A GRETCHENFRAGE: HOGY ÁLLSZ ISTENNEL?
-A SPIEGEL ismét sebeket tépdes -
A Toronto-i (Kanada) West Hill United Church megszabadult a keresztény dogmáktól, Bibliától, Jézustól. Mise helyett „vasárnapi gyülekezést” tartanak és így imádkoznak:
Tiszteletes asszony: Ebben az ínséges időben...
Gyülekezet: ...legyen szeretet bőségben.
Egy SPIEGEL-kutatás úgy találta, sok katolikus és protestáns szerint a csodatételek, hasonlatok és próféciák kidíszített történetek metaforákkal vegyítve, melyek sok mindent jelenthetnek. Egy személy, aki ember és isten is egyben? Egy szűz, akinek gyereke lesz? Egy halott föltámad?
Egy kérdésessé vált vallás, amely Németországot alapjaiban formálta, nemcsak a kilépők és a hiányzó utánpótlás miatt van szétesőben, hanem belülről is bomladozik. Mára a protestánsok egyharmada, a katolikusok egynegyede a kérdésre, hisz-e istenben, nem mond igent. Klaus-Peter Jörns, evangélikus teológus szerint a Bibliát jórészben „képbeszédként” kell értelmezni. 2005-ben még a németek 2/3-a hitt egy legmagasabb lényben, mára csak a fele. Ha Ferenc pápa az ördögöt emlegeti, a legtöbben a fejüket csóválják, ahogy a halál utáni örök élet hallatára is. Utóbbi furcsamód azoknál ébreszt kételyt, akik már a halálhoz közelednek – a 65-ön fölüliek 70%-ánál. Ennek ellenére a valamiben hívők száma világszerte növekszik. Ma már egyre többen hisznek az újjászületésben és a lélekvándorlásban. A München-i jezsuita pszichoanalitikus, Eckhardt Frick szerint, a kereszténység hanyatlása nem magyarázható pusztán a szekularizációval ebben a tudományos-technikai világban. Jörg Stolz vallásszociológus, a Lausanne-i egyetemen, a vallást így definiálja: „Egy nagyszerű szimbolikus probléma-legyűrő rendszer, mely segít a csalódást és a szenvedést elviselni.”
Ám ma már a modern társadalmakban sok olyan instancia van, melyek nemcsak jelképesen segítenek: szociális állam, biztosítások, medicina, pszichoterápia. Ezek a vallás kemény vetélytársai. „Akinek a terápiáját kifizeti a betegbiztosító, annak nem kell egyházi lelkész.” Ez a helyzet a gazdag országokban. Szegény államokban azonban, mint Nigéria és Afganisztán, magas a népszaporulat és vele a vallásosak száma is nő. Tehát a „hitetlenség”, szociológiailag, a civilizációs haladás következménye. (Minél több tudomány, annál kevesebb isten. RS2008, A sasadi tsz levele a pestiekhez).
Néha azonban a vallás csak identitás-építésre kell, hogy szolgáljon. Így pl. a bajor CSU kereszt-rendelete is, miszerint minden bajor közhivatalban kötelező a kereszt a falon. Ennek a belső meggyőződéshez kevés köze van, a CSU szerint ez csak a kereszténység „instrumentalizálása”. De nevezhetjük képmutatásnak is.
Egy Toronto-i hívő: „Egy isten, aki a világtörténelembe beleszól? Nem tudom elképzelni. Hogyan tudná mindezt a világot elárasztó gyűlöletet, káoszt, nyomort elviselni? Többé nem az isten mondja meg, mi a legjobb, amit tehetek és aki jutalmul megígéri, hogy nem kerülök a pokolba. Én magam vagyok az, aki megválasztom az értékeim és kiállok mellettük.” „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön” (RS19V26), ehhez képest a német katolikus egyház 2017-ben 6,4 mrd euró, a protestáns 5,5 mrd euró egyházadót söpört be – az állam közreműködésével. Az egyházi személyek botrányai, különösen a katolikus egyház jó hírét tépázzák. Ezt nem lehet spirituális kampánnyal helyre hozni.
Mennyire hisznek a papok? Erre Hans Jochen Jaschke nyugalmazott címzetes püspök, ezt mondja: „Az embernek nincs a zsebében a hite. Egy belső tartásról van szó, isten titka általi megérintésről. A föltámadás sem olyan csoda, melyet egyszerű tényként kellene elfogadnunk. A bibliai húsvét-történet csupán azt sejtést és bizonyosságot tanúsítja, hogy az élet több. Hogy Jézus a halálon túlra nyúlik át, egy új élet alakjába, bármikor is, bárhogyan is, bárki számára is.”
Németországban a hit és a hit nélküliség közötti hatás elmosódik. Sokan katolikusnak vagy protestánsnak mondják magukat, bár nem ismerik el a központi kinyilatkoztatásokat. Az adott dogmákból saját magánvallásukat vezetik le. Mások kultúrkeresztények, tiszteletbeli hivatalokat vállalnak, csüngnek a hagyományokon.
Az eukarisztia - az ostya és a bor átváltozása Krisztus testévé és vérévé - szintén hit kérdése. Ez egy természetfölötti esemény, egy csoda? „A látvány egy fenséges, szinte archaikus színjáték, recsitálással és gyertyafénnyel... A kenyér és a bor átváltozása Krisztus testévé és vérévé – mindezt el kellene, hogy higyjék a katolikusok, azt, hogy az ostya valami egész mássá lesz. Ezt a racionális emberek csak nehezen képesek lenyelni.”
Egy további „lázadás” is tovább szította a hitvitát. Ella de Groot tiszteletes asszony (Bern/Muli-Gürligen) egy nagypénteki prédikációjával, amit a svájci tv is átvett, sok hívőt megbotránkoztatott. „Egy buszbalesetnél, merényletnél, természeti katasztrófánál, súlyos betegségnél kétségbeesetten kiáltok isten után. De ő nincs sehol. Azt hiszem, a menny üres.”
Beatrice von Weizsäcker, evangélikus tisztséghordozó, sem hisz a csodákban. De vallja, hogy a kétség az értelemből jön, a hit a belsőből. „Örök élet igenis van, nemcsak a halál után, hanem már a születés előtt is. A lélek a test előtt is volt, és ha a test szétesik, a lélek marad.”
Heinrich Claussen, evangélikus egyházfi: „Az ember, ha önmagát próbálja gondolni, istent gondolja.” Immanuel Kant: „Csinálunk magunknak egy istent, hogy tisztelegjünk az előtt, aki őt csinálta.” Isten: az emberi Én egy jobb fajtája (leegyszerűsítve).
Eddig a DER SPIEGEL. (2019. 04. 20., kivonat)
Ehhez vegyük hozzá Nürnberger Luther-könyvéből Bultmann-t.
„Az ismeretlen teológus Rudolf Bultmann, röviddel a II. világháború után, olyan előadást tartott, ami miatt kis híján kizárták az evangélikus egyházból. Azt mondta, hogy a Bibliában álló csodatörténetek az angyalokról, démonokról és az ördögről, a világ három szintre osztásáról (menny, föld, pokol) nem történelmi események híradásai, hanem mítoszok. Krisztus ábrázolása is, mint egy isteni lény elő-léte, aki a földön, mint ember újjászületik, az emberek bűneit magára veszi, kereszthalált hal, 3 nap múlva föltámad, a mennybe száll és onnan visszatér – mindez mitikus. Az az elképzelés is mitikus, miszerint mindenféle katasztrófák után a halottakat életre kelti, ítélőszék elé állítja, az egész emberiséget üdvözültekre és átkozottakra osztja. Mindezen történetek ókori mítoszokból, kései zsidó apokaliptikus iratokból és gnosztikus megváltási fantáziákból vannak összerakva és ezeket a modern világkép meghaladta. Ezzel, mondja Bultmann, a pokoljárás és Krisztus mennybemenetele is ki van pipálva, ahogy egy kozmikus katasztrófa által bekövetkező világvége elképzelése is. Ki van pipálva a menny felhőiből alászálló emberfia is, a csoda, mint puszta csoda, a szellem- és a démonhit szintúgy. Nem lehet „elektromos fényt és rádiókészüléket, betegség esetén modern orvosi és klinikai eszközöket igénybe venni és egyidőben az Új Testamentum szellem- és csodavilágában hinni. És aki úgy gondolja, hogy ezt megteheti, ezzel a kereszténység hirdetését érthetetlenné és lehetetlenné teszi.”
Csakhogy én nem szeretnék egy istentelen világban élni. Jobban járunk, ha hiszünk. Ha már hiszünk abban, hogy E=mc2, akkor nyugodtan hihetünk istenben is – semmi különbség!
Ha meghalok, Einstein-nel az ajkamon leheljem ki lelkem? (ökobetyár könyve)
