GRETA THUNBERG: AZT AKAROM, HOGY PÁNIKBA ESSETEK!
Ich will, dass ihr in Panik geratet! Meine Reden zum Klimaschutz | Fischer Taschenbuch, Aus dem Englischen von Ulrike Bischoff, 2019. július
Ez egy online-könyv, kéthetente jön egy új fejezet, két nyelven. (Előzőek: Precht: Vadászok, Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/, Hermann: Atomzeitalter, Nürnberger: Luther). www.okobetyar.blog.hu

„Ha egy pár gyerek eléri, hogy a címlapokra kerüljön világszerte, azzal, hogy egyszerűen nem mennek iskolába, mi mindent tudnánk elérni, ha valóban akarnánk.” Ezekkel a szavakkal sikerült a 16 éves Greta Thunberg-nek egy klímavédő mozgalmat elindítania az egész világon. Úgy az ENSZ klímakonferenciájánál Kattowitz-ben, a világgazdasági fórumnál Davos-ban, az EU-parlamentnél Brüsszelben – Greta Thunberg intelmeit mindenki meghallotta. Számokkal, tényekkel, kemény érveléssel megmutatja: A klímaválság most történik! Németországban minden évben 3 bolygó nyersanyagát fogyasztjuk el. Fölmelegedés, légszennyezés, fajkihalás már most mutatja pusztító hatását. 
Ebben a kötetben Greta Thunberg beszédei ébresztő célúak. Világossá teszi, milyen felelősség terhel bennünket, itt és most, és azt, hogy még mindig cselekedhetünk. 
Greta Thunberg 2003-ban született, svéd klímaaktivista. Az általa elindított iskolasztrájk a globális #FridaysForFuture mozgalomban csúcsosodott ki. Svédországban az év nőjévé választották és a béke-Nobel-díjra jelölték. S. Fischer-nél megjelent: „Szívből jövő mozzanatok. Életünk az éghajlatért.”

Tartalom
A kiadó előszava
1. Beszéd a klímamenetelésen; Stockholm, 2018. szeptember 8.
2. Beszéd Brüsszelben, 2018. okt. 6.
3. Beszéd Helszinkiben, 2018. okt. 4.
4. Beszéd a „Declaration of Rebellion” alkalmából; London, 2018. okt. 31.
5. Előadás a TEDxStockholm-on, 2018. nov.
6. Beszéd az ENSZ 24. klímakonferenciáján; Kattowitz, 2018. dec.
7. Az ENSZ-főtitkár, Antonio Guterres-hez intézett beszéd, ENSZ-klímakonferencia, Kattowitz, YOUNGO-találkozó, 2018. dec. 3.
8. Beszéd a világgazdasági fórumon; Davos, 2019. jan. 25.
9. FaceBook-hozzászólás, 2019. febr. 2. 
10. Beszéd az EU gazdasági és szociális bizottsága előtt; Brüsszel, 2019. febr. 21. 
11. Köszönő beszéd az Arany Kamera-díj odaítélésénél, Berlin, 2019. márc. 30. 
+Beszéd a „Brilliant Minds” konferencián, Stockholm, 2019. jún. 13.

A kiadó előszava
A svéd iskolai nyári szünet után, 2018 augusztusában, a fiatal Greta Thunberg elhatározta, hogy iskolasztrájkba lép, hogy fölhívja a figyelmet a párizsi klímaegyezmény be nem tartására. Azóta ott látni őt minden pénteken a Stockholm-i parlament és a királyi kastély közötti Myntorget tér közepén, egy kéziratos plakáttal: „Skolstrejk for klimatet”, mely közben világszerte ismertté vált. Idővel Gretához egyre több diák csatlakozott Stockholm-ban és világszerte. Ebből lett a #FridaysForFuture pénteki békés tiltakozó mozgalom. Greta hamarosan konferenciákra, tüntetésekre és más nyilvános föllépésekre kapott meghívást. Ezekre saját maga írja beszédeit. Csupán a klímaváltozás tényeinél támaszkodik tudósok és kutatók megerősítésére. Ez a könyv Greta beszédeit tartalmazza időrendi sorrendben, kezdve első szereplésétől a klíma-menetelésen Stockholm-ban – egészen az Arany Kamera díjig Berlinben. Ha bizonyos fejezetek a beszédeiben meg is ismétlődnek, úgy döntöttünk, a dokumentáció hűsége érdekében ezeket változatlanul meghagyjuk. Így nyerhet az olvasó átfogó képet erről a fiatal aktivistáról.
A szerkesztőség

1
Beszéd a klímamenetelésen; Stockholm, 2018. szeptember 8.

Ezen a napon a Peoples Climate March 90 országban 250 000 résztvevővel játszódott le. 

A múlt nyáron a klímakutató Johan Rockström és mások leírták, hogy legfeljebb még 3 évünk van, hogy az üvegház-gáz emisszióit visszafogjuk és a párizsi klímaegyezmény céljait elérjük. 
Azóta egy év és két hónap telt el, ezalatt több tudós ugyanezt megerősítette. Ennek ellenére a helyzet tovább rosszabbodott. Az üvegházgáz-kibocsátás tovább növekszik. Így talán még kevesebb időnk van, mint egy év és tíz hónap.
Ha ezt az emberek tudnák, nem kellene engem kérdezniük, miért is foglalkozok ennyire „szenvedélyesen a klímaváltozással”. Ha az emberek tudnák, hogy a tudósok szerint 5% az esély a párizsi klímavédő egyezményt elérni és ha tudnák, milyen rémálom közeledik felénk, ha a Föld fölmelegedését nem tartjuk 2*C alatt, nem kérdeznék, mért csinálok iskolasztrájkot a parlament épülete előtt.
Mert ha mindnyájan tudnák, milyen komoly is a helyzet valójában, milyen kevés történik, mindenki idejönne és ide ülne mellénk. 
Svédországban úgy élünk, mintha 4,2 bolygó nyersanyagaival rendelkeznénk. A CO2-lábnyomunk a legrosszabbak közé tartozik a világon. Ez annyit jelent, Svédország évről-évre 3,2 évnyi természetes forrást lop el a jövő nemzedékeitől. Azok, akik ezekhez a jövő generációkhoz tartoznak, azt akarják, hogy Svédország hagyjon föl ezzel. 

Azonnal.

Ez nem egy politikai beszéd. A mi iskolasztrájkunknak semmi köze a pártpolitikához. 

Mert a klíma és a bioszféra egy pillanatig sem törődik a politikával és az üres szavainkkal. Csak azzal törődik, amit ténylegesen teszünk.

Ez egy segélykiáltás.

Minden újsághoz, melyek még mindig nem írnak és nem számolnak be a klímaváltozásról, habár ezen a nyáron is, amikor a svéd erdők égtek, azt mondták, a klíma „korunk döntő kérdése”.

Mindenkihez, aki ezt a krízist soha nem mint krízist kezelte.

Minden influenszerhez, akik minden másért be veti magát, csak nem a klímáért és a környezetért.

Minden politikai párthoz, amelyek állítólag a klímakérdést komolyan veszik.

Minden politikushoz, akik a közösségi oldalakon bennünket gúnyolnak, akik engem gyaláznak, miszerint retardált vagyok, egy bitch, egy terrorista.

Mindenkihez, aki nap mint nap félrenéz, mert nyilván a változásoktól jobban fél, melyek egy katasztrofális klímaátcsapást megakadályoznának, mint magától a klímakatasztrófától.

A hallgatástok a legrosszabb. Az összes jövő nemzedék sorsa a vállaitokon.

Azok közülünk, akik még gyerekek, később, ha elég idősek lesznek, hogy valamit tegyenek, semmit sem tudnak majd azon változtatni, amit ma rosszul tesztek.

Sokan azt mondják, Svédország egy kicsi ország és amit teszünk, nem játszik szerepet. De én azt gondolom, hogy ha egy pár kislány eléri, hogy a címlapokra kerüljön világszerte, azzal, hogy egyszerűen nem mennek iskolába, mi mindent tudnánk elérni, ha valóban akarnánk. Minden egyes ember számít.

Ugyanúgy, ahogy minden egyes emisszió számít.
Minden egyes kiló.
Mind számít.

Tehát kérem, kezeljétek a klímaválságot mint egy heveny krízist, amilyen az valójában és adjatok nekünk egy jövőt.

Az életünk a ti kezetekben van.

2
Beszéd Brüsszelben, 2019. okt. 6.

Miután Greta „skolstrejk för klimatet” akciója Svédország határain kívül is ismertté vált, más országokban is elkezdtek a diákok a klímáért tüntetni. Így kapott Greta gyorsan meghívást a sztrájkolóktól Brüsszelbe és utána Helsinki-be is. A Helsinki-beszéd csak kissé tér el a brüsszelitől, a kettő pedig lényegében Greta első beszédére épül, a Stockholm-i klímamenetelésen.

Bonjour, je m'apelle Greta Thunberg, j'ai quinze ans et je viens de Stockholm, en Suéde. Je fais la gréve de l'ecole devant le parlement suédois. 
Je le fais pour faire attention á la crise climatique. 

(Jó napot, a nevem Greta Thunberg, 15 éves vagyok és Stockholm-ből, Svédországból jövök. Minden pénteken iskolasztrájkot folytatok a svéd parlament előtt. Ezt azért teszem, hogy fölhívjam a figyelmet a klímaválságra.)


Minden pénteken a svéd parlament épülete előtt ülünk, míg Svédország be nem tartja a párizsi klímaegyezményt. 
Mindenkit fölszólítunk, hogy tegyen ugyan így, bárhol is legyetek: Üljetek ki a parlament vagy a városháza elé, míg az országotok rá nem tér arra az útra, amely a 2*C alatti fölmelegedés-célhoz nem vezet. 
Ha Svédország és Belgium összes aktuális emisszióját – beleértve a lég- és egyéb közlekedés, az importáru kibocsájtásait is – összeadjuk és a szegényebb országokat illető igazságosság-szempontot is figyelembe vesszük, ahogy az a párizsi klímaegyezményben és a Kyoto-i protokollban rögzítésre került, akkor a gazdag országok, mint Svédország és Belgium az Uppsala-i egyetem szerint, elkezdhetik emisszióikat legalább évi 15%-kal csökkenteni. Ha ezt tesszük, a fejlődő országoknak egy esélyt adunk életszínvonaluk emelésére. Kiépíthetik infrastruktúrájuk egy részét, amely nekünk már rendelkezésünkre áll: utak, iskolák, kórházak, tiszta ivóvíz, villamosítás, stb. 
Némelyek azt mondják, inkább menjünk iskolába. 
De miért kéne olyan jövőért tanulnom, amely hamarosan nem lesz többé, amikor senki nem tesz semmit azért, hogy megmentse ezt a jövőt? Mi értelme tényeket magolni az iskolában, amikor a legfontosabb tények, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínál, nyilvánvalóan nem jelentenek semmit se politikusainknak, se társadalmunknak?
Ma minden egyes nap 100 millió barrel olajat fogyasztunk el. És nincs az a politika, amely ezen változtatna, nincsenek törvények, hogy ezt az olajat a földben hagyják. 
Tehát a világot nem menthetjük meg, ha a szabályok szerint játszunk. A szabályokat kell megváltoztatnunk.
És ennek már ma el kell kezdődnie.
Nem kell sehová mennetek, hogy a klímaválság ellen tiltakozzatok. Klímaváltozás mindenütt van. A világon mindenütt odaállhattok vagy ülhettek egy kormányépület elé, hogy sok jó dolgot indíthassatok el. Odaállhattok egy olaj- vagy egy energiavállalat elé. Bármely élelmiszerbolt, újságszerkesztőség, repülőtér, benzinkút, húsgyár vagy tévéállomás elé. 
Senki sem teszi meg még csak az elegendőt sem.
Minden és mindenki meg kell, hogy változzon.
Egy hónappal ezelőtt az ENSz főtitkára azt mondta, 2020-ig van még elegendő időnk az irányváltásra, hogy a párizsi klímaegyezmény tartományában maradjunk, különben a világot „közvetlen megsemmisülés fenyegeti.”
Ha az emberek tudnák, hogy a tudósok szerint 5% az esély a párizsi klímavédő egyezményt elérni és ha tudnák, milyen rémálom közeledik felénk, ha a Föld fölmelegedését nem tartjuk 2*C alatt, nem kérdeznék, mért csinálok iskolasztrájkot a svéd parlament előtt.
Mert ha mindnyájan tudnák, milyen komoly is a helyzet valójában, milyen kevés történik, mindenki idejönne és ide ülne mellénk. 
Svédországban úgy élünk, mintha 4,2 bolygó nyersanyagaival rendelkeznénk. Belgium 4,3 bolygót igényel.
A CO2-lábnyomunk a legrosszabbak közé tartozik a világon. Ez annyit jelent, Svédország és Belgium évről-évre több, mint 3 évnyi természetes forrást lop el a jövő nemzedékeitől. Azok, akik ezekhez a jövő generációkhoz tartoznak, azt akarják, hogy Svédország és Belgium és az összes többi állam hagyjon föl ezzel és kezdjenek el ezen az egy bolygó keretein belül élni.
Ez nem egy politikai beszéd. A mi iskolasztrájkunknak semmi köze a pártpolitikához. 
Ez egy segélykiáltás.
Minden újsághoz, amely ezt a krízist soha nem mint krízist kezelte.
Minden influenszerhez, akik minden másért be veti magát, csak nem a klímáért és a környezetért.
Minden politikai párthoz, amelyek állítólag a klímakérdést komolyan veszik.
Mindenkihez közöttetek, akik informálva vagytok, mégis nap mint nap félrenéztek, mert nyilván a változásoktól jobban féltek, melyek egy katasztrofális klímaátcsapást megakadályoznának, mint magától a klímakatasztrófától.
A hallgatástok a legrosszabb. Az összes jövő nemzedék sorsa a vállaitokon.
Amit ma tesztek, azon mi gyerekek a jövőben semmit sem tudunk majd változtatni.
Sokan azt mondják, Svédország és Belgium egy kicsi ország és amit teszünk, nem játszik szerepet. De én azt gondolom, hogy ha egy pár kislány eléri, hogy a címlapokra kerüljön világszerte, azzal, hogy egyszerűen nem mennek iskolába, mi mindent tudnánk elérni, ha valóban akarnánk. 
Minden egyes ember számít.
Ugyanúgy, ahogy minden egyes emisszió számít.
Minden egyes kiló.
Mind számít.
Tehát kérem, kezeljétek a klímaválságot mint egy heveny krízist, amilyen az valójában és adjatok nekünk egy jövőt.
Az életünk a ti kezetekben van.

3
Beszéd Helsinki-ben. 2018. okt. 20.

Nimeni an Greta Thunberg. Olen viisitoista vuotias. Asun Tukholmassa. Olen koululakossa ilmaston puolesta. 
(A nevem Greta Thunberg, 15 éves vagyok és Stockholmban lakom. Iskolasztrájkot folytatok a klímáért.)

Minden pénteken a svéd parlament előtt ülünk, míg Svédország be nem tartja a párizsi klímaegyezményt. 
Mindenkit fölszólítunk, hogy tegyen ugyan így. Üljetek ki a parlament vagy a városháza elé, míg az országotok rá nem tér arra az útra, amely a 2*C alatti fölmelegedés-célhoz nem vezet. 
Ha Svédország és Finnország összes aktuális emisszióját – beleértve a lég- és egyéb közlekedés, az importáru kibocsájtásait is – összeadjuk és a szegényebb országokat illető igazságosság-szempontot is figyelembe vesszük, ahogy az a párizsi klímaegyezményben és a Kyoto-i protokollban rögzítésre került, akkor a gazdag országok, mint Svédország és Finnország az Uppsala-i egyetem szerint, elkezdhetik emisszióikat legalább évi 15%-kal csökkenteni. Ha ezt tesszük, a fejlődő országoknak egy esélyt adunk életszínvonaluk emelésére. Kiépíthetik infrastruktúrájuk egy részét, amely nekünk már rendelkezésünkre áll: utak, iskolák, kórházak, tiszta ivóvíz, villamosítás, stb. 
Némelyek azt mondják, inkább menjünk iskolába. Némelyek azt mondják, tanuljunk, hogy klímakutatók lehessünk és „megoldhassuk a klímaproblémát.” De a klímaválságot már megoldották. Minden tény és megoldás a birtokunkban van. Már csak fel kéne ocsúdnunk és változtatnunk. 
Miért kéne olyan jövőért tanulnom, amely hamarosan nem lesz többé, amikor senki nem tesz semmit azért, hogy megmentse ezt a jövőt? Mi értelme tényeket magolni az iskolában, amikor a legfontosabb tények, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínál, nyilvánvalóan nem jelentenek semmit se politikusainknak, se társadalmunknak. 
Ma minden egyes nap 100 millió barrel olajat fogyasztunk el. És nincs az a politika, amely ezen változtatna, nincsenek törvények, hogy ezt az olajat a földben tartsák. Tehát a világot nem menthetjük meg, ha a szabályok szerint játszunk. A szabályokat kell megváltoztatnunk.
És ennek már ma el kell kezdődnie.
Nem kell sehová mennetek, hogy a klímaválság ellen tiltakozzatok. Klímaváltozás mindenütt van. A világon mindenütt odaállhattok vagy ülhettek egy kormányépület elé, hogy sok jó dolgot indíthassatok el. Odaállhattok egy olaj- vagy egy energiavállalat elé. Bármely élelmiszerbolt, újságszerkesztőség, repülőtér, benzinkút, húsgyár vagy tévéállomás elé. 
Senki sem teszi meg még csak az elegendőt sem.
Minden és mindenki meg kell, hogy változzon.
Egy hónappal ezelőtt az ENSz főtitkára azt mondta, 2020-ig van még elegendő időnk az irányváltásra, hogy a párizsi klímaegyezmény tartományában maradjunk, különben a világot „közvetlen megsemmisülés fenyegeti.”
Ha az emberek tudnák, hogy a tudósok szerint 5% az esély a párizsi klímavédő egyezményt elérni és ha tudnák, milyen rémálom közeledik felénk, ha a Föld fölmelegedését nem tartjuk 2*C alatt, nem kérdeznék, mért csinálok iskolasztrájkot a svéd parlament előtt.
Mert ha mindnyájan tudnák, milyen komoly is a helyzet valójában, milyen kevés történik, mindenki idejönne és ide ülne mellénk. 
Svédországban úgy élünk, mintha 4,2 bolygó nyersanyagaival rendelkeznénk. Finnország 3,7 bolygót igényel.
A CO2-lábnyomunk a legrosszabbak közé tartozik a világon. Ez annyit jelent, Svédország évről-évre mintegy 3 évnyi természetes forrást lop el a jövő nemzedékeitől. Azok, akik ezekhez a jövő generációkhoz tartoznak, azt akarják, hogy Svédország és Finnország és az összes többi állam hagyjon föl ezzel és kezdjenek el ezen az egy bolygó keretein belül élni.
Ez nem egy politikai beszéd. A mi iskolasztrájkunknak semmi köze a pártpolitikához. 
Ez egy segélykiáltás.
Minden újsághoz, amely ezt a krízist soha nem mint krízist kezelte.
Minden influenszerhez, akik minden másért be veti magát, csak nem a klímáért és a környezetért.
Minden politikai párthoz, amelyek állítólag a klímakérdést komolyan veszik.
Mindenkihez közöttetek, akik informálva vagytok, mégis nap mint nap félrenéztek, mert nyilván a változásoktól jobban féltek, melyek egy katasztrofális klímaátcsapást megakadályoznának, mint magától a klímakatasztrófától.
A hallgatástok a legrosszabb. Az összes jövő nemzedék sorsa a vállaitokon.
Amit ma tesztek, azon mi gyerekek a jövőben semmit sem tudunk majd változtatni.
Sokan azt mondják, Svédország és Finnország egy kicsi ország és amit teszünk, nem játszik szerepet. De én azt gondolom, hogy ha egy pár kislány eléri, hogy a címlapokra kerüljön világszerte, azzal, hogy egyszerűen nem mennek iskolába, mi mindent tudnánk elérni, ha valóban akarnánk. 
Minden egyes ember számít.
Ugyanúgy, ahogy minden egyes emisszió számít.
Minden egyes kiló.
Mind számít.
Tehát kérem, kezeljétek a klímaválságot mint egy heveny krízist, amilyen az valójában és adjatok nekünk egy jövőt.
Az életünk a ti kezetekben van.

4 + 5

Beszéd TEDxStockholm-on, 2018, nov. 24, (azonos London 2018. okt. 31. „Declaration of Rebellion” - és a brüsszeli 2019. febr. 21-es beszéddel)
Stockholm: A TED-Talks az US-Chris Andersen által elindított konferenciasorozat világszerte ismert és nagy figyelem kíséri. A TEDx ennek egy leágazása. Minden fölszólaló egyetlen kikötést kap: 18 percig szabad beszélnie.
London: A világszerte aktív Extinction of Rebellion (lázadás a kihalás ellen) öt szónoka közé Grétát is meghívta Londonba. A deklaráció az angol kormány ellen irányult, tétlenségét kérték számon a fenyegető klímaválság miatt. A rendezvény a Parliament Square téren folyt le, több, mint 1000 emberrel.
Kb. nyolcéves lehettem, amikor először hallottam az ún. globális felmelegedésről, amit életmódunkkal látszólag mi, emberek okozunk. Azt mondták: energiatakarékosságból oltsam le a villanyt, és többször használjam a papírt, hogy spóroljunk az erőforrásokkal. 
Emlékszem, azt gondoltam, hogy ez nagyon fura, hogy az ember, az egyik állatfaj, képes rá, hogy megváltoztassa a Föld éghajlatát. Ha képesek lennénk rá, és tényleg ez történne épp, akkor semmi másról sem beszélnénk. A tévében csak erről lenne szó. Főcímekben, rádiókban, újságokban semmi másról nem olvasnánk, semmi másról nem hallanánk; mintha csak világháború folyna. De erről soha senki sem beszélt. Ha fosszilis anyagok égetése olyan rossz, hogy magát a létezésünket fenyegetné, akkor hogy nem hagyunk fel az eddigiekkel? Miért nem vezettek be korlátozásokat? Miért nem tették illegálissá? 
Képtelen voltam felfogni. Túl valószerűtlennek tűnt. 
11 évesen megbetegedtem. Depressziós lettem. Nem szólaltam meg és nem ettem. Két hónap alatt 10 kg-t fogytam. Később Asperger-szindrómával, kényszerbetegséggel és szelektív mutizmussal diagnosztizáltak. Ez azt jelenti, hogy csak akkor beszélek, ha szükségét érzem.
Ez most egy ilyen pillanat. (Taps)
 Nekünk, Asperger-szindrómásoknak, majdnem minden fekete vagy fehér. Nem tudunk jól hazudni, és általában nem szeretünk részt venni társadalmi játszmákban, amelyeket ti úgy imádtok. (Nevetés) Szerintem sok mindenben mi, autisták vagyunk normálisak, és a többiek a nagyon furák, (Nevetés) különösen, ha a fenntarthatósági válságról van szó, ahol azt mantrázzák, hogy a klímaváltozás létünkre jelent fenyegetést, és hogy ez a legfontosabb kérdés. Mégsem változtat senki a viselkedésén. 
Nem értem, mert ha meg kell állítani a károsanyag-kibocsátást, akkor meg kell állítani. Nekem ez fekete-fehér. Nincsen szürke zóna, ha a túlélésünkről van szó. Vagy megmarad civilizációnk, vagy nem. 
Változtatnunk kell. 
A gazdag országoknak, mint Svédország, el kell kezdeniük évi legalább 15%-kal csökkenteni a kibocsátásukat. Ez kell hozzá, hogy kétfokos melegedési határérték alatt maradjunk. De már, ahogy azt az IPCC nemrég kimutatta, a 1,5 °C-os emelkedés megcélzása is jelentősen csökkentené a klímahatásokat. Csak találgathatunk, hogy mit jelent ez a kibocsátáscsökkentést illetően. 
Azt hinné az ember, hogy a média és vezetőink csak erről beszélnek, ám soha meg sem említik. Ahogy arról sem beszél soha senki, hogy az üvegházhatású gázok már be vannak zárva a rendszerbe. Hogy a légszennyezés is melegedést rejt, tehát, mikor a fosszilis tüzelőanyagok égetését abbahagyjuk, már akkor is van kb. 0,5–1,1 °C közötti melegedés. 
Továbbá alig valaki említi azt, hogy a hatodik tömeges kihalás közepében vagyunk, akár 200 faj is kihal minden egyes nap. Ez a mostani kihalási ráta 1 000–10 000-szerese a normálisnak tekintettnek. 
Ahogy a klímaigazságosság vagy a méltányosság helyzetét sem említik, pedig a Párizsi Egyezményben mindenhol egyértelműen benne van, és elengedhetetlen ahhoz, hogy világszerte is működjön. Ez azt jelenti, hogy a gazdag országoknak zéró kibocsátásúvá kell válniuk a következő 6–12 évben, a mai kibocsátási sebesség mellett. Mindezt azért, hogy szegényebb országok lakóinak is legyen esélyük életszínvonaluk javítására, a nekünk már meglévő infrastruktúra kiépítésére. Hogyan várhatjuk el olyan országoktól, mint India vagy Nigéria, hogy a klímaválsággal törődjenek, ha mi, akiknek már mindenünk megvan, mi sem törődünk vele egy pillanatra sem, de még a Párizsi Egyezményben vállalt kötelezettségeinkkel sem? 
Szóval, miért nem csökkentjük a kibocsátásunkat? Valójában miért emelkedik még mindig? Szántszándékkal okozunk tömeges kihalást? Gonoszok vagyunk? 
Nem, természetesen nem. Csak azért folytatják az emberek, amit eddig csináltak, mert a többségnek fogalma sincs a mindennapi életünk valódi következményeiről és fogalmuk sincs arról, hogy gyors változásra van szükség.  
Mind azt hisszük, hogy tudjuk, és hogy mindenki tudja, de nem így van. 
De honnan is tudhatnánk? Ha tényleg válság lenne, és ezt a válságot a mi károsanyag-kibocsátásunk okozta volna, annak legalább valami jelét látnánk. Nem csak elárasztott városokat, több százezer halottat s földdel egyenlővé vált egész országokat. Megszorításokat látnánk. De nem. Senki nem beszél róla. Nincsenek válságtárgyalások, nincsenek főcímek, nincs breaking news. Senki sem úgy viselkedik, mintha válságban lennénk. 
Még a legtöbb klímakutató és zöld politikus is rendszeresen repül, húst és tejterméket eszik. 
Ha megérem a 100 évet, élni fogok 2103-ban. Amikor ma a jövőről gondolkodunk, nem látunk tovább 2050-nél. A legjobb esetben addigra én még az életem felét sem éltem le. Mi lesz utána? 2078-ban fogom ünnepelni a 75. születésnapomat. Ha lesz gyerekem vagy unokám, talán majd együtt töltjük azt a napot. Lehet, hogy kérdezni fognak rólatok, a 2018-ban élt emberekről. Lehet, hogy azt kérdezik: miért nem tettetek semmit, amíg még lehetett volna. 
Amit most megteszünk, vagy nem teszünk meg, hatással lesz az egész életemre, a gyerekeim és az unokáim életére. Amit most megteszünk, vagy nem teszünk meg, azon az én nemzedékem nem fog tudni változtatni. 
Amikor idén augusztusban elkezdődött az iskola, úgy döntöttem, hogy elég volt. Földre telepedtem a svéd parlament előtt. Iskolássztrájkot kezdtem az éghajlatért.
Néhányan azt mondták, iskolában lenne a helyem. Néhányan pedig azt, hogy legyek klímaszakértő, hogy "megoldhassam a klímaválságot". 
De a klímaválságot már megoldották. Minden tény és megoldás a birtokunkban van. Már csak fel kéne ocsúdnunk és változtatnunk. Miért kéne olyan jövőért tanulnom, amely hamarosan nem lesz többé, amikor senki nem tesz semmit azért, hogy megmentse azt a jövőt? Mi értelme tényeket magolni az iskolában, amikor a legfontosabb tények, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínált, nyilvánvalóan nem jelentenek semmit se politikusainknak, se társadalmunknak. 
Néhányan azt mondják: Svédország csupán kis ország, és nem számít, mit csinálunk. De szerintem, ha néhány gyerek csak azzal címlapra kerülhet, hogy néhány hétig nem megy iskolába, gondoljatok bele, mennyit tehetnénk együtt, ha akarnánk. (Taps) 
Már majdnem a beszédem végénél járunk, és ilyenkor szokás a reményt szóba hozni: szolárpanelek, szélenergia, körkörös gazdaság stb., de én nem fogom ezt tenni. 30 éve lelkesítjük egymást, és igyekszünk pozitív ötleteket elfogadtatni. Sajnos, e módszer nem működik. Mert ha működne, a kibocsátások mára csökkentek volna. De nem csökkentek. Nyilván, reményre szükségünk van, persze, hogy szükségünk van rá. 
De a reménynél sokkal inkább a cselekvésre van szükségünk. Amint cselekedni kezdünk, a remény mindenhol megjelenik. Úgyhogy a remény keresése helyett cselekedjetek! És akkor, de csak akkor, megjelenik a remény. 
Naponta 100 millió hordó olajat használunk el. Nincs politika, ami ezt megváltoztatná. Nincsenek szabályok, amelyek az olajat a földben tartanák. Nem tudjuk megmenti a világot a szabályok szerint játszva, mert a szabályoknak változniuk kell. 
Mindennek változnia kell, és ennek ma kell elkezdődnie. 
Köszönöm. (Taps) 
6
Beszéd az ENSZ 24. klímakonferenciáján; Katowice, 2018. dec. 13.

A 24. ENSz-klímakonferencia 2018. dec. 3-14 között zajlott le, a lengyel Katowice-ben. Ezen az évente megtartott rendezvényen kormányfők, szervezetek, környezetaktivisták, valamint a gazdaság és a technika képviselői találkoznak, hogy a Föld jövőjéről tanácskozzanak és tárgyaljanak. Greta itt tartotta alábbi beszédét a világ népeinek. A következőt a fiatalok NGO-hálózata, a YOUNGO találkozóján tartotta, közvetlenül az ENSz-főtitkár, António Guterres-hez intézve.

A nevem Greta Thunberg. 15 éves vagyok. Svédországban élek. A Climate Justice Now nevű szervezet nevében szólok most önökhöz. 

Sokan mondják azt, hogy Svédország csupán egy kis ország, és hogy nem számít, mit csinálunk. De már megtanultam, hogy sosem vagy túl kicsi ahhoz, hogy változásokat érj el.

És ha néhány gyerek a világon mindenhol címlapra kerülhet, csupán azért, mert nem mentek iskolába, akkor képzeljék el, hogy mi mindent tehetnénk közösen, ha tényleg akarnánk. De ehhez nyíltan kell beszélnünk egymással, bármily kényelmetlen is legyen az.

Csak azért beszélnek zöld gazdasági növekedésről, mert félnek attól, hogy ha nem teszik, akkor nem lesznek népszerűek. Arról beszélnek, hogy továbbra is abba a rossz irányba kell haladnunk, ami miatt bajba kerültünk, holott az egyetlen értelmes dolog az lenne, ha behúznánk a kéziféket.

Önök nem elég érettek ahhoz, hogy őszintén beszéljenek. Még ezt a terhet is ránk, gyermekekre hagynák. De engem nem érdekel a népszerűség. Engem az éghajlat és az élő bolygónk érdekel.

Feláldozzák a civilizációnkat azért, hogy néhány ember tovább gazdagodhasson.

Feláldozzák a bioszféránkat azért, hogy a gazdag emberek az olyan országokban, mint az enyém, luxusban élhessenek. A tömegek szenvedése fizet a kevesek fényűzéséért.

2078-ban a 75. születésnapomat fogom ünnepelni. Ha lesznek majd gyermekeim, akkor talán velem fogják tölteni azt a napot. Talán megkérdeznek majd önökről. Talán megkérdezik majd, hogy miért nem tettek önök semmit akkor, amikor még volt rá idő.

Azt mondják, hogy a mindennél jobban szeretik a gyermekeiket, mégis a szemük láttára lopják el a jövőjüket.

Amíg azzal vannak elfoglalva, hogy mi az, ami politikailag lehetséges, nem pedig azzal, hogy mi az, amit meg kell tenni, addig nincs remény. Csak úgy oldhatunk meg egy krízist, ha krízisként kezeljük.

A fosszilis üzemanyagokat a földben kell hagynunk, helyette a méltányosságra kell törekednünk. És ha a jelenlegi rendszerben valóban ennyire lehetetlen megoldásokat találni, akkor talán magát a rendszert is meg kell változtatnunk.

Nem azért jöttünk ide, hogy a világ vezetőinek könyörögjünk. Már a múltban sem figyeltek ránk és most sem fognak.

Elfogytak a kifogások és lassan az időből is kifutunk.

Azért jöttünk ide, hogy közöljük: a változás közeleg, akár tetszik, akár nem. Az igazi hatalom az embereké.

Köszönöm.

7
Az ENSZ-főtitkár, António Guterres-hez intézett beszéd, ENSZ-klímakonferencia, Katowice, YOUNGO-találkozó, 2018. dec. 3.

25 éve számos ember állt az ENSZ klímakonferenciája elé és arra kérték a kormányvezetőket, hogy állítsák le emisszióikat. Ez láthatólag semmit sem használt, a kibocsájtások egyszerűen tovább emelkedtek. 

Ezért én nem kérem őket. 

Ehelyett a médiát kérem, kezelje ezt a krízist, mint egy krízist. 

E helyett minden embert a világon arra kérek, lássák be, a kormányok vezetői cserben hagytak bennünket. Egy egzisztenciális fenyegetés előtt állunk és már nincs időnk ezen az őrült úton tovább menni. 

Gazdag országok, mint Svédország legalább 15%-kal kell, hogy csökkentsék emisszióikat, hogy a 2*C célt elérhessük. Azt gondolnánk, hogy a média és csúcspolitikusaink semmi másról nem beszélnek – de egyik sem említ meg erről semmit. 

Épp úgy arról is csak keveset beszélnek, hogy a 6. tömegkihalás közepében vagyunk és naponta 200 faj hal ki. 

Ezen kívül senki sem beszél a párizsi egyezményben megnevezett igazságosság kérdéséről. Ez abszolút szükséges, hogy a dolog globális síkon is működjön. Ez annyit tesz, hogy a gazdag országok, mint az enyém, a mai emisszió-sebességnél 6-12 év alatt a kibocsájtást a nullára kell, hogy levigyék. Csak ekkor emelhetik a szegényebb országok lakosai életszínvonalukat és infrastruktúrájuk legalább egy részét annyira kiépíthetik, mint amivel mi ma rendelkezünk: kórházakat, villamosítást, tiszta ivóvizet, stb. 

Hogyan várhatjuk el, hogy olyan országok, mint India, Kolumbia vagy Nigéria a klímavédelemben érdekeltek legyenek, ha mi, akiknek már mindenük megvan, nem törődünk a párizsi egyezmény ránk rótt kötelezettségeivel?

Ezért ez év augusztusában, amikor az iskola elkezdődött, leültem a svéd parlament elé a földre. Elkezdtem egy „iskolasztrájkot a klímáért”. 

Egyesek azt mondják, az iskolában a helyem. Egyesek azt mondják, tanuljak, hogy klímatudós lehessek és a „klímakrízist megoldhassam”. De a klímakrízis már meg van oldva! Minden tényező és megoldás közismert. 

Mért tanuljak egy olyan jövőért, amely valószínűleg nem is lesz, ha senki nem tesz semmit azért, hogy ezt a jövőt megmentse? És mi értelme olyan tényeket tanulni, melyeket a társadalmunk láthatóan ignorál?

Ma minden egyes nap 100 millió barrel olajat fogyasztunk el. És nincs az a politika, amely ezen változtatna, nincsenek törvények, hogy ezt az olajat a földben tartsák. Tehát a világot nem menthetjük meg, ha a szabályok szerint játszunk. A szabályokat kell megváltoztatnunk.

Nem azért vagyunk itt, hogy a világ kormányvezetőit arra kérjük, hogy törődjenek a jövőnkkel. Nem hallgattak ránk a múltban és most sem fognak ránk hallgatni. 

Azért vagyunk itt, hogy a tudtukra adjuk, a változás el fog jönni, ha teszik nekik, ha nem. Az emberek ezt a kihívást föl fogják vállalni. És mivel államfőink úgy viselkednek, mint a gyerekek, a felelősséget mi fogjuk vállalni, amit már rég nekik kellett volna. 

8
Beszéd a világgazdasági fórumon; Davos, 2019. jan. 25.

A világgazdasági fórum évente ül össze a svájci Graubünden kanton Davos városában. Nemzetközileg elismert gazdasági szakértők, politikusok, tudósok, újságírók és társadalmi aktorok vesznek rajta részt. Gazdasági és szociálpolitikai kérdések mellett a környezet- és az egészségpolitika aktuális kérdései is napirendre kerülnek. A 49. találkozóra 2019. jan. 22-25-én került sor, ahová Greta is meghívást kapott.

Ég a házunk.

Én azért vagyok itt, hogy elmondjam, ég a házunk.

A világklímatanács szerint kevesebb, mint 12 évre vagyunk attól a ponttól, amikor hibáinkat még korrigálni lehet. Ez idő alatt példátlan változtatások kell, hogy a társadalom minden terén bekövetkezzenek – beleértve a CO2-kibocsátások 50%-os csökkentését. 

Jól jegyezzük meg: Ezek a számok még csak a klíma-igazságosság szempontját sem tartalmazzák, melyek abszolút szükségesek ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezmény világszerte hatni tudjon. Azokat az átcsapási pontokat, sem visszacsatolási szalagokat sem tartalmazzák, mint pl. az arktikus permafagy-területek fölolvadásakor fölszabaduló óriási metán mennyiségek. 

Olyan helyeken, mint Davos, az emberek szívesen mesélnek sikertörténeteket. Ám a pénzügyi sikereiteknek elképzelhetetlen nagy ára van. 
Be kell vallanunk, hogy a klímaváltozásnál csődöt mondtunk. Ez érvényes minden politikai mozgalomra a jelenlegi formájában.

A média is kudarcot vallott, mert nem tudatosította a problémát a széleskörű nyilvánosságban.

De a homo sapiens még nem vallott kudarcot.
Igen, mi csődöt mondtunk a múltban, de visszafordulni van még idő. Még helyrehozhatunk mindent. Még minden a kezünkben van.

Ám ha a jelenlegi rendszer ezen óriási hibáját nem ismerjük föl, valószínűleg nincs semmi esélyünk.

Rettentő sok ember szenvedése előtt állunk. Most ez nem az az idő, amikor udvariasan beszélhetünk és csak arra figyeljünk, mit szabad mondanunk és mit nem. 

Itt az idő világosan és érthetően beszélni. 
A klímaválság leküzdése a legnagyobb és a legösszetettebb kihívás, amellyel valaha is a homo sapiens szembesült. A fő megoldás mégis olyan egyszerű, hogy egy kisgyerek is megérti: Le kell állítanunk az üvegházgáz-kibocsátásokat.

Ezt vagy megtesszük, vagy nem.

Azt mondjátok, az életben semmi sem fehér vagy fekete. 

Ám ez egy hazugság. Egy veszélyes hazugság. 
Vagy megakadályozzuk a Föld fölmelegedését 1,5 fokkal, vagy nem akadályozzuk meg. 

Vagy megakadályozzuk, hogy egy visszafordíthatatlan reakció induljon be, mely kicsúszik az emberi ellenőrzés alól – vagy nem akadályozzuk meg.

Vagy úgy döntünk, hogy civilizációnk tovább létezzen, vagy ezt nem tesszük. 
Ez annyira fehér és fekete, amennyire csak lehet. Amikor a túlélésünkről van szó, nincsenek szürke zónák. 

Most még lehet választanunk. 

Beindíthatunk változtató intézkedéseket, melyek a jövő nemzedékek életföltételeit megőrzik. 

Vagy így folytatjuk és kudarcot vallunk.

Önökön múlik és magamon.

Némelyek azt mondják, ne pattogjunk, engedjünk át mindent a politikusoknak és csak a választásokon szavazzunk a fordulatra. De mit tegyünk, ha nincs politikai akarat? Mit tegyünk, ha a szükséges politika nincsen sehol? 

Itt Davos-ban – mint mindenütt – mindenki a pénzről beszél. Úgy tűnik, mintha a pénz és a növekedés lenne az egyetlen nagy gondunk. 

És mivel a klímakrízis egyetlen egyszer sem kezdődött mint klímakrízis, az emberek egyszerűen nincsenek tisztában mindennapi életük teljes következményével. Az emberek nem tudják, hogy van olyasvalami, mint a CO2-büdzsé és ez a maradék CO2, amit még kiengedhetünk, milyen hihetetlenül kicsi. Ennek ma meg kell változnia.

Ezzel a problémával semmilyen más kihívás nem vetekedhet. Széleskörű tudatosság és megértés szükséges a még veszély nélküli, gyorsan fogyó CO2 kibocsátásra. Ez kell, hogy a globális devizánk legyen. Ez legyen a jövő és a ma gazdaságának fő napirendi pontja. 
Történelmünk egy olyan pontjára értünk, ahol mind bizonyos betekintést nyerhetünk a klímaválságba, mely civilizációnkat és egész bioszféránkat fenyegeti. Meg kell, hogy szólaljunk. 

Világos szavakkal.

Mindegy, mennyire kényelmetlen és mennyire gazdaságtalan is.

Mai társadalmunkban szinte mindent át kell alakítanunk.

Minél nagyobb a karbon-lábnyomotok, annál nagyobb a kötelezettségetek.

Minél nagyobb a platformotok, annál nagyobb az erkölcsi felelősségetek.

A felnőttek mindig mondják: „A fiataloknak tartozunk azzal, hogy reményt nyújtunk nekik.”
Nekem nem kell a reményetek.

Nem akarom, hogy reményteljesek legyetek.

Azt akarom, hogy pánikba essetek. 

Azt akarom, hogy ugyanúgy féljetek, ahogy én nap mint nap és akarom, hogy cselekedjetek. 

Azt akarom, hogy úgy cselekedjetek, mintha krízisben volnátok.

Azt akarom, hogy úgy cselekedjetek, mintha a házatok égne.

Mert ég a házatok.

9
Facebook, 2019. febr. 2.{@gretathunbergsweden}

Greta „skolstrejk för klimatet” akciója igen gyorsan terjedt el az egész glóbuszon és Greta pillanatok alatt a klímavédelem ikonja lett. Széleskörű média- és nyilvánosság-érdeklődést kapott. Mivel a megítélések nem csak pozitívak voltak, hanem gyakran heves kritikák is érték, Greta 2019 februárjában a Facebook-on egy figyelemreméltó írást tett közzé.

Az utóbbi időben több mende-monda jutott a fülembe személyemről és sok gyűlöletet kellett átélnem. Ez nem lep meg. Tudom, hogy a legtöbb ember nincs tudatában a klímakrízisnek (ami érthető, hisz sosem kezelték, mint krízist) és sok embernek egy klímavédő iskolasztrájk nagyon furcsának tűnik. Ezért az én iskolasztrájkomról tisztázni akarok néhány dolgot. 
2018 májusában egy környezetről szóló írásverseny egyik nyertese lettem, amit a svéd napilap, a Svenska Dagblat szervezett. A cikkem publikálták és néhány ember kapcsolatba lépett velem, így Bo Thorén a Fossil Free Dalsland-tól. Ő főleg egy fiatalokból álló csoportot szervezett, akik a klímakrízis ellen akartak valamit tenni. Részt vettem néhány telefonkonferencián, más aktivistákkal együtt. Cél volt olyan projekteket indítani, melyek fölhívják a figyelmet a klímaválságra. Bo-nak volt néhány ötlete, mit lehetne tennünk: tüntetésektől kezdve egy merész iskolasztrájkig (diákok csináltak volna valamit az iskolaudvarban és az osztálytermekben). Ez az ötlet a Parkland diákjaitól jött, akik az iskolai lövöldözés után megtagadták, hogy iskolába menjenek. 
Nekem az iskolasztrájk ötlete tetszett, ezt fejlesztettem tovább. Több fiatalt is próbáltam rávenni, hogy csatlakozzanak hozzám, de igazán senkit sem érdekelt a dolog. Úgy gondolták, egy Zero-Hour-March svéd verziója nagyobb hatást keltene. Tehát az iskolasztrájkot teljesen egyedül terveztem és a konferenciákon többé nem vettem részt. 
Amikor szüleimnek elmeséltem terveimet, nem voltak elragadtatva. Az iskolasztrájk ötletét nem találták jónak és azt mondták, ha én ezt akarom csinálni, tehetem egyedül, az ő támogatásukra ne számítsak. 
Augusztus 20-án kiültem a svéd parlament elé. Szórólapokat osztogattam a klímakrízisről, tények hosszú listájával és magyarázatot, miért is sztrájkolok. Az első, amit tettem, a Twitter-en és az Instagram-on képeket posztoltam arról, amit teszek és ez villámgyorsan elterjedt. Újságírók, szerkesztők jöttek. Ingmar Rentzhog, egy svéd vállalkozó és üzletember, aki a klímamozgalomban aktív, egyike volt az elsőknek, aki megkeresett. Beszélgetett velem, fotókat csinált, amiket kirakott a Facebook-ra. Előtte vele még sosem találkoztam és nem is beszéltem.
Sokan azt terjesztik rólam, emberek „vannak mögöttem”, akik azért „fizetnek” vagy „használnak”, amit teszek. Ám mögöttem senki „nem áll” - rajtam kívül. Szüleim is igen távol voltak attól, hogy klímaaktivisták legyenek, míg sikerült nekik a helyzetet elmagyaráznom.
Nem tartozok egy szervezethez sem. Néha támogat egyes környezet- és klímavédő NGO, ezekkel együtt dolgozom. De teljesen független vagyok és csak magamat képviselem. Amit teszek, ingyen teszem, nem kapok pénzt senkitől és semmilyen jövőbeni fizetséget semmilyen formában nem igért senki. Családom és a velük kapcsolatban állók sem tettek ilyet.
Ez természetesen így fog maradni. Nem találkoztam egy klímaaktivistával sem, aki pénzért küzdene a klímáért. Ez egy abszurd gondolat. Ezenkívül csakis az iskolám engedélyével utazom és útiköltségeim szüleim fizetik.
Családom írt közösen egy könyvet családunkról, arról, hogy nővéremet, Beata-t és engem szüleim világnézete hogyan befolyásolta a klímához való hozzáállásunkat. És a diagnózisomról is szó esik. A könyv 2018 májusában jelent volna meg, de a kiadóval komoly nézeteltéréseink adódtak, így másik kiadóhoz mentünk és a könyv csak 2018 augusztusában jelent meg.
A könyv megjelenése előtt szüleim tisztázták, hogy az esetleges nyereségeket 8 olyan közhasznú szervezet kapja, melyek a környezet, a hozzám hasonló diagnózisú gyerekek és az állatjogok mellett folytatnak aktivitást. (A könyv címe: Scener ur hjartat /Szívből jövő mozzanatok – Életünk a klímáért/). 
És igen: Beszédeimet magam írom. De mivel tudom, hogy amit mondok, sok embert elér, kérek inspirációkat. Tudósokat is ismerek, akiktől tanácsot kérek arról, komplikált dolgokat hogyan fejezzek ki egyszerűen. Szeretném, ha minden teljesen pontos lenne, hogy semmilyen téves állítást vagy félreértést ne terjesszek. 
Sokan szórakoznak a diagnózisomon. Ám az Asperger-szindróma nem betegség. Ez egy adottság. Azt is mondják, mivel aszpergeres vagyok, nem lehettem képes magamtól ennyire a figyelem központjába kerülni. Ám épp ezért tettem. Mert ha „normális” és szociálisan „összeférő” lennék, csatlakoztam volna egy szervezethez, vagy magam alapítottam volna egyet. De mivel más emberekkel nem tudok olyan jól bánni, ezért saját utam járom. Annyira frusztrált voltam, amiért a klímaválság ellen senki nem tesz semmit, hogy azt éreztem, nekem kell valamit tennem. És SEMMIT sem tenni – csak egyszerűen kiülni a parlament elé – néha hangosabb, mint valamit tenni. Néha egy suttogás hangosabb,mint egy kiáltás.
További bírálat, hogy „úgy hangzok és írok, mint a felnőttek”. Erre csak ezt tudom mondani: Nem hiszitek, hogy egy 16 éves képes saját magáért beszélni? Egyesek azt állítják, nagyon leegyszerűsítem a dolgokat. Mikor pl. azt mondom: „A klímaválság fehér-fekete kérdés”, „Meg kell állítanunk az üvegház-gázok kibocsátását”, vagy „azt akarom, hogy pánikba essetek!”. Ám én ezt csak azért mondom, mert igaz. Igen, a klímakrízis a legkomplikáltabb probléma, amellyel valaha is szembesültünk és összes erőnkre szükség van, hogy megállítsuk. De a megoldás is fehér-fekete: Le kell állítanunk az üvegház-gáz kibocsájtását. Mert vagy 1,5 fok alatt tartjuk a fölmelegedést, az iparosodás előtti szinthez viszonyítva, vagy nem. Vagy eljutunk egy átcsapási ponthoz, amelyen az események láncreakciója indul el és többé ember meg nem állíthatja, vagy nem. Vagy létezünk tovább, mint civilizáció, vagy nem. Ha a túlélés forog kockán, nincsenek szürke zónák. 
És amikor azt mondom, azt akarom, hogy pánikba essetek, akkor úgy vélem, a krízist mint krízist kell kezelnünk. Ha ég a házatok, nem ültök le és arról beszéltek, milyen szépen építitek újra fel, ha egyszer kioltottátok a lángokat. Ha ég a házatok, mindenkit kitereltek és kifuttok, majd hívjátok a tűzoltókat. Ehhez egy bizonyos fokú pánik kell. 
Van még egy érv, amin én nem változtathatok. A tény, hogy én csak egy gyerek vagyok, és egy gyerekre nem kellene hallgatni. De ezen könnyen tovább léphettek: Kezdjetek el egyszerűen a megbízható tudósokra hallgatni. Mert ha mindenki a kutatókra és a tényekre hallgatna, melyekre mindig hivatkozok, akkor senkinek sem kellene engem hallgatnia, vagy a többi százezer diákot, akik az egész világon iskolasztrájkba lépnek a klímáért. Akkor ismét mehetnénk iskolába.
Én csak egy küldött vagyok, mégis az egész gyűlöletet én kapom. Pedig semmi újat nem mondok, csak amit a tudósok már évtizedek óta mondanak. Igazat adok nektek. Túl fiatal vagyok ehhez. Ezt nekünk gyerekeknek nem kellene tennünk. De mivel szinte senki sem tesz semmit és a jövőnk van veszélyben, azt érezzük, tovább kell csinálnunk. Ha továbbra is kételkedtek bennem, hallgassátok meg a TEDx-beszédem, amelyben elmondom, hogyan indult el érdeklődésem a klíma és a környezet iránt.
Köszönöm a támogatástok! Reményt keltetek bennem!

10
Beszéd az EU gazdasági és szociális bizottsága előtt; Brüsszel, 2019. február 21. 

Az EU gazdasági és szociális bizottsága székhelye Brüsszelben van, ez az EU egyik tanácsadó szerve. Állásfoglalásokat készít az EU-tanács, az EU-bizottság és az EU-parlament számára. Így közvetítő intézmény az EU döntési szervei és polgárai között. 2019 februárjában egy konferencián Greta találkozott az EU-bizottság elnökével, Jean-Claude Juncker-rel, majd az alábbi beszédet tartotta a klímavédelemről.

A nevem Greta Thunberg, klímaaktivista vagyok Svédországból. És ezek itt Anuna De Wever, Adeleide Charlier, Kyra Gantois, Gilles Vandaele, Dries Cornelissen, Toon Lambrecht és Luisa Neubauer.

Brüsszel utcáin gyerekek tízezrei folytatnak iskolasztrájkot. Százezrek a világon teszik ugyanezt. Sztrájkolunk, mert megcsináltuk házi feladatainkat. Közülünk most nyolcan itt vagyunk. 

Az emberek mindig azt mondják, tele vannak reménnyel. Tele vannak reménnyel, hogy a fiatalok meg fogják menteni a világot. De mi nem azok vagyunk. Egyszerűen nincs elég időnk arra várnunk, hogy fölnőttek legyünk, hogy azok legyünk, akik megmondják, mi legyen. Mert 2020-ig az emissziós görbét meredeken lefelé kell nyomnunk. És ezt már a jövő évben. Tudjuk, hogy a legtöbb politikus nem akar velünk beszélni. Jó, mi sem akarunk velük beszélni. Inkább a kutatókkal akarunk beszélni, akikre hallgatnak. Mi csak azt ismételjük, amit a kutatók mondanak és már évtizedek óta mondtak. Azt akarjuk, hogy Önök tartsák magukat a párizsi klímaegyezményhez és a világ-klímatanács jelentéséhez. Nincs más programunk vagy követelésünk: Álljanak be a tudósok mögé! Ez a mi követelésünk. 

Politikusok, mikor az iskolai sztrájkról beszélnek, szinte minden másról beszélnek, csak nem a klímakrízisről. Sokan megpróbálják az iskolasztrájkot úgy beállítani, mintha mi az iskolakerülést támogatnánk, vagy nekünk az iskolában volna a helyünk. Kétségbeesetten megpróbálják a klímakrízisről elterelni a figyelmet. Nem akarnak erről beszélni, mert tudják, hogy ezt a harcot el fogják veszíteni. Mert tudják, hogy nem csinálták meg a házi föladataikat. De mi megcsináltuk.

Ha megcsinálják a házi feladataikat, föl fogják ismerni, hogy egy új politikára van szükség. Egy új gazdaságra van szükségünk, mely a mi gyorsan fogyó és végzetesen kevés maradék CO2-büdzsére alapszik. De ez még nem elég. Teljesen új gondolkodásmódra van szükségünk. 

Abban a politikai rendszerben, amit Önök fölépítettek, minden a versengés körül forog. Önök becsapnak bennünket, amikor úgy tesznek, mintha a nyereség és a hatalom lenne minden, ami számít. Ennek most véget kell vetnünk. Abba kell hagynunk, hogy egymással versenyezzünk. El kell kezdenünk egymással kooperálni és a bolygó megmaradó nyersanyagait tisztességesen elosztani. El kell kezdenünk a planéta keretein belül élni, az igazságosságra figyelni és minden élő faj érdekében pár lépést viszakoznunk. Meg kell védenünk a bioszférát. A levegőt. A tengereket. Az erdőket. A termőtalajt. Ez lehet, hogy igen gyerekesen hangzik. Ám ha megcsinálták házi feladataikat, tudni fogják, hogy nincs más választásunk. Összes erőnket a klímaváltozásra kell koncentrálnunk. Mert ha ezt nem tesszük, minden eddigi vívmányunk és haladásunk hiábavaló volt és minden, ami politikai vezetőségeinktől hagyatékként ránk marad, az lesz az emberiség legnagyobb fiaskója. És Önök, mint minden idők legnagyobb gazfickói maradnak meg az emberek emlékezetében, mert elhatározták, nem figyelnek az intelmekre és nem cselekszenek. De ennek nem kell így lennie. Még van idő.

A világ-klímatanács szerint még 11 évünk van attól a ponttól, amikor mi egy olyan láncreakciót indítunk el, amely minden emberi ellenőrzés alól kisiklik. Ezt elkerülendő, a következő évtizedben példátlan válozásokat kell életbe léptetni, a társadalom minden terén, beleértve a CO2-kibocsájtások 50%-os csökkentését is 2030-ig.

Jól jegyezzük meg: Ezek a számok még a klíma-igazságosság szempontját nem tartalmazzák, melyek abszolút szükségesek ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezmény világszerte hatni tudjon. Azokat az átcsapási pontokat, sem visszacsatolási szalagokat sem tartalmazzák, mint pl. az arktikus permafagy-területek fölolvadásakor fölszabaduló óriási metán mennyiségek. De benne olyan globális, negatív emisszió-technikák vannak megelőlegezve, melyek még kifejlesztésre várnak. És sok tudós attól tart, ezek soha időben el nem készülnek és egyébként is az elvárt nagyságrendben lehetetlen lesz ezeket alkalmazni.

Azt mondták nekünk, az EU tervezi, hogy célkitűzését a CO2 visszafogásában javítani fogja. Az új EU-terv 2030-ig 45%-os csökkentést lát elő, az 1990-es szint alá. Némelyek azt mondják, ez jó, vagy ambiciózus. 

Ám ez a cél nem elegendő a fölmelegedést 1,5 fok alá lenyomni. Ez a cél nem elegendő azon gyerekek jövőjét biztosítani, akik ma nőnek föl. Ha az EU egy tisztességes visszafogást akar, hogy a CO2-büdzsé 2*C alatt maradjon, 2030-ig legalább 80%-os csökkentést kell eszközölni – és ez a légi- és vízi közlekedést is magában foglalja. Ez tehát durván a kétszerese a jelenlegi javaslatnak. A szükséges intézkedések hiányoznak minden nyilatkozatból és pártpolitikából. 

Önök ismét szőnyeg alá söprik a problémákat és a mi generációnkra hárítják, hogy oldja meg azokat. 

Némelyek azt mondják, mi a saját jövőnkért küzdünk. De ez nincs így. Nem a saját jövőnkért harcolunk - mi mindenki jövőjéért harcolunk. És ha úgy gondolják, mi jobban tennénk, ha iskolába mennénk, akkor azt javasoljuk, foglalják el helyünket az utcán és sztrájkoljanak a munkájukban. Vagy még jobb: Csatlakozzanak hozzánk, hogy a folyamatot meggyorsíthassuk.

Sajnálom, de azt állítani, minden jó lesz, ha továbbra sem teszünk semmit, számunkra nem jelent semmi reményt. Épp a remény ellenkezőjét jelenti. És Önök épp ezt teszik. Nem ülhetnek egyszerűen csak itt és várhatnak arra, hogy a remény megjön. Akkor úgy viselkednek, mint az elkényeztetett, felelőtlen gyerekek.Úgy tűnik, nem fogják föl, hogy a remény olyasvalami, amire rá kell szolgálni. És ha még mindig azt állítják, értékes tanítási időt pocsékolunk el, akkor engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy vezető politikusaink éveket pocsékoltak el – tagadással és tétlenséggel. És mivel kifogyunk az időből, elhatároztuk, hogy aktívak leszünk. Elkezdtük az Önök szemetét eltakarítani. És nem hagyjuk abba, míg készen nem leszünk.

11.
Köszönő beszéd az Arany Kamera-díj odaítélésénél, Berlin, 2019. márc. 30.

Gretát 2019. márc. 30-án Arany kamera díjjal tüntették ki. A Funke Mediengruppe tévédíját az új klímavédelem kategóriában kapta meg Berlinben, ahol a díjkiosztást élőben közvetítette a német tévé. A méltatást a humorista és színész Michael „Bully” Herbig tartotta.

Mi egy furcsa világban élünk, ahol az összes kutató azt mondja nekünk, hogy még kb. 11 évünk van attól a ponttól, amikor egy visszafordíthatatlan láncreakciót indítunk el, melyet többé ember nem befolyásolhat és valószínűleg civilizációnk végét hozza el. 
Egy furcsa világban élünk, ahol a gyerekek saját oktatásukat kell, hogy föláldozzák, hogy jövőjük szétrombolása ellen tiltakozhassanak. 

Ahol olyan emberek esnek áldozatul, akik ezt a válságot a legkevésbé okozták. 

Ahol politikusok azt mondják, a világot megmenteni túl drága, de fosszilis energiahordozókat euró billiárdokkal szubvencionálnak. 

Furcsa világban élünk, ahol senki sem merészel a jelenlegi politikai rendszerünkön túlra tekinteni, bár világos, hogy a keresett válaszok a mai politikában nem találhatók. 

Ahol némelyek jobban aggódnak gyerekek iskolai jelenléte miatt, semmint az emberiség jövője miatt.

Ahol mindenki kikeresheti saját valóságát és megvásárolhatja saját igazságát.
Ahol túlélésünk egy kicsiny, gyorsan fogyó szénbüdzsétől függ és ezt is alig tudja valaki, hogy ilyesmi egyáltalán létezik.

Egy furcsa világban élünk, ahol azt hisszük, egy válságból egy kiutat építhetünk vagy megvásárolhatunk; egy válságból, amely épp úgy keletkezett, hogy dolgokat építünk és megvásárolunk.

Ahol egy focimeccs vagy egy filmgála nagyobb figyelmet kap, mint a legnagyobb krízis, amivel valaha is az emberiség szembesült. 

Ahol VIPek, film- és popsztárok, akik mindenféle igazságtalanság ellen fölkeltek, a környezetünkért és a klíma-igazságosságért nem kelnek föl, mert ez azt a jogukat csorbítaná, hogy repülhetnek a világ körül, meglátogathatják kedvenc éttermüket, kedvenc strandjaikat, kedvenc jóga-szemináriumokat. 

A klíma katasztrofális összeomlását megakadályozni annyit tesz, látszólag a lehetetlent végbevinni. És pontosan ezt kell tennünk. 

Ám az igazság ez: Nélkületek itt a publikumban ezt nem érhetjük el. 
Az emberek úgy néznek rátok, prominensekre, mint az istenekre. Emberek milliárdjait befolyásolhatjátok. Rátok szükségünk van. Felemelhetitek a hangotokat, hogy a globális krízist tudatosítsátok az emberekben. Segíthettek egyesekből egész mozgalmat fakasztani. Segíthettek nekünk politikusainkat fölrázni – világossá tenni számukra, hogy ég a házunk.

Furcsa világban élünk.
Ám ez az a világ, amelyet az én generációm örököl. 
Az egyetlen világ, amivel rendelkezünk.

Történelmünk válaszútján állunk.
Veszély fenyeget, hogy kudarcot vallunk.
De még ez nem történt meg. 
Még van időnk változtatni. 

Csak rajtunk múlik.

Greta Thunberg beszéde a „Brilliant Minds” konferencián, Stockholm, 2019. jún. 13.

Igazságosságról van szó és arról az összehasonlíthatatlan nagyobb felelősségről, ami bennünket, jóléti embereket az ipari nyugaton terhel. A legrosszabb az lenne, ha úgy tennénk, mintha a mi szélsőséges életstílusunk normális lenne. A világ lakosságának legnagyobb része a planetáris határokon belül él. Van egy kisebbség, akik ezt nem teszik és azok mi vagyunk. Merészeljünk kényelmetlenségeket vállalni!

A nevem Greta Thunberg és egy klímaaktivista vagyok. 2030-ban egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor valószínűleg egy visszafordíthatatlan láncreakciót indítottunk el, amely nagy valószínűséggel az általunk ismert civilizáció végéhez vezet – minden emberi ellenőrzésen kívül. 

Kivéve, ha ebben az időszakban az ipari társadalom minden ágában tartós és példátlan változásokat nem vezetünk be – beleértve a CO2 kibocsájtásunk felére való csökkentését. 

És kérem, vegyék figyelembe, hogy ezek a számítások olyan találmányok alapján készültek, melyeket a kellő mértékben még ki sem fejlesztettek. Ezek a tudományos számítások az előre nem látható átcsapási pontokat és feedback-szalagokat sem tartalmazzák. Ugyanúgy nem tartalmazzák a mérgezett levegő által palástolt már bezárt hőmennyiségeket. Továbbá hiányoznak az igazságosság szempontjai is – amely egy abszolút szükségszerűség, hogy a párizsi egyezmény globális mértékben is működni tudjon. 

Ezek a számítások nem vélemények vagy vad saccolgatások. Az ICPP projekcióit tudományos tények támasztják alá. Ha 1,5*C alatt akarunk maradni, ami a fizika törvényei szerint még mindig lehetséges, szinte mindent meg kell változtatnunk. 

El kell kezdenünk életünket a planetáris határokhoz igazítani. Ez sokak számára egy drasztikus változás lesz, de nem a többségnek. Mert a világ lakosságának nagyobbik része már a planetáris határokon belül él. Egy kisebbség az, amely ezt nem teszi. 

A világlakosság leggazdagabb 10%-a okozza az üvegházgáz-kibocsátás kb. felét. A leggazdagabb 1% többet produkál, mint a szegények 50%-a. De itt nem a szegénység dicsőítéséről van szó! Itt fizikai törvényekről van szó, a megmaradt üvegház-gáz mennyiségéről, amennyire a párizsi egyezmény szerint még a légkörbe kiengedhetünk. 

Nem olyan országok lakosait terheli a legnagyobb felelősség, mint Mozambik, Bangladesh vagy Kolumbia. Többnyire olyan emberek felelősek, mint itt a publikumban – vállalkozók, közéleti személyiségek, politikusok, gazdasági vezetők. Emberek, akik nagy hatalommal bírnak, akik óriási mennyiségű dolgokat fogyasztanak, akik körbe repülik a világot, részben privát repülőikkel, személyes CO2-lábnyomuk egyes esetben nagyobbak egy egész faluénál. De a legrosszabb, hogy úgy tesznek, mintha ez az életmód teljesen normális volna – az emberek fölnéznek rájuk. Ti vagytok a vezérképek, ti adjátok meg a normákat, az emberek olyanok akarnak lenni, mint ti. 

Kerek 100 óriáscég az összes CO2 70%-át bocsájtja ki. 

És igen, én tudom, egy rendszerváltásra van szükségünk, előbb, mint az individuális átállásra. De egyik a másik nélkül nem megy!

Ha megnézzük a történelmet, azt látjuk, hogy minden nagy társadalmi változás a gyökereknél élő emberektől indult el. Egy rendszerváltás sem indul el egyének nagy csoportjai nélkül. 

És nem, én nem hibáztatlak téged. Nem azért cselekszel így, mert ostoba vagy. Nem azért rombolod a bioszférát és minden élőlény jövőbeni életalapjait, mert gonosz volnál. Legalább is ezt remélem. Tudom, hogy mindenki közületek egyszerűen nincs informálva, ahogy a világ lakossága sem. 

Tudom, hogy ti itt a publikumban nem azért utaztatok ide, hogy egy 16 éves lányt hallgassatok, aki furcsaságokat és kényelmetlen dolgokat mond. 

De tudjátok mit? Muszáj kényelmetlenségeket fölvállalnunk!
Muszáj eléggé bátraknak lennünk, dolgokat kimondani és tenni, amelyek sem nyereségünket, sem népszerűségünket nem növelik, mert különben a legcsekélyebb esélyünk sem lesz. Nem megszokott gondolatokra és ideákra van szükségünk, elismerve, hogy addig nem találjuk meg a megoldást a klímakrízisre és az ökológiai válságra, míg föl nem hagyunk bizonyos cselekedeteinkkel. 

El kell fogadnunk, hogy a piacok és az új technológiák nem fognak számunkra mindent megoldani. Be kell vallanunk közös kudarcunkat. És cselekednünk kell, ameddig lehetséges.
Olyan találkozókon, mint ez, szeretitek hallani, amint vállalkozók új ideákat és találmányokat mutatnak be. De ami a klímakrízist illeti, ilyen új csodálatos találmányokra már rég nincs idő. 

Bár minden kicsike új tiszta technika üdvözlendő, nem szabad átsiklanunk a tény fölött, hogy magatartásunkat is meg kell változtatnunk – közülünk egyesek jobban, mint mások.

Az ez évi „Brilliant Mind” konferencia témája a „flexibilitás kvóciens”. Ez, ahogy a szervezők nevezik, „a Nagy Egész Gondolatának Szimfóniája”. 
Itt van valami „a Nagy Egész Gondolatának Szimfóniájához” számotokra: ha rendszeresen a világ körül röpködsz, ha húst és tejtermékeket eszel és egy CO2-gazdag életmódot folytatsz, ez annyit jelent, hogy más emberek fennmaradó CO2-büdzséjét éled föl. Azt a CO2 mennyiséget, melyet ők és az őket követő nemzedékek mindennapi életükhöz nélkülözhetetlenül igényelnek. 

És ha ez nem lenne elég: azok, akiknek a CO2-kvótájukat mi ellopjuk, a legkevésbé felelősek ezért a krízisért és mégis ők a legnagyobb elszenvedői. Mindenki és minden meg kell, hogy változzon. Minél nagyobb a jóléted, annál nagyobb a felelősséged. Minél nagyobb a CO2-lábnyomod, annál nagyobb a morális elkötelezettséged. 

Hogy a kitűzött változtatásokat elérjük, példaképekre és vezető személyiségekre van szükségünk. Emberekre, mint Önök. Biztos vagyok, hogy a legtöbbjük, akik itt ülnek, rendelkeznek annyi bátorsággal, bölcsességgel és józan ésszel, hogy pár lépést visszalépjenek, hogy láthassák az egész képet és a szükséges visszafogásokat magukra vállalják. Hogy azok a vezetők legyenek, akikre most olyan nagyon szükségünk van. 

A kérdés: meg fogják-e ezt időben tenni?
A jövő nemzedékek számítanak Önökre.
Ne ábrándítsák ki őket!
Köszönöm. 


VÉGE (64 oldal + Br. Minds)