó államaiban egyre kevésbé csak pénzért fognak dolgozni. A folyamat, mely No.-ban 82 órás munkahéttel kezdődött, és ma 37,5-nél tart, tovább halad és egyre több ember szabadul meg attól, hogy egzisztenciális függőségből, félelemből, zsarolhatóságból kifolyólag unalmas és lealacsonyító munkákat végezni kényszerüljön. Már akkor a művelődés és a kibontakozás lehetőségei szinte határtalanok voltak és a fölvilágosodás úttörőinek a legmerészebb álmait is messze fölülmúlták.

Másfelől, 2018-ban, egy soha nem látott fenyegetés érte az emberiséget! Ez a spirál lefelé vitt: el az önjogtól és az autonómiától, mely a késői XX. sz. vívmánya volt, egy olyan társadalom felé, ahol az emberek viselkedése manipulativan irányított lett, egy fejlődés, mely a vágyakat fölszította a reflektált ítélőerő kárára; egy idomítás, mely a kulturális, etikai és politikai képességeket visszanyeste. És a végén arra vette rá az embereket, hogy olvadjanak egybe a gépekkel, csipeket ültessenek testükbe, míg minden emberi fölöslegessé vált, a humánum elhalt és beköszöntött a „szingularitás”, a gépek diktatúrája. Az emberiség álma és rémálma 2018-ban még egymás mellett állt. De nem így volt ez már az 1. és a 2. ipari forradalomnál is? A munkások sorsa szörnyű volt, de a kapitalisták ebben nem láttak problémát. Maga Marx is azt hitte, ez így megy tovább – a teljes tömegnyomorig. Gondoljunk a taylorizmus cinikus emberképére, mely semmi mást nem látott előre 243

a 2. ipari forradalomban a munkásoknak, mint egyszerű mozdulatokat a szalagon, egyre gyorsulóbb ütemben. Változna ezen valaha is valami? A XX. sz. elején a legtöbb közgazdász nem látott szabadulást. Gondoljunk a sztálinizmus szívóerejére is, kevésbé cinikus emberképpel, mely magát látta a történelem céljának. Miért lenne tehát a „digitális taylorizmus” az ember degradálásával adataira és hatékony kizsákmányolására a történelem vége és nem egy javítható átmeneti idő az új technológiákkal való bánásmóddal? Több jel mutat arra, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt a Szilikonvölgyben megjósolják. Egyszerre három nagy krízis rajzolódik ki a horizonton. Ezek annyira megrázzák a világot, hogy az eddigi szokványos gazdálkodási mód nem mehet tovább. Az első válság a konzúmkrízis. Ahol ma és a jövőben a gazdaság produktivitását digitális racionalizálással és logisztikus optimalizálással emelik, sokkal több ember veszíti el foglalkozását, mint amennyi új foglalkozás jön létre. A vásárlóerő csökken, és ahol a fogyasztást fölfűtik, az ügyfelek szisztematikus lenyúlásával, nem lesz növekedés, hanem csak egy átrendeződés a kicsiktől a nagyokra. Sem a termelésnyereség, sem a nagyok fogyasztásnyeresége nem emeli a vásárlóerőt. Így a digitalizálás is azt a fejlődést követi, ami már a 70-es években beindult és most csak gyorsul: a gazdaság szisztematikus hatékonyságnövelését - a kereslet belső piaci

244

áttörése nélkül. Amit az export, az eladósodás és a pénzkapitalizmus sokáig leplezhetett, most nyilvánvaló válásával fenyeget: ez a mi gazdaságunk nem vezet tovább reális növekedéshez. A GAFÁk óriási nyereségei már most alig használnak az USA népgazdaságának. Ha a mesterséges intelligencián alapuló jövőbeni üzleti modellek - pl. az önvezető autók – piacképesek lesznek, akkor ez a vegetáló US-autóiparnak megadja a kegyelemdöfést. Ugyanez érvényes a technika számos más diszrupciójára. Mielőtt a helyzet olyan országokban is, mint No., drámaivá válna, az lesz az USÁban. Jelenségek, mint D. Trump, előre jelzik a nagy földrengést. A Silicon Valley technikai utópiái nem a légüres térben burjánzanak. Ha népgazdasági problémát vagy katasztrófát okoznak, nem fognak sem lineárisan, sem meredeken tovább menni. Pontosan ez a motivációjuk a high-tech-konszerneknek, mikor az alapjövedelmet emlegetik. Ám ez meg fogja oldani problémájukat? A legerősebb érv a szép új világ ellen, hogy gazdaságilag, ahogy ígérik, vélhetőleg nem fog működni. Egyrészt sok üzleti modell nem több puszta bejelentésnél. A kocsiközvetítő Uber évente egy mrd US-$ veszteséget termel anélkül, hogy ez nagy befektetőit (Szaudi A., Goldman Sachs), akik nyilván a világot naponta kissé jobbá akarják tenni, egy cseppet is nyugtalanítaná. Az Uber értéke számukra nem a mérleg, sem a befektetett 60 mrd $, hanem a spekulánsok reménye.

245

És ezzel az Uber a digitális gazdaságban nincs egyedül. A számos digitális konszern a „Vision Fonds” és más Venture Capital Fonds álmaiból hízik, melyek ígéreteiben hisznek. Sem az Airbnb, Wimdu vagy más mértéktelenül fölfújt E-Learning területei rentábilis üzleti modellekkel alig kecsegtetnek. Ha gazdasági buborékok úgy keletkeznek, hogy túlzott befektetések könnyen hozzáférhető hiteleket kínálnak, melyeket vissza nem fizetnek – így követheti a 2007-2009-es pénzügyi világkrízist már hamarosan egy óriási digitális krízis. Ezért fontos, hogy olyan államok, mint No., ne tegyék ki magukat túlzottan a digitális konzúmcikk-gazdaság függésének, különösen, ha mindenki nyereségorientált szolgáltató teljesítményeiről van szó. A jövőben is a német gazdaság erejét a legjobb fűrészgépek, csavarok, ipartextíliák, guruló kofferek gyártása adja. A Szilikonvölgy előrejelzett útja a teljes technoszférába már puszta gazdasági okokból sem lehet egyenesen fölfelé ívelő. Meg lehet kísérelni a lakosság kétharmadát virtuális szórakoztatással megnyugtatni, hogy biztosítsák a szociális békét, ám ha ez sikerülne is, ez nem generálna akkora vásárlóerőt, hogy a sok száz milliárd mesterséges intelligenciába beinvesztált pénzt rentábilissé tegye. A digitális gazdaság, különösen ahol rá van utalva a fogyasztókra, nagyon sebezhető. A jövőben csak nagyon kevesen keresnek elég pénzt, hogy a rendszert az eddigi módon életben tartsák. Épp ez lehet annak az oka, hogy a régi rendszer profitőrjei a fejlett ipari államokban a tömeges munkanélküliség veszélyét lekicsinyeljék. Világos kell, hogy 246

legyen, hogy ez az út így tovább nem járható, ezért óhatatlanul alapvető alternatívák keresése felé fordul a figyelem. Nem így a nagy német gazdasági szövetségeknél, melyek továbbra is a homokba dugják fejüket.

Ezzel a 2. krízisnél tartunk. Sokakra a jövőben is, mint fogyasztókra szükség lesz, de csak mint fogyasztókra. Az izraeli történész Yuval Noah Harari Homo deus c. könyvében azt bizonygatja, hogy a fölvilágosodás szabad emberképe csak akkor valósulhat meg, ha ebből katonai és gazdasági profit származhat. Amikor a sorkatonaságot fölváltotta a zsoldos-sereg, és az emberekre a gyárakban volt szükség, jogokat adtak nekik és individuummá kiáltották ki őket, mert mint olyanokra volt szükség. Ezt a tézist nem kell hűen követni. A korai XIX. sz. gyáraiban épp nem individuumokra volt szükség és az emberi jogok kinyilvánítása nem kizárólag az egyenruhás polgárok motivációját segítette. Ám Hararinak nincs-e legalább annyiban igaza, hogy a morál és a kapitalista gazdaság a liberalizmusban időszakos szövetségre léptek és ez a jövőben nem föltétlen meghosszabbítandó? „Ha a tömegek elveszítik gazdasági jelentőségüket, és az emberi jogokra és a szabadságra bármennyire is morálisan jogosak, vajon ehhez elegendők lesznek-e pusztán a morális érvek? Az elitek és a kormányok minden embert értéknek tekintenek akkor is, ha ez gazdaságilag nem kifizetődő? ...Az embereket az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik gazdasági értéküket,

247

mert az intelligencia a tudattól leválik?” (90). Aki a Silicon Valley emberképét megnézi, amely az embert adatok konglomerátumának tartja, egy hiányos szgépnek, mely a digitális technikához való kapcsolódást keresi, mely ember-mivoltától megfosztja, akkor Harari aggodalmaiban gyorsan osztozik. Aki az adatokba gyűjtött emberi élettel kereskedik, és a politikát szociáltechnikákkal szeretné helyettesíteni, e közben mosolyogva állítja, hogy a világot jobbá teszi, annál a szabadság és az emberi jogok tekintetében nem sok jóra számíthatunk. Nagyon is lehetséges tehát, hogy Hararinak igaza van. Egy öreg társadalom – amely az 1. ipari forradalomkor született – egy liezon a liberál-kapitalista gazdaság és a fölvilágosodás szabad alapelvei között a végére ér, mert alapja, a polgári munka- és teljesítménytársadalom, eltűnik. A tézis, amit már ebben a könyvben leírtunk, megerősítést kap. De mi jön azután? Konzúmkrízis és Harari-krízis – nevezzük így – nem kis irritációk a „továbbra is így” útján. Ezek durva törések vagy az emberképünkben, vagy a gazdasági rendszerünkben. A helyzetet csak akkor fogjuk föl igazán, ha fölismerjük, hogy egy ilyen döntés előtt állunk. A Szilikonvölgy hiperkapitalizmusa nem képes úgy tovább működni, mint eddig, miközben a fölvilágosodás értékeit megóvni próbálja - hacsak nem egy álarcosbált akar rendezni. A fölemelkedő fölszabadító vonal (az út a bérrabszolgaságtól az önrendelkező emberig) vagy a lefelé tartó jogfosztás vonala (az emberi ítéleterő lassú helyettesítése programkódokkal) nem mehetnek határtalanul egymással szembe anélkül, hogy a rendszer föl ne robbanna.Ezeket a turbulenciákat a harmadik, az ökológiai krízis, csak tovább erősíti, mely 248

összkiterjedésében az előző kettőt fölülmúlja. Egyre globálisabb gazdasági modellünk 2018-ban is még egy végtelen növekedésre van beállítva, további kíméletlen forráskizsákmányolással és a klíma megterhelésével. Hogy így nem szabad tovább folytatnunk, ezt alapjában véve mindenki tudja, csak a hétköznapokban ezt valahogy nem hisszük el, legalábbis semmi komoly konzekvenciát nem vonunk le belőle. A kapitalizmusnak, így mondják, növekednie kell. Ha ez így van, még ebben az évszázadban a Földet lakhatatlanná teszi. Az emberek egynegyede a fejlett ipari országokban a világ tartalékainak háromnegyedét fogyasztják és ezeknek a forrásoknak a legtöbbje véges. Így nézve a digitalizálás egy áldatlan folyamatot erősít. A digitális technika óriási energiákat fogyaszt. Csupán a kriptovaluta bitcoin annyi áramot fogyaszt, mint egész Dánia (91). A Google, FB és co. mindent tudnak, csak a klímaváltozást megakadályozni nem, az éhínséget leküzdeni vagy a természeti kincseket és az ivóvizet szaporítani nem. Még a növekedési spirálból sem tudunk kitörni. Ha a Google energiafogyasztását hatékonnyá is tenné, a növekedő digitális technika energiaéhségéhez viszonyítva ez édeskevés. Így növeli a digitális technika a forráskizsákmányolást és a klímaváltozás veszélyét. A három krízisben az a kényes, hogy egyszerre nem leküzdhetők. Ha igaz, hogy a növekvő produktivitással szemben csekély a fogyasztás, a megoldás a több fogyasztás lenne.

249

Így a közgazdász Heiner Flassbeck a bérek erős növelését javasolja, és azután minden megoldódik. Csak hogy a tegnap receptjei nem oldják meg a jövő problémáit. Ezek elfedik a munka- és teljesítménytársadalom fenyegető átalakulását, amit szívesen bagatellizálnak, mert nem illik a sémájukba. És azt a konzúm-ideológiát védik, amit mi sürgősen meg akarunk haladni. Mint láttuk, épp a hiperkonzumizmus vezet a gazdag országokban a gyengülő állampolgári mentalitáshoz, „türelmetlen és lusta” fogyasztókat nevel és hozza közelebb az ökológiai katasztrófát! Más szóval: a fogyasztásválság megoldásához az ökoválság erős tudatosítására van szükség. Ilyen monumentális kihívásokkal szemben nem cinikus, mikor a Szilikonvölgyben oly kedves Stanford University-mottót idézik: „Every problem is an opportunity. The bigger the problem, the bigger the opportunity.”? Minden korszakváltásnál nagy zavargások fenyegetnek és a már tomboló zavargások fölerősödnek. Ha a fal repedezik, a törmelék minden felé repül. Ezek különböző formában törnek a felszínre: milliók vesztik el életterületüket a klímaváltozástól, óriási migrációs tömegek indulnak meg, elvakult nacionalisták, szeparatizmus, protekcionizmus, pártcsömör, düh és gyűlölet az interneten, összeesküvés-elméletek, félkatonai szervezetek lincselésre készen (az USÁban, de talán másutt is.) A helyzet nagy fordulatot jelez előre, de miért is ne? Az 1. és a 2. ipari forradalom szintén gyökeresen változtatta meg a társadalmat, kezdve a proletáriátus születésétől, a munkásmozgalmakon át a nők szavazati jogáig. Hogy a jövő társadalma jobb, vagy rosszabb lesz, még nem dőlt el. Visszaesés a barbárkorba

250

mindenkor lehetséges, nagy népvezérek föllépésével. Mások Kína felé kacsingatnak, ahol a digitális kontrollkapitalizmus egyre erősebb és gazdaságilag sikeresebb. Ez lenne az utunk Európában is, különben elveszítjük a versenyt? Ám hogy az egyre jobban elszabaduló kapitalizmus, mely a XXI. században billiókat fektet be üzleti modellekbe, melyek szabadságunkat veszélyeztetik és a környezetet rombolják, nem jó, ez ma széleskörű konszenzus. Nemcsak az elégedetlenek és a munkanélküliek pincéiben, a szegény poéták és a balos értelmiségiek padlásszobáiban, hanem a konszernvezetők és „döntéshozók” emeleti irodáiban is nő a kellemetlen érzés. Az US- nagybefektető, George Soros számára a Google és az FB monopolisták, aki „a mániát táplálják, a független gondolkodást fenyegetik és diktátoroknak államilag pénzelt megfigyelést tesznek lehetővé.” A nyílt társadalom válságban van, a demokrácia veszélyben, a civilizáció túlélése a tét. (93) Az US-filozófus, John Rowls szerint a liberálisok krédója, hogy az egyenlőtlenség csak azzal igazolható, hogy ez által a gyengék még a legnagyobb előnyt élvezhetik. Ezt senki sem fogja a GAFA-król, a globális pénzpiac profitőrjeiről, az egyre őrültebb fizetéseket bezsebelő futballistákról mondani. Ha az Oxfam fölmérése szerint a világ 62 leggazdagabb embere annyival rendelkezik, mint 3,6 mrd szegény, akkor a globális kapitalizmus nem a lehető világok legjobbika, hanem a lejtőn egyre gyorsabban lecsúszó világ. 251

Semmilyen önkorrekciós mechanizmus, egy nemzeti kormány sem képes ezt megállítani. Ám a kiüresedő kapitalizmus, ahogy azt mi ismerjük, nem forradalmak útján, zászlókkal, barrikádokon fog megdőlni. Ha összeomlik, akkor egy technikai forradalom révén, mely alapjaitól fosztja meg és jó idéák által, melyek ellentmondásaiból fakadnak. De mi fogja ezt követni? A baloldal csupa olyan szövegeket publikál, melyek Karl Marx próféciájával vannak tele. A kapitalizmus rövidesen összeomlik, nem a korábbi proletár forradalom víziója által, hanem a Tőke 3. kötete szerint: a kapitalista gazdaság profitrátája annál jobban zuhan, minél hatékonyabb a termelés és az valamikor kiváltja a rendszerkrízist. A pénztőke bármennyire is fektet be a Szilikonvölgybe, ennek áttörő hatása a konzúmgazdaságra nem lesz. Minél jobban technicizált a digitális gazdaság, a termékei annál olcsóbbak lesznek és a végén elolvad a nyereség. Ha a védőkerítéseket, amiket a digitális gazdaság nagy monopolistái fölhúztak, ledöntenék, ez már ma bekövetkezne. Mért nem lehetnének a szociális hálózatok, a keresőgépek, a nyelvasszisztensek, a dolgok internete közös tulajdon? Minél több tudást demokratizálunk, annál kevesebbre lesz a kapitalizmusnak szüksége, hogy nyereséges modelleket futtassanak. Tudás és kommunikáció, már Marx követelte így 1858-ban, nem csak a tőke „eszköze” kell, hogy legyen, hanem mindenkié. És ha így történik, ezzel a kapitalizmust „röpítik a levegőbe”. (94) Ám ez nem olyan logikus és biztos, mint sokan hiszik. Mert ha a Szilikonvölgy-buborék, mely gyors iramban növekszik, ki is

252

pukkan, először nem más, mint egy kipukkant buborék, a kapitalizmus sok buboréka közül. A profitráta esése ellen a kapitalisták mindig is nagyon kreatívan tudtak tenni, piacok globalizálásával, háborúkkal, valós pénz és fiktív tőke merész szaporításával. A második kérdés, egy krach esetén ki vegye kézbe az irányítást, hogy a kapitalizmus üzleti modelljeit közjó-modellekké alakítsa? A „proletáriátus” nyilván nem. Tehát az US-kormány és az EU? Nem valószínű. Művelt középréteg föllázadása? Igen, talán. De milyen optimális rendszert állítsanak föl? Egy szocializmust? Ahogy a történelem tanítja, minden szocializmus tiszta formában vagy egy állami diktatúrához vagy egy anarchiába vezet, aminek végén ismét csak az erősebbek és a kíméletlenebbek kerülnek, mint oligarchák hatalomra. A realisztikus út nem a kapitalizmus eltörlése. Ehhez nem áll egy „forradalmi szubjektum” rendelkezésre és a gazdaság számára egy szocializmus-kékmásolat sem lehet alternatíva. 1883/84-ben Otto von Bismarck szociális törvényhozásával az 1. ipari forradalom hátrányait enyhítette és a Manchester-kapitalizmust valamelyest megszelídítette. A harmincas években a „Freiburger Schule” gondolkodói szocialista elemeket építettek be a kapitalizmusba, hogy azt vonzóbbá és állandóvá tegyék a kommunizmussal való versenyben – 253

ez volt a szociális piacgazdaság születése. Koncepcióik civilizálták a 2. ipari forradalmat és megteremtették a sikeres német gazdaság alapjait 1948 után. A 4. ipari forradalom kapujában ismét szembesülünk a kérdéssel, amennyiben megváltozott gazdasági feltételeknél egy új rendet és egyensúlyt kell előállítani, tehát egy új társadalmi szerződést kell megkötni. Ismét több szocializmust kell a kapitalizmusba beépíteni, hogy Bismarck és a Freiburger Schule fölfelé ívelő vonalát tovább vigyük, vagy pedig egy hatalmas gazdasági és társadalmi összeomlást kockáztatunk meg. A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése lenne ehhez az első lépés, ha balos kritikusok, mint pl. Matthias Greffrat publicista ebben sajnos még mindig olyan kísérletet látnak, amelyben gazdaságilag fölösleges emberek „alamizsna-elfogadók méltóságát” biztosítják. (95) Egy ilyen balos régi védőreflex eléggé gyengén hathat. Ui. valójában egy megfelelően magas alapjövedelem sok millió embert szabadít meg azon társadalom játékszabályaitól, mely gazdaságát „teljesítménytársadalomnak” álcázza és tagjait pszichológiailag arra kényszeríti, hogy ehhez a rendhez igazodjanak. Az FNA több szabadság szocializmus révén. Bevezetésekor sok ember arra fókuszálna, hogyan és kinek dolgozik. A jövő egy vadászok, pásztorok, kritikusok társadalmába való beszállás lenne. Ahogy a XIX. sz. munkásmozgalma, a XXI. sz. nem-munkásmozgalmának is vissza kell nyernie a humanitást, amely a gazdaság gátlástalan efficiencia-törekvésével sokat veszített és még többet fog veszíteni. Természetesen az alapjövedelem nem a megoldás, csak egy első lépés a jövő fenntartható piacgazdasága felé vezető úton.

254

Egy másik oktatási rendszer épp úgy szükséges, mint a digitális gazdaság civilizálása, mely hosszú távon az embert kell, hogy szolgálja és nem fordítva. Ha a perpetuum mobilé-kapitalizmus illúziója elillan, világos lesz, hogy a termelékenység növelése a gazdaságnak és a társadalomnak nem sokat használ, ha nem változik meg sok más dolog is. A digitális technikával és az üzleti modellekkel való bánásmód tudatos változtatása sokkal könnyebben elképzelhető, mint sok pesszimista hiszi, akik foglyul estek a Szilikonvölgy determinációs meséinek. Ki mondhatja, hogy a technika diktatúrájába vezető predesztinációs tézis hamarosan nem olyan idétlennek tűnik, mint amilyen? Nézzük csak meg, hogy olyan országokban, mint No., milyen szemléletváltások voltak lehetségesek. No.-ban az ötvenes évektől máig mennyire megváltozott a tudat és a világnézet. A nadrágtartók, a Heinz-Erhardt-viccek, a hivatali frajlejnek és a hosszú munkaidők kora a mai fiataloknak úgy tűnik, mint egy mese Asterix idejéből; a hetvenes és nyolcvanas évek hasonlóan. Miért ne folytatódnának a szemléletváltozások a következő évtizedekben is tovább? Ki érezte a hatvanas években, hogy a környezetet meg kell óvni? És ki nem érez így ma - kivéve talán a nagy felelősöket? Ahogy a környezetvédelemnek szüksége volt a bio- és ökomozgalmakra, úgy van szüksége a technikával való bánásmódnak ma is egy mozgalomra, mely a humánus technológiáért és a humánus technológia-bevetésért harcol. Nyilván ennyi nem elég. Társadalmi törések kiváltásához katasztrófák szükségeltetnek –

254

ezek közelednek, elsősorban a tömeges munkanélküliség. Ez a letargikus politikát jobb belátásra, majd cselekvésre fogja bírni. Ha az ínség és a média dühe elég nagy, világos lesz, hogy az üzleti modellek, melyek sokaknak alternatíva nélkülieknek tűnnek, mégis másokra válthatók. Akkor kiderül, hogy az internettel, az adatokkal, a mesterséges intelligenciával sok minden mást is lehet tenni, nem csak egyet. Az állam rákényszerül sokkal aktívabban föllépni, szabályozni, helyesen ösztönözni és a szociális államot teljesen átépíteni. Mikor a klasszikus munka- és teljesítménytársadalom egy új társadalomba megy át, az állam nem hagyhatja polgárait teljes tanácstalanságban. Ezzel 2018 és a következő évek politikai föladatai teljesen világosak. A politika ki kell, hogy törjön törpévé zsugorodásából, „pragmatikus szendergéséből”, föl kell hogy ébredjen és a dolgokat ismét ellenőrzése alá kell, hogy vonja, melyeket eddig szabadjára engedett. Az ún. szabadpiac nem szabályozza önmagát, és az internetgazdaság a billiós értékű monopolisták miatt amúgy sem szabad. A politikusok meg kell, hogy mutassák, mekkora érték számukra a fölvilágosodás emberképe és minden polgár joga az információs önrendelkezésre, melyet biztosan meg kell védeni. Mert a rend- és az alkotmányvédők szemei előtt szinte észrevétlenül beindult egy techno-utópia a Szilikonvölgyben, mely már egyszer a kommunizmust morálisan tönkre tette. A világot jobbá tenni akaró szolúcionista ígéretek oda vezethetnek, hogy egy ellenőrizetlen hatalomapparátus épül föl, mely mindent ellenőriz. Ez ellen védekeznünk kell. Politikusaink és alkotmányvédőink egy olyan emberképet kell, hogy megóvjanak, mely a viselkedést nem algoritmusokra, az életet nem adatföldolgozásra redukálja.

256

Ez a szabadságharc nem vasárnapi beszédekben fog eldőlni, hanem gazdasági szabályozásokkal és befektetésekkel, melyek más ideológiai módon bánnak az emberekkel. A holdkórosság és a kényszerített együttfutás ideje lejárt. Az internet egy politikusnak sem új terület már. Olyanok, mint Mark Zuckerberg, aki privát életét Palo Alto-ban egy tűzfal mögé, hozzávásárolt telkekre és házakba rejti, tudják, mit tesznek, ellentétben azokkal, akik a határtalan adatátvitel értékéről szóló dicshimnuszukat elhiszik.

Ám hogyan lehet a digitális kapitalizmust civilizálni konkrétan? Ha Scott Galloway US közgazdászt követnénk, nincs más, mint a Google, FB, Amazon és Apple szétverése és ismét a valódi verseny helyreállítása. Lehetséges, hogy az USA-kormány belátható időn belül él ezzel az eszközzel. Nem az első eset lenne. Ám változtatna-e lényegesen a problémán, ha egy FB helyett négy, egy Google helyett három lenne? Az üzleti modellek továbbra is érintetlenek maradnának, ahogy az üzleti praktikák és az ideológiák is. Ha a Szilikonvölgyben más hatalomelosztás is lenne, a veszély maradna, hogy szolúcionista megoldások és programkódok bénítják meg életünket, akadályozzák fejlődésünket és eltörlik a demokráciát.

A digitális jövő alapvető kérdése: Mi kié? És miért? Az én adataim mindenesetre az enyém kellene, hogy maradjanak. És a háló digitális struktúrája túlságosan is fontos a szabadság és az egyén kibontakozása szempontjából, semmint, hogy azokat kiszámíthatatlan magánvállalatoknak szabadjon átengedni. Itt az állam föllépése szükséges, hogy egy alapellátásról gondoskodjon, mely, mint útjaink és energiaellátásunk nincs egy harmadik üzleti érdekeinek kiszolgáltatva. Bármi kerüljön is a digitalizálás napirendjére, a polgár

257

szabadságát a hálón szavatolni kell. Ebben a gazdasági lehetőségek is érdekesek. Egy szabad internet mindenki számára lehetőséget nyit, produktívnak lenni. Karl Marx híressé vált különbség-tevéséről, a termelő erők és a termelő eszközök között. A termelő erők azok, melyekkel valamit előállítanak, tehát a munkások és a gépek. A termelő eszközök intézmények, törvények és tulajdonviszonyok, melyek meghatározzák, mi kié. Az 1. és a 2. ipari forradalomban e kettő szigorúan el volt választva. A gépek és a gyárak nem a munkásoké, hanem privát profitőröké, vagy, mint az államkapitalizmusban, az államé. A digitális világban viszont egy teljesen más szcenárió lett lehetséges. Mért is kell e kettőt ilyen tisztán elválasztani? A laptopom és az okostelefonom az én tulajdonom, mért ne vonatkozna ez munkateljesítményemre is? Egy olyan világban, ahol a tudás mindenki számára hozzáférhető, kiváló képességű gépek olcsón beszerezhetők, a régi elválasztás már nem olyan kézenfekvő, mint a gőzgépek és a futószalagok régi világában. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a jövő világában egyre kevesebb állandó alkalmazott lesz, óhatatlanul fölmerül a kérdés, a jövő crowdworkere-e a munkaerejét mért egy óriásvállalatnak adja el, ahelyett, hogy önmagának vagy egy közösségnek tartaná meg. Ma kooperációk és decentrális hálózatok teljesen új módon építhetők, nem, mint az elmúlt két évszázadban a gőzgép föltalálása óta. Ha az állam akarja, hogy a jövőben sok millió ember, akik kiesnek a

258

kereső munkából, projekteket indítson, melyek önmaguknak és a társadalomnak szolgálnak, akkor mindent meg kell tennie, hogy open source és open-content-projelteket tegyen lehetővé, főleg a közhasznúak számára. Ám ez sokak számára, akik a jövő évtizedekben, mint biztosítási ügynökök és buszvezetők munkájukat elveszítik, ez nem nagyon vigasztaló. De sok fiatal embernek megnyílik egy perspektíva, hogy a hagyományos digitális gazdaság monoton munkája helyett önmaguk, a community-jük és a társadalom számára vessék be magukat. Ehhez a varázsszó „Allmende-produkció”. A közbirtok a középkor közös földje, közlegelője volt, ahol a falvak és a városok parasztjai dolgoztak, míg a nagy földbirtokosok el nem vették tőlük. Így a Wikipédia is egy közlegelő, ahol bárki a juhait legeltetheti és mindenki javára dolgozhat. Bár a kulisszák mögé való rövid pillantás az ottani értelmező hatalom meglehetősen egyenlőtlen elosztását mutatja, ám az elv megszívlelendő. Időközben balos utópisták teljesen beleszerettek, állítva, hogy a közlegelő egy nyilvános dolgok internetével minden gazdasági problémát megold. De hogy ez tényleg a jövő gazdaságának mátrixa lenne a gazdag országokban, ez csak egy álom, piros pipacsokkal álmodva. Jelenleg ui. a Szilikonvölgy üzleti modelljei, mint az Uber és az Airbnb, azokat a díjmentes szociális szolgáltatásokat zúzza szét és kommercializálja, melyek a jövőre nézve roppant fontosak lennének. Ahogy a perpetuum-mobilé-kapitalizmus nem működik, úgy a perpetuum-mobilé-szocializmus sem, amiről már Oscar Wilde álmodott. Valahol a Földön ritka földfémeket

259

bányásznak okostelefonjainkhoz, elkeseredett harc folyik a nyersanyagokért. Pickard kapitány pénznélküli világa, amelyben minden a 3D-nyomtatóból jön, csak a XXIV. században kezdődik. És odáig sem a kriptovaluták, sem a közlegelő-termelés a legrövidebb út. Fordított következtetéssel ez nem azt jelenti, hogy az alapjövedelem plusz az egyre több közjólét-gazdaság ne lenne fontos lépés a helyes irányba – ez már ökológiai okokból is indokolt. Társadalmunk gazdaságát és mentalitását olyanra kell, hogy változtassa, amelyben kevesebb a fogyasztás és több az elosztás, mert különben unokáink nem fognak tudni élni ezen a bolygón. Meg kell tanulnunk a digitális technikával okosan bánni, értékét helyesen fölbecsülni, biner logikáját megérteni és a szociális problémákra való alkalmazásának határait meghúzni. A pártok választási kampányaik központjába a „másik” technikát kell, hogy tegyék, hogy a fölvilágosodás értékeit megóvják. A klasszikus munka- és teljesítménytársadalom átmenete az automatizáció és önrendelkező tevékenység világába az államot komoly föladatok elé állítja. Összefoglalva:

• A szociális rendszer alapvető átépítése és egy 1500 €-s föltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, mikroadókkal pénzelve,

• a polgárok méltóságának biztosítása, különösen privátszférájukhoz való joguk és információs önrendelkezésük tekintetében, világos szabályozásokkal és egyértelmű törvényekkel, az E-privacy értelmében,

• egy digitális alapellátás biztosítása állami támogatással, kommersz érdekek nélkül (keresőgépek, e.mail, nyelvasszisztens, szociális hálók),

• a mesterséges intelligencia üzleti modelljeinek polgárok bevonásával való szigorú ellenőrzése és szabályozása, különösképp, ha érzékeny társadalmi területeket kell programkódokkal helyettesíteni,

• jövőbeni együttélésünkhöz innovatív idéák támogatása, szociális start up-ok, kooperációk, sharing-economy-modellek, fenntarthatóság és közjólét-gazdaság erősítő idéák ösztönzése,

• komoly elkötelezettség a fenntarthatóság és a természetes erőforrások kímélése céljából, épp a digitális innovációk tekintetében.

260

Minderre nincs 2040-ig időnk. Legtöbbjüket a következő 10 évben kell eldönteni, hogy egy jó és talán jobb élet utópiája lehetővé váljon. A Bundestagban képviselt pártok alvajárók, főleg önmagukkal foglalkoznak és gyámoltalanok a jövőt illetőleg. Segítse őket ez a könyv a jobb tájékozódásban. Ma egy olyan korban élünk, amit a geológusok antropocénnak neveznek. Ez megtévesztő: korunk lehet az emberé, de nem neki szolgál, hanem a pénznek, az eszközi értelemnek és az értékesítés mentalitásának. Még nem élünk az antropocénban, hanem a monetocénban, a pénz korszakában. Ám ezt elfogadni senki sem kényszerül. A fölvilágosodás öröksége, hogy a jövőt embereknek kell formálni, nem isteni vagy a technológia öntörvényű evolúciójának a kezébe adni. Fölvilágosult társadalmak önrendelkezők és nem idegen-irányítottak, isten, tőke vagy a technika által távirányítottak. Hozzuk vissza autonómiánkat – nemcsak saját, de főleg a jövő nemzedékek érdekében!

ÉJI GONDOLATOK

Mi és a többiek

A DIGITALIZÁLÁS AZ EGÉSZ VILÁGOT ÁTALAKÍTJA

265

Thomas Morus nem fejezte be Utópiáját anélkül, hogy mindazon aggályaira kitérjen, melyek írás közben vetődtek föl benne. Így elismeri, hogy a végén mindenféle fölötlött benne, ami mindennél, amit leírt, zagyvaságnak tűnik. És a könyvecske, a legmodernebb és a leghumánusabb elképzelés az emberek együttéléséről, ami eddig született, nem egy próféciával ér véget, hanem egy őszinte vallomással az államideálról: „Persze mindezt inkább csak óhajtom, semmint remélem.” (96)

Jómagam is ugyanígy gondolom! Milyen gyakran, ami egy válasz maszkjában tűnik föl, valójában csupán egy kérdés. És milyen gyakran, borús éjszakákon homályosnak és zavarosnak tűnik az, ami napvilágnál még egyszerű és világos volt. Legsötétebb félelmek és nagy levertségek tavaszi optimizmusokkal váltották egymást a 2018-as évhez közeledve. Egyeseknek javaslataim túl radikálisak lesznek, talán technikaellenesek is. Nem becsülöm-e alá, hány százezer új foglalkozást hoz a digitális gazdaság? Túlzok-e, ha a jövő életünk szabadságáért és autonómiájáért aggódom? Mások számára idéáim nem eléggé hathatósak. 266

Hol marad a pénzkapitalizmus eltörlése, a kripto- és régiópénzek jövőformáló ereje, a pénz vége egyáltalán, vagy a feltétel nélküli legmagasabb jövedelem? Egyesek egyre sikeresebb kapitalizmust álmodnak, mások már holnap el szeretnék tüntetni. Álmodni sokat lehet. Könyvemben fontosnak tartottam az utópia útját traktorral és nem léghajón bejárni. Hogy nem eléggé messze, vagy túl mentem, ez még a legkisebb gondom. A helyzet különösen akkor tűnt végzetesnek, mikor a gondolatok messzire szálltak, a jóléti No.-on és Európán túlra. Mert a digitalizálás technikailag nemcsak a fejlett országokat érinti, hanem a Föld összes államát. Régiók, mint Délkelet Ázsia, melyek a 70-es és a 80-as években Európa és az USA kihelyezett műhelyeivé váltak, a jövőben nem fognak tudni a jóval olcsóbb robotokkal No.-ban versenyezni. Az első textilgyárak már szedik a sátorfájukat és ismét No.-ban termelnek. És mihez kezdenek a küszöb- és fejlődő országok százmilliói, akik világszerte állattenyésztésből és táptermelésből élnek, ha mi húseledelünket Petri-csészékben növesztjük, hogy a tömeges állattartás szörnyűségeitől megszabaduljunk? Ezek az országok egy feltétel nélküli alapjövedelmet nem engedhetnek meg maguknak. Míg az ipari országok továbbra is nyertesek akarnak maradni, növelik a szakadékot a szegény államok felé és továbbra is veszteseket produkálnak. A következmény: ismeretlen nagyságú menekültáradat, melyekhez mérten az elmúlt évek menekültjei csak apró rezgéseknek tünnek. Az emberek évezredeken át az állatcsordákat követték, ma a tőke útját. Ám az automatizáció semmi olyat nem fog nekik nyújtani, amiből a jövőben meg tudnának élni. A

267

digitális forradalom sok embernek óriási potenciált rejt ahhoz, hogy életüket önrendelkezőbbé, informáltabbá, és hálózatosabbá tehesse, egy fenntartható gazdaságban, mely ökológikusabban és tisztábban termel és – másként, mint a miénk ma – nemcsak az innovációkra gondol, hanem az exnovációkra is, a régi innovatív innovációk költségeinek rendezésére. Ám képesek leszünk-e gazdaságunkat ennyire alapvetően megváltoztatni? Valóban elosztani? Eltekintve a kérdéstől, hogy tényleg boldogok leszünk-e, ha így élünk, ahogy gazdasági jövőnk optimista víziói ígérik, a XXI sz. mindenek előtt az az évszázad lesz, amikor jólétünket azokkal kell majd megosztanunk, akik számlájára részben eddig dúskáltunk és dúskálni fogunk. Az emberi jogokat a XVIII. században fogalmazták meg, a XIX században Európában részben elfogadták, és itt a XX században érvényre is juttatták. A XXI. sz. lesz az, amikor ezeket globálisan is komolyan kell vennünk. A fölvilágosodást vállalni nem jelenti, hogy Európánál megállhatunk. Az emberi jogok minden embernek kijárnak. Többet megosztani és egyidejűleg a forrásokat is kímélni, lehetséges lesz-e ez, globális mértékben? Nem fenyeget-e az a veszély, hogy a biológiát és az ökológiát többé nem látjuk, ha egyre inkább digitális világokban élünk? Érezzük-e ezt a felelősséget bolygónkon magunk és az állatok iránt? Valójában az emberek és az állatok, mint biológiai lények, a jövőben szorosabban kell, hogy együtt éljenek – és nem mesterséges intelligenciával szimbiózisban.

268

Természet technika helyett! Ez nem az az érzés, ami az embert megérinti, amikor ennek a könyvnek a borítóját nézi? A „Kígyóbűvölő” Henri Rousseau 1907-es képe egy természet-idill. Egy breton festette, a 2. ipari forradalom idején, egy párizsi elővárosban, aki trópusi paradicsomot saját szemével még nem látott. Egy érintetlen természet álma, ember és állat szimbiózisa látszik, az őserdőben halvány holdfénynél, mely az eget és a füvet gyengén megvilágítja. Az időből kiemelve, a természet teremtésbékéje érzését közvetíti. Itt az ember nem úr, és nem alakító. Nem építi át a természetet és nem aknázza ki. Ehelyett annak tősgyökeres része. A kanalasgém nem fél a sötét Évától, aki egy kígyót bűvöl, melynek ravaszsága paradicsomot nem rombol szét. Ha a vadászok, pásztorok és kritikusok jövő társadalma nem veszíti el utolsó fogalmát a természetről, ha a technológia ravaszságával a természetet nem zúzza szét, hanem megőrzi, ha a technika inkább a természeti források kiaknázását segít megfékezni és időt biztosít ezeket megóvni – akkor teszi a legnagyobb szolgálatát az embernek. Ennek a valószínűsége nem nagy. Akkor is, ha némelyek a Szilikonvölgy technogigászai túlerejétől térdre rogynak, ha hisznek a végzetben, miszerint a gépek diktatúrájába vezető út evolutíve ki van jelölve – a digitális fordulatot gazdaságilag és társadalmilag túlélni és ezen az alapon egy új társadalmi szerződést találni lehetséges és megvalósítható. De milyen áron? Hogy a forrás- és az energiafogyasztás a Földet gyors iramban pusztítja, ezzel még nincs megakadályozva.

269

A Száhel-zóna sivataga naponta terjed északra, az Aral és a Csád tó szinte teljesen kiszáradt, a pólusok olvadnak, az őserdő haldoklik. A klímaváltozás, az ipari államok által alig fékezve, hamarosan a világ további tájait teszi lakhatatlanná. Hogy sikerül-e a gondolkozást megváltoztatni és a planétán több milliárd embernek jó életkörülményeket biztosítani, anélkül, hogy az egész természetet, beleértve a légkört, szétrombolnánk, - erre a kilátások nem biztatóak. A borúlátás táptalaja dús és dúsan trágyázott. Ám ha mind pesszimisták vagyunk, biztosak lehetünk abban, hogy a végén a disztópia győz, mert senki sem fáradozik azon, hogy a világot jobbra változtassa. Míg az optimistának bátorságra van szüksége, a pesszimista gyávasága igen kényelmes. Csak elegendő hasonlókra van szüksége, hogy igaza legyen.

Egy optimistának azonban, akinek vágyai nem válnak valóra, mégis értékesebb élete lesz, mint egy pesszimistának, aki megerősítve érzi magát.

A pesszimizmus nem megoldás!

Anmerkungen

1 https://www.youtube.com/watch?v.fw13eea-RFk 2 Wilde (2016), S. 3. 3 http://mlwerke.de/me/me03/me03_017.htm, S. 33. 4 Zit. nach Terry Eagleton: Kultur, Ullstein 2017, S. 110. 5 Robert Musil: Der Mann ohne Eigenschaften, Rowohlt 1978, S. 40. 6 https://www.oxfordmartin.ox.ac.uk/downloads/academic/ The_Future_of_Employment.pdf 7 Brynjolfsson/McAfee (2016), S. 249. 8 Ebd. 9 Thomas L. Friedman: Die Welt ist flach. Eine kurze Geschichte des 21. Jahrhunderts, Suhrkamp 2008, 3. Aufl. 10 Die Idee, das »Monster in der Grube« als Metapher zu verwenden, entnehme ich dem schönen Aufsatz von Ingo Schulze über den Kapitalismus: »Das Monster in der Grube«, in der FAZ vom 5. August 2009, http://www.faz.netJaktuell/feuilleton/debatten/ kapitalismus/zukunft-des-kapitalismus-16-das-monster-in-der-grube-1843083.html 11 https://digitalcharta.eu/ 12 http://www.faz.nedaktuell/wirtschaft/netzwirtschaft/ automatisierung-bill-gates-fordert-roboter-steuer-14885514.11tml 13 Zit. nach Morozov (2013), S. 9. 14 http://www.sueddeutsche.de/politik/neuer-ueberwachungsstaat-chinas-digitaler-plan-fuer-den-besseren-menschen-1.3517017 15 Andreas Geldner: »Google. Zurück zu guten alten Zeiten«. In: stuttgarter-zeitung.de vom 22. Januar 2011. 16 Zit. von Christian Stöcker: »Google will die Weltherrschaft«. In: spiegel.de/netzwelt vom 8. Dezember 2009. 17 https://en.wikipedia.org/wikifThe_Human_Use_of Human_Beings (Übersetzung R. D. P. )

273 18 https://t3n.de/magazin/udacity-gruender-superhirn-sebastian-thrun-ueber-bildung-241204/ 19 Robert Brendan McDowell und William B. Todd (Hrsg.): The Writings and Speeches of Edmund Burke, Oxford University Press 1991, Bd. 9, S. 247. 20 Aristoteles, Politik 1253b. 21 Lafargue (2015), S. 42. 22 Wilde (2016), S. 18. 23 Ebd., S. 18. 24 Ebd., S. 9. 25 Ebd., S. 4 f. 26 https://www.heise.de/tr/artikel/Durchbrueche-fuer-sieben-Milliarden-Menschen-1720536.html 27 https://de.wikipedia.org/wiki/Seasteading 28 http://www.zeit.de/2016/24/bedingungsloses-grundeinkommen-schweiz-abstimmung-pro-contra/seite-2 29 Wilde (2016), S. 18. 30 http://www.zeno.org/Philosophie/MJNietzsche,+Friedrich/Die+ fröhliche+Wissenschaft/Viertes+Buch.+Sanctus+Januarius/329 31 http://www.faz.nedaktuell/finanzen/meine-finanzenhorsorgen-fuer-das-alter/diw-studie-in-deutschland-wird-mehr-vererbt-als-angenommen-15091953.html 32 Michael T. Young: The Rise of Meritocracy 1870-2033, Thames and Hudson 1958; dt.: Es lebe die Ungleichheit. Auf dem Wege zur Meritokratie, Econ 1961. 33 https://netzoekonom.de/2015/06/18/die-digitalisierung-gefaehrdet-5-millionen-jobs-in-deutschland; https://www.stuttgarter-nachrich-ten.de/inhalt.digitalisierung-diese-berufe-koennte-es-bald-nicht-mehr-geben.33fe4bad-5732-4c40-ac6f-e77e0335ab27.html 34 http://107.22.164.43/millennium/german.html 35 Siehe Bauman (2005); Sennett (2005). 36 http://vvwvv.zeit.de/politik/deutschland/2017-08/angela-merkel-wahl-kampf-bundestagswahl-vollbeschaeftigung-quote-elektroautos 37 http://www.zeit.de/2016/24/bedingungsloses-grundeinkommen-schweiz-abstimmung-pro-contra/seite-2 38 https://www.vorwaerts.de/artikel/bedingungslose-grundeinkommen-zerstoert-wohlfahrtsstaat 39 https://chrismon.evangelisch.de/artike1/2017/36320/anny-hartmann-und-christoph-butterwegge-diskutieren-ueber-das-bedingungslose-grundeinkommen 40 Jakob Lorber: Das große Evangelium Johannes, Lorber Verlag 1983, Bd. 5, Kapitel 108, Abs 1. 41 Hannah Arendt: Vita activa oder Vom tätigen Leben, Piper 1981, S. 12. 42 http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/arbeitsmarkt-und-hartz-iv/dm-gruender-goetz-werner-1000-euro-fuer-jeden-machen-die-menschen-frei-1623224-p2.html; http://www.unternimm-die-zukunft.de/de/ zum-grundeinkommen/kurz-gefasst/prinzip 43 https://www.youtube.com/watch?v=PRt1r1e_UgU 44 http://www.microtax.ch/de/home-deutsch/ 45 Vgl. dazu die Argumente des Wirtschaftsforschers Stephan Schul-meister auf https://www.boeckler.de. 46 http://wwvv.handelsblatt.com/politik/deutschland/arbeitsmarkt-jeder-fuenfte-arbeitet-nicht-in-regulaerem-vollzeit-job/11665150.html 47 https://www.vorwaerts.de/artikel/bedingungslose-grundeinkommen-zerstoert-wohlfahrtsstaat 48 http://www.zeit.de/2016/24/bedingungsloses-grundeinkommen-schweiz-abstimmung-pro-contra 49 Bestritten wird es für die USA von Robert J. Gordon: The Rise and Fall of American Growth. The U. S. Standard of Living Since the Civil War, Princeton University Press 2017, 4. Aufl. 50 http://worldhappiness.report/ 51 http://ww-w.neuinstitut.de/die-fuehrenden-laender-in-der-digitalisie-rung/ 52 http://www.faz.nedaktuell/wirtschaft/menschen-wirtschaft/sebastian-thrun-im-gespraech-ueber-seine-online-uni-udacity-13363384.html 53 Vgl. dazu Eagleton: Kultur, S. 35 ff. 54 Ebd., S. 37. 55 Karl Marx an Friedrich Engels, 18. Juni 1862, MEW 30, S. 249. 56 Vgl. Hartmut Rosa: Beschleunigung und Entfremdung. Versuch einer kritischen Theorie spätmoderner Zeitlichkeit, Suhrkamp 2013. 57 http://www.deutschestextarchiv.de/book/view/goethe_wahl-verw01_1809?p=81, S. 76. 58 Richard David Precht: Anna, die Schule und der liebe Gott, Goldmann 2013. 59 https://www.gruen-digital.de/wp-content/uploads/2010/11/ A-Drs.-17_24_014-F-Stellungnahme-Gigerenzer-Gerd-Prof.-Dr.pdf 60 Ursus Wehrli: Kunst aufräumen, Kein & Aber 2002. 61 Frederick J. Zimmerman, Dimitri A. Christakis und Andrew N. Meltzoff: »Associations between Media Viewing and Language Development in Children under Age 2 Years«. In: Journal of Pediatrics, 151 (4), 2007, S. 364-368. 62 Robert Nozick: Anarchie. Staat. Utopia, Lau Verlag 2011. 63 https://de.statista.com/statistik/daten/studie/2229/umfrage/ mordopfer-in-deutschland-entwicklung-seit-1987/ 64 https://www.tagesschau.de/wirtschaft/autonomes-auto-103.html 65 Vgl. Michael Dobbins: Urban Design and People, John Wiley 2009; Douglas Murphy: The Architecture of Failure, Zero Books 2012. 66 Morozov (2013), S. 25. 67 William Makepeace Thackeray: On Being Found Out. In: Ders.: Works, Bd. 20, London 1869, S. 125-132. 68 Ebenda. 69 Heinrich Popitz: Soziale Normen, Suhrkamp 2006, S. 164. 70 Ebenda. 71 Zum U-Bahn-Vergleich siehe Morozov (2013), S. 317 ff. 72 Popitz: Soziale Normen, S. 167. 73 Morozov (2013), S. 16. 74 Di Fabio (2016), S. 39. 75 Sennett (2005), S. 128. 76 Robert B. Reich: Supercapitalism. The Transformation of Business, Democracy and Every Day Life, Vintage 2008. 77 http://vvww.bpb.de/mediathek/243522/netzdebatte-smart-city-special-prof-armin-grunwald 78 http://www.sueddeutsche.de/wirtschaft/montagsinterview-die-grenze-ist-ueberschritten-1.3843812 79 http://www.taz.de/!426234/ 80 Zu den kommerziellen Spionagenetzwerken siehe: https://www.privacylab.at/wp-content/uploads/2016/09/ Christl-Networks__K_o.pdf 81 https://www.privacy-handbuch.de/handbuch_12b.htm 82 Di Fabio (2016), S. 46. 83 Ebd., S. 18. 84 Ebd., S. 21. 85 Vgl. Evgeny Morozov: »Silicon Valley oder die Zukunft des digita-len Kapitalismus«. In: Blätter für deutsche und internationale Politik 1/2018, S. 93-104. 86 Di Fabio (2016), S. 93. 87 Jaron Lanier: Wem gehört die Zukunft? »Du bist nicht der Kunde der Internetkonzerne. Du bist ihr Produkt«, Hoffmann und Campe 2014.

88 Heuer/Tranberg (2015). 89 Hofstetter (2018), S. 431. 90 Harari (2017), S. 419 f. 91 http://www.manager-magazin.de/politik/weltwirtschaft/bitcoin-energieverbrauch-beim-mining-bedroht-das-klima-a-1182060.html 92 https://www.youtube.com/watch?v=SLN407nvHwM 93 https://www.welt.de/wirtschaft/webwelt/article172870280/Rede-in-Davos-George-Soros-geisselt-Facebook-Google-und-die-CSU.html 94 Karl Marx: Grundrisse. In: MEW 42:602. 95 Mathias Greffrath: »Der Mehrwert der Geschichte«, S. 21. In: Ders. (Hg.) Re. Das Kapital. Politische Ökonomie im 21. Jahrhundert, Kunstmann 2017. 96 http://www.linke-buecher.de/texte/romane-etc/Morus--%20Utopia. pdf, S. 211. Literaturempfehlungen

DIGITALE REVOLUTION Gleichsam ein Standardwerk über die Herausforderungen der digitalen Revolution ist das Buch der MIT-Experten Erik Brynjolfsson und Andrew McAfee: The Second Machine Age. Wie die nächste digitale Revolution unser aller Leben verändern wird, Plassen 2016, 6. Aufl. Etwas vorsichtiger in den Prognosen ist der Präsident des Weltwirtschaftsforums Klaus Schwab: Die Vierte Industrielle Revolution, Pantheon 2016, 4. Aufl. Wasser in den Wein kippt der Professor für Produk-tionsmanagement Andreas Syska: Illusion 4.0. Deutschlands naiver Traum von der smarten Fabrik, CETPM Publishing 2016. Ebenso der Soziologe Philipp Staab: Falsche Versprechen. Wachstum im digitalen Kapitalismus, Hamburger Edi-tion 2016. Über die Automation der Zukunft siehe die Sprecher des Chaos Computer Clubs Constanze Kurz und Frank Rieger: Arbeitsfrei. Eine Entdeckungsreise zu den Maschinen, die uns ersetzen, Goldmann 2015. Die unheimliche Macht des Silicon Valley beschreibt Andrew Keen: Das digitale Deba-kel. Warum das Internet gescheitert ist — und wie wir es ret-ten können, DVA 2015. Mit den philosophischen und kulturellen Aspekten der Digitalisierung befasst sich der Schweizer Kultur- und Medienwissenschaftler Felix Stalder: Kultur der Digitalität, edition suhrkamp 2017, 2. Aufl. Eine Einordnung der Digitalkultur in die Geschichte unternimmt Bernd Sche-rer (Hrsg.): Die Zeit der Algorithmen, Matthes & Seitz 2016. Zu den Schattenseiten der digitalen Kultur siehe das Buch des Sozialpsychologen Harald Welzer: Die smarte Diktatur. Der Angriff auf unsere Freiheit, Fischer

KÜNSTLICHE INTELLIGENZ Zu den Möglichkeiten und Risiken künstlicher Intelligenz sie-he das Buch des Philosophen und Wissenschaftstheoretikers Klaus Mainzer: Künstliche Intelligenz — Wann übernehmen die Maschinen?, Springer 2016. Ähnlich der Wissenschafts-journalist Ulrich Eberl: Smarte Maschinen. Wie Künstliche Intelligenz unser Leben verändert, Hanser 2016. Deutlich kri-tischer sind die Bücher des US-Journalisten Jay Tuck: Evolution ohne uns. Wird Künstliche Intelligenz uns töten?, Plassen 2016; des taz-Journalisten Kai Schlieter: Die Herrschaftsfor-mel. Wie Künstliche Intelligenzen uns berechnen, steuern und unser Leben verändern, Westend 2015; des Wissenschafts-journalisten Lars Jaeger: Supermacht Wissenschaft. Unsere Zukunft zwischen Himmel und Hölle, Gütersloher Verlagshaus 2017.

ZUKUNFT DER ARBEIT Die im Text erwähnten Klassiker zur Zukunft der Arbeit sind: Paul Lafargue: Das Recht auf Faulheit. Widerlegung des »Rechts auf Arbeit« (1880), Holzinger 2015; Oscar Wilde: Der Sozialismus und die Seele des Menschen (1891), Holzinger 2016, 4. Aufl. Das Ende flächendeckender Erwerbsarbeit in den Industrieländern prognostizierte Jeremy Rifkin: Das Ende der Arbeit und ihre Zukunft. Neue Konzepte für das 21. Jahrhundert (1995), Fischer 2016, 4. Aufl. Das Gleiche meint der US-amerikanische IT-Spezialist Martin Ford: Aufstieg der Roboter. Wie unsere Arbeitswelt gerade auf den Kopf gestellt wird — und wie wir darauf reagieren müssen, Plassen 2016. Die Ansicht, dass Arbeit im digitalen Kapitalismus im-mer unwürdiger werde, vertritt Richard Sennett: Die Kultur des neuen Kapitalismus, Berlin Verlag 2005. Um die Verlierer sorgt sich Zygmunt Bauman: Verworfenes Leben. Die Ausge-grenzten der Moderne, Hamburger Edition 2005. Einen Über-blick mit verschiedenen Meinungen über die Entwicklung und den künftigen Zuschnitt der Arbeit haben die Journalisten Marc Beise und Hans-Jürgen Jakobs zusammengestellt: Die Zukunft der Arbeit, Süddeutsche Zeitung Edition 2012. Zur Auflösung klassischer Arbeitskonzepte siehe das Buch des Mathematikers Thorsten Hübschen: Out of Office. Warum wir die Arbeit neu erfinden müssen, Redline 2015; desgleichen die Gewerkschafter Reiner Hoffmann und Claudia Bogedan (Hrsg.): Arbeit der Zukunft. Möglichkeiten nutzen — Grenzen setzen, Campus 2015.

MESSEN UND ÜBERWACHEN Vor der Gefahr des Solutionismus warnt ausführlich und kenntnisreich Evgeny Morozov: Smarte Neue Welt. Digitale Technik und die Freiheit des Menschen, Blessing 2013. Zahlreiche Bücher warnen vor dem Datensammeln und der Über-wachung durch Digitalkonzerne und Geheimdienste, etwa die Juristin und Autorin Yvonne Hofstetter: Sie wissen alles. Wie Big Data in unser Leben eindringt und warum wir um un-sere Freiheit kämpfen müssen, Penguin 2016; der Soziologe Christoph Kucklick: Die granulare Gesellschaft. Wie das Digitale unsere Wirklichkeit auflöst, Ullstein 2016; der Wissen-schaftsredakteur Christoph Drösser: Total berechenbar. Wenn Algorithmen für uns entscheiden, Hanser 2016, der Informa-tiker Markus Morgenroth: Sie kennen dich! Sie steuern dich!

Die wahre Macht der Datensammler, Knaur 2016, die Journalisten Stefan Aust und Thomas Ammann: Digitale Diktatur. 'Totalüberwachung. Datenmissbrauch. Cyberkrieg„ Ull-stein 2016; die US-Mathematikerin Cathy O'Neil: Angriff der Algorithmen. Wie sie Wahlen manipulieren, Berufschancen zerstören und unsere Gesundheit gefährden, Hanser 2017. Den Kampf gegen Facebook und für die eigene Datenautono-mie führte Max Schrems: Kämpf um deine Daten!, edition a 2014, 2. Aufl. Mit der Allgegenwart des Messens befassen sich der Soziologe Steffen Mau: Messen, Werten, Hierarchisieren, Suhrkamp 2017, und der Soziologe Simon Schaupp: Digitale Selbstüberwachung. Self-Tracking im kybernetischen Kapita-lismus, Verlag Graswurzelrevolution 2016.

R ECHT Über das Unrecht des Datenmissbrauchs informiert der Jurist und Grünen-Politiker Jan Philipp Albrecht: Finger weg von unseren Daten! Wie wir entmündigt und ausgenommen wer-den, Knaur 2014. Die rechtliche Situation reflektiert zudem der ehemalige Verfassungsrichter Udo Di Fabio: Grundrechts-geltung in digitalen Systemen, C. H. Beck 2016.

TARNEN UND TÄUSCHEN Steffan Heuer und Pernille Tranberg: Mich kriegt ihr nicht! Die wichtigsten Schritte zur digitalen Selbstverteidigung, Murmann 2015, 3. Aufl.

BEFÜRCHTEN Zu den Fantasien um eine mutmaßliche »Superintelligenz« und das denkbare Ende des Menschen siehe den schwedischen Philosophen Nick Bostrom: Superintelligenz. Szenarien einer kommenden Revolution, Suhrkamp 2016; den US-Fernsehjournalisten James Barrat: Our Final Invention. Artificial Intelligence and the End of the Human Era, Griffin 2015; den israelischen Historiker Yuval Noah Harari: Homo Deus. Eine Geschichte von Morgen, C.H. Beck 2017, 9. Aufl.; den MIT-Professor Max Tegmark: Leben 3.0. Mensch sein im Zeital-ter Künstlicher Intelligenz, Ullstein 2017. Zu den mutmaßli-chen Folgen künstlicher Intelligenz für die Demokratie siehe Yvonne Hofstetter: Das Ende der Demokratie. Wie die künst-liche Intelligenz die Politik übernimmt und uns entmündigt, Penguin 2018.

TRÄUMEN Von der »Singularität« träumt der technische Entwicklungsleiter bei Google, Raymond Kurzweil: The Singularity is Near. When Humans Transcend Humanity, Penguin 2006. Von ei-ner nicht kapitalistischen Gesellschaft auf Basis der Digital-kultur träumt Jeremy Rifkin: Die dritte industrielle Revolution. Die Zukunft der Wirtschaft nach dem Atomzeitalter, Fischer 2014; ein weiteres Mal mit sehr vielen Hoffnungen auf das »Internet der Dinge«: Die Null-Grenzkosten-Gesellschaft. Das Internet der Dinge, kollaboratives Gemeingut und der Rückzug des Kapitalismus, Fischer 2016. Das Ende des Kapitalismus prophezeien auch der englische Fernsehjournalist Paul Mason: Postkapitalismus. Grundrisse einer kommenden Ökonomie, Suhrkamp 2018, und der österreichische Journalist Robert Misik: Kaputtalismus. Wird der Kapitalismus ster-ben, und wenn ja, würde uns das glücklich machen?, Aufbau 2016; desgleichen Nick Srnicek und Alex Williams: Inventing the Future. Postcapitalism and a World Without Work, Verso 2016. Das Spektrum an Veränderungsmöglichkeiten der Gesellschaft loten aus: Paul Buckermann, Anne Koppenburger, und Simon Schaupp (Hrsg.): Kybernetik, Kapitalismus, Revolutionen. Emanzipatorische Perspektiven im technologischen Wandel, Unrast 2017. Von mehr Sozialismus im Kapitalismus und einem schrittweisen Wandel träumt der US-Soziologe Erik Olin Wright: Reale Utopien. Wege aus dem Kapitalismus, Suhrkamp 2017. Von einer besseren und gerechteren Gesellschaft auf der Basis von »Big Data« träumen der Journalist Thomas Ramge und der Jurist Viktor Mayer-Schönberger: Das Digital. Markt, Wertschöpfung und Gerechtigkeit im Datenkapitalismus, Econ 2017.

VÉGE, VÉGE, VÉGE MINDENNEK,

VÉGE A JÓKEDVÜNKNEK!