MIGRÁCIÓ: 8 TÉVHIT Hein de Haas, Amsterdam ökobetyár küldi

Haas, az University of Amsterdam migrációszociológia professzora:

1. Nem, a lezárt határok nem vezetnek egyszerűen kevesebb migrációhoz

   Határ lezárva – migráns kint: ez nem ilyen egyszerű. A migráció-korlátozások gyakran járnak akaratlan mellékhatásokkal.

   - Arra kényszerítheti a migránsokat, hogy más, legális vagy illegális utakat keressenek, pl. kihasználják a családegyesítést, bár néha valóban csupán munka-migránsok. -Erős határellenőrzések a migránsokat más utakra terelhetik, pl. a tengerekre, ahol növelik az embercsempész-piacot. -Migráció-szűkítéssel egy most-vagy-soha migrációt válthatunk ki. Amikor Surinam 1975-ben független lett a hollandoktól, rövid idő alatt a lakosság 40%-a áttelepült Hollandiába, mielőtt vízumkényszert vezettek volna be. -Migráns-korlátozások paradox módon oda vezethetnek, hogy a migránsok véglegesen a vendéglátó országban horgonyozzanak le. A gátak akadályozzák a körbevándorlást. Ez történt a 70-es és 80-as évek „vendégmunkásaival”, akik egy átmeneti hazalátogatás után attól féltek, hogy nem juthatnak ismét be a vendéglátó országba, ezért az ottani letelepedés mellett döntöttek. Így 1991-ben, amikor sok marokkói, akik szezonmunkások voltak Sp.o.-ban, és ide-oda ingáztak, a schengeni egyezmény után, a vízumkényszer miatt, hajókon kezdtek illegálisan bejutni és végleg letelepedni, hozván magukkal családjukat is. Így a marokkóiak száma Sp.o.-ban gyorsan elérte a 700 000 lelket. Mindez nem jelenti, hogy a kormányoknak ne lenne semmi eszközük a migráció szabályozására. Látható, hogy egyrészt a liberális bevándorlási politika nem vezet föltétlen tömegmigrációhoz, másrészt kiforratlan migrációs intézkedések kontraproduktívak lehetnek.

2. Nem, a migrációs politika semmi esetre sem mondott csődöt

   A média elárasztotta a fogyasztókat a menekültek képeivel, amint azok a zöldhatárokon át és tengeren hajókkal közelednek. Ebből keletkezett a teljesen elhibázott európai menekültpolitika torzképe. Ilyen „menekültválság”-nézet miatt nem látható, hogy sok migráció-politikai intézkedés igen hatékony. A migránsok nagy többsége tiszteletben tartja a bevándorlási törvényeket. A lehető legjobb fölmérések szerint minden tízből kilenc (10:9) legálisan utazik be Európába. Ez is cáfolja, hogy a migráció ellenőrzése Európában teljesen meghiúsult volna. Az illegális migráció egy viszonylagosan korlátozott jelenség. A nagy migrációs özönök, mint 2015-ben, vagy a 90-es években a balkán háborúk idején, inkább kivételek és rövid idejűek. A bevándorlás nem egy vízfolyás, melyet egy vízcsappal megnyitni és elzárni lehet. Egy modern és szakszerű bevándorláspolitika nem föltétlen a migráció mértékét akarja korlátozni, hanem inkább időpontját és szűrését próbálja befolyásolni. Egy ilyen stratégia hatása azonban korlátozott. A migráció-minta a gazdasági fejlődés és a társadalmi változás hosszú folyamaitól függ – úgy a származási, mint a célországban, melyek a migrációs politika erejét meghaladják. A legtöbb európai országban a migráció erősen függ a konjunktúra ingadozásától. Nagy növekedéskor a migránsok munkahelyet találnak és munkaengedélyt kapnak. A munkaerő-kereslet növeli a migrációt, ám sokkal gyengébben, mint a szegénység és az erőszak a származási országokban.

3. Nem, a bevándorlási politika nem lett szigorúbb

   Az ellenkezője igaz. Egy kutató csoportom Oxford-ban 45 ország, 1945-2010 közötti, 6500 migrációs törvényt vizsgált meg. Valójában a bevándorlási politika a legtöbb migránscsoport számára liberálisabb lett. Ném.o. idevágó rendeleteinek 65%-a 1945 óta megkönnyíti a bevándorlást, 35% inkább korlátozza, 4% semleges. Ez alól kivétel a határellenőrzés és a vízumpolitika, mely a menedék-kérőket és a szabálytalan bevándorlókat hivatott visszatartani. Ám ezek a csoportok az összes migránsoknak csupán egy kisebbsége. Ha hosszabb távra tekintünk vissza, láthatjuk, hogy az összes többi migránscsoport – családok, egyetemisták, munkavállalók – egyre inkább szívesen látottak. A 80-as és a 90-es években több európai ország, így Ném.o. is, megkönnyítette az állampolgárság megszerzését. Még 20 éve német és holland politikusok is hangsúlyozták, hogy országuk nem bevándorló ország. Mára ez kivétel lett és csak a szélső jobbosok mondják ezt. Ez is annak a jele, hogy a migráció egyre inkább elfogadott.

4. Nem, a fejlődési segítség nem a migrációs okokat szünteti meg, ellenkezőleg Európa számára a fejlődési segítség eszköz, hogy csökkentse a migrációt és ezt a „menekülést kiváltó okok leküzdésének” nevezi. Ezen tézis szerint a Dél-Észak-migráció lényeges oka a szegénység. Ám több segély nem csökkenti a kivándorlók számát – ellenkezőleg. Az ENSz fejlődési rangsora mutatja, hogy a legszegényebb országokból menekülnek a legkevesebben, a közepesen fejlettekből többen. A mélyszegénység megbénítja az embereket, a kivándorlásra nincsenek anyagi eszközeik. Ezért az is tévedés, hogy a klímaváltozás tömeges migrációt vált ki. Ami az emberek kivándorlási hajlandóságát és lehetőségeit növeli, az a gazdasági növekedés és a jobb oktatás. Nem véletlen, hogy nagy kivándorló országok, mint Mexikó, Marokkó és Töröko., közepes jóléti államok. A haladás a legszegényebb afrikai országokban, Szaharától délre, kényszerűen növelni fogja a migrációt. Így Európa a jövőben a szubszaharai régiókból számíthat bevándorlókra, kevésbé Töröko.-ból és É.-Afrikából.

5. Nem, a migráció nem okoz „agyelszívást”

   Ismételt tézis, hogy a migráció „brain drain”-t okoz, a jól képzettek elvándorlását és ezzel a származási országok fejlődési potenciálját csökkenti. Ebben az esetben is a kivándorlás mértéke ehhez túl csekély. -A kutatás azt mutatta, hogy az elvándorlás, pl. az orvosoké, egy ország strukturális fejlődési problémáiért rendszerint nem felelős, mint pl az elégtelen egészségügyi rendszerért. -A fejlődő országok is egyre inkább a diplomások magas munkanélküliségével küzdenek. -Gyakran arról is megfeledkeznek, hogy a migránsok nagy összegeket fektetnek be származási országukban. 2015-ben mesés 410 mrd $-t küldtek vissza és ez csak a hivatalos pénzmozgás. Ez a kétésfélszerese az összes globális fejlődési segélynek (ami 161 mrd $). Ezek a pénzek (remisszák) javítják a fejlődő országok életszínvonalát és csökkentik a szegénységet. Másrészt illúzió volna azt hinni, hogy a hazatérő migránsok befektetéseikkel a fejlődő országok alapvető problémáit (korrupció, egyenlőtlen elosztás) képesek lennének megoldani.

6. Nem, a migránsok nem vesznek el munkahelyeket és a jóléti államot sem veszélyeztetik

   A fölmérés azt mutatja, hogy a migránsok olyan munkákat vállalnak, amiket a helyiek kerülnek vagy amire az itteniek nem elég képzettek. Több stúdium szerint is, a migráció hatása a gazdasági növekedésre és a bérekre, igen csekély. Az az elterjedt tézis sincs bizonyítva, hogy a magas szociális biztosítású államok, mint Ném.o. és Hollandia több migránst vonzana, mint Anglia és az USA. A bevándorlásból elsősorban a vállalkozások, a gazdag és a középosztály profitál. Ebből a célországok alsó jövedelmi osztályai keveset nyernek. Ironikus módon az exmigránsok félhetnek a legjobban, mert az újonnan jöttek konkurenciát jelentenek számukra a munkapiacon. A nyitott határok szószólói gyakran ignorálják, hogy a migráció növelheti az egyenlőtlenséget.

7. Nem, a migráció nem oldhatja meg a társadalom elöregedését

   Ehhez is minden nagy migráció kicsiny, hogy az öregedő lakosság demográfiai problémáját kompenzálja. Egy ENSZ-becslés szerint, egy ilyen hatás eléréséhez irreálisan és nem kívánatosan nagy bevándorlás kellene, sokszorosa a maiénak. Ném.o. évente 3,5 millió bevándorlót kellene, hogy befogadjon – ez tizenkétszerese az éves átlagnak (280 000/év, 1991-2015). Azt is figyelmen kívül hagyják, hogy ez globális jelenség, így az elöregedő ország, Kína is a nemzetközi migráció céljává vált.

   A világ egészét tekintve: egyszerűen elfogy a gyerek. A jövő kérdése nem az lesz, hogyan fékezzük meg a migránsokat, hanem, hogy hogyan nyerjük meg őket.

8. Nem, mi nem a soha nem látott migráció korszakában élünk

   Végül vessünk egy pillantást az egészre. A migránsok aránya a világ- összlakosságában már 50 éve állandó (1960 óta 3%). Egyszerre nőtt, hasonló mértékben, a számuk és a lakosság száma (1960-2015: 93 M-244 M; 3 mrd-7,3 mrd).

   A globális „menekültkrízis” tézise is tévedés. Globálisan a migránsok csak egy kis része menekült. (1960-2010: 18,5-16,3 M menekült, 2 millióval csökkent). Ám 2016-ra, főleg a szíriai háború miatt, a menekültek száma 21,3 M-ra nőtt. Most világszerte 7-8% menekült van a migránsok között. Ezek főleg a fejlődő országok táboraiban gyűltek össze (86%). Ezek: Töröko., Pakisztán, Libanon, Irán, Etiópia és Jordánia. Ehhez képest a nyugati társadalmak egy csekély számú menekültet kapnak és az időszerű számok semmi esetre sem példa nélküliek. Míg ma az EU-lakosság 0,4%-a menekült, 1992-1995 között 0,5% volt.

   A migráció legnagyobb változása, a II. Világháború óta, az iránya. A korábbi évszázadokban főleg az európaiak vándoroltak ki idegen országokba (vagy megszállták azokat), ez az irány mára megfordult. Magas gazdasági növekedésével és öregedő társadalmával az EU migrációs céllá vált, évente 1,5-2 M migránsot vonz magához. Ezek a számok nagynak tűnnek, de csak 0,3-0,5%-a az EU 508 milliós összlakosságának. Ebből is le kell vonnunk az évi kivándorlást, 1-1,5 milliót, hogy nettómigrációs értékeket kapjunk. Ném.o., Fr.o. is e körül ingadozik, mindig a konjunktúrához idomulva.

   Itt az ideje, hogy a migrációt a realitás egy természetes, jelentős részében elkerülhetetlen elemének tekintsük – nem egy eltávolítandó, elsődleges problémának! Nyílt és gazdag társadalmak a jövőben is jelentős bevándorlásra kell, hogy számítsanak – ha tetszik, ha nem. Ez a „liberalizálás paradoxonjához” vezet bennünket. A kevesebb migráció óhaja egy liberális gazdasági renddel összeegyeztethetetlen. A munkavállalói jogok eróziója, a munka rugalmasságának növekedése és a néhai állami üzemek privatizálása Európa munka-migráns iránti keresletét jelentősen megnövelte. Az UK és az USA, a két erősen liberalizált gazdaságú ország, heves migráció-vitái a liberalizálás-paradoxon legerősebb bizonyítékai.

   A bevándorlást drasztikusan csökkenteni csak egy módon lehet: a gazdasági liberalizálás folyamatát vissza kell fordítani és a munkapiacokat szigorúan szabályozni kell. Ezzel persze mindenki jóléti szintje csökkenne. Aki ezt valóban akarja, emelje föl a kezét!

   /Der Spiegel 9, 2017/

(Máris emelem: ez nem jólét, hanem ön- és világpusztítás. Ma már minden munka romboló. Ki szereti a munkáját? A szalagon kapkodó, a bullshit-job-os? Ha a növekedést megkérdőjelezzük (vagy magát fojtja meg), minden következtetés hamis.

Senki ne utazzon sehová (ökokiskáté, 1990). Mindenki éljen és dolgozzon a szülőhelyén! A globális számok, statisztikák csalókák lehetnek: „Milyen jó, hogy csak én haltam meg”. Régiókra, városokra lebontva esetleg más „tévhithez” jutnánk!RS19III8)